A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719639#post719639][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:04[/b][/url]

Már egészen jól keltem. Nem mondanám, hogy olyan fitt vagyok, mint újkoromban, de a vasárnap esti telihold most kivételesen nem annyira viselt meg, hogy utána járni is alig tudjak, csak iszonyatosan ki voltam merülve és éheztem, de nagyon, nagyon-nagyon. És azóta is folyamatosan éhes vagyok. Inkább úgy lelkileg kezdett ki amúgy, mint fizikailag, mert ez az éhség telihold alatt, na ez pokoli, borzalmas, és utána még napokig kong a gyomrom.
Szóval ebédre megettem három megpakolt tányérnyi töltöttkáposztát tejföllel, de valahogy ez nem volt elég, azt hiszem, mert most, ahogy így leültem a padba, két pillanat múlva hatalmasat kordult a gyomrom. Olyan szomorú, hogy mindig éhes vagyok, és sosem tudok eleget enni.
Persze, rutinos versenyzőként már számítok a testem efféle cserbenhagyására a benne lakó felé, ezért szendvicsekkel megpakolva érkeztem, úgyhogy rögtön el is kezdem magamba tolni a mogyoróvajjal nagyon (nagyon) vastagon megkent kenyeret, de tulajdonképpen három harapásból megoldom a dolgot, és érzem magamon a tekinteteket is, hogy ez de fura, hiszen olyan vékony gyerek vagyok, és hogy tudok én mégis ennyit enni?! Hát, legalább a nagyilátogatásnál kapóra jön ez a titkos tehetségem.
Aztán leül mellém a padtársam, Milán, úgyhogy úgy döntök, beszüntetem a nassolást, a gyomrom pedig ezt fájdalmas rándulással veszi tudomásul, ahogy lerakom a táskám magam mellé.
- Szia - köszönök neki, még mosolygok is, ahogy aztán szétterítem magam előtt az eddig kirakott lapokat. Naná, hogy nem GYNT - dalszövegek annál inkább. - Képzeld, már majdnem befejeztem az egyik dalom, amit pár hónapja kezdtem el - kezdek bele a csevegésbe, azonban nem sokáig folytathatom, mert a tanerő bevonul a terembe, hogy elkezdje az órát.
Ez szomorú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719641#post719641][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:08[/b][/url]

Hát, tényleg nagy hatással lehetett ez a szendvics az évfolyamra, mert most, hogy Milán leült mellém, mintha még mindig a szalvétát bámulnák, a kenyér hűlt helyét - pedig azért annyira nem volt hatalmas szendvics, nem teljesen értem, mik ezek az apró pillantások. Összevont szemöldökkel nézek rá egy levitás évfolyamtársnőmre, aki el is kapja a tekintetét. Hm, na mindegy.
Mh, amikor azt mondja, hogy “aha”, akkor azért lesütöm a szemem, mert én elég nagy elánnal újságoltam a hírt, de úgy látszik, ez Milán figyelmét most nem köti le valamiért - mondjuk eléggé szereti a GYNT-t (sőt, kiváló érzéke van hozzá!), és Graham professzor már be is jött a terembe, szóval megértem, ha nem teljesen én kötöm le a figyelmét. Pedig jó lenne - jegyezte meg egy kis hang a fejemben, ami már jó pár hete beköltözött, és sosem értem, miért sugall nekem ilyeneket.
Már csendben jegyzi meg, amit megjegyez, én meg felpillantok rá, picit össze is vonom a szemöldököm. Aztán lenézek a papírra, amit elém tol. “EDICTUM”, hirdeti a fejléc - óh, igen, a suliújság, ritkán olvasom, általában csak elkérem a rejtvényoldalt a többiektől.
Szóval a pillantásom a cikkre esik, és meglátok egy fotót rólam, meg róla, és amúgy először ez egyáltalán nem is gyanús. Mármint egy picit elbámészkodom, mikor őt látom, mert nagyon kedves az a mosoly, de mivel pár másodperc múlva rájövök, hogy egyébként itt ül mellettem - szóval inkább a cikkre emelem a tekintetem, és elkezdem olvasni.
Az első mondatnál pedig leesik a vállam, amit eddig gyakorlatilag feszesen tartottam,és hát, ez most tűnt csak fel.
“Egy igazi romantikus dalolással adta a világ tudtára szerelmét Andrássy Milán és Fellegi Milán…” Szemeim hatalmasra nyílnak, ahogy olvasom a sorokat, és már nem is vagyok éhes, hanem csak görcsbe áll a gyomrom. Érzem, ahogy egyre inkább kezd elvörösödni az arcom, ahogy a cikk közepén körülnézek - elkapom a levitás évfolyamtársnőm tekintetét, ahogy visszafordul a jegyzetei felé.
Juj. Jaj.
Lilit… Lilit? Jaj, ne… jaj, ne, ne, ne…
Lehunyom a szemem, és fel se merek nézni, csak így ülök a cikk fölött, ahogy érzem, hogy egyre pirosabb és pirosabb leszek, mint egy paradicsom, és már a fülem is kipirult. És a kis hang megint megszólal a fejemben hogy: pedig jó lenne…
Juj. Jaj. Most tényleg? Tényleg ezt akarnám? Ez most nagyon, nagyon váratlanul ért. Iszonyatosan zavarban vagyok, és tényleg nem merek felnézni rá. Jaj. Most akkor… most tényleg…? Most mi? Most mindenki ezt hiszi? Most… és akkor én…
- Mih - nyikkanok halkan kínomban, és a tarkómra kulcsolom a kezeimet, így hajtom le a fejemet. Most nem tudom, mit csináljak. Ha nem mozdulok meg, hátha halottnak hisz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719643#post719643][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:13[/b][/url]

“Miiiiih, mhhhm, nyhmmmmh, mhhhnyhm, mrnyaammh”, folytatódik a fejemben a panaszolkodás, ami már-már olyan, mint egy kutya szűkölése, mert én általában így szoktam - nyüszítek, ha valami fáj, és morgok, ha valami nem tetszik, mégiscsak ezt csinálja az ember, ha farkas.
Aztán meglátok magam előtt egy papirost, amin nagyon-nagyon szép kézírás van, az övé. Elolvasom a sorokat, de úgy érzem, van valami, amit most hirtelen nem vettem észre (pedig ennyi vérrel a fejemben ennek nem kellene nehézséget okoznia!), így újra elolvasom, és akkor tűnik fel valami. Nevezetesen pedig az, hogy arra nem is reagált, ami igazából le volt írva a cikkben, hogy én… hogy én meg ő… Ebbe beleremeg a gyomrom.
Hatttalmasra nyílt szemekkel pillantok fel rá. És csak pár pillanatig tudom így nézni, amíg nem tudatosul bennem, hogy még mindig olyan nagyon kék a szeme, mint szokott neki lenni - akkor el kell kapnom a tekintetem, le kell sütnöm, és a fejemet is vissza kell fordítanom úgy, lehajtott pozícióba. Jaj. Most én nagyon össze vagyok zavarodva, kérem. NAGYOOON! Lehet, hogy erről beszélt volna a pszichológus, amikor azt mondta, hogy hamarosan elérem a kamaszkort? Mert ugye kötelező lett járnom, mert farkas vagyok, és akkor hú.
Most nagyon-nagyon dobog a szívem.
Remegő kézzel emelem fel a pennámat, én konkrétan a jegyzetlapom fölé emelem a tollat (mert úgyse jegyzetelnék GYNT-n, használhatom levelezésre most az egyszer!), de megtorpanok, és a tinta lecsöpög a papírra, de nem írok vele, mert most hirtelen nem is tudom, mit írhatnék.
De tudom, hogy mit szeretnék, csak nem merem azt leírni. Mert most azért jól esne egy ölelés nekem.
“Most Én Szóval Szerintem
Most eléggé össze vagyok
Nem tudo” - és csak ülök ott bután, és csepegtetem a tintát a papírra, és nem jutok egyről a kettőre, és mindent áthúzok.
“Most én se tudok semmit” - írom le végül. Mert tényleg így van. Most úgy én se tudok semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719645#post719645][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:17[/b][/url]

Nem nagyon merek felnézni, amíg nála van a papír, mert úgy… úgy érzem, mintha minden szem ránk szegeződne és csak minket figyelne - a prof hangja csak háttérzajjá válik, és mintha mindenki azt lesné, mit csinál a két Milán hátul a padban, ahogy ülnek egymás mellett - leveleznek, és vajon miről leveleznek? Mert hogy most ez is olyan lehetne, mintha… Pedig mi nem “mintha”, hanem “bárcsak” vagyunk. Vagyis… az vagyunk? Ha tudnék, most még vörösebb lennék erre a gondolatra, de szerintem már nem menne. Akkor le kéne vágni az egyik végtagom, mert nem jutna bele elég vér.
Aztán, mintha egy áramütés érne, ugrok meg szinte, ahogy Milán könyöke az enyémez ér - arrébb rebbenek, mint egy ijedt kisállat, és először nem merek felnézni, de aztán veszem a bátorságot, hogy mégis megtegyem, mert tudni akarom, tudnom kell (!), hogy mi lenne, ha felnéznék. És az van, hogy a szívem is úgy kezd el verni, mint egy nagyon jó kedvében lévő kolibri szárnyai, mikor csapkodnak. Lesütöm a szemem, már megint.
Figyelem, amit ír, inkább azt biztonságosabb nézni, mint őt magát - és a szívem megint megugrik, mikor az első sort leírja, és már épp pillantanék fel rá, amikor…
“De _viccet_ félretéve”... Olyan, mintha a szívem hatalmasat liftezne, és egyenesen a gyomromban kötne ki. Bámulom a “vicc” szót, és egyszeriben nagyon szomorú, és annál is zavarodottabb leszek.
Ó, szóval ez vicc volt. Nekem nem vicces ez a vicc.
Megmártom a pennámat, de még mindig remeg a kezem, ahogy írni kezdek, szóval a betűim sem olyanok, mint egyébként (bár akkor se kifejezetten szépek, de így aztán meg…!).
“Azt mondod?” - kérdem, de még jó is, hogy nem hangosan mondom ki, mert tuti, hogy érződne a hangomon az a furcsa, újkeletű csalódottság és szomorúság. Elszomorodtam.
Azt hittem, hogy tök jó napom lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719647#post719647][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:22[/b][/url]

Az olyan jól esett volna, az a pici kis érintés-dolog, de én inkább nem mertem, hirtelen húztam el a kezem, szinte reflexből, majdnem el is nyökögtem egy bocsit, de inkább aztán még azt sem, mert féltem, hogy nagyon hülyén éreztem volna magam, ha megszólalok.
És el is szomorodok, és alig telik el így egy kis idő (de nem tudom, mennyi, most valahogy máshogy telik), körülöttünk felbolydulnak az emberek, beszélgetni kezdenek, én pedig, mintha egy álomból rángattak volna ki, pillantok körbe, mintha még sosem hallottam volna emberi beszédet.
Aztán meghallom magam mellől is a hangot, és kénytelen is vagyok azonnal-rögtön odakapni a fejem, és hirtelen szemben is találom magam a szemével. Összepréselem a szám, de úgy, hogy belülről még rá is harapok a két ajkamra, hogy tuti ne szólaljak meg, mert az mindig rögtön elárul - helyette inkább hatalmas szemekkel bólogatok, hogy igen, minden rendben, pedig valójában amúgy nincs, de most ez úgy nem is lényeges, mármint ebben a pillanatban valamiért ez csak úgy huss, kimegy a fejemből, és csak a furcsa érzést érzem a gyomromban (ami pedig nem az éhség!).
Ájáj, hát ez, szóval ilyen még nem volt velem. És azért még mindig nagyon zavarban vagyok, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy még mindig piros az arcom, de talán a fülem  - remélem -, az már nem. Jó lenne.
És úgy most nagyon nincs kedvem megkérdezni Milántól, hogy mi is lenne a tulajdonképpeni feladat, mert egyszerűen most nem akarom, hanem csak úgy izé, szóval tudjátok, most úgy csak nézni van kedvem rá, illetve őt. Bonyolult egy dolog ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719649#post719649][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:28[/b][/url]

“Meggyőző vagy”, mondja, és ebből még én is érzem, hogy nem, valóban nem vagyok. Ismét pír önti el az arcomat, és el is mosolyodom, indokolatlanul szélesen ráadásul, miközben lesütöm a szemem. Annyira forrónak érzem az arcomat most egyszeriben, nem is tudom, de ez most nem kellemetlen, vagy valami, ez picit ilyen édes dolog, mármint nem én vagyok édes, hanem csak jó érzés most, na.
Nem hallotta a feladatot, hát - már fel is nézek rá, hogy válaszoljak, “én sem”, és talán még nevettem is volna, ha nem folytatta volna. Már éppen nagy levegőt vettem ugyanis a számon keresztül, hogy megszólaljak, és akkor kimondta, amit kimondott, én meg… hát, a szám azon mód nyitva maradt, sőt, talán még egy picit nagyobbra is nyílt, mikor teljesen eljutott hozzám a mondandója. “Nem is nagyon érdekel.”
Az első gondolatom az, és szintén majdnem ki is mondom, hogy “biztos?”, mert ez, hogy nem érdekli, ebben én erősen kételkedem, hiszen Milánról van szó és a Gyógynövénytanról! Hát az biztos, hogy ezt most nem erre értette, vagy rosszul mondta. Talán lázas?
Mondjuk én is annak érzem magam mo-...
Összevonom a szemöldököm. Valami dereng, csak tudnám, mi az.
És akkor folytatja is, és nekem meg felszökik a pulzusom jó magasra, ahogy így hallgatom, és nézek is rá, és ő vissza is néz, de hogyan! Tényleg, hogyan? Mert mintha picit csillogna a szeme, vagy én nem is tudom, de mintha határozottan láttam volna, hogy csillog. Jaj, nagyon dobog a szívem. Már szinte olyan, mintha félnék. Egy picit úgy is érzem, hogy tényleg félhetek most éppen.
- Hát persze, mert ott voltál - mondom ki, de aztán rájövök, hogy most mi hagyta el a számat. Kénytelen vagyok teljesen elfordítani a fejemet hirtelen, úgy, hogy Milán csak a hajamat láthassa, az arcomat ne. - Vagyis érted… szóval… - De nem, itt már elúszott teljesen a dolog, ez már csak habogás, és ráadásul még mindig a tarkómat mutatom neki, szóval olyan, mintha magamban motyognék. Úgyhogy inkább abbahagyom.
Bár kitörölhetném ezt a mondatot most az univerzumból…!
- Szóval mindig… más… máshogy játszom mindig - próbálom mentegetni magamat enyhén felé fordulva, hogy ne nézzen ki hülyén, hogy beszélek. De ennyiben maradok. Ennél jobbat most nem tudok kitalálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719651#post719651][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:34[/b][/url]

Azt látom, hogy páran hátrafordulnak felénk - biztos hallották, amit mondtam. Úgy érzem, talán az lenne a leghelyénvalóbb, ha most kinyílna alattam a padló és el tudnék süllyedni, de sajnos semmi ilyesmi nem történik még véletlenül sem, én meg csak ülök, és nem merek felnézni Milánra, mert hát… Hajjajjaj…
“Oh”, mondja, és én nem merek ránézni még mindig. Az arcom olyan vörös, és lassan úgy érzem, hogy ha így folytatjuk, a szemeim is követik majd a példáját. “Én nem tudtam”... Jaj, most. Most ez tényleg megtörténik?
Jó, most már muszáj igazi eridonos módjára viselkedni, Andris! Erőt veszek magamon, még vissza is számolok hogy “három, kettő, egy”, és felpillantok rá, ő meg egyenesen a szemembe néz. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy megáll benne az ütő, legalábbis most nagyon úgy érzem magam. Valami megállt, az már egyszer biztos, de nem a szívem (szerencsére) - hanem csak úgy ledermedek, és hirtelen nem is tudom, mit csinálhatnék.
Aztán megint megszólal, és valahogy úgy érzem, hogy olyan, mintha bennem felkavarodott volna az iszap, mint egy tóban - valami történik, de nem látom vagy tudom pontosan, hogy mi is az, mert most zavaros lett a víz. De valamiért mégiscsak mosoly költözik a szám szegletébe, igazából magam sem tudom megmagyarázni.
- Úgy gondolod? - kérdezek vissza lesütött szemmel, teljesen összezavarodva. Kicsöngetnek - máris? Húha…
Ismét erőt gyűjtök, hogy felpillantsak rá, de abban a pillanatban, hogy ezt megteszem, úgy érzem, Milán nagyon-nagyon közel van, és akaratlanul is hátrébb hajolok egy kicsit. Nem ijedtem meg, csak egy kicsit váratlanul ér, hogy rájövök - már mindenki szedelődzködik és elkezdték elhagyni a termet, mi pedig csak ülünk itt, mint két kavics, és pislogunk egymásra. Tekintetem az asztalomra terelődik, és megint meglátom a cikket. Hajjjajjajajj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=719654#post719654][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.04.05. 20:38[/b][/url]

Ez a Milán, ő most szerintem tud valamit, amit én nem. Mondjuk az is igaz, hogy mellette mindig ilyen érzése van az embernek, hiszen Milán az okos-fajta, sok mindent tud, ráadásul még levitás is, szóval ez az érzés minden pillanatban indokolt lenne. De itt most valami másról lesz szó, mint puszta elméleti tudásról, úgy érzem.
Válaszol a bizonytalan visszakérdezésemre, és akkor, mikor azt mondja, mindjárt jön, bólintok, de talán látszik is rajtam, hogy valamin erősen töröm a fejem.
És én ott maradok a teremben, szinte egyedül, ahogy gondolkozom, gondolkozom. Még a cikket is újraolvasom, minden arcpirító részletével együtt.
És akkor megint feldereng valami.
Azt mondta, hogy szerinte a banya sokkal többet tudhat rólunk, mint mi magunk. Akkor ez a részéről… szóval… azt jelentheti, hogy…?
Hatalmasra nyílnak  szemeim úgy, egyhelyben ülve. Na várjunk csak. A szívem megint eszeveszett tempóban kezd dobogni, és az agyam azt kezdi mantrázni, hogy “az nem lehet”, és csak így ülök, bambulok magam elé, és hirtelen ezer kép rohamozza meg az agyamat, hogy mi lenne, ha tényleg úgy lenne, ahogy értettem, hogy értette, és attól, hogy ez egy nagyon izgalmas boldogsággal tölt el, totálisan összezavarodok, de annyira, hogy érzem, valóban picit kipirosodik a szemem, még ha tudom is, hogy könnyezni csak színpadon szoktam, vagy akkor, ha nagyon-nagyon dühös vagyok. Nyilván most se fogok. Csak nagyon megijedtem.
De most meg kell próbálnom összeszedni magam, amíg Milán visszaér. Még étvágyam sincs…