Franciaország - Párizs

A meghívó nem érte teljesen váratlanul.
Bár Kira nem említette neki a dolgot, de gyakran beszélgettek arról hárman, hogy valamelyiküknél töltik majd a nyári szünetet, vagy csak ellátogatnak majd egymáshoz.
A tanév véget ért, és Kirával nem is zárult le teljesen a dolog, amibe belekezdtek, de nem is folytatódott, így már kezdte időszerűen érezni, hogy történjen valami. Persze ezalatt Derek csöppet sem arra gondolt, hogy majd Kira meg ő... olyan dolgokat csinálnak, mint a nyáladzó párok a suliban, akiken Derek még mindig csak kisfiúsan röhögni tudott, hanem... hogy majd talán haladnak valamerre.
Abban egészen biztos volt, hogy Meát is meghívta a lányt, de amikor megtudta, hogy Lucy is megy, még jobban megörült a dolognak. Hallotta már, hogy összefutottak, de nem gondolta volna, hogy Kira ennyire figyelmes - ó dehogynem, hiszen ő olyan kedves, és szép... - és elhívja majd a szőke póthugicáját is.
Azonnal egyeztetett is Lucyval, persze bagolyban, hogy édesapja nap mint nap frászt kaphasson az éjszakai, nyitott ablakon beröppenő Bendegúztól, végül pedig abban állapodtak meg, hogy habár Dereknek plusz út lesz, de a Bagolykőnél találkozzanak indulás előtt. Életében először utazott varázsbuszon. Édesanyja majdnem szívrohamot kapott a boldogságtól, amikor meglátta a járművet, és feltette a fiát a buszra. Aztán elköszöntek, Derek pedig megadta a címet, hogy aztán már száguldhassanak is tovább Magyarország felé.
Időben odaért a megbeszélt helyre és kivételesen Lucy is, így együtt indultak el, jókedvűen cseverészve a reptérre. Derek találgatott, milyen lesz a hely, ahová mennek, milyen lesz Franciaország, a varázsotthon, Kira bulija, és legfőképpen Kira... Őt persze szóban nem említette ilyen konkrétan, Lucy így is folyton azzal traktálja, hogy mennyire összeillenek. De a repülőgépen végre alvást színlelhetett, így elkerülhette Lucy tovább kérdéseit.
Végre valahára aztán megérkeztek, Derek színe pedig egy pillanatra kihagy egy dobbanást, mikor megpillantja a csodaszép lányt. Persze látja ő a többieket is, de egyáltalán nem bánja, hogy most napszemüveg van kalapos fején, így kevésbé látszik a pirulása. Ha pedig mégis, majd ráfogja a melegre.
Inkább csak belekarol Lucyba, és úgy érkezik meg a többiekhez.
- Sziasztok! - köszön mindenkinek, és meglepetten konstatálja, hogy nem is olyan kicsi a létszám.
Majd az ismeretlen lányra néz, és odalép hozzá.
- Üdv, Derek Taylor vagyok! - köszön, fülig érő szájjal, és kissé tétován néz Kira felé. Adna neki puszit, de akkor biztos hújjogásban törne ki az itteni díszes társaság, legalábbis Lucyt és Meát ismerne. Bár szolidaritásból nem tennék. Zoli pedig - mert, hogy látja, hogy a fiú is itt van - még annyira nem ismerős számára, csak a kviddics meccsről. De talán majd most ők is jobban megismerkednek.

Amikor Kira megindul felé, szíve kihagy egy dobbanást. Nem tudja mi is fog történni, aztán pedig... elfordul tőle a lány, és Lucyt köszönti.
Még jó, hogy van rajta napszemüveg, így nem látszik furcsálló pillantása. Viszont valahol megkönnyebbül, hogy nem kell nyilvánosan puszilkodnia a lánnyal. Lesz még alkalma rá, ha úgy adódik.
Nem kerüli el a figyelmét Mea különös arckifejezése, de inkább most hagyja is a lányokat csevegni, és Zoli mellé lép.
- Hali. Szóval mi leszünk a csajvigyázó pasik mi? - vigyorodik el. - Találkoztunk már a kviddics meccsen. Jó voltál! - nyújt kezet a fiú felé, és próbál nem gondolni rá, hogy nem régen még halálosan féltékeny volt, amiért ő vitte Kirát a bálba. Vagy valami hasonló. De hát ő lógatta a lábát az Eridon klubhelyiségében közben. Ki gondolta volna, hogy barátai közben tényleg elmennek a bálba. És fiúkkal. Az neki olyan lányos dolognak tűnt. Talán azóta már bánja is valahol a dolgot.
Mielőtt azonban bonyolultabb beszélgetésekbe kezdhetnének a fiúval, fel is jön a zsubszkulcs dolog, Derek pedig - na azért nem félre lökve mindenkit - de vehemensen előre lépve rácsodálkozik.
- Azta! Zsubszkulcs? Olvastam róla, de jó! - lelkesen megérinti a varázseszközt, közben láthatatlan napszemüveges pillantásokat vetve Kirára, majd ekkor... kiszalad lábai alól a talaj. Forog vele az egész világ, és attól fél, hogy menten a semmibe zuhan...
Mi, hogy engedje el? Ő aztán el nem engedi! Nem, nem, kizárt! Na jó, ha muszáj...
A földre huppan, fenékkel, és pár másodpercig elcsúszott kalapját igazgatva zihál, aztán felnevet.
- Ez király volt! Jól vagy Mea? - áll fel, és nevető barátjának nyújtja a kezét, mert hozzá legközelebb lévén, őt vette észre, amint hasonlóan járt hozzá, és lecsücsült a fűbe. Ha szükséges, felhúzza a lányt, és ekkor veszi észre a házi manót. Legszívesebben megint kitörne, hogy "azta!" de nem akar totál idiótának bemutatkozni, így csak szélesen elvigyorodik, és megragadja Mea karját, jelezve, hogy "oda nézz már!".