2015.január 22.
Osztrovszky K. Konstantin

Kicsit már sok volt Jarednek a zaj, amivel a többiek körbevették őt a kastélyban, úgyhogy már kora reggel lement a faluba, hogy macskaeledelt vegyen, amit rögtön a zsebébe mélyesztet, aztán keressen magának valami békés helyet, mivel a tanár, aki az első két órájukat tartotta volna, hirtelen beteg lett, úgyhogy a fél délelőtt szabad volt számára. A szobájuk ugyan általában kellemes volt és békés, de most vendéget vitt a másik szobatársuk, ami a fiúnak annyira nem tetszett, úgyhogy inkább más elfoglaltságot keresett, semmint hogy őket hallgassa. Ráadásul, mivel délután legilimenciára is mennie kellett, így jó lett volna még előtte gyakorolni valamicskét, amit úgy nem tudott megtenni, hogy mindenki körülötte mászkált.
Így jutott a stéghez, ami kiváló helynek tűnt egy kis magányos varázsláshoz. Sehol egy teremtett lélek, csak néhány madár repült el olykor a tó fölött, úgyhogy nem kellett aggódnia, hogy probléma lesz. Fel is ült a korlátra még azon a részen, ami nem a víz fölött volt - nem szokott ügyetlenkedni, de látta maga előtt, ahogy beejti a vízbe a pálcát, úgyhogy inkább nem kísérletezett -, és neki is állt.
Nem nagyon figyelte, hogy mennyi idő telt el, mert felváltva próbált abba a nyugalmi állapotba kerülni, amit Gareth-tel már elért, és csak úgy simán nézelődni körbe, hogy pihenjen. Egy ilyen szieszta után aztán lecsukta a szemét, koncentrált, a pálcával megtette a kellő mozdulatot, és kimondta:
- Legilimens.
De ahogy ebben a pillanatban felnézett egy másik szempár került elé, és hirtelen képek tömege a fejébe.
Furcsa, zavarbaejtő képek, mint például egy gyertyafényes vacsora, egy zuhanyzó... Te jó isten. Megint egy másik lány pont itt a stégnél, és... Jared egyszerűen nem tudott elég gyorsan kihátrálni a varázslatból, hogy ne az legyen a vége, hogy teljesen elvörösödve bámulta a férfit, akinek akaratlanul is belemászott a fejébe. Ritka az a pillanat, amikor nem tud megszólalni, de ez most ilyen volt, csak ült ott tovább égő arccal, és pislogott a másikra, hogy most mi lesz.

Osztrovszky K. Konstantin

Az idegen nem kezdett el üvöltözni, de még csak meg sem akarta átkozni, ellenben roppant zavartan nézett rá, amiből Jared arra engedett következtetni, hogy vagy nem jött rá, hogy éppen belemásztak a fejébe, vagy csak nem érdekli. Akármelyik is volt a megfelelő válasz, nem ő és nem most fogja felhívni a figyelmét erre a tényre.
Egyébként is, kifejezetten meggyötörtnek tűnt a férfi, a ruhája gyűrött volt, és ahogy elhaladt mellette, meg kellett állapítania, hogy az illata sem éppen kellemes.
- Lyukasórám van - válaszolta a fiú a kérdésre, majd elővette a zsebéből az óráját, hogy a kérdésre is felelhessen. - Kilenc óra lesz tíz perc múlva - mondta, és kicsit ő maga is meglepődött, mert nem gondolta, hogy ennyi időt elszórakozott itt.
A másik közben letámaszkodott a vizet nézni, és nagyon úgy tűnt, hogy a következőkben ezt akarja csinálni, mert teljesen elmerült a látványban. Jared el is kezdett gondolkodni, hogy most mit kellene csinálnia, maradjon itt, vagy menjen vissza a kastélyba, hiszen kezdett kínossá válni a csönd. Végül győzött az a fele, amelyik szarvacskát viselt a fején, és továbbra is ott maradt a korláton, viszont meglehetősen semleges hangon tudatta a férfivel az észrevételét.
- Igazán kellemesen néz ki a barátnője - mondta. - Khm... Mindegyik - tette hozzá, és a hangja ugyan vigyorgott, de ő maga továbbra is fapofával nézte az idegent, amihez szerencsére már nem társult vöröses arcszín. Úgy nem lett volna valami meggyőző a piszkálódása.
Kíváncsi volt, hogy a másik mit tesz most, biztonság kedvéért alaposan megmarkolta a pálcáját is, még ha minden képessége ellenére is valószínű volt, hogy nem tudná felvenni a versenyt egy felnőtt mágussal. Na de az is tény, hogy talán még a dolgok ilyetén fordulatát sem bánta volna nagyon, mert utóbb már kezdett berozsdásodni varázslás terén.

Osztrovszky K. Konstantin

Bizony isten, nem érti, hogy miért maradt itt a férfi, mikor láthatóan nem a beszélgetés volt az elsődleges célja, hanem a víz fürkészése. Még az is megfordult a fiú fejében, hogy netán a tóba akarja vetni magát - ami ennyi nőnemű egyén társasága után, mint amit volt szerencséje megtekintetni, nem is csodálna - de erre utaló dolog sem történt. Éppen ezért gondolt rá, hogy na, akkor itt az alkalom, lehet kísérletezni, hogy mit szólnak az emberek az efféléhez, mint amit az imént elkövetett.
Hát igen, úgy tűnik a másik csak most realizálta, hogy Jared járkált a fejében.
- Azt mondtam, hogy szép a barátnője - ismételte meg a kérdésre, aztán mikor a férfinek leesett a dolog, akkor bólintott. - Így van. Bár végképp nem szándékosan. Belesétált a varázslatomba - mondta. Esze ágában sem volt egyébként bocsánatot kérni, hiszen nem ő tehetett róla, hogy a másik nem figyelt rá, hogy éppen egy pálcát szegeznek rá, még ha csak véletlenül is. Ha rossz szándékkal lett volna, akkor a férfi mostanra akár már halott is lehetne.
A következő kérdésre aztán megvonta a vállát.
- Nekem egyik sem különösebben, de általában véve nem rossz rájuk nézni - felelte. Ezek a nők hozzá már idősek voltak, körülbelül olyan érzést keltettek benne, mint ha egy plakáton látna valakit, de azt el kellett ismerni, hogy nem voltak csúnyák. A második kérdés viszont érdekesebbnek bizonyult.
- Többet, mint szerettem volna - fintorodott el, de nem állt szándékában igazán kifejteni a dolgot. Egyrészt mert gondolni sem akart rá, másrészt meg mert a másik valószínűleg pontosan tudta, hogy mire gondolt idefelé jövet. Azt meg megint csak nem akarta megosztani vele, hogy olyan gyorsan hátrált ki a fejéből, amilyen gyorsan csak tudott, mert még a lelki szemeit is égette a látvány. Nem, hiába volt tinédzser, egyáltalán nem volt kíváncsi mások hálószobatitkaira.
- Mindenesetre pontosan annyira nem érdekelnek a titkai, mint ott az a darab kavics, megnyugodhat - bökött egy földön heverő kő felé.

Osztrovszky K. Konstantin

Nem kicsit komikus a helyzet, főleg annak fényében, ahogy a férfi lereagálta a pálca kérdését. De hát akárhogy is, Jarednek igaza van. Alapból az volt a véleménye, hogy az ember ne mászkáljon védtelenül és elgondolkodva olyan helyen, ahol ennyien és ennyiféleképp támadhattak rá. Mindenesetre nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el az idegen széles jó kedvén.
- Nem éppen - felelte, csak a rend kedvéért, bár a másiknak igen kevés köze volt hozzá, hogy mi akar lenni. Na meg azt sem tette helyre a fejében, hogy azért annyira sokat nem látott, de nem igazán állt érdekében helyreigazítania a férfit.
A hirtelen kedélyváltozásra csak felvonta a szemöldökét, és a figyelmeztetés sem hatotta meg túlzottan.
- Maga kérdezte - vonta meg ismét a vállát. Ő eredetileg csak egy ártatlan, dicsérő megjegyzést tett, nem is tudta, hogy miért kell ennek ennyire nagy feneket keríteni. Ráadásul amennyire homályosak voltak a képek, gyakorlatilag nem is látott semmi lényegeset. Valószínűleg ha ezt tudta volna a férfi, akkor hálát adott volna a másnaposságnak, így viszont csak a gyomortartalmával ismertette meg a halakat.
Amikor felemelkedett, akkor egyáltalán nem nézett ki jól a pasas. Az már Jared számára is nyilvánvalóvá vált, hogy jócskán beiszogatott múlt éjjel, és ha őszinte akart lenni, akkor kicsit sem sajnálta azért, mert rosszul van. A fiúnak eléggé jól körvonalazott elvei voltak fiatal kora ellenére is, és ezek közül az egyik volt az, hogy a részeg ember undorító.
- Rosszul van? Kér valamit esetleg? - kérdezte, mert az azért kellemetlen lett volna, ha itt ájul el a másik. - Van nálam... keksz - javasolta aztán, bár fogalma sem volt, hogy ez segítene-e bármit is a helyzeten, ha csak a gyomorsavat le nem köti. Igaz, a keksz igazából macskának való jutalomfalat volt, de ez már részletkérdés.
Közben az idegen odajött hozzá, és kezet nyújtott felé. A fiú egy röpke pillanatig nézte a másik tenyerét, aztán felpillantott, és megszólalt:
- Kérem, ne sértődjön meg, de most takarította magát ki a hányásból. Suvickus - billentette picit oldalra a még mindig a kezében szorongatott pálcát, és ha ezek után nem átkozták le azonnal vagy pofozták fel, akkor megfogta az immár tiszta kezet, és bemutatkozott.
- Jared S. Nigthingale, elsős, Eridonos diák, szolgálatára.

Osztrovszky K. Konstantin

Nem kicsit lepődött meg rajta, hogy az előbb hangosan röhögő, aztán őt alaposan megfedő ember most éppen élettörténet mesélésbe kezdett, de hát mit volt mit tenni, ha így alakult, akkor már végighallgatta. Neki egyébként sem tetszett túlzottan az auror pálya, ami olyannyira népszerű volt társai között, részben éppen ezért, részben meg azért, mert nem volt kedve senkinek a mocskos ügyleteiben turkálni, arra elég volt az egész eddigi élete meg az apja. Így hát hagyta, hogy a férfi kibeszélje magát, egyébként sem tűnt teljesen beszámíthatónak így hangulat ingadozva és piszkosan, úgyhogy kár lett volna koptatni a száját.
Szerencsére a tisztítás nem esett a másik szemében olyan bűnnek, ami miatt halált érdemelne, úgyhogy Jared is megúszta átok és zúzódások nélkül. Ezért eléggé hálás volt a sorsnak, mert így is elég traumát szedett össze mára a férfi emlékei által, nem hiányzott mellé még egy újabb.
- Megegyezhetünk - biccentett rá az ajánlatra a fiú. Ugyan nem igazán értette, hogy mégis miért vinné be őt a pasas a minisztériumba, de tény ami tény, nem hiányzott neki, hogy bárki is elkezdjen utána kutatni. Nem, annak határozottan nem lett volna jó vége, úgyhogy most már egyszerűen csak szeretett volna szabadulni a helyzetből, és visszamenni a kastélyba, mert lassan kezdődni fog az órája. Ráadásul a hivatalnokon annyira látszott, hogy próbál úrrá lenni a megmaradt tekintélyén, hogy szinte már megsajnálta.
- Sőt, mondok jobbat. Mi itt ma nem is találkoztunk - ajánlotta fel, miközben újra földet ért a lába, mivel hogy leugrott a korlátról. - Viszont nekem most már órára kellene mennem - tette hozzá, várakozón a férfire pillantva, hogy vajon akar-e még valamit, vagy ő is útjára indulna már.

Késő délután a stégen

Még nem sötétedett be annyira, hogy ne lehessen tökéletesen látni a vásznat, de annyira már belefutottunk a délutánba, hogy elcsendesedjen a falu kissé azután, hogy mindenki hazaindult a munkából. Sebastian számára ez is csak olyan volt, mint minden másik nap - felkelt, evett, olvasott, megint evett, sétált, és most egy ideje már itt álldogált a stégen a festőfelszerelésével és a vizet, na meg a távolabb magasodó fákat próbálta élethűen visszaadni a festék segítségével. Talán csak az különböztette meg másoktól, hogy a nyakában egy görény kunkorodott, félig bent a kabát alatt, bár valójában ebben is csak az lehetett furcsa, hogy az egy animágus volt, Sebastian sógora, aki utált kint lenni ilyenkor, és nem volt hajlandó emberformát ölteni, ha nem muszáj.
Már pedig kénytelen-kelletlen el kellett kísérnie a szőke fiút a stéghez, elvégre ez aztán a potenciális veszélyforrás, ha valaki szeretné megölni magát.
Na nem mintha Sebastian effélére készült volna, sőt, mozdulatai is nyugalomról árulkodtak, ahogy az ecsetet forgatta, de az orvos utasítása az első, ugyebár.
Kék, némi rózsaszín, sok lila - ez tetszett Averynek is, aki néhány görény-nyüffel jelezte a dolgot és menten vissza is aludt, Sebastian pedig magára maradt a vonalak és foltok kusza hálójával a vásznon. Talán némi fehér? Nem, még nem, előbb jobb lesz a sötét részeket kidolgozni.
Apránként, de hatékonyan haladt.

Nesztor

Nem figyelt a külvilágra azon a téren kívül, amit éppen nézett, így csak akkor vette észre, hogy más is van a közelben, amikor már a stégen dobbantak a léptek és Avery álmosan felemelte a fejét. Sebastian is hátrasandított, és tekintete megállapodott a nála valamivel nagyobb darab férfin, aki roppant céltudatosan közeledett felé. A felé nyújtott papírért lassan nyúlt, nem teljesen értette, és azt sem, hogy miért integet neki olyan hévvel egy idegen, de végül végigfuttatta tekintetét a sorokon és mindjárt tisztább volt a helyzet.
Felpillantott a másikra, nyugtalanító tekintetét ismét végigfuttatva az arcán, de szemét elkerülte, mindig mindig, ha ismeretlennel kellett kommunikálnia. Csak akkor vette el a tollat is, amikor érezte, hogy Avery újra befúrja a fejét a kabát alá, vagyis sógora teljes mértékben veszélytelennek ítélte a másikat, márpedig a fiatal férfi jó emberismerő.
"Sebastian vagyok. Ha gondolja, nyugodtan lefotózhat. Kell valamit csinálnom?" írta, mert hülyén érezte volna magát, ha ő beszél, míg a másik ír, bár felmerült a fejében, hogy ha sokáig csevegnek, akkor egyszerűbb lenne a telefonján pötyögni be a válaszokat, mint állva írni egy levegőben lévő cetlire.
Már csak azt remélte, hogy Averyre nem jön rá a feltűnési viszketegség, mint mindig, ha kamerát lát.

Nesztor

Sebastian valóban nem volt otthon különösebben a fényképezés terén mert a maga részéről sokkal inkább alkotásnak tartotta a rajzot, festést és hasonló tevékenységeket, mint azt, ha egy gépet kattintgat. Pedig kipróbálta, mikor megmutatták neki a telefonon a szükséges funkciót, de sehogy sem tudott vele megbarátkozni, úgyhogy inkább maradt a papírnál.
Mindennek ellenére nem tartotta rossz dolognak, ha valaki fotózással foglalkozik, és csak attól érezte magát kellemetlenül, hogy tudta, éppen figyelik. Gondolataiba mélyedt kicsit, és megállapította, hogy ő valószínűleg a másik végén fogta volna meg a dolgot, és előbb fényképez, utána kérdez, hogy a modell semmi esetre se feszüljön be.
- Figyelj rá, hogy mit csinál - súgta oda halkan Averynek a biztonság kedvéért, aki némi mocorgás után ki is dugta kobakját a kabátból, figyelmes szemmel nézve az idegen munkáját, bár vloggerként volt annyira profi, hogy tudja, ilyenkor nem szabad direkt a kamerába nézni.
Egy idő után aztán, mikor Sebby már megunta a dolgot, előszedte a zsebéből a telefonját és bepötyögte a kérdést, ami megfogalmazódott benne.
"Mágikus vagy mugli képeket készít?" - szólt az üzenet, amit hamarosan a férfi orra elé tartott. Nem esett nehezére alkalmazkodni ahhoz, hogy a másik nem hall, hiszen a rokonságban is volt olyan, aki testi hátránnyal él, és Ru is inkább vak, mint látó. Ha valamiben jó volt Sebby, akkor abban, hogy ne csináljon nagy ügyet mások hibáiból, főleg, hogy a hivatalos álláspont szerint ő maga is fogyatékkal él.