Erik

Már így sem indult valami rózsásan a mai napom. Folyton elkéstem mindenhonnan. Kezdve azzal, hogy reggel elaludtam és lekéstem a rajzmágia órámat. Majd az ebédről is lemaradtam, így nekem már csak a morzsák maradtak. És még itt van ez is. Miért pont velem történik ez?! És ki volt az az alak aki becsukta mögöttem az ajtót és bezárt ide? Talán csak véletlenül tette, vagy én voltam alapból a célpontja? Zsörtölődtem magamban miközben lesöpörtem az egyik régi székről a pórt és a pókhálót, majd bosszankodva helyet foglaltam. De jó, még a bűbájtanról is lemaradok, ugyan is nem hiszem, hogy valaki egyhamar rám talál! Elvégre épelméjű mágus nem teszi be a lábát ilyen helyre. Én sem tudom, miért is jöttem ide. Már nagyon nem is emlékszek rá. Alaposan szemügyre vettem a helyet. Mindenhol régi tárgyak, üvegek, kartonok és egyéb kidobott holmik hevertek. Látszott, hogy itt már elég régen járt élőlény. Kivéve a patkányokat, egereket, pókokat, akiknek láthatólag ez a hely volt az otthonuk.
 - Segítség! - kiáltottam hirtelen.- Hall engem valaki? Beragadtam!- mondtam, majd miután hallottam, hogy nem jön válasz visszaültem a székemre. Ám amikor már azt hittem minden elveszett, lépteket hallottam az ajtó túlsó oldaláról. Reflex szerűen elbújtam egy láda mögött. Az ajtón egy fiú nyitott be. Megpróbáltam kicsit közelebb osonni, de a könyökömmel meglöktem a mellettem lévő szekrényt, a tárgyak amik pedig rajta voltak, elkezdtek leesni. Sok ezer üveg és könyv hullott lefelé. Balszerencsémre az egyik üveg pont az én fejemen landolt.
 - Áú!- kiáltottam fel hirtelen.

Erik

Megfogtam a fejem ahol az előbb ráesett az üveg, és meggyőződve tapasztaltam, hogy lett rajta egy púp. Hirtelen éles fény öntötte el a helyet. Megpróbáltam közelebb menni, de mivel nem láttam semmit, csak tapogatózni tudtam. Mikor már kicsit közelebb járhattam az ajtóhoz, valami - vagy valaki -, megfogta a fejem. Felnéztem és egy fiúval találtam magam szemben. Elpirultam, hiszen otthon egy fiú sem állt velem szóba, szóval a helyzet még új volt számomra. De mire reagáltam volna a helyzetre, ő már el is ugrott előlem.
 - Sz-sz-szia - köszöntem én is zavarodva. - Elena vagyok.
Nem nagyon tudtam, mit is mondhatnék, hogy megtörjem az a kínos csendet, de amikor megkérdezte, miért is kerültem ide, kissé enyhült a helyzet. Most már úgy éreztem, megbírok szólalni.
 - Bejöttem ide és valaki, becsukta mögöttem az ajtót. Őszintén megszólva nem is tudom, miért is jöttem be ebbe az elhagyatott "terembe". - válaszoltam Erik kérdésére. Szegény, annyira megijedt tőlem,- vagy nem is tudom miért - nekihátrált a mögötte lévő szekrénynek. Az üvegek újból potyogtak a polcokról, de most nem az én fejemre, hanem az övére. De Erik sikeresebben elkapta őket mint én. A mutatvány során, elég sok port is felkavart amitől mindketten köhögni kezdtünk.
 - Jól vagy? - kérdeztem, majd köhögtem egyet újból.
Elindultam felé, hogy segítsek neki egy kicsit megtámaszkodni, majd vetettem rá egy halvány mosolyt, hogy ne érezze magát annyira kellemetlenül.

Erik

Lenyűgözve néztem Erik mondhatni "zsonglőrködését" a lombikkal. Hihetetlen milyen gyors reflexei vannak. Még az a buta ötlet is felmerült bennem, hogy esetleg vámpír lenne. De mivel ez butaságnak hangzott, próbáltam minél hamarabb elhessegetni a bolondos gondolatom. Körülbelül két vagy, három percen keresztül csak néztem őt, majd mikor észhez tértem, gyorsan lesütöttem a szemem.
Mit művelsz Elena?! Ennél feltűnőbben nem menne?!- szidtam le magam gondolatban. Kezemet a szám elé téve kuncogtam, mikor láttam, hogy a fiú azzal küszködik, hogy a port letörölje pulóveréről, mely után inkább nagyobb foltokat hagyott mint eddig. Épp szólni készültem, hogy ne hagyjuk figyelem nélkül a  ajtót, mert netán visszajön az az alak aki bezárt, mikor észrevettük, hogy az eddig nyitott ajtó zárva van. Remek, visszajött, hogy befejezze azt amit elkezdett. Ki csinálja ezt velünk? Vagy jobb lenne az a meghatározás, hogy mi?- ezek a gondolatok futottak végig az agyamon, miközben Erik feldobta a fénygömböt a fejük fölé. Végre sikerült nem belenézni. Ez azért is jó, mert így legalább látok valamit nem úgy mint az előbb. Rémülten ültem a kis roskatag székemen, várva, hogy a fiú kinyissa az ajtót és kiszabaduljunk ebből az átkozott raktárból. Minden hiába volt, ugyan is a kilincs meg sem mozdult.
 - Had próbáljam meg én is.- mondtam, majd odamentem a zárhoz.
 - Alohomora - válaszoltam, ám a zár nem reagált.
 - Ha jól gondolom, ezt varázslattal zárták be. Szóval csak az ajtó kulcsával jutnánk ki innen.
Szóval jól mondta Erik...benn ragadtunk. Akkor most mihez kezdjünk? - futott át az agyamon a gondolat.
Nem gond, legalább lesz egy kis időnk megismerni egymást, előbb, utóbb valaki így is ránk talál.
 - Talán beszélgethetnénk. - válaszoltam a fiú kérdésére.

Erik

 - Tudom, bűbájtanból nemrég vettük, de most hirtelen nekem se jut eszembe mi is az.
Ez nem is meglepő. Elvégre az ember sok mindent felejt el, ha stresszel. Ez pedig pontosan egy ilyen helyzet. És még az is rátesz egy lapáttal, hogy az árvaházban és otthon sem tanultam varázsigéket. Mivel akkor még nem is tudtam róla, milyen erő van is bennem, és miután megtudtam akkor sem mertem használni, mivel úgy hittem, hogy a mágia rossz és csak rontani képes. Most már másképp gondolom, de még mindig nem merek sokat varázsolni.
 - Felőlem körülnézhetünk. Úgy sem kutakodtam, amíg benn voltam. - feleltem Erik feltevésére. Nem is tudom, ez eddig miért nem jutott eszembe. Talán azért, mert túlságosan elvoltam foglalva azzal, hogy kikerüljek innen. De most, hogy már van társaságom is, elég kellemes és nyugodt ez a hely. Talán Erik kedvessége teszi. Én is felkaptam egy régi fiolát, majd nagy oda figyeléssel vizsgálni kezdtem, bár nem tudtam mi van benne.
 - Eredetileg bűbájtanra indultam. De az is igaz, hogy nem nagyon tudom még hol vannak a termek. Óriási ez a kastély. Nem tudom megérteni, mások hogy tájékozódnak itt. - feleltem.
 - Azért azt nem mondhatnám, hogy sokat ültem itt. - néztem vissza a fiúra széles mosolyt vetve rá.
 - De jó! Te jársz sárkánytan órára. Én még sajnos nem vehettem fel. De biztos szuper lehet. - mondtam a fiúnak lelkesedve. A gond csak az, hogy a nagy lelkesedésben lefordultam a székemről, és egy egér tetemekkel teli sarokba huppantam le. Gyors felpattantam, ám ez sem volt jó ötlet, mert így meg egy kisebb asztalba vertem be a fejem. Szédülve támolyogtam, majd megbotlottam egy székben. Balszerencsémre, pont Erik ölébe estem.
 - Bo-bo-bocsi! Általában nem vagyok ilyen béna. - fordultam el zavaromban.

Erik

Nem is sikeredett olyan rosszra a mai napom, mint azt első pillanatban gondoltam. Azt hittem, hogy majd egész nap itt kuksolok ebben az elhagyatott kis szobában egyedül. Ehhez képest, most itt kutakodok egy fiúval. Aki, - csak, hogy említsem - egész kedves. - gondoltam, miközben Erik megmutatta nekem a nedves - de száraznak látszó - tintás üveget.
 - Persze szívesen megnézem! - és alaposan szemügyre vettem a fiú tenyerén lévő kis üvegcsét. Elvégre, nem mindennap találkozhat egy boszorkány ilyen holmikkal.
 - Ez tényleg egy láthatatlan tinta! Még sosem láttam ilyet! Milyen érdekes! - mondtam izgatottan, és folytattam a kutatást. Egy darabig nem találtam semmit, de az egyik polcon a legbelső üvegen megakadt a szemem. Odamentem hát és óvatosan kivettem. Elég érdekes volt, már maga az üveg is. Kis kerek alakú, piros színezetű üvegcse volt, melyet - talán gravírozva - apró rózsák díszítettek. Első látásra tetszett, mivel a rózsa a kedven virágom. De amikor kivettem a dugót, az illata olyan volt, mint az otthonomé, Centraliáé. Régen, amikor még ott éltem, a házunk előtt mindig ez az illat fogadott amikor kiléptem a teraszra. Most, hogy így belegondolok, nagyon hiányoznak a szüleim, és az otthonom. Csak kár, hogy már soha többet nem látom egyiket sem. Talán, pont ezért zártak be ide, hogy találjak valamit, hosszú éves kutatás után, ami a szüleimre emlékeztetne? Nem hiszem, hisz róluk alig meséltem a többieknek.
Kicsit felvidultam, azon, amit Erik mondott, hogy igyekezett a megmentésemre. Talán, mégsem lesz itt olyan rossz sorom mint gondolta.
 - És én örülök, hogy ideértél - mosolyodtam el ismét. Dehogy haragszom, végül is itt vagy és csak ez a lényeg. - nevettem rá ismét.
Ám amikor beleestem a fiú ölébe... Azt gondoltam, most végem. Majd biztos ő is azt csinálja, mint az árvaháziak. Félrelöknek. Legnagyobb meglepődésemre, nem így történt. Erik csak mosolygott rám. Nem volt semmi: "Tűnj a szemem elől..." vagy Leszállnál már rólam. " Csak ült és mosolygott.
 - Igazad van. Ez közös bennünk. - feleltem kissé idegesen.
 - És most te is láthattad az én tudásom. Nevettem el magam zavartan.

Erik
(Lezárás)

A kis ügyetlenkedésem után, folytattuk a kutakodást Erikkel. Sok furcsa dolgot találtunk itt, amikről látszólag egyikünk sem tudott, hogy léteznek. A legkülönösebb az a tükör volt amiből idegen emberek bámultak vissza ránk. Talán, valami jövőbeli képet láthattunk, vagy valami ennél is különösebb van a dolgok mögött? De hiába törtük a fejünk, a mágikus tükör titkára nem bírtunk rájönni. Már épp kezdtük volna feladni a reményt, mikor egy fiú fiú nyitotta ki a szertár ajtaját. Erik gyors odaugrott, nehogy újra becsukódjon az ajtó, és újból benn ragadjunk.
A fiú kinyitotta az ajtót, én pedig kiléptem. Nagyon jó volt ismét kinn a friss levegőn, a dohos szertár után. Nem mintha a fiú társaságával lett volna a gond, de örültem, hogy kiszabadultunk. Elvégre nem szeretném lekésni a rúnatan órám, és egy kicsit éhes is vagyok.
 - Én is köszönöm a csodás délelőttöt Erik. Még ha egy szertárban töltöttük is, élveztem veled lenni. - és visszamosolyogtam a fiúra. Különös, hogy egy ilyen helyen ismerkedtem meg egy új emberrel. Reggel amikor felkeltem, nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas délutánom lesz. Bár ez utóbbit Eriknek köszönhetem.
 - Én is az Eridonba való vagyok! - feleltem lelkesen.
 - Talán valamikor, még beszélhetnénk. - de mire az utóbbi mondatom elhangzott a fiúnak már se híre, se hamva se volt.
Ugyan, még midig zavart az a kis üvegcse amit találtam. Miért van olyan bájital, ami Centalia illatához hasonlított? Talán a szüleim hagyhatták itt, amikor még idejártak?
Mikor észbe kaptam, már senki sem volt a folyosón, csak jómagam. Elindultam én is, még mielőtt a rúnatant is lekésném, és gyors léptekkel száguldtam, végig a kihalt folyóson.