'Lizbeth

Lassan már másra sem tudok gondolni. Élem újabban megint unalmas, szánalmas kis életemet, órákra járok, beszélgetek egy-egy ismerőssel és várom, hogy jöjjön már vissza. Volt, hogy napjában többször is az Eridonos bejárat előtt ültem a hűvös földön, hátam az öreg falnak támasztva abban a reményben, hogy hátha megjelenik. De csak nem jött. Pedig mikor én ismét az iskola falai közé száműztem magam, még a reptéren megígérte, hogy nem marad sokáig. Vállat vontam, az ő dolga, biztos van még mit elintéznie, elvégre több mint 8 hónapig éltünk együtt a világ másik felén. Míg úton voltam a két hely között.. Mindig ugyanaz a hátborzongató, lesújtó érzés kerített hatalmába, hogy a mögöttem ülő férfi jobb zsebében egy beretta van, a nő, aki lepecsételte az egyik mugli kártyámat, mindenképpen be akar hatolni a tudatomba. Gyanakvással éltem egész eddigi életemben és ezen már semmi sem fog segíteni.
Abban a reményben jöttem ide, az iskolába úgy nagyjából 4-5 éve, hogy talán el tudok rejtőzni egy ideig, tán ezzel megvédek valakit, aki többet jelentett az egész kis nyomorult életemnél. És nem csak Danielle-t, Gingert meg a lányokat, hanem a szomszédokat, régi ismerősöket, a kocsmából a csapost. Mindenkinek jobb, ha eltűnök a Földről. Ám ez nem így lett. Hogy sajnálom-e? Természetesen. Elmondhatatlanul hosszú ideig csak azon voltam, hogy végre véget vessek ennek a kínlódásnak, amit az életemnek neveztem. És akkor jött Ő. Minden értelmet nyert, a reggeli felkeléstől kezdve egészen a közös étkezésekig minden az ég világon. De képtelenség, ha valakivel, velem ilyen ugyan nem fordulhat elő, hogy egy tökéletes lányt kapok egy ilyen ormótlan lélek és test mellé, ami nekem jutott. Nem olyan vagyok, akit bárki is magának kívánna, ezt nagyon is jól tudom, épp ezért nem bízok vagy közeledek alkamasint senki felé. De Ő egészen más és mindig is az volt. Többet látott bennem egy hét alatt, mint én az egész akkori 18 évem alatt. Meglátta bennem azt a valamit, amire én soha nem leszek képes. El akartam magam szakítani Tőle, hiszen ez velem nem történhet meg, ez.. túl szép lett volna mindez...
Pár napja jött vissza, azóta egyszer sem ültem ki a körlete bejáratához. Nem akartam, hogy tudja, mennyire rettenetesen hiányzott, amíg nem lehettem vele. Nyilvánvalóan önző lépés ez tőlem, mégse akartam magam gyengének mutatni, habár már nem vagyok ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. Ám a különbség az, hogy nem is akarok többé olyan lenni. Az ösztöneim, a reflexeim nem fognak elaludni, azok már úgy belém itták magukat, hogy arra nincsen szó.
És most itt ülök. pár órája kiküldtem egy baglyot, hogy mikor és hol, ám már jó fél órával előtte itt ülök kint egy belebújós, kapucnis pulcsiban meg egy hosszú szárú farmer nadrágban. A kezemben egy felismerhetetlen tárgy, amivel nem tudom, hogy mit tegyek, már több, mint fél éve. Talán ez lesz a legalkalmasabb pillanat. De.. én vagyok az, akinek meg kell ezt tennie? Nem mást szántak neki odafent? Mellettem sose lesz könnyű élete, még ha ezt is választaná, és .. Ki vagyok én hozzá képest. Számomra nem fog más lány létezni ebben a világban, ám lehet, hogy számára mégis mást rendeltek el.. De meg kell próbálnom. Ennyivel tartozok magamnak is, és egyébként meg a döntés az ő kezében van, én csak.. Én csak felajánlok egy lehetőséget..

'Beth.

When my heart stops beating..

Hihetetlen az egész káosz. Ahogy a dolgok képtelen sorrendben történnek velem, repítenek egészen új dimenziókba, új érzésekkel kecsegtetnek, melyet végül vagy megkapok, vagy sem. Azt hiszem, hogy ez a számla kiegyenlítetlen a sors és az én részemről, hiszen Beth a részem, ahogy Földesy Kristóf, Leonard vagy épp Danielle is, az egyenlőségjel túloldalán a múltam tele van olyan sötét dolgokkal, hogy szinte bármit megadnék az elfelejtésükért.
Halál. Pusztán egy szó és egy gondolat. Mindenki mást ért alatta egészen a megtapasztalásáig. Akkor teljesen átértékelik, valóságossá válik, közelivé, szinte megfoghatóvá. Keserűség tölti el az ember szívét, harag, düh, szomorúság és a többi ilyen érinthetetlen érzelem. Pusztán ha csak ezekre gondolok érzem, ahogy valami sötét és hatalmas erő kavarogni kezd bennem. Kezeim ökölbe szorulnak, megjelenik előttem a halálra kínzott Ginger arca, ahogy halkan, eszméletének utolsó darabkáival a nevemet súgja majd mint egy fa, eldől oldalra. Természetesen nem így halt meg, de hamis illúziókkal elhitetem magammal, hogy mégis így volt. A valóság túl szörnyű. Ám elég, ha csak ez átfut a gondolataimon, véres lesz a körmöm vájta rész a kezemben, szemeimet akármilyen erősen becsukom, nem törli el semmi ezt a képet. Ilyenkor úgy érzem, hogy bárkit képes lennék megölni, aki a közelemben van, hisz nem egyszer használtam már mugli fegyvert sikeresen.. És ekkor megjelenik a fejemben egy arc, mely utat mutat át a sötétségen. Öklöm enged a szorításból, a vér végigcsurog a kezemen, szemeim most már csak be vannak hunyva, egy mély lélegzet hagyja el ajkaimat és valami rendkívül halovány mosoly fut végig az ábrázatomon. Ő. Igen. Ahogy közeledik ezzel az aurával egyre inkább elengedem magam, szívem kihagy egy ritmust majd kellemesen egy gyorsabb tempót diktál. Kinyitom a szemem és .. és ilyenkor mindig valami sötét, félelmetes helyen vagyok. Mint például egy ágyban felülök zihálva, izzadtan, tenyereimen 4 béna félhold alakú vágással. Visszahanyatlok az anyagra, ismét behunyom a szemem, majd egy gúnyos kacaj tör elő a tüdőmből. Álmodtam, igen, pusztán megint rém-álmodtam.
Elizabeth képes ezeket a magával rántó, durva gondolataimat is megtisztítani, és eddig ilyenre soha senki nem volt képes. Már nem is lesz. És tessék, itt ülök rá várva, szívem egyre hevesebben ver a mellkasomban, míg én a pulcsim zsebében egy dobozkát gyűrögetek. 6 hónapja.
Érzem az illatát. Mélyet szippantok a levegőből, mielőtt selymes tenyerei szemem elől elzárnák a világot. De nem is akarom látni, amennyiben a mögöttem álló lány csak egy illúzió. Mégis összerezzenek az érintésére, bár nem a fizikai ijedtségtől, hanem mert talán kitalálta, hogy mit akarok mondani neki, hogy mi lapul a felsőm zsebében. Fejem kicsit lejjebb hajtom, és míg próbálom szabályozni a szívverésem, közelebb hajol hozzám. Úgy bennem van a késztetés, hogy magamhoz szorítsam, elmondjam neki a tomboló vágyat, ami belülről éget, hogy mennyire szeretem és micsoda hülye voltam világ életemben. Ám nem teszek semmit, mindössze mindkét kezem a padra helyezem és önkéntelenül boldog mosoly jelenik meg az ajkaimon.
Pár pillanat alatt, amíg a hátam mögül az arcom elé kerül egy szó hagyja el az ajkát. Egy jelentéktelen kis szó, minden gyerek mond ilyet az anyjának, ha egy napig nem látja. Olyan szokványos ez a szó manapság, én mégse használom gyakran. És ahogy Ő kiejti őket.. Szemem nem nyitom ki, mikor megérzem ajkait az enyémen, pusztán mindkét kezemmel az arcához érek, a haja az ujjaim közé simul, ahogy kicsit hátrébb tűröm, de mégse a fülei mögé. Igyekszem nem tolakodó lenni, mégis felállok, olyan közel megyek hozzá, amennyire ez csak lehetséges és ízlelem ezeket a mézédes ajkakat.
- Te is nekem. Aztán most már minden rendben? Elintézted a dolgaidat?
Ezek az első szavak, melyeket hozzá intézek. Tenyereim még mindig közre fogják az arcát, míg íriszeim az övét keresik.

zene

I look into your eyes
Diving into the ocean..

'Lizbeth.

A világ milliószor fordult velem már körbe, mióta megszülettem. A legjobb fordulat az az első fogadásbeli csókom volt ezzel a lánnyal a vízesésnél. Milyen hülyeségből kerekedett ki a történetünk, és egy vicc volt azon lavina indítója, melynek pont a közepén állok. Tudom, hogy mit akarok, én el akarom érni a célomat. Szeretem. De nem azzal az érzelemmel, amivel úgy bárkit lehet szeretni, hanem ez valami sokkal mélyebbről gyökerező, komoly érzés. Nem játszok vele, már nem. Volt időm megtanulni és belátni, hogy ez nem az, amit eltékozolhatok, mint az eddigi 21, lassan 22 évemet. Fény volt a sötétségben, levegő a víz alatt, melegség a vérfagyasztó hidegben, öröm a vér csordogálása mellett. Hogy miért jöttem én ide, ebbe az iskolába? Hogy találkozzak vele. Hogy megtanítson az érzelmekre, az őszinteségre, a boldogságra, a bátorságra. Az életet tanította meg nekem, mialatt szép lassan ,de annál erősebben egy kötelék kezdett hozzá fűzni. Eleinte nem akartam ezt beismerni, és mikor megtapasztaltam először ennek az érzelemnek az erejét, megrettentem tőle. Többet jelentett, mint bármikor bárki. Félteni kezdtem magamtól, tőlük, a múltamtól és mindentől, ami bajt okozhat neki. Könnyebbnek és ésszerűbbnek láttam feláldozni magamat azért, hogy neki jobb legyen.. Akkor legalábbis így láttam, és talán ma is ezt tenném. A különbség, hogy mára már nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak egy este előbukkan négy tagbaszakadt, fekete ruhás fazon berettákkal meg bicskákkal és bekényszerítenek valahova..
És most itt állok a boldogságom forrása előtt, és valahogy kétségbeesetten próbálok felhozni egy érdekes témát, csak hogy tereljem a feszültségemet. Érintése megnyugtat, elkábít, szinte már alig idegeskedek és várok a megfelelő pillanatra. El fog jönni ha nem akarom siettetni.
- Nagyon örülök neki.
Reagálok a kezére, és gyorsan, mielőtt folytathatná, kap egy puszit.
- Jaa, Marrywather? Azt hiszem, így hívják, rémlik a leányzó neve. És azt hiszem, gratulálnom kell neki, hogy visszacsalt ide, hozzám.
Homlokom az övének döntöm és hagyom, hadd piszkálja a hajam. Ezt mindig szerette csinálni, és talán a nagy általánossággal ellentétben, én szeretem, mikor ezt csinálja. Bár igazából szeretek mindent, amit ő tesz.
- Igen, csak egyszer voltam részeg.. Egy kukát Leonardnak néztem és haragudtam rá, amiért nem iszik a piából és ..
Megakadtam, ugyanis majdnem kiböktem neki, hogy megkértem a kezét. Mármint az a lány, akivel berúgtam, megesküdtem volna, hogy Elizabeth az, és hát igen, full részegen kitörik az emberből az őszinteség: feleségül akartam venni. Azt hiszem, hogy még egy puszit is adtam neki.
- Képzeld.
Hatásszünet. Egy gombóc kerekedik a torkomban és egy hang sem sok, de annyit nem vagyok képes kiejteni. Kibontakozok valahogy az öleléséből, pár lépéssel arrébb megyek és automatikusan egy cigarettára gyújtok, mielőtt a lány felé nyújtom a dobozt. Hogy is kezdjem..
- Képzeld..
Megint ennyit sikerült kihoznom magamból. Elkezdek fel-alá járkálni, míg mélyeket szívok a tüdőgyilkos anyagból és mellé az esti levegőből. Nem csinálhatom ezt, most nem mondhatok csődöt magamnak, bár egyéb helyzetekkor sem tűrtem el ezt sosem. Szembefordulok vele megtartva azt a távolságot, hogy a füst le zavarja a lányt. Mély levegő..
- Kristóf megkérte Amira kezét. És engem kért fel a tanújának.
Az ég szerelmére,most miért így kezdtem?! Nyilván Földesynek sem volt könnyű, ráadásul az ő kapcsolatuk nagyon bizonytalan talajon ingadozott. Hogy mondjam el neki? A szemeibe tekintek, és megint nem bírok kinyögni egy szót se. Elfordulok tőle, a hátamat láthatja és kétségbeesetten szívom el tövig azt a nikotinbombát. Végül elhajítom messzire, és nagy hévvel megfordulok, hogy ismét face to face legyek Vele. A szám még mindig nem nyílt ki, és mire erőt vennék magamon, hogy ezen változtassak, valahonnan mögülem megszólal egy hang.
~Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat.
De meglehet, hogy repülni fog.~
Igen, azt hiszem, ez mindent elmondott. Benyúlok a zsebembe, melyben egy saját készítésű és festett mintázatú dobozt húzok elő. Nem túl nagy, talán ha van 5x5 centiméteres. A mintázatok rajta piros festékkel vannak készítve: két galamb élete négy kockán ábrázolva. Tojásként; egyedül; együtt; a két galamb plusz egy tojás. Lehet, hogy ebben a sötétben nem lehet látni, de ami benne van, az sokkal érdekesebb.
- Elizabeth. Szeretlek, és veled akarom leélni az életemet.
Átnyújtom neki a dobozt, melyben igen, jól gondoljátok: egy gyűrű található. Amint elveszi, kezeimet erőtlenül mozdulatlan testem mellé ejtem és 2000-es pulzusszámmal várom, hogy mi lesz a reakció.