A Fecsegő Dámák Freskójának folyosójának egy megkopott portrékkal díszített szakaszán jellegtelen cseresznyefa- ajtó simul a kőfalba. A sárgaréz betűk rajta szerényen hirdetik: Defenzori szoba.

Közvetlenül a felirat alatt egy szintén sárgaréz fényképkeret függ a fán, benne a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn- üldözési Főosztályának címerével. Az ajtó melletti falfelületre egy fonott kosárkát rögzítettek, "bejövő posta és üzenetek" felirattal. Utóbbiban egy évekkel korábbi karácsonyi bálra szóló meghívón kívül általában semmi sincs.

A szobát egy korábban használaton kívülivé vált raktárhelyiségből alakították ki, melybe Dwayne Warren különösebb átalakítások nélkül költözött. A hosszúkás, a többi irodához mérten kis helyiséget az egyetlen, szemközti ablak világítja be természetes fénnyel. Az öreg parkettára sötétbarna szőnyeget terítettek, amit egy asztalig terjedő, széles sávban kopottra sétáltak az évtizedek lábnyomai.

Balkéz felé egy jókora, öreg bőr kanapé terpeszkedik az olajzöld tapétájú fal mellett. Az előtte álló dohányzóasztalon általában piszkos hamutálak, újságok és kibelezett, mugli kacatok hevernek szerteszét. Mindezekkel szemközt pedig... a Szekrény.

A Szekrény még jóval Dwayne beköltözése előtt került ide, akinek amellett, hogy az embernek hányni lenne kedve, ha ránéz, mégsem volt sem szíve, sem kedve kihajítani. Teljes tartalmával együtt valószínűleg egy korábbi bájitaltan tanár személyes gyűjteményének része volt. A polcokon sorakozó bájitalok része a mai napig használható, a többi mára erősen elszíneződött, tömegpusztításra alkalmas biológiai fegyverré vált. Dwayne egy ideig célbadobásra használta őket, míg az egyik üveg eltörtével, a kiáramló szag miatt a fél emelet evakuálása vált szükségessé.

Közvetlenül a Szekrény mellett egy másik, ám kevésbé visszataszító Szekrény áll: a beugró falrész beüvegezett polcain különféle kevésbé ritka mágikus tárgyak, üstök, könyvek, vackok sorakoznak. A többségüket a mai napig használják az oktatásban, ám vagy nem férnek el a többi raktárban, vagy bizonyos tulajdonságaik megkövetelik, hogy a defenzori iroda védelmében helyezzék el őket.

Az ablaknak háttal, a szoba végében egy lakkozott, tömörfa asztal áll egy hozzá tartozó nyikorgós, süppedős bőr székkel. Az asztalon általában hétköznapi kacatok hevernek szerteszét, a szélén pedig az egyetlen tárgy áll, ami ténylegesen a defenzori munkakörhöz kapcsolható.

A férfi a rúnákkal biztosított, üveges szekrénykében azok a főzeteket, eszközöket és -ne adj' Isten - fegyvereket tartja, melyekre az iskolai munkája során közvetlenül szüksége lehet - tehát többnyire zsibbasztóan unalmas gyógyító, sebforrasztó bájitalokat. Emiatt tehát a szekrényt feltörni nem igazán érdemes, de még majdnem lehetetlen is: bár az ajtaja probléma nélkül, bárki számára kinyitható, a védővarázslatnak köszönhetően azonban illetéktelen személy a benne sorakozó tárgyakat képtelen elmozdítani, mintha a fához ragasztották volna őket.

Az iroda lakója ritkán és rendszertelenül tartózkodik a helyén. A diákok ügyes-bajos dolgaira előzetes időpontegyeztetés után szán időt, azonban, ha komoly szükség van rá, hűségesen megjelenik a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=255962#post255962][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 12:23[/b][/url]

Dwayne Warren

Gyorsvonata ebéd előtt érkezik meg a bogolyfalvai pályaudvarra, s amint leszáll, a kastélyba veszi az irányt. Az eladó házak listájával való bíbelődés, és a környék felfedezése még bőven ráér, a legfontosabb jelen pillanatban, hogy húga felől tájékozódjon, és ha kell azonnal közbelépjen a szerencsétlenül alakuló helyzetekbe. Aggódik a testvére iránt, akit utoljára kislányként látott, és azóta semmi hírt, még csak egy levelet sem kapott, fényképet sem látott a kis Opheliáról. Ha kérdezte Cécile-t, vagy környezetét, mindig nemleges választ kapott, és többször felszólították rá őt, és öccsét is, hogy többé ne keressék legkisebb családtagjukat. Ő odaveszett, ki tudja hol lehet, s mit csináltak vele. Fogadják el a tényt, hogy ketten maradtak. Emlékei elárasztják gondolatait, egész testében reszket, és már alig várja a viszontlátást. Hogy öröm lesz-e, vagy bánat a már nem is annyira kislány részéről, majd elválik. Ő viszont itt van, és bármiben segíthet is húgának, nem lesz rest megtenni azt.
Vörös magassarkúja visszhangot ver a kihalt folyosókon, diákokat csak elvétve lát, hiszen már vége a vizsgáknak, a legtöbben pedig hazautaztak, vagy ha maradtak is, a dohos folyosók helyett a szabadban töltik el idejük nagyobb részét. Daphne hevesen dobogó szívvel rója az ismeretlen épület helyszíneit, egyetlen névvel lelki szemei előtt: Dwayne Warren.
A férfi állítólag - legalábbis a levélben, amit kapott, róla írtak - figyelemmel követi Ophelia sorsát, és ki másnál is kezdhetné meg ittlétét, mint nála. Nem ismeri, nem tud róla semmit, de így, a teljes ismeretlenség mellett is tisztelettel adózik előtte.
Céltudatosan halad előre, és bár nem tudja pontosan merre jár a hatalmas épület útvesztőiben, hamar megtalálja az auror szobáját. Felnéz az ajtóra írt névtáblára, ajkai az izgalom hatására elválnak egymástól, majd haját megigazgatja, s nagy levegőt véve kopogtat. Csak remélni meri, hogy a szoba tulajdonosa itt tölti idejét, és nem éppen valahol ebédel, ne adj Isten egy egészen más vidéken nyaral, mert akkor bottal ütheti nyomát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=255964#post255964][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 12:52[/b][/url]

Dwayne Warren, és a marhasült

A lány torkában dobogó szívvel várja, hogy odabentről életjelet adjon valaki, bárki, mindegy csak végre jusson be, és had üljön le, mert reszkető lábain alig bír már állni. Engedelmesen nézi az ajtót, s némán állva hallgatózik, hátha meghall valami biztatót. Az ajtón túl valaki papírokkal csörög, ő pedig, mint a mindig kíváncsi jellem közelebb tartja fülét a fához, úgy igyekszik olvasni a zajok forrásából. Végül kiszól egy férfihang, ő pedig azonnal lenyomja a kilincset.
Ami a szobában fogadja arra hirtelen nem talál szavakat, meglepetten nézi a földet, az íróasztalról lesöpört papírokat, a mocskot és a férfit, aki úgy tűnik éppen az ebédjének csinált helyet. Daphne elegáns helyről érkezett, de sohasem vetette meg az agglegényeket, akik nyilvánvalóan képtelenek rendet tartani fészkükben. Elmosolyodik, és átlép pár szemétnek minősülő dolgon, olyanokon, mint üres zacskók, papírtömkelegek, és a bőrkanapéig kerülgeti a továbbiakat. Onnan könnyed mozdulatokkal lepakol néhány nem odaillő tárgyat, majd helyet foglal, keresztbe fonja lábait, és a férfira függeszti kéklő tekintetét.
- Egyen csak, engem nem zavar, időm bőven van, gondolom magának annyira nem - szavalja, a szanaszét heverő szemétkupacok felé bökve, majd tovább fűzi mondókáját. - A nevem Daphne LaFonde, és a húgom miatt látogattam meg önt. Kaptam egy levelet, melyben biztosítottak arról, hogy Ophelia jó kezekben van, mégis támadt némi rossz érzésem, amikor megtudtam, hogy ön a minisztérium embere. Nem bízom a minisztériumban, és kérem ne vegye rossz néven, de szeretném, ha szánna rám egy kis időt, és elmondaná, hogy most mi a helyzet.
Úgy érzi, hogy Dwayne nem olyan ember, aki szívesen látja az olyan vendégeket, mint ő, viszont az biztos, hogy addig nem mozdul egy tapodtat sem arról az elfoglalt kanapérészről, míg az nem elégíti ki érdeklődését. Arcára aggodalom ül ki, szemeiben ott csillog a féltés, és bár jelleméből fakadóan nem engedi közel magához az ellenkező nemet, így tehát bizalmat sem szavaz nekik, az aurornak meg kell adnia. Ophelia érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=255975#post255975][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 13:25[/b][/url]

A férfi bizonyára végigméri, hozzászokott már ehhez, és megtanult nem tudomást venni róluk. Nem szereti őket, nem bízik semelyikben, úgy véli csak árthatnak neki, hogy közeledésük csak a külcsínnek szól, belső értékeit egyik sem óhajtja. Átok és áldás a szépség, aki kevésbé meggyőző külső adottságokkal születik, az vágyja azt, aki pedig éppen hosszú szőke haját igazgatja a kanapén, hogy egy szál se lógjon szemébe szeretne szürke egérré válni, ereklyekutatóként kerülni a címlapokra, ahelyett hogy modellfelkéréseket utasít vissza. Bizonyára valamiféle LaFonde örökség lehet a másik nem ellen érzett bizalmatlanság, és csak remélni meri, hogy kishúga megtalálja a tinédzserkori boldogságot, ha ő neki le kellett maradnia róla.
Míg ő beszél, az auror helyet foglal asztalánál, és nekilát ebédjének. Kést, s villát fog, azzal szerencsétlenkedik szorgalmasan, a fiatal nő végighallgatása után pedig egyértelmű, nagyon is logikus kijelentést tesz.
- Nem tudja, hogy vagyunk - bólint egyszerűen, törékeny vállait is megvonja, de belül szomorkássá válik hangulata, hiszen benne tisztán él az összes Opheliával töltött perc emléke. - Valószínűleg nem emlékszik ránk. Van egy bátyja is. De egyelőre jobb, ha őt nem ismeri meg.
Elhallgat, és időt adva Dwayne-nek, hogy nyugodtan egyen, s közben emésztgesse az ő szavait nézi rutintalannak tűnő mozdulatait.
- Ugyan már, fogja meg azt a húst, és egyen! - emeli égbe tekintetét, aztán elmosolyodik, és úgy pillant a tányérra. - Engem tényleg nem zavar, mindenki azt csinál otthon, amit csak akar.
Ő is van, hogy evőeszközök nélkül siet franciaországi kanapéjára, hogy tévét kapcsolva nézhesse kedvenc műsorát, miközben az előzőnapi maradékot csipegeti el.
- Értem, uram - feleli az örömhírre, de közben ráncolva is világos szemöldökeit. - Elárulná nekem, hogy mégis miben más az ön munkahelye, munkaköre? És legyen szíves, beszéljen nekem a húgomról is, nagyon sokat vártam erre a pillanatra, és ha nem veszi tolakodásnak, akkor elmondhatom, hogy roppant ideges vagyok.
Arcbőre kipirul, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem érzi magát zavarban a másik társaságában - ez betudható a marhasültnek is -, kezdi kényelmetlennek találni helyzetét. Kiszolgáltatott, tehetetlen, utálatos szituáció, melyben az auror kedvére válhat az irányító féllé, amitől a szőke bőrén hidegrázás fut végig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=255995#post255995][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 14:16[/b][/url]

Úgy tűnik az urat egyáltalán nem hatja meg a testvérek elszakadásának valóságos története, legalábbis csak egészen érdektelenül, közben az ebédjével bajlódva reagálja le. Daphne kénytelen belátni, hogy egyik férfi sem jobb a másiknál, egyiket sem érdekli a nő maga, csak akkor, ha akar valamit tőle, mint uralkodó férfi. Neki most szüksége van erre a példányra, rászorulóként tért be hozzá, és a legnagyobb sajnálatára így is fog tőle távozni.
Hallgat, ameddig az asztal mögött morgó auror próbálkozik, mintha csak megakarná neki mutatni, hogy képes elegánsan is étkezni, mintha ő titkon elvárást támasztott volna elé, mintha csak jelenlétével kötelezné Dwayne-t az elegáns viselkedésre. Amikor elárulja, hogy hol és milyen pozícióban dolgozik, lemered, értetlenül néz vissza rá, furcsának találja a nyugalmat, és könnyedséget, amit a másik hangjában vél felfedezni.
- Miért kell egy iskolába terrorelhárítási szakember? - kérdezi azonnal, és már érzi, hogy nem is jöhetett volna jobbkor. Ha itt probléma van, akkor itt kell lennie, ha veszélyben a húga, mellette kell állnia, úgy kell cselekednie, hogy az neki jó legyen. Védelmező anyaként érkezett, hiszen tisztában van vele, hogy Ophelia annyira sem ismerhette meg édesanyjukat, mint ő. Lepillant hófehér combjaira, melyek kilógnak világos ruhája alól, és dühét ügyesen fojtva el áll fel a kanapéról.
- Semmi köze ahhoz, hogy miért most jöttem - suttogja, a szemétkupacokat ügyesen kerülgetve sétál a férfi rendetlen asztalához. Ráteszi vékonyka tenyereit annak szélére, és bedőlve Dwayne-re néz. - Tud valamit a húgomról, vagy hiába vagyok itt? Nem szeretem, ha játszanak velem, és ha elkerülte volna a figyelmét, akkor megemlíteném, hogy már kétszer kérdeztem rá Opheliára. Remélem nagyobb rendet tart a munkájában, mint a szobájában, mert ha valós veszéllyel állunk szemben, akkor teljes emberként van szükség magára.
Ha már az sem jutott el az auror szívéig, hogy elszakadt a testvérétől, akkor miért is mesélné el az egész történetet, hogy miért éppen most érkezett meg? Értelmetlen lenne, ez az ember csak a munkáját végzi. Daphne hangjában csak árnyalatnyit tetszeleg az idegesség, egyébként nyugodt, arca tiszta, szemei ellenben féltéstől csillogva nézik a székében hátradőlt férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=256010#post256010][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 15:04[/b][/url]

Az asztalon támaszkodva pásztázzák kékjei a férfit, de amikor az feláll, és ugyanúgy tesz mint ő, hirtelen igazán közel találja annak szőrös arcát sajátjához, ezáltal egy pillanat alatt hőköl hátra. Nem a hangnem zavarja, hanem a közelsége. Kiabáljanak csak vele, mondjanak bármit, de tegyék azt a megfelelő távolságból. Felegyenesedik, végül ujjai is elengedik a fát, hogy leeressze őket maga mellé. Tehetetlenül néz a nehezen kezelhető úrra, akiről nem tudja, hogy tiszteletlenségből nem válaszol kérdésekre, vagy mert ekkor a baj, és talán pont miatta nem mond semmit.
- Elnézést - mondja lepillantva a földre, hangja komor, tele indulattal, de mivel úri hölgy, képes belátni: tényleg úgy viselkedett, mint egy hisztis liba. Hátrébb lép, egyetlen könyvkupacban sem téve kárt, és tehetetlenül túr bele hajába. Körbenéz a szobában, végigméri az ajtót, de nincs hova mennie. Még szállást sem talált. Nem esik ugyan a kétségbeesés végtelen sötétjébe, de azzal a hittel jött ide, hogy az egyetlen fontos kisdedről, a pici húgáról megtudhatja mindazt, amiből ki kellett maradnia. Amiről egyikük sem tehetett, de mégis tudomásul kellett venniük.
- Nem kell - feleli őszintén, megszületendő könnyeit igyekezvén visszatartani. - Csak tudja, önhibámon kívül választották el tőlem, aztán tettek be a Roxfortba, hogy soha többé ne tudjak meg róla semmit. Most kaptam lehetőséget, és ha hiszi, ha nem, csapot-papot hagyva Franciaországban, egyetlen táskával ültem vonatra. Jöttem, ahogy tudtam. Remélem, kielégíti előző kérdését ez a válasz, mert jelenleg nem tudok többet mondani. Nem ismerem a jelenlegi körülményeket, csak a múltra emlékszem, arra sem tisztán. Amikor elvitték Opheliát, már csak anyánk testvérére számíthattunk. Nem élt sem anya, se apa, csak Cécile.
Nem tudatosan beszél, csupán próbálja bevonni a férfit, hiszen úgy - talán jogosan - gondolja, hogy amíg ő nem erőltet magára bizalmat a férfival szemben, addig az úgy sem fog neki semmit mondani.
Felpillant a másik szemeibe, a sajátjairól eltűnik a látását hirtelen elhomályosító könnyfátyol, és visszatér beléjük a tenni akarás tüze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=256026#post256026][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 15:45[/b][/url]

Talán igaza volt, és amint megadta bizalma egy részét Dwayne-nek, ő is ad neki egy darabkát sajátjából. Felnőtt viselkedés ez, a jólneveltség egy alapfeltétele, hogy képesek legyünk végighallgatni, és megérteni a másik szavait, jóllehet, ez olykor botrányosan nehéz. Most mégis úgy érzi, hogy az auror így tett, meghallgatta őt, és hajlandó segíteni.
- Kaptam egy levelet az igazgató úrtól, aki önhöz irányított. Nem írt le túl sokat, csakhogy régóta kereste már Ophelia élő rokonait, és amikor meglátott az Ereklyék nyomában című folyóiratban, elmondása szerint azonnal tudta, hogy én vagyok, akit keres.
Szavai után ismét lesüti szemét, elképzelése sincs arról, hogy hasonlítanak-e húgával, hogy hogy nézhet ki a lány, milyen neveltetést kapott, hogy kapott-e egyáltalán. Ő időt fordított tanulmányaira, a kviddicsre, a könyvtárra, a helyes, sokszínű társalgás elsajátítására, és annak ellenére, hogy néha kihozzák sodrából, általában megfelelő módon tud viselkedni. Arra ugyan emlékszik, hogy a kis Opheliának is gyöngyhaja volt, gyönyörű kék szemekkel, és pisze orrocskával, a többi azonban sajnos ködbe veszett.
Az auror keresi a szemeit, és amint felpillant, tartja is vele a szemkontaktust. Úgy tűnik megbizonyosodott dolgokról, és segítő kezet nyújt a francia nőnek. Az csendben nézi az íróasztal túlvégén álló férfit, mozdulatlan testén reszketés fut végig, hirtelen azt sem tudja miképp feleljen.
- Istenem! És boldog? - egy pillanatra arcára tapasztja vékony kezeit, majd a szemeiből kigördülő könnycseppeket egy mozdulattal törli le onnan. - Ne hívja ide őt, félek, hogy megijedne attól, hogy magával vagyok. Azt hihetné, hogy szövetkeztem önnel olyan dolog miatt, amiről nem tud. Talán egy ideig még, ameddig kibérlek egy házat, és beköltözöm, addig nem kellene tudnia, hogy itt vagyok. Szeretném őt látni, nagyon, észveszejtően, de arra vágyom, hogy ne hozzunk rá felesleges izgalmakat.
Ügyel, hogy ne hadarjon, mégis érzi nyelvén, hogy gyorsabban pereg, mint egyéb esetben szokott. Hol a férfi felé tartja élére állított tenyerét, hogy ne tegyen semmit, hol szemeit takarja vele, nem tudja mi tévő legyen, céltudatossága csak eddig a pontig tart, hiszen ez a szoba volt a célállomás, ez a férfi szerepelt a levélben is. Tovább nincs.
- Köszönöm, hogy vigyázott rá! - mondja, és lehajol egy könyvkupacért, hogy ABC sorrendbe gyűjtve őket a többi könyvhöz tegye őket, szépen rendben. Így nem láthatja az auror, hogy elérzékenyült, nem érezheti, hogy hogyan dübörög ereiben a vér, és hogyan lenne képes szíve kitörni mellkasából. Megtalálta a húgát, aki életben van, remélhetőleg boldog, és egészséges. Minden tökéletesen rendben van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=256046#post256046][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.20. 16:36[/b][/url]

Dwayne Warren

Ennyi volt a furcsán rövid kedvesség, a férfi mintha csak egyetlen percre változott volna segítőkésszé, most ugyanúgy, mint előtte folytatja ebédjét. Még a hangszíne is semleges. Daphne a könyvekkel babrál, ide-oda hajol, hogy az összes kötet a helyére kerüljön. Nem érzi úgy, hogy ez zavaró lenne az aurornak, neki meg egyáltalán, úgy is tudja, hogy a férfinak amint szüksége lesz valamelyik műre, előveszi azt, majd a földre kerül, csakúgy, mint most. Nem felel semmit az első szavakra, éppen elég fájdalmas itt lennie, tudomást szereznie arról, hogy Ophelia boldogtalan, és hogy amin keresztülmegy, az csöppet sem könnyű.
- Azért vagyok, hogy ez változhasson. De ön nem mond semmit, nem tudom hol kezdjem - árulja el őszintén, hiszen valóban szüksége van némi támpontra. Hiába kérdezte meg többször Dwayne-t, ő nem avatta be semmibe, még a legáltalánosabb tényekbe sem, így ő a sötétben tapogatózik. Büszkesége nem engedi, hogy még egyszer feltegye ugyanazt a kérdést, meg aztán akkor a férfi is azt hihetné, hogy bolond, és nem ért a szóból.
- Kérem, egyen ahogy szokott, már zavaró a szenvedése - fordul hátra a könyvespolctól, és óvatos hangsúllyal ejti ki szavait. - Vagy várja meg, míg távozom, ígérem nem zavarok sokáig, csak adjon néhány kiindulási pontot, ha már tényeket nem közöl.
Az a marhasült már bizonyára kihűlésfélben van, a fiatal nő viszont addig nem lép ki az auror ajtaján, míg az nem informálja a problémákkal kapcsolatban. A polcon szavai közben szelíden végighúzza mutatóujját, hogy aztán pálcájáért nyúljon, és a felületre szegezze azt.
- Suvickus! - súgja varázseszközének, és végigvezeti azt az egész bútordarabon. Tökéletes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=257499#post257499][b]Daphne A. LaFonde - 2014.03.23. 16:41[/b][/url]

Dwayne Warren

Mikor rápillant az enni igyekvő férfira, gyorsan tudatosul benne, hogy ideje volna távoznia. A könyvek már a helyükön sorakoznak szépen, ábécé sorrendben, ő pedig az egyszerű varázslatnak köszönhetően tiszta szekrénynek dőlve figyeli az aurort. Nem szól semmit, a békés csendet választja zavaró csevej helyett, amire ebben a helyzetben amúgy sem lenne képes. Kitűnő tulajdonsága, hogy a legtöbb helyzetben csak akkor szólal meg, s csak azt mondja, amit megkövetel a társasága, és a jól ismert illem. Ha úgy akarja, észrevehetetlenné tud válni, ha úgy akarja, akkor pedig eléri, hogy a másik mindent félbehagyva csak vele foglalkozzon.
Óvatosan ellöki magát a fától, és a védekezően felemelt kezekre néz. Nincs több keresnivalója itt, irány a Bérczes rezidencia, hogy szobát találjon magának, mielőtt még ráesteledik.
- Köszönöm, hogy szakított rám néhány percet - mondja szelíden, majd körbenéz, mintha keresne valamit, de maga sem tudja mi az. Az ajtóhoz sétál, ott gondolataiba merülve pillanatokig tartja a kilincset, kutatja magában a szavakat, érzi, hogy a nyelve hegyén csücsül valami igazán fontos, de mindhiába. Arcát visszafordítja Dwayne-re, szóra nyitja cseresznyeszín ajkait, aztán visszazárja őket, és egy halvány mosollyal biccent a marhasült felé. - További jó étvágyat, viszont látásra!
Lenyomja az idáig szorongatott kilincset, és a kinyitott ajtón fürgén lép ki. A vörös sarkak erőteljesen kopognak járása ritmusára, mozdulatai határozottak, semmi jelét nem mutatják merengő, összezavarodott gondolatainak.
Ilyen furcsán zavarba ejtő alakkal sem találkozott még, mint ez az auror, és a látogatás után abban sem biztos, hogy az iskolának pont erre a rendetlen férfira van szüksége. Miben más ő, mint a többi?