Franciaország - Párizs

Mikor megkapta a levelet, alig tudott mit csinálni a hirtelen jött jókedvével. Akkor éppen Derek volt kéznél, s habár ő is kapott meghívót, s valószínűleg ugyanannyira örült mint ő, ha nem jobban, kénytelen volt végighallgatni Mea áradozását Franciaországról. Mikor végre abbahagyta, csak lehuppan vigyorogva az ágyra és ravasz csillogással fénylett a szeme.
Az utazás kérdése nem is volt annyira necces, mint gondolta volna.
Azt tudta, hogy apja elengedi, hiszen még örült is neki, hogy ilyen hamar barátokra lelt, másik oldalról nézve azonban nem volt ekkora sikere a dolognak.
Minden nyarat Cotswolds-ban kezdett eddig, amióta csak a szülei elváltak, így a sulihoz közelebb eső időszakot már Magyarországon tölthette. Ha viszont elutazik, akkor nem megy haza Angliába, vagy az apja átengedi a nyár ráeső részét, hiszen ő úgy is Magyarországon tanul. Egyik szülőt sem akarta megbántani, főleg úgy hogy ezzel csak egy újabb veszekedési lehetőséget adott nekik, úgyhogy a nyara mondhatni csodálatosan indult.
Most mégis itt van a reptéren, fején egy elegáns, piros kalappal, bőrönddel és egy gyorsan lopott mindent köszönök puszival, amit apjának címzett. Nem tudja hogyan sikerült, de valamiben mégis csak sikerült megegyezniük a szülőknek. Az ugyan egy kicsit fáj neki, hogy őt ezekbe nem avatják be, hiszen végül is róla veszekednek, vagy nem? Ha viszont már itt van, ez lesz élete legjobb nyara!
Bőröndét egészen ügyesen lavírozza maga után, miközben tekintetével Kira-t és a többieket keresi. Szíve vadul dörömböl, hiszen izgul és egy kicsit aggódik is amiatt, hogy mi történik akkor, ha ezen a hatalmas reptéren nem találja meg a lányt. Ráadásul nem csak ő, Kira meg Derek utazik, hanem Zoli és Lucy is! Mindkettőt nagyon aranyosnak tartja és örül, hogy most még jobban megismerheti mind a kettőt, de tényleg...mi lesz...mennyire lesz kínos, ha nem találja meg őket.
Ekkor pillantja meg barátnőjét és a mellette álldogáló Zolit.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, majd irányba állítja magát, s piros szaténcipős lábait igyekszik minél gyorsabban a kis csoport felé szedni.
Ha Kira észreveszi, vidáman integet neki meg a fiúnak, majd ha a megítélése szerint elég közel ért, elengedi a holmija nehezebb részét és Kira nyakába ugrik.
-Sziaaa!
Annyira hiányzott már neki a lány társasága. Most pedig... továbbra is a lehető legnagyobb jókedvvel, Zoli felé fordul, hogy neki is köszönjön, mikor azért eszébe jut, hogy Kira nincs egyedül. Odafordul hát a kísérő felé, s amint átesik a kezdeti megilletődöttségen, produkál egy apró és gyors pukedlit, majd Kira-ra villan szórakozott tekintete, hiszen ezt még ő mutatta neki. Azért ezek után a még a kezét is odanyújtja, ahogy illik.
- Szép napot! Kámea Nimoá.
És a igen, a pukedlis vicctől eltekintve egy kicsit zavarban van.
- Szia Zoli!
Int a fiúnak, s próbál egy kicsit azért normálisabban viselkedni. Elvégre nem akárhova mennek!

Franciaország - Párizs

A formális köszöntésnek nagyobb sikere lett, mint gondolni merte volna, ráadásul Kira arcát látva alig bírja ki nevetés nélkül! Ilyen helyzetben igazán nem könnyű megtartani szokásos, derűs komolytalanságát...habár pont emiatt nem lehet őt komolytalannak venni, maximum szórakozottnak.
- Ó, én is nagyon örülök a találkozásnak!
Feleli lelkesen, a kelleténél talán egy kicsit nagyobb örömmel, mivel kimondhatatlanul tetszik neki, hogy drága barátnőjének külön kísérője van, ráadásul milyen előkelően fogalmaz! Mi lesz itt, ha Mea beszabadul egy kastélyba!
- És persze köszönöm a dicséretet! Sok mindenki csodálkozik rajta, pedig magyar név!
Mosolyog, ám mielőtt nagyon megeredne a nyelve, ő is megpillantja Derek-éket. Csatlakozik a bősz integetéshez, ám most marad a helyén. Csupán a szeme mosolyog fénylő rosszcsontsággal a szűnni nem akaró jókedv együttesével.
De sok lett itt a szőke! Még a végén kisebb családnak fogják őket nézni az idegenek! A gondolaton azonban nincs sok ideje elszórakozni, mivel máris elindulnak egy kis helység felé.
Kivételesen csöndben hallgatja végig az utasításokat a zsuppszkulcshoz, majd mielőtt gyorsutaznának egy pillanat alatt az Amorden rezidenciára, a kavargó űr előtt eszébe villan újra maître Taylor és a Mlle.
A következő kép már maga a kastély, ami a földön ülve és könnyezve nevetve is elragadó látvány.