Hedda

A Rellonos lányka élvezte, hogy a zord hideg idő ellenére kisütött kicsit a nap, ezért elhatározta, hogy tesz egy egészségügyi sétát az udvaron. Még sosem járt a Fénylő Lelkek Udvarán, de másoktól hallotta, hogy gyönyörű, úgyhogy kíváncsiságának teret engedve kimerészkedett szobájából, hogy megcsodálja ezt a gyönyörű helyszínt. A szobában trópusira feltekert fűtés uralkodott, Rach ugyanis nagyon fázós típus volt, úgyhogy ha nem sütött volna ki a nap, akkor valószínűleg benn marad a meleg szobájában és könyökét nekitámasztva a párkánynak az ablakból szemléli csupán a külvilágot.
Rachel világoskék kötött pulcsit, csőszárú fekete nadrágot, fekete csizmát és bélelt fekete kabátot vett fel, mert nem akart kinn szétfagyni, tudta, hogy csalóka a napsütés télen, ugyanis ilyenkor nincs ereje a meleget adó égitestnek, csak úgy megmutatkozik az égbolton.
A lány kilépett szobájának ajtaján, majd célirányosan a Fénylő Lelkek Udvara felé vette az irányt, kis idő után oda is ért a kiszemelt helyszínhez.
~ Ó, de gyönyörű, ez valóban csodaszép! Minden milyen esztétikus és rendezett! ~ -gondolta magában Rach, aki egyszerűen nem bírt betelni a fantasztikus látvánnyal. Tett egy kis sétát odakint, közben megpillantotta a hihetetlenül tiszta vizű szökőkutat is, melynek az alja tele volt érmékkel. Középen egy varázslószobrot látott, mely hirtelen megszólalt:
"- Ha jobban belegondolok, minden találkozás tanított valamit. Volt, aki megtanított szeretni úgy, ahogy azt gondoltam, hogy soha nem lennék képes, volt, aki jobban hitt bennem, mint én magamban, más pedig megtanított megnyílni, mindenféle maszk, álca nélkül, és elfogadott úgy, ahogy vagyok. Volt, aki megtanította, hogy minden sebem ellenére is szerethető vagyok. Nézz körbe, és látni fogod ezeket a leckéket."
Miután kimondta eme bölcs szavakat, rögtön elhallgatott és igazi mozdulatlan szobor módjára állt ott, mintha mi sem történt volna.
~ Hm, hát az biztos, hogy minden találkozásnak van valami jelentősége, ezt nem vitatom. ~ -morfondírozott a bölcs szobor szavain a Rellonos, miközben tovább sétált, majd megállt az egyik oszlop előtt.
Nem lehetett sokáig nyugta, mert váratlanul valami eltalálta és csurom víz lett tőle, ez pont egy olyan helyzet volt, mely teljesen felkészületlenül érte, így el sem tudott ugrani a merénylő elől, aki céltáblának használta őkelmét.
- Mi a szent sz...r történik itt? - kiáltotta, közben nagyban szitkozódott az őt ért hirtelen atrocitás miatt.
Rach próbálta lerázni magáról a vízcseppeket, ide-oda mozgolódott, de hiába, majd megfordult és látta, hogy egy ismeretlen lány alakja rajzolódott ki mögüle, aki futásnak eredt.
- Hé, te! Ne merj elfutni! Csak egyszer kerülj a kezeim közé, nagyon megbánod még ezt! -ordította az idegen után, majd utánafutott, szerencsére gyorsan tudott futni, de úgy látta, hogy a másiknak meg sem kottyant az iram, viszont őt sem lehetett lerázni egykönnyen, szorosan a lány nyomában volt. Csak utol ne érje!

Hedda

Az ismeretlen lány nagyon gyorsan és kitartóan menekült üldözője elől, ám az sem volt rest, sportolt otthon is eleget, mert hitt benne, hogy így megőrizheti fittségét és karcsúságát. Az íjászatot is imádta, de az más kategóriába tartozott, mivel nem volt köze a jó kondíció és állóképesség megőrzéséhez. Reggelente, vagy délutánonként otthon mindig elment futni egy kicsit, mert imádta ezt a fajta mozgásformát, teljesen felfrissült tőle.
Rach látta, hogy a másik nem ijedt meg tőle, ráadaásul még bóknak is vette az elhangzottakat, és tudatában volt annak is, hogy akármilyen mérges volt, ő volt a fiatalabb és kisebb, így tudta, hogy ő húzná a rövidebbet, ha leállna birkózni a lánnyal. A bátyja arra tanította, hogy konfliktusok esetén, ha bunyózásra kerülne sor, akkor nem szabad töketlenkedni, hanem hirtelen kell támadni és bizonyos helyekre ütni ököllel, de ezt nem szerette volna egyelőre kipróbálni, testvére viszont mindig jeleskedett benne, ha meg kellett védenie magát valakivel szemben.
Egy ideig kergetőztek és aztán jött a lánytól az a fura beszólás, hogy akár barátok is lehetnének, és hogy meg is betegedhet a Rellonos. Nos, az utóbbiban igaza volt, mert jobban átgondolva könnyen megfázhat intenzív testmozgás közben a hidegben vizesen, ha kimelegszik a futástól, és ami végképp nem hiányzott neki, az pont a betegség volt. Az első felvetésen nagyon elcsodálkozott, persze nem volt ellenére a dolog a fura indítás után, de félig-meddig kétkedve fogadta az elhangzottakat, mert mi van, ha a másik csapdába akarja csalni?
~ Persze, barátok! Jobb lesz, ha vigyáz, ki tudja, hogy mit forgat még a fejében. Vagy talán nincs is semmilyen hátsó szándéka? Ki tudja, jobb az elővigyázatosság. ~ -gondolta a Rellonos, közben kicsit sikerült lehiggadnia, de még mindig csurom vizes volt a ruházata, szerencséjére a kabátja vízlepergetős volt, nem mintha sokat számított volna, de lehet, hogyha nem az, akkor még jobban átázott volna mindene.
A lány hirtelen megállt, Rachel pedig beérte, majd kellő távolságban lefékezett előtte és harciasan a szemébe nézett, de egy szó sem jött ki a száján, mert arra összpontosította energiáit, hogy megvédje magát, ha nekiugrana a másik, vagy támadásba lendülhessen, ha arra kerülne a sor. Arra is felkészült, hogy esetleg békekötés lesz a dolog vége, így hát feszülten figyelte a soron következő eseményeket.

Hedda

A lány fejében hirtelenjében számtalan sok lehetséges forgatókönyv játszódott le, és minden eshetőségre felkészülve feszülten figyelte a másikat, hogy gyorsan cselekedhessen, ha úgy hozza a helyzet.
~ Vajon mit fog most lépni? Tovább szívat, megpróbál megtépni, nekemjön, elrohan, újra megdob, vagy elátkoz? ~ Ezek a gondolatok gyötörték a Rellonost, és az egész szituáció a régi idők westernfilmjeire hasonlított, már csak egy cowboy cucc, fegyver és kalap hiányzott róluk. Ami azután történt még álmában sem számított rá, ugyanis az ellenfele mindenféle előzmény nélkül bemutatkozott neki, majd bocsánatot kért tőle a viselkedéséért! Respect! Ez igazán tiszteletreméltó volt tőle, mert a legtöbb ember nem képes a társalgási normák ezen formájára, mert sokan nem akarják nyilvánosan beismerni másnak, ha hibáztak, vagy túllőttek a célon.
Rachel kissé kibillent fegyelmezettségéből és meglepetten nézett a másikra, miközben végre sikerült újból megszólalnia a történtek után:
- Ó, te bocsánatot kérsz? Nos, ez figyelemre méltó, de nem volt szép tőled ez az egész, amit csináltál. Mindenkinek így mutatkozol be? Mondjuk nem vagy egy szokványos csaj! -mondta komoly arccal a Rellonos, miközben óvatos léptekkel közeledett Hedda felé és illedelmesen viszonozta a kéznyújtást, majd bemutatkozott:
- Rachel, vagyok.
A lány bemutatkozás után óriási hahotában tört ki, nem tudta maga sem eldönteni, hogy kínjában nevet -e vagy sem, de ez egyfajta utóhatás lehetett nála, mert visszagondolva a történtekre az egész tortúra hihetetlenül váratlan és részben vicces volt, ráadásul mindez pont vele történt meg. Miután kikacagta magát, a másikra nézett és megpróbált komoly arcot vágni, ami nem igazán sikerült neki:
- Bocs, ez csak úgy kitört belőlem....
A "Megérdemled, hogy jó fej legyek veled" beszólást elengedte a füle mellett, mert sokszor vele is elszaladt a ló és hasonló mondatok hagyták el a száját, ugyanis önbizalomhiányban egyáltalán nem szenvedett, hála neveltetésének, emellett roppant büszke volt aranyvérű származására és családja jó hírnevére.
Rach jobban belegondolva már nem is tudott haragudni annyira a lányra, mert úgy érezte, hogy valamennyire hasonlítanak egymásra és végül is legalább történt valami, és kiemelte kicsit a szürke hétköznapokból.
- Honnan jöttél? Még nem láttak errefelé, én nemrég vagyok itt, szívesebben lennék otthon, de hát ez van, valamennyire már beilleszkedtem. -jelentette ki a Rellonos, majd elengedett egy kis mosolyt Hedda felé, közben arra gondolt, hogy milyen érdekes neve van és egyáltalán nem az a szürke, unalmas kisegér, ami nagy pozitívum, mert szerette színes egyéniségekkel körülvenni magát.
Miközben várta a lány válaszát, tovább próbálkozott ruhájának vízmentesebbé tételével, annak pedig nagyon örült, hogy vízlepergető kabátot vett fel, mert így legalább nem lett minden területen nedves a ruhája.

Hedda

Rachel végiggondolta, amit a lány mondott arról, hogy jobb szereti, ha tudja mire számíthat a másiktól az első találkozás alkalmával, melyet érdekes tesztek és megviccelések kíséretében hajt végre, ami nagyon nem szokványos dolog, de igaz, ami igaz: nagyon hatásos. Az őszinte reakciókból és az azutáni következményekből sok mindent le lehet szűrni az emberekkel kapcsolatosan, hiszen egy váratlan esemény, fordulat után mindenkinek megmutatkozik az igazi arca, akkor nem tudják leplezni érzéseiket és az is kiderül, hogy cselekedeteiket mennyire tudják kontrollálni. Itt kezdődik az ész és a szív játéka. Például Rach nekimehetett volna a másiknak hirtelen felindulásból, de annak következménye lett volna, ami mindenképpen negatív módon végződött volna és ez egyiküknek sem lett volna túl jó kezdés.
A Rellonos nehezen uralkodott érzésein, ha épp rossz passzban volt, de tudta, hogy mindennek ára van, egyébként ha nem volt semmi gondja, akkor előfordult az is, hogy elengedte a füle mellett a hülyeségeket, egyszerűen ignorált minden rossz dolgot. Ilyen téren eléggé ingadozó volt a hangulata, de szerencsére az esze általában győzedelmeskedett a szíve felett, legtöbbször sikerült lehiggadnia és gondolkodnia mielőtt cselekszik.
- Örülök, hogy ez alól kivételt teszel. - válaszolta vigyorogva a lány, mert értette a célzást, ő beérte annyival, hogy benne volt abban a körben, akiktől elnézést kér Hedda, ha túllő a célon, ez pedig tökéletesen elégedetté tette.
Mivel a lány vele nevetett a feltételezhetőleg nagy semmin, vagy késői utóhatáson, arra a következtetésre jutott Rach, hogy legalább van humorérzéke és nem az a pókerarc típus, ezt pedig nagyon díjazta, mert a humortalan embereknél nincs rosszabb és unalmasabb a világon.
- Kézilabda világbajnok? Wow, menően hangzik! Én is szeretek sportolni, általában futni szoktam, és a fitneszben is érdekelt vagyok. -magyarázta neki a Rellonos, annak pedig különösképp örült, hogy egy aranyvérűvel hozta össze a sors, ez nagyon felvillanyozta, mert a muglikat nem igazán szívlelte. Azt, hogy Hedda mit kezd a muglikkal, vagy hogyan áll hozzájuk,  úgy gondolta, hogy nem tartozik rá, ugyanis mindenkinek a saját szíve-joga eldönteni, hogy hogyan viszonyul a sárvérűekhez, ebbe nincs beleszólása és nem is érdekli.
- Köszönöm a vízhatlanítást! Én elsős vagyok, a Rellonba járok, még nem igazán vagyok gyakorlott ezekben a dolgokban, de majd idővel elsajátítok mindent. - reagált Hedda varázslatára a lány, majd végignézett ruháján és elégedett volt az eredménnyel, és élvezte, hogy végre újra jól érezheti magát a bőrében.
- Hogyhogy ide kellett jönnöd, mit csinálnál szívesen? - érdeklődött Rach, közben azt gyanította, hogy a társa szülői nyomás hatására kerülhetett az iskola falai közé, mivel önszántából esze ágában sem lett volna megtenni ezt a lépést, úgy sejtette, hogy más tervei vannak, de valószínűleg ütköznek a szülői érdekekkel, bár lehet, hogy az egészet rosszul gondolja és valami más dolog áll a háttérben.

Karina


Szerencsére barátnője nagyon higgadtan, felnőtt módjára kezelte a helyzetet, mondhatni idáig simán ment minden, aminek a lány kifejezetten örült.
A zsémbes banya bosszúálló hadművelete végképp nem hiányzott neki, de így, hogy nem ismerte fel őket, nyert ügyük van és ha valaki rosszul jár és meggyanúsítják, akkor azok nem ők lesznek szerencsére, de benne van a pakliban, hogy kiszemel valami ártatlan diákot, aki épp arra jár és megbélyegzi azzal, hogy ő volt az elkövető, holott nem is, de ugye ezt ő nem tudhatja...hiába, soha sem jó elhamarkodottan dönteni.
- Hú ezt a mázlit, ügyes voltál! -dicsérte meg a szőkét egy hatalmas elismerő mosollyal az arcán, amihez már csak az ugrabugrálás és a tapsikolás, visongás hiányzott volna, de nem lett volna jó ötlet feltűnősködniük ebben a helyiségben, mert furcsa lenne a portréknak, hogy minek örömködnek ennyire.
- Én azért kíváncsi vagyok, hogy hol lehet az a festmény, nem furcsa neked, hogy sehol sincs, pedig csakis a szobába mehetett gyakorlatilag szomszédolni valamelyik portréhoz? -kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában, miközben Karinához fordult és várta a megerősítést, hogy igennel válaszol a további felderítő akcióra. Rach valóban izgatott volt az eltűnt perszóna miatt, nagyon érdekelte, hogy vajon hol tanyázhat jelen pillanatban, miért nem tért vissza egész éjjel a helyére és ki lehet ő.
~ Vajon hová tűnhetett? El nem vihette senki...akkor már az egész keretet vitte volna magával és különben is kinek hiányozhatott volna? Talán eltévedt, de ez is kizárt, rég megtanulhatta, hogy mi merre van, akkor meg? Nem értem én ezt! ~
A Rellonos Karina karján csüngött, közben édesdeden nézett rá, hogy ne menjenek el a helyszínről és folytassák tovább a kutatást, ehhez mindent bevetett, ártatlan bociszemekkel nézett a másikra gyermeki mosoly kíséretében, közben ezt hajtogatta:
- Naaaaa, keressük tovább, légysziiii!
A lány számított rá, hogy a másik is kíváncsi természet és nem fogja elhagyni a helyiséget megválaszolatlan kérdésekkel, és győzedelmeskedik rajta az a tudat, hogy a megoldás nincs is tőlük annyira messze, már csak fényt kell deríteniük rá és kiderül minden.

Adrian

Rachel meleg szobájában üldögélt, éppen befejezte az egyik szorgalmi megírását, amikor elkezdett kicsit kaparni a torka.
~ A fenébe, már csak ez hiányzott, nem szeretnék lebetegedni! Holy shit! Hol van a sálam? ~ -morgolódott magában a lány, majd előhalászta az egyik szép, színes vékonyka sálját a szekrényéből, majd megkötötte nyakán és utána készített egy meleg citromos-mézes teát.
Remélte, hogy jobban lesz, szerencsére még nem fájt annyira a torka, csak épphogy, de mindenképp meg akarta előzni a bajt, hiszen ki szeret beteg lenni? Hát senki...a kórság pedig mindig rosszkor jön. Miközben a torokfájáson sopánkodott, egy bagoly érkezett egy üzenettel, melyet az egyik barátnője írt neki:

"Kedves Rach,

Mi van veled, élsz még? Igazán írhatnál néha, remélem, hogy nem felejtettél el, nem lenne szép tőled! Hiányzol nekem és a csajoknak, nagyon unalmasak a mindennapjaink nélküled, hiányzik a nevetésed, a mosolyod, a hülyeségeid, egyszerűen minden! Reméljük, hogy hamarosan hazalátogatsz, aztán összefutunk és felelevenítjük a régi szép időket! Mi jól vagyunk, itt minden renden van, egyébként is ismered a mondást: rossz pénz nem vész el.

Na, puszi, írj majd Xoxooo:

Ashley és a csajok"

A lány kicsit elszégyellte magát, valóban nem írt már egy jó ideje barátnőinek, pedig egyáltalán nem felejtette el őket és hiányoztak neki, csak egyszerűen vagy nem volt rá ideje, vagy lusta volt, ami nem mentség. Megígértette magával, hogy másnap életjelet ad magáról és küld egy baglyot feléjük, csak, hogy tudják, minden a legnagyobb rendben van és nem feledkezett meg róluk, valamint beszámol majd nekik az itteni eseményekről is.
A Rellonos fekete hosszú ujjú felsőt, sötét farmert tornacipőt viselt, haját kiengedve hagyta, nyakán pedig a szép, vidám színű sál díszelgett.
Nem volt kedve egész nap a szobájában ücsörögni, egyébként sem érezte magát rosszul, tele volt energiával, úgyhogy elhatározta, hogy tesz egy kört és elmegy valahová. Miután bezárta maga mögött az ajtót, az útja egyenesen a társalgó felé vezetett, vitt magával egy könyvet is olvasgatni.
A helyiségben a kandallóhoz közel az egyik kényelmes fotelben foglalt helyet, majd elkezdte olvasni könyvét és közben élvezte a tűz melegét, ezen a hideg téli estén tökéletes program volt számára a kikapcsolódás ezen formája.

Gellért

Rach épp Lilla szobájának ajtaján kopogtatott, hátha "otthon" találja a lányt, de sajnos nem járt sikerrel, mert nem válaszolt senki sem a belépési szándékára.
~ A fenébe, hol lehet Lilla? Viszonylag rég beszéltünk, jó lett volna csevegni egy kicsit, most mihez kezdjek? Nincs kedvem itthon ülni, dög unalmas az egész. ~ -ezek a gondolatok cikáztak végig a Rellonos agyán, úgyhogy sikertelen hadművelete után visszatért szobájába, majd arra gondolt, hogy mászkál kicsit a kastély falai között, mert nagyon unta az egyedüllétet és egy kis környezetváltozás jót tett volna neki amúgy is, így nekikezdett útjának.
Rachel fekete nadrágot, világoszöld felsőt, fekete csizmát viselt, haját hátrafogta, így indult neki a sétának, mely egyenesen a bejártani csarnokhoz vezetett. Nem is értette, hogy miért pont itt kötött ki, de megszállta egy régi emlék ezzel kapcsolatban, ugyanis itt segített Timinek megtalálni az elveszett macskáját.
~ Kedves lány volt, szerencsére előkerült a kis kedvence is, igaz, már rég nem találkoztunk, de ez a hely előhozza az emlékeket az emberből. ~
A lány szerette az állatokat, főleg a macskákat, de egyelőre nem tudta volna elképzelni, hogy saját állata legyen, amelyet gondozni kell, mert még magát is nehezen látta el, hát még egy másik élőlényt! Talán egyedül a halak jöhettek volna szóba nála, azok ugyanis kevesebb gondozást igényelnek, csak heti egyszer vízcserét és táplálékot, az pedig könnyen és egyszerűen megoldható. A Rellonosnak egy siklója volt jelenleg, melynek egy nagyobb terrárium volt az otthona, igaz, nagy törődést nem igényelt, néha kivette "járkálni" és ellátta élelemmel, de ezen felül semmi dolga nem volt vele. Ha nagyon nem volt társasága, akkor néha beszélt hozzá, de amúgy nem volt semmilyen más kötelezettsége feléje, ami nagyon megnyugtató volt számára, hiszen ezer más dolga volt.
Ezekkel a gondolatokkal tűnődve állt a lány a bejárati csarnokban, nyugodtan el tudott mélázni, hiszen rajta kívül jelenleg senki sem tartózkodott a helyiségben, mondhatni csend és hullaszag uralkodott a teremben, melyet a lány egyáltalán nem bánt.

Gellért

A lány mélyen elrévedt gondolataiban, melyekből egy ismeretlen rántotta ki egy gyors kérdéssel, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy merre menjen. Rach kicsit hátrébb hőkölt a csodálkozástól, mert nem gondolta, hogy rajta kívül még más is lesz ebben a helyiségben, mivel annyira elhagyatott és kihalt volt még az imént, másrészt, ha lenne is itt valaki, kicsi lett volna rá az esély, hogy megszólítsa, mégpedig most éppen ezt történt vele.
- Szia! Hát attól függ, hogy hová szeretnél menni! -nézett végig a másikon, aki körülbelül vele egykorú lehetett, és mivel nagyon tanácstalan volt, gyanította, hogy egy újonccal van dolga. Nem mintha ő maga nem lett volna az, hiszen nem is olyan régen érkezett meg a kastély falai közé, de néhány helyszínt bejárt már, így tisztában volt azzal, hogy ezek a szobák pontosan hol találhatók. Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megérkezett az iskolába, abban az időintervallumban még ő sem tudott semmit, általában ő is másoktól kért útbaigazítást, aztán a mentoraihoz fordult kérdés esetén, akik mindvégig nagyon segítőkészek és kedvesek voltak vele, ez pedig igazán jól esett neki, mivel akkoriban még senkit sem ismert és úgy érezte, hogy legalább nem egyedül kell megküzdenie a kezdeti nehézségekkel.
~ Vajon hová akar menni? Melyik házhoz tartozik? ~ -morfondírozott magában a Rellonos, majd a fiúra nézett és egyenesen rákérdezett:
- Melyik házba osztottak be?
Rachel úgy gondolta, hogy nem árt ezt tudni, mert mindegyik ház máshol található, aztán még a végén rossz helyre irányítja és ő lesz a bűnös, ezt pedig nagyon nem akarta. Úgy volt az egész dologgal, hogy azért mégiscsak bemutatkozik, ha már megszólították és beszédbe fog elegyedni a másikkal:
- Egyébként Rachel vagyok! -nyújtotta karját a másik felé, hiszen a kézfogás hozzátartozik a bemutatkozáshoz, az illendőségre pedig nagyon is adott, mert mindig is elvárták tőle a szülei, hogy mindig a megfelelő viselkedés dukál különböző társalgási helyzetekben. A Rellonos úgy látta, hogy nem néz ki a másik sem emberevőnek, sem barátságtalannak, de azért még óvatos volt vele szemben, mert még egyáltalán nem ismerte, de egyelőre azt gondolta, hogy még új itt és segítségre szorul.

Gellért

- Ó, szóval Navinés vagy, akkor a Déli Szárny felé kell venned az irányt, ott egy eldugott folyosón található egy portré, Madleine, ő fogja kérni a jelszót is, utána belépést nyerhetsz a házba. Sajnos a jelszót nem tudom, mert az titkos, mindenki csak a saját területét ismeri, de szerintem lesznek ott háztársak, akik elárulják neked a jelszót a belépéshez. -válaszolta neki Rachel, közben arra gondolt, hogy még nem is járt soha abban a házban, de azzal szerencsére tisztában volt, hogy merre helyezkedik el az épületben.
- Én is új vagyok itt, mondhatni, nemrég érkeztem ide, elsős diák vagyok, Rellonos. -magyarázta neki Rach, és ilyenkor mindig belegondolt abba, hogy nagyon hiányzik neki az otthona, de szerencsére elvan itt is, mert megismerkedett pár emberrel, akikkel egész jó barátság alakult ki és így nem volt teljesen magára utalva. Otthon is nagy népszerűségnek örvendett, mindig voltak körülötte barátok, akikre lehetett számítani és itt is jól érezte magát újdonsült ismerősei társaságában. Csak akkor unatkozott, ha épp senki sem ért rá, de ezt érthető is volt, mivel sok szorgalmijuk volt és egyébként is mindenkinek megvolt a maga gondja, elfoglaltsága, így a lány se várta el másoktól, hogy mindig csak vele foglalkozzanak, még ha az empátiakészség szempontjából nem is állt a helyzet magaslatán.
- Biztos sikerül idővel beilleszkedned, a házad sok jóindulatú, segítőkész emberből áll, úgyhogy nem fogod magad egyedül érezni. -tette hozzá Rachel, miközben még az előző gondolatai hatása alatt volt, igaz, hogy az ő háza nem erről híres, de akikkel idáig találkozott, azok mind rendesek voltak vele a mentoroktól kezdve egészen a diákokig bezárólag, de persze ettől függetlenül akadtak olyanok, akik más értékeket képviseltek, de egyelőre azokkal nem hozta össze a sors. Egyedül egy rejtélyes diák volt pimasz vele, aki még a tiltott repülés alatt ráküldött egy cirkeszt, amiből nagyobb baja is származhatott volna, de még most is égett benne a vágy, hogyha megtalálja az elkövetőt, akkor jól megleckézteti majd, de úgy, hogy azt is megbánja, hogy a világra jött.
Rach ennek hatására kissé elkomorodott, kezét ökölbe szorította, gondolatban már megtépte az idegent, de aztán visszazökkent a valósába és megpróbált úgy csinálni, mintha meg sem történt volna ez a negatív elmélázás.
Nem igazán volt ínyére az, hogy a karácsonyi szünetben nem tudott hazamenni, de tudta, hogy most muszáj kitartania, nemsokára úgyis év vége és hamarosan újra találkozhat a családjával. Igazából szívesen jött az iskolába, de nem gondolta, hogy ekkora hiányérzete lesz, már ami a szeretteit illeti, viszont most szembesült ezzel az érzéssel, de tudta, hogy felül kell kerekednie önmagán és a kitartás a nyitja mindennek.
- Honnan jöttél? -tette fel a kérdést a Rellonos, mert kíváncsi volt rá, hogy melyik országból való a fiú, ugyanis már sok diákkal elegyedett szóba, akik a világ különböző pontjairól gyűltek itt össze.

Adrian

A lány nyugodtan olvasgatta könyvét, nem is figyelt fel arra, hogy van még a helyiségben rajta kívül más is, annyira belefeledkezett a történetbe. Amikor az ismeretlen fiú megszólította, annyira megriadt, hogy szinte kirepítette a művet kezéből, de volt még annyi lélekjelenléte, hogy félúton elkapja. Ez történik, ha elmélyül valamiben az ember és hirtelen megzavarják, a hirtelen jött dolgokra sosem lehet felkészülni.
- Hogy mi? Meglincselni? -ez a két kifejezés szaladt ki a száján, miközben csodálkozva fordult oda a másikhoz, nem igazán értette, hogy miért kérdezi ezt a fiú, majd lerakta maga mellé a könyvet és körbepillantott óvatosan, a látvány pedig magáért beszélt, mivel az összes festmény nagyon zabosnak nézett ki, ami pedig arra engedte következtetni a lányt, hogy a srác valami olyat mondhatott, vagy művelhetett, ami nagyon nem nyerte el a tetszésüket. Nem volt betojva, mert nem ő okozta a gondot, és egyébként sem félt ezektől a mű dolgoktól, de látta, hogy az ismeretlen tart tőle, hogy hirtelen levetődnek a falról és támadásba lendülnek. Ebbe belegondolva nagyokat mosolygott magában a Rellonos, mert elképzelni sem tudta, hogy a nagy szájukon kívül mire lehetnének még képesek a feldühödött portrék.
- Látom, elsőre sikerült megkedveltetni magad velük, mit csináltál, hogy ennyire dühösek rád? -érdeklődött vigyorogva Rachel, miközben ülőpozíciót váltott a fotelben, komótosabban helyezkedett el, a könyvét pedig arrébb tolta, hogy még véletlenül se zavarja nagy kényelmében.
- Nos, kérdésedre válaszolva nem igazán tudom elképzelni, hogy meglincselnének, csak a szájuk jár, ne is törődj velük szerintem! Aggodalomra semmi ok, legalábbis én még nem láttam olyan műalkotást, amitől menekülnöm kellett volna, de szitkozódni és árulkodni nagyon szeretnek, szóval lehet, hogy beárulnak majd az egyik tanárnak, erre jobb, ha felkészülsz! -válaszolta "megnyugtatóan" a lány, aki mókásnak tartotta az egész szituációt és teljesen biztos volt benne, hogy a fiú még totálisan újonc, így még nincs tisztában a dolgok itteni menetével kapcsolatban.
- Ha gondolod leszek a testőröd! Bár úgy tudom, hogy a képek interakciói limitálva vannak, átjárhatnak egymáshoz, beszélgethet velük az ember, imitálhatja mind az igazi énje viselkedését, de arról nem tudok, hogy bárkiben is kárt tehetnének! -tette hozzá a releváns információkat Rach, hogy azért valamiféle visszajelzést adjon a fiúnak, mert kicsit megsajnálta, hogy ennyire tanácstalan, de a megvédés dolgot akkor sem tudta kihagyni.
~ Vajon melyik házba sorolták be? Nem igazán tudom elképzelni, hogy Rellonos legyen, szerintem Navine-s, vagy Eridonos lehet, de nem biztos, mindenesetre majd úgyis kiderül. ~
- Ha megdobnám valamelyiket ezzel a könyvvel akkor kipróbálhatnánk, hogy meddig képesek elmenni, mit gondolsz? -kérdezte kedvesen Rachel közben újra a könyv felé nyúlt és magához ragadta, bár biztos volt benne, hogyha célba talál, akkor az igazgatói irodába fog vezetni mindkettejük útja, ez pedig nem vetne túl jó fényt rá és az újoncra, viszont kíváncsi volt rá, hogyan fog reagálni erre a srác, akinek még mindig nem tudta a nevét, mert nem mutatkozott be neki, úgyhogy egyelőre csak egy ismeretlen diák volt számára.
A Rellonos nem bánta meg végül, hogy megzavarták, mert legalább történt valami, a sok szürke hétköznap után gyorsan bele tud fásulni az ember a monotonitásba és az unalomba, ami egy idő után teljesen felemészti, ha nem tesz semmit sem ellene.

Gellért

A lány látta, hogy Gellért fellelkesült, miután meghallotta, hogy nem ő az egyedüli újonc itt, ez még az újdonság varázsa, vajon ugyanilyen lelkes marad az iskolával szemben, ha eltöltött már itt egy kis időt és sikerült beilleszkednie?
~ Biztosan könnyű dolga lesz barátokra lelnie, pont abba a házba került, ahol tárt karokkal várják az embert, bár én sose válnék meg a házamtól, hiszen pont attól olyan erős és rejtélyes, hogy tele van színes, abnormális és érdekes egyéniségekkel, ott aztán mindenki megtalálhatja a saját körét, ha úgy akarja és pont attól érdekes az egész, hogy nem tudja mire számítson az ember egy Rellonossal kapcsolatban. ~
- Akkor ezek szerint már tanulmányoztad az itteni dolgokat, de ne vedd túl komolyan ezeket az információkat, mert semmi sincs kőbe vésve, magyarán semmi sem az, aminek látszik. -mondta sejtelmesen a lány, miután már a korlátnál álltak, ő egyáltalán nem fáradt el, de odébbállt az új jövevénnyel, mert nem akarta körbeharsogni az egész termet, amúgy is hülyén nézett volna ki, ha ordibálva cseverésznek egymással a távolság miatt.
- Először a Gólyalakba fogsz kerülni, de ha összehaverkodsz pár háztársaddal, akkor kérvényezheted, hogy velük szeretnél lakni és akkor külön szobád lesz. Erősen ajánlom, nekem megváltás volt ez, mivel a közös helyiségben nem tudtam nyugodtan aludni, mivel eléggé zajosak a diákok és nincsenek igazából tekintettel a másikra, úgyhogy azóta vagyok kipihentebb, mióta átkerültem az új helyemre. Amúgy is jó buli együtt lakni azokkal, akiket amúgy is kedvelsz! -világosította fel a srácot a Rellonos, ám a legutóbbi kijelentése csak féligazságot tükrözött, mivel egyedül csak Lillát ismerte, akivel jó barátságban volt, a másik lányt nem is nagyon látta még, sokszor gondolkodott rajta, hogy egyáltalán létezik -e, de néhány holmiját látva el is vetette ezt a felvetést, lehet, hogy magának való, vagy épp az ellenkezője, sose bír egy helyben megmaradni és azért nem futottak még össze eddig.
- Szeretek egyedül lenni, ha olyanom van, de egyébként társasági ember vagyok, megszoktam, hogy otthon is körbe vagyok véve barátokkal, nekem ez a természetes. -reagált Rach a fiú kijelentésére, majd belegondolt, hogy mennyire hiányoznak most a barátai és a családja, és hogy milyen messze vannak tőle. Emiatt kicsit elszomorodott, de nem mutatta ki, inkább gyorsan témát váltott és a következő kérdésre adott választ:
- Eredetileg Amerika az otthonom, apám odavalósi, anyu pedig koreai, mi már ott születtünk a testvéreimmel. Aztán később apám kapott egy jó munkalehetőséget Magyarországon, azóta itt tengetjük a mindennapjainkat, nem mondom, hogy nem mennék vissza, ott jobb volt, de már megszoktam a helyzetet.
~ Ez van, amire nincs ráhatása az embernek, azon kár idegeskednie, attól nem lesz jobb, csak felesleges negatív dolgokra fordítja az energiáit, miközben saját magát emészti fel.~
- Na és van már valami elképzelésed a jövőddel kapcsolatban? -tett fel egy újabb kérdést Rachel, úgy gondolta, hogy biztos nincs, mert miért is lenne, de vannak olyan egyéniségek, akik már akkor tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben, mióta szinte a világra jöttek...nos, a lány nem tartozott közéjük, egyelőre elképzelése sem volt a jövőjére nézve, remélte, hogy majd alakul valahogy a dolog és később talán okosabb lesz ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.

Adrian

A Rellonos továbbra sem vesztette el jókedvét, azt viszont megjegyezte magában, hogy a fiú nagyon elemében van, mármint ami az idegeskedést és aggódást illeti, kissé túlpörgött, de azt nem tudta eldönteni, hogy alapból ilyen típus, vagy ez a szerencsétlen eset váltotta ki belőle ezt a negatív viselkedést.
- Nyugi, ne pörögd túl magad! Szerintem nem ez az első eset, biztos vagyok benne, hogy más is hangot adott véleményének ezzel az ízléstelen, pocsék hellyel kapcsolatban. -nyugtatta a srácot, de csak halkan válaszolt neki, nehogy meghallja a felbőszült nagyérdemű, akik a falon lógva juttatták érvényre nemtetszésüket.
~ Nem hiányozna, hogy még jobban felhergeljék magukat, így is az az egyetlen pozitívum ebben a szerencsétlen helyzetben, hogy nem tudnak lejönni a falról ~
- Csak egy jó tanács: szerintem ne mérgesítsd fel őket még jobban, akkor még lehet arra esélyed, hogy megúszd a dolgot, hiszen nem is ismernek. - mondta Rachel, miközben a könyvet visszarakta eredeti helyére, maga mellé, jelezve, hogy esze ágában sincs kihívni a sorsot maga ellen, ezt egy tömör megfogalmazással a fiú tudtára adta:
- Hát nem is arra gondoltam, hogy én vágom hozzájuk! Te is tudod, hogy semmi jó nem sülne ki a dologból, szóval hanyagoljuk ezt a megoldást! Szerintem, ha megtartod magadnak a véleményed, akkor lenyugszanak, nem kell velük tudatni, hogy egy gáz helyen "élnek", tudják azt ők maguktól és fáj nekik az igazság. Egyébként elég fura neved van, ez most komoly? Nehezen tudom elhinni, hogy ez az igazi neved, vagy ha igen, hát akkor ...... -harapta el mondandója végét a Rellonos, miközben szemöldökét felvonva figyelte diáktársát.
- Rachel vagyok, semmi extra, szokványos név, egyesek Rach-nek becéznek. Melyik házba jársz? -érdeklődött a lány, közben könyve halk puffanással a földön landolt, valahogyan sikeresen leverte karjával, de nem igazán izgatta magát, elhever az ott is, mindegy neki, hogy fenn, vagy lenn van, egyszerűen csak padlót fogott.
~ Elég érdekes ez a srác, mintha titkolna valamit, de vajon mit? Miért nem beszél magáról őszintén? Rejtély az egész! ~
- Egyébként jó neveltetést kaptam, talán túl jót is, de nem mindig tartom be a példaértékű viselkedést, ha van rá lehetőségem, akkor úgy cselekszem, ahogyan kedvem tartja, nem szeretem, ha korlátok közé szorítanak. -adott választ egy kis fáziskéséssel Rach, mert a jó neveltetés nem állt távol tőle, csak éppen nem mindig tartotta be az aranyszabályokat.
A festmények újra egymás szavába vágva ricsajoztak, a Rellonos nem zavartatta magát, egyáltalán nem idegesítette a háttérzaj.
- Most jól kimérgelődik magukat, aztán majd elhallgatnak, legalább feldobta valaki a napjukat és van közös beszédtémájuk, nézd a dolgok pozitív oldalát! -jelentette ki a lány, majd pillantása beszélgetőpartneréről a könyvre vándorolt, mely ott pihent a lába előtt a padlón - nagyon jó helyen volt ott egyelőre.

Gellért

- Jó neked, hogy bármilyen körülmény között el tudsz aludni, nekem mindig gondot okozott zajos környezetben elszenderedni.
~ Persze, hiszen a szüleim mindig tiszteletben tartották, hogy az éjszaka alvásra való és ne zavarjuk egymást, a szobáink is milyen jól el voltak szeparálva egymástól és milyen nyugodt volt minden! Hiányzik a szobám! ~
A lány megtudta, hogy Gellért otthon is nagy népszerűségnek örvendett a sok barát hallatán, hát igen, ki az aki szívesen hagyná ott őket, amikor olyan jól elvoltak és mindig lehetett számítani rájuk?
- Persze, ez nem kívánságműsor, most itt kell lenni, ez van.
Rach szívesen gondolt szülőhazájára, nagyon hiányzott neki, de megígérte magának, hogy egyszer visszatér oda, remélhetőleg nem jön közbe semmi sem.
- Nagyon szerettem ott lakni, más az egésznek az atmoszférája, egy gyönyörű kertvárosban laktunk Fairview-ban, idilli környezetben, hatalmas, családi házban. A környékünkön nagyon kedvesek voltak az emberek, minden család ismerte egymást, összetartott a közösség. Nekem azért volt jobb ott, mint itt, mert ott születtem és szerettem ott élni, igaz itt is elvagyok, vannak új barátaim is, de ha lenne rá lehetőségem inkább visszamennék. Koreában nem jártam még, anyám már Amerikában élt, amikor megismerkedett apámmal, szóval az kimaradt. Oda is elmennék egyszer kíváncsiságból már csak a származásom miatt is, de mindig is Amerika lesz az igazi otthonom. -válaszolta Rachel, mert valóban szülőföldjéhez húzta a szíve és Koreához a származásán kívül semmilyen kapcsolat nem fűzte, úgyhogy az semleges volt számára.
- Igen, angol, magyar és koreai nyelveken beszélek, de a jövőben szeretném majd elsajátítani a franciát is, abból egyelőre csak pár szót ismerek. -válaszolta a Rellonos, majd egyből az egyik ismerősére gondolt, aki kente-vágta azt a nyelvet, csak se ideje, se energiája nem volt megtanítani neki, ugyanis nagyon lekötötték a teendői.
- Elég sok helyen vannak rokonaitok, milyenek azok a helyek? Angliáról azt hallottam, hogy ott elég búskomor az időjárás, valóban így van? - kérdezte Rach, majd karját összefűzve ő is nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, így folytatta a csevegést.
A mi szeretnél lenni, ha "nagy" leszel kérdéssel megfogta Gellért, mert halvány fogalma sem volt erről, de a válasz alapján a fiúnak sem volt egyelőre elképzelése a jövőjével kapcsolatban.
- Egyelőre még gondolkodom ezen, nem tudom, hogy mi lenne a jó. Szeretek sprotolni, íjászkodni, érdekel a fotográfia és a varázspóker is, de még nem biztos, hogy ezek közül bármelyik is szerepelni fog a jövőképemben...aztán ki tudja? -a Rellonos minden hobbiját felsorolta, ezekkel szívesen foglalkozott, végül is nem bánta volna, ha lehetősége adódik majd a későbbiekben is akár komolyabban űzni valamelyiket.
- Mi a hobbid? -kérdezett vissza röviden, mert a hosszabb hangvételű beszélgetés során érdekelte, hogy Gellért mivel szokta elütni a szabadidejét, már ha volt neki.

Adrian


A lány látta, hogy valamennyire sikerült megzavarnia és kizökkentenie a fiút eddigi gondolatmenetéből, amin nem is csodálkozott, mert sokszor saját magán sem igazodott ki, de most szentül meg volt győződve róla, hogy elég érhetően fejezte ki gondolatait, de ennek ellenére saját maga is belegabalyodott időnként a mondandójába, ám ezt magának sem szerette bevallani. Az anyja mindig mindennek elmondta a következményét, ez átragadt rá is és igyekezett ennek hangot adni, azaz sokszor nem csak az agyában futott le egy-egy gondolatmenet és annak kihatása, hanem verbálisan is meg lett erősítve és ki lett mondva.
Rachel egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül, elég sokféle emberrel találkozott szülőhazájában és itt is, egyszerűen elfogadta a tényt, hogy most egy különösebb emberrel hozta össze a sors.
- Oh, értem, de akkor is fura ez a név, de ha így szeretnéd, hogy hívjalak, akkor Wally leszel. -válaszolta neki, miközben elkönyvelte magában, hogy a fiú nem egy szószátyár típus, amit nem is bánt, mert a festmények zaja úgyis betöltötte az egész teret, így is túl nagy volt már a nyüzsi, de egyelőre nem sértette a füleit ez a fajta háttérzaj.
- Juujj, nem tudod, hogy melyik házba lettél beosztva? Ez komoly? Nos, ha tippelhetek, akkor Navine, vagy Eridon, bár ezek neked úgysem mondanak semmit, de az tény, hogy elég fura nevük van az itteni házaknak. -Rach furcsállta, hogy a srác nem tudja, melyik házba lett beosztva, de nem firtatta tovább ezt a kérdést, mert úgysem jutottak volna egyről a kettőre, inkább más vizekre evezett:
- Mikor érkeztél a kastélyba?
A lány örömmel vette, hogy nem neki kellett lehajolnia a könyvéért, bár tőle még lehetett volna elfekvőben egy kicsit, de Wally megelőzte és mielőtt visszatette a dohányzóasztalra meg is tisztogatta kicsit.
- Látom te is szeretsz takarítani! -mondta nevetve a lány, majd folyatta mondandóját, valamint válaszolt diáktársa kérdésére:
- Köszönöm, hogy felvetted. Egész jó könyv, egy varázslótanoncról szól, aki korán elveszítette a szüleit, a rokonai nevelik fel és nem is tudott a képességeiről. A történet előrehaladtával tesz szert minden tudására, felvételt nyer egy varázslóiskolába, de nehezen megy neki a beilleszkedés, mert zűrös gyerekkora volt, mindig bajba kerül, aztán majdnem kicsapják, nos jelenleg ennél a résznél tartok. A történet nagyon izgalmas és még messze van a vége! -mondta lelkesen Rachel, miközben a könyv fedelét bámulta, már rég olvasott ilyen remek művet, ami egészen hétköznapi, de tele van érzelmekkel, lelki fejlődéssel és tanulságos dolgokkal.
A Rellonos belegondolt, hogy nagy szerencséje van családjával, remek helyre született és nagy szeretetben nevelkedtek testvéreivel, emellett mindenki nagy egészségnek örvendett. Minél többet gondolt a családjára, annál jobban hiányoztak neki, de egyelőre csak várt a nagy találkozásra, mást nem is tehetett volna.
Belegondolt a jó neveltetés témába is, hát itt azért már felrúgott néhány szabályt ezzel kapcsolatban, de akkor is nagyon szórakoztatónak érezte, amiket elkövetett és nem volt lelkiismeret furdalása, mert egyszerűen megérte az egész, hogy ne csupán mintagyerekként viselkedjen. Otthon szigorúbb szabályok között élt, az etikettől kezdve mindenre oda kellett figyelnie, most pedig élvezte azt a fajta szabadságot, ami ott nem adatott meg neki, bár alkalmanként azért a bátyja is tett olyan dolgokat, amikről jobb, ha az ősök nem tudtak. Ettől függetlenül szívesebben lett volna otthon, mert a szigorúbb neveltetés ellenére jól érezte magát a szülői házban, mindig számíthatott a szüleire és mindig megkapta azt a fajta lelki törődést, amit igényelt, ráadásul azért eljárhatott ide-oda a barátaival is, de természetesen mindig is a család jó hírnevének fenntartása volt az első szempont.
- Nem fognak hazaűzni a festmények, attól nem kell tartanod! Tudtommal azért még senkit sem csaptak ki, mert kifejtette a véleményét a hely nem tetszésével kapcsolatban. -mondta Rach a valóságba visszazökkenve, mert nemrég még messze járt gondolataival, időnként ugyanis hajlamos volt elrévedni, de szerencsére ez a folyamat nem tartott sokáig.
Rach alapvetően pozitív beállítottságú volt, de ha rossz passzban volt, és egyéb esetekben akkor nem volt ajánlatos senkinek sem a közelében lennie, mert akkor sokkal sebezhetőbbnek érezte magát és akkor nem foglalkozott vele, hogy kivel hogy viselkedik, de kőbunkó énje szerencséjére csak ritkán mutatkozott meg, ahhoz valóban a padlóra kellett kerülnie, bár most helyette a könyv tette meg ezt a lépést nemrégiben.

Adrian, alias Wally

A lány megpróbálta kibogarászni, hogy vajon melyik házba jár Wally, igazából nagy segítség volt, hogy jellemezte pár szóval a házát, hiszen ezekből már lehetett arra következtetni, hogy melyik területre osztották be.
- Az elmondásod alapján szerintem Eridonos lehetsz, de idővel úgyis ki fog derülni. -mondta mosolyogva Rach, mivel az imént hangzott el, hogy csak pár napja érkezett meg az iskola falai közé, így valóban nem ismerhette még ki magát itt, de akkor is furcsállta, hogy nem tudta, hogy melyik házba sorolták be, ez pedig arra engedte következtetni, hogy vagy nem érdekli, vagy elfelejtette, persze a két dolog kombinációja sem volt kizárva a lehetőségek sokasága közül.
- Ó, mekkora csend lett, csak elfáradt a lepcses szájuk! -jelentette ki örömteljesen a Rellonos, mert így az egész helyiségben újra nyugalom honolt. Mivel nem ismerte a fiút, ezért nem akart neki túl személyes kérdéseket feltenni, hiszen nem tudta, hogy hogyan reagált volna rá, volt már olyan eset is, hogy feltett egy ártalmatlannak tűnő kérdést és a másik inkább megfutamodott, amit egyáltalán nem tudott mire vélni, de ki érti az embereket? Néha nagyon furcsák tudnak lenni, sokszor pedig ok nélkül is meg tudnak bántódni, ha pedig segíteni szeretne az ember, akkor azt meg személyeskedésnek veszik, arról nem is beszélve, hogy a kegyetlen őszinteséggel sem akarnak általában szembesülni.
- Hát igen, nem árt, hogyha nem osztod meg a véleményed a falfestményekkel, mert amint látod, nagyon háklisak tudnak lenni, van úgy, hogy ok nélkül is szidják az embert, ha haragosak.
Rachel visszagondolt arra, amikor a szőkével tilosban jártak és a lepcses szájú banyát letakarta egy lepedővel, ahogyan a papagájokat szokták, hogy elhallgassanak, de sajnos ez az ő esetében nem működött. Szerencsére nem származott semmi bajuk ebből a szerencsétlen esetből, a portré pedig a sötétségnek köszönhetően nem ismerte fel őket másnap és még hálás is lehetett nekik, hogy leszedték róla a fehér lepelt, mert egész éjszaka és délelőtt sem járt arra senki, vagy ha igen, akkor messziről kerülte a zsémbes némbert. Visszagondolva jó móka volt az egész, még egy páncélos sisakot is elvitt magával emlékbe, melyet Karina szerzett neki.
Miután merengéséből újra visszatért a valóságra, észrevette, hogy beszélgetőpartnere kissé unja magát, ezért úgy gondolta, hogy folytatja a társalgást.
- Mivel foglalatoskodsz szabadidőben? -érdeklődött a lány, miközben újra Walley-ra emelte tekintetét, úgy gondolta, hogyha akar válaszol, ha pedig indiszkrét kérdésnek tartja, akkor max benyög neki valami "kedveset", vagy ott hagyja. Rach az eddigi tapasztalatok alapján azt szűrte le a fiúról, hogy zárkózott alkat, nem beszél feleslegesen, nem az a partiarc és megvan a saját maga kis világa, ahol biztonságban érzi magát és melybe maximum a hozzá legközelebb állóknak enged betekintést, bár nem akart analizáló üzemmódra váltani, csak ez jött le neki első benyomásra.
~ Olvasni biztos szeret, verset írni is talán, vagy történeteket, esetleg írásban jobban ki tudja fejezni magát, mint kommunikációban...vajon érdekli a csillagászat és a filozofikus dolgok is? Ki tudja, igazából semmit sem tudok róla, találgatni meg badarság. Lehet, hogy egyszerűbb típus és nem szeret töprengeni mélyebben az élet dolgain, de az is lehet, hogy valamilyen hangszeren is játszik. ~ -elmélkedett magában a Rellonos, egyelőre nem mondta el magáról, hogy mit szeret csinálni, mert lehet, hogy egyáltalán nem érdekli a másikat, bár úgy látta, hogy Wally nem zárkózott el teljesen a kommunikációtól.
- Egyke vagy, vagy van testvéred? Nekem egy húgom és egy bátyám van, szerencsére mindkettejükkel jól kijövök, kivéve, amikor a falnak megyek tőlük. -dobta fel az újabb témát Rachel, hátha szívesen mesél a srác a családjáról, bár ebben sem volt biztos. A lány érdeklődő típus volt, nagyon foglalkoztatta az emberek viselkedése és hogy meddig mennek el bizonyos dolgokban, kivéve közönyös napjain, mert akkor az sem izgatta volna, ha csillámpónik potyognak az égből.

Bárcián

Délután a lány egy újabb felfedező körútra indult, mert nem volt semmi kedve szobájában kuksolni, különben sem volt éppen semmi dolga, akkor meg miért ne nézne szét a kastély többi, felfedezésre váró területén?
Rach fekete blúzt, sötét farmert és fekete félcsizmát viselt, haját kiengedve hagyta, csak kifésülte belőle a "boszorkányokat", egyes részeken annyi gubanc volt benne, hogy csak nagy kínszenvedés árán tudta újra simává és "akadálymentessé" varázsolni a haját.
Miután elkészült, úgy gondolta, hogy elviszi magával rajzfelszerelését, mely egy üres papírból és egy ceruzából állt, és keres egy olyan helyet, ahol gyakorolhatja tudását, mellyel igencsak hadilábon állt, de abban reménykedett, hogy sok gyakorlással talán sikerül neki valamennyire elsajátítani ezt a fajta művészetet. Nem érdekelte, hogy milyen lesz a műve, mert senki sem volt vele, hogy kinevesse és nagy magányában talán ihletet kap majd és sikerül egy elviselhető rajzot alkotnia.
~ Na igen, a fényképezés inkább az én területem, de ezt sem szeretném elhanyagolni, csak akkor adom fel, ha semmiképp sem megy, időtöltésnek meg tökéletes! ~
A Rellonos elhagyta szobáját és egy kis ideig bolyongott az épületben, nem igazán talált olyan helyet, ahol nem zajongott volna a többi diák, de nem adta fel és tovább folytatta útját. Nem sokkal később a Keleti szárnyban lyukadt ki a második emeleten. Nem sűrűn járt itt, benyitott az egyik ajtón és egy viszonylag elhagyatott tanulószoba jellegű helyiséggel találta szemben magát, ahol jelen pillanatban csak 1-2 diák ült a terem másik felében rajta kívül.
~ Tökéletes helyszín! ~ -ujjongott magában a lány, majd gyorsan bevetődött a helyiségbe és becsukta maga mögött az ajtót. A terem szinte kongott az ürességtől, csend és nyugalom honolt benne Rachel legnagyobb megelégedésére.
A lány fogta magát, majd nekitámaszkodott az egyik ülőalkalmatosságnak, ölébe vette a papírt és elkezdett rajzolgatni, egyelőre nem is tudta, hogy mit fog alkotni, csak úgy firkálgatott.
~ Nem valami bájos hely, de megteszi, legalább nincs az a nagy hangzavar. ~ -gondolta magában Rach, miközben azon tűnődött, hogy mit rajzoljon, egy tárgyat, tájképet, személyt, állatot? A lehetőségek tárháza végtelen, csak kap majd valamiféle ihletet idővel, egyelőre nem akarta erőltetni a dolgot, mert az erőlködésből idáig soha semmi jó nem sült ki.

Bárcián

A lány még mindig csak firkálgatott, nagyon nehezen ment neki így is az egész, csak vázlatszerű alakzatokat kreált, és nem volt magával megelégedve.
~ Meg tudod csinálni! Hagyj magadnak időt, különben nem fog sikerülni! Micsoda idétlen gondolatok! ~ -morfondírozott magában a lány, mikor arra lett figyelmes, hogy valaki kotorászik mellette és teljesen beárnyékolja a lapját, aminek egyáltalán nem örült.
- Khm! -próbálta kinyilatkoztatni nemtetszését a Rellonos, majd szemöldökét összeráncolva nézett az ismeretlen alakra, akinek nem látta az arcát, mivel a beszűrődő fényt kitakarta és egyébként is jóval magasabb volt nála, szóval szint semmit sem látott belőle a zöldike, amikor egy fél percre rápillantott.
Nem szeretett volna felkászálódni kényelmes ülőhelyéről, ami igazából egyáltalán nem volt az, mert a kemény padló aligha nevezhető annak, de ő egyelőre jól elvolt a helyén, ezért onnan kommunikált a másikkal:
- Mit keresel itt? Csak nem eltévedtél? -érdeklődött kissé gúnyosan, bár miután kiszaladt a száján ez a két kérdés kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert mi van, ha nem egy magas diák az illető, hanem valaki más?
~ Grat, Rach, már megint eljárt a szád, lehet, hogy nem kellett volna...~
Igazából az idegesítette, hogy valaki megzavarta a "munkájában", másrészt az, hogy sehogy se ment neki a rajzolás, pedig szeretett volna fejlődni kicsit ezen a téren. Nem sok esélyt látott rá, hogy valaha is jeleskedni fog ebben a műfajban, de úgy volt vele, hogy azért valami csak ragad rá idővel.
A lány úgy érezte, hogy már nincs értelme magyarázkodnia, semmi sem segítene a helyzeten, mivel már eljárt a szája, szíve mélyén remélte, hogy diákkal van dolga, de ha nem az az illető, akkor annak bizony következményei lehetnek, ami elég baljósan hangzott.
Kicsit összébb húzta magát, legszívesebben felszívódott volna, de tudta, hogy nincs menekvés, már megtörtént a baj, fejét gyorsan ölébe hajtotta, a papírjához, nehogy jobban szemügyre vegye az illető, de ő is tudta, hogy semmi jelentősége nem volt ennek a mozdulatsornak, mivel a strucc is hiába dugja homokba a fejét, úgyis meglátják.

Bárcián

- Úristen, a fiú a képről! -hagyta el a száját a meglepő felismerés, mikor újból ránézett a férfira, amit azért mert megtenni, mert az megnyugtatta, hogy nem fog neki ártani semmilyen formában sem.
~ Ügyes vagy, csak így tovább, nincs elég bajod így is?! Ezt most hogy magyarázom ki? ~
- Bocsánat, csak mintha már láttam volna magát egy régebbi képről valahol, de már nem is tudom, hogy hol. -mondta egy ártatlan mosoly kíséretében a lány, aki úgy gondolta, hogy egyelőre marad a magázódós hangnemnél, ha pedig az illető felajánlja a tegezést lehetőségét, akkor boldogan él vele. Kicsit megzavarta, hogy először magázta a "fotómodell", majd tegezte, de remélte, hogy az utóbbinál maradnak, addig viszont esze ágában sincs letegezni, mert még baja lehet belőle. Nagyon fiatalos volt az illető, de a Rellonos sejtette, hogy nem egy mestertanonccal van dolga, mert azért látszott rajta, hogy már nem az iskola padját koptatja, még azt is el tudta képzelni, hogy valami új tanár jött az iskolába, akit pont az ő személyében üdvözölhet.
- Nos, kihez van szerencsém? -érdeklődött a lány, majd úgy döntött, hogy mégis feláll a helyéről és bemutatkozik, óvatos léptekkel közelítette meg a férfit, majd kezét nyújtva tudatta vele becses nevét:
- Rachel Octavia Amber vagyok, de mindenki csak Rachel-nek, vagy Rach-nek hív. Egyébként igazság szerint az bosszant a legjobban, hogy béna rajzoló vagyok, sajnos ez van, hiába gyakorlok nem megy. -tette hozzá a Rellonos, akit nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy kihez is van szerencséje.
Annak örült, hogy nem haragudott meg rá igazából a másik, de remélte, hogy nem bosszantja fel azzal, hogy nem hagyja dolgozni. Az a régi kép nagyon izgatottá tette, micsoda egybeesés! Pont az jelenik meg egész valójában, aki az albumban is szerepelt és még sosem látta, hát ez nagy mák!
Remélte, hogy nem kérdez rá rövid és logikátlan magyarázata után még egyszer, hol látta a képet, de tudta, hogy rá fog, akkor majd azt mondja, hogy már nem emlékszik, valahol rátalált, biztos valaki elhagyta...hülye kifogás! Minden esetre barátnőjét sosem árulta volna el, inkább akkor viseli a büntetés következményeit, számára ugyanis a barátság sérthetetlen és szent dolog, a kulcsszó pedig az összetartás.
A többi barátnőjével is mindig számíthattak egymásra, megbíztak egymásban továbbá mindent meg tudtak beszélni és ami a legfontosabb, hogy mindig összetartottak...ez volt az alapelve Lilla esetében is.

Bárcián

A lány bőszen bólogatott, amikor Bárcián mit sem sejtve megemlítette, hogy biztosan a tablón látta meg a képét.
~ Huh, ezt megúsztam, még szerencse, hogy nem fogott gyanút és eszébe se jutott, hogy máshol is láthattam már. ~
Rach megkönnyebbült, mikor a férfi felajánlotta neki a tegezést, mert így azért mégiscsak kötetlenebbül és felszabadultabban lehet beszélgetni.
- Örvendek, szép pályafutást tudhatsz magad mögött, tanulóból lett gazdasági igazgató. -mondta elismerően Rachel, hiszen nagy megtiszteltetésnek tartotta, ha valaki ilyesfajta felelősségteljes pozíciót tölthet be az iskolában. Bárcián lazának tűnt és volt benne valamiféle megnyutató életérzés is, amit nem tudott hová tenni, mert szinte minden feszültsége eltűnt a közelében.
- Magával a rajzolással nem lenne gond, mert érdekel, csak az okoz bosszúságot, hogy nem igazán megy és az a fajta ember vagyok, aki nem adja fel egykönnyen a dolgokat, szóval talán ha eleget gyakorlok, akkor később jobban fog menni. Egyébként imádok fotózni és az jobban is megy, főleg a fekete-fehér képek készítsével foglalatoskodom, mert az a kedvenc műfajom. Azon belül is a jól elkapott pillanatok híve vagyok, a beállított képek olyan műviek és azok nem tudnak úgy mesélni egy szereplőről, mint a pillanat hevében elkapott felvételek. Azért is választottam ezt a műfajt, mert ezek a fotók adják vissza a puritán valóságot igazán, mivel nincsenek benne tarkabarka színek, amik elvonnák a figyelmet a kép igazi mondanivalójáról.
A Rellonos őszinte lelkesedéssel mesélt a fotózásról, képeit egy albumban gyűjtötte össze, melyet gondosan elrejtett a szobájában, nehogy bárki is hozzáférhessen, akinek nem akarja megmutatni.
- Mivel töltöd a szabadidődet? -érdeklődött Rach, mivel kíváncsi volt rá, hogy mit csinál Bárcián szabad perceiben, ha már így összfutottak.
A lány nem igazán rajongott az ötletért, hogy olyasmit csináljon, amihez nem fűlik a foga, de a rajzolás valamennyire érdekelte, csak ezért tett erőfeszítéseket ez irányban, viszont úgy határozott, hogyha kiderül, hogy egyáltalán nincs hozzá tehetsége, akkor nem fogja erőltetni.
Örült, hogy találkozott Báricánnal, mert kíváncsivá tette a kép kapcsán a férfi, hogy vajon milyen tulajdonságokkal rendelkezik és ugye ezt a fotóról nem igazán lehet leszűrni. Idáig szimpatikus volt neki, mert látta, hogy egyáltalán nincs magától elszállva és nem egy rosszindulatú emberrel van szerencsére dolga.

Bárcián


- Köszönöm, szerintem is szép hivatásom lenne, ha ezt a pályát választanám, de tisztában vagyok vele, hogyha meg szeretnék élni belőle, akkor profi fotósnak kellene lennem, elvégre az lenne a cél, nem is a pénz miatt, hanem magam miatt.
A lány mélyen hallgatott arról, hogy egyáltalán nem volt ráutalva az anyagiakra, hiszen gazdag, nemesi családból származott, de mindenképpen szerette volna elérni később, hogy ne kelljen senkire se támaszkodnia, hanem a saját maga erejéből építsen fel egy remek karriert, mégpedig olyat, amit szívesen csinál és megpróbálja ebből biztosítani megélhetését, de lelke mélyén tisztában volt vele, hogyha bármiben is kudarcot vall, a családjára mindig számíthat, de ezt nem akarta megtapasztalni.
- Elsősorban ez érdekel jelenleg legjobban, de szívesen íjászkodom még, űzöm a varázspókert és sportolok is, szenvedélyem a fitnesz és a futás. -tette hozzá a Rellonos kissé szégyenlősen, mert végtére is kicsit zavarban érezte magát Bárcián társaságában és furcsállotta, hogy mi ez a nagy nyugalom mindemellett, ami rátelepedett hirtelen. Nem volt ellenére ez az állapot, mert mostanság elégé frusztrált volt időnként, egyrészt a családjának hiánya miatt, másrészt a vizsgák végett. Volt benne egyfajta megfelelési kényszer is a szülei irányába, hiszen elvárták tőle, hogy jól teljesítsen és később olyan pályát válasszon, ami nem csorbítja a hírnevüket, ennek pedig nem volt könnyű megfelelni.
- Ó értem, de mi az amit a legszívesebben csinálsz? Mindenkinek van egy olyan kedvenc tevékenysége, amely teljesen kikapcsolja és egyben felüdíti. -jelentette ki Rach, hiszen biztos volt benne, hogy van olyan tevékenység, amelyet a férfi szívesen űz, hacsak nem titok. Kíváncsi volt rá, hogy mit csinál a szabadidejében, hiszen még alig ismerte és szeretett volna róla többet tudni.
- Köszönöm a tanácsot, másolni tényleg nem lenne olyan nehéz kezdésnek, ebben igazad van, de én vizuális típus vagyok és inkább azt szeretném ábrázolni, ami foglalkoztat és belőlem jön, tehát sokszor nem is kézzel fogható dolog. Szeretem, ha olyat alkothatok, aminek van valami mondanivalója és közel áll hozzám, nem csupán hétköznapi dolog. Szerinted veszett fejsze ez az ügy? Tudom, nehéz eset vagyok. - mondta kissé szomorúan Rachel, majd tekintetét levette Bárciánról és lehajtotta fejét, mivel kissé csalódásnak fogta fel az egész dolgot, pedig még bele sem kezdett igazából.
- When a door closes, a window opens... Or, something like that. -tette hozzá a fotográfiára utalva, de nem tudta, hogy milyen nyelveken beszél a férfi, így nem volt biztos benne, hogy megérti mondandóját, de azért egy próbát megért, mivel mégiscsak az angol volt az anyanyelve.

Bárcián


Nagyon megörült annak a leányzó, hogy Bárcián ilyen empatikus és nyíltan kimondja azt, amit gondol, nem kertel. A zöldike újra beszélgetőpartnerére tekintett, immár szemtől szembe folytatva a társalgást. A lány a kora ellenére komolyabb volt a többi korabeli ismerősénél, ez részben a neveltetésének volt köszönhető, hiszen felelősségre, megfontoltságra nevelték a szülei és tisztában volt az adott lehetőségekkel és azok következményeivel. Mindig felmérte a helyzetet, óvatosan állt hozzá mindenhez, nem szeretett fejest ugrani a dolgokba, hiszen tapasztalata alapján abból inkább csak baj származott. A bátyja is megfontoltabb típus volt, de ennek ellenére időnként hajlamos volt meggondolatlanul cselekedni, persze annak általában ő itta meg a levét. A húga pont az ellenkezője volt, nehezebben is bírtak vele a szülei, de azért nem volt teljesen kezelhetetlen, megvolt a magához való esze, csak épp letojta a dolgokat, egy igazi tűzről pattant lányka volt.
- Milyen extrém sportot űzöl? -érdeklődött Rach, majd Hedda jutott az eszébe, ő is nagy sportember volt és mugli csapatban játszott, nagy tehetségnek ígérkezett. A lány őt sem bélyegezte meg, hiszen mindenki úgy áll a muglikhoz, ahogyan akar, neki ebbe semmilyen beleszólása sincs és tiszteletben tartja mások véleményét, életét, viszont ezt magára nézve a többiektől is kölcsönösen elvárta.
Hallotta, hogy az extrém sportok az egekbe repítik az adrenalin szintet és valamiféle eufórikus állapotot okoznak, ezért is kedvelték annyira a merészebb típusú személyek, hát egészségükre!
Rachel sok mindenben benne volt, de ez távol állt tőle, igaz sose próbálta ki a sport ezen formáját, úgyhogy el sem tudta képzelni, milyen lehet, de azzal tisztában volt, hogy veszélyes vállalkozás.
A Rellonos nagyon felvillanyozódott, hogy Bárcián értette, amit mondott, sőt még válaszolt is rá angol nyelven, és mint kiderült jó nyelvérzékkel áldhatta meg a sors, hiszen azt mondta, hogy az utazás mellett szívesen sajátít el új nyelveket is.
- Milyen nyelveken beszélsz? Nekem az angol az anyanyelvem, de beszélek magyarul és koreaiul is.
A lány észrevette a kesztyűt a férfi kezén, de volt benne annyi tapintat, hogy nem firtatja a dolgot, egyébként sem akarta lerohanni ezzel a dologgal már az első alkalommal, hiszen még alig ismerte és nem akart udvariatlan lenni vele. Biztos, hogy Bárcián nem örült volna, ha rögtön rákérdez erre a kényes ügyre és nem szerette volna ilyen jellegű indiszkrét kérdésekkel bombázni.
- Igen, igazad lehet, kár, hogy nem megy minden simán, bár ha semmi kihívás nem lenne a dologban, akkor a végén sikerélménye sem lenne az embernek. -válaszolta Rachel, mert ésszerű volt számára, hogy mindenért meg kell küzdeni és az életben semmi sincs ingyen, legalábbis semmi sem vehető meg pénzzel, amihez valamiféle adottság szükséges.

Ott vannak, igen, de csak csevegtek (Rach még kicsi).  

Scarlett Conroy - 2016.02.28. 22:22



Okés.  

Annelie Freya Merkovszky - 2016.02.28. 22:26


Jó éjt, kedves mentorom!  

Boldog éjfélt!  

Szép jó reggelt!  



When it comes to Monday morning...

Hétfő van, haza akarok menni, aludni akarok, lustizni akarok *nyűgös*

Én is így kezdem a reggelt!  

Jó neked, Bia!  

Kell az is, a szombat sajnos munkanap lesz most.

Na igen...nekem az lesz, de legalább a rákövetkező hétvége hosszú lesz!