29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jack W. Everleigh
KARANTÉN


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. március 10. 11:27 | Link

sinta
Március 8.


A nők ünnepét az Egyesült Államokban ismertem meg, addig még csak hasonló szokást sem láttam. A szigeten egészen másfajta hagyományok voltak, az ünnepeik semmihez sem foghatók. Mióta az óceánon innen élek, még egyszer sem találkoztam olyannal, ami csak egyetlen aspektusában is hasonlítana hozzájuk. A bennszülöttek életéhez. Még a naptárjuk is hiányzik, majd' húsz év elteltével is.
- ...szóval csak oda szerettem volna kilyukadni ezzel, hogy nem szeretem a vágott virágot - fejezem be a kicsit talán érthetetlenül is hosszúra nyúló, se eleje, se vége-típusú gondolatot, míg arcomat feléd fordítom. A tekinteted keresem, félénken, óvatosan, el-elpillantgatva közben. - De nem felejtettem el ezt a napot, és készítettem neked valamit.
Megállok a falu egyik frissen festett padja mellett, és a kabátom zsebéből egyszerű, szürke selyempapírba csomagolt apró kis ajándékot húzok elő.
Keresem a szavakat, mintha még mondanom kellene valamit, mintha meg akarnám magyarázni mit miért csináltam, miért azt a virágot választottam, amit, hogy az, amit látsz, valójában nem is vágott, egyáltalán, hanem örökéletű, és elmondanám, hogy hosszú napokig kísérleteztem, amíg ráleltem a megfelelő bűbájra. Elmondanám, de nem szeretném, hogy panasznak érezd, így hát inkább az alsó ajkamat rágcsálom és hallgatok.
- Remélem, tetszeni fog - ügyetlen és bizonytalannak ható mozdulattal nyújtom át a papírba csomagolt karperecet. Zavartan sütöm le a szemem, pedig szeretném látni az arcod, hogy tetszik-e, úgy igazán, vagy az ízlésed más irányban kell legközelebb keresnem. Egyébként is jobban szeretem az ajándékot készíteni, mint átadni. Kezeimet zsebeimbe rejtem, s beharapom a szám, ahogy végül felpillantok rád.
Utoljára módosította:Jack W. Everleigh, 2019. március 10. 11:31
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. március 10. 11:56 | Link

Mr. Everleigh


Hallgatom, amit mond, és bár hosszú, és felesleges a magyarázkodás, mégsem zavar. Az emberek többsége idegesít, utálom, ha az időmet rabolják a felesleges magyarázatokkal, ha megpróbálnak minél inkább kibújni, belemagyarázni, összezavarni. De nem Jacknél. A hangja bizserget, egész testem és elmém olyan a hangját hallva, mintha egy édes nyugtató tea lenne, mintha minden szava egy-egy korty lenne, mintha egy fáradt nap után megpihenhetnék nála, benne. Megpihennék vele, örökre.
Mosolyom minden mondatrész után egyszer szélesebbé válik, elmélkedve hallgatom, ahogy a vágott virágokról beszél, ahogy elmeséli, hogy miért nem szereti. Figyelem, nem várom a végét, bár tudok reflektálni, sőt, a véremben van, vele szemben mégis kivárok. Beszélj csak Jack, a testem, az elmém, a szívem kéri, hogy beszélj. Felfedtem az érzéseimet előtted, és bár nem közeledtél, nem is távolodtál el. Esélynek tekintem azt, hogy minél többet találkozunk. Csak beszélj hozzám.
- Nem szeretem a múlandó dolgokat. A gesztusokat mindig többre értékelem. Az élményeket és az emlékeket.
Olyan életet élek, amióta csak az eszem tudom, hogyha egyszer a halál bekopogtat az ajtómon, olyan hosszú filmet vetítsen le, hogy közben még egy nagy adag vajas pattogatott kukoricát el tudjak majszolni. Nem bánok semmit, nem bánom a múltam, nem bánom a jelenem, nem bánom, hogy Jacknek teret engedtem az életemben. Neki ott a helye, egyre biztosabban érzem, egyre jobban látom a helyét. Csiszolódunk, és a türelmetlen, "mostakarom" Korinna türelmesen vár. Mi ez, ha nem az igazi kopogtatása?
- Készítettél?
Istenem, az elmém egyből megostromolja a kép, mindig ugyanaz a kép, ahogy a tincsek a füle mögé tűrt állapotból kitörnek, arca elé hullanak, ahogy a vastag szemüvegkeretet az orrán megigazítja, hogy pontosabban lásson, mert a nagy munkában teljesen lecsúszott. Látom, ahogy gondosan elhelyez egy apró alkatrészt, nem látom, hogy mit, csak azt, ahogy a szája széle megrezzen. Annyira gyönyörű, annyira csodálatos férfi. Át akarom ölelni, a füle mögé csókolni, óvatosan, hogy ne zavarjam a koncentrációban.
- Tudod, hogy igen.
Felelem mosolyogva, remegő kézzel, izgatottan, kissé szerencsétlenkedve, és szerencsétlenségemen kínomban kuncogva próbálom kibontani az ajándékot, amit kis híján el is ejtek, de szerencsére meg tudom tartani. Nézem a karkötőt, amit ő maga készített. Igen, ezt amit itt fogok az ujjaim között, Jack nekem csinálta. Rám gondolt, ahogy ezt készítette, és nem tudom, mennyi munkaóra van benne, de én jutottam róla az eszébe. Én!
Csillogó szemekkel, az engem elöntő forróságtól kipirult arccal nézem őt, észre se véve, hogy közelebb léptem hozzá, hogy beléptem a személyes terébe, hogy közel akarom érezni magamhoz, és ez ellen nem tudok mit tenni. Megcsókolnám, meg akarom csókolni. Mégsem teszem. Félek, ha túl közel merészkedem, ha én lépem át a határt megriad, eltávolodik tőlem. Te teljesen nem tudom letagadni, hogy ki vagyok nem is akarom megtagadni magam, így kissé pipiskedve, forró ajkaimmal, hálás csókot nyomok bal orcájára, miközben jobbommal végigsimítok arca másik felén, és a nyakán. Muszáj jelzéseket adnom, valahogy meg kell vele értetnem, hogy akarom őt, hogy hozzá képes lennék hű lenni, vele élni, vele létezni, eggyé válni vele.
- Ez gyönyörű Jack, én, nem is tudok mit mondani rá. Sosem kaptam ilyen szépet. Segítesz feltenni?
Ellépek tőle, hogy ne zavarjam a közelségemmel, és kinyújtott kezemmel felé tartom az ékszert. A világ leggyönyörűbb ékszerét.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
KARANTÉN


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. március 10. 13:17 | Link

sinta
Március 8.


A mosoly lassan bontakozik ki arcomon. Ahogy téged nézlek, bőröm megszíneződik, mintha hirtelen életre kapna. A belőled áradó energia, szeretet és életigenlés, az az öröm, amit az ajándékkal okoztam, engem is éltet, ez mind ott ragyog az arcomon. A szívem hevesebben ver, az fel sem tűnik, hogy közben rajtad felejtettem a szemem.
Minden nappal gyönyörűbb vagy. Soha nem látlak ugyanolyannak, minden alkalommal mást mutatsz, egy másik nőt, az előzőnél egy sokkal szebbet, egy sokkal kevésbé tünékenyet. Már nem érzem, hogy holnapra elillansz. Tudom, hogy a levelemre válasz érkezik, a hívásomból találkozó lesz, a találkozásainkból pedig... egy nap majd talán arra ébredünk, hogy egymás mellett maradtunk.
Az arcodat figyelem, ide-oda ugráló szemekkel és széles mosollyal. Olyan szélessel, hogy ajkaim alól fogaim is előbukkannak.
- Ez a vi... - kezdek bele valamiféle magyarázatba mégis, de közeledésed belém fojtja a kikívánkozó gondolatot. A lélegzetem megreked, benne marad a szóban, és én földbe gyökerezett lábakkal hagyom, hogy olyan közelségbe kerüljünk, mint ezelőtt soha. Az ajkaim elnyílnak, a szemem lecsukódik arra a pillanatra, míg ajkad arcomat érinti. Az illatod beköltözik az orromba. Végül kinyitom a szemem, és zavartan kerülve a pillantásod, fülem mögé tűrök egy világos tincset, majd bólintok egy aprót. - Szívesen.
Fejemet jobbra döntöm, és a karperecet óvatosan csúsztatom a csuklód köré. Az tökéletesen illik hozzád. Nemcsak a mérete, de a színe is. Ha rád gondolok, a réz jut rólad eszembe. A réz csodálatos; időtálló, nyers és vintage darab. A régi kor szelleme visszakáprázik egy új darabban.
Halvány mosollyal engedem le a kezem, és felpillantva rád, el kell néznem a vállad fölött. A szemöldökeim megindulnak egymás felé, a homlokomon elmélyül néhány ránc.
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 14:06 | Link

Korinna és a félszerzet


Már csak egyetlen szál rózsa van a kezemben, pedig még egy órája sincs, hogy kijöttünk a térre, és boldog-boldogtalant virággal köszöntünk. Nem vagyok oda a nőnapért, nekem ez amúgy is majdnem egy és ugyanaz, mint az anyák napja, de a piacról hazafele cipekedő idős nénik meg a középkorú milfek úgy tűnik, örülnek a gesztusnak. Remek. A kampányfőnök boldog lehet, és azt hiszem, én is az vagyok; a mai a kampány utolsó alkalmainak egyike. Azután már csak a sajtóra kell odafigyelnünk, és jöhet is a nagy nap.
A Nap erős fénye épp szembetűz, így hunyorogva sietek vissza a hivatalba, ahová a virágosztás utáni találkozót beszéltük meg. A gondolataim közben Lili körül járnak, hogy vajon észrevette-e már az ágyunkon hagyott, színes rózsákat rejtő dobozt, mikor a szökőkútnál oldalra pillantva észreveszek egy párt. Hoppá! Az egyik pad mellett állnak, amit egyébként a polgármester úr a mi büdzsénkből festetett át, és bár nem voltam jelen, azért a fiúk a közeli tábla hirdetőfelületén hagytak rólam néhány plakátot. Szép munka.
Elsétálok a csobogó víz mellett, és míg hozzájuk közeledek, arcomra elegáns, megnyerő mosolyt varázsolok.
- Sziasztok! - köszönök nekik egy óvódás kedvességével, és miután kezet nyújtok a fura fazonnak, a nő felé fordulok. - Ugye, nem sértelek meg, ha nőnap alkalmából ezzel a szál rózsával köszöntelek? Azt gondolom, a hivatal nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk, amiért olyan gyönyörű nők laknak ebben, a szívünknek legkedvesebb mágusfalvában, mint amilyen te is vagy.
Ragyogó mosoly, fejjel lefelé lógó - ahogy apa tanította - rózsa átnyújtása, és egy udvarias lépés hátrafelé.
Hozzászólásai ebben a témában
Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. március 10. 14:32 | Link

Mr. Everleight és a rózsás fiú


Megtettem. Egy újabb lépcső a célig vezető meredek hegyoldalban. Mi van fent? Mi vagyunk fent. Soha életemben nem tettem még bele ennyi energiát egyetlen emberbe, sőt. Balázson kívül soha senkibe nem fektettem még energiát. Vele könnyebb volt minden, kamaszként minden egyszerűbb. Jackkel? Vele minden minőségibb. Az együtt töltött idő, az egymásnak írt levelek, a kimondott szavak, a gondlatok. Minden másabb, minden felnőttesebb. Felnőttesebb vagyok. Ha vele vagyok. Más helyeken nem érzem a változást, még mindig képes vagyok a szerkesztőség szőnyegén, mint Jézus a kereszten feküdni, és elmélkedni a napi teendőimről, még mindig képes vagyok úgy felkelni, hogy már nem emlékszem, előző este mi motivált arra, hogy Bécsben kössek ki, még mindig van számos hülyeségem, amivel azt hiszem, hogy tinédzser vagyok, de az, aki lenni szeretnék, öt év múlva mondjuk, elkezdett kialakulni. Elkezdtem felépíteni az öt év múlvai Korinnát. Büszke akarok lenni erre a komoly építkezésre, és ha valaha lesz gyerekem, házastársam - még egy -, azt akarom, hogy ők is büszkén tekintsenek rám. Ehhez az egész folyamathoz pedig - tudom nevetséges -, de egy unalomból megnyitott tinder kellett az év azon szakában, amikor sértett gyermekként utálom a világot- Ehhez Jack kellett.
- Mi a baj?
Látom, ahogy homloka ráncba szökken, de a választ nem tudom megvárni, mert abban a pillanatban hozzánk lépnek, és zavartan lépek hátrébb, mintha bármiféle bűnt követnék el, hogy Jack közelében vagyok. Nem követek el bűnt, nem érzem annak, de nem tudom, hogy ő mennyire látja így. Az előbb lépcsőnek gondoltam, de ő lehet több emeletet átszelő liftként értelmezte azt, hogy arcon csókoltam, és ujjaimmal bőrét simítottam. Nyílt terepen, ösztönből, de mégis illetlenül. Sokan - köztük anyám is - úgy vélik, nem illendő, ha egy kisasszony úgy ér egy férfihoz, hogy nincs közöttük szövetség, akár eljegyzés, akár házasság formájában. Tizenhat évesen férjhez mentem, kell magyarázni, hogy mennyire félresikerült a nevelésem?
- Óóó...
Annyira meglep a megjelenő, és az, amit mond, hogy a zavarom, ami amúgy is fennáll, csak még inkább nő, de ne lennék én Andretzky Korinna, ha ne tudnám megoldani.
- Te a kisebbik Vajda vagy.
Szám szélén magabiztos mosoly jelenik meg, miközben végignézek rajta, olyan pofátlanul, ahogy mindenkin szoktam, hogy megállapítsak róla mindent, amit csak lehet. Kifogástalan.
- Le sem tagadhatod, ismerem az édesapádat.
A mosolyom továbbra is fennáll, ahogy átveszem a virágot. Nem szeretem a vágott virágot, de ebben a pillanatban olyan szinten zavarba jöttem, hogy ezzel nem is foglalkozom. A hivatal igencsak kitesz magáért a kampányidőszakban.
- Igazán kedves tőled... tőletek, hogy így kedveskedtetek. Remélem Manci és Bözsi néni is megfelelően meg lettek köszöntve.
Ha nem, akkor csinálhatnak bármit, a választást elvesztették. Ez talán szomorú, de nagyon igaz.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
KARANTÉN


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. március 10. 15:12 | Link

sinta
Március 8.


Korinna ellép mellőlem, és bár én nem mozdulok, nem távolodom el tőle, azt hiszem, a hozzánk érkezőnek úgy tűnhetünk most, mint két idegen vagy talán két régi ismerős, akik ugyan most véletlenül találkoztak, de egyébként nincs közöttük szoros kapcsolat.
Pillantásomat először lesütöm, majd, miután a számszéle kelletlenül rándul egyet, ismét felnézek a szőke, öltönyös alakra. De hiába vizslatom az arcát, biztos vagyok benne, hogy még soha nem láttam őt. Nem tudom róla, hogy ki, csak azt, hogy jól öltözött, felteszem, jó családból származik, szép arcú és kellően modoros. Olyan, akikről a magamfajta azonnal rosszat gondol.
Nem szoktam kezet fogni senkivel. Tudom, hogy ez szokás, gyerekkoromban engem is megtanított rá az apám, csak aztán idővel más lett a szeretetnyelvünk és vele együtt megváltozott a köszönési formánk is.
Míg nézem a másikat, tekintetemet végigfuttatom a kezén és arcán - érzem rajta, hogy a mosolya nem őszinte, hogy az egész lényében van valami, hogy mi ketten nem vagyunk egy szinten -, addig azon filozofálok, hogy talán Korinnával ismerik egymást korábbról, különben miért hozna neki virágot? Az is megfordul a fejemben, hogy talán ez a fiú is szeretne tőle valamit - valamit, amit én is. Végül kiveszem a zsebemből a kezem, és ahogy azt kell, férfiasan rászorítok az övére, miközben jelentőségteljesen - hogy értse, Korinna és én nem vagyunk idegenek - a szemébe nézek.
- Jack - mutatkozok be halkan, ha valakit érdekel, és mert így tanultam, de nem biztos, hogy hallja itt rajtam kívül bárki is, hiszen Korinna olyan lelkes hangot ad ki magából, hogy elkerekedő szemekkel dőlök kicsit előrébb, és fordítom arcomat felé.
Nos, ez új.
És még a nevét is tudja. A nevét? Azt is tudja róla, hogy a család gyermekei közül hányadikként látott napvilágot. Még az édesapját is ismeri! Ez bámulatos!
Hirtelen pislogni sem tudok, aztán meg azon kapom magam, hogy csak pislogok, végül kiegyenesedek, és összetapasztott számat megvonva, szorosan fűzöm karjaimat egymásba a mellkasom előtt. Ajkaimat ide-oda mozgatva kezdek fintorogni, csücsörítek és babrálok a számmal, a szemben álló fiú számára látványosan mutatom ki az érzéseimet, szemöldökeimet pedig hol összehúzom, hol meg a homlokom közepéig emelem.
Ebből Korinna természetesen nem láthat semmit, ugyanis, ha eszébe jut, hogy még mindig mellette állok és Jacknek hívnak, ráadásul én elsőszülött fiúgyermekként jöttem világra, akkor arcom minden izmát elengedem, és érdeklődő pislogással figyelem közös örömünk tárgyát: a Vajda gyermeket, aki daliás, udvarias és láthatólag fontos személy a faluban. Ha Korinna felém fordul, én finom mosollyal nézek le rá, és vállamat megvonva hümmentek egyet halkan. Azután leolvadó mosollyal visszanézek a nap hősére, és alig várom, hogy folytassa azt a diplomatikus szónoklatot, amihez én sohasem értettem.
Jack, fel kell most már hagyni a sétával!  
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 15:42 | Link

Korinna és a félszerzet


Óóó!
Rég váltottam már ki nőből ilyen hanghatást, már ami nem Lilit illeti, belőle ugyanis anélkül varázsolok elő ennél cifrábbakat is, hogy különösen megerőltetném magamat - elég csak odaégetnem az omlettet, haha.
- De jól informált vagy - jegyzem meg elismerően. Hangomból a szokott fül kihallhat némi kacérságot, azt viszont nehéz lehet eldönteni, hogy ez a kampány sikerességét kívánja-e szolgálni vagy valóban a nőnek szól. - A sajtónál dolgozol?
Csillogó tekintettel nézek le rá, a szemem sarkából viszont tökéletesen rálátok a mellette álló férfi, Jack arcára is. Az... hogy is fogalmazzak... érdekes. Törődni azonban eszem ágában sincs vele, és bár mindvégig udvarias maradok és semmiféle határt nem lépek át Korinnával, nem kell sok ész ahhoz, hogy tudjam, nem mindenki örül úgy a puszta jelenlétemnek, mint a nő.
- A polgármester úr a hivatal saját dolgozóit egy kollégámra bízta, de biztos vagyok benne, hogy Berci különös tekintettel van Mancikára és Bözsi nénire! Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ők a mi különleges osztagunk, a szárnysegédeink, akik nélkül nem élet az élet - mosolyodok el finoman a fennkölt gondolat végére, majd elpillantok a szökőkút felé, hangosan felsóhajtok, és az órámra lesve visszafordulok a párhoz. - Nos, hálás vagyok a találkozásnak, de nem szeretnék tovább zavarni, élvezzétek csak ezt a szép napot, ahogy a szerelmesek szokták. Örültem, Jack!
Búcsúzóul még egyszer kezet nyújtok a férfinak, majd teszek egy lépést hátra, és mielőtt elfordulnék tőlük, még a nőre pillantok, szélesen elmosolyodok és rákacsintva sarkon fordulok, hogy a nadrágom zsebébe csúsztatott kezekkel, halk dúdolással induljak vissza a hivatalba.
Utoljára módosította:Vajda Richárd, 2019. március 10. 15:54
Hozzászólásai ebben a témában
Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. március 10. 16:05 | Link

Mr. Everleigh és az ifjú Richárd


- Nemrég elkezdtem az önéletrajzát írni.
Még nem találkoztam a gyerekeivel, vele is csak nagy vonalakban, mert előbb kutatni szeretek, csak utána elkezdeni a közös munkát. De tudja, hogy készül, hogy bármikor felbukkanhatok, és ennek örülök, hiszen van elfoglaltságom. Hátrapillantok Jackre, mosolygok, ő is, így teljes nyugalomban fordulok vissza Ricsi felé, aki nagyon szimpatikus nekem.
- Könyvkiadással, nem szeretem az újságírókat, túl sok a rosszul megszerkesztett firka.
A botrányokat viszont nagyon szeretem, ha lenne doktorim, akkor biztos abból lenne, hogyan kell felkavarni az állóvizet, hiszen én magam is egy igen nagy botránnyal indítottam a pályafutásomat. Örülök, hogy találkoztam vele, hogy most már tudom, hogy néz ki az ifjabbik Vajda, akire érdemes odafigyelni. Kuncogok azon, amit mond, kislányosan talán, és hogy zavaromat leplezzem, inkább az illatos rózsába szagolok, nyerek magamnak néhány másodpercet. Igazán hízelgő egy ilyen fiatal és helyes fiútól dicséretet kapni, csak nehogy aztán itt elszaladjon velem a ló. Ismerem a jelzéseket, jól össze tudom kapcsolni a dolgokat, és igencsak bátor, hogy úgy cicázik velem, hogy közben egy férfival vagyok. Talán ennyire hihetetlen, hogy együtt is lehetnénk? Talán ennyire nincs az irányunkba fantázia? Én látok ebbe bele túl sokat? Lehetetlen, ennyire sokat nem lehet belelátni.
- Köszönjük. Sok sikert a kampányhoz.
Berci? Nem tudom, hogy kit fedhet ez a név, de biztos hasonlóan megnyerő, mint amilyen Richárd, ha így megosztják a munkát. Wittner tudhat valamit, hiszen, ha jól tudom, soha azelőtt ilyen még nem történt a faluban, hogy rózsákkal halmozzák el a nőket. Nézem, ahogy elsétál, és nem zavar, hogy szerelmeseknek hívott minket, boldog mosollyal az arcomon fordulok vissza Jack felé.
- Azért, azt meg kell hagyni, hogy igen jó a mostani faluvezetés marketingje.
Tagadhatatlanul. Újra mélyet szippantok a rózsából, és mosolyogva elindulok az úton, pár lépés után hátrapillantva Jackre.
- Elmeséled, hogy honnan jött a karkötő ötlete?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér