Weiler Dante

 Huh, nagyon gyorsan előkapja ám a pálcáját, az a fajta ezek szerint, aki előbb emeli fel a varázsvesszőt, és csak aztán kérdez. Ja nem, nem kérdez, de még nem is válaszol és, amit mond az is kicsit már a bunkóság határán táncikál. Az a legfontosabb most, hogy megőrizzem a hidegvéremet. Ráadásul figyelmeztettek, hogy nem épp virágnyelven fog beszélni, így azért valamivel könnyebben viselem a dolgot. Igazi kamasz, no lássuk mire megyünk egymással. - Nyugalom! Nem erkölcs csősz vagyok, csak érdekel, oké? Sosem bagóztam, még egy slukkot sem szívtam el életemben, de mindig érdekelt ki miért szokik rá. - tanulmányaimból tudom, hogy biokémiailag mi játszódik le a szervezetben és a pszichében, de minden ember különböző, így mindenkinek más-más oka van arra, hogy miért veszi fel ezt a szokást, ami hogy jó-e vagy rossz, az is teljes mértékben szubjektív, de szerintem rossz. - Kérlek, engedd le a pálcád, velem van találkád, én vagyok Evena Noxen, akit a gondviselőd említett. - mondom neki, miközben felemelem a kezem, nem védekezőn, nem megadón, csak, hogy lássa nincs nálam semmilyen fegyver. Saját pálcámat olyan helyem tartom, ahonnan nem is tudnám olyan gyorsan előkapni, mint ő, na meg nem is akarom. - Csak beszélgetni szeretnék veled - közlöm, hangom mint a cselló dallama, próbálom minden rezdülésemmel a nyugalmat árasztani felé. Remélem valami módon rá tudom bírni a normális kommunikációra. Nem tartom bolondnak, nem mentális gondja van és nem igazán gond az övé, ha képes kihasználni az előnyöket, ami az állapotával jár.

Sárközi Erik Levente

 Amikor ideköltöztem és a holmijaimat bedobozoltam azt hittem minden könyvem megvan, amire szükségem lehet. Tévedtem. Itt teljesen más a flóra és a fauna, a mineralógiáról nem is beszélve. Tehát ma felkerekedtem, hogy beszerezzek pár ezekkel kapcsolatos könyvet. Nem messze a patikámtól van a könyvesbolt, így komótos léptekkel is hamar ideértem. Belépve meglepődöm a bőséges választékon. Elkezdek sorjázni a sorok között, keresve a nekem megfelelő köteteket. Ahogy nézelődöm megpillantok egy címet, ami szinte kiviláglik számomra a többi közül. "Vérfarkas kalauz, avagy fuss ha felragyog a holdvilág" Leveszem a polcról és először csak nézegetem. A hideg futkos a hátamon, már a borítójától is és felszínre törnek azok a rémképek, amiktől tizenéves korom óta alvászavaraim vannak. Remegő kézzel csapom fel a közepe táján, majd olvasni kezdem. "...Ezüst és farkasölő fű főzete, ennyi csak amivel védekezni tudunk, vagy szedhetjük a lábunk, mert ha jönnek ölnek..." Haragosan csapom össze a könyvet és legszívesebben földhöz vágnám, de nem teszem. Uralkodom magamon, mélyeket lélegzem, hogy megnyugodjak és próbálom kitisztítani elmémet.

Eric Wright - 2017.09.22. 22:00


Nálam is betalált

Kiállítás megnyitó
kinézet

 Amikor elhatároztam, hogy kikapcsolódásként, és mert művészet rajongó amatőr modell vagyok, eljövök erre a kiállítás megnyitóra nem is sejtettem mennyi macerával fog járni, mire csoportos szociális interakcióra képes állapotba hozom magam. Kora délután kezdtem hozzá, első lett a sorban a hajmosás és a frizura készítés, ami abból állt, hogy kicsit behullámosítottam csípőig érő, hosszú hajamat és tettem rá némi lakkot. Bár tudom kár érte, mert mire odaérek, már egyenes lesz mint a szög, de így a lelkem legalább meg van kérem szépen nyugtatva, hogy én igenis megpróbáltam valamit kezdeni hollófekete fürtjeimmel. A következő a ruha, na igen, a ruha.
 Űnyölődtem úgy fél órát, hogy mit válasszak, de végül a klasszikus kis feketénél maradtam, mely látni engedte a tetoválásaim egy részét, de a hegeimet remekül palástolta. Egy apró vörös csavarral éltem, hogy ne legyek túl gyászos küllemű, ami a cipőben testesült meg. Kedvenc vörös cipellőim egyikét vettem fel hozzá. Aztán a smink is jött még, ez egy klasszikus füstös szemet és mélyvörös ajkakat takart. Amikor utolsó pillantást vetettem fenn a hálószobámban lógó nagy fakeretes tükrömbe, úgy éreztem egész jól nézek ki és mosolyogva indultam el. Most pedig itt vagyok, és miután megmutattam a meghívómat más dolgom nincs is, mint elvegyülni és élvezni az este hátralevő részét a művészettel körbelengett kiállítóteremben.
 Nem kis meglepetésemre pár ismerős arcot is felfedezek a nézelődők között, Bogolyfalváról és a fővárosból egyaránt, ám én még élvezem a fehér köpenyes lét rejtő hatását, hisz engem eddig így átalakulva még nem látott senki sem.  Sorjázok az alkotások között, figyelem a műveket, próbálom átérezni, beleélni magam a hangulatukba, elképzelni miért kés mi céllal készültek. Amikor megérkeztem kaptam egy üdvözlő pezsgőt, most, megállva egy kép előtt belekortyolok, s ahogy a buborékok szétáradnak nyelvemen, lehunyom szemem, miközben jólesően felsóhajtok.

Liam

 Miután elmeséltem, hogy elhunyt unokanővérem kérése miatt költöztem Bogolyfalvára és, hogy meg is tetszett a hely, tovább falatoztunk. Örömmel vettem tanácsát a bürokráciával kapcsolatban és azt is, hogy bejött neki az az ízvilág, amit miattam kóstolt meg. A csendes étkezésünk végeztével még egy kicsit hagytuk ülepedni az ételeket. Lassan, kortyonként elfogyasztottam a gyömbéremet, míg pár szót azért csevegtünk és ő, talán véletlenül, talán nem, de elkottyintotta, hogy van egy dojoja itt Pesten. Lelki szemeim igencsak felcsillantak, de nem hagytam, hogy ez látszódjon is rajtam, Liam pedig rájöjjön mennyire elszólta magát. Szóval elvoltunk mint befőttek a vakablakban, majd jött a pincér.
 Nálam meg elmentek otthonról és feladva legfőbb elveim egyikét, hagytam hogy a férfi fizesse ki az egész számlát. Látványos örömet okoztam ezzel neki. Hát milyen ember volnék én, hogy más boldogságába tapossak harminchatos tappancsaimmal, ugye? Na ugye. Így volt egy jó ebédem ingyen és bérmentve, ennek meg a pénztárcám azért nem volt ellene. szóval mindenki jó érzésekkel távozott a végén. Mi odakinn kezet fogtunk, én még egyszer megköszöntem a tolvajkergetést, ő ismét ingadozott lábain és elváltak útjaink. Én visszatértem szálláshelyemre, ő meg fene tudja, talán a dojojába. Amit hamarosan meglátogatok majd.

Sárközi Erik Levente

 Teszek még egy próbát ezzel a jóképességű kötettel, hátha csak idézet volt valamiből. Újra kinyitom és olvasni kezdem. " Amikor látod, hogy előbújt a farkas karma, egy szekrénybe bújj és onnan figyeld tovább az átváltozást, biztonságban tudva tenmagad" - Egyek! Ezt a hülyeséget! Hogy tépne meg egy, te nyomorult idióta! -káromkodok majd visszadobom a könyvet a polcra és elcsörtetek a polctól. Közben, ahogy nagy slungal haladok fellökök egy fiatal srácot. - Bocsánat - morgom továbbra is ingerülten, ahogy próbálok elmenni mellette. - Ha jót akarsz magadnak, akkor azt a könyvet a büdös életben nem veszed a kezedbe, akkora baromságok vannak benne, hogy az embertelen - közlöm a kéretlen tanácsot, mert egyszerűen el kellett mondanom, különben felrobbanok.
 Amikor a szüleimet elvesztettem megfogadtam, hogy jóvátételt veszek és adok azáltal, hogy megtalálom azt a gyógyírt, ami megakadályozza, hogy a jövőben bárki még egyszer úgy járjon mint én. Ne árvuljon el többé senki vérfarkasok miatt, ne vesszen el szülő, hulljon szét család, ne legyen több halál. Soha többé! Soha többé ne kelljen félnie senkinek tőlük és nekik maguktól. Tudom mekkora kín és félelem van bennük, beszéltem már többekkel, hagyták, hogy vérüket vegyem, hogy hipnotizáljam őket, és lássam, amit éreznek, de ez sem elég. Még mindig nincs eredményem, nem halad a kísérletem. Erre jönnek ezek a vacak könyvek a maguk idiotizmusával. Nagy Szellem segíts!

Sziasztok!

Weiler Dante

 Gyanakvóbb egy veszett vérebnél. Tényleg baromi nehéz eset annyi szent. Szűkszavúsága elkedvetlenít és fel is dühít, de ezt nem fogom felé mutatni. A csipkelődés nem segített holló alakban, a kedves szó sem hat most rá, de inkább ez, mint, hogy olyan legyek, aki gorombább egy pokrócnál. - Amit tudsz, arra van szükségem. A kivételes tehetséged kell, hogy jót tehessek. A segítségedet kérem - mondom kertelés nélkül. Minek hülyítsem, hogy segíteni akarok, hogy orvosként érdekel, egy frászt. Az a képessége, amiről tudomást szereztem a gyámja által a hasznomra válhat.
 A szer, amin dolgozom egyszerűen nem akar összeállni, hiába vetettem be minden mágikus gyógyítói és toxikológusi tudásomat. Arra jutottam, hogy egy olyan emberre és erejére van szükségem, aki ért a sötétséghez, a negatív energiákhoz. Nekem sosem volt erősségem. Sőt, csak a gyógyításhoz van affinitásom. Ataksak nagyitól is emiatt tudtam eltanulni az erőátvitelt és minden más tradicionális inuit szertartást.

Neked is szép estét!
Gyertek talira!  

Kár. Azért remélem, hogy lesznek, akik eljönnek.  

Annelie Freya Merkovszky - 2017.09.26. 16:25


Bizony, a napfény városában, ahol ottalvós, társasozós és egyéb meglepi programos dolgokkal készülök.

Weiler Dante

 Azt hiszem csak össze fog ez jönni. Több egész mondatot is mond és mindezt nem olyan stílusban, mint gomba a fa északi oldalán. Pár lépést teszek felé és felülök a hozzá kicsit közelebb lévő pingpongasztal szélére. Egyrészt mert nem loptam a lábamat és jól esik ülni, másrészt mert így megadom neki a lehetőséget, hogy ha akar ő is még közelebb jöhessen. - Épp ez a lényeg, abban én vagyok jó, viszont a sötétebb mágiában nagyon pocsék, azonban ahhoz, amin dolgozom arra is szükség van - magyarázom neki és közben tartom vele a szemkontaktust - Ajánlok egy egyezséget, megtanítalak azokra a gyógyító igézésekre, amiket én tudok, ha te cserébe megcsinálod azokat a részeit, amikhez átkok kellenek - eszembe sem jutott, hogy fekete mágus volna vagy gonosz, egyszerűen neki jobban mennek az ilyen dolgok. Ez pusztán affinitási kérdés, ami független a varázserő árnyaltságától. - Részleteket akkor tudok mondani és mutatni, ha legközelebb nálam találkozunk. A laboromban - magyarázom - Ha döntöttél várlak, az ajtóm bármikor nyitva áll - nézek rá biztató tekintettel. Igazából nem tudok szemléletes lenni, mert nem látja a főzeteket és az igézeteket, amiket eddig kidolgoztam és amik befuccsoltak. Meg azokat sem, amikkel lehet kezdeni még valamit. Az elméletekkel nem fogom traktálni, az tuti elrettentené, éppúgy ahogy a biokémiai háttértanulmány. Ezért csak ennyit mondok el egyelőre.

Későesti óra a patikához vezető úton, de még az állomás környékén

 A levelek, mint az esőcseppek, hullanak le körös-körülöttem, ahogy az ősz közepi szél elválasztja őket a fákról, melyeket eddig vörös aranyukkal díszítettek. Sötét van, csak az utcai lámpák világítanak. Nem félek az éjszakától, a csend, a lombok susogása, a szél éneke nyugalommal tölti el ében tollú testemet. Holló alakomban tartok épp hazafelé, a motort is össze kell majd még szednem és hazavinnem az állomásról, ahol hagytam. Azzal jöttem a vasútig, onnan vonattal utaztam intézni pár ügyet, de haza már szállva éreztem gyorsabbnak a jövetelt.

A férfi, akinek majdnem a vesztét okoztam.

 Nem szállok magasan, ezért észreveszem az alattam lévő épület ajtaján kilépő férfit. Innen madár szemszögből másnak tűnik, mint amikor ott állt előttem, talpig nemesen, vagy ahogy ott feküdt a hordágyon félmeztelenül és ájultan. Nem akarom rá hozni a frászt, ezért jó pár méterrel előtte ereszkedem le a földre.

Bergh úr

 Nagyon komótosan közeledik felém, de én nem mozdulok, csak amikor már úgy egy méterre van. Felröppenek előtte és deanimálok ereszkedés közben. - Jó estét! Hogy van? - kérdem tőle olyan természetességgel, amennyire csak a tudom.

Bergh úr

 A megkönnyebbült nevetése biztosít afelől, hogy nem ijesztettem meg. Jó hallanom. Az egyik lámpa alá érkeztem, így én fénykörben állok, fehér ingem fölött szürke gyapjúruhát viselek, lábamon szürke térd alá érő csizma, hajam teljesen kiengedve örvénylik körülöttem, hála a szélnek. Ez nem az a fehér köpenyes doktornő, akit először látott. - Ennek örülök. Azóta nem volt újabb foltja vagy rosszul léte ezek szerint, igaz? - érdeklődöm kicsit fesztelenebb hangnemben, mint legutóbb.

Bergh úr

 Ahogy a manókat említi kicsit összehúzom szemeimet, és csak remélni merem nem bántotta őket. Elpillantok arra ahonnan jött. - Ma is igen fess és gondolom már nem éhes. Hazafelé tart ön is? - érdeklődöm és eltérő íriszű szemeim pillantását az ő szemeire vetem.

Bergh úr

 Bókjára pír szökik az arcomra és nem tudok mit mondani, csak mosolygok. Igen könnyen zavarba tudnak hozni, tény, ami tény. - Egy toxikológus konferencián voltam. A kíséretet pedig szívesen veszem. Szereti a házi kosztot is vagy csak..? - nem folytatom a mondatot mert az piszok hülyén hangzana, hogy az éttermi menü nyűgözi le, meg amúgy is eléggé megeredt a nyelvem.  

Bergh úr

 Elindulunk, lassú léptekkel haladunk a patika felé, remélem soká érünk csak oda, mert élvezem a férfi társaságát. Motoromért majd holnap elmegyek, ezt azonnal eldöntöttem, amint megpillantottam. - Nos, igazán érdekes volt - sóhajtok egyet - Rém unalmas volt - mondom nevetve. Az hogy a séfekben bízik nem döbbent meg, aki megteheti, hogy így éljen az nem érheti be akármivel. Bár én néha egy szelet fokhagymás zsíros pirítóst többre tartok a libamáj pástétomnál, de ez már csak én vagyok. - És mit szólna egy kései italhoz? - ez elég szánalmasra sikerült de ha már kimondtam, rápillantok menet közben és figyelem a reakcióját.

Bergh úr

 Akkorát koppanok, hogy szinte hallatszik. Be is harapom inkább ajkam, nehogy elkáromkodjam magam, mert már majdnem kimondtam, amire gondoltam. Egyfelől mert biztosan nehezményezné, másfelől mert nem is illendő. De aztán a bepótlás szót említi. - Persze, bármikor, amikor önnek megfelel - civilben nem viselek olyan vastag álarcot így hangomon átsüt a szomorúság, persze csak ha van hozzá füle, hogy meghallja azt. - Itt is vagyunk - állok meg a patika ajtajában és a kígyó kilincsre teszem egyik kezem. - Jó éjt! Viszlát! - köszönök el, majd olyan gyorsan robogok fel a harmadik emeletre mintha még mindig holló alakomban volnék. A konyhában töltök egy pohár bort és a majdnem teli holdat bámulva megállok az utcafrontra néző ablakban. Majd kisvártatva lefekszem és várom az édes álmot, ami nem jön el. Ma éjjel sem fogok tudni aludni...

Kyle Donovan

 Szeretett pálcám valamiért mostanában mintha betegeskedne. Poena, mert így hívom nem akar engedelmeskedni nekem, ha a kísérletemen dolgozom. Sosem szerette az ártásokat, de most mintha dacból nem teszi, amit szeretnék. Gyógyító vagyok, de ez a kór és kezelése nem az én területem. Ezért szakértőhöz fordulok.  - Jó napot! - köszönök, belépve a boltba, ahol egy irtó magas emberre kell felnéznem.

Kyle Donovan

 A pultnál lévő férfi kedves, hangjából árad a jóság, ezt azonnal meghallom. Bizalomgerjesztő, főleg mivel Thomas papa keze munkáját olyanra nem bíznám akivel nem érzek első blikkre szimpátiát. - Igen, a pálcám mostanában betegeskedik, meg tudná nézni mi történt vele? - húzom elő Poenát és kecses meggyfa testét az asztalra teszem, mint beteget a vizsgálóágyra. Félek megártott neki az amire késztettem, de remélem talán ez az ember akiről jókat hallottam, meggyógyítja.

Kyle Donovan

 Pálcám viselkedése felől érdeklődik. Hogy mondjam el neki, hogy azzal gyötröm szerencsétlent, hogy átkokat, rontásokat mormolok, amikor őt a nagyapám alapvetően gyógyító erőm kivetítéséhez igazította. - Nos, nem úgy reagál a varázslatok elvégzésekor mint eddig, gyengébb - simítom meg a mély, bordóvörös pálca testét, a faragást mely végigfut rajta - Mintha dacos lenne, és kiszámíthatatlanabb, mint eddig valaha - ujjaim végigfuttatom a véseten, mely végigfut rajta. Emlékszem a papa mozdulataira, ahogy az asztalánál görnyedve készítette, magja testvér azzal, ami Temiében volt, őt, Venia-t nekem adták a szülei, hisz, mint mondták: Tegyek vele, amit akarok, mert csak fájdalmas emlékeket rejt. Most a komódomban pihen.

Szép napot mindenkinek!

Én is. *főleg, hogy reggel végeztem*
Jó reggelt!

Liam a kiállításon

 Annyira belemerülök a képek nézegetésébe, hogy észre sem veszem a felém közeledőket, akik kikerülnek persze, kivéve egyet. Egy férfivel ütközünk össze, nem nagyon, de annyira igen, hogy a kezemben lévő pezsgő dekoltázsomra ömöljön. - A szentségit...- hallatok egy káromkodást, majd táskámból kihalászott zsebkendővel felitatom az nedű cseppjeit. Ebből a ruhából majdnem minden tetoválásom kilátszik, így az is, ami sternumomat díszíti, egy pávatoll. Ekkor ér vissza hozzám a férfi, aki meglepetésemre nem más, mint Liam, a táskám megmentője és fejem betörője. - Jó estét! - viszonzom köszönését még mindig kezemben tartva a zsebkendőt. Talán még mindig bűntudatot érez, amiért a múltkor úgy hókon vágott, hogy a sebhely megmaradt a homlokom bal oldalán, mert szinte azonnal barátságos kérdés érkezik tőle, ami igen kellemes érzéssel tölt el, persze malíciózus énem narratív megjegyzése azonnal átfut agyamon. Azta, lehet megártott neki a welcome drink? - A kettő nem zárja ki egymást - mosolygok félresöpörve belső élcemet- Néha modellkedem, innen a kíváncsiság és a vonzalom a különleges, nem hétköznapi művészetek iránt - magyarázom és csak remélem, ez a kis infó kielégíti kíváncsiságát és nem ragozzuk tovább ezt a témát, nem mintha szégyellném, hogy álnéven jelentek meg képeim kiállításokon, ám ez a múltam része amit magam mögött hagytam egy ideje, oké kicsit kiöregedtem és hírem sem ment, hiszen nem épp a csili-vili címlapokon, mint inkább a goth, dark, film noire, művészi szubkulturális miliőben mozogtam otthonosan - De téged mi szél hozott ide ma este? - kérdezem kedvesen és visszarejtem a táskámba a zsebkendőt, majd belekortyolok a  megmaradt pezsgőmbe. Tekintetemet kicsit körbejáratom a teremben, ahol összetalálkozik pillantásom egy megnyerő férfiével, de ő tovább halad, s majd úgy egy perc elteltével teljesen el is tűnik látóteremből.

Oda én vonszoltam magam
Talán az éjszakás műszak előnye, hogy szép napfelkeltéket látok.

Lány az út mentén

 A temetőtől kifelé vezető úton járok épp, motorom lassan hajtom, nem sietek. Ez talán a véletlen, talán a sors keze, minden esetre ahogy haladok egy alakot pillantok meg a földön fekve. Azonnal bekapcsol bennem az életvédő ösztön, nem hiába lettem gyógyító, megérzem mások fájdalmát és enyhíteni szeretnék rajta, ez a lelkem egyik legfőbb vágya. Lelassítok és figyelek, azonnal látom mi történt. Egy fiatal lány az, alsó lábszára érdekes szögben áll, minden bizonnyal eltört. Menten leparkolok mellette, kiveszem a csomagtartómban lévő orvosi vészhelyzetekre készenlétben tartott táskám és megszólítom. - Szia, látom baleset ért, segíteni szeretnék. Orvos vagyok. Megnézhetem a lábad? - kérdezem miközben letérdelek a lány mellé. Kék farmer, barna csizma, zöld pulóver és bőrdzseki van rajtam, hajam kiengedve omlik le és a földet érinti a vége. Mindennek kinézek csak gyógyításban jártas boszorkánynak nem. Na de sebaj, a fájdalmai egyre erősödnek majd és én tudok enyhíteni rajta. Ha hagyja akkor a farzsebemben lévő bicskával felhasítom a nadrágja szárát, hogy pontosan lássam miként kezelhetem. Poenám, varázserőm kivetítője most a pálcakészítőnél van, aki megígérte hamar meggyógyítja, ezért maradnak a mugli módszerek. Szerencsére azokhoz is értek, legalább annyira, mint a varázsláshoz.

A lány törött lábbal

 Amikor a nadrágja felhasad látom, hogy a csont elmozdult a helyéről, de a bőrt nem sértette fel. Ez azért jó jel. Míg vizsgálom figyelem mit mond, persze tart tőlem és jelzi, várják és tudják merre jár. Nos igen, megértem és nem várok el tőle olyasfajta udvariasságot, amit egy átlagos szituációban kellene felém tanusítania. Egy temető közelében egyedül maradni törött lábbal, aztán találkozni egy vadidegennel, aki mugli közlekedési eszközzel érkezik, akiről nem lehet tudni milyen szándékok vezérlik, jogos az aggodalma. - Rendben, adok egy kis érzéstelenítőt, helyre teszem a lábad, rögzítem és elviszlek a kastélyba. Jóban vagyok az igazgatóval, bejárásom van - mondom neki, miközben egy kíméletes, de erős lokális érzéstelenítőt szívok fel egy tűbe - Ez most kicsit fájni fog, de azután, hogy hatott semmit sem fogsz érezni. Rendben? - kérdezem, mielőtt szúrnék. Ha nemet mond megoldom persze másként de az piszkosul fog neki fájni. Ha beleegyezik beadom az injekciót és míg hat gyorsan vágok két lábszár hosszúságú, egyenes gallyat a közeli mogyorófáról, hogy majd sínbe tegyem a sérült végtagot. Remélem sikerül bizalmat ébresztenem benne, még ha módszereim barbárnak hatnak is egy boszorkánytanonc szemében.