Kyle

- Komolyan - bólintok furán. Az előbb még ő mondta, hogy maradjak, most meg furcsa, hogy igent mondtam? Kyle még mindig fura tud lenni.
Ez az ölelés...már hiányzott. Nem mintha a hétköznapokban azóta, hogy sokat lógok itt, ez gyakori lenne. Talán pont ezért hiányzott annyira. Kicsit még talán el is bódít az illata. Ezekben a karokban igazán otthon és biztonságban érzem magam.
- Te is nekem, tudod? - kérdezek vissza halkan sóhajtva és a fejemet ingatva. Nem akarok többet belegondolni egyetlen ölelésbe és kifejezésbe, ezért jobbnak látom odébb állni és inkább a közös gyerekeinkkel foglalkozni.
- Mittomén - legyintek, hülye kérdés volt. - Joker? Legyen Joker, olyan vigyorgós feje van, nem? - kicsit elgondolkodva biccentem oldalra a fejem.
Ezek a gyerekek olyanok, mint egy támadás, simán letarolnak és a szeretetükkel akarnak megölni. Nevetve dőlök el miattuk, de csak két kezem van, így egyik löki odébb a másikat, hogy jusson neki is a simogatásból.
- Megoldottuk valahogy, de azért voltak alkalmak, amikor kellett volna még két kéz - pislogok Kyle-ra Lucifer fülei közül. Nagy nehezen felülök, majd a kis távolságot leküzdve a férfi ölébe mászom. Háttal neki elhelyezkedem, mellkasának dőlök. Szigorúan csak azért, hogy így egyszerre négy kéz tudja vakargatni a három négylábút.
- Most voltak egy hete az éves oltásokon és fodrásznál. Csinosak, mi? Szerencsére minden rendben volt, kirándultunk is sokat, vonatoztak is a kölykök - mesélem jókedvűen.
- Most te jössz. Mesélj, merre jártál? Mit csináltál? Hazahoztál mást is Jokeren kívül? - kicsit felvonom a szemöldököm és a fejemet felé fordítom.

Kyle

- Ha így lenne, remélem a tiéddel kezdi, hogy én el tudjak menekülni - komolyan beszélek, az én fejemért kár lenne. Jó, jó, az övéért is, de na, ezt neki nem kell tudnia.
Valami furcsa rezgésen működtünk mi mindig, magától jön az is, hogy az ölébe üljek, meg az is, hogy elhúzzam a hajam a nyakamból, mikor megérzem ajkainak érintését. Nem mondom, hogy nem futnak át illetlen gondolatok az agyamon...
- Hát igen - bólogatok lassan. - Szépséges kis család, totál belepasszol a kicsi is - elégedetten figyelem a hat fület, a három orrot és azokat a sötét szemeket. Ha egyszer nekem valaki azt mondja, három kutya mamája leszek, kinevettem volna.
Figyelmesen hallgatom mindazt, amit az útjáról elmesél. Biztos vannak részletek is, amik majd egyik pillanatról a másikra eszébe fognak jutni, ezért nem vágok közbe, hogy részletezze minden napját.
- Jaj de remélem semmiféle rontást nem hoztál haza, mert akkor kipenderítelek - szemöldökömet ráncolva fordítom felé a fejem. Semmi szükség rá, hogy hét év balszerencse, vagy hasonló kellemetlenség is hazajöjjön vele.
- Azokat a kapszulákat én szívesen kipróbálnám. Nem kell félni tőle, hogy az orrodba mászik valami bogár, de nézheted a csillagokat. Vagy nem volt jó? Ja igaz, neked semmi nem tetszik - utóbbit már csak piszkálódásból teszem hozzá.

Kyle

Felhorkantok, de nem sértésnek veszem, sőt. Még bólogatok is. Meg sóhajtok egy aprót, tetszik, hogy a nyakamat már megtalálta.
- Mi van már, élő vibrátor lett belőled? - nevetek fel a rázkódására. Kutyáink mindeközben alig győzik odébb lökni egymás fejét, hogy simihez jussanak.
Ahogy mesél, az én szemöldököm is azért felakad. A keleti országokban még sosem jártam, nem ismerem igazán az ő kultúrájukat, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy ne fából legyen a pálcám.
- Hát de...azt hogy? Miből van akkor? Ilyen szilikon pálcákat csinál, mint... - megrázom a fejem, ezt a gondolatmenetet inkább be sem fejezem. Érdekel, milyen tapasztalatokat szerzett, ha a pálcakészítés, mint tevékenység nem is.
- Szuper, enyém lesz a lakásod - vigyorogva bólintok párat lassan. Mondjuk pont nem érdekel a lakása, miatta, meg a kutyák miatt költöztem be félig-meddig, a saját otthonomat pedig már majdhogynem el is felejtettem. A gyerekeket mindennap sétálni kell vinni, ezért nincs olyan, hogy edzés után nem látogatok ide.
Halkan kuncogok, elképzeltem, hogy a zsiráfbébi hogy közlekedett abban a búrában. Van köztünk úgy másfél fejnyi különbség, így elég valószínű, hogy nekem nem lenne probléma, hogy összehúzzam magam. A gondolat, hogy elvinne oda, különösen tetszik. Nem pont a búra miatt, egyszerűen miatta. Felrémlik a sátorozásunk északon.
- Én? - kérdezek vissza. A felé eső kezemmel oldalról túrok bele a hajába és nyomok egy csókot a homlokára. Orromat az övéhez érintem, lehunyom a szemem. Aztán pár másodperccel később felsóhajtok.
- És mi lesz most? Van már valami terved? Folytatod a pálcaboltot itt? - visszafordulok a kutyákhoz, miközben felteszem a kérdést.

Kyle

- Szerintem a te fa pálcáid sokkal jobbak - mondom gondolkodás nélkül. Nem elfogultságból, hanem mert hiába a modern világ, én nem tudnám elképzelni, hogy egy élettelen anyagot használjak a mindennapokban varázslásra.
Mintha el sem ment volna, úgy beszélgetünk és viselkedünk egymással. Hiányzott már a jelenléte és nem csak most, de az elmúlt években is. Megrázom a fejem, nem tartok én igényt a lakásra, de másra sem rajta, meg a három gyereken kívül.
Jó érzés puszilgatni és simogatni, van viszont egy határ, amit nem akarok átlépni egy ideig. Mondjuk ez az idő nálunk mindig elég változó volt, na de a lényeg, hogy próbálkozom.
Kíváncsian hallgatom, mik a tervei a jövőre nézve. Igazság szerint mindegy lenne, melyik helyen van, tőlem úgysem szabadulna, de határozottan megörülök, mikor azt mondja, a faluban tervezi a folytatást.
Már szólásra nyitnám a szám, amikor folytatja és én szép lassan elmosolyodom és a szemébe nézek. Egész jó lakótársak voltunk...
- Költözz hozzám Pécsre a gyerekekkel. Sokkal nagyobb helyük lenne, rohangálhatnának az udvaron... Nekünk is lenne bőven helyünk, külön szoba, közös szoba - egészen lelkesen magyarázom, már beleéltem magam a gondolat megfoganásának pillanatában.
- Kedden este magyar edzés van, de szerdán ráérek. Mire is? - Kicsit helyezkedek az ölében, oldalasan helyezkedek, a szemöldökömet pedig kérdőn megemelem.

Kyle

- Még ha összepakolnád a cuccaimat és kiraknád sem mennék el - rázom meg a fejem tiltakozva az egész kitaláció ellen.
Jelen pillanatban minden jó, szóval nagy valószínűséggel hamarosan beüt a ménkű, ha nem vigyázunk. Márpedig most én sem szeretném eltolni, ahhoz túlságosan jól érzem magam vele meg a gyerekeinkkel, akik máris együtt alszanak a kanapét teljes nagyságában befoglalva.
- Kicsi zsiráfom, három évből másfelet együtt laktunk és meglepő, de mindketten élünk még. Sőt, két kutyát is életben tartottunk. Mi ez? Felnőttünk? - összehúzom a szemeimet gyanakvóan, aztán elnevetem magam és átölelem a nyakát.
Nem esett le. Még mindig nem fordul meg a fejemben, hogy most visszajött és marad is, aztán talán nem csak lakótársak leszünk. Furcsa ez, mert eddig sem csak azok voltunk. De akkor mik?
- Randira. Rendesre - ismétlem a szavait, megrágom, megemésztem és várom, mikor mondja, hogy hülyül. Felhorkantok, mert ilyet tőle még nem hallottam. Megfogom az állánál és felemelem a fejét.
- Nekem nincs szükségem puccos étteremre, Kyle. Viszont moziba szívesen mennék helyette. Randizni. Rendes randizni - elvigyorodok, majd megforgatom a szemeimet és hirtelen felindulásból megcsókolom. Jó, annyira azért nem is hirtelen, hisz mióta megérkezett, meg akartam tenni...