Az étterem egy magas téglaépület földszintjén várja vendégeit. A hosszúkás helyiség kissé indusztriális stílusjegyeivel egyértelműen a fiatalabb korosztályt kívánja megszólítani, melyhez pénztárcabarát árak is társulnak. Itt találtak új otthonra az előkészítő iskola leselejtezett padjai és székei, amiktől a tulajdonos elmondása alapján még egyedibbé varázsolódik a hely. Belépve nem túl erős fények, de annál intenzívebb gyorsétterem-illat fogad mindenkit. Az asztalokon egy-egy nagyobb méretű, üres konzervdobozban találhatóak evőeszközök, szalvéta, valamint egy laminált étel-és itallap.

A menüsort elnézve hamar kiderül, hogy az étterem fő profilját a különböző kézműves hamburgerek alkotják, amelyekből rendeléskor ízlés szerint új változatok kérhetőek, egyedi feltétekkel – ennek mindössze csak a képzelet szab határt. Népszerű specialitásuk Bogoly Burger névre hallgat, de senki ne aggódjon, még nyomokban sem tartalmaz boglyokat, ugyanakkor a recept szigorúan titkos! Azoknak, akik valami mást ennének, egy üvegezett pult mögül tudják kiválasztani az aznapi ajánlatot. Állandó elemként a leveseken túl rántott- és töltött húsok, sajt, hal, hot-dog, saláták, különféle köretek találhatóak, a burgonyából is püré, csónak, steak, hagyományos, vagy éppen édes változatokkal. Desszertnek ajánlani szokták a tejszínhabbal és meggyel díszített shakeket, amerikai és magyar palacsintákat, somlóit és tortaszeleteket. Ha viszont ez se volna elég, a falnál egy mágikusan forgó gyros-hústorony tetszeleg, melyet néhány pálcaintéssel apró falatokra lehasítanak, s tálban vagy pitában szolgálnak fel.

Rendelés után egy sorszámot kap az érkező, a pult feletti kijelzőn pedig láthatja, ha elkészült a vágyott étel. Elviteles rendelés esetén csomagolási díjat számolnak fel, emellett jó hír, hogy házhoz is szállítanak, méghozzá seprűn! Az olcsó árak velejárója talán a többi étteremhez képesti alacsonyabb minőség, valamint a túlnyomórészt diákokból álló személyzet amatőrsége, emiatt ne lepődjön meg senki, ha elsőre valamit nem úgy készítenek el, ahogyan az illető kérte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=292757#post292757][b]Kinoshi Thaihasy - 2014.05.13. 21:05[/b][/url]

 Fáradt volt és nyűgös. Éppen hogy kipakolt a bőröndjéből és kényelembe helyezte magát a kviddicsbolt fölé, máris kopogtatott egy bagoly az ablakon egy vöröslő levélkével. Még hálóing volt rajta,  fogkefe pedig félig kilógott a szájából, mikor beengedte a madarat.
 Tudta hogy ez lesz, érezte, hogy nem jöhet csak úgy el otthonról, de hát a szükség nagy úr. És bizony Vikonak most szüksége volt rá. Szóval mielőtt még a szomszédok megtanulhatták volna az angol úriemberek ékes káromkodásának kincsestárát, bezárta az ablakot és az ajtót, majd leült szépen a legközelebbi székre és végighallgatta a szidalmazásáramlatot.
 Igen, tudta, hogy legalább három nappal előtte be kell jelentenie, és hogy ki kell előtte töltenie egy nagy kötegnyi papírt, és hogy amúgy is péntekig ő volt a beosztva a razziákhoz és a többi...
 Igazából szerette a főnökét. Igazságosnak és keménynek tartotta, ami egy parancsnoktól elvárt tulajdonság. Aztán meg persze ott volt benne az emberség, aminek hála karácsonykor kétszer olyan hosszú időre jöhetett haza. Ő pedig most hálátlanul csak úgy lelépett. Még szerencse, hogy nem személyesen jött ide. A rivalló is elég megalázó volt a számára. Nem szokott hozzá az ilyesmihez, igyekezett is mindig kerülni a hasonló szituációkat. Ha lehetett, akkor inkább pontosan elvégezte a feladatát, betartotta a szabályokat és igazodott a többiekhez. Ha kellett, kétszer annyit vállalt.
 A levél végén még egy dühös mondat erejéig közölte, hogy elküldte a kitöltendő papírokat, és ha nem küldi vissza még a délután folyamán, akkor nem tudja elintézni a kényszerpihenőjét. Mindig is volt szíve a parancsnoknak.
 Úgyhogy felöltözött, és nekilátott a körmölésnek. Kölcsönvett Vikotól egy kevés tintát meg egy pennát, ugyanis a nagy sietségben pár ruhadarabon kívül nem sok mindent hozott magával.
 Először azt hitte, sosem fog végezni a papírmunkával. Nem volt sok oldal, maximum tíz lap lehetett, ám tetőtől talpig mindent pontosan le kellett írnia, kitölteni és kifejtenie. Sosem kedvelte a jelentésírást sem, ha lehetett, elintézte két-három mondatban, mindig a lényegre szorítkozva.
 Dél felé járt az idő, mikor megkordult a gyomra. Általában a saját főztét ette, de ilyen körülmények között ez lehetetlen volt, úgyhogy fogta magát és elindult a Fő utcza felé. Tegnap este errefelé látott egy jó kis étkezdét.
 Nem sokat töprengett a pultnál, kért egy adag bolognai spagettit és már indult is egy asztal felé. Egy pillanatra viszont meg kellett torpannia. Fene gondolta volna, hogy ilyen sokan laknak ebben a faluban! Tele volt az étterem. Aztán meglátott egy srácot egy messzebbi asztalnál, így mit volt mit tenni, elindult oda.
 - Szia! Bocsi, leülhetnék ide? Elég sokan vannak ebédidőben... - áldotta az eszét, hogy ebbe nem gondolt bele. De mentségére legyen, hogy nem számított ennyi emberre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=295980#post295980][b]Kinoshi Thaihasy - 2014.05.19. 18:02[/b][/url]

 Engedély megadva, leülhet. Nem szereti túlzottan, ha csak úgy idegenek mellé leül kell ülnie. Ez olyan, mintha mások intim szférájába hatolna be. Ő inkább az a típus, aki messziről megfigyeli az embereket, és csak akkor áll velük szóba, ha konkrétan akar is valamit mondani. Ezúttal ilyenről szó sem volt, úgyhogy miután leült, néma csendben kezdett el enni. Csak akkor szólalt meg, mikor az ebédpartnere jó étvágyat kívánt.
 - Köszönöm, neked is.
 Nem is nézett rá, csak egy gyors pillantást vetett a szemben ülőre, aztán újból a tésztahalomnak szentelte minden figyelmét. Egyszerűen csak örült az ételnek, még ha valószínűleg a hozzávalókat egy évig egy légmentesen lezárt dobozban tartották. Bezzeg ha lett volna ideje főzni... Vikonak egész szép konyhája van, össze dobhatott volna valamit. De nem úgy zajlott minden, mint ahogy ő tervezte. Az a sok papírmunka, és még Vikot is meg kéne látogatnia, meg vinni neki valami finomat.
 Már befalta a tányérján lévő étel egyharmadát, mikor a férfi újból megszólalt. Szóval Chucknak hívják és ezek szerint zavarja a csend. Be kellett ismernie, hogy tényleg elég hosszúra nyúlt a csend, és a dugig lévő étteremben mindenki beszélt, csak ők nem. Lehet, hogy egy kicsit kellemetlen.
 Lenyelte a szájában lévő falatot, és felnézett a férfire.
 - Kinoshi - közölte egyszerűen, miközben jól végigmérte.
 Körülbelül annyi idős lehetett, mint ő. Elég magas is, talán száznyolcvan, vagy százkilencven, de így ülve nem tudta elég jól besaccolni. Elég jellegzetes figura a fültágítóival és a temérdek tetoválással. Nem egy könnyen elfelejthető alak, de nem is tűnik tolvajnak vagy gyilkosnak. Igazából még egész szimpatikus is volt. De valami beszélgetést mindenképp kezdeményezni kéne, vagy legalábbis megpróbálni folytatni.
 - Milyen a pizza? - mosolygott rá a szemben ülőre. Gyenge kezdés, de legalább kezdés. Talán valami olyan témát is felhozhatna, amivel tényleg elindul a beszélgetés, de fáradt volt, és alig bírt gondolkodni.
 - Miért éppen India? - akadt meg a szeme Chuck alkarján lévő elefánton. Ritkán látott ilyesmit. Általában valami kínai jeleket varratnak magukra az emberek, vagy szekták a saját megkülönböztető jeleiket. Na de India és hindu elefánttal még ne találkozott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=296766#post296766][b]Kinoshi Thaihasy - 2014.05.21. 12:20[/b][/url]

 Kicsit szerencsétlenül indult a beszélgetés, de a kisebb-nagyobb szünetekre igazán jó ürügy az ebédelés. Most is éppen a tészta hosszú szálait próbálta meg minél jobban feltekerni a villájára, több-kevesebb sikerrel. Még szerencse, hogy nincs sok ideje az ismerkedésre. Még hátra van az adminisztráció egy része, és bár a nagyját megcsinálta délelőtt, inkább elvégzi a munkát időben. Ha halogatná a dolgokat, akkor folyton azon járna az esze, hogy még mindig nincs kész, és el kellene már küldenie. Sosem értette meg azokat az embereket, akik ilyen sokáig húzták-halasztották a papírmunkát. Nem egy olyan embert ismert, aki bizony ez miatt került át egy másik, tényleg isten háta mögötti állomásra, ahol nem történik semmi. Nem, az a biztos, ha mindent időben megcsinál, és elküld.
 Jellegtelen, pusztán udvarias kérdésére megkapta a hasonlóképp udvarias választ és az elvárt viszont-kérdést.
 - Nem olyan jó, de egy gyorsétteremhez mérten elfogadható. - Igen, valóban nem egy Michelin-csillagos étterem, de rosszabbra számított, mikor úgy döntött, hogy egy gyorsan összedobott ebéd helyett inkább lejön ide. Határozottan pozitív csalódás volt, de azért az otthoni kosztot semmi nem helyettesítheti.
 Ha már ő végigmérte partnerét, akkor ez viszont is igaz. Bár van belőle még egy a faluban, a férfi valószínűleg nem ismeri. Pedig egy ekkora faluban a Seprűbolt tulajdonosa biztos nagy ember, vagy legalább is ismert. Eddig ezt gondolta volna. Lelkiekben már felkészült, hogy megint összefogják őket keverni, de ezek szerint már megváltozott annyira, hogy ne köszönjenek rá idegenek az utcán.
 Azt hitte, a tetoválásra tett célzása majd elindítja a beszélgetést. Általában szeretik az emberek, hogyha elmesélhetik a rajzok és jelek történetét egészen az emberek születéséig visszamenve. Ám azonnal feltűnt neki, hogy múlt időben beszél a rokonáról, így inkább nem is firtatta tovább a témát. Nem akar annál jobban belemenni a dolgokba, mint amennyire feltétlenül muszáj.
 - Nem, nincs - mosolyodott el a feltételezésre. - Sosem éreztem, hogy szükségem lenne rá. Bár volt egy barátnőm, aki a bátorságomat akarta próbára venni, és hónapokig zaklatott azzal, hogy varrassak fel magamra valami japán jelet. Aztán felhagyott a nyaggatással.
 Igen, azok a régi szép emlékek. Ez még Dániában volt. Akárhányszor vagy akármiről beszéltek, mindig ide tértek vissza. Vett még egy óriási falatot a spagettiből, miközben óvatosan körbenézett az étteremben. Már felszabadult pár szék, és lassanként egy-két asztal is.
 - Nem, látogatóba jöttem a testvéremhez. Még nem tudom, meddig maradok, úgyhogy ha lesz egy kis időm, feltérképezem a terepet. - Ennél többet egyelőre nem kell tudnia, ahogy senkinek. Ez a válasz pedig valószínűleg kielégítő volt a férfi számára is.
 - Ezek szerint te itt laksz, ugye?
 Kellemes hely lehet ez a falucska, otthonos utcái és egészen barátságos helyei vannak, ahogyan az árak is azok. Most már érti, Viko miért költözött vissza, és nem maradt kint Japánban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=950&post=301132#post301132][b]Kinoshi Thaihasy - 2014.05.28. 20:16[/b][/url]

 Egészen jó volt a szósz is a spagettin, bár a tésztát kicsit túlfőzték. Szerette, ha van tartása, de egy gyorsétteremhez képest egész jó volt. És bár furcsállotta egy kicsit partnerét, azért a társaság sem volt rossz.
 A története nem volt túl érdekes, mégis úgy érezte, hogy ha csak egy mondatos válaszai vannak, meghal ez a beszélgetés. Bár lehet, hogy nem volt igaza, de úgy tűnt, Chuck sem tud túl sok mindent hozzáfűzni, így egy röpke időre megint csönd állt be közéjük.
 Kino ismét a több értelemben is életmentő étel felé fordult, majd örült, hogy második kérdésére ezúttal kicsit bővebb választ kapott. Egyrészt elégedettséggel töltötte el, hogy következtetése helyes volt (bár való igaz, hogy nem volt túl nehéz dolga), másrészt pedig legalább haladt a társalgás. Igaz, nem sokáig maradhatott még. Vissza kell majd mennie befejezni a papírmunkát.
 -Angliában, Sheffiledben - válaszolta nyugodtan, miközben letette villáját a tányér szélére. Ez egy hosszú történet lett volna elmesélni, így inkább rákérdezett arra, amire kíváncsi volt. A határon túli téma kicsit élénkebbé tette. - Szóval akkor ezek szerint te is külföldön laktál. Gondolom valami angol nyelvterületen... - nevéből ítélve angol vagy amerikai lehetett, de nem hallott akcentust a beszédében. Remélte, hogy nála sem lehet ilyesmit felfedezni. Már nagyon rég beszélt magyarul. A mindennapokban angolok vették körül, és csak a levelezésében használta anyanyelvét, meg amikor karácsonykor hazalátogatott. Pár év után az ember szája automatikusan rááll arra a nyelvre, amit állandóan használ.
 Az utolsó morzsákat is megette a tányérjáról, majd a tálca szélén álló pohár vízért nyúlt. Belekortyolt, és hallgatta partnere válaszát. Jó volt ez a kis frissítő, még akkor is, ha egy kávét szívesebben ivott volna, de azt már tényleg megcsinálja magának Vikonál. A kávé is csak úgy jó, ahogy ő készíti, frissen őrölt szemekből. Biztos volt benne, hogy itt a három az egyben instant verziót szolgálják fel, abból pedig köszöni szépen, nem kér.
 Óvatosan rápillantott az órájára. Nem akarta, hogy Chuck udvariatlannak tartsa, vagy azt gondolja, hogy unja a társaságát. Kicsit tovább maradt, mint tervezte, és most legalább fél órával el van csúszva a tervezettől. Csak remélte, hogy majd időben ki tud mindent tölteni. Mivel még nem fejezte be a dolgát, nehezen tudok elvonatkoztatni tőle a fejében. Kicsit fészkelődni kezdett a széken, majd mikor Chuck befejezte válaszát, kapva kapott az ismétlődő csöndön.
 - Ha nem haragszol, nekem most mennem kell, még nagyon sok dolgom van. Tudod, a határidők... - fogalma sem volt, hogy a férfi tudja-e, milyen ha határidőre kell dolgoznia, de most nem is ez volt a fontos. - De nagyon szívesen folytatnám ezt a beszélgetést máskor is, ha gondolod.