Sadie

Már egy ideje itt vagyok. Legalábbis a tanévkezdése óta eltelt jó pár nap, de a szüleim kérésére még mindig életjelet kell adnom hetente magamról. Ez az oka annak, hogy a mai sétám a Bagolyházba vezet. Az öltözékem ma is a szokásos ing, fekete nadrág, cipellő és a Levita színeiben pompázó nyakkendő. Lassú, komótos léptekkel megyek fel a baglyok lakhelyére, lépcsőfokról-lépcsőfokra haladva. Őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Már a levél megírásához is egy fél nap kellett, mert konkrétan nagy újdonságokról nem tudtam beszámolni az otthoniaknak. Maradt a szokásos. „Sziasztok! Élek még, ez nem csak szóbeszéd. A suli tetszik, az órák izgalmasak, bár van egy-két tanár, akit szívesen elkerülnék, de csak kibírom valahogy. Jókat eszem, a Levita menő, a könyvek érdekesek és próbálok barátokat is szerezni. Üdv, Som”
Eléggé távolságtartónak tűnik az egész, de az elköszönés még nem az erősségem. Meg minek ez az egész? Elsős vagyok, egy idegen helyen, ahol nincsenek a szüleim, a szabályokat kell csak betartanom, de ezen kívül szabad ember vagyok, s mégis leveleket kell küldenem hetente.
Nagy nehezen sikerül felérnem a  Bagolyházba, ahol eléggé nagy a kosz. Tollak és mindenféle hasonló jóság lepi el a padlót, a fejem felett pedig baglyok százai ülnek a farudakon. Nem is olyan egyszerű megtalálnom a saját kis baglyomat, Hugót. Egy gyors buksi simi után csőrébe is veszi levelemet és elsuhan vele, én meg maradok a baglyok között.
Már épp indulni készülök vissza a hálókörletbe, amikor az egyik bagoly a vállamra száll. Ő is kap tőlem egy kis simogatást csak, hogy ne tűnjek bunkónak. Majd óvatosan megpróbálom áthelyezni a vállamról, az egyik közelben lévő gerendára, de ahogy a lábai a fához érnek, vissza is repül a vállamra. Ezt még kétszer megismétlődik, de valamiért nagyon ragaszkodik hozzám. A nagyobb baj, hogy rajta kívül még egy másik bagoly érez hasonlóan és így már mind a két vállam foglalt lett. Úgy látszik bele kell törődnöm sorsomba, én vagyok a Bagolyház új madártartója.  

Sadie

Már egy ideje itt vagyok. Legalábbis a tanévkezdése óta eltelt jó pár nap, de a szüleim kérésére még mindig életjelet kell adnom hetente magamról. Ez az oka annak, hogy a mai sétám a Bagolyházba vezet. Az öltözékem ma is a szokásos ing, fekete nadrág, cipellő és a Levita színeiben pompázó nyakkendő. Lassú, komótos léptekkel megyek fel a baglyok lakhelyére, lépcsőfokról-lépcsőfokra haladva. Őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Már a levél megírásához is egy fél nap kellett, mert konkrétan nagy újdonságokról nem tudtam beszámolni az otthoniaknak. Maradt a szokásos. „Sziasztok! Élek még, ez nem csak szóbeszéd. A suli tetszik, az órák izgalmasak, bár van egy-két tanár, akit szívesen elkerülnék, de csak kibírom valahogy. Jókat eszem, a Levita menő, a könyvek érdekesek és próbálok barátokat is szerezni. Üdv, Som”
Eléggé távolságtartónak tűnik az egész, de az elköszönés még nem az erősségem. Meg minek ez az egész? Elsős vagyok, egy idegen helyen, ahol nincsenek a szüleim, a szabályokat kell csak betartanom, de ezen kívül szabad ember vagyok, s mégis leveleket kell küldenem hetente.
Nagy nehezen sikerül felérnem a  Bagolyházba, ahol eléggé nagy a kosz. Tollak és mindenféle hasonló jóság lepi el a padlót, a fejem felett pedig baglyok százai ülnek a farudakon. Nem is olyan egyszerű megtalálnom a saját kis baglyomat, Hugót. Egy gyors buksi simi után csőrébe is veszi levelemet és elsuhan vele, én meg maradok a baglyok között.
Már épp indulni készülök vissza a hálókörletbe, amikor az egyik bagoly a vállamra száll. Ő is kap tőlem egy kis simogatást csak, hogy ne tűnjek bunkónak. Majd óvatosan megpróbálom áthelyezni a vállamról, az egyik közelben lévő gerendára, de ahogy a lábai a fához érnek, vissza is repül a vállamra. Ezt még kétszer megismétlődik, de valamiért nagyon ragaszkodik hozzám. A nagyobb baj, hogy rajta kívül még egy másik bagoly érez hasonlóan és így már mind a két vállam foglalt lett. Úgy látszik bele kell törődnöm sorsomba, én vagyok a Bagolyház új madártartója.  

Somlay

Sadie

A baglyok tartónak használnak, az orromba beleszáll minden por, amit felvernek a kis madarak és itt egy lány, aki szinte tudomást se vesz rólam, szürreális az egész. Rám se néz, csak békésen üldögél, mintha ez a jelenség, ami körülöttem kialakult teljesen természetes és normális lenne. Nos, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Lassan oda topogok a lányhoz, útközben már rájöttem, hogy könnyebb lenne csak simán szólni neki, de ha már eddig nem vett tudomást rólam -feltételezem szándékosan-, akkor a segélykiáltásomat is figyelmen kívül fogja hagyni. Szóval, odatopogok a lányhoz, vállaimon a baglyokkal, most úgy nézek ki, mint a parkban ülő idős hölgyek, akiknek életük az ott lévő galambokat etetni.
-Bocs, tudnál segíteni? -teszem fel a kérdést. Hangomba próbálok kedvességet csalni, de nehéz. Utálom, amikor az emberek átnéznek rajtam, de nyugtat a tudat, hogy okosabb vagyok náluk. A lány meg teljesen úgy viselkedik, mint egy Rellonos, rájuk jellemző, hogy csak magukkal vannak elfoglalva.
A jobb vállamon lévő bagolynak talán csak egy fuvar kellett, mert amint az ismeretlenhez lépek és felteszem a kérdést, a kedves kis madárka átpártol az ő vállára. Mondjuk ez korrekt húzás volt tőle, megvárta, amíg megszólítom a lányt. Már csak egy madárról kell gondoskodnom, akit most leveszek a bal vállamról és elindulok vele az egyik gerenda felé, hogy lerakjam oda. -Kösz a segítséget! -vetem oda a lánynak. Most teljesen érződik a szarkazmus a hangomban. A bagoly most már az ő gondja.
Amíg leteszem a baglyot, a jól nevelt Levitás énem is előjön, pontosabban a lelkiismeretfurdalás hívja elő őt és bemutatkozom.
-Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak. -nem tudom miért mondtam el a nevem. Talán csak arra várok, hogy segítséget kérjen, bár elég talpraesettnek tűnik, szóval várom a fejleményeket. Vajon mi lesz a madár sorsa? Kiderül, hogy a lány valóban Rellonos, ahogy azt a megérzéseim súgják? Vajon, hogy folytatódik a történet?

Somlay

A segítségkérésemet ignorálja, de szerencsémre az eddig jobb vállamon pihenő bagoly karmaként működik tovább és átpártol az ismeretlen lány vállára. Ha Rellonos lennék a jelenetet látva biztos megjelenne arcomon egy gonosz mosoly, de jó Levitásként inkább nyugodt helyre viszem a másik baglyot. Na, nem a bagoly miatt, inkább magam miatt. Súlya már kezdte nagyon nyomni a vállamat. Félszemmel a lányt nézem, ahogy elzavarja a baglyot.
-Okos kis madarak. Tanulmányok bizonyították, hogy a bagoly a legcsendesebb vadász a húsevő szárnyasok között. Zsákmánya meg se hallja a madár közeledését és a semmiből csap le rá. -intézem rövid madártani beszédemet a lánynak. Közben elhelyezem a másik baglyot a gerendán. -Tudod egyesek madarak megjegyzik azokat a személyeket, akik ártottak nekik és csapatostul visszatámadnak. Én a helyedben tartanék tőle, hogy megtámad a madár, amit elzavartál. Nem véletlen, hogy ennyire szemmel tart téged. -gúnyos kis mondatom csak féligazságot tartalmaz, mert a mondat első fele ornitológusok által bizonyított, de eddig csak a varjakról derült ki ez a felfedezés. A baglyokra nem jellemző a csoportos támadás.
Azon már meg se lepődőm, hogy a nevemből próbál gúnyt űzni. Most, hogy már a madarat biztonságba tudhatom, szembe fordulok a lánnyal és egyenesen ránézek. Két lépést közelítek hozzá és csak most reagálok a kis tréfára.
-Nagyon szellemes, most találtad ki vagy a Rellonosok kézikönyvében olvastad? -most már biztos, hogy Rellonos a lány. Rajta kívül még egy Rellonossal se találkoztam, de egymaga hozza a ház diákjaira jellemző tulajdonságokat. -A legtöbb esetben azok az emberek próbálják megbántani embertársaikat, akiknek valami nyomja a szívüket vagy belső vívódásaikban nem találják helyüket. Szóval, mi a te történeted? Nem tűnsz gonosz varázslónak, inkább durcásnak, aki lázad a hely és az ittlét ellen. Esetleg büntetésből kerültél a suliba? -teszem fel kérdéseimet, ha már ő támad, akkor valahogy meg kell védenem magam. Hangom teljesen higgadt, kis beszólásával egyáltalán nem bántott, sőt önmaga sétált be az erdőbe. Rossz emberrel kezdett.
-Az élet szép, nem is értem, hogy miért látják mások az egészet feketében és miért küzdenek minden ellen? Ha gondolod, nekem elmondhatod! A Levitások jó fejek és kedvesek. Tudom, a Rellonban ezek ismeretlen fogalmak. -a végén megtetszik, hogy szívhatom a vérét. Már alig várom, hogy milyen gúnyos kis mondattal fog visszatámadni. Persze, az is benne van a pakliban, hogy itt hagy, de próbálok óvatos lenni. A célom nem az elriasztás, hanem a megértés. Mindenkinek kell valaki, akinek elmondhatja az életét, még akkor is ha látszólag egy áthatolhatatlan burkot épít fel az illető, s ez a burok nem más, mint a támadás és mások sértegetése.

Somlay

Sadie

Olyan mámorító örömmel tölt el, amikor embereknek tarthatok kiselőadást. Ha mugli lennék, biztos, hogy felnőttként egy neves egyetem professzora lennék és fiatal felnőtteknek tartanék 90 perces előadásokat, amelyeken végig én beszélnék és megosztanám velük tudásomat. Persze vizsgaidőszakban keményen vissza is kérdezném az elmondottakat. Most kicsit megfájdult a szívem, hogy erről lecsúsztam és varázslóként kell élnem életem. Nem sokat javít a helyzeten az, hogy a lányt hidegen hagyja a baglyokról szóló kis történetem.
-Oh, Em, Dzsi? Bocsánat, nem tudtam, hogy épp imádkozol, ha befejezted az imát, akkor mesélek tovább. Látom, érdekel a téma. -tudom jól, mit jelent eme rövidítés, amit az ismeretlen így idedobott, mint valami lerágott és kiköpött csontot. Azt is tudom jól, hogy ez nem egy zsoltár befejező himnusza. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz megfejteni a házat, amelyhez tartozom.
-Hollóhátas? -kérdezek vissza, és már pörögnek a fogaskerekek, hogy vajon hol is találkoztam ezzel a szóval. -A Hollóhát nem annak az angol varázslóképzőnek az egyik háza? -most beugrott, a Roxfort Levitás megfelelője a Hollóhát, de vajon a Rellonos ezt honnan tudhatja? Kétlem, hogy szabadidejében a Roxfort történetéről olvasgatna, hisz nagy valószínűséggel még ennek az iskolának a házirendjét se ismeri, nemhogy egy másik varázslóképző házairól tanulna.
Kezdek hozzászokni gúnyos válaszaihoz, amikkel egyébként csak labdákat dob fel nekem és én szívesen lecsapom őket.
-Szóval ezek szerint intelligens embernek nevezed azt, aki bánt egy ártatlan madarat? -nehezen szakadok el attól, hogy elriasztotta szegény kis baglyot, aki csak szeretetre vágyott. Szeretet…egy Rellonos számára ismeretlen fogalom lehet ez.
-Nem várom el, de érdekel. Van egy ajánlatom, ha elkezdem én a te történetedet és igazságot is tartalmaz, amit elmondok, akkor te folytatod és mesélsz nekem magadról. Ha nem mondok el legalább három valós tényt rólad, akkor elismerem, hogy jobb vagy nálam. Mit szólsz? -most nem várom meg gúnyos kis válaszát. Fejben úgyis lassan összeállt a Puzzle. -Szóval Roxfortos voltál és onnan kerültél ide Bagolykőre. Aranyvérű varázslók gyermeke vagy. Van legalább egy testvéred, aki nem itt tanul, hanem a Roxfortban. Nem szereted ezt a helyet, kifejezetten utálod és úgy véled, hogy nem elég jó neked. Az éven kezdtél és még nem szereztél barátokat. Most pedig levelet vársz a családodtól és azért vagy itt a baglyok között. Nem Magyarországon születtél. Imádod a kékeket és lenyűgözz magas intelligenciám, szeretnél olyan okos lenni, mint én. Nos, mennyit találtam el? -az utolsó tényt csak a poén kedvéért tettem a listához, tudom, hogy úgyis tagadni fogja.
-Küzdesz a beszélgetésünk ellen? Miért? -játszom a meglepettet, pedig szavai egyáltalán nem lepnek meg. Nem indulhat minden barátság olyan könnyen.
-Mit szeret egy Rellonos csinálni? Azt sejtem, hogy nem tanulni, de a varázslatokkal, hogy állsz? -teszem fel érdeklődve a kérdést, hátha sikerül kiugrasztani a nyulat a bokorból.

Somlay

Sadie

Ez nem egy könnyed kis nyári csevegés. A lány nagyon ellenáll. Látszik, hogy nem akar nyitni felém. Kicsit szomorúvá tesz, de nem adhatom fel, vagyis feladhatom, de az nem vall rám.
-Tényleg, a Roxfort. -magamtól is rájöttem volna, azért elég nagy ismeretem van a világról és benne minden kis létesítményről. -Megnyugtatlak, tudtam az iskoláról. Csak nem ugrott be a neve, nem olyan jó, hogy észben tartsam. Szerintem a Bagolykő, kenterbe veri. -szemtelen mosoly húzódik arcomon Persze, hogy jó és nagy a Roxfort. Talán a mágusképzők közül a legrégebb óta működő intézmény, köszönhetően négy varázslónak. Ha már ő beszólogat nekem, akkor én is megtehetem ezt.
-Ez nem feltétlenül igaz, a legtöbb vezető csak jó retorikai képességekkel rendelkezett vagy katonai múltuk miatt kerültek előtérbe. -vele együtt felnézek a madárra. -Külsőleg valóban jól néz ki, de belül lehet, hogy megsebesült. A sebesült állat a legveszélyesebb, mert gyengének érzi magát és kiszolgáltatottnak. Fél, hogy ezt mások is észreveszik, ezt pedig nem engedheti. -kinyújtom karomat és a bagoly, ami eddig a gerendán ült most a karomra száll. -Pedig, ha tudná, hogy a világon nem csak gonoszok vannak, akik csak a gyengeséget látják. Vannak jók is akik segíteni akarnak. Szerinted miért nem látja azokat, akik segítőkezet nyújtanak? Szerinted miért löki el azt, aki barátkozni akar és nem bántani? -enyhe célzás van mondandóm és kérdéseim mögött. Igen, most a lányra gondolok, akinek a nevét még mindig nem tudom. Viszont a madár jól jött, hogy ilyen filozofikus kérdéseket szegezhessek a Rellonosnak.
A lány reakciójából ítélve érdemes volt a klasszikus irodalom mellett, pszichológiai könyveket is olvasnom. Mind az öt állítás igaznak bizonyult, máskülönben már kinevetett volna vagy tagadta volna az állításokat, de igazából csak az utolsó pontot tagadta. Bár az érthető, én is csak a poén kedvéért mondtam. Látszólag olyan kaput kezdtem el kinyitni, amit szeretne zárva tartani. Majd később visszatérünk rá.
-Megátkozni? Nem, dehogyis! -nem is tudna, elsős és ha valamit össze is hozna nem tudná kijavítani. Én abban az esetben biztos, hogy nem segítenék neki. -Csak egy kérdés volt. Miért tekintesz rám ellenségként? Tök jófej vagyok, laza, vicces és okos. Nem fecsérlem arra az időmet, hogy másoknak ártsak. Szóval, nyugi! Béke van! -próbálom megnyugtatni a paprikás kedvű ismeretlent.
-Legalább a nevedet elárulod? -most már eléggé érdekel. Lassan több, mint tíz perce beszélgetünk, de azt se tudom, hogy hívják.
-Ha már úgyis a neves Roxfortból jöttél, mesélj milyen különbségeket tapasztaltál az angol suli és a Bagolykő között? -teszem fel a kérdést. Próbálom őt is beszédre bírni, hogy ne csak az én szám járjon. Közben a bagollyal a karomon lassan leülök a földre. Elfáradtam az állásban és jelenleg csak ide tudok letelepedni még akkor is, ha nem a legtisztább. Figyelek a lányra és szabad kezemmel a bagoly buksiját simogatom.

Somlay

Sadie

Van valami magasztos ebben a jelenetben, hogy egy Roxfortossal beszélgetek. Pontosabban inkább én beszélek, ő marad a titokzatosság ködfátyola mögött és nem árul el túl sokat magáról. Az vitathatatlan tény, hogy nem egyszerű eset a Rellonos lány.
-Erre a kérdésre nekem kell válaszolnom? Te voltál Roxfortos, te látod a különbségeket. -próbálok kibújni a válaszadás alól. A lányt látszólag kellemetlenül érinti a téma, mintha még nem engedte volna el a volt iskoláját és visszavágyna oda, ahonnan eljött.
Gyorsan felismerte mondataimban az utalást és magára ismert. Talán segítségére volt a karomon békésen pihenő bagoly.
-Lehetséges. Pont egy tudálékos locsifecsitől kéne tartania? Szerintem ez a tudálékos locsifecsi az egyetlen, aki a kezét nyújtja, bármiféle hátsó szándék nélkül. -rá se nézek a lányra, bár szavaimat neki intézem, de inkább simogatom tovább a madár fejét. Vajon tényleg úgy nézek ki, mint akitől pofonra kell számítania? Talán mégis csak megkellett volna fésülködnöm mielőtt idejöttem, lehet akkor nem tűnnék megbízhatatlan embernek a szemében.
Kedves tőle, hogy választási lehetőséget ad nekem.
-Akkor legyen a neved! -ha már ez a két lehetőség maradt, akkor inkább az utóbbi jobban érdekel. Vajon milyen névvel rendelkezik az, aki az enyémből próbált viccet fabrikálni? Szemeimmel a Rellonosra nézek, tényleg érdekel a neve.
A bagoly, amely eddig a karomon pihent megemeli testét és elszáll egyenesen ki a szabadba.
-Ők nem egy társas állatok, de néha még nekik is szükségük van valakire, akire számíthat. Fura, hogy a világon mindenki jobban szeret egyedül lenni, de mégis mindenkinek szüksége van egy másik emberre, akiben bízhat, aki meghallgatja, aki megtöri a magányt. -lassan felállok monológom közepén a földről és leporolom nadrágomat. Miután végzek a művelettel, állok csendben hátha szavaim célba érnek.

Somlay

Sadie

A horkantás egy elég erőteljes „nem akarok válaszolni”, legalábbis én ezt a definíciót adnám a jelzésnek. Szóval, inkább hagyom a témát, ha nem akar bízni bennem, nem erőltethetem rá.
Legalább a nevét megtudtam ennyi beszélgetés és hegyi beszéd után.
~Sadie, és még ő cikizett. ~remélhetőleg a lány nem legilimentor, így a gondolataim biztonságban maradnak és a „bemutatkozására” csak bólintok egyet, hogy tudomásul veszem. Vagyis nem, muszáj jófejnek tűnni. -Köszönöm! -mosolygok a lányra. Kicsit erőltetett a mosoly, de azt mégse mondhatom el neki, ami elsőre eszembejutott.
Az újabb hegyi beszédem a társaságról és a magányról nem hatotta meg. Egy újabb sértő mondat érkezik tőle válaszként.
-Én mindig önmagam vagyok és tudod mit? Vettem a lapot, békén hagylak, ha ezt szeretnéd. -elindulok a bagoly felé, ami még mindig a gerendán ül azóta, hogy odatettem és megsimogatom a fejét.
-Csak nyitni próbáltam, de megértelek, hogy elutasítasz egy Levitást. A Rellonosok teljesen megbízhatóak és számíthatsz rájuk, nem is kell az én figyelmem. -a sértődés jól hallható hangomban. Ez egy újabb strigula életem legrosszabbul sikerült beszélgetéseihez. Majd megindulok lassan az ajtó felé.
-Ha mégis meggondolod magad, akkor tudod hol találsz. -bár kétlem, hogy ezek után az én társaságomra vágyna. Majd megállok az ajtó előtt és a lány felé fordulok. -Minden jót, Sadie! Remélem nem bánod meg, hogy a Bagolykőre jöttél! -majd elindulok lefelé a lépcsőn.

Somlay