Sebestyén

- Nos, én is inkább macskapárti vagyok, persze a kutyákat is kedvelem, de valahogy az aranyos szőrgombolyagok közelebb állnak hozzám. - felelte mosolyogva a Rellonos.
- Valóban nagyon levették őket a lábukról. - utalt az egyiptomi korszakra a lány, majd hozzátette:
- Nekem egyébként a viking éra a kedvencem, mindig is tetszett a temetkezési szokásuk és, hogy nem féltek a haláltól, azaz dicsőség volt számukra harcban meghalni, szóval szembenéztek vele.
Tudta, hogy ez nem illett a macskás témához, de ha már a történelemről is csevegek, akkor úgy volt vele, hogy megemlíti ezt az információt.
- Kifejezetten macskák számára is létezik póráz, szerintem simán megveheted a kisállat kereskedésben, ott árulnak ilyen eszközöket. Nagyon kicsi cicáknak még nincs tudtommal, de ha már eléri a felnőtt, kifejlett méretét, akkor vehetsz neki egyet és kinn is tudod sétáltatni. Csak hát nem árt neki minden oltást beadatni, a kinti tartózkodás veszélyes lehet neki a sok fertőzés, macskabetegség és egyebek miatt, szóval szerintem csak azután engedd ki, ha megkapja az összes oltását. - javasolta Rach, mert belegondolva ez tűnt a leglogikusabb lépésnek.
- Biztos, hogy a fotózásban nem mindenki tarol, de a kutatásban biztosan több esélyed lesz, pláne, hogy érdekel is a téma. - felelte neki magabiztosan, biztos volt benne, hogy akit érdekel a jövőbeli munkája, akkor abban profi lesz.
- Van egy pár barátom itt, másodikos vagyok. - válaszolta Rachel Sebinek, majd visszakérdezett:
- Melyik a kedvenc tárgyad?
Nem volt benne biztos, hogy szeret tanulni a srác, de azt gyanította, hogy neki is van bizonyára olyan tárgy, ami könnyebben megy.

Kriszti

- Apukám auror, sokat dolgozik, de azért amennyit tud, szakít ránk időt. Na és a kártyázásra is, azt is nagyon szereti, ez már több nála, mint hobbi. A munkájában elismert, népszerű, jól végzi a dolgát, nem lehet okunk panaszra. - válaszolta Rach szándékosan többes számban, hiszen a családjának sosem okozott volna csalódást, mindent megtett, hogy fenntartsa a jó hírnevet és minél több kapcsolatra tegyen szert, akárcsak a felesége.
- A te apukádnak is érdekes szakmája van, büszke lehetsz rá. - felelte a Rellonos elismerően. Kíváncsi volt rá, hogy a bátyja mire viszi majd az életben, igaz sokat tanult, de a fékezhetetlen természetéből adódóan kérdés volt, hogy hogyan fogja a megszerzett tudást kamatoztatni a későbbiekben és mennyit fog csiszolódni már ami a viselkedést illeti.
- Remélem, hogy sikerrel jársz, igazán megérdemelnél már egy rendes anyát. Én is megteszem, amit tudok, aztán együtt csak jutunk valamire. - mondta mosolyogva, biztatóan a lányra tekintve Rachel, valóban szorított a lánynak, hiszen már nagyon rászolgált arra, hogy egy szerető, figyelmes anyja legyen, aki mindent megtesz érte és méltó az aranyvérhez is.
- Remélem, hogy itt is gyorsan megtalálod a helyedet, de tudod, hogy nyugodtan fordulhatsz hozzám bármilyen gond esetén, vagy akkor is, ha épp unatkozol. - ajánlotta fel a segítségét Krisztinek, hiszen neki is jól esett, amikor újoncként volt kire számítania. Kíváncsi volt, hogy vajon hány barátja lesz majd az újdonsült diáktársának, de úgy érezte, hogy feltalálja magát ahhoz, hogy új ismeretségeket kössön és minél több ismerősre tegyen szert. Eleinte neki sem volt olyan könnyű beilleszkedni, de mostanra már megtalálta a helyét az iskola falai között, bár sokszor küzdött honvággyal, ami teljesen természetes jelenség volt az esetében.

Choi Min Jong

- Akkor jó. Megnyugtató, hogy létezik még nálam is borzalmasabb hangú egyén. - felelte kuncogva Rach, miközben arra gondolt, hogy a húga valóban szerencsés, mert neki szép hangja van, cserébe nem szeret énekelni.
- Oh, ez igaz, örülök, hogy nem vagy az a vaskalapos prefektus. Szerintem sokan hálásak lennének érte, ha nem kéne hallgatniuk ezt az állandó jellegű duruzsolást és hangzavart, amikor épp erre járnak. - válaszolta a Rellonos, hiszen máris jobban érezte magát, hogy végre csend volt körülötte, mert már nagyon zavaró volt az örökös szószátyárság.
- Nos, azt hiszem, ebben hasonlítunk. - tette hozzá röviden Rachel, amikor Choi kijelentette, hogy igazából sosem volt jó. Egyelőre nem állt szándékában megemlíteni neki az éjszakai kihágásait és a seprűs kalandját, ami majdnem balesettel végződött vagy akár rosszabb is lehetett volna, mert nem akarta, hogy bajba kerüljön emiatt, hiszen mégiscsak egy prefektussal társalgott. Igaz, hogy azért belegondolt abba, hogy nagy valószínűséggel nem árulta volna be őt a fiú, mivel a mosdót is együtt dekorálták ki, de azért egyelőre jobbnak látta, ha hallgat erről, később pedig bármikor elmesélheti neki, ha jobban megismeri, szóval lesz még rá bőven alkalma.
A festményeknek láthatóan nem tetszett, hogy csöndben kell maradniuk, mert megvető és haragos pillantásokat küldtek a lány felé, de Rach mit sem foglalkozva velük tovább csevegett:
- Igen, itt van a zsebemben! - válaszolta a zöldike, majd előhúzta a kissé gyűrött papírfecnijét és egy miniatűr íróalkalmatosságot is mellékelt hozzá, amiket aztán átadott a srácnak, hogy elkezdhesse megrajzolni a kívánt sárkányos tetoválását.
- Aztán szép legyen ám! - közölte vigyorogva, majd a fiúra emelte a tekintetét, és várta, hogy megszülessen a nagy alkotás.

Dália

Rachel végigmérte az asztalához leülő lányt, egész szimpatikusnak tűnt neki, egyáltalán nem az a magát megjátszós némber volt, mint egyesek, akik azzal áltatják magukat, hogy övék az egész iskola, sőt az egész világ, aztán hirtelen padlóra kerülnek, mert az édes álmuk rémálommá válik, amikor ráébrednek a valóságra és visszakapják az élettől azt, amit másoknak oly nagy "kedvességgel" adtak. Szerencsére Dália nem ilyen volt, legalábbis a megnyilvánulása alapján nem látszott rajta, hogy bármi köze lenne az ilyesfajta emberekhez. Persze Rach most találkozott vele először és nem akart ebből rögtön messzemenő következtetéseket levonni, inkább kivárt, de az első benyomása pozitív volt a lányról.
- Nos, engem is az éhség hozott ide. Már régóta nem ettem semmit, legalábbis pár órája biztosan nem, úgyhogy most jól esett az étel, még ha nem is egy Michelin-csillagos főnyeremény volt. - válaszolta neki egy kedves mosoly kíséretében a Rellonos.
- Így elsőre nem látni rajtad, hogy új vagy, csak azért gondoltam, mert még nem láttak errefelé és kicsit fiatalabbnak tűnsz nálam. - felelte Rach, bár belegondolva sok olyan személyt ismert, akik az eredeti biológiai koruktól jóval fiatalabbnak vagy akár idősebbnek néztek ki, hiába, genetika és életmód keveréke az egész.
- Ó értem. Akkor anyukád valóban nagyon elfogult! Van testvéred? Ha igen, hogy hívják? - tette fel az újabb kérdést Rachel, arra gondolt, hogyha Dáliának vannak még testvérei, akkor vajon ők is valamilyen virágról lettek elnevezve? Elmosolyodott ezen, gondolatban már össze is állított a lány családjáról egy virágcsokrot különböző virágokkal, amelyek a testvéreit szimbolizálták, bolond egy gondolat volt ez.
- Nekem kettő is van, egy bátyám, Nathan és egy húgom, Emily. - válaszolta meg a saját kérdését Rach, mert biztos volt benne, hogy Dália úgyis megkérdezné tőle előbb-utóbb, hogy egyke -e vagy sem.

Sebestyén

- Ez jogos! - válaszolta a lány nevetve, gondolatban elképzelte, ahogyan Sebit egy hatalmas, dán dog húzza maga után sétáltatás közben a pórázon. Egyértelmű, hogy a srácnak esélye sem lenne megállítani a kutyust.
- Igen, ezzel én is egyetértek, de a piramisépítést azt én is inkább kihagynám! - helyeselt mosolyogva a Rellonos, mivel nem lett volna ínyére az egész napos fizikai munka, meg hát mégiscsak aranyvérű varázsló családból származott.
- Helyes! Érdemes megismerkedni a világukkal, a szokásaikkal, sok érdekes dolgot tudhatsz meg még róluk, de nem mondok ennél többet, majd utánajársz. - mondta Rach a vikingek kapcsán, akikről sokat olvasott és valóban érdekes információkra tett róluk szert.
- Ez jó ötlet, zsebre téve simán elviheted bármerre. - felelte a sárkányka, majd a cicára pillantott, aki még mindig békésen szundikált.
- Ebben igazad van, inkább legyen kevés jó barátja az embernek, mint sok hátba támadós ál barátja, az érdekembereket sosem csíptem. - jelentette ki Rachel, neki már volt bőven tapasztalata ebben a témában, kapott anno hideget és meleget is, sőt, első kézből a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyenek is ezek az emberek. Azóta óvatosan volt az emberi kapcsolatok kiépítésében, de azért nem zárkózott el senkitől sem nyitottságának és barátkozó személyiségének köszönhetően, viszont már sokkal reálisabban mérte fel a dolgokat és nem bízott meg első alkalommal senkiben sem teljesen.
- Én ezek közül a Legendás Lényekre járok, de még fel van véve jó pár tantárgy, ezeket tanulom még: Bájitaltan, Gyógynövénytan, Mugli- és Mágusismeret, Önismeret, Illemtan, Jóslástan és Művészetek. Mi a véleményed a tanárokról? - tette fel válaszadás közben az újabb kérdést, miközben érdeklődve Sebire nézett.

Sebestyén

Úgy látta, hogy Sebi kiszagolhatta, mire gondolhat, de szerencsére vele együtt nevetett, igazából semmi rosszat nem gondolt a fiúról, csak murisnak vélte magát az elképzelést, miszerint egy nagy kutyát "sétáltat".
- Igen, a mágiával minden könnyebb. - helyeselt Rach, bár ő legtöbbször jobban szerette a kihívásokat és amit saját maga által meg tudott oldani, azt meg is csinálta, például egy zár kinyitását hajtűvel és hasonló cifraságokat. A pálcáját jól kezelte, de csak akkor vetette be, ha már tényleg nagy szükség volt rá, vagy éppen unatkozott és mókázni akart.
- Szuper! Kíváncsian várom ezzel kapcsolatban a véleményedet és az észrevételeidet! - mondta lelkesen a Rellonos, örült neki, hogyha mással is meg tudta beszélni azokat a dolgokat, amik igazán érdekelték és még nagyobb örömre adott okot az, hogyha az illetőt is legalább ugyanannyira érdekelte és lelkesítette a téma, mint őt.
Sebi következő kérdésénél kissé elkomorodott, mert eszébe jutottak a régi idők árnyoldalai, a hamis barátok és ígéreteik. Nem tudta először, hogy válaszoljon -e a srácnak, csak bámult rá némán, majd a kezeit tördelte, de végül erőt vett magán, mert a fiú is válaszolt neki, csak annyi volt köztük a különbség, hogy Sebi ez ügyben még nem érte semmi negatívum, nem kellett senkiben sem csalódnia.
- Hát...szóval...mindegy! Belecsapok a közepébe! Volt pár olyan ember, akikben nagyot csalódtam, ők még Amerikában voltak a barátnőim, legalábbis azt hittem róluk, hogy azok. Egy iskolába jártunk, jól elvoltunk, mindig mindent meg tudtunk beszélni és úgy éreztem, hogy számíthatok rájuk. Aztán őket áthelyezték egy másik suliba, mert egy időben elköltözött a családjuk a szomszédos kertvárosba. Érdekes módon utána már egyáltalán nem keresték a társaságomat, beilleszkedtek az új környezetbe, új barátokat találtak maguknak, engem pedig szépen elfelejtettek. Az a vicc az egészben, hogy csak egy órányi távolságra költöztek tőlünk és mégis csak addig voltam jó nekik, amíg egy helyen laktunk. Tudod furcsa dolog, hogy amikor úgy érzed, hogy minden jel arra utal, hogy igazi, elválaszthatatlan barátok vagytok, és közbelép egy kis távolság, akkor vége az egésznek. Azt hiszem, hogy mégsem voltak igazi barátok. Van még néhány barátnőm Amerikában és velük a mai napig tartom a kapcsolatot, a távolság nem akadály, pedig most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint anno azok az ál barátok. Na, hát ez van, de az élet megy tovább. - vett egy mély levegőt a mondandója végén, majd újra mosolyt varázsolt az arcára és mintha misem történt volna, folytatta a társalgást:
- Ó igen, jól mondod, a mugliknak valóban vannak hasznos kütyüik. - válaszolta Rach, majd gondolatban hozzátette:
~ Még ha maguk mégsem azok. ~
- Nem ismerem a Tetra... mit? Még nem hallottam erről...mi a lényege? - kérdezte érdeklődve a lány, mivel még sosem volt dolga ehhez hasonló dologgal, de úgy gondolta, hogy mindenféleképpen szélesebb lesz a látóköre, ha megtudja, miről is van szó pontosan, így érdeklő tekintettel várta a fiú válaszát.

Boldog éjfélt!  

Boldog éjfélt!

Boldog majdnem este tíz órát!  

Csevegőt elárasztó csillámpónik.  

Bizony! *__*

Jaaaj, lol xD

Igazi Tapsi Hapsi! *__*

Dália

- Valóban egész ehető! - bólogatott Rach, tudta, hogy az otthoni finom ételeket nem pótolja semmi, itt valahogy az ennivalónak is más íze volt, mint otthon.
- Tavaly még én is az voltam. Rá se ránts, elmúlik! - felelte nagy mosollyal az arcán bátorításképp, hiszen látta, hogy Dália kissé zavarban jött attól, hogy még totál új itt, ami azért érthető, nem lehet könnyű dolga itt újoncként.
Amikor a lány felsorolta a testvérei nevét azt gondolta magában, hogy elég fura nevük van, de legalább nem virágnevek.
- Csúnya, gonosz Rellonos vagyok. Legalábbis ez a hír járja rólunk... - válaszolta a zöldike, majd hozzátette:
- Majd megtanulod, hogy milyenek a Rellonosok, legalábbis egy részük, aztán vagy pozitívat csalódsz bennük, vagy keserű szájízzel kerülöd el őket messziről, átkozva a napot, amikor találkoztál velük. Persze akadnak kivételek, de szerintem ez a többi házban is így van. Egyébként sincs csak jó és csak rossz tulajdonságokkal rendelkező ember.
A lány belekortyolt a kólájába, majd tekintetét újra Dáliára szegezte és egy újabb kérdéssel bombázta:
- Na, és mit dolgoznak a szüleid?
Merte remélni, hogy nem egy muglival beszélget, bár a beszélgetőpartnere származásáról egyelőre nem esett szó, de abban biztos volt, hogy egy sárvérűvel nem fog egy asztalnál ülni. Nem igazán csípte az effajta embereket, de folyton nem kerülhette ki őket, ennek teljesen a tudatában volt, de ha tehette, akkor tartotta velük a tisztes távolságot. Hiányzott neki a családja, szívesen hazautazott volna, de tudta, hogy egyelőre esélye sincs hazalátogatni, úgyhogy türelmesen várt, kommunikálásra pedig egyelőre maradt a bagolyposta.

Sebestyén

- Látod ebben van ráció, amit mondasz. - válaszolta Rachel, mivel a mágiával való igaz, minden könnyebben ment és talán a kutyasétáltatás is simán megoldható lenne. Ezt nem igazán tudta eldönteni, mert nem volt kompetens a témában, de nagyon valószínűnek vélte, hogy varázslattal mindent meg lehet oldani, ahogy ezt a dolgot is.
- Örülök, hogy érdekel a téma, legalább lesz mit olvasnod a tankönyveken kívül. - felelte a zöldike, majd arra gondolt, hogy ő már egy hónapja nem vett a kezébe semmilyen más könyvet a tankönyvein túl, ami elég lehangoló érzés volt számára, hiszen mindig is szeretett olvasni. Eldöntötte, hogy elmegy majd a könyvtárba és kivesz valami érdekes olvasnivalót.
- Esetleg tudsz ajánlani valami érdekes olvasmányt? - kérdezte a fiútól, annak reményében, hogy hátha tud ajánlani neki egy olyan művet, ami őt is leköti.
- Semmi gond. Igazad van abban, hogy azokkal érdemes csak foglalkozni, akik megérdemlik és akik most is itt vannak az ember mellett. A többi szóra sem érdemes! - legyintett Rach, most már jobban érezte magát, hogy kicsit kiönthette a szívét valakinek, ezáltal a hangulata is jobb lett, annak pedig különösképp örült, hogy Sebi nem firtatta a dolgot, mert valószínűleg látta rajta, hogy eléggé lehangolta ez a téma. Legalább egy olyan emberrel beszélgethetett, aki tekintettel volt az érzéseire és nem firtatta tovább azt, ami számára kényes dolog volt.
- Érdekes játéknak tűnik ez a tetrosz vagy mi. Én is próbáltam már néhány varázstalan dolgot, időnként elszórakozom velük, nagyobb kihívást jelent az, amit nem csak varázslással lehet megoldni. Igazából még nem sok mindent próbáltam, de hajtűvel törtem már fel zárat, de erről többet nem árulok el, a lényeg, hogy sikerrel jártam. - mondta mosolyogva a lány, nem tagadta, hogy csinált időnként szabálytalanságokat, sosem volt az a fenekén megülő, jó kislány típus. Sebiből nem nézte ki, hogy bármi rosszban sántikálna, de tisztában volt vele, hogy "kicsi a bors, de erős" címen semmi sem biztos, és egyébként sem ismeri még a fiút, egy találkozásból pedig nem akart levonni róla téves következtetéseket.

Megjelent a legújabb blogbejegyzés, melynek témája: A Bagolykő Mágustanoda falai között:
A Bagolykő Mágustanoda falai között

Boldog éjfélt!  

Megjelent a legújabb blogbejegyzés, melynek témája: Reflektorfényben a kviddics:

Reflektorfényben a kviddics

*Örül a dicséretnek*

Köszi, Lilith!  

Tanizawa Daisuke

Rachel-t megbízták azzal, hogy fogadja a legújabb diákot, Dai-t a bejárati csarnoknál, hogy megmutathassa neki az itteni terepet. Egyáltalán nem jelentett ez számára gondot, mivel a mentora volt. A Rellonos türelmes volt világ életében, így simán belefért, hogy késett egy kicsit az újdonsült diák. Fekete felsőt, sötét farmert, fekete balerina cipőt viselt, haját kiengedve hagyta, így várta a kis gólyát. Tudta, hogy nem egy elsőssel lesz dolga, úgyhogy talán nyugodtabb is volt a kelleténél, mert minél kisebb egy diák, annál nagy felelősséggel jár, ezzel tisztában volt. Nagyon örült, amikor végre baglyot kapott a szüleitől, amelyben megírták, hogy minden rendben van, a testvérei is jól voltak, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, aminek a lány külön örült. Mindig az eszébe jutott, hogy remekül érezte magát a testvéreivel, ezért is nagyon hiányolta őket és sokszor magányosnak érezte magát nélkülük, mivel mindig minden mókában benne voltak. Emily kicsi volt még hozzá képest, de nagyon talpraesett volt és mindent meg tudott vele beszélni, ráadásul imádta húgát, Nathan pedig nagyon jó hatással volt rá mindig, rengeteget tudtak egymással beszélgetni, úgyhogy nagyon hiányzott neki a bátyja társasága. Vele tudta a legjobban megértetni magát, számos probléma esetén őt kereste fel, szóval nem volt túl derűs, hogy itt nem beszélhette meg vele a dolgait. Sajnos egyelőre senki sem pótolhatta az ő szerepét, hiszen senki sem ismerte őt olyan jól, mint a bátyja, vele tényleg mindent meg tudott beszélni és mindig számíthatott rá, ami kapcsán itt maximálisan egy-két embert tudott volna felsorolni, aki érdemes lett volna a bizalmára. Büszke volt mindig is a családjára és a testvéreire, de örült annak is, hogy itt is talált magának pár barátot, akiben teljes mértékben megbízhatott.

Tanizawa Daisuke

Rach hirtelen megpillantotta a mentoráltját, aki ott volt a közelében, és gyorsan megszólította:
- Szia, Dai! Én vagyok a mentorod!
Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt odaordítani a srácnak dolgokat,de amikor meglátta őt, akkor úgy volt vele, hogy érdemes most megszólítania addig, amíg el nem tűnik az éterben, hiszen mégiscsak a mentoráltja volt. Úgy tűnt, hogy a fiúnak nincs túl jó kedve, de ez egyáltalán nem tántorította el a kötelességétől.
- Gyere nyugodtan, nem harapok! - mondta higgadtan a srácnak, hiszen úgy gondolta, hogy együtt könnyebb lesz a dolguk, mivel őt jelölték ki a mentorjaként így ha megismeri, talán könnyebb dolga lesz a fiúval, persze csak ha benne van abban, hogy megismeri őt is és nem ellenezik a dolog ellen. Ő visszaemlékezve örült annak, hogy két segítője is volt, mert tőlük mindent meg tudott kérdezni és nem érezte úgy, hogy teljesen magára maradt, mivel mindenben segítettek neki.
~ Jó lenne most otthon lenni, biztosan örülnének a testvéreim, ha hazautaznék és meglepném őket. Kár, hogy nem tudok gyakrabban hazalátogatni...a barátnőim is nagyon hiányoznak már... biztosan nagyon örülnének nekem, ha időnként hazalátogatnék... persze az élet nem kívánságműsor... ~
A Rellonos mélyen elgondolkodott magában, hiszen a legszívesebben otthon lett volna, de tisztában volt vele, hogy egyelőre nem tud hazatérni, a szülei és a testvérei viszont nagyon hiányoztak. Úgy volt az egésszel, hogy azért a szünetig kitart, mivel akkor úgyis haza tud térni  - bár az még messzebb volt, de nem adta fel az esélyt, hogy nemsokára találkozni fog a szeretteivel.

Tanizawa Daisuke

- Hmm. Nem keverlek össze senkivel. Te vagy az én kis mentoráltam. - fejtette ki Rach édes hangon a véleményét. A lány mindig is figyelt arra, hogy éppen kit osztottak ki neki, és jelenleg is tuti biztos volt a dolgában, mert a "nagyok" nem tévedhettek.
- Nos, ez nem ilyen egyszerű.... nem úszod meg azzal, hogy tovább engedek a dolgodra, arról ne is álmodozz! - felelte Rach nagy bizonyossággal a hangjában.
Észrevételezte, hogy a srácnak egyáltalán nem tetszik a dolog, de hát nem volt mit tenni, neki a kiadott utasítás alapján kellett cselekednie, úgyhogy nem volt mese, tennie kellett, amit utasításnak kiadtak.
- Sokáig. - tette hozzá a Rellonos, azért volt egy kis kárörvendés a hangjában, mivel őt is ugyanígy körbevezették ilyenkor, amikor még új volt az iskola falai között, ellenkezésre pedig semmi és senki sem adhatott okot neki, úgyhogy bele kellett törődnie a sorsába. Sejtette, hogy a srác a háta közepére kívánja az egészet, de nem volt mit tenni, a kötelességének eleget akar tenni, úgyhogy a srácnak is bele kellett nyugodnia abba, hogy kötelező mutatványként valaki körbevezeti, aki jelen esetben nem volt más, mint lány maga.
- Nos, én foglak körbevezetni, remélem nincs ellenedre. - mondta kedvesen a lány, remélte, hogy nem fog nagyon ellenkezni a srác, mivel egyrészt nem volt sok választása, másrészt neki is biztosan az volt az érdeke, hogy minél jobban megismerje az iskolát, ha már ide fog járni. Visszaemlékezett arra, hogy ő is nagyon örült annak, amikor a mentorai megmutatták neki az iskolát, úgyhogy a segítségükkel már könnyebben tájékozódott az iskola falai között, szóval igazán hálás volt nekik.

Boldog 3 órát!  

Sziasztok!

Kistigrincs  

Megjelent a legújabb blogbejegyzés, melynek témája: Kviddics a játékosok szemével:

Kviddics a játékosok szemével

Tanizawa Daisuke

Rach nagyon nem örült annak, hogy megnehezítették a dolgát, hiszen arra gondolt, hogy gyorsan körbevezeti a srácot, aztán bekap valamit, mert már reggel óta nem evett semmit, és ennek a gyomra hangot is adott.
- Nos, van egy ajánlatom: Mit szólnál hozzá, ha most gyorsan körbevezetnélek, aztán elmennénk kajálni valamit, bár igazság szerint én mindenképp bekapok valamit, szóval, ha gondolod, akkor csatlakozhatsz. - ajánlotta fel az egyezségét Rach, miközben a srácra pillantott. Teljes mértékben meg tudta érteni, hogy semmi kedve nincs itt lenni, a körbevezetéshez pedig pláne semmi hangulata, ezzel nem volt semmi gondja, de azért remélte, hogy legalább az ő dolgát megkönnyíti majd a srác azzal, ha belemegy a dologba, pláne, hogy most még meg is könnyítette a dolgát. Nem tudta, hogy evett-e ma a fiú vagy sem, de úgy gondolta, hogy biztosan hosszú volt az útja és most valószínűleg kimerült lehet és éhes.
- Felőlem áttolhatjuk vasárnapra is a dolgot, de ezen így is, úgy is túl kell esni. Én mindig amondó vagyok, hogy annál jobb, minél gyorsabban túlesik az ember a kötelező mutatványokon. Persze te tudod, hisz a te döntésed. - tette hozzá Rach komoly arccal, látszott rajta, hogy nincs vicces kedvében és már kissé nyűgös is volt, mert az éhség teljes mértékben eluralkodott rajta. Ezen kívül remélte, hogy Dai jól fogja érezni majd magát az iskola falain belül, és gyorsan beilleszkedik majd, az pedig csak hab a tortán, ha még jó tanuló is lesz. Neki sem volt egyszerű otthonról elszakadnia, sokáig hiányzott neki az a meghitt légkör, amit csupán a családja hivatott biztosítani számára. Aztán idővel egyre jobban hozzászokott az itteni légkörhöz, szert tett néhány barátra, akikre mindig számíthatott, a tanulás pedig nem okozott neki különösebb gondot. Tehát összességében nagyon jól beilleszkedett, és ugyanezt kívánta a srácnak is.

Sebestyén

- Az önsétáltató kutyapórázt remek ötletnek tartom! - lelkendezett Rach, hiszen ez valóban egy remek találmány volt, amit a muglik elől is simán el lehetett rejteni. A póráz tulajdonképpen szabályozta a kutya járását, az nem tudott így hirtelen mozdulatokat tenni, azaz elrántani a gazdáját séta közben, és így kevesebb fejfájást is okozott ez az egész folyamat. A srác egész okos volt, legalábbis ezt szűrte le ebből a beszélgetésből a lány.
- Hogy miket szoktam olvasni? Nos, szeretem a történelmi műveket, a bűnügyi regényeket, a fantasy-t, a sci-fi-t, a horrorkönyveket és minden olyat, ami a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos, szóval a pszichológia jellegű műveket is. - válaszolta Rach a könyves kérdésre, persze így könnyebb dolga lesz Sebinek, ha már megadta neki azokat a témákat, amik őt is érdeklik.
- A romantikus könyvekre ennyi a válaszom: Blaaahhh.... - felelte a Rellonos, ezzel szerinte mindent elmondott. Nem igazán részesítette előnyben az egy kaptafás történeteket, másrészt hülyeségnek tartotta a rózsaszín felhővel bevont műveket, mivel az élet egyáltalán nem ilyen, hiszen minden mű végén a boldogan éltek, míg meg nem haltak szöveg volt, holott az igazi párkapcsolat ott kezdődött, miután néhány évet már megélt együtt az adott pár. Persze a lánynak még nem volt semmilyen tapasztalata a szerelemben, mert még sosem találta el Ámor nyila, de nem hitt abban, hogy létezne az a bizonyos mindent elsöprő szerelem, ha pedig mégis, akkor úgy gondolta, hogy az embereket csupán ennyi erő nem kötheti össze, mert egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy két ember egy életen át oda legyen egymásért. Szerinte az egész szerelem dolog csupán fellángolás volt, és egész egyszerűen nem vette komolyan az egészet.
Miután a figyelme tovahalad egy másik irányba, Sebi által gyorsan visszatért a valóságba, és gyorsan reagált a srác kijelentésére:
- A fociról sosem hallottam még, de nem valami biztató, ha ilyen sokat kell futni benne!
- Ó, azt inkább ne is akard tudni! - felelt gyorsan a zárfeltörő kérdésre, hiszen nem szerette volna Sebit belevinni a rosszba, mert olyan kis ártatlannak tűnt, úgyhogy nem akarta, hogy bármi rosszat is tanuljon tőle. Persze ez is egy készség volt, de nem a jó dolgok közé tartozott.

Benedek

Rachel napja azzal kezdődött, hogy kitakarította a szobáját, majd a közös helyiségeket is, mert a titokzatos szobatársuk, akit nagyon ritkán látott, elég nagy rumlit hagyott maga után. Egyáltalán nem figyelt arra, hogy legalább a közös részeken rend legyen, ami igen érzékenyen érintette a lányt, mivel azt még elnézte volna neki, ha a saját háza táján szobájában káosz uralkodik, de annak egyáltalán nem örült, hogy ugyanezt művelte a többi területtel is. Majdnem az egész napja azzal telt, hogy rendet és tisztaságot varázsoljon mindenhol, utána úgy döntött, hogy elkezdi megírni a leckéit. A könnyebb feladatokkal kezdte a leckeírást, majd a legnehezebbet hagyta utoljára, ami ugyancsak bosszúságot okozott neki, mert vagy másfél órájába telt, mire rájött a megoldásra. Ezután úgy döntött, hogy vesz egy forró fürdőt, rendbeszedi magát, aztán kimegy kicsit az udvarra levegőzni. Egész nap benn tartózkodott, így hát már nagyon kivágyott, ami részéről teljesen érthető. Miután indulásra készen állt, hagyott egy cetlit Lillának, hogy este várja meg a szobájában, mert még beszélni szeretne vele. Annak dacára, hogy együtt laktak elég régóta nem találkoztak hosszabb időre, ezáltal már azt sem tudta, hogy jóformán mi van a lánnyal, mivel a másikat lefoglalta a tánc és az egyéb teendői. Remélte, hogy ma sort keríthetnek egy kis beszélgetésre, aztán majd máskor csinálnak valami közös programot. Rachel elindult a Fénylő Lelkek Udvara felé, hogy végre sétálhasson egyet és leülhessen kicsit a szökőkútnál. Így is tett, szerencsére nagyon szép idő volt kinn, úgyhogy kabát nélkül vágott neki a sétának, de nyári idő révén egyáltalán nem fázott. Fekete háromnegyedes nadrágot, fekete balerina cipőt és fehér rövid ujjú felsőt viselt, haját pedig hátrafogta, hogy ne melegítse a nyakát. Sok diák tartózkodott kinn, mindenki élvezte a friss levegőt és hogy kikapcsolódhat kicsit. A Rellonos sétált egy fél órácskát, majd odaült a szökőkút szélére és évezte a napsütést.