Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

El tudom képzelni, hogy most mennyire zavarodott lehet. Hiszen ide hívtam, most meg közlöm vele, hogy talán inkább menjünk el. Bármilyen hihetetlen, amikor elhívtam ide randira, akkor még nem fordult meg a fejemben ez a helyszín változásosdi. Az, hogy esetleg kaja után lófrálhatnánk valamerre az viszont igen. Így is indultam neki a mai nap dolgainak, szép idő is van, meg hát, szóval, igen. Na de az, hogy eleve ne itt együnk, hát az csak úgy most jött. Picit idegesen várom a válaszát, ám nem ő szólal meg, hanem KukoricaJancsi. Mi legalábbis így hívjuk csak egymás között a kollegákkal.
- Te csak maradj csendben – intem csendre a méltatlankodó figurát. Nem lennék meglepődve ha egészen pontosan tudná, hogy miről is van szó. De komolyan, ezek hihetetlen, hogy mi mindent képesek meghallani.
- Hát … jobb lenne – adok választ szégyenlősen. Meglehetősen zavar ám, hogy így titkolózom, de jó okom van rá. Nagyon is jó okom.  Így valóban nehéz döntenie, de a lényeg az tényleg inkább az, hogy meddig ér rá. Ezt tudva már tudok tervezni. Hamarosan megkapom az időpontot is, egy rövid ideig töprengek, majd végül mosolyogva nézek a barátomra.
- Rendben, akkor együnk a másik helyszínen – adom a tudtára a döntésemet egy apró bólintás kíséretében. Igen, így jó lesz. Később úgyis elkezd lehűlni a levegő, akkor már nem biztos, hogy annyira jó lenne. - Még biztos eltart egy darabig mire elkészülnek a pizzák, addig esetleg valami ropogtatnivalót kérjünk? Vagy nem vagy még annyira nagyon éhes?
Érdeklődöm, hiszen azért nem kellene éhen halnia Thomasnak, amíg elkészül a speciális rendelésem. Vannak előnyei és hátrányai annak, ha az ember ilyen dolgozik. És bár végig a fiút nézem, mégsem kerüli el a figyelmemet a két csajszi. Hát így meg aztán pláne határozottan jó lesz, ha mielőbb távozunk innen. Határozottan zavar a viselkedésük, nem csupán azért, mert tulajdonképpen megpróbálták becserkészni maguknak a barátomat – oké, emiatt felemás érzéseim vannak igazából -, hanem főleg azért, mert ahogy néha rám néznek. Eleve nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, de ha még negatív is ez a figyelem, akkor meg aztán pláne nem.
Közelebb hajolok Thomashoz, amíg a vállammal neki nem dőlök. Úgy alapból szeretem a közelségét bármilyen helyzetben, de van amikor pláne szükségem van valamiféle apró érintésre. Megnyugtat az illata, a teste melege. Most már nem érzem magamban zavarban a lányok miatt, igazából már észre sem veszem őket. Hangomat lehalkítva kezdek el mesélni egy történetet neki a mai szülinapos gyerekzsúrról, amiben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy mindegyik gyerkőc megkapja a maga kis jégkockafiguráját. Ők legalább mosolyogtak rám. A sztori után rákérdezek, hogy telt eddig a hétvégéje, néztek-e valami szuper filmet mostanában az apukájával, vagy ilyesmi. A sütőtökleves poharam már üresen álldogál az asztalon, amikor megmozdul a bábu, és nem közbekotyog mindenféléket, hanem mintha nagy levegőt akarna venni.
- Ne! Tudom, kész a rendelés! Ne, kérlek, ne ordíts! – szólok rá, de persze hogy nem hallgat rám és elkezd rikácsolni. A kis elviteles csomagocskánk a pultra kerül, ráragasztva egy cetli miszerint a számla rendezve van, és csak arra vár, hogy elvigyük. Azt is, meg a hátizsákomat, amit csak úgy beraktam a pult mögé, hogy ne legyen útban.
- Akkor mehetünk? – kérdezem meg Thomast, mielőtt megszokásból felpattannék. Kezdek izgulni, hogy vajon mit fog szólni. Jaj, nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Meg se lepődök, hogy ez a csupaszív fiú rögtön együtt érez szegény kis hányatatott sorsú kis lénnyel. Vagy micsodával. Még el is mosolyodom a kedveskedésen, amit kap.
- Elkényezteted, aztán legközelebb ha erre jársz akkor tömegverekedés tör majd ki köztük, mert mind a te asztalodra akar kerülni – adok elő egy jóslatot a jövőre nézve derűsen figyelve a vidámabban ficergő kis bábut. Persze hangomban nyoma sincs nehéztelésnek vagy hasonlónak. A vendégek murisnak szokták tartani ezeket, de azért napi több órán át hallgatni őket, azért az kicsit sok tud lenni. Ha nincs dolguk is be nem áll a szájuk ám, és hogy milyen pletykásak! Komolyan, a kastély festményei is elbújhatnának ezekhez képest.
- Érdekes, én tuti, hogy éhen halnék annyi testmozgás után. Futás után is folyton éhes vagyok – nézek picit csodálkozva Thomasra, arcomról pedig minden további nélkül le lehet olvasni a nahát, vagy azta kifejezést is. Majd lassan rájövök, hogy a kérdésemre kaptam ám választ, így bólintok, hogy rendben, akkor nem pattogok tovább. Ahhoz képest, hogy végigdolgoztam a délelőttöt, sőt tegnap is benn voltam, hát eléggé nyughatatlan vagyok. Aminek persze mind tudjuk, hogy mi … pontosabban ki az oka.
Picit szomorkássá válik az arcom, hogy keveset tudtak együtt lenni a bácsikájával a hétvégén, leszámítva ugyebár az edzést, meg a hitgyakorlást. Pontosan emlékszem arra a vidám, önfeledten boldog mosolyra, ami megjelent az arcán, amikor végigszáguldott a lakáson, amikor én is ott voltam. Meg a családias hangulatra a közös étkezésnél, a kártyajátékra. Persze tudom, hogy mennyire elfoglalt a férfi, és nem is sajnálkozom, hiszen minden egyes együtt töltött pillanatuk úgyis fantasztikus; csak szeretem hallgatni és látni, ahogy mesél ezekről.
Igazából nem is rászólok a kukoricácskára, megkérni próbálom, hátha az hat. De á, beszélhetek én ezeknek, mint a falra hányt borsó. Megadóan hajtom le a fejemet, ahogy elkiabálja magát a drága, majd rápillantok a barátomra és elnevetem magam.
- Mókás kis figurák, de nap végére már eléggé fárasztóak. Ó, és nem árt vigyázni, hogy mit mond az ember, szerintem simán meg tudnák telíteni a pletykarovatot hónapokra, ha kérdezgetni kezdenéd őket – érkezik a magyarázatom egy apró kézsimítás mellett. Dehogy baj, hogy a barátomnak így tetszenek ezek a kis bolondok. Hát hogy lehetne ez baj?
Picit felszalad a szemöldököm a dobozka láttán, persze miután alaposan meglepődtem azon, hogy egyáltalán kapok valamit. Mármint, én kapok valamit? Hiszen én hívtam el, ó, hogy ez nem így működik, hogy ki hív el kit, ugye? Hát persze, hogy nem. Szóval hirtelen nem értem, hogy mi az, hogy levél falás, vagyis elképzelni sem tudom, hogy mégis mi lehet a dobozban. De hamar megtudom ám, így a kérdő-csodálkozó pillantásom át is megy elragadtatottba, majd nyomok egy puszit a fiú arcára köszönetképpen.
- Ez igazán édes tőled – ha már egyszer cukorkákról van szó … édesség ... édes ...  – és ha ügyetlen vagyok és nem sikerül, akkor lepotyog, vagy valami csoda folytán beletalálnak maguktól is a számba? – kérdezek vissza, hiszen vannak ám bizonyos problémáim ám az ilyen célzásos dolgokkal. Tudjátok vannak azok az emberek, akik az utca másik végéről is beletalálnak a konzervdobozzal a kukába. Na én nem vagyok olyan, nagyon de nagyon nem. Persze nyilván megpróbálkozom elkapkodni ezeket a cukrokat, igencsak mókásnak hangzik, de valószínűleg először meg fogom nézni, hogy csinálja Thomas.
- Öhm, nehéz – mondom neki figyelmeztetésképpen, mialatt nyújtom felé. Tényleg az. Így viszont most az a helyzet áll elő, hogy ő cipel mindent, nálam meg semmi sincs. Ami picit fura lenne nekem. Elég ritka, ha nincs nálam semmi, szóval tétován nyújtom ki a kezemet a pizza felé, hogy akkor viszont cseréljünk. – Viszont, így ne hozzam én a könnyebb csomagot? – kérdezem meg, hiszen nem tudom, hogy ez mennyire fér bele neki. Ha mindent ő szeretne hozni, akkor viszont nem fogok ellenkezni. Legyen.  Miután ezt eldöntjük, hangosan beköszönök a konyhába, ahonnan csak egy mélyhangú dünnyögést hallani ki. Őszintén szólva én sem értem, de biztos elköszönés akar lenni. Odaintek még a beugrós pincérlánynak is, és a két csajszira ügyet sem vetve kisétálunk az őszi napsütésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délutáni séta a valahol felé |o
  | oo

Bólogatva hallgatom a magyarázatot a cukorkaevés mikéntjéről. Nem hangzik annyira nagyon bonyolultnak igazából, szóval kellemes izgatottság jár át, ahogy arra gondolok, hogy fogok én ugrabugrálni a finomságok után Legszívesebben már most ki is próbálnám, ár a csomagokkal talán mégsem lenne túl jó ötlet.
- Á, az utcán szerintem jobb, ott van tered mozogni. Biztos fellökném az asztalt, vagy lefejelném, vagy hasonlók. Majd kipróbáljuk – mondom mosolyogva, ahogy megelevenedik lelki szemeim előtt az az ominózus eset. A levitás srác felugrik, szinte repül a levegőben és elorozza a cukorkát. Legalábbis én valahogy így képzelem el, persze nyilván nem így történt, de milyen mókás lenne már, nem?
Hát, mivel helyettem cipeli a nehéz táskát, naná hogy menőn fest. De tényleg, nincs ezzel semmi gond, a divatot azt inkább hagyjuk, vannak ennél sokkal furább ruhaköltemények meg hasonlók, amik divatosnak vannak mondva. Szerintem meg rém rondák. Mindenesetre Thomasnak szerencséje van, hogy nem rajongok a rózsaszínért, fodrosért, plüssösért és hasonló nagyon lányos ruhadarabokért, kiegészítőkért. Az tényleg picit furcsán mutatna rajta, bár kétlem, hogy bárki rossz szemmel nézne rá, ha egyszer itt sétálok mellette. Mindenkinek egyértelmű lenne, hogy mi a helyzet.
- Tényleg? – kérdezek vissza rögtön mosolyogva. A tetszik kifejezés semmiféle érzést nem vált ki belőlem, már letisztáztam az erre vonatkozó információt. Van valami tök szuper abban a kinézetében, körülbelül ennyi, amit jelenleg én értelmezek. A helyesbítést hallva viszont egy pici szomorú villanás jelenik meg a tekintetemben, túl rövid időre ahhoz, hogy észrevehető legyen. Tudom, miért javítja ki magát, ő viszont ezek szerint nem tudja, hogy nem szükséges ezt tennie.
– Emberi alak? – kérdezek vissza rögtön, ahogy az elijesztésről mesél. Nekem természetesen először valami cuki állat alak ugrott be, hiszen eddig csak helyes nyuszi fülekkel láttam őt. De az tényleg cuki volt, legszívesebben meg is simogattam volna őket, kíváncsiságból. De valahogy kétlem, hogy ott állattá változott volna. – Nagyon félelmetes volt? Nem látták átváltozni? Vagy pont az ijesztette meg őket?
Kérdések tömkelegét zúdítom szegény barátomra, és még vissza is fogom magam. Közben kényelmesen baktatunk a kis tavacska felé, mert hát na nyilván hova máshova mennénk, ha nem vízközelbe, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megérkezvén a valahova, kora délután |o
  | oo

- Állatként már láttad? Nyuszifülekkel nagyon cuki a női alakjában! – kotyogok közbe izgatottan, majd rögtön a szám elé is kapom a szabad kezemet és megrázom a fejemet, hümmögve, miszerint 'bocsi, közbevágtam, folytasd csak'. Pont ez az a dolog egyébként, amivel anno Riley felkeltette az érdeklődésemet, feloldotta a hangulatot, hogy képes legyek egyáltalán megszólalni nála. Szóval az átváltozásainak témája mindig is izgalmas volt számomra. De most inkább tényleg csöndben maradok és hallgatom azt, amit mesél a barátom. Az is éppen elég izgalmas. Sőt.
A tiszteltet kölcsönző kifejezésen elgondolkozom, majd ahogy jobban lefesti már kezdem érteni, hogy milyen lehet. Riley általános formájáról meg, amit láttam, csak annyit, hogy nem sokat fogtam ám fel belőle akkor. A hosszú ujjaira, na azokra emlékszem. De tény, hogy nem tűnt olyannak, mint amit most leír.
- Tehát valami kigyúrt, ijesztő alak lett, akiről rögtön lerí, hogy egy apró legyintéssel kiüt bárkit, aki kekeckedik vele – összegzem nagyjából az elképzelésemet. Nagyon félelmetes lehetett, mármint azoknak a beszólogatós ürgéknek biztos, de nyilván ez is volt a cél. Thomas meg teljesen el van ájulva ettől az új Rileytól, nyilván az is eléggé hozzátesz, hogy milyen körülmények között mutatta meg így magát Riley. Bár amúgy is eléggé imponáló tud lenni egy ember, nem muszáj még meg is védenie a másikat. Töprengve nézek magam elé, ahogy ezek járnak a fejemben. Mint ahogy akkor sem a folyosón, úgy most sem érzem azt, amit nagyon nagyon régen azokat az Annies fotókat nézegetve éreztem. Most leginkább kíváncsiságot érzek, meg némi elismerést, örömöt amiatt, hogy ennyire fel van dobva tőle, és némi kis aggodalmat. Igen, ez az, megvan mi az a gondolatfoszlány, amit keresgélek a sztori eleje óta.
- Elég durva dolgokat mondhattak, ha Riley szükségét érezte annak, hogy ilyen alakra váltson – jegyzem meg halkan. Ó nem, nem kérdezem meg, hogy mégis mit szóltak be. Biztos, hogy nem volt semmiség. Igazából ezzel csupán azt próbálom kifejezni, hogy erre gondolok, ez a meglátásom, ami vagy igaz, vagy nem. – És ezt az alakot fogja amúgy gyakrabban is használni, vagy csak ilyen végszükség esetére?
Visszább veszek egy picit a tempóból, bár eddig sem siettünk túlzottan, így viszont sejthető lesz, hogy hamarosan megérkezünk. Már látszik a stég, ami szerencsére teljesen kihalt. Jelenleg oda tartunk. Bár többféle elképzelésem volt, de végül emellett döntöttem. Arrafelé vesszük hát az irányt, hamarosan pedig már a kissé recsegő deszkákon sétálunk. A legszélén megállok, gyorsan szétnézek a vízfelszínen, majd észreveszem egy csónak sziluettjét a távolban. Tökéletes. Visszafordulok és rámosolygok Thomasra.
- Nos, az a bizonyos valahol egész pontosan itt van. De, lehet akár ott is – mutatok először a stégre, majd be a tó közepére. Amíg ezt elmondom a kis ladikocska már közelebb is ér hozzánk, felismerhetővé válik az idősebb úr, aki a csónakokat szokta bérbe adni. A bácsi a stég szélére kormányozza a csónakot, egy pálcaintéssel kiköti majd kecsesen „partra” lép, kissé megemeli a kalapját felém, majd biccent Thomas felé és fütyörészve elsétál a falu felé.
- Van kedved csónakázni egyet, vagy csak a benne lévő pokrócokat használjuk fel egy vízparti piknikhez? – ismét megkapja a választás lehetőségét tőlem a barátom, miközben finoman előre-hátra hintázok a lábamon. Mosolyom az állandósulni látszik, mialatt a mozdulatlan víztükrön álló csónak előrébb siklik, amíg a kötél engedi. Majd vissza az eredeti helyére. Gond egy szál se, nem kell evezni, a hydromágia ismét milyen jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután |o
  | oo

Buta közbeszólásom mintha meg sem történt volna, legalábbis semmi reakciót nem váltanak ki Thomasból az elhangzottak. Egyáltalán, abszolút semmit. Furcsa. A rossz szóhasználat viszont persze, hogy válaszra készteti. Biccentek csupán rá, nem kezdek el magyarázkodni arról, hogy nem ilyen testépítős kigyúrtságra gondoltam, vagy az olyasmire, amire rámondjuk, hogy izomagyú. A többiből leszűrhető, hogy értem, miről beszél, csak néha olyan ügyesen tudok fogalmazni magyarul, mintha külföldi lennék.
Felszisszenek az átváltozás kiváltó okát hallva, és már nem is csodálkozom azon, hogy Riley olyan formát választott. Összeszorul a torkom, hiszen tudom, hogy ez mennyire mély sebeket ejt rajta. Fájdalmas téma. Az meg csak súlyosbítja a hirtelen rám törő érzést, hogy bár nem úgy, mint azok az emberek, de én is ezzel jöttem neki. Attól, hogy most ott volt vele a férfi, és megvédte, valószínűleg utána meg is nyugtatta, egy icipici öröm szivárog bele az amúgy pocsék érzések közé. Biztos jól végződött az a kis kiruccanás végül.
- Biztosan bármikor szívesen átvált neked abba, ha kéred, ha szeretnéd – osztom meg vele a véleményemet kedvesen. Nem hiszem, hogy Riley megtagadná ezt a kívánságot, valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyet tenne. Főleg, hogy ezzel mennyi örömet tudna okozni Thomasnak.
Megérkezünk a helyszínre, így egy időre magamba fojtom a további gondolataimat a témával kapcsolatban. Tudom, hogy hamarosan meg leszünk zavarva úgy is. Még jó, hogy tudom, én szerveztem az egészet. Izgatottan figyelem, hogy a barátom mit szól a fejleményekhez, ám ezt az érzést rövid időn belül felváltja a zavarodottság. Nem tetszik neki? Vagy azt se tudja, hogy mit mondjon, de tetszik neki? Vagy még túlzottan a felidézett események hatása alatt áll? Oké ez utóbbi eléggé valószínű mondjuk. Fejemet egy picit lejjebb hajtom, vállaim feljebb húzódnak, ahogy egy görnyedtebb pózt veszek fel. Feszélyez most ez a némaság, magyarázkodni támad kedvem tőle, vagy mentegetőzni; de inkább csöndben maradok, tudván, hogy csak értelmetlen dadogás lenne belőle. Egy szót sem szól, csak áll ott némán, majd rettenetesen hosszú idő múlva – nekem legalábbis annak tűnik – a csónak felé indul. Ez most akkor mi? Akkor vízre szállunk?
Kérdőn pillantok rá, majd sóhajtok egy aprót. Biztos azt akarja ezzel mondani. Különben hátrálna. Óvatosan lerakom a csomagot az egyik ülőrészre a gondosan összehajtott pokrócok mellé, majd visszamegyek Thomashoz a táskámért. Automatikusan nyúlok a vállához, és elkezdem levenni róla a pántokat, de szerencsére a mozdulat közben észbe kapok, hogy ez nem a legjobb ötlet. Ehhez tényleg túl nehéz a táska, megütné ha lejjebb csúsztatnám a szíjakat. Így hát még éppen időben fejezem be a műveletet, hogy még ne folytassa magától az útját a pánt lefelé, visszahúzom a kezemet és csak tartom felé. Egyértelmű, hogy mit szeretnék, talán az indoka is: lényegesen könnyebb lesz beülnie a csónakba, plusz súly nélkül.
- Szállj be kérlek – mondom csendesen és amíg ő ezt megteszi addig én feszülten figyelek a vízre, hogy meg se rezdüljön semmi sem. Így a ladikunk teljesen nyugodtan áll, semmi imbolygás, semmi mélyebbre süllyedés. Mintha nem is történt volna semmi. Majd a kötél eloldása után beszállok én is, óvatosan elhelyezkedem a fiúval szemben, a táskát a csónak aljába rakom le. Az majd később fog kelleni. Térdem finoman a barátoméhoz ér, mivel annyira messze nincsen egymástól a két ülőhely. Igaz ezt a érintkezést megszüntethetjük azzal, ha valamelyikünk picit oldalra csúszik, de nekem így tökéletesen megfelel. Kivárok még egy kicsit, majd elemi mágiával mozgásba hozom a csónakot, pontosabban a vizet körülötte, hogy arrafelé haladjon, amerre szeretném. Lassan haladunk csak, hiszen szokatlan ekkora tárgyat mozgatni, de legalább egyenletesen, billegés nélkül tesszük. A kis tavacska közepe táján megállunk, körbenézve csodálom a gyönyörű őszi színekbe borult fákat, a tó felszínén itt-ott úszkáló leveleket. Hát, nekem nagyon tetszik.
- Beszéltetek Rileyval a dologról, tudod a parton történtekről, meg a korábbiakról? – most már kettesben vagyunk, nem hallgathat ki minket még véletlenül sem senki, így visszatérek ehhez a témához, megkérdezve végre, ami már akkor a felmerült bennem, amikor mesélte, hogy már megint azzal jöttek neki. Közben az ölembe veszem a pizzás csomagot, készen arra, hogy kinyissam, amikor Thomas is úgy gondolja. Feleslegesen nem hűtöm ki a kaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon |o
  | oo

Véleményem szerint nincsen abban semmi sem, ha megkéri a dokit, hogy váltson alakot. Bár lehetséges, hogy csak amiatt nem, mert én ezt majd meg fogom tenni. Úgy érzem, hogy hamarosan nem fogok szívinfarktust kapni attól, ha a mellettem ülő nő helyén egy férfit fogok látni. De persze, ha Thomas szerint nem ildomos ezt felhoznia neki, majd csak talál más módot erre.
- Ühüm – „mondom” bólogatva a táska kapcsán. Fantasztikus, hogy néha micsoda zseniális módon tudom én kifejezni magamat. De most aztán tényleg millió dolog van a fejemben a randival kapcsolatban is, és én még soha életemben nem szerveztem ilyet. Oké, ezzel nem mondtam semmi újat. Szóval eléggé a hatása alatt vagyok annak, hogy én szerveztem, meglepetéssel, póttervvel. Ahhoz is külön B tervet, ha valami miatt az mégsem lenne megvalósítható, vagy nem működne, plusz figyelek az időre, szóval mindenre. És persze izgulok, hogy mennyire fog tetszést aratni úgy az egész. És még mennyi minden van hátra. Na, még jobban izgulok. Remek.
- Ha tudsz, vagy szeretnél evezhetsz is ám, nem akadályozlak meg benne. Így olyan … egyszerűbb … varázslatosabb – alig láthatóan megvonom a vállamat miközben szavakat keresgélve próbálom kifejezni, igen, ezt én csinálom. Nem hiszem, hogy tudnék evezni, és nem szeretném most kipróbálni, mert azért nem olyan meleg a … ó … egek. Hydromágus vagyok az ég szerelmére! Mégis mi történne, ha vízbe esnénk? Gyorsan visszamásznánk a csónakba, megszárítanám magunkat, és iszonyat nagyot nevetnénk az egészen. Mindegy, így kicsit olyan, mintha mi csak utasok lennénk, és lenne egy kis láthatatlan figura a csónak orrában vagy valahol, aki evezne helyettünk. Mi ez ha nem romantikus?
- Meseszép, igaz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, amint ő is körbekémlel. Még én sem láttam innen lombhulláskor a tájat, nyáron úsztam már a tóban, de hát az ugye más. Felteszem kérdésem, ám hamar rájövök, hogy nem szeretne már erről diskurálni. A lábamnak koccanáson csupán elmosolyodom, feltett szándékom finoman visszalökni az övét, ám hamar leteszek erről, amikor hozzámér. Csupán egy picikét rázom csak meg a fejemet, jelezve hogy semmi gond, igazán mókás volt, még ha a mozdulat oka nem is az. Közelebb csúszik hozzám, és egy pillanatra minden gondolat kiszáll a fejemből. Mit is akartam? Valami volt, valami fontos, valami ami miatt idejöttünk a tó közepére, távol mindenkitől. Jaj megvan!
- Oké – mondom, majd előrébb csúszok én is, nehogy lebillenjen a pizzásdoboz a lábamról. Térdem nekiütközik a másik ülőhelynek, de ez most nem annyira jut el a tudatomig. – Szóval, most már akkor elmondom, hogy miért is álltam elő azzal, hogy máshol együnk – kezdek bele, miközben vetek egy elégedett pillantást a legfelső pizzás dobozon szereplő S betűre. – Azért tartott annyi ideig a mieink elkészítése mert speciálisat kértem. Megcsinálták nekem, mert ott dolgozom, és mert besegítettem tegnap. Az étlapon nem szerepel, nem is fog soha, és kizárt dolog, hogy a közeljövőben ilyen készüljön. Egyetlen kitétel volt, amit be kell tartanunk: ne olyan helyen fogyasszuk el, ahol egy rakás ember látja. Ja és ne reklámozzuk. Ezért vagyunk most itt. Szóval tessék, íme a meglepi-speciál-pizza-Lau-módra – vigyorodok el, ahogy kinyitom a doboz tetejét, láthatóvá téve a sok kis minipizzácskát, amik különféle formájúak. Főként állat alakúak, cicák, kutyák, nyuszik, sárkányok, unikornisok – utóbbi kettőt mekkora szenvedés volt megcsinálni, te jó ég – de akad sima kör alakú is, amin minipók szövi a hálóját, sőt pár szívecske alakú is. Meg tényleg, mindenféle. Egy élmény volt előkészíteni a tésztát hozzájuk. Az ízük pedig egyrészt a fiú által választott pásztorpite, de van húsimádó, vega, sonka-gomba-kukorica, szóval hagyományosak.
– A másikba van a sima pásztorpitéd. Jaj, és van forrócsokink meg narancslevünk is. A táskámba van két termosz - teszem még hozzá vigyorogva. Készültem, senki nem mondhatja, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Hol van az megírva, hogy csak egy meglepetés lehet? Ugye, hogy sehol. És miután már kellően felcsigáztam a barátom érdeklődését és kíváncsiságát fel is fedem a különleges ételt. Amiben semmi különleges nincs ugyebár valójában. Csak a forma. És hogy miért ilyen titkos? Hát mert naná, hogy az összes kis lurkó ilyen pizzát szeretne, ha megneszelnék, hogy mi bizony ilyet is tudunk. Persze amíg oda nem kerültem, addig senkinek eszébe sem jutott ennyi plusz munkát bevállalni, pár mókás mini falatért.
- Köszönik szépen – vigyorgok vissza a véleményt hallva. Bizony, klassz kis figurák. Az én kedvencem a minipolip, de abból csak két darab van. Sok helyet foglalnak a csápok ugyebár. De az a legcukibb.
- Máris – jelentem ki, és már nyúlok is a táskám felé, hogy előszedjem mindkét termoszt. Először az övét töltöm ki és nyújtom át neki - egy narancslét az úrnak -, majd kiszolgálom magamat is forró csokival. Vagyis, meleg csokival, mert hűtök a hőmérsékletén. Ha hirtelen feltámadna a szél, vagy hasonló, akkor majd jól fog jönni a meleg ital. Meg a pokrócok is itt vannak végszükség esetére.
- Hm, ezt kóstold meg – nyújtok oda egy nyusziformát Thomas felé, játékosan még imitálom is, ahogy ugrál. Engem határozottan a bolognaira emlékeztet az íze, de sokkal finomabb, mint amit otthon szoktunk csinálni. A helyzet viszont azt, hogy én elég hamar eltelítődöm a pizzától, végül is fél nap ez az illat van az orromban, szóval pár minipizza után inkább csak figyelem a barátomat, a tájat. Majd megindítom a csónakot, persze figyelmeztetés után. Na nem mintha nagyon himbálóznánk, a poharakban lévő ital is csak alig rezdül meg. Lassan, komótosan haladunk a tó másik partja felé. Egy szomorúfűzfát céloztam be, ami sárgás leveleit a víztükör fölé lógatja. Muszáj végigsimítanom rajtuk, annyira szépek.
- Jut eszembe, ma kaptam választ a biológiai anyámtól. Azt írta, hogy jó neki a kedd, úgyhogy eljön a faluba este. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani – osztom meg a legújabb fejleményeket a barátommal. Arról beszámoltam neki, hogy milyen döntésre jutottam, meg arról is, hogy küldtem neki baglyot. Ezt még nem volt alkalmam elújságolni. – Ó, és mondhatod ám nyugodtan, hogy merrefelé csónakázzunk, ha valamelyik fa, vagy levél szimpatikus, odamegyünk. Az ugrálva elkapkodást azonban nem annyira ajánlom – utalok a tatyómban lapuló doboznyi cukorkára. Tényleg, még azt is meg kell majd kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Nem zavar meg a kérdéssel, egyáltalán nem. A kis intés után gyorsan megrázom a fejemet, majd felemelem az ujjamat egy apró bólintás kíséretében, jelezve ezzel, hogy nincs semmi gond, majd mindjárt válaszolok erre. Csak félő, hogy elfelejtem, amit épp elkezdtem, így nem kanyarodok ki a gondolataimból azonnal.
- Eddig nem tettem, de most már igen. Remélem, hogy sokáig tudok majd egy helyen dolgozni, és nem kell majd másik után néznem – bólintok végül amikor eljutok odáig, hogy feleljek.  Egyelőre nem részletezem, hogy miért pont most, és miért fontos az, hogy rendszeres legyen a munkahely. Nem azért, mert nem szeretném megosztani az információt, csupán nem szeretném untatni, vagy letámadni a tanáromat.
- Igen, egészségesebb, de nekem igazából az mindegy. A faluban sok az ember, zajos. A zöldben azért nyugodtabb sokkal, békésebb – osztom meg a véleményemet. Na igen, a koccanásveszély is nagyobb sok ember között, de nem emiatt nem futok ilyen helyeken. Nem szoktam zenét hallgatni közben, így tényleg fontos a csendesebb környezet. Kora reggel, meg késő délután kevesebben szoktak kinn lenni a kedvenc helyeimen. Az összeütközésen felett meg már egész jól napirendre tértem. Főleg a tea megérkezése után. Nem teketóriázok sokat, már iszom is, azonban a figyelmemet nem kerülik el Jang mozdulatai.
- Hűtsek rajta egy kicsit, hogy ne égessen? – kérdezek rá kedvesen, miközben vékony jégréteg lepi be a mézes üvegcsét, példával támasztva alá, hogyan képzelem el azt a tea ihatóvá tételt. Nyilván nem fogok jégkockát rakni a teába, felhígítaná az isteni nedűt.
- Tényleg? – kérdezek vissza kapásból egy kicsit meghökkenve, ahogy választ kapok a kérdésemre. Eléggé olyannak tűnt, mint aki világ életében erre a szerepre készült. Elmosolyodom a kis kiegészítésen, nem is feltételeztem azt, hogy ne szeretné csinálni. Látszik rajta, hogy tetszik neki ez a munka. Legalábbis nagyon úgy érzem, abból, ahogy tanít. Egy kicsit oldalra döntöm a fejemet, mielőtt egy újabbat kérdezek. – Több opció is volt, és végül inkább efelé billent a mérleg nyelve?
Vajon már kezdi sejteni, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy mi alapján lehet eldönteni például, hogy merrefelé induljon az ember, ha nincs konkrét elképzelése? Mostanában elkezdett foglalkoztatni ez a dolog. Zavaró, hogy pontosan tudtam, hogy mi felé szeretnék majd tovább tanulni, de már egy ideje úgy érzem, hogy az még sem érdekel úgy igazán. A gond csupán az, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mi az, ami érdekel. Tudom, fordulhatnék valamiféle pályaválasztási tanácsadás felé, meg bőven ráérek még ezzel foglalkozni, de egyrészt nem szeretek csak úgy akárkivel beszélgetni ilyenekről, másrészt meg mostanában túl sokat kellett töprengenem a jövőn ahhoz, hogy ne kezdjek el ezzel is foglalkozni.
- A Félszeműben. Vagyis ott fogok, holnap kezdek – felelem egy vállvonás kíséretében, mintha nem izgulnám magam halálra attól, hogy fog telni az első munkanapom. – Felszolgálok majd. Odahaza a szüleim boltjába is kisegítettem, bár ott nem kaját árultunk. Remélem ezzel se lesz gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Egy újabb nyugodt kis éjszakai bóklászás a kastélyban. Máskor annyira szoktam neki örülni, de most már alig várom, hogy eljussak végre az ágyamig. Hiába, nem sikerült még kipihennem azt az ominózus egész éjjel ébrenfekvést, amiben a minap részem volt. És még emellé bejött ugye a munka is, szóval már nagyon várom a hétvégét, amikor végre kipih…ó nem, dolgozom. Hát, pech. Akkor majd valamikor kipihenem magam. A lényeg, hogy most nagyon szeretnék már végezni mára az őrjárattal.
Lassan, csoszogó léptekkel haladok előre a kastélyban a rám bízott útvonalon, néha felkuncogok magamon. Már tényleg annyira a józan eszem határán vagyok, hogy simán képes vagyok röhögni azon, hogy úgy festek, mint egy zombi. Egy elmeháborodott zombi. Uniformisban, ami körülbelül úgy fest rajtam, mintha csak hirtelen magamra dobtam volna, nem foglalkozva a nyakkendővel, vagy hasonlókkal. És ez bizony így is van. Azon se lennék meglepve, ha a lábamon papucs lenne. Lehet, hogy az is van. Istenem, de fáradt vagyok.
Legalább eddig nem találkoztam senkivel se, még a többi prefivel sem. Tiszta szerencse, nekik is, meg nekem is. Nem hiszem, hogy képes lennék normális társalgásra jelenleg. De, már csak egy helyre kell benéznem: a konyhába. Belököm a vállammal az ajtót és bekukkantok, készen arra, hogy forduljak is vissza. Ám szokatlanul nagy odabenn a sürgölődés. Nem szokott ilyenkor ez lenni már, általában csak csendesen befejezik a másnapi dolgok előkészítését a manók és nyugovóra térnek. Nem pedig főznek. Mert most bizony főznek. Felsóhajtva lépek hát beljebb, mire páran felnéznek és ellépnek az asztaltól, így észreveszem, hogy mi is, vagyis ki is ennek nagy sürgés-forgás oka.
- Szia Annie! – köszönök rá a lányra mialatt az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Felismerem, persze hogy, sokszor szoktam látni, egymásra is köszönünk és megy mindenki tovább a maga dolgára. A gyomra felől érkező hangok alapján ez nem egy kis laza éjszakai nassolás. – Te aztán jó éhes lehetsz!
Fejemmel a sok finom falat felé biccentek, majd pár pillanatnyi töprengés után leülök vele szemben. Az addig rendben van, hogy kihágáson kaptam és nyilván meg kell büntetnem. De azért szívtelen nem vagyok, nem fogom elrángatni a kaja elől. A hozzám odasiető manóra pillantva csak megrázom a fejemet, ne is kérdezze, hogy kérek-e valamit. Párnát, takarót. Csupán ezeket, de azzal nem tudnak szolgálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Nem igazán tudom még úgy hova tenni magamban ezt a fejleményt. Persze, kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani. De tényleg, fogalmam sincs, hogy mire számítsak. A legegyszerűbb hát ha pontosan olyan sztoikusan vélekedek az egészről, mintha csak azon tanakodnék, vajon rántotta vagy tükörtojás lesz-e másnap reggelire. Teljesen mindegy, mindkettő megfelel. Magamat ismerve aznap leszek csak ideges. De akkor is feltett szándékom egyedül találkozni vele. Iszonyatosan jól esne,nagyon örülnék neki, ha Thomas elkísérne és tudom nagyon jól, hogy csupán kérnem kellene már jönne is. Azonban úgy érzem, hogy ezen inkább egyedül kellene átesnem. Utána úgyis azonnal ellátom őt információkkal.
Végigtaperolom a sárga fűzfaleveleket, néha felnevetve, ahogy megcsikiznek, majd kormányzom is a kívánt irányba a csónakot. Nem hiszem, hogy túl sokan megközelítenék így a fákat, elvégre arrafelé már nem annyira a mély a víz, simán zátonyra lehet futni. Persze ezt is megoldom, hogy nekünk ilyen gondunk ne legyen.
- Egészségedre! Hoztam sütit is, vagyis inkább édességet – árulom el ártatlanul mosolyogva. Még szép, hogy hoztam … vagyis egészen pontosan Thomas hozta, mivel ő cipelte a táskát. De ez most mellékes. Keresztül-kasul bejárjuk a tavat, mindig kiszúrunk egy szimpatikusabb facsoportot, ami felé elkanyarodunk, miközben egyik téma követi a másikat.
- Pe-persze – felelem egy kicsit meghökkenve és megszüntetek mindenféle irányítást. Meg is billen egy kicsit a csónak, ahogy a víz visszaveszi az uralmat. Óvatosan segítek csak rá, hogy jobban érezhető legyen a ringatózás. Éppen megkérdezném, hogy így jó-e, amikor a barátom elkezd helyezkedni. Félrebillentett fejjel figyelem, próbálok rájönni, hogy vajon mire készül. Pont most lenne könnyebb dolga, ha még nem ringatóznánk, de sebaj. Áh, értem már! Kényelembe helyezi magát. Hát, engem sem kell kétszer kérnie, az egyszer tuti. Lepakolom gyorsan a pizzás dobozokat, visszazárom a kulacsokat, majd először is odanyújtok neki egy pokrócot, párna gyanánt tökéletes lesz. Majd felállok egy nagy mosollyal az arcomon, hogy csatlakozzam hozzá.
- Hoppá, ezzel nem számoltam – kuncogok fel, amint megbillen a csónak a mozdulatomtól és kis híján keresztül esek a lábtartóként szolgáló deszkán. Miért is gondoltam, hogy ez nekem olyan egyszerűen fog menni? Rémesen rossz az egyensúlyérzékem. Óvatosan egyenesedek fel újra, lábamat átemelem a deszkán és csak ez után ülök le, noha nem ez a leglogikusabb módszer. De, legalább stabilan vagyok, egy darabig. Oké, ez az imbolygás kikészít, de akkor se állítom le a ringatózást. Nem és kész! Megoldom, valahogy akkor is megoldom.
- Oké, azt hiszem meg vagyok – jelentem ki hosszadalmas kínlódás után, bocsánatkérő mosollyal az arcomon. Hát ez ciki volt. De végül csak sikerült elhelyezkednem esés nélkül. Voltak rizikós pillanatok azért bőven. Felpillantok a felhőkre én is hangosat szusszanva ettől a békés, nyugalmas érzéstől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Vannak olyanok, akik élvezik azt élvezik a prefektusságban, hogy mászkálnak rendbontókra vadászva és azokat jól megbüntetik. Nos, az éjszakai mászkálást én is élvezem, azt hogy úgy látják, hogy példamutatóan viselkedem – szerintem ugyan nem, de engem nem kérdezett anno senki se erről – hát azt is. Na de a büntetés kiszabást már nem igazán. Sőt, én annak örülök ha nem találok senkit se a rám bízott helyeken. Most pechem van. És igen, így gondolom, hogy nekem van pechem, nem pedig szegény Annienek, aki csak enni szeretne. Gondolom én, végül is mi másért lenne a konyhában.
Visszamosolygok rá, bár egy kicsit furcsán hat ez nekem most. Nem kellene itt lennie, és ezt vagy nem tudja, vagy nem foglalkozik vele. Vagy nem tudom, tényleg nem tudom mire vélni azt, hogy rám mosolyog. Mindegy, majd kiderül, ha rátérek a kevésbé kellemes részére a dolognak. Terveim szerint ezt meg is tenném, rögtön azután, hogy válaszol a kijelentésemre, ám a szavai meghökkentenek.
- Megőrzésre? Hogyhogy? Nem lehetsz otthon egyedül? – árasztom el kérdésekkel majd bocsánatkérővé válik az arckifejezésem. Semmi közöm hozzá igazából, nem is értem, miért kérdezgetek én ennyit. De ha már mindenképpen kérdezni akarok, akkor meg miért ezeket? – Öhm, ez hogy függ össze azzal hogy úgy meg van terítve előtted, mintha hetek óta nem ettél volna?
Megrázom a fejemet, amikor felajánlja a sok ételt. Te jó ég, dehogy tudnék én ilyenkor enni! Jó, ez nem igaz mert tudnék, nyilván. Sőt, szoktam is tudni enni ilyenkor. Filmezés, vagy olvasás közbe vagy valami. De nem úgy, hogy hamarosan már az ágyamba leszek, és főleg nem valamiféle menüsort. Valami kis sima, egyszerűt, például ropit azt már inkább. Vagy popcornt, gumicukrot, pizzát, uh, kezdek rosszul lenni a kaja gondolatától is.
- Igazából pont mielőtt bejöttem volna fogyott el az utolsó falat a nagy zacskónyi mogyorós csókból, úgyhogy tele vagyok. Viszont … inni azt tudnék. Te kérsz esetleg valamit? – oké, ez lehet hogy fura, hiszen meg kellene büntetnem, ehelyett arról érdeklődöm, hogy nem szomjas-e esetleg. Szép kis prefektus vagyok, tudom. Az egyik manó már száguld is felém egy sárgadinnyés limonádéval, míg egy másik Annie válaszára vár. Belekortyolok az italomba, majd intek egyet a rengeteg étel felé, hogy csak rajta, lásson hozzá nyugodtan. Ráérek, ráérünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Persze, hogy meg volt benne alapból! Még jó, most csak erőteljesebbé vált az érzés. De érzi ő is azt a kapcsolatot, ebben biztos vagyok. Csak idő kell, míg rátalál, ráérez. És nála nyilván teljesen más, mint nálam volt. Eszembe jut viszont valami, amire lehet, hogy lehetne építeni eleve. De buta vagyok, hogy nem ezzel kezdtem kapásból! Egyelőre azonban csak figyelem a lányt meg a vizet nem szólalok meg megint, nem akarok zavarni.
Elmosolyodom viszont azon, ahogy ráköszön. Aranyos, nekem sosem jutott eszembe így megszólítani az elemem. Nem éreztem szükségét. Ó, na rászánja magát, hogy tegyen valamit, szuper. Érdeklődve figyelem a mutatványt, bár nem annyira a szememmel, sokkal inkább érzékeléssel. Érzem a vízmolekulákat, a reakcióikat. Ekkor Edith óvatosan felteszi a kérdést, hogy mi zajlik körülötte, én pedig elmosolyodom. Ó nem, ilyet nem játszunk.
- Nézd meg magad – mondom neki kedvesen. Nem kellene félnie attól, hogy esetleg semmi sem történik. Teljesen normális dolog, gyakorolni kell. Benne van a képesség, ezt világosan érzem én is, a prof is, a víz is.
- Mennyire vagy most nyugodt? Tudod, az fontos, biztos elmondta milliószor a prof, hogy relaxáció meg miegymás. És … bocsi, hogy ezt kérdezem … de … milyen körülmények között jött elő a képességed? Esőt idéztél, vagy cunamit, vagy érted … mit csinált a víz először?
Most már meg merem kérdezni, bár nem szokás erről faggatni a másik elemist. Negatív élmények fűződnek általában ehhez, vagyis az váltja ki. De lehet, hogy jó támpont lenne, ha arra koncentrálna, ahogy a víz először megjelent neki. És azt a viselkedését megfogni. Én ezért próbáltam először megidézni a cseppeket a tenyeremben, mert nekem az ujjaimon jelent meg először, mintha esett volna. Azt is képzeltem el mindig, hogy vizes, nyirkos lesz a tenyerem az esőtől, vagy attól hogy vízbe nyúlkálok.  Edithnél viszont nem biztos, hogy működne. Ó és a másik fontos dolog:
- Az elemis lényed nagyon sokat tud ám segíteni koncentrálni is meg minden, eleinte nem árt magad mellett tartanod, amikor gyakorolgatni szeretnél. Utána meg úgyse tudod lerázni magadról sok esetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Amíg játszom, addig teljesen megfeledkezem arról, hogy hol vagyok, meg hogy kivel. Sőt azt is, hogy milyen céllal indultam én el úgy egyáltalán. Csak a digitális zongora létezik és én. A tökéletes hangja, a billentyűinek fantasztikus érzete az ujjaim alatt. Amint az utolsó hangok is elhalnak és már bennem sem rezegnek tovább akkor már újra a jelenbe vagyok. Igen, hangszert venni jöttem. De nem ezt.
Szomorú vagyok, ugyanakkor nagyon boldog is. Játszhattam, végre újra játszhattam. És még ha nem is sikerül találnunk egy árban nekem való hangszert, nos akkor is borzasztóan hálás leszek a férfinak, pusztán ezért a lehetőségért. Türelmesen várom, hogy mit tud nekem ajánlani, szerinte mi az, ami nekem megfizethető. Valamiféle régi darabról lesz szó, de az sem baj, egyáltalán nem. Csak működjön és … mi? Az enyém lehet? Micsoda? Melyik? Miről maradtam le?
Értetlenül nézek hát rá majd lassan követem a tekintetét a tekintetemmel. Picit eltátom a számat a meghökkenéstől, pár pillanatig nézem a hangszert, majd lassan újra a férfire nézek. Viccel, tuti, hogy csak viccel. Arcomról jól leolvashatóak a gondolataim miszerint nem hiszem el, amit hallok. Lehet, hogy az enyém lehet tényleg, de nem így. Az árról például nem beszélt még. Összeráncolt homlokkal hallgatom tovább, majd figyelem, ahogy elindul. Ösztönösen mozdulok meg, hogy a köztünk lévő távolság helyreálljon, bár most nem érzem az ilyenkor megszokott kellemetlen szorítást a gyomromban. Azt nem mondom, hogy semmi furcsát nem tapasztalok, mert de, csak épp nem a pánikra utalókat.
Már felfogtam, hogy tényleg erről a hangszerről beszél, ám arra várok, hogy mondjon valamit a költségekről. Az arcát tanulmányozom, de semmit nem tudok leolvasni róla, így hamar a hosszú ujjakra terelődik a figyelmem és a penna sercegésére a pergamenen.
- Még nem mondta meg, hogy mennyibe kerül – jegyzem meg halkan továbbra is a kezét figyelve. Nagyon nem szívesen emlékeztetem rá a férfit, de még is csak jobb már most tisztázni ezt, mielőtt még beleélem itt magam a dologba. – De kétlem, hogy megengedhetném magamnak. Mindenesetre kedves Öntől, hogy áruba bocsátaná a sajátját.
Fel sem merül bennem, hogy csak úgy, ingyen odaadná. Ez teljesen ki van zárva. Nem, kizárt. Szóval, bár tényleg nem semmi, hogy eladná ezt a darabot nekem, és elképesztően jó is lenne megvenni, de nem az én pénztárcámnak való. Szerintem senkiének nem, ha már itt tartunk. Jó lesz nekem valami régi darab is. De nem sürgetem, hogy ajánljon nekem valami mást, talán gyermeki módon mégis abban reménykedem, hogy valami csoda folytán ... áh nem. Inkább csak nem akarom, hogy számonkérőnek vagy ilyesminek tűnjek, ha már ennyire kedves és nagylelkű volt velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Picit összehúzom a szemöldökömet, ahogy a vizet figyelem. Nem Edithet nézem, így nem látom azt, hogy kellemetlenül érzi magát, mert tanúja voltam a sikertelenségének. Amúgy nem gondolok róla semmi rosszat. Mindenki hibázik, a tanulási folyamat alatt meg aztán főleg. Akkor sem gondolnék róla rosszat, ha cunamit idézett volna elő. Lázasan töprengek, hogy tudnék neki segíteni és csupán akkor pillantok rá, amikor válaszol. Halványan rámosolygok.
- Nyugodt voltál. Már nem vagy annyira az – javítom ki finoman. Nem mintha belelátnék, csak feltételezem, hogy kevésbé nyugodt egy ilyen kudarc után. Ám láthatja rajtam, hogy nem fogok belemélyedni ennek a részletezésébe. Inkább figyelek arra, amit a továbbiakban mond. És azt, ahogyan teszi. Azt tudom, hogy negatív élmény, de hogy pontosan miféle azt nem. Eléggé ijesztő az tény, nem csodálom, hogy nem szereti felidézni.
- Értem, tehát segített – bólintok egyet, és én ennyivel ki is egyeznék, ám folytatja. A növény eltűnést én sem tudom megmagyarázni, a felszínre kerülést azt már igen, az egyértelműen a víz intézte. És ó, hát igen, a légzés.
- A víz segített a felszínre, az biztos. Simán tudsz majd haladni a vízben anélkül, hogy bármit is csinálnál. És igen, tudsz lélegezni alatta. Az nagyon klassz, bár ijesztő elsőre – rámosolygok igyekezvén oldani a benne keletkező feszültséget emiatt. – Gondolj bele, simán búvárkodhatsz majd bárhol, bármeddig.
Tovább gondolkodom, hogy mi segíthetne, eszembe is jut az elemis lény, amire Edith eléggé kirobbanóan reagál. Csupán fogalmam sincs, hogy mit.
- Maxwell? – kérdezek is vissza kapásból. Elképzelésem sincs róla, hogy az meg kicsoda-micsoda. Azt se tudom, hogy milyen lénye van a lánynak ha már itt tartunk. Mindenesetre kicsit szokatlan, hogy nincs itt vele. Emlékszem Benito itt sertepertélt körülöttem, amikor a legelső gyakorlatokat végeztem és vizet idéz….ó! Hát persze! Nem irányítani tanuljuk meg először, hanem előhívni. De buta vagyok!
- Oké, van egy ötletem. Tudod milyen érzés ha vizes a tenyered, vagyis most is az … na várj egy kicsit – kezdek bele a felvázolásába a tervemnek, majd rögtön abba is hagyom azt. Nem lesz az úgy jó. A lány kezére koncentrálok, és szépen elpárologtatom róla a vizet, hogy száraz legyen. Na, kezdjük előlről. – Szóval koncentrálj arra, hogy milyen érzés amikor vizes a tenyered, képzeld el. Ha már úgy érzed, hogy vékony réteg borítja, még ha nem is láthatóan, akkor pedig sűrítsd be egy pontba. Mintha labdát tartanál. Idézzünk vizet a semmiből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő