Budapest

---

Mi van? Nagy szemekkel nézek az újságra, melynek címlapján egy jó pár évvel ezelőtti képem díszeleg. Legszívesebben a környék összes kiadványát begyűjteném, ugyanis a kép, hogy is mondjam. Többet mutat, mint kellene, s nem is azért készült, hogy a külvilág meglássa. A cikk pedig, amit hozzá kanyarítanak egyenesen felháborító. Részleteznek különböző találkákat és említenek neveket, persze egyik sem igaz. De előkotortak egy olyan pontot az életemből, mellyel árthatnak az apámnak. Mire a cikk végére érek, már a telefonom fel akar robbanni. Rá se merek nézni, hiszen tudom, hogy ki van a vonal másik végén. Apuka kitalálta, hogy feljebb tör és vannak ellenségei, akik úgy tűnik, hogy minden hülyeséget előkotornak a családról. Na, de hogy éppen velem kezdik..
Én a táskámban kutatok, keresem a noteszemet, amelyben Nesztor elérhetősége megbújhat. Ő az, ki a képet készítette és ő az, kit számon szeretnék kérni ezért. Mivel a beszédtéma nála eléggé nehézkes, ezért érkezésemről egy smsben értesítem. Pontosabban értesíteném, ha lenne olyan elérhetősége, melyre érdemes lenne egy üzenetet küldeni. De ennek hiányában, csak fel - alá trappolok, míg mérgem enyhén alábbhagy. Azonban ez eléggé nehéz, hiszen Ő jelenleg a szememben egy átokfajzat, aki eladta a képet, hogy több lóvéja legyen, na de jajj neki, ha odaérek hozzá.
Fél óra. Nem kell több, hiszen nem kifejezetten figyeltem most oda a megjelenésre. Melegítő nadrág, kócos haj, fáradt és dühtől égő arc, az ajtót szinte berúgom. Csupán a „This is Spartaaa!!” felkiáltás hiányzik mellőle.
– NESZTOR! – úgy keresek, mint egy veszett kutya az áldozatát, s mikor megtalálom a drága fotós uraságot, az újságot úgy vágom hozzá, mintha egy kiélesített gránát volna. Gyakorlatilag most az is. – Mi ez? – szépen artikulálok, bár szerintem anélkül is tudná, hogy mit akarok, hogy felteszem a kérdést.

---

Szerintem gőz is száll fel belőlem, hiszen szinte érzem a bőrömön, hogy mennyire ég. Lassan fútatok is egyet, ezzel intem magamat türelemre, hogy várjam már meg, míg a fotósok mestere sikeresen rájön, mi is a helyzet. Nézem a lapra vésett szavait, de egyelőre nem szólalok meg, fejemmel az újság felé bökök. Vannak olyan helyzetek, mikor nem kell szavakat használni, ez most éppen olyan. Az újságban ott virít minden, ami a dühömet kiváltotta és ami miatt újfent eljöttem hozzá.
– Na szépen csicseregj – kezemmel felé nyúlok, s fejét fordítom magam felé, hogy szépen artikuláltan adjam ki neki a „parancsot”. Ő az első számú gyanúsított, s amint átléptem a küszöböt és felfedeztem, hogy éppen pattanni készül innen, már teljessé is vált a kép. Hiszen nem kevés összeget zsebelhetett be azzal a képpel, főleg így, hogy a legjobbkor sikerült az újságokhoz eljuttatni.

---

Általában pörgök. Mindenen túl szeretnék lenni, amilen gyorsan csak lehet. De megtanultam már, hogy Eliades Nesztor mellett egy kicsit be kell lassulni, annak érdekében, hogy megértsük egymást. Ezért míg ő beszél én mély lélegzetvételekkel nyugtatom magam. Bár, mikor a segédet említi, azért elpattan egy húr és hatalmas mennyiégű vér tódul az agyamba.
Szavakat egyelőre nem formálok. Némán követem őt és hű társát a sötétkamra felé. Mutatóujjam körmével dobolok az ajtófélfán, míg ő keres. Tulajdonképpen nehezemre esne bevallani, de nem vagyok annyira dühös, mint látszik. Az tény, hogy az én életem egy pontja lett kiforgatva, s eladva, de a támadás nem ellenem irányult, így nincs okom hatalmas balhét csapni.
Összeráncolt homlokkal nézem a lapot, amiből nyilván nekem is volt anno egy példányom, már olyan, ami max másolat volt. Ha nem lennék olyan szétszórt, talán meg is találtam volna, mikor keresem. Értem én minden szavát, meg valószínű, hogy ilyen kötött szerződés nélkül, nem is mentem volna bele a képekbe. Ám ez az egész, akkor is felzaklat.
– Jó, ne haragudj – sóhajtok egy nagyot. – De nem értem, hogy vihette el innen bárki is – miért nem tárolja olyan helyen, ahol más nem férhet hozzá. Miért ad engedélyt a segédnek, hogy bizalmas dolgokhoz hozzáférjen? Aki idejön, az Őt bízza meg, neki ad bizadalmat, erre tessék. Egy kis mitugrász tönkre vág egy szépnek ígérkező lapot. – Hol az a segéd?  Mi a neve? – semmi indulat nincs a hangomban. Azért akarom tudni ki az, mert én szeretném elsőként elkapni. Ő is jobban jár, ha velem társalog és elmondja az okait, míg én eldöntöm, hogy élhet-e. Az  és a slepje nem lesz ilyen kegyes hozzá az biztos.

Sűrűn pislogva olvasom a következőket. Meglep? Igen. Nem vagyok az a lány, akinek gyakran mondogatnák, hogy bárkinek is bejön. Gondolom a természetem is közrejátszik ebben, hiszen míg az egyik pillanatban madarat lehetne velem fogni, a másikban már meg is tudnék fojtani bárkit. De a tényeken ez nem változtat. Az az alak kihasználta a pozícióját és gondolom, most vígan sütkérezik valamerre. Merthogy ezért kaphatott nem kevés összeget, főleg, hogy egészen jó pillanatban időzített.
– Csak beszélgetni – vonom meg a vállaimat. Mit akarnék vele? Megfojtani? Addig verni, míg a lelkét ki nem leheli? Az nem én lennék. Sokkal szelídebb teremtés vagyok, mint amilyennek jelenleg látszom. – Jobban jár, ha én találom meg hidd el – teszem ezt még hozzá. A nevet tartalmazó cetlit zsebembe dugom, nehogy véletlenül szerencsétlenné váljak és elhagyjam. Bár azt hiszem, ez a név álmaimban is kísérteni fog egy darabig. – Ne nevettess, nem fogom rád hagyni, ezt is elcseszted – halkan nevetek. Értem én, hogy nem szánt szándékkal tette, de mégis őt tartom hibásnak, hiszen rá voltak bízva a képek, s csak úgy hagyta őket eltűnni. – Szerintem ezek után reménykedj, hogy más képeid nem lettel elvéve – mert biztos, hogy vannak olyan fotói, melyek magasabb rangú emberekhez tartoznak. Akkor viszont rosszabbul fog járni, mint egy szőke lányka pattogása, abban biztos lehet.
– Nézd Nesztor, ha ezt apám látta, már pedig biztos, hogy látta. Akkor annak a fickónak meg vannak számlálva a napjai – ugyanis Drávecz papa nem idejött volna elsőnek ez biztos. Az újságnál fenyegetőzve, valakinek a golyóit szorongatva, szedte ki az információt. Ha nem így lenne, akkor ez a helység már lángolna.
Nézem a kezemben lévő lapokat, újra olvasok pár sort, hogy ezzel lefoglaljam magamat, s ne akarjak neki esni szerencsétlen fotósnak. Kicsit enyhíti lelkemet az, hogy nem ő adta el, azonban haragom nem múlik csak úgy el. Bár a kávé egész jól hangzik. – Menjünk – egyezek bele végül. Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet, hiszen már indulnom kéne elkapni azt a gerinctelen férget. Ám olyan érzésem van, hogy Nesztor megérdemel egy halovány esélyt, mégsem orrolhatok rá életem végéig.

Cesare

---

Nem emlékszem arra, hogy mikor voltam utoljára ilyen hosszasan az országban. Egy hónapja tengődőm. Üresnek érzem magamat, mikor nincsen mit tenni, ugyanakkor valahogy már nem érzem azt a tüzet, ami még az elején hajtott.
Azt hiszem a felismerés, hogy nem tudok normális emberi kapcsolatokat kialakítani, ha sose lehet rám számítani, lett a végzete az egésznek. Imádom az utazást, felfedezni a világot és írni róla. Szeretek új embereket megismerni, újdonságokat kipróbálni és más-más kultúrát megismerni, de valami mégis hiányzik. Elértem arra a pontra, amikor már nem a szórakozást szeretném előtérbe helyezni, hanem a saját életemet, melynek valami célt kellene keresni. De a mai estét sem erre találták ki.
A Jardinban ücsörgök, próbálok egy olyan utat találni, mely az úúj elképzeléseimnek megfelelő lenne, de egyelőre nem látom a fényt. Mindenhol falak és elhullott kapcsolatok tetemei kacsintanak vissza rám, ami kissé megrémít. Nem a legjobb dolog, mikor szembesülsz azzal, hogy az eddigi életedből nem tudsz felmutatni olyan dolgot, amelyre igazán büszke lehetsz. Már pedig sajnos én jelenleg ezen a szinten állok.
Kezeim között forgatom a poharamat, mely alkohol nélküli koktélt tartalmaz, s az előttem elhaladó lányka és az utána lépdelő férfira tekintek. Valahonnan ismerős. Nem a lányka, hanem az őt követő alak. De sajnos nem tudom, hogy honnan. Még mielőtt kínos lenne, ahogy bámulok, tekintetem visszatáncoltatom a pohárkára és egy aprót kortyolok belőle. De a kíváncsiság nem alszik, szemeim ismét áttáncolnak a közeli asztal mellé leült alakra és egy apró mosolyt is küldök felé. Többre most nem telik. Ha két héttel ezelőtt találkoztunk volna, akkor már szembe ülnék vele, de ma. Nem megy. Így csak poharamat emelem meg, ha éppen odafigyel el is kaphatja a mozzanatot.