Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832610#post832610][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.11. 20:52[/b][/url]

Há’ maradjunk annyiban, hogy mióta Csipesz a mindennapjaim szerves - szó szerint is, mert vannak szervei, tesó, gondolkozz már - részévé vált, az, hogy éjszaka jobban működöm, csak még inkább kiteljesedett. Mivel a hörcsög éjszakai állat. Nagyjából mint én. Lehet ezért köttetett meg azonnal a kapocs kettőnk között, ki tudja? Soha nem is fogjuk megtudni, mert a lényeg, hogy megköttetett és előszeretettel hordom is magammal mindenhova, nehogy véletlen magányos legyen. Meg mondjuk azért, hogy Móric tudjon aludni legalább pár naponta, anélkül, hogy a legváratlanabb pillanatokban kezdjen el pödörni a kerekében az állat. Mert ezt csinálja. Tudod, amikor van az a pillanat, amikor érzed, hogy pillanatok múlva elalszol, és mennyire jó lesz; na, Csipesz akkor zendít rá, mint valami elhangolt fúvószenekar. Borzalmas.
Mármint nekem nem, mert én fekszek-alszok típus vagyok, de Móric nem, szóval most is megkönnyítem neki, hogy elhoztam magammal járőrözni. Valami csira levitással tettek össze, így az első mondatom volt, hogy váljunk ketté. Rndsn inkább bevállaltam a szarabb részeket, csak ne kelljen kussban mellette sétálnom. Plusz, az a tervem, hogy bekukkantok mindenhova kettő másodpercet maximum, majd haladok tovább és leülök valahova rajzolni. Egyik kezemben pihen Csipesz, onnan nézelődik nyugisan, majd áll neki mosakodni, míg másik kezemben szorongatom az igen megviselt füzetet, tele vázlatokkal teli lapokkal. A lépcsőn felpillantva esik le a tantusz. - Baszdmeg - adok neki hangot is, amikor leesik: az én részemen van a Bagolyház is, kezemben meg a hörcsögöm. - Ó, baszdmeg - pislogok lefelé az állatra, majd húzom el a számat. Könnyed mozdulattal csapatom ingem zsebébe - bakkerka, még jó, hogy azt húztam! -, mert így legalább a talár is eltakarja, és indulok el felfelé. - Ha nyugton maradsz egy kicsit, akkor talán túléled. Ha nem, akkor engem csipkednek szarrá, de te akkor is túléled - nyammogok, mert végül is Csipesz mindenhogy jól jár, majd túrok nadrágom zsebébe és veszek elő egy bébi répát, amit az orra alá nyomok. - Csak maradj nyugton, amíg el nem jövünk innen, vetted? - mintha bólintana egyet, csak utána veszi el a répát, és amikor felpillantok biccen oldalra  fejem.
- Nem szívesen tenném, őszintén szólva - vigyorodom el szélesen, egyelőre Kiscsibe hátát szuggerálva. - Soha nem gondoltam volna, hogy a baglyok a perverzióid. Vagy, hogy egyáltalán vannak perverzióid. Emlékszel, amikor aszontam, lepj meg? - döntöm vállamat a bejáratnak. - Nem így gondoltam - nevetek fel hangosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832614#post832614][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.11. 23:00[/b][/url]

Szeretik azt hinni a kastélyban téblábolók, hogy azért, mert én vagyok én - micsoda plot twist -, és én kapom el őket esetleg takarodó után, mekkora király nekik, mert nem lesz bünti. Hah, dehogynem. Viccelsz, haver? Pont én ne büntetnék? Főleg, hogy Nora néninél be kell vágódni, azt pedig csak úgy tudom rendesen megcselekedni, ha normálisan végzem a feladatomat. Eddig remekül haladok egyébként. Csak még jobban fogok haladni, ha szaladgáló és tilosban járó csibéket kapok el a csillagos éccaka alatt a fajtájából valóak közül. Behalok ennek a járőrözésnek, komolyba, már most. Fejemet félre biccentve figyelem, miközben félig felém fordul. Kezem automatikusan mozdul, hogy a talár alatti zsebhez nyúljak. Csak akkor veszem el onnan kezemet, amikor megérzem az apró mozdulatokat, valamint a hatalmas zsivajban kihallom a ropogtató hangot. Remek. Még nem fulladt meg.
Na már most, Kiscsibe valószínűleg meghibbant egyébként. Nem elég, hogy baglyokkal veszekszik, kéri meg őket, hogy kapikálják be, de még annak is kicsattanó örömmel örül, hogy a nem halott madarak megmozdultak. Igen, szoktak ilyet. Értetlen nézek rá, majd engedem el az egészet úgy, ahogy van. Egészen addig, amíg a fenekére nem huppan. Szám elé kapva a kezem fojtom vissza a nevetést, de egy pf hangocska így is kitör belőlem. Csak nyugalom, minden oké. Ne röhögd ki. Ne röhögd ki nagyon. Torkomat köszörülöm meg, majd figyelem tovább, amíg ő bagoly suttogót játszik. Heniál.
- Nem állok itt két perce, és szerintem egy életre elég dolgot láttam - ingatom meg fejemet, miközben henger alakúvá gyűrt füzetemet csapkodom vállamnak. - Pontosítsd mire gondoltál, miközben elsétálunk innen, mert undorító ez a hely, és megmondom, hogy láttam-e - ajánlok fel egy igencsak kedves kompromisszumot. A bejáratból is elállok, karomat nyújtom ki magam előtt, a lépcső felé, hogy akkor haladjunk. Leginkább azért, hogy Csipesz túlélje, mert kezdek egyre idegesebb lenni a sok madártól. Mintha csak tudnák, hogy Csipper nálam van. Nagyon gyorsan le lehet állni, mert ebből a hörcsögből bizony nem lesz szalonna! - Na, gyere már - biccentek fejemmel is a lépcső felé, hogy megerősítsem szavaimat. Ha végre elindulunk lefelé nyúlok nadrág zsebembe, minimális zacskó zörgés, és veszek ki még egy bébirépát. - Kérsz? - nyújtom felé a zöldséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832618#post832618][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.12. 00:21[/b][/url]

Dúdolgatni is hamarosan elkezdek, ha Kiscsibe nem szedi a szárnyait, mert komolyan kezdem magam nagyon frusztrálva érezni. Csipesz egyre jobban mozog, ami annyit jelent, hogy egyáltalán nem tetszik neki már a sötét zsebben skubizni, szóval skerázna elfele onnan. Tehát kifelé. Ki. A baglyok közé. Szemeimet forgatom meg a válaszra, elég látványosan, ahogy karom még mindig kinyújtva várja a csodát. Ha így folytatom, garantált az izomláz holnap. - Eldöntöttem magamtól, köszi - bólintok egyet, amolyan köszönetképpen. Szerencsére nagyon jó vagyok döntéshozatalokban, így ennek a meghozatala sem okozott problémát. Mekkora mázli! Csuklóból mozgatom meg kezemet arra, hogy igenis gusztustalan, valami ösztönző félének szánva, hogy akkor haladhatnánk? Mert lassan ott tartok, hogy a vállamra csapom a lányt és én magam viszem le innen. Beleegyezően ingatom meg fejemet, mert tényleg hajlamos vagyok türelmetlennek lenni, szóval ezzel le nem állok vitázni.
- Elfelejtem, ha haladunk végre - és ismét egy remek kompromisszum, mert vége valóban megindulunk. Megkönnyebbülten szusszanok, miközben lépkedek le a lépcsőn, és turkálom ki zsebemből a pöpi kis nasit. Anya büszke lenne rám, de hát nem az én érdemem, hanem Csipeszé. A végén meg egészséges leszek. Borzasztó amúgy. - Ha nem, hát nem - vonom meg vállamat, majd harapom le a felét a répának.Úgy ropog a fogam alatt, mintha magát a fogamat enném, és úgy szeretem, hogy ennyire ropizik. Gihi. Lehet Csipesz is ezért eszi meg csak ezt, mer’ a naggyal tökre elutasító. Pedig egy hörcsög, honnan a bánatból tudja a különbséget amúgy?
- Nos… - pillantok le valóban eléggé ficergő mellkasomra. Lehet éppen most hordok ki lábon egy szívinfarktust. A répa maradékát dobom be a számba, majd pislogok a hátam mögé; elnézve, már elég messze vagyunk, szóval a füzetet letéve egy párkányra húzom el a talárt. - Sasszemed van, Kiscsibe - vigyorodom el szemtelenül - érted a poént? érted? istenem, mennyire jó már! -, ahogy beletúrok a zsebbe és szedem ki belőle Csipeszt, aki úgy pillog rám hatalmas szemeivel, hogy menten elolvadok. - Csipesz, ő Kiscsibe, Kiscsibe, ő Csipesz - esek túl gyorsan a formalitásokon, míg az állat addig ficeg, míg hátára nem kerül és áll neki nyalogatni ujjamat. - Hát ez undorító, de nem baj - pillantok Kiscsibére a hörcsögről, másik kezembe fogom a füzetet és állok irányba ismét. - Mehetünk tovább? Mert ha már összefutottunk, adnék neked valamit - pillantok el róla, szigorúan előre nézek, akkor is, mikor tovább indulunk. Minél messzebb kerülünk a baglyoktól, annál boldogabb leszek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832812#post832812][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.18. 15:33[/b][/url]

Pedig igenis azonnal tudnék reagálni arra, hogy mégis mi tekinthető érett viselkedésnek, de mielőtt megtehetném, Kiscsibe már szól is. Durcásan szusszanok, nyammogok kicsit, de - meglepi - eleget teszek a kérésnek és kussolok. Lehet fel kellene jegyeztetni, hogy ez rndsn megtörtént amúgy, mert nem hiszem, hogy ilyen sokszor elő fog fordulni. Vahahaha, talán ezeket hívják történelmi pillanatoknak? Ha igen, ha nem, mindegy, mert senki nem jegyzi fel, ráadásul még a répámat - mennyire perverz, gihi - is visszautasítják. Ropogtatom, mint egy barom, feltöhögök a saját poénomon, ami sokkal jobb lenne, ha olyan előtt hangzik el, aki értékeli is mondjuk, de nem baj. Most megelégszem Kiscsibével is.
- Aha. Csak ő nem alkalmas arra, hogy fellógassak vele dolgokat - vonom meg vállamat, majd kezemben tartva spanomat állok ismét irányba, mert azért még haladhatnánk, hogy tutira messzebb kerüljünk a bagolyháztól. Megemelkedett szemöldökkel fordulok Kiscsibe felé, amikor elhangzik a lesajnáló szó. Legjobb helye van Csipesznek nálam ever! Csípőmet tolom ki, mutatóujjamat emelem fel, nagyon figyelve arra, hogy Csipeszt ne zavarja meg a semmiben, de mindegy, mert másikat kezd el nyalogatni, és másodszor történik meg, hogy belém fagy a szó. Felfújom arcomat. - Ha-ha-ha. Az nagyon csúnya volt. Aszittem ellopták az ideiglenes csipém, vagy rád tapostak, vagy visznek valami baromfi udvarba, mer’ aszitték eltévedtél. Nem volt vicces - ingatom fejemet, majd mosolyodom el, ahogy Kiscsibe nyúl felé. Halkan nevetek fel, mert végül a simiből semmi nem lesz, ugyanis amilyen gyorsan elindult a mozdulat, olyan gyorsan marad abba. Höh, remek. Könnyed mozdulattal csapom az állatot zsebembe, taláromat igazgatom el, hogy kilásson onnan, majd indulok el.
- Biztos lehetsz abban, hogy nem kapod meg Csipeszt - veszek elő még egy bébirépát, majd kezdem el rágcsálni. - Túl jó fej az orr-ráncolásodhoz - szemtelen vigyorral csinálok mutatóujjammal körkörös mozdulatokat, miközben Kiscsibe arca felé mutogatok. Pár méter után állok meg egy ablaknál, aminek párkányára rakom le a füzetet és nyitom is ki azonnal. Lapozva kutatok azután, amire nekem lenne szükségem. Rengeteg vázlat, skicc, vagy már befejezett rajz tömkelegében nehezebb megtalálni, mint gondoltam volna. Kutakodásom közben szólalok meg. - Meg kellene, hogy büntesselek, ugye? Mert takarodó után mászkáltál, meg mittudomén - forgatom meg szemeimet látványosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832819#post832819][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.18. 18:32[/b][/url]

Vállat vonok. Naná, hogy tisztában vagyok vele. Jobban tudom, hogy Csipesz mit ehet és mit nem, hogy mire van szüksége, hogy mik a határai, mint saját magamról. Nagyon hamar lettünk spancik, szóval úgy kikupálódtam hörcsögből, levizsgázom belőle bakkerka. Csapd ki a tesztet ide nekem! Majd később, mert szemöldökömet kell ráncolnom Kiscsibére. Hát ha ennyire tudja, akkor most nekem mit kell megerősítenem? Kész ez a csaj. Nem véletlen mondják őket érthetetlennek, ugye?
- Sok mindent hajlandó vagyok elviselni, de azt nem, ha elveszik, ami hozzám tartozik, vágod. Egy napra a csipém voltál - vonom meg vállaimat ismét. - És nem akartalak átváltoztatni, de azért megvárhattál volna, hogy ne kapjak egy hátsófalit, mert eltűntél. Vagy legközelebb beviszlek magammal - pontosan ezt a következtetést vonná le ebből minden ember. Véletlenül sem azt kellene, hogy nem változtatod át az iskolatársaidat csibévé egy bájitallal, amit a dudiddal kevertél ki. Nem-nem. Pontosan az a tanulság, hogy mindenhova is vinned kell magaddal. Különben is, ha megnyaltam, akkor az az enyém, és még a legelején megnyaltam Kiscsibét. Mindenkinek ehhez kellene tartani magát, just saying.
Hangosan nevetek fel, majd azzal a lendülettel, vigyorogva túrok szőke tincseim közé és borzolom össze őket azzal a lendülettel. De igaza van, tényleg akkor csinálom, ha ideges vagyok. Szemöldököm szalad ráncba, mert kicsit lassabban bootolom be, hogy ő ezt mégis honnan tudja? Hümmentek egyet, majd inkább csapom ki a füzetet a párkányra, és hallgatom féloldalas mosollyal Kiscsibe kérdését. - Nemtom. Biztosan ok- - ragad belém a szó, mert jó levitáshoz híven magyarázni kezd, nekem meg esélyem sincs, hogy befejezzem a mondatot. Miközben felé fordulok talárom söpör le pár rajzot a füzetről, de csak szusszanva pillantok utánuk. Derekamat döntöm a falnak, miközben bólogatva hallgatom szavait. - Vágeszolom - bólintok egy utolsót, majd hajolok le és szedem össze a rajzokat. Persze pont az a bálna kerül fölülre, amivel egyáltalán nem vagyok megbarátkozva, de fontosabb dolgom is van. - Nemtom emlékszel-e, amikor rajzoltál egy kolibrit a boltban - szorítanak rá ujjaim jobban a papírlapra. Mondjuk, ha nem emlékszik, az sem baj. - Tessék. Ezt neked csináltam - nyújtom felé a lapot, amin a madár ékeskedik. Két hétbe telt, mert nem volt rá időm, de végül csak elkészült. - Amolyan motiváció, hogy igenis mindenki tud rajzolni - mosolyodom el szélesen Kiscsibére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832834#post832834][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.18. 21:29[/b][/url]

Automatikusan tapogatom meg fejemet minden oldalról szabad kezemmel. Nincs is nagy fejem. Fél arcomat fújom fel durcásan egy pillanatra, szememet forgatom mellé, mert ez így egyáltalán nem pálya. Normális méretű fejem van, haláli édes mosollyal. Engedd meg, hogy idézzem a legnagyobb királyt ever: “Így is van!” Köszönöm a figyelmet, ennyi volt a legnagyobb királyból, mert muszáj elvigyorodnom szélesen. - Szívesen - reflektálok arra, hogy nehéz lesz elfelejteni. Hát még jó! Mekkora király napot töltöttünk el együtt csipével, nem hiszed el Nber. Annyira nem hiszed el, hogy akkor még én sem, sőt, maga a csipe sem akarta elhinni. Mik vannak kérem!
- Ja, vágeszolom - bólintok egy határozottat. Gondolom itt kellene jönnie annak a résznek, hogy elfogadom a nyolc méter hosszú érvelését, és tényleg elengedem büntetés nélkül, de komolyan van jobb dolgom is, mint elemezni Kiscsibe gondosan felépített érvrendszerét, hogy miért ne büntessem meg. Nincs nekem időm ilyenekkel foglalkozni, amikor keresni kell, majd szedni, majd elvenni tőle a maradékot, majd odaadni végre azt, amit igencsak régóta szerettem volna. Anya mindig aszondja, hogy jobb később, mint soha. Kitartóan mosolyogva tartom felé a lapot, amíg el veszi. Aprót biccentek a köszönetre, mert igazából nem nagy dolog. Ha nem lettem volna bánat, sokkal hamarabb kész lett volna, de ezt nem kötöm a csőrére.
- Vízfesték és az egyik különleges pennám - bólogatok erőteljesen, és nem, egyáltalán nem esik le, hogy valószínűleg nem erre irányult a kérdés. Már csak azért is, mert kérdés sem volt, csak zsigerből reagálok rá. Kezeimet csúsztatom nadrágom zsebeinek mélyére, majd billegek kicsit előre és hátra, mert még senkinek nem adtam rajzot. Nagyjából senki nem tudja, hogy rajzolok egyáltalán. A kalligráfiát tudja mindenki, de a rajz és festészet teljesen más lapra tartozik. Hát ha még eljutok végre odáig, hogy összeboronáljam a kettőt!
- Öm… - vakarom meg tarkómat zavartan, miközben a plafon felé pillantgatok. A lényeg, hogy elfele Kiscsibéről, de megtanították, hogy akivel beszélgetsz, arra kell nézni, így mosolyogva esnek kékjeim rá ismét. - Nem mondanám… nem. Nem tanulom, csak jön magától - vonom meg vállamat. Zsebembe nyúlva simogatom meg Csipeszt, majd sandítok Kiscsibére. Halkan szusszanok egyet. - Figyu - lépek elé, kékjeim arcáról vándorolnak a kezében tartott lapra. Lehunyva szemeimet koncentrálok pár másodpercig, majd rebben meg Kiscsibe kezében a lap, hogy a következő pillanatban keljen életre róla a kolibri és repkedjen a lány előtt. Gyorsabban mennek az ilyesfajta illúziók, mint eddig mentek. Megérte ennyit gyakorolni. Szemeimet ismét lehunyom, a szárnycsapkodás hangjára koncentrálok, a madárra magára. A színek kerülnek szemeim elé, és mintha egy kifestő lenne előttem, immár nyitott szemmel vetítem rá a vibráló színeket. Középről indítom, onnan terjed szét a szín, mintha az egész vizes lenne és én csak az ecsetről csöppintettem le bele a festéket. Lassan terjednek a színek, de annál látványosabban, így széles és elégedett mosoly kerül arcomra, ahogy fejemet kapom fel, mikor a madár repül a fejünk fölé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=832989#post832989][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.23. 23:03[/b][/url]

Halkan fújtatok egyet, szemeimet is forgatom hozzá, mikor meghallom a választ. Baromság. Ahogy az éneklés, úgy a rajzolás is tanulható dolog. Rajzolni bárki tud, akár el akarja hinni, akár nem, éppen ezért nem kedvelem, amikor kitérünk merő véletlenségből Kiscsibe kézügyességére. Elgondolkodtam már azon, mégis hogy tudnám erről leszoktatni - érted, mint egy háziállatot a szobatisztaságra, wtfdude -, de azon kívül, hogy hajtogatom neki ugyanazt, aligha tehetek bármit is. Mármint nem mondom, eszembe jutott még, hogy kikötözöm és addig rajzoltatok vele, amíg nem lesz előtte egy felismerhető madár, de ez szerintem már büntetendő. Ha megtudja valaki. Ha nem tudja meg senki, vajon akkor is? Jó kérdés, mi? A fenébe az egésszel, csak simán nem is reagálok szavakkal, mert valószínűleg az arcom mindent elárul amúgy is.
Előre-hátra billegek kicsit, miközben felelek, egyetlen ujjammal simogatom Csipesz fejét. Sosem tanultam rajzolni, mert feleslegesnek tartom. Amikor olyanom volt, neki álltam annak, ami éppen beugrott a fejembe, és az évek során fejlődtem, majd már tudok egyet s mást papírra rittyenteni. Nem nagy tudomány a dolog. - Áh, úgy unalmas lenne. Így sokkal izgalmasabb, plusz nagyon ritkán rajzolok vagy festek ilyesmiket - vonom meg vállamat lezseren, végül lépek közelebb Kiscsibéhez. Szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok le rá fél szememet kinyitva, majd folytatom a folyamatot, amit elkezdtem. A kolibri tökéletesen hozza egy igazi mozgáskultúráját, szárnycsapkodása is tökéletesen hallhatóak, így fejemet fordítom felfelé, majd nevetek fel őszintén szavain. - Majd csak visszajön - vigyorodom el, majd fejemet lassan mozdítva vezetem kékjeimet Kiscsibére.
Hirtelen szeppenek meg, ahogy meglátom mégis hogy nézi a kolibrit, majd jön az a mosoly, amit soha nem láttam arcán ismeretségünk óta. Hatására rezzen meg a kolibri, ahogy a gondolataim túlságosan is elterelődnek, de gyorsan rázom helyre magamban a dolgokat, míg végül fejemet biccentem oldalra immár csak halvány mosollyal arcomon. A kolibri magához hűen rebben ide és oda a fejünk fölött, míg én képtelen vagyok elpillantani Kiscsibéről. - Más a mosolyod most, mint eddig bármikor. Jobban tetszik, mint az eddigiek - jegyzem meg. A madár lassan kezd ereszkedni, végül óvatosan száll le a lapra és fekszik el rajta, hogy ismét felvegye a festmény mivoltát. - Visszakísérlek a Levitához, ne kapjon el más is. Nem büntetlek meg, de ezt nem mondhatod el senkinek - borzolom össze tincseimet, majd fordulok a rajzaim felé és rendezem el őket kicsit - értsd: brutális káosz uralkodik még mindig a füzetben -, hogy a füzetet csaphassam összegördítve a vállamra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=833210#post833210][b]Mórocz A. Móric - 2021.06.27. 00:36[/b][/url]

Határozottat bólintok. Mindenki tud rajzolni, és ezzel senki nem vitatkozhat, mert lecsapom alátétnek. Jó, kivéve, ha lány, akkor nem. Azért ennyire vagyok kulturált, eskü. Meg arra is megesküszöm, hogy nem gondoltam volna, hogy az illúzió ilyen jól fog menni, mikor nem készültem rá. Hirtelen ötletből pattant ki, de ha már kolibri, és azzal gyakoroltam Rubennel is, annyira nem csúszhat félre. És nem is teszi. Teljesen jól sikerül, ajkaimra akaratlan kerül elégedett és büszke mosoly, lényegében le sem esik, hogy eddig Kendén és a tanárokon kívül senkinek nem illuzionáltam semmit. Talán az a titka, hogy ne gondolkodjak előtte, csak egyszerűen csináljam? Mindegy, mert Amélia mosolya, egy olyan, amit soha eddig nem láttam, sokkal jobban foglalkoztat, mint a levegőben repkedő illúzió madaram, amit így lassan irányítok vissza a lapra. Véleményemnek is hangot adok, és legnagyobb megdöbbenésemre nem mondd semmit a másik, így szólalok meg újra, hogy oldjam a feszültséget, és végre kimondjam azt, amit már az eleje óta tudok, csak kicsit húzni akartam még az agyát. Gihi. Ne mondja senki, hogy nem vagyok hű önmagamhoz.
- Ja, csak így. Nemtom mit vagy meglepődve, lebeszéltél a lábamról, hogy ne tegyem meg - nevetek fel, majd moderálom magam és mosolyogva bólintok egy aprót arra, hogy nem tenné. Gyorsan megbeszéltük. Tényleg nem kellene ennek hangot adni, mert valószínűleg a jelvényemmel játszok, és eddig olyan jól tartottam is magam hozzá, hogy komolyan kezdem elhinni, még Volki és büszke rám. Félig. Nagyjából. Ilyesmi gondolatok között pakolom össze a cuccomat és indulok neki a Levita felé, hogy megvédjem Kiscsibét a következő kalitkától, ha egyetlen mód van rá.
- Mi? - kérdezek vissza azonnal, majd pillantok le a zsebemre. - Neeeeem. Imád itt lenni. Mármint komolyan. Ha elengedem a szobában, akkor is talál mindig egy zsebet, amibe belebújhat. Nemtom miért imizi ennyire - vonom meg vállaimat, mert én csak szétadom, hogy Csipesszel ennyire könnyű együttműködni. Neki jó, mert jó, nekem meg főleg jó, mert nem kell a kezemben cipelnem. A portréról esnek kékjeim Kiscsibére. - Szívesen - biccentek egyet felé lehunyt szemekkel, majd fürkészem arcát értetlen, míg végül hangosan felnevet. - Kösz, tényleg értékelem, hogy nem kürtölöd ki, hogy mennyire tré prefektus vagyok - túrok hajamba zavartan, majd mosolyodom el őszintén, ahogy hátrál a portré felé. - Álmodj szépeket, Lia - kívánok neki jó éjszakát már sokkal halkabb hangon, ahogy vállamat a falnak döntve, karjaimat keresztbe fonva magam előtt várom meg, amíg eltűnik a portré mögött. Halvány mosollyal ajkaimon várok még pár pillanatot, majd lököm el magam a faltól és indulok a Rellon felé, hogy egy gyors zuhany után vágódjak be Móric mellé.