Két nap telt el a legutóbbi találkozásuk óta Viktorral. Ezalatt az idő alatt Kinsey a szavakon kattogott, amiket akkor egymáshoz vágtak, azok közül is leginkább Viktor búcsúszavain. Néha megpróbálhatnád értékelni azt, amid van. Talán nem lennél ennyire keserű. Társa valószínűleg ezt a megszólalását szánta igazi kegyelemdöfésnek, még ha nem is lehetett benne biztos, hogy Kinsey meg fogja hallani, hisz akkor látszólag már rég az elmepalotájában járt. Bár a fiú akkor úgy tett, mintha részéről lezárta volna a beszélgetést, még lehunyt szemekkel is figyelt a vörös utolsó mondataira. Azok pedig annyira belevésődtek az emlékezetébe, hogy munka közben is ismétlődtek a fejében. Végül aztán kénytelen volt bevallani magának, hogy a veszekedésük után benne is megfogalmazódott pár kérdés, amikre szeretett volna választ kapni. Ezért aztán hazafelé beugrott a postahivatalba, és lekörmölt egy üzenetet Viktornak: "Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK" Miután kivárta, hogy a baglyot a szeme előtt eresszék útnak, nyugodtabb lélekkel tért haza. Nem tudta, hogy ezúttal képesek lesznek-e rendesen megtárgyalni a sérelmeiket, de azt tudta, hogy Viktor biztosan el fog jönni. Már megmutatta egyszer, hogy bizony kíváncsi arra, amit Matthew mondani akar neki, és ezen egy veszekedés sem tudott volna változtatni.
Így hát másnap a megbeszélt időpont előtt tíz perccel lépett ki a házából, és sétált ki a térre. Nem állt meg egy helyben (még a végén valaki megszólította volna, hogy merre van a teaház vagy valami), hanem ráérősen lépdelt a boltok előtt, a Kins&Kens előtt röviden integetve a vitrinen keresztül Szilviának és Ilosvai úrnak. Ügyelt rá, hogy a kastélyba vezető útról könnyen észrevehető helyeken járkáljon, nehogy elkerüljék egymást a fiúval.

Kinsey már messziről felismerte a fiú határozott lépteit, amikből egy idegennél azonnal katonai múltat tudott volna kikövetkeztetni. Viktor esetében azonban erre nem is volt szükség: már az iskolában is minden pályaorientációs beszélgetésen azt taglalta, hogy ő bizony katona lesz, és a Macskabagoly utcai látogatásakor is említette, hogy aurorképzésre érkezett az iskolába. Akkor ugyan Matthew-nak nem volt ideje kellő módon felfogni és lereagálni ezt az információt, az utóbbi két napban azonban bőven ráért.
Amíg ezen gondolkodott, addig a lépteit fokozatosan az út jobb oldala felé irányította, hogy a vörös kényelmesen elférjen majd mellette, amikor utoléri. Ez pár pillanat múlva meg is történt, és ekkor Kinsey is megtapasztalhatta, hogyan hathatott az ő tömör és velős üzenete Viktorra.
- Neked is szia, Lehel - válaszolta neki jellegtelenül. Nem volt sértettség vagy harag a hangjában, hisz ő is hadilábon állt az olyan illemszabályokkal, mint a beszélgetés eleji köszönés. De azért mégis úgy érezte, köteles visszavágnia a fiúnak egy ilyen megszólításért, Viktor utált középső neve pedig tökéletesen megfelelt a célra. Remélte, hogy azért ebből még nem fog kirobbanni egy akkora vitájuk, mint a múltkori, de hát náluk sosem lehet tudni.
Pár percig némán lépkedett társa mellett, látszólag az unalomig ismert bogolyfalvi boltok kirakatait figyelve. Bármiféle beszélgetés, amiben előreláthatóan túl sokat mutathatott meg az érzéseiből, nehezére esett Kinsey-nek. Ezért egy pillanatra még azon is elgondolkodott, hogy elterelésként fűzhetne mindenféle magyarázatot az üzletekhez, amelyek mellett elhaladtak. Ám sejtette, hogy ebben az esetben a vörös simán azt hinné, hogy igazából nincsen semmi mondanivalója, és azonnal otthagyná. Ez a gondolat győzte meg végül arról, hogy lassan meg kellene szólalnia.
- Nagyon örülök, hogy ezúttal meg akarsz hallgatni, de elég sok kérdést tettél fel a múltkor, amikre nem válaszoltam - kezdte tényszerűen. - Szóval nem ártana elmondanod, melyikre szeretnél leginkább választ kapni?
Matthew csak a mondanivalója végén nézett várakozóan a másikra. Az említett kérdéseket már ezerszer átvette magában, de tudta, hogy képtelen lenne mindet megválaszolni. Azonban tisztában volt vele, hogy ha dolgaikat nem tisztázzák most, akkor soha nem is fogják. Ezért is kérte meg a bagolykövest, hogy ugyan tegyen már fel neki egy konkrét kérdést, mert ő bizony nem készült semmiféle beszéddel, csak akkor elküldte az üzenetet és reménykedett a legjobbakban.

A vörös kérésére komolyan bólintott. Ha valaki, akkor ő bizony tisztában volt vele, mennyire bosszantó tudott lenni, ha az emberek nem képesek az általad választott neveden szólítani. Ennek ellenére nem állhatta meg, hogy ne egy piszkálódással vágjon vissza a fiú nyers mondatára. Legnagyobb meglepetésére azonban Viktor nem csattant fel, sőt. A szavaiban érződött az igyekezet arra, hogy ezúttal ne értelmetlen veszekedéssel kelljen töltsék az időt, mikor higgadtan is beszélhetnének a sérelmeikről.
Kinsey-nek görcsbe rándult a gyomra, ahogy valami bűntudatszerűség próbálta átvenni rajta a hatalmat, de szerencsére erre nem volt már ideje. A vörös következő szavai vészjóslóan határozottnak tűntek, és Matthew el is gondolkozott egy pillanatig, hogy hogyan kellene erre reagálnia. Már éppen nyitotta a száját, amikor társa újra megszólalt, látszólag mégiscsak elfogadva az ő játékszabályait. Igen ám, de milyen áron? Naná, hogy a legnehezebb kérdést ismételte meg a legutóbbi beszélgetésükből. Naná, hogy Kinsey húzta is a száját rá.
- Most azt várod, hogy ezzel együtt az összes többi kérdésedet is megválaszoljam, ugye? - sóhajtotta. - Hogy miért léptem le Szegedről, hogy miért nem voltam őszinte... Okos döntés.
Utolsó mondata közben még a szemét is lehunyta, úgy bólintott. Hiába vágta a fiú arcába a múltkor, hogy logikátlan, azért tudta ő, hogy kivel áll szemben. Azzal az emberrel, akit ugyan csak egy bizonyos fokig engedett közel magához, de ez a bizonyos fok több volt, mint addig bárkinél. Márpedig ezt nem tette volna meg anélkül, hogy tudta volna, Viktor egy különösen intelligens fiú, még ha túl sokat is hallgat az érzéseire.
- Figyelj, Viktor, én már nem félek semmitől - kezdett neki halkan és vonakodva. - Tisztában vagyok vele, és már Szegeden is tisztában voltam vele, hogy mire vagyok képes. Az érzelmek intenzív átélése és kimutatása nem tartozik ezek közé.
Igyekezett olyan szakszerűen fogalmazni, amennyire csak tudott ebben a helyzetben. Így nem kellett kilépnie a komfortzónájából, és tovább játszhatta a tényszerű szociopatát.
- Te viszont számtalanszor említetted, hogy ezek tartoznak a prioritásaid közé. Később arról is meg próbáltál győzni, hogy nekem is a te példádat kéne követnem, és akkor mindkettőnknek jobb lenne. Ekkor győződtem meg róla végképp, hogy a különbségeink túl nagy akadályt jelentenek számunkra.
Eddig ugyan folyamatosan kereste a vörös tekintetét, de most már képtelen volt a szemébe nézni. Ezért hát a mondandójának végét inkább már az utcaköveknek mondta, mint Viktornak.
- Ekkor vált világossá számomra, hogy ha elmegyek, akkor egyikünknek sem kell változtatnia önmagán, és a problémáink megoldódnak. Egy percig sem hittem volna, hogy ennyi évvel később még mindig magyarázatokra leszel kíváncsi.
Ezután sem mert felnézni a társára, csak némán lépdelt és fülelt, félve a fiú válaszától. Hm, nahát, talán mégis van még valami, amitől képes félni?

Ahogy a Boglyas téren sétáltak, beszélgetésük lassan visszanyerte a szokásos, robbanásra kész hangulatát. Ezúttal viszont mindketten érezték, hogy nem kellene túl hamar felkapniuk a vizet, különben teljesen felesleges lett volna ez a második találkájuk. Vonakodva bár, de miután Viktor pontosította a kérdését, Kinsey (viszonylag bőven) felelt rá.
A fiú válaszától ugyan tartott kissé, de végül pont olyat kapott, amilyenre számított. Viktor ellent mondott neki. A viselkedéselemző maga elé bámult, és finoman megrázta a fejét a vörös védekező szavai hallatán. Hogy is hihette, hogy ezt ő képes lesz valaki másnak megmagyarázni, mikor még saját magának is alig tudta?
A bagolyköves érintésére egy pillanatra megrezzent, és automatikusan megtorpant. Egy másodperc töredékéig azt hitte, hogy Viktor akkor készült pótolni a mulasztását, és végre behúzni neki egyet. Bár ezt eddig sohasem nézte ki volna belőle, a vörös már épp elég meglepetést okozott neki ahhoz, hogy Kinsey ne csupán a korábbi benyomásaira támaszkodjon.
Amikor már kénytelen volt társa szemébe néznie leesett neki, hogy valójában csak ennyit akarhatott. Szemkontaktus nélkül biztos nem tűnt neki eléggé őszintének a beszélgetésük. Tipikus.
- Ez már a második kérdésed - kockáztatta meg végül Matthew, és az ajkába harapott. A fiú második mondatára egyelőre nem reagált, inkább csak feljegyezte magának azt a bizonyos múlt idejű igét. Ezek után pedig egy jelre vált. Talán már egy dühös arckifejezés is elég volt neki, de az is lehet, hogy Viktor felháborodott válaszát szakította félbe, csak hogy folytathassa a magyarázatát:
- Na, látod, ezért gondoltam úgy, hogy változtatni akarsz rajtam. Ahányszor őszintén és zsigerből reagáltam valamire, mindig bosszúságot okoztam neked vele. Ezzel indirekt módon is arra próbáltál rávenni, hogy hagyjam abba, hacsak nem szándékozom hosszú éjszakákat átveszekedni.
Tisztában volt vele, hogy ezzel még mindig nem felelt Viktor legfontosabb kérdésére, de egy ideig hezitált. Hiszen az előbb a vörös azt mondta, nem érdeklik a múltbéli események magyarázatai, mert úgysem segítenének már rajta. Ennek ellenére Kinsey úgy érezte, Viktor pont arra várt, hogy ellenálljon, ezért csendben hozzátette:
- Így hát persze, hogy csodálkoztam, amikor felhoztad az egész "vállaljuk a kapcsolatunkat" témát. Az addigi viselkedésed alapján eszembe se jutott, hogy ez a dolog annyira fontos számodra, hogy másokkal is meg szeretnéd osztani.
Beszéd közben Matthew zavartan vonta össze a szemöldökét, ezzel is mutatva, hogy tényleg nem volt tisztában Viktor érzéseivel az utolsó estéig. Azt hitte, társa is ugyanolyan könnyen feladta egy romantikus kapcsolat lehetőségét az első akadálykor, mint ő. Pedig másfél-két éves ismeretségük során igazán ráébredhetett volna, hogy Viktor sokkal bátrabb és kitartóbb nála. Ezért egy-két rossz tulajdonságával még nem sikerült megutáltatnia vele magát, hiába élt még most is ebben a hitben.

Nehezére esett a fiú szemeibe nézni, de miután mindketten megálltak, már nem igazán volt más választása. Miközben Viktor válaszolt a magyarázatára, Kinsey zavartan megvakarta a tarkóját. Nem ilyen feleletre számított. Azt hitte, hogy a vörös majd kiabálva adja a tudomására, hogy ő bizony soha nem akart semmit változtatni rajta, és kizárólag Matthew hibája, ha ilyen helytelen következtetései vannak. Úgy tűnik azonban, hogy a bagolyköves ezúttal tényleg arra törekedett, hogy ne veszítse el a hidegvérét. Hah, mintha ez bármelyiküknek is sikerülhetne a másik társaságában.
A fiú mondatai nyugodtnak hatottak, de ugyanakkor kissé zavarosaknak és befejezetleneknek is. Pszichológiai tudása révén Kinsey tudta, hogy ha türelmesen várakozik, akkor akár egy bővebb választ is kaphat. Mint legtöbbször, most sem tévedett. Viktor valóban próbálta értelmes mondatokba szedni a gondolatait, de látszólag nehézségekkel küzdött. Amikor ugyanúgy tátogott, mint Matthew a legutóbbi találkozásukkor, a viselkedéselemző nem tudta megállni, hogy egy pillanatra ne mosolyodjon el.
- Ugye, milyen borzalmas érzés, amikor képtelen vagy rendesen megmagyarázni valamit? - mondta, és ezután le is hervadt a félmosolya. Amikor Viktor futólag megérintette az arcát, teljesen kirázta a hideg. Gondolatban azért könyörgött, hogy ugyan üsse már meg végre, azt az üzenetet könnyen megértené, de ezt... Ezután csak egy másodpercig tudta még fenntartani a szemkontaktust, aztán önkéntelenül is elfordította a fejét. Hirtelen megindult a téren, de két lépés után vissza is fordult. Újabb két lépés, újabb irányváltás. Így próbálta serkenteni az agyműködését, de nem ment vele sokra.
- Akkor úgy néz ki, ketten vagyunk, akik nem értik az egészet - torpant meg végül Viktor előtt. - Nem, nem féltem, hogy meg fogsz gyűlölni, ha megismersz. Tudtam. Mindig így van. Akkor meg miért nem akarsz gyűlölni? Nem kellene olyan nehezedre essen, miután szó nélkül leléptem. Az isten szerelmére, miért nem vagy képes megkönnyíteni a dolgomat, és úgy viselkedned, ahogy egy normális embernek kellene? A kezedbe adtam a lehetőséget, hogy mindent egyszerűbbé tegyél, és mégis mindent túlbonyolítasz.
Nagy szemekkel nézett a vörösre, amelyekben könnycseppek nyomai látszódtak. Nem, határozottan nem állt szándékában elbőgni magát a főtéren, de amíg az agyának teljes mértékben tudott parancsolni, addig a szervezetének nem. Az elárulta őt, és Kinsey már túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy érdekelje.

Viselkedéselemző létére jobban is figyelhetett volna a fiú reakcióira, de a nagy belső csatái közben ez eszébe sem jutott. Csak azután sikerült Viktor apróbb mozdulatait észrevennie, miután újból megtorpant előtte és indokokat követelt. Enyhén reszkető kezek, ajakharapdálás, felvont szemöldök... Legalább nem csak Kinsey érezhette úgy, hogy a teste folyamatosan elárulta őt. Ám a következtetéseit nem tudta (és tulajdonképpen nem is akarta) megosztani a másikkal, mert a fiúból szinte azonnal kibukott egy cinikus hangvételű válasz. Erre bizony már Matthew is összevonta a szemöldökét. Furcsa. Igazából arra számított, hogy a szokatlanul őszinte megszólalásával és azokkal a nagy, nedves szemekkel majd valamilyen normális magyarázatot fog kicsikarni Viktorból. Erre fel a társa csak gúnyosan rákérdezett, hogy nem lázas-e, és ezzel látszólag el is intézte az egész ü-...
Ó.
Kinsey teljesen ledermedve fogadta a fiú csókját. Ahogy az ujjai ismét az arcához értek, reflexszerűen hunyta le a szemeit, aztán annál zavartabb tekintettel nézett a vörösre, amikor az elhúzódott tőle. Hosszú pillanatokig állt mereven, elpislogva a könnyekre emlékeztető valamiket a szeméből, míg aztán sikerült rávennie magát, hogy megszólaljon.
- Oké, bevallom, sejtettem, hogy a monológom képes lenne valamilyen intenzívebb reakciót kiváltani belőled, de öhm... - és itt a volt levitás megakadt. Megrázta a fejét. Eddig azt hitte, hogy a fiú felbukkanása a környéken volt az egyetlen olyan meglepetés, amelynek hatására teljesen reakcióképtelenné tudott válni. Istenem, hogy ő mennyire utálta, amikor tévedett.
- Talán van egy listád, és sorra húzod ki róla a dolgokat, amikkel szerinted ki tudnál akasztani? - futott neki újra Matthew. - Mármint... te magad mondtad, hogy nem tudod, mit szerettél bennem. Érted. Azóta eltelt négy év, és én nem is érdemel-...
Mondatát végül szavak helyett egy értetlen grimasszal és fejcsóválással zárta. Nem merte hangosan feltételezni, hogy a vörös esetleg még mindig ragaszkodhatott hozzá, bármilyen szinten. Úgy gondolta, elég volt mára a téves következtetésekből. De ha mégis... Nem, az nem lehetett. Kinsey folyamatosan gondoskodott róla, hogy Viktor még véletlenül se szeresse meg jobban, mint kellene. Eddig azt hitte, jól végezte a dolgát, de a fiú legutóbbi mozdulata kissé elbizonytalanította. Talán csak így próbált bosszút állni az előző megjegyzéséért? Hiszen most megint Kinsey volt az, aki nem volt képes értelmes mondatokba szedni a gondolatait. Ki érti ezt? Ő biztosan nem.