28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Tanári és házvezetői pályázatok a hírek között, sok sikert kívánunk mindenkinek!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 26. 20:31 | Link

'Lizbeth

Lassan már másra sem tudok gondolni. Élem újabban megint unalmas, szánalmas kis életemet, órákra járok, beszélgetek egy-egy ismerőssel és várom, hogy jöjjön már vissza. Volt, hogy napjában többször is az Eridonos bejárat előtt ültem a hűvös földön, hátam az öreg falnak támasztva abban a reményben, hogy hátha megjelenik. De csak nem jött. Pedig mikor én ismét az iskola falai közé száműztem magam, még a reptéren megígérte, hogy nem marad sokáig. Vállat vontam, az ő dolga, biztos van még mit elintéznie, elvégre több mint 8 hónapig éltünk együtt a világ másik felén. Míg úton voltam a két hely között.. Mindig ugyanaz a hátborzongató, lesújtó érzés kerített hatalmába, hogy a mögöttem ülő férfi jobb zsebében egy beretta van, a nő, aki lepecsételte az egyik mugli kártyámat, mindenképpen be akar hatolni a tudatomba. Gyanakvással éltem egész eddigi életemben és ezen már semmi sem fog segíteni.
Abban a reményben jöttem ide, az iskolába úgy nagyjából 4-5 éve, hogy talán el tudok rejtőzni egy ideig, tán ezzel megvédek valakit, aki többet jelentett az egész kis nyomorult életemnél. És nem csak Danielle-t, Gingert meg a lányokat, hanem a szomszédokat, régi ismerősöket, a kocsmából a csapost. Mindenkinek jobb, ha eltűnök a Földről. Ám ez nem így lett. Hogy sajnálom-e? Természetesen. Elmondhatatlanul hosszú ideig csak azon voltam, hogy végre véget vessek ennek a kínlódásnak, amit az életemnek neveztem. És akkor jött Ő. Minden értelmet nyert, a reggeli felkeléstől kezdve egészen a közös étkezésekig minden az ég világon. De képtelenség, ha valakivel, velem ilyen ugyan nem fordulhat elő, hogy egy tökéletes lányt kapok egy ilyen ormótlan lélek és test mellé, ami nekem jutott. Nem olyan vagyok, akit bárki is magának kívánna, ezt nagyon is jól tudom, épp ezért nem bízok vagy közeledek alkamasint senki felé. De Ő egészen más és mindig is az volt. Többet látott bennem egy hét alatt, mint én az egész akkori 18 évem alatt. Meglátta bennem azt a valamit, amire én soha nem leszek képes. El akartam magam szakítani Tőle, hiszen ez velem nem történhet meg, ez.. túl szép lett volna mindez...
Pár napja jött vissza, azóta egyszer sem ültem ki a körlete bejáratához. Nem akartam, hogy tudja, mennyire rettenetesen hiányzott, amíg nem lehettem vele. Nyilvánvalóan önző lépés ez tőlem, mégse akartam magam gyengének mutatni, habár már nem vagyok ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. Ám a különbség az, hogy nem is akarok többé olyan lenni. Az ösztöneim, a reflexeim nem fognak elaludni, azok már úgy belém itták magukat, hogy arra nincsen szó.
És most itt ülök. pár órája kiküldtem egy baglyot, hogy mikor és hol, ám már jó fél órával előtte itt ülök kint egy belebújós, kapucnis pulcsiban meg egy hosszú szárú farmer nadrágban. A kezemben egy felismerhetetlen tárgy, amivel nem tudom, hogy mit tegyek, már több, mint fél éve. Talán ez lesz a legalkalmasabb pillanat. De.. én vagyok az, akinek meg kell ezt tennie? Nem mást szántak neki odafent? Mellettem sose lesz könnyű élete, még ha ezt is választaná, és .. Ki vagyok én hozzá képest. Számomra nem fog más lány létezni ebben a világban, ám lehet, hogy számára mégis mást rendeltek el.. De meg kell próbálnom. Ennyivel tartozok magamnak is, és egyébként meg a döntés az ő kezében van, én csak.. Én csak felajánlok egy lehetőséget..
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 26. 22:02 | Link

David.

Néhány nap. Néhány napja, hogy újra itt vagyok. Hihetetlen és mégis olyan, mintha nem is mentem volna el. Bár tény és való, hogy megváltoztam, és kissé újnak érzek még mindent, de attól még minden maradt a régiben. Örülök annak, hogy így döntöttem. Mert igen, a döntés csakis az én kezemben volt, nekem volt hozzá hatalmam, hogy végül válasszak: Maradok vagy megyek? És én készen álltam. Végre elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy visszajöjjek.
De mindez nem sikerült volna, ha ezalatt az egy év alatt nem lett volna mellettem Ő, akit mindenkinél jobban szeretek. Biztos nem lett volna elég erőm, hogy visszahozzam régi önmagamat és kitörjek a sötétségből. Csakis az Ő segítségével. Davidével. Kínszenvedés lett volna, elszigetelődtem volna még a társadalomtól is, ha Ő nincs velem. És ezért még jobban beleszerettem. Az igazság az, hogy annál mélyebben már nem szerethettem volna. Talán bűn, talán nem. Ez talán olyan, mint amikor belekóstolok a tiltott gyümölcsbe. Hiszen, semmi sem vonz jobban egy embert, a tiltott a dolgok, a kísértés édes íze.
Végül aztán megint elváltak útjaink. Legalábbis egy kis időre, hiszen Ő visszautazott, de nekem még maradnom kellett. Muszáj volt, hiszen a fejemben még mindig egy kis káosz uralkodott, amitől mindenképp meg kellett szabadulnom. De ennek most már vége. Újra itt vagyok, újra láthatom a fiút és újra érezhetem a szerelmet. Bár azóta, mióta visszajöttem, nem találkoztam vele. Hogy miért? Nem tudnék rá azonnal válaszolni. Először mindent rendbe kellett hoznom, hiszen csak úgy egy szó nélkül leléptem egy teljes évre. Sok elvarratlan szálam volt még, újra kellett mindent kezdenem, mintha csak most jöttem volna először az iskolába. Ráadásul bele kellett rázódnom a dolgokba, hogy minden úgy menjen, ahogy annak lennie kell.
És így érkeztünk kell a mai naphoz, amikor is újra láthatom Őt. Már vártam, mikor fog feltűnni a madárka a levelével és kopogtat be az ablakomon, ami végre megtörtént. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vártam rá, mert bizony így volt. Hihetetlen örömmel töltött el, már vágytam erre a pillanatra.
Szívem hangos dobbanásainak ütemére lépkedve, végre eljutok a helyhez, ahol már vár rám a fiú. Széles mosolyra húzom számat és felgyorsítom lépteimet. Mivel nem vagyok a látóterébe, így mögé lopózom és befogom két kezemmel a szemeit.
- Maradj nyugton és nem esik bántódásod! – suttogom közel hajolva füleihez. Végre magamba szívhatom az illatát, hallhatom a hangját és láthatom a mosolyát, amit már egy ideje nem láttam. Ahogy Ő sem az enyémet, hiszen ez az egy év, nem éppen erről szólt, legalább is számomra. De attól még minden erőmmel és mindenemmel szerettem és szeretem Davidet.
- Hiányoztál! – elvéve kezeimet a szemeiről, elé állok és csókot nyomok ajkaira. Istenem, mennyire hiányzott már tényleg. Ő az én életem, Ő az én mindenem.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 26. 22:35 | Link

'Beth.

When my heart stops beating..


Hihetetlen az egész káosz. Ahogy a dolgok képtelen sorrendben történnek velem, repítenek egészen új dimenziókba, új érzésekkel kecsegtetnek, melyet végül vagy megkapok, vagy sem. Azt hiszem, hogy ez a számla kiegyenlítetlen a sors és az én részemről, hiszen Beth a részem, ahogy Földesy Kristóf, Leonard vagy épp Danielle is, az egyenlőségjel túloldalán a múltam tele van olyan sötét dolgokkal, hogy szinte bármit megadnék az elfelejtésükért.
Halál. Pusztán egy szó és egy gondolat. Mindenki mást ért alatta egészen a megtapasztalásáig. Akkor teljesen átértékelik, valóságossá válik, közelivé, szinte megfoghatóvá. Keserűség tölti el az ember szívét, harag, düh, szomorúság és a többi ilyen érinthetetlen érzelem. Pusztán ha csak ezekre gondolok érzem, ahogy valami sötét és hatalmas erő kavarogni kezd bennem. Kezeim ökölbe szorulnak, megjelenik előttem a halálra kínzott Ginger arca, ahogy halkan, eszméletének utolsó darabkáival a nevemet súgja majd mint egy fa, eldől oldalra. Természetesen nem így halt meg, de hamis illúziókkal elhitetem magammal, hogy mégis így volt. A valóság túl szörnyű. Ám elég, ha csak ez átfut a gondolataimon, véres lesz a körmöm vájta rész a kezemben, szemeimet akármilyen erősen becsukom, nem törli el semmi ezt a képet. Ilyenkor úgy érzem, hogy bárkit képes lennék megölni, aki a közelemben van, hisz nem egyszer használtam már mugli fegyvert sikeresen.. És ekkor megjelenik a fejemben egy arc, mely utat mutat át a sötétségen. Öklöm enged a szorításból, a vér végigcsurog a kezemen, szemeim most már csak be vannak hunyva, egy mély lélegzet hagyja el ajkaimat és valami rendkívül halovány mosoly fut végig az ábrázatomon. Ő. Igen. Ahogy közeledik ezzel az aurával egyre inkább elengedem magam, szívem kihagy egy ritmust majd kellemesen egy gyorsabb tempót diktál. Kinyitom a szemem és .. és ilyenkor mindig valami sötét, félelmetes helyen vagyok. Mint például egy ágyban felülök zihálva, izzadtan, tenyereimen 4 béna félhold alakú vágással. Visszahanyatlok az anyagra, ismét behunyom a szemem, majd egy gúnyos kacaj tör elő a tüdőmből. Álmodtam, igen, pusztán megint rém-álmodtam.
Elizabeth képes ezeket a magával rántó, durva gondolataimat is megtisztítani, és eddig ilyenre soha senki nem volt képes. Már nem is lesz. És tessék, itt ülök rá várva, szívem egyre hevesebben ver a mellkasomban, míg én a pulcsim zsebében egy dobozkát gyűrögetek. 6 hónapja.
Érzem az illatát. Mélyet szippantok a levegőből, mielőtt selymes tenyerei szemem elől elzárnák a világot. De nem is akarom látni, amennyiben a mögöttem álló lány csak egy illúzió. Mégis összerezzenek az érintésére, bár nem a fizikai ijedtségtől, hanem mert talán kitalálta, hogy mit akarok mondani neki, hogy mi lapul a felsőm zsebében. Fejem kicsit lejjebb hajtom, és míg próbálom szabályozni a szívverésem, közelebb hajol hozzám. Úgy bennem van a késztetés, hogy magamhoz szorítsam, elmondjam neki a tomboló vágyat, ami belülről éget, hogy mennyire szeretem és micsoda hülye voltam világ életemben. Ám nem teszek semmit, mindössze mindkét kezem a padra helyezem és önkéntelenül boldog mosoly jelenik meg az ajkaimon.
Pár pillanat alatt, amíg a hátam mögül az arcom elé kerül egy szó hagyja el az ajkát. Egy jelentéktelen kis szó, minden gyerek mond ilyet az anyjának, ha egy napig nem látja. Olyan szokványos ez a szó manapság, én mégse használom gyakran. És ahogy Ő kiejti őket.. Szemem nem nyitom ki, mikor megérzem ajkait az enyémen, pusztán mindkét kezemmel az arcához érek, a haja az ujjaim közé simul, ahogy kicsit hátrébb tűröm, de mégse a fülei mögé. Igyekszem nem tolakodó lenni, mégis felállok, olyan közel megyek hozzá, amennyire ez csak lehetséges és ízlelem ezeket a mézédes ajkakat.
- Te is nekem. Aztán most már minden rendben? Elintézted a dolgaidat?
Ezek az első szavak, melyeket hozzá intézek. Tenyereim még mindig közre fogják az arcát, míg íriszeim az övét keresik.

zene
Utoljára módosította:David Benett, 2013. augusztus 26. 22:36
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2013. augusztus 28. 19:07 | Link

David.

„The rivers would stop flowing,
Winds would stop blowing…”


Emlékszem, anyukám mindig azt mondta nekem, hogy a szerelem nem csupán egy szó, hanem egy érzés. Szeretet és szerelem között van különbség. De csak akkor tudod megtapasztalni, ha megtalálod a számodra megfelelő személyt. Hiszen, mellette biztonságban érezheted magad, még akkor is, ha igazából veszélyben vagy. Nem számít ki vagy, a múlt elveszni látszik, mert már az sem számít, hiszen a jövő felé kacsingatsz, de mégis a jelenben élsz. Melletted áll és segít neked. De a legfontosabb, hogy nem érzed magad egyedül. Elfeledtet veled minden rosszat, megmosolyogtat és különféle érzelmeket hoz ki belőled, amiket eddig meg sem tapasztaltál. Ez új neked, ugyanakkor élvezed is. Legalábbis nekem ezt mondta akkor anya, és igaza is volt, nagyon is.
De ez a szerelemsokkal mélyebb, amit érzek iránta, mintha csak egy sima szerelemről beszélnénk. Szeretem. Minden egyes perccel jobban és jobban. Ha mellette vagyok, akkor a magány, ami eddig körbevett, egyszerűen eltűnik. Ismeri az igazi énemet, mellettem állt, amikor kellett, és áll is, mindig megmosolyogtat, ráadásul segített nekem abban, hogy ne veszítsem el végleg a fejem. Ha Ő akkor nem lett volna velem, tényleg megőrültem volna. Bár néha még most is gyötörnek a rémálmok, miszerint Davidet is örökre elveszítem, vagy a barátaim, úgy, ahogy anyáékat és a nagyit. Még mindig néha felbukkan az a férfi álmaimban, ahogy vicsorogva vigyorog, majd felém jön késével a kezében. De tudom, hogy nem kell tőlem tartanom, hiszen az a fickó már meghalt, és ha még egyszer történne ilyen, biztos, hogy meg tudnám védeni őket, hiszen megváltoztam. Már nem vagyok az a gyenge kislány, aki sírva végig nézte, hogyan ölik meg védelmező szüleit.
Ugyanakkor, még mindig a régi vagyok és mégsem. Nem tudnám elmondani hogyan is értem, hiszen elég bonyolult, de annyi biztos, hogy most már mosolyra áll a szám. És ezt bizony Neki köszönhetem, illetve a makacsságomnak és a kitartásomnak. De nem csak ezt köszönhetem, hiszen annyi mindent átéltem vele, jót és rosszat egyaránt, de mindig rájöttem végül a dolgok menetére. Ő az én életem, a fényem, a mindenem.
Ahogy ajkaink összeérnek, a fejem és a szívem együtt reagál. Szívem majdnem minden második dobbanásánál kihagy egyet, míg a fejemben nem észlelek mást csak azt, hogy mennyire szeretem ezt a fiút. Hideg ujjai szinte égetik a bőröm, ahogy épp csak félresimítja a hajam. Nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak bele a csókba. Egyre közelebb és közelebb merészkedik felém, mintha csak nem akarná, hogy hirtelen eltűnjek, vagy esetleg elmeneküljek. Hogy miért ilyen fontos nekem? Mert ezzel azt sugallja, hogy szüksége van rám, ahogy nekem is Rá és ez még nagyobb boldogsággal tölt el. Hihetetlenül hiányzott már ez.
- Sikerült, most már minden rendben van! – elmosolyodom, miközben kezeimmel megfogom az övéit. Annyira jó a hangját hallani, annyira jó újra érezni az érintését, pedig alig volt csak néhány hét, amit távol töltöttünk egymástól.
- Jó visszatérni ide, hiszen itt kezdődött el minden. – elveszem mindkét kezem és átölelem velük a fiú nyakát. – Ráadásul Ginnie is felkeresett, nem sokkal, miután te elmentél. Legalább megtudtam, mennyire kegyetlen vagyok, de ez ébresztett rá igazán arra, hogy tényleg az volta és mennyire hiányzott nekem Gin. De most már itt vagyok és minden rendben.
Bólintok egyet megnyugtatásképpen, majd ujjaimmal a haját kezdem piszkálni. Szereti, nem szereti, ez most jár nekem.
- És veled minden rendben? Remélem, jó fiú voltál, amíg nem találkoztunk! – nevetek. Persze, megbízom a fiúban, de most már nem lehet olyan könnyen átverni Úgyis átlátok minden és mindenkinek, és bizony a szemek is visszatükröznek mindent. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. De ez most nem érdekes, csak az a lényeg, hogy itt vagyok és David is velem van. Újra.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. augusztus 28. 20:42 | Link

I look into your eyes
Diving into the ocean..


'Lizbeth.

A világ milliószor fordult velem már körbe, mióta megszülettem. A legjobb fordulat az az első fogadásbeli csókom volt ezzel a lánnyal a vízesésnél. Milyen hülyeségből kerekedett ki a történetünk, és egy vicc volt azon lavina indítója, melynek pont a közepén állok. Tudom, hogy mit akarok, én el akarom érni a célomat. Szeretem. De nem azzal az érzelemmel, amivel úgy bárkit lehet szeretni, hanem ez valami sokkal mélyebbről gyökerező, komoly érzés. Nem játszok vele, már nem. Volt időm megtanulni és belátni, hogy ez nem az, amit eltékozolhatok, mint az eddigi 21, lassan 22 évemet. Fény volt a sötétségben, levegő a víz alatt, melegség a vérfagyasztó hidegben, öröm a vér csordogálása mellett. Hogy miért jöttem én ide, ebbe az iskolába? Hogy találkozzak vele. Hogy megtanítson az érzelmekre, az őszinteségre, a boldogságra, a bátorságra. Az életet tanította meg nekem, mialatt szép lassan ,de annál erősebben egy kötelék kezdett hozzá fűzni. Eleinte nem akartam ezt beismerni, és mikor megtapasztaltam először ennek az érzelemnek az erejét, megrettentem tőle. Többet jelentett, mint bármikor bárki. Félteni kezdtem magamtól, tőlük, a múltamtól és mindentől, ami bajt okozhat neki. Könnyebbnek és ésszerűbbnek láttam feláldozni magamat azért, hogy neki jobb legyen.. Akkor legalábbis így láttam, és talán ma is ezt tenném. A különbség, hogy mára már nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak egy este előbukkan négy tagbaszakadt, fekete ruhás fazon berettákkal meg bicskákkal és bekényszerítenek valahova..
És most itt állok a boldogságom forrása előtt, és valahogy kétségbeesetten próbálok felhozni egy érdekes témát, csak hogy tereljem a feszültségemet. Érintése megnyugtat, elkábít, szinte már alig idegeskedek és várok a megfelelő pillanatra. El fog jönni ha nem akarom siettetni.
- Nagyon örülök neki.
Reagálok a kezére, és gyorsan, mielőtt folytathatná, kap egy puszit.
- Jaa, Marrywather? Azt hiszem, így hívják, rémlik a leányzó neve. És azt hiszem, gratulálnom kell neki, hogy visszacsalt ide, hozzám.
Homlokom az övének döntöm és hagyom, hadd piszkálja a hajam. Ezt mindig szerette csinálni, és talán a nagy általánossággal ellentétben, én szeretem, mikor ezt csinálja. Bár igazából szeretek mindent, amit ő tesz.
- Igen, csak egyszer voltam részeg.. Egy kukát Leonardnak néztem és haragudtam rá, amiért nem iszik a piából és ..
Megakadtam, ugyanis majdnem kiböktem neki, hogy megkértem a kezét. Mármint az a lány, akivel berúgtam, megesküdtem volna, hogy Elizabeth az, és hát igen, full részegen kitörik az emberből az őszinteség: feleségül akartam venni. Azt hiszem, hogy még egy puszit is adtam neki.
- Képzeld.
Hatásszünet. Egy gombóc kerekedik a torkomban és egy hang sem sok, de annyit nem vagyok képes kiejteni. Kibontakozok valahogy az öleléséből, pár lépéssel arrébb megyek és automatikusan egy cigarettára gyújtok, mielőtt a lány felé nyújtom a dobozt. Hogy is kezdjem..
- Képzeld..
Megint ennyit sikerült kihoznom magamból. Elkezdek fel-alá járkálni, míg mélyeket szívok a tüdőgyilkos anyagból és mellé az esti levegőből. Nem csinálhatom ezt, most nem mondhatok csődöt magamnak, bár egyéb helyzetekkor sem tűrtem el ezt sosem. Szembefordulok vele megtartva azt a távolságot, hogy a füst le zavarja a lányt. Mély levegő..
- Kristóf megkérte Amira kezét. És engem kért fel a tanújának.
Az ég szerelmére,most miért így kezdtem?! Nyilván Földesynek sem volt könnyű, ráadásul az ő kapcsolatuk nagyon bizonytalan talajon ingadozott. Hogy mondjam el neki? A szemeibe tekintek, és megint nem bírok kinyögni egy szót se. Elfordulok tőle, a hátamat láthatja és kétségbeesetten szívom el tövig azt a nikotinbombát. Végül elhajítom messzire, és nagy hévvel megfordulok, hogy ismét face to face legyek Vele. A szám még mindig nem nyílt ki, és mire erőt vennék magamon, hogy ezen változtassak, valahonnan mögülem megszólal egy hang.
~Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat.
De meglehet, hogy repülni fog.~

Igen, azt hiszem, ez mindent elmondott. Benyúlok a zsebembe, melyben egy saját készítésű és festett mintázatú dobozt húzok elő. Nem túl nagy, talán ha van 5x5 centiméteres. A mintázatok rajta piros festékkel vannak készítve: két galamb élete négy kockán ábrázolva. Tojásként; egyedül; együtt; a két galamb plusz egy tojás. Lehet, hogy ebben a sötétben nem lehet látni, de ami benne van, az sokkal érdekesebb.
- Elizabeth. Szeretlek, és veled akarom leélni az életemet.
Átnyújtom neki a dobozt, melyben igen, jól gondoljátok: egy gyűrű található. Amint elveszi, kezeimet erőtlenül mozdulatlan testem mellé ejtem és 2000-es pulzusszámmal várom, hogy mi lesz a reakció.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék