Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Teljesen helytálló a megállapítás, nem vagyok jó bőrben. A zavarodottságom még semmi lenne, nem is látszódna úgy igazán rajtam, de az alvás hiány? Hát azt kevésbé viselem jól. Eggyel több ok arra, hogy miért is nem bulizok. Mondjuk valószínűleg kicsit másképp, jobban tűrné a szervezetem, mint az egész éjszakányi álmatlan forgolódást, kínzó gondolatok közepette. Mire megvirradt már pár dolgot biztosan állíthattam, ennyi jót tudok elkönyvelni.
- A leülés jól hangzik – bólogatok, elmosolyodva a gondolatra, hogy a fekvés még jobban hangzana, de nyilván olyan hely nincs ezen a folyosón ahol el lehetne heverni. Rábízom magam a fiúra, fogalmam sincs, hogy hol lehet az ötletét kivitelezni. És nem, most nem gondolok arra a helyre, a beugróra. Csak remélni tudom, hogy nem oda szándékozik menni. Bár már kezdek tényleg abba az állapotba kerülni, hogy teljesen mindegy, én itt a folyosó közepén is leülök, csak ne kelljen már állnom. Teszek egy tétova lépést előre, jelezve, hogy mehetünk ám, mutassa azt a pihihelyet.
Vidáman adja elő a tegnapi napját, igazából nem is számítottam másra. Nyilvánvalóan jól érezte magát. A nevet meghallva viszont felszalad a szemöldököm. Riley? Vajon az a fazon az Riley volt? Még sose láttam a dokit a másik alakjában, így sajnos elképzelésem sincs hogy is néz ki. De, változtat egyáltalán bármin is az, ha Rileyval láttam? Nem, nem igazán, a gyanú, a sejtés az ugyanaz marad. A suta befejezése a sztorinak ismét felkelti a figyelmemet, kérdő tekintettel nézek rá vissza. Miért van zavarban? Mármint, jó, azért lehet. De … áh, válaszokat szeretnék. Nem találgatni, nem tippelgetni, nem töprengeni, tudni szeretném mi a helyzet. A többi majd jön utána szépen sorban.
- Ühüm, értem. Ott is aludtál nála? – érdeklődök kedvesen, hiszen végülis miért ne tehette volna meg? Nem mintha ez jelentene bármit is, csak kíváncsi vagyok. És bizonytalan, nagyon bizonytalan. Fejemben már meg is kezdem a végigpörgetését a különféle variációknak, ahogy majd felhozom a konkrét kérdésem, amikor kizökkent.
- Velem? Hát, nem volt túl jó éjszakám. Nem tudtam aludni – felelek lassan, egyelőre nem részletezve ennek okát. Ez a kimerültségem oka, nem a suli, és nem a munka. Bármennyire is fárasztó ez a kettő együtt, azért ennyire nem készítenek ki. Ennél több újsággal meg nem igazán szolgálhatok magammal kapcsolatban. Mind a hangsúlyom, mind a testbeszédem arról árulkodik, hogy ne feszegesse a témát, ne kérdezzen rá. Úgy is meg fogja tudni az okát, ahogy összeszedem magam annyira, hogy felhozzam a témát.
- Ahha, jó, persze – bólintok ismét, és bár nem látszik rajtam, de örülök a javaslatnak. De tényleg, nagyon örülök neki. Rásandítok a lezser pózt felvevő barátomra, a mosolyára, amit úgy szeretek, és anélkül, hogy bármit is újra átgondolnék szólásra nyitom a számat. – Tudod, tegnap is errefelé sétáltam délután. És láttam két emberkét nagyon örülni egymásnak. Mintha te lettél volna valakivel, de lehet, hogy képzelődtem csak.
Nincs itt semmi feltételes mód, semmi képzelődés, semmi talán. Biztos. De nem rontok ajtóstul a házba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Nem igazán tudom, hogy mit is kellene reagálnom, vagy éreznem ezzel kapcsolatban. Nem aludt nála. Pedig teljesen el tudnám képzelni, hogy tényleg tök jól elvannak, későre jár az idő és egyszerűen csak ott marad. Úgyis jóba vannak, nem? Na mindegy is.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor a kényelmes pihenőhelyre érünk. Nem csupán azért, mert végre leülhetek. Hanem mert ez a hely nem az a hely. Furcsa módon ettől nagyon megkönnyebbülök. Nem is sokat teketóriázok, helyet foglalok én is a kanapén, Thomas felé fordulva. Egyik lábamat felhúzom az ülőalkalmatosságra, karom a háttámlán pihen, majd lejjebb csúszom egy picit, hogy a fejemet is megtámasszam ott. Ó, ez remek. Félig ülni félig feküdni a kanapén, fantasztikusan pihentető érzés.
- Nem tudod – ismételem el a szavait meghökkenve. Ezzel alaposan összezavar. Hiszen akkor vagy nem ő volt – kizárt, ő volt, ennyire őrült nem vagyok -, vagy nem emlékszik arra, hogy hol és mit csinált. És főleg, hogy kivel. Az az eshetőség fel sem merül bennem, hogy ne mondana igazat. Thomas sose hazudik, szóval ez ki is van zárva. Elgondolkodva figyelem őt, egyre bizonytalanabbul. Nem támadhatom le azzal, hogy kivel volt és mit csinált, nem kérhetem számon. Nem is akarom ezt tenni, hiszen jézusom, ő egy szabad ember, azt csinál, amit akar. Nem szabok én meg neki semmit sem. És féltékenykedő zakkant lány sem vagyok. Simán zakkant az igen, de nem olyan.
– Oké. Akkor biztos nem téged láttalak egy eldugott kis zugban ölelkezni egy pasival – vonom meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész. Biztos mindenkinek az lenne, tényleg, csak nekem nem. – Nem a te tarkódon voltak kezek, nem a te hajadba túrtak bele és nem te …. oké. Ez … igazán megnyugtató. Leszámítva a tényt, hogy már képzelődöm is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Most tuti mindjárt közli, hogy én tényleg nem vagyok normális. A fejemben ezzel a mondattal kezdődő események láncolatát inkább nem is állok neki részletezni. Nem túl kellemes az elképzelés. Oké, miért képzelgek már megint összevissza?
A hirtelen felvidulása rángat vissza a valóság talajára, és tényleg annyira váratlanul ér a reakciója, hogy fel sem fogom, hogy mit mond. De hamarosan már meséli is tovább, én pedig megnyugodva sóhajtok egyet. Na, mondtam én, hogy őt láttam. Így már minden világos, minden rendben. Vagyis, várjunk, dehogyis.
- Nem, még sose láttam férfiként. Beszéltünk róla még az elején, hogy csak akkor változik át, ha én kérem. Vagy ha szükséges lesz. Eddig még nem tartottuk annak – magyarázom el neki hogy is történhetett az, hogy nem ismertem fel Rileyt. Még el is mosolyodom, hiszen elég hamar összerakta magában ezt a tényt, meg mert így akkor most mindketten tényleg ugyanarról beszélünk. Szóval Riley volt az. Tényleg megnyugtató, mert tudom, hogy mennyire jóban vannak. És közben mégsem az.
Követem Thomas tekintetét, miközben észreveszem a zavarodottság jeleit rajta. Érzi, hogy valami van, hogy valami nem stimmel. De hogy haragudnék-e rá? Jézusom dehogy is!
- Thomas? – hangzik fel a már jól ismert felvezetés. Az időhúzás, a felkészülés, a hangsúly, amitől azonnal görcsbe ugrik mindkettőnk gyomra. Pulzusom is megemelkedik, kénytelen is vagyok több mély lélegzetet venni, mialatt bátorságot gyűjtök. Ez nem lesz fáklyás menet…
- Tudom, hogy érzel velem kapcsolatban, de … esetleg … vonzódsz Rileyhoz? Vagy van olyan fiú, esetleg férfi aki tetszik neked? – halkítom le a hangomat automatikusan, hogy még jobban belevesszen a folyosó zajába a beszélgetésünknek ezen fordulata. Mi halljuk egymást, hiszen azért elég közel vagyunk; de más csak akkor hallgathatna ki, ha közvetlenül itt állna mellettünk. Azt meg azért észrevesszük. Hangsúlyom semmi jelét nem adja elítélésnek, neheztelésnek, hiszen csupán óvatosan puhatolózom. Azt sem kérdőjelezem meg, hogy én vajon tényleg tetszenék-e neki. Tudom, hogy így van. De az simán benne lehet a pakliban, hogy nem csak a lányok tetszenek neki, hanem a fiúk is. Végül is … fiúotthon, meg minden. Kérlelő tekintettel nézek rá, talán, hogy ne akadjon ki a feltevés miatt, vagy hogy válaszoljon, vagy nem is tudom. Az biztos, hogy szinte lélegzetvisszafojtva várom mit reagál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Megdöbbentem a kérdésemmel. Nem is kicsit. Ez még egyik irányba sem billenti el a mérleg nyelvét azonban, csupán annyit jelez számomra, hogy nem számított erre. De úgy őszintén mégis ki a fene számít ilyen kérdésekre? Ez nem olyan, amiről úgy szívesen elbeszélget az ember egy bögre forró tea meg süti társaságában. És nálunk épp egyik sincs, szóval.
Hiába keresem a tekintetét, ő szinte a semmibe meredve ismételgeti a nemleges válaszait. Megnyugszom, hiszen most már tudom a választ a kérdésemre. Mondanám, hogy most már nyugodtan aludhatnék is, de most meg az ereimben futótűzként terjedő adrenalin miatt nem tudnék. Ciki téma … jobb mint a kávé. Morbid humor, tudom.
Amint felugrik a kérdése után, azonnal felkapom a másik lábamat is, hátammal támasztva a továbbiakban a támlát, talpamat az ülőhely szélének támasztva karjaimmal szorosan átölelem a térdeimet. Igyekszem összehúzni magam minél kisebbre, ahogy halálsápadtan figyelem járkálását, és a fájdalmas arckifejezését. Ó a fenébe, ezt aztán jól megcsináltam, már megint. Szemeimmel követem a mozgását, bár egyre kevésbé látom már őt tisztán, élesen. Egy ingerült mozdulattal törlöm le a könnyréteget, ami elhomályosítja a látásomat, csak hogy szinte azonnal újra megtehessem ugyanezt. Mélyeket lélegzem hát, ami végre segít egy picit. Mire megáll velem szemben már csak furcsán csillog a szemem, de nincs nyoma egy apró könnycseppnek se. Félénken nézek rá, nem tudva, hogy mégis mire számítsak most. Teljesen érthető a kérdés, amit feltesz, mégsem tudok rögtön válaszolni rá.
- Mert … mert … - mély levegő. – Láttalak ugye tegnap Rileyval, és hát, nagyon meghitt volt az a pillanat. Tudom-tudom, hogy jóban vagytok, nagyon jóban – emelem fel a kezeimet védekezőn, mielőtt esetleg közbevágna, majd amikor folytatom a magyarázatot már újfent a térdeimet ölelem át. – És, ugye ott van az, ami az otthonban történt. Ami nem viselt meg úgy annyira. Szóval megfordult a fejemben ez az eshetőség is, mint egy nagy talán.
Elhallgatok és nyelek egy aprót, majd beharapom az alsó ajkamat. Ez úgy egész értelmesen hangzott, vagy nem?  Jézusom, de pocsékul érzem magam, hogy egyáltalán megkérdeztem. Jobban teszem, ha inkább csendben maradok most, hogy feldolgozhassa mindazt, ami elhangzott. Hogy mennyire tiszta neki az, hogy nekem mi az álláspontom ez ügyben, azt nem tudom. Bár jelenleg szerintem az se teljesen tiszta, amit elmondok. Hogy lenne hát akkor az, amit nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Egy pillanatra összeszűkül a szemem a váratlan érintéstől, ám gyorsan elsimulnak a vonásaim. Valószínűleg csak azért reagáltam most így, mert mélységesen elborzaszt a tény, hogy fellöktem egy olyan embert, aki iránt tisztelettel kell viselkedni. A tanároknak kijár a tisztelet, meg az időseknek is. Így neveltek. Erre tessék. Na mindegy, nem tudom meg nem történté tenni, és látszólag már elege is van a tanárnőnek a mentegetőzésemből.
Egyébként én is egész jól megúsztam ám a dolgot, a fenekem fáj egy csöppet, ahogy ráérkeztem, de majd helyrejön. Ennyi belefér. A kosz meg, hát lényegtelen jelenleg. Igazából nem csupán a baleset miatt hívom meg teázni, bár ezt még én sem tudatosítom magamban. Csak annyit tudok, hogy jó ötlet a részemről, és szívesen töltök el egy kis időt a teázóban vele.
Jártam már itt párszor és őszintén örülök, hogy szabad az egyik legjobb hely a teremben. Annak meg még jobban, hogy pont arra is esik a választása a tanárnőnek. Fülig érő szájjal bólogatok hát, elhadarva egy hát persze-t, és hamarosan már kényelmesen üldögélünk az asztalunknál. Kinézek az utcára, majd a felszolgálót kezdem el figyelni, ahogy közelít hozzánk. Nem szükséges a lista nekem sem, tudom, hogy áfonyás rooibost szeretnék.
Aztán érdeklődve figyelem a tanáromat, nem azért, mert a kastélyon kívül még nem igazán futottam vele össze, hanem a zöld tea miatt. Őszintén szólva valahogy az nekem olyan furcsa. Biztosan amiatt, mert ugye egy rakás dolog éretlen ha zöld. Szóval valamiféle kesernyés, savanykás, nem kellemes ízt társítok ehhez a névhez. És nem sok kedvem volt még megkóstolni, hátha tévednék. Majd egyszer biztos megteszem, végül is ha céklás levest is képes voltam enni, akkor mit nekem egy éretlen tea?!
- Viszonylag igen. Igyekszem kétnaponta kijárni, de nem tudom, hogy lesz-e időm vagy energiám majd a munka mellett. Mert ugye ott a suli is, és nem szeretném ha romlana a teljesítményem – bólintok egyet válaszadás közben, ezzel is alátámasztva a szavaim. Szeretek futni, kitisztítja a fejemet, jó testmozgásnak is, állóképességet is növel, szóval tök hasznos. Mondjuk most, hogy végiggondolom rájövök, hogy igazából a munkába is jöhetek úgy, hogy lefutok ide a kastélyból. Hazafelé már nem biztos, hogy menni fog, de majd meglátjuk. – Általában nem a faluban szoktam amúgy, a kastély körül szoktam maradni.
Teszem még hozzá elmosolyodva. Nem kell attól tartani, hogy gyakran fogok fellökni gyanútlan járókelőket az utcán. Mire befejezem a kis történetem ismét megjelenik a pincér, leteszi elénk a két bögrét, meg a teázáshoz szükséges kellékeket, cukor, kanál, méz. Oké, még tejszínt is. Hm. Oké. Majd magunkra hagy minket ismét. Egy kevés cukrot szórok a sajátomba, ám mielőtt belekortyolnék egy icipicit hűtök a folyadékon. Csak ez után emelem a számhoz a bögrémet.
- A tanárnő mindig tudta, hogy tanítani szeretne? – érkezik a kérdésem a pohár pereme felett rápillantva a velem szemben ülőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Már megint ezt csinálom. Már megint fájdalmat okozok neki, már megint szomorúvá tettem. Mert az, végtelenül szomorú. Elfojtok egy nyögést, amit a gondolat vált ki belőlem, semmi szükség most arra, hogy tovább rontsak a helyzeten. Inkább figyelem őt csöndesen, ahogy mellém telepszik. Mégis úgy érzem, mintha fényévekre lenne tőlem.
Semmi baj? Ezt most mégis úgy kinek szánja? Mert én ugyan nem mondanám azt, hogy nincsen semmi baj. Van. Szóval nem kifejezettebben nyugszom meg ettől a két szótól. Mintha más lenne itt a fő gond jelenleg, nem pedig az, hogy mit láttam, vagy minden ami ebből fakadóan végigfutott a fejemben. Ez igazából nekem sem baj, a bizonytalanság, na az már inkább volt az. De Thomas nem így reagálna ha maga a kérdést tartaná akkora nagy problémának. Kicsit kiakadna vagy valami hasonló, nem pedig teljesen összetörne. És főleg nem fakadna ki olyan frusztráltan, mint a meg nem értett emberek. De lehet, hogy rosszul látom a dolgot.
Továbbra is ölelem a térdemet, arcomat rájuk támasztva, így fordítva tekintetemet a barátom felé. Csak pislogok végül a nyugtatónak szánt szavaira, nem tudnék rájuk úgy igazán mit felelni. A kérdésére már annál inkább, bár erőnek erejével kell ezekre a gondolatokra fókuszálnom, ugyanis már máson töprengek. Egy hipotézisen, ami sok mindent világossá tehetne nekem, amennyiben igaznak bizonyulna.
- Ezért. Eléggé összezavarodtam, és … hát csak az zavart, hogy nem tudtam, hogy mi is a helyzet. De hiába jutottam el egész hamar odáig, hogy megkérdezlek, akkor sem tudtam már elaludni – súgom halkan. A végeláthatatlan tűnő perceket, amik elvezettek eddig az elhatározásig inkább nem is említem külön. Az összezavarodottság is tökéletesen kifejezi azt. Elfordítom tőle a fejemet, a semmibe meredve, mialatt újra végigpörgetek magamban mindent. – Még sose láttalak így senkivel se, eléggé fura élmény volt. De … - szólalok meg újra halkan, újra felé fordulva, tekintetét keresve. - … neked ez természetes, igaz? Hogy ennyire, hogy ilyen intenzíven létesítesz fizikai kapcsolatot azokkal, akiket szeretsz – az utolsó szót már angolul mondom, valahogy nem szeretnék belefutni egy félrefordításba. A magyarok ugyanazt a szót használják arra, amire az angoloknak kettő külön kifejezésük van. Jobb inkább biztosra menni. A hangsúlyom is kérdőnek hat, bár inkább megerősítést keresek. Nagyon jóban van Rileyval, a fizikai kontaktusok teljesen megszokottak voltak az árvaházban, bár a bunyó nem éppen a legjobb, de ez most mellékes. Ez így adná magát. És most inkább itt álljon is meg a gondolatmenetem, mielőtt már megint totál hülyeség felé indulna el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőt tanév második hetében |o
 

Csak egyféleképpen tudtam elképzelni ezt a beszélgetést, mégpedig személyesen. Nem telefonon, nem Sutrán keresztül, nem bagolyban. Személyesen. Hogy miket hittem, miket gondoltam, az már másik kérdés. Nem érzem szükségét annak, hogy ez most így napvilágra kerüljön. Ha mást válaszolt volna, akkor igen, akkor elmondanám. De így? A lényeg, hogy ezt megbeszéltük, és ha valaha hasonló helyzetben találom valakivel, legyen az férfi vagy nő, vagy akár csak hallok bárkit is ilyenről pletykálkodni már képben leszek. Ez az, amire szükségem volt. Hogy tudjam, hogy tőle tudjam, hogy ne más rosszindulatú marhaságaiból kelljen értesülnöm arról, ami vele kapcsolatos. Így nem lesz semmi gond, semmi hülye gondolat, semmi. Mert már tudom.
Csak a fejemet rázom finoman mosolyogva, amikor elnézést kér. Nem tehet róla. Hiába őrajta töprengtem a fél éjjel, akkor sem tehet arról, hogy nem tudtam elaludni. Legalábbis én így gondolom, érzem. De inkább nem ezt a gondolatot osztom meg vele, hanem a feltételezésemet, ami igaznak bizonyul. Azt azonban látom, hogy kicsit másképp értelmezi azt a furát, mint ahogy én gondoltam.
- Ezért kérdezi ezt mindenki, mert sok embernek az, ami neked természetes, az nekik mást jelent. Én … nem tudtam, hogy mit gondoljak. Meg tényleg még soha nem láttalak így. Ezért mondtam, hogy fura volt.  Szóval, csak, tudni szerettem volna. Nem … nem gondoltam rosszra. De, most már tudom, és értelek, értem – megpróbálom elmagyarázni neki, hogy nem borzadtam el attól, amit láttam, nem gondoltam én róla semmi rosszat.
Egészen megnyugszom, már nem támasztom a fejemet, hanem felemelem, de még nem engedem el a lábamat, és hamarosan kiderül, hogy milyen jól teszem. Megdöbbenve fordítom arcomat az irányába, amikor újra szóba jön az árvaház. Nyelek egy nagyot hiszen rögtön tudom, hogy nagyon nem örül annak, hogy egyáltalán felhoztam a témát.
- Nem … nem is kifejezetten arra gondoltam, hogy tetszett volna. Hanem, inkább arra, hogy az úgy olyan megszokott volt, és talán amiatt, meg hogy sok fiú egy rakáson, állandó fizikai kontaktusok, bunyók meg ilyenek … hogy esetleg, hatással lehettek rád o-olyan téren. Ez eléggé egy hülye gondolat volt. Bocsánat, hogy egyáltalán felhoztam. Tudnom … tudnom kellett volna – ha valakinek, hát nekem aztán tényleg tudnom kellett volna. Jézusom, hogy lehetek ilyen buta? Elhallgatok és csak a légzésemre koncentrálok. Lassan beszív, kifúj, beszív, kifúj. Egy idő után azonban már nem bírom elviselni a csendet, így próbálok valami kellemesebb témát előhozni, hátha.
- Szóval, állandó találka, hm? Nagyon jól hangzik, és majd igyekszem nem elrontani ilyen marhaságokkal – jegyzem meg újra láthatóvá téve az arcomat, egy óvatos, ámde reménykedő mosoly kíséretében. Még mindig áll az az állandó találka ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Jó, igazából fogalmam sincs, hogy miért kérdezgetik tőle. Ahogy arról se voltam fogalmam, hogy egyáltalán kérdezgetnek tőle ilyeneket. Ezt tudom elképzelni, még ha nem is látják, hogy összeborul valakivel, nem tudom, leszűrhetnek valamit. Rosszindulatúan egy tüsszögésből is lehet kihozni azt, hogy leprás az illető, vagy bármit. És pont az, hogy ő érzékeny, érzelmes meg barátságos meg közkedvelt, oh, meg miegymás, szóval ezek pont olyan dolgok, amiket nagyon szeretek benne. Úristen, dehogy feltételeztem én ezek miatt azt, hogy ő vonzódna a fiúkhoz. Amíg meg nem láttam Rileyval, addig nem gondoltam én semmi ilyesmire. Oké, talán tudat alatt felmerült az erdei menedékes beszélgetés után, de. nem. ezek. miatt.
- Az nem vezetett volna semmi jóra – na nem mintha az, ami éppen most van, az olyan hű de jó lenne. Viszont még vezethet, és remélem is, hogy fog.  Majd egyszer, mert hogy még nagyon nem haladunk előrefelé az is biztos. Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék még ezek után úgy őszintén. Fejemben rögtön felcsendül egy kis hangocska, hogy semmit. Hogy ne is mondjak inkább semmit. Már így is attól tartok, hogy Thomas sértőnek találja, hogy a saját barátnője olyat feltételez róla, hogy esetleg vonzódna a fiúk felé. Szóval tényleg jobb ha csöndben maradok. Nem lehet egyszerű neki feldolgozni ezt a tényt, és csak remélni tudom, hogy nem gondol semmiféle, nem is tudom. Nem gondol rosszra? Ezek után? Hiszen ez most tök olyan, mintha azt közöltem volna, hogy igazából nem is ismerem őt, nem értem őt. Ritka szar egy helyzet ez.
Egy ideig pislogok felé, aztán feladom ezt is, homlokomat nekitámasztom a térdemnek, szememet is lecsukom. Hogy közbe ő már mindenfelé tekintget, hát én erről lemaradok, talán jobb is. Csak várok. Valamire, akármire, bármire. Várok és reménykedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Igazából így nekem éppen egész jó, szinte összegömbölyödve, magamat ölelve, fejemet is elrejtve, lehunyt szemmel. Így úgy érzem, hogy egyben tudom tartani magamat, talán a gondolataimat is. És kizárok mindent, ami megzavarhatna ezekben. A külvilágot, a folyosót, a többi diák hangját. Thomast ugyan nem, vagyis ez így furán hangzik. Hiszen nem látom őt, és nem hagyom, hogy lásson engem. Még sincs teljesen kizárva, a hangja, a mozdulatai, a légzésének üteme mind-mind eljut hozzám. Ahogy az is, hogy megszólít. Oldalra fordítom csupán a fejemet, de fel nem emelem. Nem válaszolok neki, felesleges. Láthatja, hogy figyelek.
Pislogok csupán egyet lassan, amikor felhozza ismét a kérdésemet. Emlékszem rá, meg a rengeteg nemjére is, vajon most mit szeretne mondani ezzel kapcsolatban? Veszek egy mély levegőt, felkészítve magam egy esetleges oxigénhiányos állapotra. Érzékelem, ahogy finoman remegni kezd a gyomrom, de ez nem az a kellemes remegés. Ez az a fajta, amikor halálosan félsz valamitől. Valami ilyesmit érzek most. De nem tudnám megmondani, hogy mégis mitől félek.
Megerősíti ismét az állítását, viszont ott a de. Márpedig tudjuk, hogy minden, ami a de szócska előtt elhangzik az lényegtelen. Nem az a fontos információ. Rezzenéstelen tekintettel kivárok hát, miközben haloványan érzékelem azt, hogy mennyire tompa is fejem most. Mintha lassított felvételként érkeznének hozzám a szavai, egy nagy kusza halmazként, ami majd idővel kitisztul. Újabb mély levegő, újabb pislogás. Majd több szapora pislogás.
Bólintok egy aprót, amikor ismét a szemembe néz, majd ismét visszatámasztom a homlokomat a térdeimnek. Ühüm, oké, rendben. Lehunyom a szememet, hosszú másodperceket töltve így, majd mint akit oldalba böknek olyan váratlanul és hirtelen emelem fel teljesen a fejemet és fordulok a barátom felé. Tágra nyílt tekintettel, enyhén eltátott szájjal bámulok rá. Most sikerült kibogoznom azt, amit mondott. Tüdőmbe jeges levegőfuvallat érkezik, legalábbis én ilyennek érzem a beszívott levegőt. Meg az egész belsőm is mintha jéggé fagyott volna. Ő nem … ő nem … oké, oké. Értem.
Nem, nem értem. Semmit sem értek az egészből. Ez … nekem magas.
Az biztos, hogy őszintén mondta, hogy úgy is gondolja, és most tart attól, hogy mit mondok. Talán attól is, hogy végigtrappolok ezen az új, érzékeny területen a lelkében, amit most megnyitott, fájdalmat okozva neki ezzel. Magam elé kezdek el pislogni, próbálom összerakni, hogy ezt az egészet.
- És ez most mégis mit jelent? – igazából csak körülbelül egy tucat kérdés száguldozik a fejemben, végeláthatatlanul ismétlődve, de igyekszem egy olyat választani, amivel talán választ kapok még egy pár kimondatlanra is. Hangom teljesen mentes minden érzelemtől, tárgyilagos. Egyelőre képtelen vagyok feldolgozni ezt az új információt. Elzártam magamban most mindent, főleg azokat, hogy akkor ez azt jelenti, hogy őneki nem azt jelentik az együtt átéltek, mint nekem és hasonlókat. Nem akarok ilyen gondolatokkal foglalkozni, szóval csak várom a válaszát, miközben ismét őrá nézek.
Nem tudok én már semmit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

hétköznap délelőtt tanév második hetében |o
 

Konkrétan ennyire futja tőlem, nem tudok ennél pontosabban fogalmazni. Tudnék, ha hagynám a bennem kavargó dolgokat összeállni, de azt jelenleg nem szeretném. Mondja el, hogy mit gondol és mit érez, és majd ha az egész napvilágra kerül, majd akkor a helyére rakom a dolgokat. Meg azért figyelembe véve az alap hangulatot, amivel nekikezdtünk a beszélgetésnek, az álmatlan éjszakámat, hát szóval teljesen nem meglepő, hogy kicsit le vagyok sokkolva.
Oké, a tetszés részét azt úgy egész értem a dolognak, ám azért párszor felszalad a szemöldököm. Nem is kifejezetten azért, amit mond, hanem mert elgondolkoztat vele. Ám még mindig nem értem úgy igazából a dolgot. A külsőségekről beszél, hogy azok ő belőle úgy nem váltják ki azt, amit öhm. Szóval semmi olyat. O-oké. Oké. Ez … hű. Oké.
Eddig a pontig figyeltem őt, ám ennél tovább már nem megy. Egy zavarodott mosoly jelenik meg az arcomon, majd inkább a térdeimet kezdem el figyelni. A szemem sarkából ugyan észreveszem, az apró mozdulatokat, de értelmezni képtelen vagyok azokat. Teljesen össze vagyok zavarodva. Teljesen. Nem hozzák úgy lázba a dolgok, de, akkor mi volt az a …. nem, nem engedhetem errefelé elterelődni a gondolataimat. Könnyedén visszaterelem őket, meglepően könnyedén. Valamiféle módon profin elzárom magam mindenfélétől. Például attól, hogy észrevegyem mennyire rosszul esik az, amit mond. Hogy szomorú vagyok tőle, és fáj a tudat, hogy én őrá nem vagyok olyan hatással, mint amilyenre én rá.
A hangsúlya miatt újra felé fordulok, és már fogalmam sincs, hogy mégis mi jöhet még ezek után. Főleg, ami ilyen módon indul. A folytatás viszont teljesen meglep, mármint, na én ezt már tényleg nem tudom hova tenni. Viszont legalább már látszódnak érzelmek az arcomon, haladás. A kis időhatározó szócska pedig homlokráncolásra késztet. Megrázom a fejemet, hátha sikerül helyreraknom a gondolatokat.
- Nem értem … rád nem hatnak úgy az emberek, nem … nem vonzódsz úgy hozzájuk. Hozzám … hozzám meg már igen? – próbálom meg szavakba önteni a kuszaságok tárházát, ami bennem zajlik. Nem vonzódik, de hozzám mégis? Már igen? Azt pláne nem értem, hogy és mégis miért nem rögtön így mondta, de ez most mellékes. Az egész nyilvánvaló, hogy nem hatottam rá úgy, amíg nem kezdtünk el járni. Azok után, amit mond ezt szinte biztosra veszem. Persze rögtön be is tolakodik a fejembe a kérdés, hogy oké, és mégis mióta is hatok én rá úgy, ha már így kiemelte a már szót, de elhessegetem. Majd minden átmenet nélkül pirulok el, amikor végre ténylegesen felfogom, hogy miről is beszélünk tulajdonképpen. - Ó!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Gyorsan és hatékonyan törlöm le az asztalt, amitől épp az imént távozott pár minisztériumi boszorkány. Közben persze folyamatosan szemmel tartom a helyiséget, figyelek, hátha a bent falatozóknak szükségük lenne valamire. Most már eléggé nagy a pangás, csupán két asztalnál ülnek. Szinte hallom, ahogy a konyhában fellélegeznek a kollegák, eléggé húzós volt eddig a nap, főleg amikor egy rakás gyerek szabadult be, születésnapot ünnepelni. Persze tudtunk róla előre, de úgy tűnik, hogy teljesen még sem lehet erre felkészülni. Picit el is fáradtam, jól esne már leülni, de hamarosan végzek a műszakommal, addig meg már kibírom.
Még mindig furcsa, amikor munkába indulok, amikor átöltözöm a felszolgálós uniformisomba és hajamat kontyba csavarom. A pörgést, az illatokat, a hangulatot, a mindenhol domináló szemkápráztatóan sárga színt már megszoktam, a kollegákkal nagyon jól kijövök szerencsére, és bármilyen tömeg is legyen mégsem volt még egyetlen egy érintkezéses baleset sem.
Időnként lopva az ajtó felé pillantok, na nem a szabadulási lehetőséget keresve, és nem is azt nézve, hogy vajon esik-e kinn vagy sem – mellesleg vagy sem, gyönyörű őszi napsütéses napunk van - , sőt még azt sem, hogy esetleg az utcán járkálók közül vajon kik térnek be hozzánk. Néha játszunk ilyet, találgatunk, amikor végképp üres a hely. Azért nézegetek ki, hátha meglátom Thomast. Randit beszéltünk meg mára, és most már bármelyik percben itt lehet. Jaj, már nagyon várom! És picit izgulok is, hogy vajon tetszeni fog-e neki minden. Annyi minden van a fejemben, rengeteg elképzelés, mesélnivaló. Mondtam már, hogy nagyon várom?
Befejezem az asztal letakarítását, visszaviszem a kis takarítószeres kocsira a fertőtlenítőt és a rongyot, majd észreveszem az egyik vendég fejének apró mozdulatát. Rögtön megjelenik az arcomon egy mosoly, és már megyek is oda, hogy felvegyem a rendelést. Szerencsém van, mert pont rálátok így is a szemem sarkából az ajtóra. Már jó ideje gondolkoznak azon, hogy mit is egyenek, így picit megkönnyebbülök, hogy végre sikerült választaniuk. Kis köténykém zsebéből elő is veszem rögtön a kis papírt, meg a tollat, - egyelőre még inkább használom ezeket, kínos lenne elfelejteni, hogy mit is kér a kedves vendég – és elkezdem lekörmölni az elhangzottakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Úgy tűnik hiába reménykedtem abban, hogy pontosan tudják a vendégek mit is szeretnének. Szóval továbbra is kedvesen mosolyogva hallgatom végig a kérdéseiket, és mondom el azt, amit egyébként az étlapról is le tudtak volna olvasni. Végtelenül hosszúnak tűnő percek után végre túljutunk ezen is, így részemről nem marad más hátra, mint biztosítani őket arról, hogy hamarosan elkészül a rendelésük, és már lépek is tovább.
Azonnal szélesebbé válik a mosolyom, ahogy Thomas felé fordulok. Észrevettem ám amikor bejött, csak igencsak udvariatlan lett volna ha az éppen engem kérdezgető vevőt figyelmen kívül hagyom. Gyorsan felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök. A pultot megkerülve beadom a cetlimet, és már jövök is ki újra.
- Szia! – köszönök rá a barátomra boldogan mialatt végigpillantok rajta. Ezek a sötét színek kifejezetten jól állnak neki. Oké, igazából neki minden jól áll. - Nagyon szuper az inged - közlöm vele, majd enyhén bocsánatkérőek lesznek a vonásaim, ahogy eszembe jut, hogy én azért még dolgozom ám. Vagy legalábbis kéne. Csak még egy picit.
- Nemsokára végzek, de ülj csak le nyugodtan – invitálom beljebb az egyik asztalhoz, ami messzebb van a bejárati ajtótól. Ez az egyik kedvenc asztalom, éppen eléggé kívül esik a ki-be mászkáló emberek útjából, huzat sincs sose, és ráadásul még az ablak mellett is van. – Kérsz esetleg addig valamit inni? – mivel mutogatni nem annyira illik, így csupán a fejemmel biccentek az asztalon álló étel meg itallap felé. Ismét rámosolygok, majd gyorsan elpillantok a vendégek felé. Ahogy nézem a másik társaság lassan végez. Remek, még őket lerendezem, kiviszem a pizzát az egyes bagázshoz és meg is vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

- Köszi – felelem kicsit pironkodva, egy aprót pukedlizve. Örülök neki, hogy egész normális az egyenruha, lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb is. Az meg, hogy Thomas szerint is jó, hát attól meg pláne boldog vagyok.
- Rendben, sietek – igazából mivel se a munkatársaim, sem pedig a főnököm nem tudja, hogy Thomas a barátom, így jelenleg teljesen beleillik a vendég kategóriába az ő szemszögükből. Felcsillan a szemem majd miután helyet foglal, megyek tovább a dolgomra. Kedves mosollyal az arcomon bocsájtom újtukra a jóllakott vendégeket, majd szervírozni kezdem az elkészült rendelést is. Figyelmesen hallgatom a kisfiút, aki aggódva kérdezi, hogy ugye tényleg nincsen gomba az övén. Picit ellágyul az arcom, mialatt megnyugtatom, hogy ezer százalék, hogy nincs rajta. Felvidul hát, és nekiesik a szeletnek. Megérkezik közben a váltótársam is, váltunk egy sokatmondó pillantást. Ő intézi az újonnan érkezetteket, nekem már csak a megüresedett asztalt kell leszednem és ennyi. Elpillantok Thomas felé, aki éppen az egyik lánnyal cseveg. De nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, elég sok embert ismer, akiket én nem. Befejezem hát a dolgomat, majd a pulthoz sétálok, hogy eltűnjek a személyzeti részen. Az átöltözést rekord sebességgel ejtem meg, és már vissza is térek a normális utcai szerelésemben. A hosszított bordó felsőm ujját feltűröm, hiszen most már nincs olyan hideg, mint reggel volt, és élvezem, hogy újra a szürke nadrágom van rajtam és a mi a legjobb: kényelmes cipő! Felmarkolok két teli poharat, átöltözés előtt még beszóltam, hogy kérek szépen egy kis sütőtöklét, majd azokkal a kezemben sétálok oda a barátomhoz.
- Tessék – teszem le elé az innivalót mosolyogva egy picit kérdő tekintettel, hogy ez jó lesz-e neki. Szeretni szereti azt tudom, de lehet, hogy most inkább valami mást inna. Akkor sincs nagy probléma, mert akkor megiszom én mindkettőt. Leülök végre vele szemben egy jóleső hangos sóhajtással. Vége, mára vége. – Hogy tetszik, vagy voltál már itt? – teszek fel egy kérdést mielőtt belekortyolok az italomba. Aztán felvetem az ételrendelés ötletét is, mivel idő amíg elkészül a pizza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Azzal, ahogy végigpillant rajtam tökéletesen jól kifejezésre juttatja a véleményét, szóval valóban nem szükséges mindig szavakba öntenie azt. Ó tudom én, hogy vannak olyan lányok, akik elvárják, hogy állandóan agyba-főbe dicsérgessék őket, de én nem tartozom közéjük. És ezt Thomas is nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy világosan ki tudom olvasni a tekintetéből azokat a kedves szavakat. Vagy a mosolyából, a testtartásából, az egész lényéből. Persze jól esik hallani is, de ha nem teszi, hát az sem gond. Értem én anélkül is. Az udvarias gesztusra elmosolyodom, már nem ér olyan váratlanul, mint eleinte. Kellett kis idő, amíg megszoktam, de már pontosan olyan természetes nekem, mint hogy evés előtt imádkozik. Bár tény, hogy nem mindig figyelek arra, hogy felálljon és együtt üljünk le, van, hogy gyorsabb vagyok.
- Hm és kaptatok ilyen kis lényt, aki jelzi ha kész a rendelés? – érdeklődöm tovább. Az biztos, hogy a barátom többször volt itt, mint én, egyszer szaladtam be egy szelet pizzáért, és már loholtam is tovább. De majd most leszek itt bőven eleget. A neveket hallva egy picit elgondolkozom, egészen pontosan Márton nevét hallva. De elhessegetem ezt inkább most és foglalkozom a jelennel, és a barátommal.
- Igen-igen, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar megszokom azt, hogy itt dolgozom. Picit fura a vendég szerep – mosolygok rá egy picit szégyenlősen. Beleiszom én is az italomba, majd bólintva veszem tudomásul, hogy milyen pizzát választ Thomas. Nem szólok oda a felszolgálólánynak – ő talán egy hónappal előttem jött, csak beugróként, emiatt picit nehézkesen megy még neki a dolog – hanem egy gyors bocsánatkérés után a pulthoz sietek és hadarva előadom az óhajunkat. Majd hevesen megrázom a fejemet, megint mondok pár szót, aztán bólogatok párat és már jövök is visszafelé, a kis kukoricalényünkkel együtt. Ahogy elhaladok a két leányzó mellett feltűnik, hogy nem túl szépen néznek rám, sőt. Felvonom a szemöldökömet, ugyanis nem tudom mire vélni a dolgot.
- Rájöttem, hogy túl messze voltál az előbb – magyarázom a barátomnak, mialatt lerakom az asztalra a kis figurát és leülök mellé. Igazából ez az egyik oka annak, hogy eleve felkeltem, mert mennyivel jobb már itt ülni, mint az asztal másik felén. Tök messze tőle. Nem is értem, hogy miért oda ültem le először. Most viszont, hogy ilyen közel ülök hozzá rögtön meg is csap az illata, így egy mély lélegzetet véve boldogan elmosolyodva figyelem a vonásait.
- Mond csak, mennyire szereted a meglepetéseket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Nem szoktam felhozni Mártonékat, kérdezgetek esetleg amikor Thomas róluk mesél, hogy vannak meg ilyesmi, de mélyebben nem megyek bele a témába. Így csak olyan apróság marad ki nekem, hogy az rendben van, hogy jobban vannak, meg hogy kiengedik őket onnan, csak éppen, hogy mégis melyik néven kell majd őt, őket szólítani. De nyilván majd kiderül, előbb-utóbb. Remélhetőleg előbb.
Tényleg nem is értem, hogy miért nem kapásból ide ültem le. Talán az étterem miatt, hiszen ott nincsenek is padok, furcsa is lenne ha lennének, vagy fogalmam sincs. De most nem ott vagyunk, itt nincsenek olyan íratlan szabályszerűségek. Még jó, hogy eszembe jutott.
- Nem? Ó, én azt hittem! Sose láttam még őket – csóválom meg a fejemet csodálkozva. Nem sokáig töprengek azon, hogy akkor mégis mi volt ez az egész, mert kisvártatva azt is meg tudom, hogy mi volt az a beszélgetés korábban. Felszalad a szemöldököm, ahogy hallgatom a sztorit. Világosan megértem belőle, hogy miről volt szó, és azt is, hogy Thomas ebből semmit sem ért. Rámosolygok, miközben azon gondolkodom, hogy vajon felvilágosítsam-e vagy inkább hagyjam.
– Hát ez nem jött össze neki, nem vagy egyedül – válaszolom végül egyszerűen. Annyira tipikus, hány filmbe van benne ez a mozzanat, hogy a csaj odaküldi a helyes fiúhoz a barátnőjét, akinek több bátorsága van, hogy hát igazából bármiért. Telefonszámért, randira hívni, akármi. Na meg az is az, hogy falkákba járnak direkt a lányok, hogy megnehezítsék a srác dolgát, aki el akarja hívni egyiküket. Hány ilyet láttam én odahaza a mugli suliban. De igazából ez most mindegy.
Hűha, oké, ahogy látom eléggé felcsigázta a kérdésem, sőt még valami eszébe is jut, és gőzerővel keresgélni kezd. Érdeklődve figyelem, ahogy pálcát ránt, majd visszább vesz a lendületből, a pálca visszakerül a helyére és újra rám figyel. Hát ez meg mi volt? A válasza után egy ideig még kérdő tekintettel nézem őt, majd beleharapok a szám sarkába mielőtt megszólalok.
- Oké, szóval … az van … vagyis hát arra gondoltam … hogy … mi lenne … - kezdek bele hebegve, nem is értem, hogy miért. Egyáltalán nem nagy dologról van szó, szóval akkor most miért is makogok? Veszek egy nagy levegőt és újra nekifutok.
– Annyira szép az idő, hogy úgy gondoltam, hogy ha neked nem gond, akkor … elmehetnénk utána valahova? Ha belefér az idődbe. De ... de akár megehetjük ott is a pizzát, sőt ... – teszem fel végül a kérdést hozzáfűzve egy alternatívát reménykedve. Igazából az lenne a legjobb, ha eleve ott ennénk, de nyilván persze ha nem szeretné, akkor maradhatunk itt is, nem baj az sem. Meg az sem ha nem megyünk el arra a helyre sem. Picit változtatni kell ugyan akkor a dolgokon, de elég egy intés és már el is van intézve. Meglepetés így is, úgy is lesz.