Artemisia
Svédország, Valhalla termálfürdő | Előzmény: itt

Örömmel konstatálja, hogy nem lett hatalmas hiszti az esetből. Sajnos mostanában túl sok olyan nővel találkozik, akik nem veszik a dolgokat ennyire könnyedén, egyszerűen leragadnak és beleélik magukat a mindennapok elkerülhetetlen "tragédiáiba", utána pedig próbálhatják eltakarítani a romokat... Mintha akkor már ugyan nem volna mindegy. Éppen ezért üdítő számára most olyasvalakinek a társaságában lenni, aki nem így viselkedik.
Olyannyira, hogy mire a férfi bemutatkozna, a feketeség már vissza is foglalja a helyét és újra lehunyja a szemeit, igyekezvén kizárni a külvilágot. Bárciánnak pedig egyáltalán nem áll szándékában zavarni, inkább csak igyekezne elővenni a jómodorát, ha már eddig nem a legjobb oldalát sikerült megvillogtatnia.
 - Gemmológia? - érdeklődve vonja fel a szemöldökét, majd kicsit összeráncolja, elgondolkodik. Természetesen tudja, hogy mit takar ez a témakör úgy általánosságban, ám nem rémlik neki, hogy a Bagolykőben annak idején lett volna ilyen tantárgy, amikor ő járt éppen ide. Éppen ezért aztán azt sem nagyon tudja elképzelni, hogy mondjuk a 16-17 évesek számára tanított Gemmológia miben merülhet ki. De nem lepődik meg, sok ilyesmivel találkozott mióta visszajött. Az ő idejében például még Legilimenciát sem oktattak a Bagolykőben, és elsőre arról sem nagyon tudta elképzelni, hogy mit lehetne róla mondani... De aztán kiderült, hogy a dolognak tulajdonképpen van értelme.
Mindenesetre a válaszát megkapja, tényleg az iskola falai között láthatta Artemisiát, elvégre tanár. A neve hallatán valamiért Ádám neve is beugrik a férfinek, ám nem tudná megmondani hirtelen, hogy miért. Valószínűleg csak azért, mert ő is kolléga. Vagy azért, mert még tartozik neki egy snowboard visszavágóval. Fene sem tudja, miért pont most jutott eszébe.
 - Hát, biztosan érdekesebb, mint a kimuatatásaim. - nevet fel végül, majd kicsit kiemelkedik a vízből, mert kezd melege lenni. Ám ez egy másodperccel később rögtön el is múlik. Jót mulat a helyzeten, ugyanis a karján a vizes szőr szinte pillanatok alatt elkezd megfagyni és szép fehér lesz. Visszamártja a vízbe, így a dolgok rögtön visszaállnak a normális kerékvágásba. Tetszik neki a dolog, ezért újra kiemeli a karját a vízből, közben pedig már kissé a mellkasán is kezd fehéredni a szőr, ő pedig akaratlanul is hangosan felnevet.
 - Azt hiszem, így készülnek a jetik. - mormogja, alapvetően inkább magának, mintsem Artemisiának, ám ő is hallhatja. Pár pillanat után azonban visszatalál a felnőtt énjéhez és visszamerül a vízbe, főleg, hogy egyébként sem szándékozik megfázni. Kékjeit a nőre szegezi, figyelve a reakcióját. Valószínűleg lassan már ott tart, hogy ötévesnek nézi Bercit, ám ez őt láthatóan nem zaklatja fel, halálos nyugalom árad a tekintetéből, illetve egy kis kíváncsiság. Csak a szokásos.

Artemisia
Svédország, Valhalla termálfürdő | Előzmény: itt

Örömmel konstatálja, hogy nem lett hatalmas hiszti az esetből. Sajnos mostanában túl sok olyan nővel találkozik, akik nem veszik a dolgokat ennyire könnyedén, egyszerűen leragadnak és beleélik magukat a mindennapok elkerülhetetlen "tragédiáiba", utána pedig próbálhatják eltakarítani a romokat... Mintha akkor már ugyan nem volna mindegy. Éppen ezért üdítő számára most olyasvalakinek a társaságában lenni, aki nem így viselkedik.
Olyannyira, hogy mire a férfi bemutatkozna, a feketeség már vissza is foglalja a helyét és újra lehunyja a szemeit, igyekezvén kizárni a külvilágot. Bárciánnak pedig egyáltalán nem áll szándékában zavarni, inkább csak igyekezne elővenni a jómodorát, ha már eddig nem a legjobb oldalát sikerült megvillogtatnia.
 - Gemmológia? - érdeklődve vonja fel a szemöldökét, majd kicsit összeráncolja, elgondolkodik. Természetesen tudja, hogy mit takar ez a témakör úgy általánosságban, ám nem rémlik neki, hogy a Bagolykőben annak idején lett volna ilyen tantárgy, amikor ő járt éppen ide. Éppen ezért aztán azt sem nagyon tudja elképzelni, hogy mondjuk a 16-17 évesek számára tanított Gemmológia miben merülhet ki. De nem lepődik meg, sok ilyesmivel találkozott mióta visszajött. Az ő idejében például még Legilimenciát sem oktattak a Bagolykőben, és elsőre arról sem nagyon tudta elképzelni, hogy mit lehetne róla mondani... De aztán kiderült, hogy a dolognak tulajdonképpen van értelme.
Mindenesetre a válaszát megkapja, tényleg az iskola falai között láthatta Artemisiát, elvégre tanár. A neve hallatán valamiért Ádám neve is beugrik a férfinek, ám nem tudná megmondani hirtelen, hogy miért. Valószínűleg csak azért, mert ő is kolléga. Vagy azért, mert még tartozik neki egy snowboard visszavágóval. Fene sem tudja, miért pont most jutott eszébe.
 - Hát, biztosan érdekesebb, mint a kimuatatásaim. - nevet fel végül, majd kicsit kiemelkedik a vízből, mert kezd melege lenni. Ám ez egy másodperccel később rögtön el is múlik. Jót mulat a helyzeten, ugyanis a karján a vizes szőr szinte pillanatok alatt elkezd megfagyni és szép fehér lesz. Visszamártja a vízbe, így a dolgok rögtön visszaállnak a normális kerékvágásba. Tetszik neki a dolog, ezért újra kiemeli a karját a vízből, közben pedig már kissé a mellkasán is kezd fehéredni a szőr, ő pedig akaratlanul is hangosan felnevet.
 - Azt hiszem, így készülnek a jetik. - mormogja, alapvetően inkább magának, mintsem Artemisiának, ám ő is hallhatja. Pár pillanat után azonban visszatalál a felnőtt énjéhez és visszamerül a vízbe, főleg, hogy egyébként sem szándékozik megfázni. Kékjeit a nőre szegezi, figyelve a reakcióját. Valószínűleg lassan már ott tart, hogy ötévesnek nézi Bercit, ám ez őt láthatóan nem zaklatja fel, halálos nyugalom árad a tekintetéből, illetve egy kis kíváncsiság. Csak a szokásos.

Bárcián

 Bármennyire is próbálok visszazárkózni kellemes, pihentető magányom burkába, egyszerűen nem megy, képtelen vagyok kizárni a nem messze tőlem lubickoló férfi által keltett zajokat és néhány szavát, melyet talán nem is hozzám intéz. Végső elkeseredésember és mert már úgyis mindegy közelebb megyek. Rosszalló pillantásomat vetem játékára melyet a hidegben megdermedő vizes testszőrzetével elkövet.  

- Látom jól mulat a természet apró törvényén. De ez nem a jeti készítés, csak fizika...Gondolom ezzel azért nem mondtam újat önnek ugye?

 Kérdezem enyhe pimasz gúnyossággal hangomban, mert azért hová fajul a világ, hogy egy meglett férfi óvodássá válik a fagyástól és olvadástól. Lehet bennem van a hiba, vagy csak a félvérség teszi, de nekem ez egyáltalán nem vicces. Persze, az más kérdés, hogy míg ő ki be emelkedett a vízben én titokban pilláim alól megmustrálhattam, bevallom a szemei azok szépek mi tagadás ha nem lenne ilyen széltoló viselkedése még szimpatikus is volna, de mivel elrontotta a renoméját csekély az esély rá, hogy megenyhüljek irányában és kedves legyek.

- Tehát jól értem, hogy önnek kell elszámolnom majd a megrendelt köveim számláival, Igazgató úr?

 Nos igen megesik, hogy egy-egy új anyag tanulásához vagy bemutatásához új dolgokra, kövekre és másokra is szükség van melyet eddig saját pénzemből vettem meg és lett a sajátom ezáltal vagy kölcsönöztem ki épp. Ha már van gazdaságis, ez remélem meg fog változni és a felszerelésekre lesz külön kerete minden tantárgynak mellyel a tanár rendelkezhet, belátása szerint.

Artemisia

A férfi még pár pillanatig elszórakozik az időjárási viszonyoknak köszönhető kis jelenségen, majd rögtön a nőre szegezi a pillantását, amikor az – kérve, kéretlenül – válaszol a korábbi megszólalására. Önkéntelenül is csak arra tud gondolni, hogy ennek a nőnek bizony szüksége lenne egy jó nagy adag lazaságra, hogy kicsit könnyedebben tudja az ilyen helyzeteket kezelni, vagy legalábbis le tudják nyűgözni az életben megjelenő apró dolgok. Nem is igazán tud máshogy reagálni, csak egy nyugodt mosollyal és egy kedves pillantással, miközben megvonja a vállát és válaszol. Ha Artemisia azt remélte, hogy a gúnyolódás hatásos lesz, rossz emberrel fürdőzik együtt. Berciről lepereg az ilyesmi.
 - Persze, hogy nem. De talán mégiscsak kellmesebb a szórakoztató oldaláról megközelíteni a dolgokat, nem? - néz kíváncsian a nőre, kicsit cukkolva őt. Elvégre nem lehet folyamatosan mindent emögül a túlontúl reális, már-már rideg látásmód mögül szemlélni... Vagyis lehet, sokan csinálják is, ám Bárcián számára ez elég unalmasnak tűnik, ráadásul egyáltalán nem túl örömtelinek.
A következő kérdésére kissé ráncolni kezdi a homlokát. Lehetséges, hogy eddig saját zsebéből állta volna a nő az órájához szükséges kellékeket? Látszik bizony, hogy az elődje kicsit kaotikusan végezhette a munkáját, ugyanis nem ez az első furcsa eset amivel találkozik mostanában... Ám jelen pillanatban ez viszi a prímet. Még mindig rosszalló a pillantása, miközben kicsit közelebb úszik a nőhöz, majd készségesen megszólal.
 - Igen. Sőt, ha összeállít egy listát nekem a szükséges dolgokról, el is intézek mindent. - mondja habozás nélkül, elvégre a beszerzés is a munkakörébe tartozik. Láthatóan megkomolyodott az elmúlt pár pillanatban az arca, hiszen ha munkáról van szó, rögtön sokkal felnőttebbé válik. Vannak dolgok, amelyek fontosabbak, mintsem hogy viccet lehessen űzni belőlük. Nos, Bárcián számára ez éppen egy ilyen dolog.
 - Merlinre, hogyan csinálta eddig? - bukik ki belőle a kérdés, bár a választ természetesen szinte tudja előre. Csak azt nem érti, hogyan történhetett meg, hogy senki nem gondolt az Artemisia órájához szükséges kellékek beszerzésére, pont ebben az iskolában. Kemény tandíjat fizetnek a kölykök (pontosabban a kedves szüleik), hogy itt tanulhassanak, hát pont erre ne lenne pénz?

Bárcián

 Oh, nem. Ne higgye ez a csintalan kölyök képpel megáldott férfi, hogy én nem tudok laza lenni. Tudok, ha helyét és idejét érzem és ez itt most pont nem az. Sosem szerettem fürdőbe járni a hegeim miatt, most is csak azért jöttem, mert azt mondták a helyiek, hogy ez idő tájt egy teremtett lélek sem lesz itt.
 Erre tessék. Sikeresen belefutottam egy kollégámba, aki történetesen hím nemű. A szórakoztató oldalas mondatára csak felsóhajtok, mert ez sem megy nálam ilyen egyszerűen azért. Na persze, nem hinném, hogy észre vett volna bármit is testi hibáimból, hisz a saját játékával volt elfoglalva, de mi van, ha mégis? Mindegy is, mert a munkára való szóterelésem bevált.

- !Gracias! De inkább magam szerzem be a dolgokat, hozzászoktam az effajta önállósághoz és önt sem terhelném, hiszen a számok birodalmában van szükség önre. Vagy úgy is mondhatnám csak a pénzére hajtok.

 Megengedek magamnak egy nagyon sejtelmes incselkedő félmosolyt, miközben mélyen a szemébe nézek. Közelebb jött hozzám, ami nem feszélyez, sőt ez ad csak igazán ihletet. Most bezzeg olyan komoly, hogy szinte már tényleg az sugárzik róla, hogy egy igazgató felelősségtudatával áll munkatársai rendelkezésére.

- Hogy csináltam? Bemenetem az üzletekbe és megvásároltam a köveket, amik kellettek és most saját eszköztáram bővelkedik mindenfélében. Különös tekintettel a szív a lélek és az elme ásványaira,  mert az idei átfogó témám ezekhez kötődik, és nem mellesleg a harctéri ellátáshoz, amihez szintén beszereztem pár dolgot. A barter fogalma, gondolom mond valamit. Abban is jó vagyok. A próba-betegem is így került hozzám. Az egyik egykori gyógyító társamtól kaptam cserébe azért, hogy kezeltem pár lelkileg sérült páciensét. Így csinálom.

 Magyarázom lelkesen, hiszen a munkám terén elért sikereimre, legyenek azok bár csak aprók mindig is büszke voltam, vagyok és leszek is, mással úgysem dicsekedhetek. Három halott gyermeken és egy elátkozott frigyen kívül, aminek jobb, hogy vége lett és talán legalább Ádám újra boldog, legalábbis szeretném ezt hinni.
 Megszomjaztam erre a kellemes beszélgetésre, így kicsit megemelkedem, hogy elsuhanjak a part felé, azért a saját készítésű forralt borért, amit termoszban hoztam magamnak. Persze megkínálom majd, és ha kér, az Igazgató úr abból a literből kap is. Ahogy elhaladok előtte láthatóvá válik a tarkómtól a keresztcsontomig tartó gerincem mentén futó tetoválásom és a bal lapockaívem alatt lévő sebhelyem.

Artemisia

Nem is igazán tudja eldönteni, hogy most legyen-e elégedetlen, hogy a munkáját részben a tanárok végzik el helyette, vagy inkább legyen hálás, hogy neki ennyivel is kevesebb a dolga. Végül az utóbbi opció mellett dönt, mert az tölti el jobb érzéssel. Bárcián ilyen értelmeben nem egy bonyolult jelenség, nem is nehéz éppen ezért a kedvére tenni.
 - Hát ez nem lep meg, sokan vannak itt így ezzel. - nevet fel végül Artemisia incselkedésére, majd kissé felvonja a szemöldökét és egy szórakozott mosollyal megvonja a vállát. Szerencsére az iskola egyáltalán nem szűkölködik, így aztán az a legkisebb probléma, hogy hogyan ossza el a büdzsét a kiadások között úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Az még a munka jobbik fele. Inkább az adminisztráció az, amitől még annál is jobban égnek áll a haja, mint amikor reggelente felkel. Attól is csak a húzósabb heteken, hiszen alapvetően szereti azt, amit csinál.
Érdeklődve hallgatja a nőt, közben pedig kicsit le is van nyűgözve. Szereti, mikor az emberek ilyen lelkesedéssel beszélnek az életük különböző területeiről, legyen az akár munka, akár család, akár valamilyen hobbi... Sokkal jobban kedveli ezt az attitűdöt, mint amikor valaki egész nap csak nyavalyogni tud arról, hogy hány ponton rossz az élete. Mindenkivel történnek rossz dolgok, éppen ez a kihívás. Mindig megtalálni a jót.
 - Talpraesett egy nő maga. - mondja elismerően, majd hagyja, hadd menjen ki a medence szélére. Észrevette már a nő hegeit korábban, azonban ha valaki, ő diszkrét az ilyesmivel kapcsolatban. Ki lenne az, ha nem egy olyan ember, akinek hiányzik az egyik karja és mágikusan van pótolva? Biztos benne, hogy fordítva sincsen ez másképp, ám Artemisiából is kinézi a diszkréciót. Magából indul ki, ő pedig nem szeret beszélni róla, éppen ezért másokat sem faggat. Ennyire egyszerű az egész.
Miközben a nőt figyeli, pár pillanatig a tetoválásain időzik a tekintete. Azon gondolkodik (nem, nem azon, hogyan nézhet ki Artemisia ruha nélkül), hogy vajon mikor és miért kerültek fel a nő bőrére. Ahogy az eddigi ismerősein látta, ezeknek mindig van külön története.
 - Mit szimbolizál? A tetoválás. - kérdez rá végül, mert úgy van vele, hogy a sebhelyekkel ellentétben most talán nem indiszkrét.

Bárcián

 Örömömre szolgál, hogy nem kapok hűvös, tipikusan hivatalnoki, tehát fancsali arcrándítást, sem megjegyzéseimre, sem hozzáállásomra, már ami a beszerzéseket illeti. Nincs ebben szerintem semmi kivetnivaló, hiszen azért csak az én kompetenciámon áll vagy bukik minden, egy Gemmológiai laikust nem küldhetek el ásványbeszerző körútra, milyen kibabrálás lenne már az a részemről.
 A férfi nevetése pedig ezt a nézetemet teljes mértékben alátámasztja, és bizonyítja, hogy az ő észjárása is a helyén van, ami egy mezei piros pontot szintén megér, ezt gondolatban be is vésem neki. Közben előszedem a termoszt, és egy egyszerű duplikáló varázs segítségével létrehozok egy második poharat, mert eredetileg csak magamnak hoztam egyet.
Ezt követően töltök mindkettőbe a citrusos, fűszeres forró italból és elindulok visszafelé. Az ő különlegességét a fagyással folytatott játszadozásakor észrevettem ugyan, de mint hasonszőrű tudom mennyire kellemetlen tud lenni egyeseknek beszélni a problémájukról, így nem vettem róla tudomást.  ár odaérek majdnem mellé, amikor a tetoválásomra tereli a szót. Elmosolyodom, hiszen ezt eddig mindenki megkérdezte akinek hagytam, hogy meglássa akár ezt, akár a többit. Nem kell soká gondolkoznom a válaszon.

- Minden egyes levél egy szerettem. Maga a nővény pedig az örök küzdelemben való állhatatosságot jelenti számomra. Tudja harc az élet, minden kudarc egy kis halál, de élni kell, mert amíg ver a szív él a remény, hogy értelme is van, folyton feltámadni.

 Mondom szomorúságtól csillogó szemekkel, de mosolyogva, miközben felé nyújtom az egyik gőzölgő poharat. Remélem elfogadja, mert ökör iszik magában, ha nincs egyedül.

- Önnek is van tetoválása? Vagy csak műkedvelő?

 Érdeklődöm, miközben meg-megfújom poharam tartalmát, hogy ihatóan meleggé váljon. A citrom és narancs illata keveredik a fahéj, szegfűszeg és gyömbér aromájával és a bor pikáns csípősségével, melyet a nem teljesen kipárologtatott alkohol okoz. Saját recept, mint általában minden efféle innivalóm.

Artemisia

Egy pár pillanatig habozik csak, mielőtt elvenné a nő kezéből a felé nyújtott italt. Ez is csak afféle automatikus reflex, ami az alkoholos italok kerülését illetően alakult ki benne, és amely néha akkor is megjelenik, amikor nincs rá szükség – vagyis munkaidőn kívül. Gyorsan rá is jön, hogy bizony ma már semmi elintéznivalója nincsen, gondolatban pedig még kicsit korholja is magát, elvégre nem is lenne itt, ha ez nem lenne így, szóval a dolog meglehetősen egyértelmű kellett volna, hogy legyen.
 - Köszönöm. - mondja, miközben a kezeit rátapasztja a nemrég megidézett pohárra. A meleg kellemesen fut végig az ujjaitól majdnem a csuklójáig. Közben a pillantását újra a nő arcára függeszti, aki immár felé fordul, és éppen az imént feltett kérdésére válaszol. A szavai igazán szépek és igazak. A férfi elmosolyodik a gondolatra, hogy pont valami hasonlót fogalmazott meg magában pár perccel ezelőtt, és pont Artemisia juttatta eszébe. Ezek szerint nem véletlen, és nem is tapintott mellé, mikor úgy gondolta, hogy a nő olyasvalaki, aki mindig igyekszik megtalálni az életben a szépet.
A nő szavai nyomán az eddig kissé bohókásabb légkör most valamennyire komollyá válik, Berci pedig éppen azon töpreng, hogy mit is mondhatna erre, mert elég nehezen jönnek a szájára a szavak.
 - Egyetértek. - mondja végül halkan, bólintva egyet, majd belekortyolva az italába. Szerencsére Artemisia újra megtöri a csendet, és tovább tereli a beszélgetést, a megfogalmazása pedig újra visszahozza a viccelődést a beszélgetésbe.
 - Oh, én csak gyönyörködöm. De talán egyszer lesz egy. - mondja tűnődve, hiszen tényleg megfordult már a fejében a gondolat. A fájdalomtól nem fél, inkább csak várja még a tökéletes mintát, amit aztán egy életre magán szeretne majd tudni. Nem biztos, hogy eljön valaha, de ha igen, azt tudni fogja.
 - Szóval akkor folyamatosan bővül? - bök át a nő válla felett, természetesen a tetoválásra célozva. Elvégre ha minden egyes levél egy szerette, akkor néha elő kell, hogy kerüljenek újabb és újabb levelek. Azt nem feltételezi a férfi, hogy el is tűnik valamennyi, mert egyrészt az életszemlélete meglehetősen pozitív, másrészt pedig úgy gondolja, hogy a halál ilyen értelemben a szeretetnek nem áll útjába. Olyat pedig az emberek csak nem tesznek túl gyakran, amivel ezt a szeretet örökre elveszíthetik... Összességében ez a kérdés a kézenfekvő számára.

Bárcián

 A férfi elfogadja a felé nyújtott poharat, benne a forralt borral és kortyolgatni kezdi miközben hallgat engem. Egyetért velem, mondja és bólint hozzá persze megerősítés gyanánt, amit örömmel konstatálok. Az első benyomás lásd sokszor csalóka, a becsobbanó pernahajderből így válik a szememben igazán kellemes társasággá a velem szemben lévő.
 Oldandó a kialakult légkör komorodó hangulatát másfelé kezdem picit terelni a szót, melyre jól reagál, sőt még gesztikulációval is él velem szemben. A tetoválásom jelentésével kapcsolatban kérdez valami olyasmit, amin igazán még magam sem gondolkodtam még el komolyabban. Nos ezek szerint most itt az ideje beleásnom magam ebbe az eszmefuttatásba.

- Ha a borostyánra gondol, akkor az bővülhet, ha lesz olyan, akiért érdemes új levelet készíttetnem. Tudja, a szeretetemet, akik megkapják, azoknak helyük van az indán, mindig és mindenkor, történjék bármi. A jelentésük módosulhat csupán. Ha pedig a tetoválásaim össz-számára gondol, nos az is bővülni fog hamarosan. Most tervezek varratni két mintát a jövő hónap elején. Ha van kedve eljöhet ismerkedni a hangokkal és a gondolattal. Sőt megengedem, hogy a kezem is megfogja, hogy ne féljen.  

 Nevetek egyet és csillog a szemem, ahogy hangulatom kezd feloldódni. Nem a bortól csak magától a témától és annak fogadtatásától. Tudok én kellemes társaság is lenni, ha akarok. Remélem veszi a lapot és nem sértődik meg. Tényleg szívesen látom, ha szeretné megtudni milyen egy tetoválás elkészítése.

 

Artemisia

A tanárnőnek Bárciánnal ilyen értelemben meglehetősen könnyű a dolga. A férfit sok dolog érdekli és sok mindenről van véleménye is, ezért beszélgetni egyáltalán nem nehéz vele. Különösen azért, mert az egyik dolog, ami eléggé foglalkoztatja, az emberi természet. No persze mint semmit, ezt sem viszi túlzásba, de igaz, hogy szeret beszélgetni és érdeklődő ha mások dolgairól van szó, ezért egyáltalán nem nehéz megtalálni vele a közös hangot. Ezt érzékelheti most Artemisia is, Berci pedig örül, mert látja, hogy egyre inkább feloldódni látszik beszélgetőpartnere.
 - Hű köszönöm, ezt az ajánlatot szerintem el is fogadom. Tényleg érdekel, hogyan működik az ilyesmi. - néz meglepődve, ám egy kisfiúsan lelkes mosollyal a nőre. Nem igazán számított erre a felajánlásra, de tulajdonképpen jó ötletnek tűnik. Ha egyedül menne el egy ilyen helyre valószínűleg egyébként is hülyének néznék, hogyha csak úgy megállna ott és elkezdné szemügyre venni a berendezési tárgyakat és a munkafolyamatot... Úgy azonban mindjárt más, hogyha azért megy, mert elkísér valakit.
 - És mi fog felkerülni és hova? - kérdezi érdeklődve, miután újabb pár kortyot eltűntet a forralt borból. Elismerően pillant egyet, majd egy gyors torokköszörülés után úgy dönt, meg is dicséri  a dolgot, még ha nem is biztos benne, hogy nem csak egyszerűen egy sarki árustól van. Bár ha igen, akkor különösképpen finom, ahhoz képest.
 - Nagyon finom. Egészen karácsonyi hangulatom lett. - vallja be őszintén, hiszen tényleg szinte megjelentek a lelki szemei előtt az ünnepi fények és a hó illata. Pár pillanat kell is hozzá hogy rájöjjön, a kép azért ennyire tiszta számára, mert a hó illatát tényleg érzi, a fehérség pedig betölt körülötte mindent. Sután elmosolyodva körbe is néz, majd kicsit lejjebb ereszkedik a vízben, már csak a feje kandikál ki. Az arcát a két kezével kicsit összevizezi, de továbbra sem veszi le a pillantását társnőjéről, akinek éppen a válaszát várja.

Bárcián

 Tetszik neki az ajánlatom, már ami a tetoválásra való elkísérésemet illeti. Gondolom férfiként nézelődni egy ilyen helyre nem szívesen menne be saját szakállára, mert az olyan bután jönnek ki, de ha valaki elkalauzolja úgy már sokkal kellemesebb lesz az élmény. Mosolygok és kortyolgatom a boromat, miközben hallgatom lelkesedését és a hozzá fűzött kérdését.

- Remek, akkor majd szólok ha megyek. Hogy a hová fogok varratni legközelebb, hűha...Igazából a csípőcsontomra terveztem egy bagoly és egy viking motívum a Volknut saját rajzolású egyvelegét. Bal oldalra közvetlenül a csontra, az a célom, hogy kilenc minta legyen rajtam a végén összesen.

 Magyarázom miközben figyelem, ahogy felmelegíti magát. Ahogy iszik úgy fest elkalandozik kissé és gondolatban máshol jár. Persze ez az állapot nem tart soká csak épp annyi ideig, hogy hihetetlenül kék szeméből mindezt kiolvashassam. Mikor már épp rákérdeznék jól sejtem el elméjének pillanatnyi eltévelyedését, ő maga adja tudtomra, hogy ráhibáztam.

- Saját recept, és valóban megidézi nekem is a karácsonyt, bár azért nem az a klasszikus utcai bódés forralt bor. Ezek szerint szereti az ünnepeket, vagy csak ezt?

 Kicsit elkezdek fázni, ezért jobban beleereszkedem én is a vízbe, persze a hajam is vizes lesz és nem igazán szuperál a tartó bűbáj sem így derékig érő fürtjeim leomlanak és lebegnek körülöttem a víz színének közelében, egyik másik elér egészen beszélgetőtársamig is.

Artemisia

Bólint egyet, jelezve, hogy részéről rendben van és mehetnek ha úgy adódik, mert tényleg érdekli a dolog.
 - Jó, bagolyban tudunk egyeztetni, de az irodám is elég könnyen megtalálható. Az igazgatói mellett van. - mondja, elvégre szóban talán egyszerűbb és gyorsabb egyeztetni. Az irodájában pedig majdnem mindig megtalálható, ráadásul elég központi helyen is van a szoba, szóval egyáltalán nem nehéz a férfit megtalálni, már ha az ember keresi. A kezeit néha leveszi a pohárról, egy darabig még érzi a bőrén pár másodpercig, aztán amikor elmúlik, újra visszateszi őket, ezzel játszik, miközben nyugodtan bólogat a nő szavait hallva.
 - Az nem fáj nagyon? Mármint ha a csontra csinálják? Mindenesetre biztosan szép lesz. - mondja, és igyekszik nem hagyni, hogy a gondolatai túlzottan elkalandozzanak, vagy legalábbis annyira ne, hogy rögvest a valóságban is szemügyre vegye az említett területet a túl sokat nem takaró fürdőruhában. Szerencsére ilyen szempontból férfi létére elég nagy önuralomra tett már szert, márészt pedig a vízen keresztül egyébként sem lenne könnyű dolga, szóval sokáig nem kell magával viaskodnia. Egyébként is tökéletesen biztos benne, hogy a nő rögtön kiszúrná, hogyha a tekintete csak egy pillanatra is rossz helyre tévedne, így ezt igyekszik elkerülni. Kínos lenne utána a találkozás. Egyébként is, mivel a tetoválás készültekor esélyesen ott lesz, valószínűleg fogja látni, hogy miről van szó.
Belepillant a bögréjébe, miközben annak tartalmáról beszélgetnek, majd megvonja kissé a vállát, miközben felel a kérdésre.
 - Komolyan? Nagyon jó. Édesanyám néha próbálkozott vele, de elég csúfos kudarcot vallott általában. - idézi fel magában hirtelen azt a pár régi karácsonyt, amikor a drága anyukája úgy döntött, tesz egy kísérletet az ital otthoni előállítására. Valahogy azonban valamelyik fűszerből egyszerűen mindig egy kicsit túl sok lett, és hiába gondolná az ember, hogy ezt egyszerűen nem lehet elrontani, neki sosem jött össze. Így utólag már nevetnek a dolgon, akkoriban azonban nem volt ennyire vicces.
 - Szeretem, gyerekkoromból nagyon sok szép emlék kötődik hozzá. Mostanában mondjuk ritkán töltöttem a családommal. - mondja, és ez így igaz, hiszen az elmúlt pár évben mindig külföldön volt, amikor éppen a karácsonyt esedékes lett volna ünnepelni. Idén azonban itthon lesz és az anyukájával fogja tölteni, ez már biztos. Hédi pedig biztosan nagyon fog örülni, habár a miértje mindkettejük számára szomorú. Ha nincs a baleset, Berci valószínűleg a következő karácsonyt sem Magyarországon töltené. De ezt mindenesetre nem bánja, ahogy még nagyon sok dologgal békélt már meg, sőt, pozitívumként éli meg őket. Tényleg minden rosszban van valami jó. Például, hogy itt lehet most. Végignéz a nő kibomló fürtjein és magában jót mosolyog a tényen, hogy így sokkal szebbnek találja, mint a pedáns módon összefogott hajjal. Ez meglátása szerint a legtöbb férfival így van, ám erről a nők ritkán tudnak. Kezével kicsi hullámokat kavar a vízben, amelynek hatására a nő egy-két fürtje ringani kezd ide-oda. Pár pillanatig élvezi a látványt, aztán felnevet és a nőre néz.
 - Bocsánat, tudom, menthetetlen vagyok! - mondja, ám tény ami tény, remekül mulat, és reméli, hogy Artemisia sem fog érte nagyon megharagudni.

Bárcián

 Figyelmesen hallatom a férfit, minden szava kincs számomra, mert fontos információkat ad át nekem. Elmondja merre találom majd az irodáját, ha szeretném személyesen felkeresni és nem csak bagolyban értekezni vele a továbbikban. Valamiért elkerülöm azt a környéket, főleg mióta Ádám lett az igazgató helyettese, tartok a találkozástól, az ő levele más értelmet kapott az eltelt idő során. Elkalandoztam én is egy pillanatra, de gyorsan visszafókuszálok a velem szemben lévőre.

- Igen az fáj egy kicsit, de ez a lényeg az egészben, a vállalt kín és szép is lesz az biztos, főleg mert illeni fog hozzám.

 Mesélem őszinte meggyőződéssel. A férfi nem tudja mekkora polihisztorral áll, illetve úszkál vele szemben. Sokoldalú vagyok mint egy gömb, az más kérdés, hogy mindezt mennyire csillogtatom meg mások előtt. Gyógyítás, főzés, rajzolás, hegedülés, tánc és motorozás. Tele vagyok titkokkal és meglepetésekkel.
 A borra mondott bókjára és rövidke anekdotájára csak kedves mosollyal felelek szavak helyett. Aztán következik a karácsonnyal kapcsolatos mondat, mely mögött számtalan érzelmet és emléket vélek érezni, de úgy döntök, hogy nem faggatom róla, mert azt hiszem még nem tartunk efféle szinten a beszélgetésben, főként miután hullámokat keltve játszani kezd fürtjeimmel.
Teljesen kizökkent, gondolataim fonalát elvesztve nézek rá és nem tudom elfojtani kacagásomat. Olyan egyszerűen banális az egész szituáció, közvetlen és infantilis is egyszerre, mégis kellemesebb mint mostanában bármi amiben részem volt.

- Menthetetlen vagy ez tény, de most az egyszer elnézem, mert tetszik, ahogy elbabrálsz a hajammal.

 Letegezem, úgyis nekem illik kezdeményezni ezt a rituálét kettőnk között. Ha jobban belegondolok ennél többet nem is tudok mondani csak fogom magam és szabad kezemmel lefröcskölöm az arcát és kuncogok. "Tessék egy kis vízpermet, hogy megérezd mit kaptam tőled én az előbb, kedves Igazgató úr!" Mondják beszédes szemeim.

Artemisia

Örömmel konstatálja, hogy azért a témával kapcsolatos tudása mégsem olyan szegényes, és jól tudja, hogy a csontos testrészek esetében a tetoválás jobban fáj. Kifejezetten tetszik neki, hogy ez a nőt a szent cél érdekében egyáltalán nem rettenti el. Látszik, hogy tényleg kemény hölgyről van szó, Bárcián pedig önkéntelenül is elgondolkodik rajta, vajon mi tehette ilyenné. Ezt azonban jó eséllyel egy darabig még nem fogja megtudni, ha meg fogja egyáltalán valaha, azonban ez egyáltalán nem gond. Ettől szép az ismerkedés, lehet találgatni.
 - Mágikus módon lehetne érzésteleníteni, bár gondolom akkor nem lenne ugyanaz. - néz egy kicsit rosszalló tekintettel a nőre, hiszen habár egyáltalán nem mondta, a férfi mégis úgy sejti, hogy a fájdalom is hozzátartozik az egész rituáléhoz. Anélkül talán nem is lenne értelme. A karácsonyos témát a beszélgeőtpartnere nem firtatja, habár igazából nem akkora trauma ez a férfi számára, bár nem bánja, hogy nem kell beszélnie róla. Semmiképp sem egy üdítő téma, akkor pedig inkább marad ennél a kedves és bohókás incselkedésnél, ezt ugyanis jobban élvezi, mint régi sebeket tépkedni. Ő már csak ilyen fura alak.
Örömmel csillan fel a szeme, amikor a nő letegezi, illetve annak is felettébb örül, hogy nem vette rossz néven a kis játékát. Furcsa belegondolnia, hogy a nővel tulajdonképpen egészen eddig magázódtak, holott egy csomó diák már szinte az első perctől letegezte... Hát hiába, ezek azok a neveltetési és szokással kapcsolatos kérdések, amelyek generációról generációra változnak, így mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogatva.
Vártalanul vizet kap az arcába. Prüszkölve nevet fel, pár pillanatig pedig nem is tudja, meg kellene-e torolnia ezt a gaztettet. Az egyik szempontból nézve... Artemisia hajának már úgyis mindegy. Márészt viszont, ő egyszer már eláztatta a hölgyet, így aztán most kvittek még csak. Végül csak gyors mozdulatokkal megrázza a fejét, nagyjából egy kutyához hasonlítosan, hogy kijöjjön belőle a víz. Így "véletlenül", de valamennyit a nő is kap belőle, bár tényleg nem sokat. Ártatlan szemekkel pislog a tanárnőre, majd vigyorogva közli:
 - Oh bocsánat, nem szándékoztam... - mondja, bár a vigyorról teljesen egyértelmű, hogy cseppet sem volt véletlen.

Bárcián
 
 Felhozza ezt az érzéstelenítés dolgot, amihez inkább nem is fűzök verbális kommentárt csak vágok egy elhessegető, de egyáltalán nem sértett grimaszt. Ha megtenném, pont a lényegét veszítené el maga a rituálé, a varrás mivolta. Tehát hagyom, hogy valamerre másfelé alakuljon a beszélgetés a továbbiakban.
 Pár pillanatnyi csend után és azt követően, hogy lefröcsköltem, meg is kapom jogos jussomat Bárciántól. Olyan ártatlanul néz rám, mint aki nem is sejti mekkora slamasztikába keverte most magát ezzel a cselekedettel. Nekem sem kell több, hogy előtörjön belőlem a szemtelen játszadozó és kiürült poharamat az egyik karnyújtásnyira letéve, immár két kézzel kezdjem rá locsolni a vizet.

- Nem szándékoztad, mi?! Majd el is hiszem!? Én viszont szándékozom!

 A civil létnek is van némi előnye, nem kell mindig tanárnak lennem, néha el is engedhetem magam, ezt mostanság kezdem megtanulni és eddig nagyon tetszik. Sok rossz dolgon mentem keresztül amikre eddig úgy reagáltam, hogy bezárkóztam, kőfalalt emeltem magam és a fájdalom, a világ közé, de ez alkalommal másként próbálok tenni.
 Ahogy így locsolkodom akaratlan közelebb jutok a férfihoz, alig egy méter választ el tőle és tetőtől talpig vizes vagyok. A hajam és az arcom is meleg cseppekkel teli, de rendületlenül ostromlom és közben nevetgélek, hiszen igen jól szórakozom.

Artemisia
Záró

Természetesen egyáltalán nem lepődik meg a nő grimaszolásán. Biztos volt benne, hogy az élményhez hozátartozik a fájdalom is. Ezt már csak önmagából kiindulva is sejtette, ugyanis hasonló esetben valószínűleg ő is ragaszkodna hozzá... Hogyha már hasonló volumenű dolog történik vele, akkor azt érezze is. Ha csak feláll az ember a székből és ott van rajta a tetoválás anélkül, hogy közben bármit érzett volna, az olyan... Üres.
Persze Berci teljesen átlátszó volt a kis fröcskölődésével, a nő pedig természetesen egyáltalán nem hülye, így hamar meg is kapja ami jár neki, hatalmas hullámok és fröcskölés kíséretében. Berci pedig pár pillanatig tétovázik, utána azonban úgy dönt, hogy ezt mégsem hagyhatja tovább. Teljesen elmerül a vízben, addig sem éri több fröcskölés. Gondol egyet, és a hozzá egyébként is nagyon közel álló nő lábát elkapja és finoman kirántja alóla, kicsit meg is húzva őt maga felé. Reményei szerint Artemisia is szépen el fog merülni a vízben. Ha nem is a feje búbjáig, a haja azért biztos elég vizes lesz.
Pár pillanat múlva persze már el is engedi és ő maga is felbukkan a víz alól, hiszen nem gyöngyhalász ő, hogy órákig bírja a víz alatt... Nagy lélegzetvétellel juttatja magát ismét friss oxigénhez, majd az eléggé vizes kolleginára vigyorog, pár rosszalló svéd pillantás kereszttüzében.
 - Na jó, azt hiszem itt az ideje megszárítkoznunk. - mondja a nőnek egy halk kis kuncogás kíséretében, majd a fejével a part felé int, ahova kimegy előre, a nőnek pedig, ha majd ő is kilép, odanyújtja a törülközőjét.
Végül együtt ballagnak vissza a városba, miután mind a ketten jól megszáradtak.