Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=447299#post447299][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.03. 21:34[/b][/url]

Renée Blanche

Türelmes férfiként ismerik az irodában, és a nem túl közeli barátok is kellemes embernek tartják. Az ügyfelek és a gyanúsítottak már azt is elmondhatnák róla, hogy van keményebb, szikárabb oldala is, és a hangját is képes úgy elmélyíteni, hogy kizárjon belőle minden kedvességet, és ne hallatszódjon ki belőle más, csak az őszinte, meghazudtolhatatlan tények. A családja mindezen túl beszámolhatna arról, hogy rendkívül lobbanékony természet, és a legkisebb problémára is vadállatként reagál, ha rossz napja van. Arról viszont, hogy mennyire haragos, sértődékeny és milyen választékosan tud káromkodni akár nyilvános helyen is, na arról csak a vele kezdő nők mesélhetnek.
Konstantin fekete pólója fölé bőrdzsekit húzott, abban várta a megbeszélt helyen, s időben a nagybetűs nőt. Ő mint mindig, úgy most is időben érkezett, és az étterem előtt, az éhhalál küszöbén állva várta a bolondos tanerőt. Az öt-tízperces késésre még lelkiekben is fel volt készülve, de miután merevre fagyott a hidegben, és a falatozó ajtaján kiáradó olasz ételek mennyei illatától kellően bekábult, úgy döntött nem vár tovább. Az, hogy egyedül ül be, és nyugodt körülmények között elfogyasztja reggelijét, meg sem fordult fejében. Az, hogy hazamegy, és küld egy ordibáló rivallót Renée-nek, szintén nem. Az viszont, hogy felkoslat a kastélyba, és ha kell, az ágyából rángatja ki a szőkét, egész út alatt. Figyelemreméltó sebességgel káromkodott a jeges-havas úton, majd a hideg folyosókat járva néhány jóindulatú festménytől kért segítséget. A nőt utoljára az irodájába menet látták, noha hozzátették, hogy mindent azért ők sem tudhatnak. A feszült, bármelyik percben robbanó auror öklével verte az ajtót, csakhogy választ sem első, sem második próbálkozására nem kapott. Már éppen készült berúgni a fát, amikor Célestine álmos arca megjelent a kivágódó ajtón. Megszólalni csak majdnem tudott, mert ahogy kinyílt a bejárat, úgy vissza is csapódott. A francba!
- Te semmit nem változtál! - förmed rá a nőre már a kellemesen meleg és ínycsiklandozóan pizzaillatú falatozóban. Sértett vonásokkal bámulja az orra elé állított étlapot, az idegtől hevesen dobogó szíve csak nem nyugszik. - Hát mit csinálsz te éjszaka, hogy képes vagy elaludni?
Kékjeivel kiles az étlap fölött, és korholó tekintettel mered a szőkére. Micsoda bűnt követett el szerencsétlen! Elmondhatatlanul idegesíti a tudat, hogy Célestine elfelejtette, miközben ő éhesen, majd megfagyva ácsorgott az étterem előtt.
- Felnőtt nő vagy, viselkedj is úgy, az istenit! - egy árnyalattal talán hangosabban beszél, mint amit megkíván a helyzet, de hát hisztis férfi, aki képtelen megemészteni, hogy egy nő az alvást választotta helyette. - Az óráidra is elfelejtesz bemenni?! Gyűlölöm a szétszórtságot. Egyszerűen nem lehetsz hebehurgya, ha már dolgozó ember vagy. Szerinted én hányszor alszok el? Egyszer sem. Van óra, meg van az embernek agya, és kötelességtudata, meg egyébként is, engem felejtettél el, Célestine.
Mondandója végére az asztal lapjára ejti az elvarázsolt étlapot, és szemtől szembe, a nő íriszeibe kántálja szentszövegét. Csalódott kutyaszemekkel figyeli az álmos tanárnőt, és olykor-olykor hangosan felsóhajtva megcsóválja fejét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=448217#post448217][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.04. 21:30[/b][/url]

Renée Blanche

Az lehet, hogy Célestine tényleg bocsánatot kért volna, és hogy Kolosnak csak két perccel kellett volna tovább csendben maradnia ahhoz, hogy a nőből kibukjon az a pár kedves szó, ám a feszült némaságban eltelt út során míg a faluba értek, annyira felhergelte magát, hogy a halántékán kéklőn lüktető ér lassacskán homloklebenyi vérzéssel kecsegtetett. Szóra nyíló ajkakkal nézi a nőt, aki bár először értetlenül pillog felé, gyorsan észreveszi: valóban neki szólnak az ideges, már-már számon kérő szavak, és jobban teszi, ha bombabiztos mentséget keres magának, különben a végén Konstantin Isten bizony minisztériumi végzést küld neki.
- Jól látod a tényeket, nem édesanyád vagyok, de neked sem kéne már kislánynak lenned - feleli, bölcsen csökkentve hangerején, ám szavai így is ugyanolyan bántók lehetnek, mintha torkaszakadtából üvöltene. Ahogy kimondja a kislány szócskát, rögtön elhalkul, mert pontosan tudja, ezt igazán nem illett volna. Egyébként sincs kedve korán reggel vitatkozni, főleg nem Renée-vel, aki jelenleg az egyetlen régi ismerősét jelenti a faluban, és akivel a szilveszter éjszaka a vártnál is kellemesebben telt. Bocsánatkérőn pillant a szőkére, de van egy baljós sejtése, miszerint már rég elkésett; Célestine ugyanis kezd egyre inkább belemelegedni a civódásba.
- Még mindig nem édesanyád vagyok - suttogja az asztalon álló koszos sótartót bámulva, közben kénytelen-kelletlen végighallgatja a másikat. Aztán a nőre emeli tekintetét, és a lehetőségekhez mérten nyugodt stílusban válaszol. - Azért nem reggeliztem egyedül, mert megbeszéltük, hogy együtt jövünk, és bármilyen hihetetlen, én tartom magam az adott szavamhoz. De igazad van, máskor majd magasról teszek rá, hogy itt vagy-e, vagy sem. Nem tudom fordított esetben milyen hisztit csaptál volna...
Ceh. Nemhogy örülne ez az átkozott nőszemély, hogy valaki számít rá, hogy vár rá, és még fel is megy a kastélyba rátörni az irodaajtót, nem. Még ő van felháborodva. Konstantin jobb szemében táncot jár az ideg, ahogy a széktámlának vetve hátát mellkasán keresztbefonja karjait.
- Mindegy. Együnk - morogja még mindig durcásan, fejét jobbra-balra ingatva. Igaz, hogy már sem kedve, sem étvágya nincs, de ha rajta múlik, most már akkor is reggelizni fognak, ha Azkaban összes dementorja csókra sorakozik az asztaluk mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=452302#post452302][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.12. 22:56[/b][/url]

Renée Blanche

Ahogy ül a kellemes kis gyorsétteremben, a kellemes kis asztaluknál, egyre csak azt kívánja, bár ne ismerné a női testbeszédet, vagy legalább ne látná Renée dühös arcát. Vagy... bár ne kezdte volna el ezt az egészet. Máskor, már ha egyáltalán lesz máskor, egészen biztosan magában tartja bosszúságát, mert a következményeknél még az is jobb, ha saját magányában intézi el gerjedő feszültségét. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Bosszúsan pillant fel a replikázó nőre, akinek egy ideges kijelentését még csak megérteni sem képes. Bizonyára férfiúi észjárása, vagy adrenalinszintjének túlműködése teszi, de válaszadás helyett először csak meredten, kikerekedő szemekkel vizslatja a szemben ülő tanárnőt.
- Hogy én ejtettelek. Én. Na szép. Mert mégis, kérlek, avass be, mikor ejtettelek én téged utoljára? - kérdése közben saját mellkasa felé mutogat jobbjával, míg bal keze a borstartót szorongatja, olykor az asztalnak ütve alját. Idegessége méregbe fordul át, ha nő lenne, valószínűleg most állna fel, és hagyná faképnél elméleti randevútársát. De ő nem tesz ilyet, meg amúgy is éhes. Volt.
- Sokat képzelek. Igen, biztos. Sokat képzeltem rólad, rólam, kettőnkről, erről, meg az égvilágon mindenről - mondja már csak idegből, csak azért, hogy ha neki fájnak a másik szavai, akkor Célestine-nek is ugyanúgy, vagy ha lehetséges, akkor még jobban fájjon. Aztán, mikor a nő maga elé emeli az étlapot, ő elengedi a borstartót, és ő is belebújik a hétvégi kínálatba. Igaz, hogy most nincs ínye a tésztához, sem a pizzaválasztékhoz, mégis könnyebbnek tűnik a papír mögött rejtőzködni, mint egy újabb vitába beleállni, vagy csak figyelni a szőke nő fájó zsörtölődését. Végeláthatatlannak bizonyul a kettejük közötti sértődött viszony, mikor a semmiből végül Renée megtöri a csendet. Kolos leengedi arca elől az étlapot, és kérdő pillantást küld asztaltársasága felé.
- Mert érezni akartalak - feleli vontatottan, hiszen maga sem tudja mi kerítette akkor hatalma alá. Talán a szilveszter éjszaka, a régi közös emlékek, az az utolsó buli, meg az azt követő éjszaka felrémlő látképe. A nő visszakozására megrázza fejét, és gyorsan továbbfűzi gondolatsorát. - Nem butaság, én is beszélni akartam róla. Azért is hívtalak el reggelizni. Nem tudom... hogy van-e értelme bármi komolyba is kezdeni. Tudod, a munkám, meg az életem, az egyszerű hétköznapokon is tizenkét-tizennégy órákat dolgozom. A hétvégékről ne is beszéljünk. Nekem nem fér bele egy kapcsolat... mármint egy komoly.
Célestine tekintetét keresi, és ahogy megleli őket, beleáll szívébe az iszonyú lelkiismeret-furdalás. Fáj kimondania valós gondolatait, mert Renée az egyik legkedvesebb teremtés, akit valaha is ismert. Soha, egyetlen szavával sem szeretné őt megbántani, most mégis érzi, hogy így tesz. Az asztalt borító terítőre süti le kékjeit, úgy szégyelli magát, akár egy nagy gyerek. Kedveli ezt a nőt, és most minden igeszálával úgy érzi, hogy véget vetett valaminek, ami igazán el sem kezdődött.