Gy

Mivel a nap hét ágra sütött, ezért úgy gondolta, ideje kimenni egy kicsit a levegőre. Megfogta, az egyik táskáját, belegyömöszölte az egyik kabátját, mert ugye a tavasz elég kiszámíthatatlan, egy halom könyvet, hogy legyen mit csinálni és egy plédet, amire le szándékozott ülni. Eleinte gondolta, hogy a gitárját is leviszi, de arra jutott, hogy nem a legjobb mindenfelé húzni-vonni. Ezzel a kis csomaggal indult el, le a rétre. Még soha nem járt ott, de már többektől hallotta, hogy egy csendes, nyugodt hely. Éppen egy alkalmas helyet keresett, hogy leülhessen, amikor egy igen ismerős alakot pillantott meg a fűben ülni. Óvatosan, és halkan leült mögé, majd egy gyors mozdulattal befogta a szemét -Na ki vagyok?- kérdezte a fiú fülébe suttogva.

Gy

-Ha azt mondom, hogy nem Rebi vagyok, elhiszed? - nevet. A magányosra tervezett délutánra talált egy beszélgetőpartnert. Na de még milyet! Mosolyogva, és halványan elpirulva elfogadta a virágokat -Köszi - Igazából az elmúlt napokban, úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtak beszélgetni. Összefutottak a dolgok, így még csak egy köszönésnyi időre sem találkoztak. Na de most itt ültek, és egy beszélgetés volt kibontakozóban, úgyhogy egy szava sem lehetett. -Én is örülök, az újra találkozásnak. - mondja teljesen őszintén. -Hogy vagy? - érdeklődik, majd előszedi a plédet a táskájából, amivel együtt sikeresen kirántotta a könyveket is. Mivel csak úgy találomra felkapott négy-öt könyvet. És pont úgy adódott, hogy a könyv, amit még a könyvtárból hozott el az este, épp legfelülre került. Igyekezett. Reménykedett, hogy Gy-nek nem tűnt fel, de azért igyekezett minél gyorsabban visszasüllyeszteni a táskájába. Ezután kihajtogatta a plédet, rácsüccsent, majd intett a fiúnak, hogy üljön át mellé.

Gy

-Na akkor meg- mosolyog vissza. Örül, hogy végre kicsit beszélgethetnek. -Én is kösz jól. - és kicsin múlt, hogy hangosan hozzá nem tette, hogy de most már jobban. Ami tényleg így volt, de hát soha nem vallotta volna be senkinek. Miközben a könyveket pakolták be, aktívan reménykedett, hogy csak azt az egy könyvet meg ne lássa, de nem pont úgy nézett ki mimt aki maglátta. Habár, az is lehet, hogy csak jó színész. De inkább nem gondolkodott ezen. Ha meglátta, meglátta, ha meg nem akkor szerencséje volt. Gy átült mellé, a takaróra és átkarolta a derekát. Eléggé megdöbbent, de vegül is csak a fiú vállára hajtotta a fejét és válaszolt - Szerintem minden tökélletes,de ha szerinted nem... - vonja meg a vállát, és hagyha, hogy a mondat második fele a levegőben lógjon.

Gy

Soha nem gondolta volna, hogy eljön az a nap bármikor is, mikor egy fiúval ölelkezve ücsörög valahol. Túl romantikus az ő ízlésének. A filmekben is azt az egyet utálta, hogy mindig valami nyálas vége lett. De most mégis, itt ül és majd kicsattan a boldogságtól. Már az is a történelmi pillanatok közé sorolható, hogy egy fiút egyáltalán ilyen közel engedett magához. A bátyján kívül, mindenkivel tartotta a távolságot, de jött Gy, és minden megváltozott. Valami olyasmi tervei voltak, hogy ha majd befejezte a tanulást, akkor talán, de csak talán, megkeresi az igazit. De ez, mint a kialakult helyzetből látszik, nem jött össze. Lábait mellkasához húzva helyezkedik el kényelmesen, és csak nézi a tájat. Nem zavarja a csend, mindig is jobban szerette magára vállalni a hallgatóság szerepét. Kivéve, ha rájön az öt perc, mert olyankor be nem áll a szája.

Gy

Látja, hogy Gy a könyveit nézegeti, de mostmár nem izgatja magát. Ha feltűnik neki, feltűnik, ha meg nem akkor nem. Ekkor felteszi, a tökre nem oda illő kérdését, de mivel illemtudó jókislánynak nevelték, megválaszolja - Október 30-án. De miért kérded? - kíváncsiskodik. Elmaradhatatlan mosolya természetesen most is ott ragyog arcán.
Ekkor a szél elkezdett fújdpgálni. Amivel nem is lett volna gond, ha visz magával hajgumit. Kissé pánikolva kutatott a csuklóján, majd a táskájában egy feketehajgumi után, de sajnos nem talált. Így elkezdődött az állandó harc azért, hogy vörös tincsei ne lógjanak arcába. De mindhiába, a haja állandóan arcába lóg. Mégcsak kapucnija seincs, amit feltehetne.

Gy

Meglepődik a fiú kijelentésén, majd halványan elpirul. - Ez kedves tőled- válaszol végül még mindig a széllel és hajzuhatagával küzdve. -Átkozott szél-morog magában. Útálta a tavaszt, pontosan ezért. Mert az időjárás ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan.
-Akkor irány befelé - mondja, és összekapkodja a cuccait. Mindent belegyömöszöl táskájába, és feláll. Megmozgatja elzsibbadt végtagjait, és végigondolja, hova is mehetnének. A könyvtárat gyorsan elveti, mondván túl sok az ember. A klubbhelyiséget és környékét ugyanezzel az indokkal veti a kukába. Eszébe jut, hogy talán mehetnének a lelek szobába, de inkább nemet momdott rá. Mivel kifogy az ötletekből, ezért inkább megkérdezi Gy-t hátha neki van valami ötlete. - Na és azon belül, hogy be, mégis merre?

Gy

Mivel a fiú lovagiasan átvállalta tőle a csomagja cipelését, ezért bal keze szabadon maradt. Mivel nem volt jobb ötlete, hogy mit kezdjen vele, ezért nadrágja zsebébe csúsztatta. Visszamosolyog és követi Gy-t, mert kíváncsi, hogy merre vezeti. Egyébként valószínűleg nem ment volna el senkivel (na jó, talán Lala kivételt képez) egy számára ismeretlen helyre. De így, egész más volt a helyzet, hiszen a srácban tökéletesen megbízott. Maga sem tudta, honnan jön ez, mert nem sok mindenkiben bízik meg úgy igazán. -Na és szabad tudni, hogy pontosan merre megyünk? - kérdezi, mert a kíváncsisága nem hagyja nyugodni. Mások valószínűleg csendben baktattak volna, de neki természetesen még most is kérdezősködnie kellett. De hát ő tipikusan az örök óvodás típusú ember, aki mindig kíváncsi, cserfes és őszinte.

Gy

A hajával szenvedve megnézi a pontos irányt, majd megpróbálja megjegyezni, mert hát jó ha mindennek tudja a pontos helyét. Mikor megérkeznek, lehuppan a fiú mellé, majd körbenéz, mivel végre vörös fürtjein kívül mást is lát. Egy igazán szép helyre vezette el Gy. Gyönyörködve körbenéz még egyszer, majd a hirtelen előkerült könyveket kezdte vizslatni. Az egyik egész biztatónak tűnt. Gyorsan belelapozott, hogy azért mégis legyen valami képe, hogy miről is van szó. Végül is a kviddicses irományok mindig is érdekelték, szóval úgy döntött, hogy majd kölcsönkéri. A másik annyira nem érdekelte, így azt gyorsan le is tette az asztalra. -Minden rendben? - kérdezi, mert látja, hogy a srác mondani akar valamit.

Gy

Valószínűleg nagyon furcsa arckifejezéssel meredthetett maga elé, miközben a fiút hallgatta. Még magának sem vallotta be, hogy ő is szerelmes, nemhogy még másnak. Ráadásul annyira ledöbbent, hogy egy szó sem jött ki a száján. De, mivel azt jól tudja, hogy ő is így érez, és azt a másik tudtára is akarta adni, ezért nagy lendülettel jó szorosan megölelte. Reménykedett, hogy nem borulnak fel. Szerencsére az egyensúly megtartása sikerült, bár az első másodpercekben elég ingatag volt a helyzet. Boldogan rámosolygott a fiúra, majd kicsivel közelebb ült hozzá.
Ekkor látta meg a lábán felfelé mászó, majd a térdénél megálló apróságot. Mindig is szeretett volna egy saját kis rágcsálót, így kapva kapott az alkalmon, és óvatosan kézbe vette. Megsimogatta a hátát, majd letette az ölébe -Ugye milyen aranyos?- szólal meg végre. - Szerinted mi legyen a neve?- néz rá az újdonsült kedvencére. Soha nem volt jó névadásban, így mindig valaki más segítségét kérte.

Gy

A fiú pontosan úgy reagált, ahogy Rebi a titkos könyvtárban. Határozottan meg tudta állapítani, hogy nem csak ő sokkolt le kissé. Elvigyorodik a srác arcát láva, és kis híjjan el is neveti magát, de sikerül elnyomnia a kacagását. Vigyorogva csóválja a fejét, a fordított helyzeten, majd a combjára teszi az új kiskedvencét. Aktívan gondolkodik, hogy hogyan is nevezze el, majd beugrik egy egész értelmes név - Mit szólnál az Artemiszhez? - kérdezi meg, habár már elhatározta, hogy ez lesz a neve. A kedvenc istennője a görög mitológiából, de nem tudja, hogyan is ugrott be.
Kézbe veszi a rágcsálót, és megsimogatja.-Megsimogatod?- kérdezi meg, majd a srác kezébe nyomja az állatot.
Felnéz az égre, és elkezdi a felhőket bámulni. Soha nem volt oda a felhők alakjának tanulmányozásáért, de most valahogy egészen elbűvölték. Felfedezett egy szivecske alakút, látott egy sárkány formájút, és mintha egy krokodil is át úszott volna az égen.

Ábel

A napsütésre ébredt. Igaz, hogy jobban örült, mintha valami más keltette volna fel, de azért szívesen aludt volna még egy kicsit. Kissé kedvetlenül kikászálódott az ágyából, mert tudta, hogy innentől már mindegy, hiszen úgy sem fog tudni visszaaludni. Végigondolta, hogy mit is kéne csinálnia a nap folyamán, de rájött, hogy semmi dolga sincs. Mivel a nap hétágra sütött, és nagyon jó idő volt kint, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy kimegy sétálni egyet, majd utána az újonnan szerzett könyveit fogja olvasni. Gyorsan felöltözött, haját összekötötte, majd neki állt összeszedni, hogy mire lehet szüksége. Hátizsákjába beledobálta a már említett köteteket  a pálcáját nomeg egy-két hajgumit, ha ne talántán szüksége lenne rá.
Kómótosan ballagott a lépcsőkön és folyosókon, míg végre leért a bejárati csarnokba. Kilépett a hatalmas ajtón a ragyogó napsütésbe, és egyenesen a rét felé indult. Sétált egy kört, és körbenézett. Legutóbb, mikor itt járt nem igazán volt alkalma, úgy alaposan megfigyelni mindent, de most bepótolta mindezt. Meg kellett álapítania, hogy igazán szép kis hely.
igazán befejezte a téblábolát, keresett egy árnyékos helyet, és letette a táskáját. Ő maga is lehuppant, majd előszedte a kiválasztott művet. Az egyik kedvence volt, csak egy másik borítós kiadásban. Mindig nagy élvezettel olvasta újra a már elolvasott  könyveit, és ez jelen esetben sem volt másképp. Felütötte az első oldalon, és már elkezdte volna olvasni, mikor valami elszaladt elötte. Kíváncsian nézett fel, hogy ugyan milyen állat lehet. Ekkor pillantotta meg, az egyik legaranyosabb kiskutyát a földön. Olvasmányát gyorsan félrerakva, odaszaladt a kutyushoz, és megvakargatta a füle tövét.-Szia! Hát te meg?-kérdezi meg az állattól, habár tudja, hogy úgy sem fog rá válasz érkezni. De egyszerűen nem bírta megállni, hogy ki ne szakadjon belőle.

Ábel

Körbenézett a kiálltást hallva. Meglátott egy fiút feléje közeledni feléjük, amiből arra következtetett, hogy megérkezett a kutya gazdája is - Szia - köszönt vissza a szokásos széles mosolyával. Ez is arra utalt, hogy határozottan jó kedve volt.
Végighallgatta a másik mondandóját, majd kicsit késve, de eszébe jutott, hogy neki is be kéne mutatkozni - Én meg Rebi vagyok, de bármilyen becenévre hallgatok igazából - mondta el a szokásos szöveget, a kicsit kedvesebb verzióban. Mivel múltkor egy kedves háztársa a szemére vetette, ezért úgy döntött, kipróbálja ezt az új, módosított bemutatkozást.
- Nem, én nem tanulok, csak szeretek olvasni, és most éppen nincs jobb dolgom - nevet. Ha nem tanult, akkor is elég sokszor egy könyvel a kezében látthatták. Megsimogatta Kapitány hátát, és megvakargatta a füle tövét. Legszívesebben hazavitte volna, de hát nem tehette meg. Néha kissé nagyszájjú volt ugyan, de soha nem szegte volna meg a szabályokat. Ezért is nem látták még soha a konyhán, vagy takarodó után a folyosón. Soha nem szerette megszegni a szabályokat, ez esetleg akkor fordulhatott volna elő, ha a barátai miatt kellett volna ilyesmit tennie.

Ábel jól teszed xd

Szélesen mosolyogva figyelte Kapitányt. Imádta az állatokat, főleg azokat amiket meg lehet simogatni, és emlősök. Mindigis nagy kedvencei voltak a kutyák, és nagyon szeretett volna egy sajátot is, de anyukaja sajnos allergiás az állatszőrre. Így hát minden alkalmat kihasznált, hogy mások kedvenceit simogassa, dédelgesse, ölelgesse. Azt sem bánta, ha néha kissé nyálas lett, hiszen tudta, hogy mindez csak a szeretet jele, így akkor sem, mikor mindezt Kapitány adta elő.
- Semmi baj! - nevetett, majd pulcsija ujjával letörölte arcát. - Nem neveletlen, csak még kölyök és eleven - magyarázta a szemébe nézve, hogy kicsit nyomatékosítsa szavait. - A ruhám meg senkit nem érdekel - legyintett lemondóan. Nem volt az a plázacica típus, aki ha már egy porszemcse is van a ruháján sikítozva szaladgál körbe körbe. Sőt!
- Mint látod élek és virulok, semmi bajom sincs - mosolygott kedvesen. Mosolya lassan vigyorba fordult, mikor a kutya hirtelen átugrott a fiú ölébe. Látszott, hogy nem igazán szeretne nyálas lenni, és elég erőssen birkózott vele. Amíg másik kettő birkózott, elrakta könyveit a táskájába, mert eddig  szanaszét hevertek.

Ábel nagyon jól teszed xd

- Semmi baj, úgyis olvastam már - elgondolkodott, hogy hányszor is olvasta, de nem.tudta megszámolni - Maradjunk annyiban, hogy nagyon sokszor - mondta végül széles mosollyal. - Igazából nagyon sok mindent megjegyzek még az órákon, így szóbelit nem sokszor tanulok. Főleg az marad meg, ami érdekel, például a történelem. De ha gondolod, szívesen segítek a tanulásban - mosolygott a fiúra. Mindeközben Kapitány elé ejtette a fadarabot, amit készségesen újra elhajított. Igyekezett minél messzebre dobni, ami sikerült is. - Valószínűleg ösztönösen jön, de legalább eggyel kevesebb megtanulni való - nevet.
- Nem kérek sütit, de azért köszi. - Nem igazán rajongott az édességekért, ezalól csak a csoki a kivétel. Abból viszont bármilyet, és bármennyit megevett.

Ábel nem próbálkoznék

- Lehet, hogy csak nem jól kezdesz neki. Próbálj elvonatkoztatni attól, ami igazából, és valami más, könnyen megjegyezhető dolgot kötni hozzá. Melyik tárgy nem megy? - kérdezte meg végül, hátha egy példával jobban tudja szemléltetni. Szívesen segített volna, ha máskor nem is, akkor legalább most. Hiszen Ábel kedves, rendes mag jólelkű, és nem ő tehet arról, hogy nehezen tudja megjegyezni, az amúgy is nehéz anyagokat.
- Például arra is, de ott van még a mítoszok és legendák is, ami a személyes kedvencem. Valamivel csak rálehetne bírni. Csak jól kell magyarázni, és máris érdekes az óra. - mondja el véleményét, hiszen ő is tanárnak készül.
- Igazából én sem tudom. Néha megeszem, de egyébként a csokin kívül semmi más édes dolgot nem. Viszont azt egyszerűen imádom.

Ábel
nagyon helyes, hogy félsz, de azért ennyire nem kell
-Elég sokszor van igazam - mosolygott cinkosan, miközben azt figyelte, hogy nem szorul-e elsősegélyre a fiú. Ez volt az egyik, amit nem szeretett a süteményekben. Mindig felragadt a szájpadlására egy darab, és lehetetlen volt leszedni. Habár azért addig nem jutott, hogy elkezdjen fulladozni tőle. A másik amit nem szeretett a süteményekben, hogy nagyon édesek voltak. Amelyik meg nem, azt nagy duzzogva hajlandó volt megenni, de csak akkor, ha az ember jó passzban találta.  
- Szerintem csak mohó vagy, és a túl sok süti miatt fulladozol, de hát persze rá lehet fogni a történelemre is – válaszolt szem forgatva, míg í másik tovább folytatta a küzdelmet a szájpadlására ragadt darabokkal. Azt még nem egészen értette, hogy miért is nem szereti a történelmet, de reménykedett, hogy majd még kiderül.
-Hát.... Izgalmas, és valahogy elvarázsol. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mit is szeretek benne. Biztos neked is van valami ilyen dolog az életedben, amit nem tudsz, hogy miért de szereted. Csak magával ragad, és oda meg vissza vagy érte. És te miért nem szereted? - tette fel a kérdést, ami azóta érdekelte, hogy elkezdtek erről beszélni.
-  Én benne vagyok. Mit szeretnél tudni? Mugli vagy varázsló történelem? Melyik történelmi korszak? Mert bármiről szívesen beszélek. Úgyis tanár szeretnék lenni, ha itt végzek, szóval... És te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? - kíváncsiskodott.  -  Ja, és előre szólok, nem vagyok egyszerű természet. Ha valamiről meg van a véleményem, nagyon nehezen lehet csak eltéríteni attól. De egy próbát azért megér, és meglátjuk, sikerrel jársz-e.

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos

Mázolmány és hajdísz

Természetesen, mint akármelyik másik Eridonos bulit, ezt sem hagyhatta ki. Sokat gondolkozott azon, milyen jelmezt is ölthetne magára, ám nem jutott dűlőre a rengeteg választási lehetőség miatt. Végül valahogyan csak döntésre jutott, és a legegyszerűbb megoldást választotta, mégpedig az arcfestéket. Még az őszi Halloween buliból hátramaradt festéket használta, mert elég sok színezék volt a tubusokban.
Nagy műgonddal készítette sminkjét, mely egyszerű fekete-fehér színekből állt.  Miután végzett az arcával, felvette egyszerű fekete öltözetét, melyhez egy kapucnis köpeny is társult, csak hogy az összhatás meglegyen. Haját mindenféle bonyolult módon befonta és csatokkal a helyére tűzte, valamint ezt még megkoronázta egy tollas hajpánttal.
Mindezek után elkészültnek nyilvánította magát, és útnak indult. Kapucniját a fejébe húzta, így csak az arcfesték árulkodott arról, hová is készül. A folyosókon végigmenvén rengeteg furcsa és meghökkent pillantással találta szembe magát, ám ezeken igencsak jól szórakozott. Egyenesen a kijelölt helyszínre sietett, remélvén, hogy nem fog elkésni, mert ez az egyik olyan dolog, amely kiemelkedő helyet foglalt el az utált dolgok listáján.
Nagy megkönnyebbüléssel tapasztalta, hogy egyenlőre csak kevés ember szállingózik rajta kívül a füves területen, de azért azt sem állíthatta, hogy egyedül volt. Az Eridonos csapatnak, köztünk Fanninak, Nórinak és Viktor bá'-nak intett egyet ugyan, de nem csatlakozott hozzájuk. Elképzelhető, hogy a trió, azt sem tudta, ki integet nekik ily bőszen, hiszen a jelmez meg a távolság elég felismerhetetlenné tette. Inkább új társaságot akart keresni, minél több emberrel összeismerkedni. Közben azért megjegyezte magában, hogy a dekoráció megint igazán hangulatosra sikeredett, mint minden alkalommal.
Így kötött ki az egyik maszkot viselő fiú mellett, akiről sikeresen eldöntötte, hogy itteni pályafutása alatt, még nem találkoztak. Ritka dolog volt az ilyen, mivel szinte mindig és mindenhol jelen volt, ezért rengeteg diákot megismert.
- Szia! Menő a maszkod, te csináltad?- egyből belevágott a közepébe, nem szórakozott olyan általános kérdésekkel, mint a "hogy hívnak?" vagy a "melyik házba jársz?". Az ráért még később is.

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos

Mázolmány és hajdísz

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos és Fanni és Nóri

Mázolmány és hajdísz

Azt hogy rosszul volt, éppenséggel nem állíthatta, de baj hát az volt. Mármint ha egy lángokban égő tanárt bajnak lehet tekinteni.
- Én jól vagyok, de Viktor bá' talán már kevésbé... - mutat az illetőre, miközben a fiú is megfordul. Szerencsére gyorsan véget ér ez a kis kaland és látszólag a tanár úr is túlélte és rendben volt.
Vet egy pillantást Eszter gyorsan készült sminkjére, el is vigyorodott, de a dicsérgetést inkább Álmosra hagyta. Ehelyett inkább elindult a takarópokróc felé is kiválasztott magának egy szép nagy pirosat, melyet egy alkalmasnak ítélt helyen leterített és helyet foglalt rajta. Egyenlőre nem fázott, ezért is került a pokróc a lány alá. A többiek is szerencsésen helyet foglaltak mellette, a fiú még a beszélgetést is tovább lendítette mikor is felfigyelt arra, hogy valaki a nevét mondogatja. Nem kellett sokat várni, Fanni érkezett meg a szokásos stíluséval, szinte letarolva mindenkit.
- Láttuk. Szegény Viktor. Meg azt is láttuk ahogy elestél, te jól vagy? - Miután kimászott a szobatársa alól arrébb húzódott így a lány is fel fért melléje a pokrócra.
- Végül is azon kívül, hogy majdnem összetörtél bennünket nincsen semmi baj. Egyébként ők itt Eszter a Levitából és Álmos a Navinéből, Ő pedig itt Fanni az Eridonból és a közös szobánkból. - Szépen nevetve végig mutogat mindenkit mindenkinek, bemutatás céljából, amolyan mot már ti is ismeritek egymást.
- A becsapódás már meg volt, de természetesen maradhatsz – válaszol vigyorogva. Hozzá van már szokva a hadaráshoz, hiszen nem elég, hogy ő maga is szokott ilyen embertelen tempóban beszélni, de azért szobatársak vagy mi a szösz. Nagyjából fél perc múlva Nóri is felbukkan Hime kíséretében. Első körben csak azt nem sikerült felfognia, hogy hogyan is került Fanni kis kedvence Nórihoz, de aztán csak rájött, hogy biztos az életmentési kísérlet előtt passzolta le a lánynak.
- Szia Nóri, ülj csak le! -  Amíg az újabb eridonos megérkezett köreikbe, Ádám is megjelent a bulin. Nem kellett sokat várni, és elkezdte a beszédét. Szépen csendben végighallgatták, mind az öten.
- Én szerintem most passzolom. Egyenlőre elég volt a meglepetés tárgyakból.

Adrián

Adrián

- Medence parti mi? Hát aki megteheti... - Még mindig vigyorog mint a tejbetök, mert még mindig nem tudja elhinni, hogy valaki tényleg a rét közepén egy kacsaúsztatóban ücsörög. Csak úgy, buliból. Végül is érthető a dolog, de azért mégis, van más módja is annak, hogy az ember hűsöljön egy kicsit a melegben.
Miután leült, megszabadult gyorsan a szandáljától is, majd odébb rakta a fűben, hogy ne legyen útban. Lábait belelógatta a hideg vízbe, ami hát tény és való, hogy jól esett neki, bár igen csak vicces látványt nyújtott, ahogy a parton ül, de a lába tértől lefelé eltűnik a medencének csúfolt pocsolyában.
- Így gondoltad? - néz a fiúra. Bár máshogy nem igazán lehet érteni azt, hogy lógassa bele a lábát anélkül, hogy minden más ruhadarabja vizes lenne. Mondjuk meglehet, hogy akkor sem tiltakozna erősen, ha valaki egy vödör vízzel közelítene felé azzal a szándékkal, hogy nyakon önti vele.
- El nem fogod hinni, de az, hogy úgy nézek ki, mint aki két éve nem látott napot. Nem jöttek elő a szeplőim, pedig azok konkrétan a nyári nap első sugaraira elő szoktak bújni, és most sehol sincs egy sem... - Panaszos hangon beszél, mert ha egy valamit szeret a nyárban, akkor az az, hogy a számtalan szeplő jelenik meg az orra körül.
- Meg amúgy a fehér fal hozzám képest színes, olyannyira vagyok sápadt, s bár elég könnyen le tudok égni, de azért szeretnék szép színű lenni. - A mellette heverő táskájából szedi elő a naptejet, hogy bekenje minden kilátszó bőrfelületét, mert a világos bőr átka, hogy hajlamos a leégésre. Nagyon. Már pedig elégszer járt már úgy, hogy, hogy a hámló bőrét kellett kenegetnie, ami mindemellé még pokolian fájt is, és nem szeretné most is ezzel tölteni az idejét. Így aztán nagy alapossággal lát neki, először a karját keni be, aztán a mellkasát, végül az arcát. A hátával bénázik egy sort, de végül megoldja egymaga, és nem kell Adrián segítségét kérnie. A lábát majd csak akkor tervezi fehérre meszelni, miután megunta a hideg vizet, addig is, csak a combjára ken a napvédőből.