31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 11. 19:46 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Nagy baj. Ha valami az, akkor Ez: Nagy baj. Nem katasztrófa. Ezért vannak a problémák, megoldást találni rájuk. Oké. Kell azért egy-két mélyebb levegővétel, hogy a hirtelen gyorsabban dobogó szívemet lenyugtassam. Csenge elment zuhanyozni, lassan nekem is követni kellene, de én a törökülésbe húzott lábaim körül tüzetesebben újra átnézem az összes jegyzetet, amit az ágyamra kiterítettem. Nem. Nincs itt, mert egyik sem az, hogy a macska rúgná meg! Tenyereim csattannak a térdeimen. Van – nem volt, mert valahol még meg kell lennie! – egy papír fecni, rajta dr. Laines írásával, ami rendkívül fontos lenne holnapra egy nem kicsit fontos tanársegéd feladathoz. Gondolkodom, mégis hol lehet még, hiszen elég körbepillantanom, mindig rendet tartok és sehol egy oda nem illő cetli. Átnézem a táskám, könyveket lapozok át, amikor belefutok a Mágiajogi Esetek tetején egy levélbe, amit Liza küldött. Fejemet felkapva ütöm bele a nyitva lévő ablakkeretbe. Épp annyi habozási időt adok magamnak, amíg a fejemre szorítom kezemet, majd kardigánomért nyúlok és a lehető legészrevétlenebb módon hagyom el a körletet. Utam a keleti szárnyig vezet, akkor is ha tudom mire odaérek már takarodóra áll az óra, így nem kicsit gyorsul ismét a szívverésem. Megkockáztatom, mert nem ér rá holnap reggelig, ezzel túlságosan tisztában vagyok. A jegyemet, a pozíciómat és nem mellesleg dr. Laines bizalmát játszanám el, ha ez nem kellő motiváció, akkor semmi. Csak ezt tudom magamban ismételni mielőtt orromat megütné a bűz és fülemet a szárnyak visszhangzó zaja. A padlót kémlelem, a lehullott tollakat tolom arrébb lábammal, hátha már ráhullottak. Itt kell lennie! Tudom! Mert ha itt nincs, fogalmam sincs hol máshol keressem és akkor felesleges volt kislisszolnom. Megpillantom az ablakot, ahol álltam. Ki nem találnád: tele van baglyokkal. Hatalmas sóhajjal nézek körbe, majd veszek egy marék magot az egyik tálból. – Éhes vagy? – suttogom neki, szuggerálom a madarat. Picit lendítek a kezemen, hogy kiszórjam eléjük, amikor az egyik megrebbenti a szárnyát, reménytelien csillan a szemem, erre ül tovább mozdulatlan. – Nagyon tréfás vagy… hogy kapikálnád be - Lemondóan szusszanok, kezdem elveszteni a türelmemet.
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 11. 20:52 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz

Há’ maradjunk annyiban, hogy mióta Csipesz a mindennapjaim szerves - szó szerint is, mert vannak szervei, tesó, gondolkozz már - részévé vált, az, hogy éjszaka jobban működöm, csak még inkább kiteljesedett. Mivel a hörcsög éjszakai állat. Nagyjából mint én. Lehet ezért köttetett meg azonnal a kapocs kettőnk között, ki tudja? Soha nem is fogjuk megtudni, mert a lényeg, hogy megköttetett és előszeretettel hordom is magammal mindenhova, nehogy véletlen magányos legyen. Meg mondjuk azért, hogy Móric tudjon aludni legalább pár naponta, anélkül, hogy a legváratlanabb pillanatokban kezdjen el pödörni a kerekében az állat. Mert ezt csinálja. Tudod, amikor van az a pillanat, amikor érzed, hogy pillanatok múlva elalszol, és mennyire jó lesz; na, Csipesz akkor zendít rá, mint valami elhangolt fúvószenekar. Borzalmas.
Mármint nekem nem, mert én fekszek-alszok típus vagyok, de Móric nem, szóval most is megkönnyítem neki, hogy elhoztam magammal járőrözni. Valami csira levitással tettek össze, így az első mondatom volt, hogy váljunk ketté. Rndsn inkább bevállaltam a szarabb részeket, csak ne kelljen kussban mellette sétálnom. Plusz, az a tervem, hogy bekukkantok mindenhova kettő másodpercet maximum, majd haladok tovább és leülök valahova rajzolni. Egyik kezemben pihen Csipesz, onnan nézelődik nyugisan, majd áll neki mosakodni, míg másik kezemben szorongatom az igen megviselt füzetet, tele vázlatokkal teli lapokkal. A lépcsőn felpillantva esik le a tantusz. - Baszdmeg - adok neki hangot is, amikor leesik: az én részemen van a Bagolyház is, kezemben meg a hörcsögöm. - Ó, baszdmeg - pislogok lefelé az állatra, majd húzom el a számat. Könnyed mozdulattal csapatom ingem zsebébe - bakkerka, még jó, hogy azt húztam! -, mert így legalább a talár is eltakarja, és indulok el felfelé. - Ha nyugton maradsz egy kicsit, akkor talán túléled. Ha nem, akkor engem csipkednek szarrá, de te akkor is túléled - nyammogok, mert végül is Csipesz mindenhogy jól jár, majd túrok nadrágom zsebébe és veszek elő egy bébi répát, amit az orra alá nyomok. - Csak maradj nyugton, amíg el nem jövünk innen, vetted? - mintha bólintana egyet, csak utána veszi el a répát, és amikor felpillantok biccen oldalra  fejem.
- Nem szívesen tenném, őszintén szólva - vigyorodom el szélesen, egyelőre Kiscsibe hátát szuggerálva. - Soha nem gondoltam volna, hogy a baglyok a perverzióid. Vagy, hogy egyáltalán vannak perverzióid. Emlékszel, amikor aszontam, lepj meg? - döntöm vállamat a bejáratnak. - Nem így gondoltam - nevetek fel hangosan.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 11. 22:38 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Baglyok. Komolyan baglyok tartanak vissza attól, hogy odamenjek és megnézzem valóban csak kiesett az esettanulmányok kötetemből? Igen. Ráadásul úgy néznek rám a nagy szemeikkel mintha azt üzennék: fel a kezekkel vagy csípek. Lehet a morcos ábrázatom nem segít ezen, de tényleg kezdenek felmérgelni így egy igen ritkán, de mindig okkal használt káromkodás bukik ki ajkaim közül. Szusszanásom iziben szakad félbe, amint a madarak zaján túl meghallom a hangot. Vállaimat lassan engedem le, majd hátrébb, míg fejem azzal együtt biccen félre a madarat bámulva, bár egyértelműen nem az válaszolt nekem. Ezt. Nem. Hiszem. El. Szemem kerekedik el egy pillanatra, ajkaim nyílnak el, ahogy tudatosul itt áll valahol mögöttem az egyetlen ember, akinek nem kellene. Annak nagyon sok oka van, de takarodó után vagyunk, ő pedig prefektus. Jaj, ne. Ne ne ne ne. Amíg csak bírom erre nem emlékeztetem. Szabad kezem mozdul, szemöldököm közé érintem ujjaimat, mert beszél tovább. Nagyon is itt van és a perverzióimról magyaráz. Remek, ezzel ennyit a nagy bajról. A katasztrófa révbe ért. Magvakat tartó kezemmel azon gondolkodom megdobálom velük amúgy is nyugodt hangulatomban, végül csak felvont szemöldökkel fordulok felé oldalasan. Talárban van, stimmel, járőrözik és nekem lőttek. – Várd meg míg… - reagálnék, de a nevetésével egybeesően a madarak szárnyainak csapkodására kapom a fejem. – Igen! Megmozdultak! – csillan a szemem, mosolyodom el egy pillanatra majd jut eszembe a lényeg. A magokat szórom ki a tenyeremből arrébb, majd lépek az ablakhoz. Sokkosan meredek magam elé, mert ha a párkányon volt, már rég kieshetett az ablakon ha a baglyok kilökték, így előbb kihajolok. – Sosem örültem jobban a kitörő nevetésednek – mondom. Kis fintorral, hezitálva de leguggolok és forgolódva pásztázom a földet, amikor a fal tövénél meglátom a papírdarab sarkát. Azonnal nyúlnék érte, de egy hóbagoly ennek annyira nem örül, én pedig azzal esek is a fenekemre. Pár pillanatig csak pislákolok, majd kínomban nevetem el magam. A bagyol a nevetés ellenére marad, akkor csak nem félhet tőlem? Lassan nyújtom ki a kezemet, megsimogatom a feje tetejét, ha hagyja. Ahogy úgy néz ki, másik kezem nyúl oldalasan a cetliért és függőlegesen, ahogy állok fel emelem azt is. - Jól van, oké – simogatom meg utoljára, de ugrik felém én meg hátrálok egy-két lépést. Eldönti a fejét, majd arrébb megy és az általam elszórt magokkal kezd foglalkozni. – Ugye te is láttad? – sandítok Móric felé. Nehezen hiszem el, hogy az előbbiek megtörténtek. Azt meg főleg, hogy ezt kérdezem tőle, amikor bárcsak ne látta volna! Nagyjából félőrültnek nézhet jelenleg. De a kezemben van a fecni. Széles mosollyal emelem magam elé, rajta dr. Laines írásával és tudom innen bármit bevállalok, csak ezt tudjam biztos helyen.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 22:39
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 11. 23:00 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz

Szeretik azt hinni a kastélyban téblábolók, hogy azért, mert én vagyok én - micsoda plot twist -, és én kapom el őket esetleg takarodó után, mekkora király nekik, mert nem lesz bünti. Hah, dehogynem. Viccelsz, haver? Pont én ne büntetnék? Főleg, hogy Nora néninél be kell vágódni, azt pedig csak úgy tudom rendesen megcselekedni, ha normálisan végzem a feladatomat. Eddig remekül haladok egyébként. Csak még jobban fogok haladni, ha szaladgáló és tilosban járó csibéket kapok el a csillagos éccaka alatt a fajtájából valóak közül. Behalok ennek a járőrözésnek, komolyba, már most. Fejemet félre biccentve figyelem, miközben félig felém fordul. Kezem automatikusan mozdul, hogy a talár alatti zsebhez nyúljak. Csak akkor veszem el onnan kezemet, amikor megérzem az apró mozdulatokat, valamint a hatalmas zsivajban kihallom a ropogtató hangot. Remek. Még nem fulladt meg.
Na már most, Kiscsibe valószínűleg meghibbant egyébként. Nem elég, hogy baglyokkal veszekszik, kéri meg őket, hogy kapikálják be, de még annak is kicsattanó örömmel örül, hogy a nem halott madarak megmozdultak. Igen, szoktak ilyet. Értetlen nézek rá, majd engedem el az egészet úgy, ahogy van. Egészen addig, amíg a fenekére nem huppan. Szám elé kapva a kezem fojtom vissza a nevetést, de egy pf hangocska így is kitör belőlem. Csak nyugalom, minden oké. Ne röhögd ki. Ne röhögd ki nagyon. Torkomat köszörülöm meg, majd figyelem tovább, amíg ő bagoly suttogót játszik. Heniál.
- Nem állok itt két perce, és szerintem egy életre elég dolgot láttam - ingatom meg fejemet, miközben henger alakúvá gyűrt füzetemet csapkodom vállamnak. - Pontosítsd mire gondoltál, miközben elsétálunk innen, mert undorító ez a hely, és megmondom, hogy láttam-e - ajánlok fel egy igencsak kedves kompromisszumot. A bejáratból is elállok, karomat nyújtom ki magam előtt, a lépcső felé, hogy akkor haladjunk. Leginkább azért, hogy Csipesz túlélje, mert kezdek egyre idegesebb lenni a sok madártól. Mintha csak tudnák, hogy Csipper nálam van. Nagyon gyorsan le lehet állni, mert ebből a hörcsögből bizony nem lesz szalonna! - Na, gyere már - biccentek fejemmel is a lépcső felé, hogy megerősítsem szavaimat. Ha végre elindulunk lefelé nyúlok nadrág zsebembe, minimális zacskó zörgés, és veszek ki még egy bébirépát. - Kérsz? - nyújtom felé a zöldséget.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 11. 23:38 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Lehet, hogy őrült vagyok, de tudom mennyi minden múlhat ezen az egyetlen cetlin, rajta a legfontosabb információmorzsákkal, amikből összeállhat a tananyag. Nem hagyhatom cserben Laines-t. Benne van a szóban: tanársegéd. Nem tanárhátráltató. De rá kell jönnöm, hogy emellett és minden más mellett ezzel a renitens viselkedéssel saját magamat igenis hátráltatom. Pontosan büntetésekre nem kellene pazarolni az időmet, azzal együtt vállaltam, ahogy elindultam. A fecni pedig meglett, akármennyire is kalandos módon. – Senki nem mondta, hogy állj ott – jegyzem meg még mindig elégedetten mosolyogva. Félbehajtom a papírt, nadrágom zsebébe süllyesztem, utolsó pillantás a hóbagolyra és fordulok az ajtó irányába. – Tudom, elég gusztustalan – ráncolom az orromat, majd el is indulok, bár húznám ahogy csak lehet, hogy folytatódjanak az este történései. – Jajj, Móric! Istenem, de türelmetlen vagy – sóhajtok, kezem csúszik a zsebemre benne a papírral és haladok picit gyorsabban. – Ahelyett, hogy pontosítanám, inkább csak felejtsd el – vetem oda, egy a plafonról hulló tollat söprök el az utamból amint ellépek mellette, hogy a lépcsőn folytassam utamat. Vele. Említettem, hogy: Remek?Felfogott hajamon igazítok, majd kardigánomat húzom szorosabban magam köré, hogy éppen fél percre rá egy bébirépával szemezzek. – Mi… miért van… mi? – hitetlen kezdek kuncogni, köhintéssel nyomom el, ahogy fordulok felé kérdőn. – Nem. – közlöm, mint tényt, hogy aztán a velem nagyjából egy szinten lévő furcsaságot elkapja tekintetem. – Te Tökfej… Miért mozog a mellkasod? Azon túl, hogy lélegzel – rezignáltak a szavak, majd kerekednek el a szemeim, mert nem megőrültem ma sokadjára. A talár igencsak szokatlan hullámzásba kezd.  – Ott valami mozog – mutatok rá ujjammal, hangom csuklik meg és csak kapkodom a mellkasa és az arca között a pillantásomat. A bébirépa talán a legkisebb furcsaság, ami nagyon, nagyon sokat elárul.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 11. 23:40
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 12. 00:21 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz

Dúdolgatni is hamarosan elkezdek, ha Kiscsibe nem szedi a szárnyait, mert komolyan kezdem magam nagyon frusztrálva érezni. Csipesz egyre jobban mozog, ami annyit jelent, hogy egyáltalán nem tetszik neki már a sötét zsebben skubizni, szóval skerázna elfele onnan. Tehát kifelé. Ki. A baglyok közé. Szemeimet forgatom meg a válaszra, elég látványosan, ahogy karom még mindig kinyújtva várja a csodát. Ha így folytatom, garantált az izomláz holnap. - Eldöntöttem magamtól, köszi - bólintok egyet, amolyan köszönetképpen. Szerencsére nagyon jó vagyok döntéshozatalokban, így ennek a meghozatala sem okozott problémát. Mekkora mázli! Csuklóból mozgatom meg kezemet arra, hogy igenis gusztustalan, valami ösztönző félének szánva, hogy akkor haladhatnánk? Mert lassan ott tartok, hogy a vállamra csapom a lányt és én magam viszem le innen. Beleegyezően ingatom meg fejemet, mert tényleg hajlamos vagyok türelmetlennek lenni, szóval ezzel le nem állok vitázni.
- Elfelejtem, ha haladunk végre - és ismét egy remek kompromisszum, mert vége valóban megindulunk. Megkönnyebbülten szusszanok, miközben lépkedek le a lépcsőn, és turkálom ki zsebemből a pöpi kis nasit. Anya büszke lenne rám, de hát nem az én érdemem, hanem Csipeszé. A végén meg egészséges leszek. Borzasztó amúgy. - Ha nem, hát nem - vonom meg vállamat, majd harapom le a felét a répának.Úgy ropog a fogam alatt, mintha magát a fogamat enném, és úgy szeretem, hogy ennyire ropizik. Gihi. Lehet Csipesz is ezért eszi meg csak ezt, mer’ a naggyal tökre elutasító. Pedig egy hörcsög, honnan a bánatból tudja a különbséget amúgy?
- Nos… - pillantok le valóban eléggé ficergő mellkasomra. Lehet éppen most hordok ki lábon egy szívinfarktust. A répa maradékát dobom be a számba, majd pislogok a hátam mögé; elnézve, már elég messze vagyunk, szóval a füzetet letéve egy párkányra húzom el a talárt. - Sasszemed van, Kiscsibe - vigyorodom el szemtelenül - érted a poént? érted? istenem, mennyire jó már! -, ahogy beletúrok a zsebbe és szedem ki belőle Csipeszt, aki úgy pillog rám hatalmas szemeivel, hogy menten elolvadok. - Csipesz, ő Kiscsibe, Kiscsibe, ő Csipesz - esek túl gyorsan a formalitásokon, míg az állat addig ficeg, míg hátára nem kerül és áll neki nyalogatni ujjamat. - Hát ez undorító, de nem baj - pillantok Kiscsibére a hörcsögről, másik kezembe fogom a füzetet és állok irányba ismét. - Mehetünk tovább? Mert ha már összefutottunk, adnék neked valamit - pillantok el róla, szigorúan előre nézek, akkor is, mikor tovább indulunk. Minél messzebb kerülünk a baglyoktól, annál boldogabb leszek.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 18. 12:50 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Akkor számoljunk. Van négy ház, annak négy prefektusa, ami összesen tizenhat darab embert jelent és ki az aki közülük éppen erre jár? Mórocz A. Móric személyesen. Hogyisne. Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ilyen a formám. Azonban mindez még mindig a magamtól meghozott döntéseim eredménye, úgy hát nagyon szívesen reflektálnék ő mégis mit felejt el… meg is teszem. - Nagyszerű, az már majdnem érett viselkedésre utal - igazítok a pólóm alján, ahogy rájövök az imént én hajkurásztam egy papírdarabot és puffantam a fenekemre egy bagoly előtt, de (!) én a jövőmért tettem. - Meg ne szólalj! - mutatok fel rá, mert valahogy tudom, hogy jönne a magas labda lecsapása. Ő nagy türelmetlensége pedig örülhet, mert végül megindulunk le a lépcsőn.
- Határozottan nem - tisztánlátás végett, majd zizzen fejem a roppantásra és szemöldököm akaratlan moccan. Mígnem észre nem veszem a másik mocorgást, amit bár nem érzek, de nagyon is látok a két szemmel. Figyelem, amint Tökfej megáll és teljes nyugalommal van. Olyannyira, hogy humorizálgat itt nekem. - Ha ha ha, annyira nevetek, majd kipukkadok - fonom karomat össze magam előtt, hangom szarkasztikus, ajkam széle kéretlen rándul, tekintetem mégis kíváncsi, ahogy fürkészem. Mégis mit művel már megint? Hamar érkezik a válasz, szavak helyett azonban egy élőlény formájában, akit elkerekedő szemekkel köszöntök. Első ránézésre kisegérnek nézem, de nem mondom ki hangosan mert előre látom azt a bűntető munkát, amit csuklóból szabna rám. Közelebb lépek. Ez egy hörcsög. Lett egy hörcsöge? Édes angyal gyere le és ne menj vissza, mert a földről kell vigyáznod ránk! - Csipesz? - emelkedik a szemöldököm, majd mosolyodom el. - Mint a ruhaszárító-csipesz? - kuncogok, hüvely és mutatóujjamat érintgetem össze. Az volna a csipesz. Ráncolom az orromat ahogy az állatka nyalogatni kezdi a Tökfejet és szkeptikusan lépek közelebb. - Szegénykém - fel sem pillantva folytatom. - Ne nézz így Tökfej, voltam a helyében és ha egy tanácsot, ha elfogadsz - nézek fel rá - figyelj rá, nehogy a végén elslisszoljon, amíg mosdóban vagy - rezzen a szemöldököm és elégedetten mosolyodom el. Éppen csak megérinteném a hörcsögöt, de tiszta nyál a feje, ami gusztustalan, így inkább nem teszem. Kérdésére bólintok, majd homlokomat ráncolva haladok mellette.
- Nekem? Te? - ujjam jár kettőnk közt. - Gondolom nem a Csipeszed lesz az - szólok tanácstalanul, mert elsőre ötletem sincs. Aztán dobban a szívem nagyobbat. A fenébe, most jön a feketeleves. Bármit megteszek, csak ne a bagolyházat kelljen kitakarítanom!
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 18. 15:33 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz

Pedig igenis azonnal tudnék reagálni arra, hogy mégis mi tekinthető érett viselkedésnek, de mielőtt megtehetném, Kiscsibe már szól is. Durcásan szusszanok, nyammogok kicsit, de - meglepi - eleget teszek a kérésnek és kussolok. Lehet fel kellene jegyeztetni, hogy ez rndsn megtörtént amúgy, mert nem hiszem, hogy ilyen sokszor elő fog fordulni. Vahahaha, talán ezeket hívják történelmi pillanatoknak? Ha igen, ha nem, mindegy, mert senki nem jegyzi fel, ráadásul még a répámat - mennyire perverz, gihi - is visszautasítják. Ropogtatom, mint egy barom, feltöhögök a saját poénomon, ami sokkal jobb lenne, ha olyan előtt hangzik el, aki értékeli is mondjuk, de nem baj. Most megelégszem Kiscsibével is.
- Aha. Csak ő nem alkalmas arra, hogy fellógassak vele dolgokat - vonom meg vállamat, majd kezemben tartva spanomat állok ismét irányba, mert azért még haladhatnánk, hogy tutira messzebb kerüljünk a bagolyháztól. Megemelkedett szemöldökkel fordulok Kiscsibe felé, amikor elhangzik a lesajnáló szó. Legjobb helye van Csipesznek nálam ever! Csípőmet tolom ki, mutatóujjamat emelem fel, nagyon figyelve arra, hogy Csipeszt ne zavarja meg a semmiben, de mindegy, mert másikat kezd el nyalogatni, és másodszor történik meg, hogy belém fagy a szó. Felfújom arcomat. - Ha-ha-ha. Az nagyon csúnya volt. Aszittem ellopták az ideiglenes csipém, vagy rád tapostak, vagy visznek valami baromfi udvarba, mer’ aszitték eltévedtél. Nem volt vicces - ingatom fejemet, majd mosolyodom el, ahogy Kiscsibe nyúl felé. Halkan nevetek fel, mert végül a simiből semmi nem lesz, ugyanis amilyen gyorsan elindult a mozdulat, olyan gyorsan marad abba. Höh, remek. Könnyed mozdulattal csapom az állatot zsebembe, taláromat igazgatom el, hogy kilásson onnan, majd indulok el.
- Biztos lehetsz abban, hogy nem kapod meg Csipeszt - veszek elő még egy bébirépát, majd kezdem el rágcsálni. - Túl jó fej az orr-ráncolásodhoz - szemtelen vigyorral csinálok mutatóujjammal körkörös mozdulatokat, miközben Kiscsibe arca felé mutogatok. Pár méter után állok meg egy ablaknál, aminek párkányára rakom le a füzetet és nyitom is ki azonnal. Lapozva kutatok azután, amire nekem lenne szükségem. Rengeteg vázlat, skicc, vagy már befejezett rajz tömkelegében nehezebb megtalálni, mint gondoltam volna. Kutakodásom közben szólalok meg. - Meg kellene, hogy büntesselek, ugye? Mert takarodó után mászkáltál, meg mittudomén - forgatom meg szemeimet látványosan.
Utoljára módosította:Mórocz A. Móric, 2021. június 18. 15:38
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 18. 17:21 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

A meglepődésnek egy újabb szintje az, amikor már nyitnám a számat, hogy mondtam, hogy inkább ne szóljon semmit, majd észreveszem: nincs mire reagálni. Pislákolásomnak tehát ez az oka, amíg összébb húzom magamon a kardigánt és zavartan billen félre a fejem. Bekarikázom a mai napot a naptáramban. A dátum, amikor Móric nem csapta le csípőből a magas labdát - piros betűs ünnep.
- Azért megnyugtató, hogy ezzel tisztában vagy - rezzen a vállam. Egy biztos pont, hogy a kishörcsög túlélhet mellette. Habár valójában van egy megérzésem, hogy jó dolga lesz mellette Csipesznek, mégsem tudom kihagyni, hogy ne adjam át neki a tanácsomat, ami percekkel korábban megfogalmazódott bennem.
- Meghat a priorizálás - mondom amikor már irányba fordulunk és túllendülök a nyálas hörcsögön. Bár feldolgozni még nem most fogom az egyszer biztos, főleg, hogy a Tökfej visszateszi a zsebébe a háziállatát. - Az, hogy rám tapostak volna az éppen csak a második. Különben is, az volt csúnya és nem vicces, hogy eleve átváltoztattál - emelem ki a lényeget, mert nem élveztem utána még napokig a sárga tollpihék kutatását a hosszú hajamban. - Örültem, hogy visszakaptam a lábaimat, miért is indultam külön utakra ahelyett, hogy a fiú mosdó mellett ácsorogjak rajtuk? Teljesen érthetetlen - tárom szét karjaimat.
Biztos is vagyok. Talán valahogy majd túlélem, hogy nem zavar a tanulásban egy mitugrász kis szőrgolyó, aki folyamatos ropogtatással teljesen elvonná a figyelmemet. Bármennyire is aranyos. Nem úgy a gazdája! Zavarba jőve sandítok rá, majd inkább előre nézve szólalok meg fél pillanattal később. - Micsoda szerencse, hogy az ideges hajtúrogatásadhoz nem az - zsebemhez nyúlok, kivételesen nem a nadrághoz, a cetlihez, hanem a kardigánomba az epres ajakbalzsamért. Ám elforgatom ujjammal mielőtt még kiemelném. Addig bizgerálom, hiszen nem tudom mit szab majd ki rám, azt tudom, hogy előre nem tetszik. Megáll, vele én is, majd leápolva ajkamat ejtem vissza a zsebembe és lépek közelebb. Tekintetem egyik vázlatról tér át a másik rajzra, mígnem inkább elfordulok. Nem szeretnék beletolakodni a személyes dolgába, akkor sem, ha megesz a fene nagy kíváncsiság. Majd ugrik a szemöldököm és vele kerekedik a szemem. - Nem fogsz? - sandítok rá, de a kérdésemhez nem fűzök sok reményt. - Mert tudod, tulajdonképpen nem “mászkáltam” - mutatom a levegőben a macskakörmöt, ahogy hirtelen fordulok felé. - Takarodó előtt indultam el, céllal, és azonnal vissza is mentem volna a hálókörletbe. Tehát, nem “mászkáltam” feleslegesen fel-alá, vagy csavarogtam - jutok a végére, az az majdnem. - Szóval? - tudom kell, mert úgy kell számolnom minden mással.
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 18. 18:32 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz | másik csibe

Vállat vonok. Naná, hogy tisztában vagyok vele. Jobban tudom, hogy Csipesz mit ehet és mit nem, hogy mire van szüksége, hogy mik a határai, mint saját magamról. Nagyon hamar lettünk spancik, szóval úgy kikupálódtam hörcsögből, levizsgázom belőle bakkerka. Csapd ki a tesztet ide nekem! Majd később, mert szemöldökömet kell ráncolnom Kiscsibére. Hát ha ennyire tudja, akkor most nekem mit kell megerősítenem? Kész ez a csaj. Nem véletlen mondják őket érthetetlennek, ugye?
- Sok mindent hajlandó vagyok elviselni, de azt nem, ha elveszik, ami hozzám tartozik, vágod. Egy napra a csipém voltál - vonom meg vállaimat ismét. - És nem akartalak átváltoztatni, de azért megvárhattál volna, hogy ne kapjak egy hátsófalit, mert eltűntél. Vagy legközelebb beviszlek magammal - pontosan ezt a következtetést vonná le ebből minden ember. Véletlenül sem azt kellene, hogy nem változtatod át az iskolatársaidat csibévé egy bájitallal, amit a dudiddal kevertél ki. Nem-nem. Pontosan az a tanulság, hogy mindenhova is vinned kell magaddal. Különben is, ha megnyaltam, akkor az az enyém, és még a legelején megnyaltam Kiscsibét. Mindenkinek ehhez kellene tartani magát, just saying.
Hangosan nevetek fel, majd azzal a lendülettel, vigyorogva túrok szőke tincseim közé és borzolom össze őket azzal a lendülettel. De igaza van, tényleg akkor csinálom, ha ideges vagyok. Szemöldököm szalad ráncba, mert kicsit lassabban bootolom be, hogy ő ezt mégis honnan tudja? Hümmentek egyet, majd inkább csapom ki a füzetet a párkányra, és hallgatom féloldalas mosollyal Kiscsibe kérdését. - Nemtom. Biztosan ok- - ragad belém a szó, mert jó levitáshoz híven magyarázni kezd, nekem meg esélyem sincs, hogy befejezzem a mondatot. Miközben felé fordulok talárom söpör le pár rajzot a füzetről, de csak szusszanva pillantok utánuk. Derekamat döntöm a falnak, miközben bólogatva hallgatom szavait. - Vágeszolom - bólintok egy utolsót, majd hajolok le és szedem össze a rajzokat. Persze pont az a bálna kerül fölülre, amivel egyáltalán nem vagyok megbarátkozva, de fontosabb dolgom is van. - Nemtom emlékszel-e, amikor rajzoltál egy kolibrit a boltban - szorítanak rá ujjaim jobban a papírlapra. Mondjuk, ha nem emlékszik, az sem baj. - Tessék. Ezt neked csináltam - nyújtom felé a lapot, amin a madár ékeskedik. Két hétbe telt, mert nem volt rá időm, de végül csak elkészült. - Amolyan motiváció, hogy igenis mindenki tud rajzolni - mosolyodom el szélesen Kiscsibére.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 18. 20:18 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Már az első mondatába több szempontból bele tudnék kötni, viszont ahogyan a második is befut, akaratlan somolygás tör rám, így nem szólok közbe. Nem tudom ez az egész Kiscsibe, csibe, csipe dolog honnan pattant ki, mi is az oka, de amikor átváltoztatott az egy igazán érdekes nappá faragta ki magát. - Nem lesz itt semmiféle legközelebb! Én akkor kaptam hátsófalit, amikor felemeltél a kezedbe és vigyorogtál rám a nagy fejeddel - emelem magam elé a kezeimet, mintha csak a kvaffot készülném megfogni. Halkan nevetve engem vissza kezeimet. - Ezt a húsvétot nehéz lenne elfelejteni - mert ha valami akkor ez totálisan biztos. És ha azt hinné az ember az imént vicceltem, tulajdonképpen nem, bekarikázom az ilyen napokat, ahogyan a mait úgy az áprilisit is.
Amint megérzem a bizonytalanság szikráját kezdek bele a védőbeszédembe és definiálom, hogy végtére is nem azt tettem, mert nem mászkáltam és bár tudom, hogy megérdemelném, nem bánnám, ha szemet hunyna nekem felette csak most az egyszer, mert többet úgy sem fordulna elő. Beszéd közben moccan a fejem a rajzok után, majd lezáró kérdésemmel guggolok le és veszek fel egy-kettőt, ami némileg mögém csúszott. Lesöpröm róla a padlóról ráragadt piszkot, aztán megállok a lapokat fogva. - Vágeszolod? - és? Úgy nézek ki mint akinek kötélből vannak az idegei? Hol a többi? Mikor jön a szemtelen vigyor? Egy pillanat, ha nem… Akkor mégis mit akar adni nekem? Összezavarodottságom gátolja, hogy meglássam az egyértelműt akkor is, a mikor átnyújtom neki a két lapot. Visszahúzva a kezemet fonom azt karba és megilletődve bólintok.
- Emlékszem - A kolibri, amit a papírbolt padlóján, guggolva, valójában ő rajzolt fejjel lefele, csak az én kezemet fogva. Amikor segített nekem. Hogyne emlékeznék? Még visszaszaladva meg is vettem a boltban azt a bőrkötésű naplót, ami miatt beszólt. Az idei naplóm, a fedőlapjának belső oldalán pedig ott van a kolibri. - Hm? Nekem? - kérdezem, majd lépek aprót, ahogy lepillantok a lapra. Atyaég! Dehát… csodaszép. Elnyílnak ajkaim, de nem tudom kimondani, ugyanis éppen szóhoz sem jutok. Én nem is tudom mit mondjak… Komolyan én kapom? Kérdőn fürkészve nézek fel rá, majd mosolyodom el végül. - Köszönöm - veszem át a lapot óvatosan, amint végül megmerem tenni. Két kezembe fogva nézek le rá, a hosszú csőrére, a kecses szárnyakra és az aprólékos munkára, ami benne van. Szinte kikelhetne a lapból és szárnyra is kaphatna. - Fogalmam sincs hogyan csináltad, de gyönyörű szép lett - őszintén. Tekintetemet nehezen veszem le róla, leginkább azért mert szárnyak csapkodásához hasonló érzés fog el belül és ha ránéznék minden borulna. Legfőképpen én. - Vigyázok majd rá - ennyi időt eltöltött valamivel, amit saját kézzel készített nekem, ráadásul nem is akármilyen lett. - Ugye tanulsz rajzolni? - nézek fel rá. És ahogy mondtam: üdv érzés.- Mármint, ez… szóval… szerintem megérné, hogy foglalkozz vele - kár lenne ha elfecsérelné, ha egyszer tehetséges. Majd vissza is pillantok a rajzra.
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 18. 21:29 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz | másik csibe

Automatikusan tapogatom meg fejemet minden oldalról szabad kezemmel. Nincs is nagy fejem. Fél arcomat fújom fel durcásan egy pillanatra, szememet forgatom mellé, mert ez így egyáltalán nem pálya. Normális méretű fejem van, haláli édes mosollyal. Engedd meg, hogy idézzem a legnagyobb királyt ever: “Így is van!” Köszönöm a figyelmet, ennyi volt a legnagyobb királyból, mert muszáj elvigyorodnom szélesen. - Szívesen - reflektálok arra, hogy nehéz lesz elfelejteni. Hát még jó! Mekkora király napot töltöttünk el együtt csipével, nem hiszed el Nber. Annyira nem hiszed el, hogy akkor még én sem, sőt, maga a csipe sem akarta elhinni. Mik vannak kérem!
- Ja, vágeszolom - bólintok egy határozottat. Gondolom itt kellene jönnie annak a résznek, hogy elfogadom a nyolc méter hosszú érvelését, és tényleg elengedem büntetés nélkül, de komolyan van jobb dolgom is, mint elemezni Kiscsibe gondosan felépített érvrendszerét, hogy miért ne büntessem meg. Nincs nekem időm ilyenekkel foglalkozni, amikor keresni kell, majd szedni, majd elvenni tőle a maradékot, majd odaadni végre azt, amit igencsak régóta szerettem volna. Anya mindig aszondja, hogy jobb később, mint soha. Kitartóan mosolyogva tartom felé a lapot, amíg el veszi. Aprót biccentek a köszönetre, mert igazából nem nagy dolog. Ha nem lettem volna bánat, sokkal hamarabb kész lett volna, de ezt nem kötöm a csőrére.
- Vízfesték és az egyik különleges pennám - bólogatok erőteljesen, és nem, egyáltalán nem esik le, hogy valószínűleg nem erre irányult a kérdés. Már csak azért is, mert kérdés sem volt, csak zsigerből reagálok rá. Kezeimet csúsztatom nadrágom zsebeinek mélyére, majd billegek kicsit előre és hátra, mert még senkinek nem adtam rajzot. Nagyjából senki nem tudja, hogy rajzolok egyáltalán. A kalligráfiát tudja mindenki, de a rajz és festészet teljesen más lapra tartozik. Hát ha még eljutok végre odáig, hogy összeboronáljam a kettőt!
- Öm… - vakarom meg tarkómat zavartan, miközben a plafon felé pillantgatok. A lényeg, hogy elfele Kiscsibéről, de megtanították, hogy akivel beszélgetsz, arra kell nézni, így mosolyogva esnek kékjeim rá ismét. - Nem mondanám… nem. Nem tanulom, csak jön magától - vonom meg vállamat. Zsebembe nyúlva simogatom meg Csipeszt, majd sandítok Kiscsibére. Halkan szusszanok egyet. - Figyu - lépek elé, kékjeim arcáról vándorolnak a kezében tartott lapra. Lehunyva szemeimet koncentrálok pár másodpercig, majd rebben meg Kiscsibe kezében a lap, hogy a következő pillanatban keljen életre róla a kolibri és repkedjen a lány előtt. Gyorsabban mennek az ilyesfajta illúziók, mint eddig mentek. Megérte ennyit gyakorolni. Szemeimet ismét lehunyom, a szárnycsapkodás hangjára koncentrálok, a madárra magára. A színek kerülnek szemeim elé, és mintha egy kifestő lenne előttem, immár nyitott szemmel vetítem rá a vibráló színeket. Középről indítom, onnan terjed szét a szín, mintha az egész vizes lenne és én csak az ecsetről csöppintettem le bele a festéket. Lassan terjednek a színek, de annál látványosabban, így széles és elégedett mosoly kerül arcomra, ahogy fejemet kapom fel, mikor a madár repül a fejünk fölé.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 23. 22:29 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Mindig is herótom volt az olyan tinédzser regényektől, ahol a főszereplő lányon lehetetlen kiigazodni, a racionális gondolkodás legmegátalkodottabb ellensége és bizony szerelmes a népszerű fiúba, akinél semmi esélye nem lehet, de reménykedik. Olvastam egy-kettőt, de nem szeretem a mai napig. Nem úgy az igazi, a jó romantikus könyveket, ahol a szálak valóban hatnak az észen túl az érzelmekre és a főhős gondolkodik mielőtt döntene - ahol tudja, hogy bár kedvel valakit, mégsem enged a lehetséges károkozásnak a szívben. Mert amíg ő benne zajlik valami, nem erőltethet semmit a másikra. Főleg, ha még ő maga sem állna készen… bármire. Magamról beszélek. Mert hónapok teltek el, minden a korábbi medrében halad tovább és a Tökfej megjegyzéseire ugyanúgy szarkasztikusan csípőből válaszolok, nem hagyva magamat. Akkor is, ha már tudja: kedvelem. Mégsem sodor emiatt kínos helyzetbe, ami csak megerősít abban, amit gondolok róla. És bár elmondtam neki - maradok ennél és nem a rá kiabáltamnál, mert még most is szégyellem ezért magamat - még mindig nem értem saját magamat sem. Hiszen amolyan barát félék lettünk, ami teljesen rendben is van így, ehhez tartom magam. Most az egyik pillanatban még a bébi répa evés miatt piszkálom és szarkasztikusan forgatom szemeimet a szívesemre, a következőben, amikor egy meseszép rajzot kapok tőle, sokáig szóhoz sem jutok. Nem hiszem el, hogy egy igazi rajzot kapok tőle. Ami pontosabban festés. - Ha az én kezembe kerülne, biztos nem ilyen lenne az eredmény - az igazság halkan hagyja el számat. A szavai által sem tudom jobban hogyan varázsolta rá a pergamenre, de apró mosolyra késztet, míg szemeim nem engedik el a kolibrit.
Szinte a büntetést is elfelejtem. Szinte, mert a figyelmemet elvonja, hogy azt hiszem érzem, amit nem kellene. Ez nem helyes. Így hozom fel a tanulást, én, aki a fejlődést amúgy is mindig támogatom és egy ismerőst… egy barátot illik támogatni. Főleg, ha tényleg tehetséges. Mert bár nem értek hozzá, nem atomfizika, hogy ilyesmit nem tud akárki megalkotni. Ismét felpillantok rá, amíg pillanatokig nem érkezik válasz és szalad össze tekintetünk. Jön magától. Van, akinek az ilyesmi jön magától. - Úgy néz ki, mintha tanulnád. Képzeld el miket tudnál akkor... érdemes lehet megpróbálni - szemezek a kolibrivel, majd kíváncsi tekintetem zizzen közte és Tökfej arca közt. Elnyílnak ajkaim, ahogy a lap rezzen egyet. - Ezt te csinálod?  -  majd ismét és teljesen pillanatokkal később teljesen elámulva mozdul a kolibrivel együtt a fejem. Észre sem veszem állam milyen idétlenül lassan esik le, amikor a madár szürke világa színeket kap. El sem hiszem, nem is értem, mégis ott van. - Hékás, azt mondtam vigyázok rá, te meg máris segítenél neki szökni - aprót, halkan nevetek, amíg fejem moccan követve a hosszú csőrű kolibri minden mozdulatát. Tényleg kikelt a lapból. Színeivel kék pillantásomban tükröződik a mennyezet hátterével körbevéve. Én pedig ahogy itt állok, régóta a legfelszabadultabb és legnyugodtabb mosolyom költözik az arcomra.
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 23. 23:03 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz | másik csibe

Halkan fújtatok egyet, szemeimet is forgatom hozzá, mikor meghallom a választ. Baromság. Ahogy az éneklés, úgy a rajzolás is tanulható dolog. Rajzolni bárki tud, akár el akarja hinni, akár nem, éppen ezért nem kedvelem, amikor kitérünk merő véletlenségből Kiscsibe kézügyességére. Elgondolkodtam már azon, mégis hogy tudnám erről leszoktatni - érted, mint egy háziállatot a szobatisztaságra, wtfdude -, de azon kívül, hogy hajtogatom neki ugyanazt, aligha tehetek bármit is. Mármint nem mondom, eszembe jutott még, hogy kikötözöm és addig rajzoltatok vele, amíg nem lesz előtte egy felismerhető madár, de ez szerintem már büntetendő. Ha megtudja valaki. Ha nem tudja meg senki, vajon akkor is? Jó kérdés, mi? A fenébe az egésszel, csak simán nem is reagálok szavakkal, mert valószínűleg az arcom mindent elárul amúgy is.
Előre-hátra billegek kicsit, miközben felelek, egyetlen ujjammal simogatom Csipesz fejét. Sosem tanultam rajzolni, mert feleslegesnek tartom. Amikor olyanom volt, neki álltam annak, ami éppen beugrott a fejembe, és az évek során fejlődtem, majd már tudok egyet s mást papírra rittyenteni. Nem nagy tudomány a dolog. - Áh, úgy unalmas lenne. Így sokkal izgalmasabb, plusz nagyon ritkán rajzolok vagy festek ilyesmiket - vonom meg vállamat lezseren, végül lépek közelebb Kiscsibéhez. Szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok le rá fél szememet kinyitva, majd folytatom a folyamatot, amit elkezdtem. A kolibri tökéletesen hozza egy igazi mozgáskultúráját, szárnycsapkodása is tökéletesen hallhatóak, így fejemet fordítom felfelé, majd nevetek fel őszintén szavain. - Majd csak visszajön - vigyorodom el, majd fejemet lassan mozdítva vezetem kékjeimet Kiscsibére.
Hirtelen szeppenek meg, ahogy meglátom mégis hogy nézi a kolibrit, majd jön az a mosoly, amit soha nem láttam arcán ismeretségünk óta. Hatására rezzen meg a kolibri, ahogy a gondolataim túlságosan is elterelődnek, de gyorsan rázom helyre magamban a dolgokat, míg végül fejemet biccentem oldalra immár csak halvány mosollyal arcomon. A kolibri magához hűen rebben ide és oda a fejünk fölött, míg én képtelen vagyok elpillantani Kiscsibéről. - Más a mosolyod most, mint eddig bármikor. Jobban tetszik, mint az eddigiek - jegyzem meg. A madár lassan kezd ereszkedni, végül óvatosan száll le a lapra és fekszik el rajta, hogy ismét felvegye a festmény mivoltát. - Visszakísérlek a Levitához, ne kapjon el más is. Nem büntetlek meg, de ezt nem mondhatod el senkinek - borzolom össze tincseimet, majd fordulok a rajzaim felé és rendezem el őket kicsit - értsd: brutális káosz uralkodik még mindig a füzetben -, hogy a füzetet csaphassam összegördítve a vállamra.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Harmadikos diák


polar opposite
online
RPG hsz: 245
Összes hsz: 378
Írta: 2021. június 26. 17:29 | Link

Tipikus
[Tökfej / A bujdosó / ne less / takarodó után]

Az ilyesfajta alkotáshoz olyan kézügyességre van szükség, ami nekem messze nincs a toppon, tulajdonképpen sehol sincs. A türelmem az lenne hozzá, talán még időm is, hiszen a zongorának is mindig tudok beszorítani néhány órát és gyakorolhassam a billentyűkből előhivogató hangok játékát. Most füleim számára csak a halk fújtatás hallható, engem meg továbbra is a rajz köt le, amit kaptam tőle. Azért, mert… motiválna? Engem. - Jól van. Értem. Mindenki tud rajzolni - csak szám beszél, én a kolibrit figyelem. Mert mindenki tud zongorázni is. A Tökfej is megtette - csak éppen más eredményt hozott, mint utána én. Ezt is valahogy így értettem. Rajzolnék, de nem ilyen volna az eredmény. Fel is merül bennem: tanul rajzolni is? Hamar kiderül, hogy nem, mert unalmas lenne. Valahogy hasonló válaszra számítottam, a meglepettség vonásai az arcomra másért ül ki. Ritkán rajzol ilyesmit. Apró mosollyal köszönöm meg ismét, majd a lap rezzen a kezemben. Fel pillantok Móricra. Igen, egyértelműen ő babrál valamit és ahogy kiderül mit azzal esik le az állam is. - Ajánlom is - Ritka reakciómat még ritkább követ és annyira megkapó a színes szárnyak csapkodása, hogy pár pillanatig oda sem figyelek semmi másra. Akaratlan húzok párhuzamot magamban, amíg a szemeim figyelik milyen gyorsan repked ide-oda. Még a hangját is hallani! Mintha csak most látnék először mágiát. Vonakodik tekintetem, mígnem mégis csak a Tökfejre vezetem, ahogy beszél és újabb szavai még inkább meghökkentenek. Ő érte el mosolyom lassan tűnik el, csak nézek rá és fogalmam sincs mit mondjak, mert a szavak egy szempillantás alatt hagynak el. A laphoz fordulok, somolyogva kísérem végig amíg elterül rajta az imént még felettünk cikázó madár. - Nagyon tetszik - aprót bólintok utána kapom fel a fejemet. Arcát fürkészem értetlen, mozdulatait.
- Hogy… úgy érted, csak… csak így? - oda sem figyelve húzom magamhoz közelebb a rajzlapot, míg lépnék felé, de mégsem mozdulok. - Mármint, én… Nem tenném, nem fogom - fejezem be végül a motyogást. Sőt, beleharapok az ajkamba, kissé elfordulok, hogy véletlenül se kössek bele, ahogy a rajzait tartja. Avagy összehányja. Az a helyzet, hogy tisztában vagyok vele: megérdemelném a büntetést. Mégis az előttem álló feladatokkal túlságosan megkönnyebbülök, hogy elenged ennyivel. Az egyszer meg sem kérdezem miért teszi.
Ahogy összeszedett mindent indulok meg vele a Levita felé. Néha lepillantok a rajzra, de többnyire csak magamhoz tartom úgy, hogy ne gyűrődhessen. - Csipesz, mármint a hörcsögöd, ott kap levegőt? - kérdezem közeledve a házam körletéhez, majd pár lépésnyire megállva mérem végig a szfinx portréját. Azzal felnézek a Tökfej szemeibe. - Akkor, köszönöm. Legfőképp a rajzot - emelem meg egyik kezemmel a lapot, úgy hátrálok a portréhoz. - Arról pedig nem lesz molinó, amiről nem is fogok beszélni - összehúzom a szemeimet a körmönfont mondatomra. - Jó éjszakát - biccentek, majd megfordulok, a fogós kérdést is megválaszolom mielőtt még bejutok a körletbe. Halkan lépdelek, Csengét sem szeretném felkelteni, viszont a projektemet sokáig nem folytatom. Pizsamába öltözve húzom fel térdeimet az ágyon, hogy a combomnak döntött rajzot szuggeráljam. Arcomon ismét az a mosoly ül, mielőtt még eltenném az alkotást és apró sóhajjal nekiveselkedek a tanmenetnek. Persze ez nem jelenti, hogy utána nem a fejem felett röpködő kolibrival aludnék el.
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 375
Írta: 2021. június 27. 00:36 | Link

K I S C S I B E
here we come | Csipesz | másik csibe

Határozottat bólintok. Mindenki tud rajzolni, és ezzel senki nem vitatkozhat, mert lecsapom alátétnek. Jó, kivéve, ha lány, akkor nem. Azért ennyire vagyok kulturált, eskü. Meg arra is megesküszöm, hogy nem gondoltam volna, hogy az illúzió ilyen jól fog menni, mikor nem készültem rá. Hirtelen ötletből pattant ki, de ha már kolibri, és azzal gyakoroltam Rubennel is, annyira nem csúszhat félre. És nem is teszi. Teljesen jól sikerül, ajkaimra akaratlan kerül elégedett és büszke mosoly, lényegében le sem esik, hogy eddig Kendén és a tanárokon kívül senkinek nem illuzionáltam semmit. Talán az a titka, hogy ne gondolkodjak előtte, csak egyszerűen csináljam? Mindegy, mert Amélia mosolya, egy olyan, amit soha eddig nem láttam, sokkal jobban foglalkoztat, mint a levegőben repkedő illúzió madaram, amit így lassan irányítok vissza a lapra. Véleményemnek is hangot adok, és legnagyobb megdöbbenésemre nem mondd semmit a másik, így szólalok meg újra, hogy oldjam a feszültséget, és végre kimondjam azt, amit már az eleje óta tudok, csak kicsit húzni akartam még az agyát. Gihi. Ne mondja senki, hogy nem vagyok hű önmagamhoz.
- Ja, csak így. Nemtom mit vagy meglepődve, lebeszéltél a lábamról, hogy ne tegyem meg - nevetek fel, majd moderálom magam és mosolyogva bólintok egy aprót arra, hogy nem tenné. Gyorsan megbeszéltük. Tényleg nem kellene ennek hangot adni, mert valószínűleg a jelvényemmel játszok, és eddig olyan jól tartottam is magam hozzá, hogy komolyan kezdem elhinni, még Volki és büszke rám. Félig. Nagyjából. Ilyesmi gondolatok között pakolom össze a cuccomat és indulok neki a Levita felé, hogy megvédjem Kiscsibét a következő kalitkától, ha egyetlen mód van rá.
- Mi? - kérdezek vissza azonnal, majd pillantok le a zsebemre. - Neeeeem. Imád itt lenni. Mármint komolyan. Ha elengedem a szobában, akkor is talál mindig egy zsebet, amibe belebújhat. Nemtom miért imizi ennyire - vonom meg vállaimat, mert én csak szétadom, hogy Csipesszel ennyire könnyű együttműködni. Neki jó, mert jó, nekem meg főleg jó, mert nem kell a kezemben cipelnem. A portréról esnek kékjeim Kiscsibére. - Szívesen - biccentek egyet felé lehunyt szemekkel, majd fürkészem arcát értetlen, míg végül hangosan felnevet. - Kösz, tényleg értékelem, hogy nem kürtölöd ki, hogy mennyire tré prefektus vagyok - túrok hajamba zavartan, majd mosolyodom el őszintén, ahogy hátrál a portré felé. - Álmodj szépeket, Lia - kívánok neki jó éjszakát már sokkal halkabb hangon, ahogy vállamat a falnak döntve, karjaimat keresztbe fonva magam előtt várom meg, amíg eltűnik a portré mögött. Halvány mosollyal ajkaimon várok még pár pillanatot, majd lököm el magam a faltól és indulok a Rellon felé, hogy egy gyors zuhany után vágódjak be Móric mellé.

Köszke Love
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony