Orion

Ha egy nő órákon át készül egy randira, akkor az eszébe sem jut, hogy majd motorra kell ülnie és minden igyekezete hiábavaló lesz. Hiába a szépen belőtt frizura, hiába a smink, hiába ruhához passzoló ékszerek, úgy félúton eljut addig, hogy akár jöhetett volna a legszakadtabb holmijában is, hiszen az út végére az aranyló ruhájának is éppen olyan lesz a kinézete, mintha az istállóból jött volna.
Pedig ő készült.
Várta nagyon ezt a napot, mert Orion felülmúlta az elképzeléseit. Azt gondolta róla, hogy olyan fajta, aki egyszer teszi a szépet egy nőnek, ágyba viszi aztán eltűnik. Ezért is mondott sokáig nemet, mert élvezte a hódítási folyamat első lépését. Aztán beadta a derekát, mert kíváncsi volt mi lesz.. Most meg éppen egy motorról száll le, aminek visszapillantótükrébe belenézve, nevetnie kell.
- Hát Orion, te aztán nem vagy semmi - nevet tovább, miközben felegyenesedik és igyekszik ruháját megigazítani.
- Komolyan mondom már előre félek, hogy a harmadik randira mit találsz ki - simít végig a haján, hátha azzal eléri, hogy ne a megbaszott a kettőhúsz hatást mutassa.

Orion

- Hát a ruhám, ha úgy esik rá a fény, eléggé villogó - kuncog halkan, s magában megjegyzi, hogy valami fantasztikus merlini sugallat lehetett napközben, ami azt jelezte neki, hogy ezt vegye fel. Hát mennyire illik a terem diszeihez, tervezni se lehetett volna jobban.
- Jól áll az öltöny - fordul szembe a másikkal, s ha az engedi egy aprócska mozdulattal megigazítja a gallérját.
- Hűha, akkor most ne kézzel lábbal egyek? - teszi fel nevetve a kérdést, miközben a férfi oldalán lépked. Ismeretlen a hely és a társaság is neki, így Orion biztos lehet benne, hogy egyetlen egy pillanatra sem szakad majd el tőle. Pechjére.
- Meglepetést azt okoztál, csalódást semmiképpen sem - néz mosolyogva a másikra, majd tekintetét újfent körbe futtatja a termen.
- Álmaimban nem gondoltam volna, hogy valaha olyan rendezvényen veszek részt, aminek bármi köze lesz a sárkányokhoz - vezeti vissza tekintetét a másikra.
- Félre ne értsd, nincs semmi bajom velük, csodálom őket még minden, de szerintem az egyik tőlem legtávolabb álló állatfaj - süti le a szemeit kissé zavartan, mert talán ezen a helyen ilyet pont nem illendő mondani, főleg annak tudatában, hogy a másiknak mi a munkája.
- De egyszerűen elképesztő ez az egész, köszönöm, hogy én jutottam eszedbe - nem akar nagy jelentőséget adni a dolognak, mert ő nem az a fajta, aki mindenből nagy hűhót csinál, de azért egy aprócska része reméli, hogy nagy szó, hogy őt hozta a másik. Akarja, hogy nagy szó legyen és ez a dolog számára teljesen ismeretlen érzés.
 

Orion

- Ötöt ígértél, nem lenne szép kitáncolni - húzza fel a nóziját egy pillanatra, mert hát ha már megígérte, akkor tartsa is be.
- Hozzá tudnék szokni Orion - sóhajtja halkan, talán azt remélve, hogy meg sem hallja a férfi, amit mond. Pedig tényleg így gondolja. Ha van kiért és van mit, akkor képes változtatni a gondolkodás módján.
- Véletlen szerzett nőt? - néz a másikra kissé meglepődve, mert egy ilyen megfogalmazás túlságosan magas labda ahhoz, hogy tegnap szerzett információját eltitkolja.
- Mint például Lorin Brightmore? - és ő ezen mosolyog, mert csak azt lehet akárhonnan nézi. Nincsen joga ilyet számonkérni, ezt pedig hangja csengéséből is könnyen leveheti a férfi.
- Sajnos arra még várnod kell - kuncog halkan, s arcára kiül egy kis pír. Kapott ő már bőven bókot, de ilyesmit.. Még soha.
- Bár azért a sikátoros ajánlat még áll, mondjuk esetleg itt felválthatjuk egy eldugott, távol eső szobával, ha ahhoz lenne kedved - kacsint a másikra, bele sem gondolva abba, hogy ez eléggé úgy hangzik, mintha ő csak arra vágyna.. Holott már letett erről, mármint a siettetésről.
- Lesz valami átadó meg műsor és ilyenek? - tereli el végül a témát másfelé, hogy ne csak arra célozgasson mindig, hogy milyen jó is lenne ágyban párnák közt, avagy máshogyan egymást gyűrni.

Orion


- Hát nincs szerencséd, mert nem rég odaköltözött a csávójához - volt szerencséje első sorból végignézni az egészet. Jókat röhögött azon, hogy csóró Barnabás segíteni akart, a leányzó meg leteremtette már azért is, ha levegőt mert venni.
- Szóval kénytelen vagy velem beérni - nem pedig egy kislánnyal, teszi hozzá gondolatban. Nincs baja Lorinnal, sőt kifejezetten örül, hogy Barnabást kimozdítja egy picit. De olyan fiatal, irigylésre méltó álmokkal és folyton folyvást járó szájjal. Zorka komolyan elcsodálkozott azon, hogy ezek ketten mit tudnak művelni, mert hogy az esti meseolvasás, meg buksi simin túl maximum barkóbáztak, amíg ő ott volt, az tuti.
- Jó, jó befejezem - néz rá szelíden. Már annyira belelovalta magát abba, hogy több randijuk is lesz, hogy valószínűleg ő maga táncolna ki, ha olyan helyzetbe kerülnének. Bár nehezére esne, főleg úgy, ha Orion ilyen szemekkel néz rá. El tud bennük veszni.
- Én addig maradok, amíg te azt nem mondod, hogy menjünk - mosolyodik el. Ő ezen a helyen a kísérő szerepet tölti be, s ennek rendje módja szerint, nem kívánja megszabni, hogy meddig maradjanak, hova menjenek, stb. Teljesen Orionra kíván hagyatkozni ezen a téren.
- Mindig sárkányokkal szerettél volna foglalkozni? - tud már néhány dolgot a férfiról, hiszen Ismeretségük nem új keletű, de ilyen témát még nem érintettek. Szeretne minél többet megtudni arról, hogy Orionnak ezen élete milyen és mit szeret benne, így szemében őszinteség csillan, mikor kérdez, mikor a választ hallgatja.
 

Orion

- Áll az alku – mosolyog rá szerényen. Zorka nem az unatkozó típus, szereti feltalálni magát a leglehetetlenebb élethelyzetekben is, így valószínűleg sokáig lesznek itt. Ami nem baj, mert így legalább ismerkednek, s talán életében először majd ő is úgy érzi, hogy van valaki, akinek figyelméért érdemes küzdeni. Mert eddig aligha talált erre érdemleges embert.
- Tök jó, hogy ennyire egy vonalon mozog a család – mondjuk Bánkiék sem estek egymástól olyan messze, mégis mindenkinek van egy plusz dolga, ami egy kicsit egyedi, ami más mint a többiek és ezt nagyon szereti. Sosem szokott a családi vacsora kínos csendbe fulladni, mert mindig van valaki, akit vagy magasztalhatnak, vagy szidhatnak.
- Már miért utaznál a faluba miattam? – néz egy pillanatra értetlenül a másikra. – Én nem a faluban lakom, ugye tudod? – nézi továbbra is a másikat. Na szépen vagyunk itt, Zorka beveti minden lelkesedését és információját, amit csak lehet, erre kiderül, hogy Orion még azt sem tudja hol lakik.
- Ettől függetlenül, ha úgy alakul, nyilván el tudom fogadni, ne szórakozz – nevet fel halkan. – Felnőtt nő vagyok már Orion, bár lehet, hogy néha ez nem látszik – nevet tovább és szorít picit a másik kezén. Zorka nehezen elköteleződő, de ha véletlenül így alakul, akkor teljes bedobással éli azt.

Orion

- Csak most voltam ott pár hetet, mert összetörte magát, meg néha megszoktam látogatni - talán ezért hihette azt Orion, hogy ott lakik. Nem haragszik rá, mások is futottak már bele ebbe.
- Pécsen élek Tóbiással - nem is tudja, hogy ezt miért emeli ki. Talán ki akarja kerülni azt a kérdést, hogy egyedül él - e avagy valakivel. Bár azért talán ezt már sikerült tisztázni szavak nélkül is. Egyedüli férfi az életében Orion, meg Tóbiás.
- Hát azért a férfiak sem panaszkodhatnak - neveti el magát. Tudna mesélni, tapasztalatot is, illetve Barnabásból kiindulva.. Lehet Orion meglepődni, hogy a bátyja rosszabb, mint egy nő.
Bólintva válaszol a tánc felkérésre, s ahogy feláll, igazít egyet a ruháján, majd mosolyogva, boldogan karol a másikba és adja át magát az ő vezetésének.
- Ugyaaan, dehogy - neveti fel halkan, de jó ízűen, mikor meghallja a kérdést.
- Csak én vagyok ilyen különc - magyarázza meg jókedve okát, ahogy jobbra balra ring a férfi vezetésének köszönhetően.
- Pedagógiai irányon többen vagyunk, de mindenkinek van valami más, amit szeret csinálni avagy nem csak szereti, hanem hivatásosan űzi is - senki sem kiemelkedő annyira, hogy ismert legyen a nevük, mégis sokan tudják, hogy kik ők. Talán az évek során, amikor szerepet vállalt a család egy-egy rendezvényen, jótékonykodott vagy csak mosolygott a képen valamelyikük éppen jókor.. Talán azért, mert Zorka festett egy olyan képet, amit úriak vettek meg.. Esetleg Barni és a pizzázó.. Nem tudja, de manapság több figyelem jut nekik, amit kétségekkel fogad néha.
- Majd egyszer elviszlek egy családi ebédre, hogy megismerd az olaszokkal felérő Bánki családot - mondja büszkén és talán reménykedve, hogy Orion nem mond majd erre nemet.
 

Orion

- Hát, neked meg ezzel kell majd megbarátkozni - Ő a sárkányok gondolatával fog, s reméli, hogy Orion pedig a különcségével, ami amúgy talán nem is annyira szembetűnő, csak akkor ha ismered a Bánki családot.
- Be, ha arról van szó - és ezt gondolkodás nélkül mondja ki. Mert most így érzi, Orion olyan, akit szívesen hazavisz az ember lánya, pedig azért erre nem adott volna egyetlen egy garast sem az első randijuk előtt.
- De eddig nem volt  szokásom senkit hazavinni - mosolyog szerényen a másikra, ezzel a mondattal megválaszolva a kérdését. Zorka senkit sem vitt még el egy ilyen eseményre, mert ahogy már mondta, nem igazán jutott második randiig sem, ami talán sajnálatra ad okot, de ő nem így fogja fel. Hiszen randevú szó alatt, sok mindent lehet érteni, sőt Zorka úgy van vele, hogy talán volt randija, de ő észre se vette, vagy nem lett megnevezve.
- De talán veled majd kivételt teszek - áll meg egy pillanatra, hogy a másik szemeibe nézzen, majd pironkodva hajtsa fejét a férfi nyakába. Most jól érzi magát, most csak azzal törődik, ami itt van. Később meg majd talán jól átrágja magát ezen, mert nem akarja hiúábrándokba kergetni magát.

Orion

S Zorka arcára egy igazi, csalhatatlan mosoly telepedik le, mely valószínűleg az est folyamán végig ott marad. Mert senkinek nem ajánlotta még fel, hogy bemutatja, így senki nem mondta azt, hogy örülne ennek. Ez a férfi pedig igen. Ezzel pedig Zorka, talán túlságosan is könnyedén, de a fellegekbe kerül. Nehezen türtőzteti magát, legszívesebben lopna egy csókot a másiktól, hogy ezzel pecsételjék meg ezt a témát, de a zene halkul, az emberek mocorogni kezdenek, s így a varázs megtörik. Amúgy sem tudja, hogy illő-e ilyesmit csinálni, vagy nem. Ehhez tök hülye.
A vacsora és a beszédek egyáltalán nem untatják. Igyekszik az asztalnál ülőkkel is csevegni, találni valami közöset, hogy ne csak ott üljön, mint egy némasági fogadalmat tett apáca. Be akar illeszkedni, hogy Orion lássa, nem lőtt mellé, mikor őt hozta. Illedelmes, még csak nem is kezd ki a férfival nyilvánosan az asztalnál ülve, pedig egyszer-kétszer eszébe jut..
– Igen, köszönöm még egyszer, hogy elhoztál – mosolyogva emelkedik fel, s a görbe akkor sem lankad, mikor elindulnak kifelé. Jól érezte magát, bár az elején kicsit tartott ettől a dologtól, leginkább a többi ember végett, de semmi olyan dolog nem történt az est folyamán, ami miatt kellemetlen szituációba keveredett volna.
A hazavezető út, éppen olyan gyorsan reppen el, mint az ide út, annyi különbséggel, hogy Zorka házának kapujában még csevegnek egy keveset, majd egy csókkal válnak el egymástól.
Kellett is a lelkének egy ilyen est, egy kicsit más volt, egy kicsit komolyabb volt, egy kicsit felnőtt volt. S mindezt Orionnak köszönheti. Alig várja, hogy újra találkozzanak és megismerhessék egymás újabb oldalát.

//   //