A Fecsegő Dámák Freskójának folyosójának egy megkopott portrékkal díszített szakaszán jellegtelen cseresznyefa- ajtó simul a kőfalba. A sárgaréz betűk rajta szerényen hirdetik: Defenzori szoba.

Közvetlenül a felirat alatt egy szintén sárgaréz fényképkeret függ a fán, benne a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn- üldözési Főosztályának címerével. Az ajtó melletti falfelületre egy fonott kosárkát rögzítettek, "bejövő posta és üzenetek" felirattal. Utóbbiban egy évekkel korábbi karácsonyi bálra szóló meghívón kívül általában semmi sincs.

A szobát egy korábban használaton kívülivé vált raktárhelyiségből alakították ki, melybe Dwayne Warren különösebb átalakítások nélkül költözött. A hosszúkás, a többi irodához mérten kis helyiséget az egyetlen, szemközti ablak világítja be természetes fénnyel. Az öreg parkettára sötétbarna szőnyeget terítettek, amit egy asztalig terjedő, széles sávban kopottra sétáltak az évtizedek lábnyomai.

Balkéz felé egy jókora, öreg bőr kanapé terpeszkedik az olajzöld tapétájú fal mellett. Az előtte álló dohányzóasztalon általában piszkos hamutálak, újságok és kibelezett, mugli kacatok hevernek szerteszét. Mindezekkel szemközt pedig... a Szekrény.

A Szekrény még jóval Dwayne beköltözése előtt került ide, akinek amellett, hogy az embernek hányni lenne kedve, ha ránéz, mégsem volt sem szíve, sem kedve kihajítani. Teljes tartalmával együtt valószínűleg egy korábbi bájitaltan tanár személyes gyűjteményének része volt. A polcokon sorakozó bájitalok része a mai napig használható, a többi mára erősen elszíneződött, tömegpusztításra alkalmas biológiai fegyverré vált. Dwayne egy ideig célbadobásra használta őket, míg az egyik üveg eltörtével, a kiáramló szag miatt a fél emelet evakuálása vált szükségessé.

Közvetlenül a Szekrény mellett egy másik, ám kevésbé visszataszító Szekrény áll: a beugró falrész beüvegezett polcain különféle kevésbé ritka mágikus tárgyak, üstök, könyvek, vackok sorakoznak. A többségüket a mai napig használják az oktatásban, ám vagy nem férnek el a többi raktárban, vagy bizonyos tulajdonságaik megkövetelik, hogy a defenzori iroda védelmében helyezzék el őket.

Az ablaknak háttal, a szoba végében egy lakkozott, tömörfa asztal áll egy hozzá tartozó nyikorgós, süppedős bőr székkel. Az asztalon általában hétköznapi kacatok hevernek szerteszét, a szélén pedig az egyetlen tárgy áll, ami ténylegesen a defenzori munkakörhöz kapcsolható.

A férfi a rúnákkal biztosított, üveges szekrénykében azok a főzeteket, eszközöket és -ne adj' Isten - fegyvereket tartja, melyekre az iskolai munkája során közvetlenül szüksége lehet - tehát többnyire zsibbasztóan unalmas gyógyító, sebforrasztó bájitalokat. Emiatt tehát a szekrényt feltörni nem igazán érdemes, de még majdnem lehetetlen is: bár az ajtaja probléma nélkül, bárki számára kinyitható, a védővarázslatnak köszönhetően azonban illetéktelen személy a benne sorakozó tárgyakat képtelen elmozdítani, mintha a fához ragasztották volna őket.

Az iroda lakója ritkán és rendszertelenül tartózkodik a helyén. A diákok ügyes-bajos dolgaira előzetes időpontegyeztetés után szán időt, azonban, ha komoly szükség van rá, hűségesen megjelenik a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=252535#post252535][b]Várnai Zsófia - 2014.03.14. 16:14[/b][/url]

Ma reggel is a megszokott légkörben mentem le, hogy megreggelizzek. Csipi nem hagyott békén, egészen addig, amíg fel nem keltem, és magamra nem vettem a szokásos egyenruhát, utána pedig kajáért magyarázott vagy két percig. Imádom ezt a madarat, de néha komolyan elgondolkozom, miért is van.
A húgaim szokásos módon összekaptak valami apróságon, mikor leértem pedig anya próbálta megoldani a problémát, és rendbe hozni köztük a dolgokat. Hangos köszönés után a hűtőhöz mentem, kipakoltam a reggelihez szükséges tejet, illetve a polcról lehalásztam kedvenc gabonapelyhemet, és készítettem egy amolyan gyors reggelit Zsófi módra. Miközben leültem az asztalhoz, hogy megegyem, megjelent az ajtóban apa, Zéténnyel az oldalán. Nem tudom miről beszélhettek, de mire megkérdeztem volna, már előttem hevert egy könyv az asztalon, és megszokott reggeli köszönés után azt is megtudtam, hogy miért lett letéve elém a darab. Dwayne professzornak kell odaadnom ma, fontos. Miért is ne módon raktam el a táskámba, hiszen amúgy is az iskolában vagyok, tekintve, hogy délután vizsgát írok, addig meg elütöm az időt valahol, ha más nem a manókkal a konyhában. Vagy adott esetben, ha már így alakult, akkor a professzorral.
Kilépve a házból hűvös levegő csapott meg, de nem az a marcangoló, fagyott típusú, hanem annál egy sokkal kellemesebb, tavaszias időjárás. Egy bő tízperces séta után a nyugati szárny felé indultam, azon belül is a második emelet felé. Nem emlékeztem pontosan, hol is van a szoba, de nem kellett sokáig keresnem, hála a jó égnek most sem hagyott cserben a fényképes memóriám. Kopogtam kettőt, majd óvatosan kinyitottam az ajtót, és bedugtam a fejem a kis résen
- Dwayne bácsi! Zsófi vagyok, apu küldött! - tettem hozzá csak úgy mellékesen, bár az is lehet, hogy magától tudja, mit kereshetek errefele. Általában apa szokott kérni, hogy adjak át üzenetet, könyvet, de olyan is előfordult már, hogy magamtól jelentem meg az iroda környékén, igaz ez nagyon kivételes eset. Kicsit beljebb toltam az ajtót, végül be is léptem, és megálltam ott, ahol voltam. Nem akartam pofátlan lenni, és "hívatlan vendégként" csak úgy berontani, így gondoltam jobb megvárni egy válasszerűséget. Nem szeretek illedelmetlen lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=252882#post252882][b]Várnai Zsófia - 2014.03.14. 23:51[/b][/url]

Nos, amikor belépek az ajtón, és körbenézek a szobába, felfedezem a professzort... a földön ülve, csupa porosan. Félig felvont szemöldökkel mérem végig, próbálom feldolgozni a helyzetet, és nem furán lereagálni a szitut, amikor is egy tanárt a földön látsz ülni. A meglepő az egészben, hogy ahelyett, hogy esetleg felkelne, vagy szabadkozna, örül az érkezésemnek, sőt, segítséget is kér. Így ha lehet, még furább lesz egy pillanatra az arcom, bár nem azért, minthogyha nem segítenék szívesen, csak ebből a szekrénynél ülős dologból nem igazán tudom, mi lehet olyan fontos. Csak ekkor csapja meg a fülem, a keletkező csend következtében valami mormogós-dúdolós keverék, és kisebb motoszkálás. Nyilvánvalóan van valami a bútor alatt, és nem véletlen kell az én segítségem hozzá, felmérve, mekkora hely van alatta. Elmosolyodok, és lassan beljebb lépek.
- Persze, csak mondja meg, pontosan miben kell! - az asztalhoz lépek, ami mellé leteszem táskámat, majd odamegyek a professzor mellé, és helyet foglalok én is a bútor mellett. Kíváncsian csúszok lejjebb, majd mielőtt még bekukucskálnék  szekrény alá, rákérdezek. - Mi van ott bent? - teljesen lehajolok, és benézek a résen, próbálom kivenni a félhomályban mi lehet az. Egészen biztos, hogy kis élőlényről van szó, szóval bagolyra, egy puffskeinre, vagy maximum valami kisebb rágcsáló/háziállat szerűségre tippelek. Visszahelyezkedek törökülésbe, és felnézek a tanár bácsira.
- Szóóóval nekem most be kéne oda nyúlnom, és ki kéne halásznom ezt a kis dalolászó rosszcsontot? - elnyomok egy nagyobb mosolyt, hiszen elég kellemetlen lehet, ha egy nem kívánatos vendég folyamatosan nyomja a magáét, az ember meg legszívesebben már felakasztaná magát kínjában, hogy nem tud vele mit csinálni, jelen esetben azért, mert elérhetetlen helyen van. Na de mire jó ilyenkor egy fiatal, alacsony, és vékonyka ember? Hát arra, hogy segítsen! Plusz pont, ha ezt szívesen is teszi. Csak mint én, elvégre, barátoknak bármikor, még ha az a "barát", egy tanár is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=253090#post253090][b]Várnai Zsófia - 2014.03.15. 13:43[/b][/url]

- Puffskein... ez nem olyan egyszerű, mintha mondjuk bagoly lenne. - sóhajtok egyet, felmérve a teljes helyzetet. Végül is így sem megoldhatatlan a helyzet, szimplán eltart néhány percig, mire sikerül kitalálnom, mit is lehet kezdeni a kis szőrmókkal.
- Izé. Ő is csak egy élőlény, biztos nem evett régóta. Pillanatok alatt kiszedjük. - jelentem ki mosolyogva, majd felkelek a földről, és körbenézek a szobában. Egy fikarcnyi pókhálót sem látok, hiába a por, azért mégsem nevezném ennyire rendezetlennek a szobát. Mivel tudom, hogy a kelleténél több keresgéléssel járna az, hogy itt találjak egyet, szó nélkül felállok, kisétálok az ajtón, és az egyik páncél mögötti hálóból kihalászok egy kicsi, talán még nem is teljesen kifejlődött pókot. Kezemen megtartva megyek vissza a szobába, és térdelek vissza oda, ahol eddig is voltam. Közben a magamnál tartott fekete pötty próbálkozott azzal, hogy halottnak tettesse magát, de nem tudott átverni ezzel, így letettem a szőnyegre, és reménykedtem abban, hogy kitartson ez a hatás addig, amíg a kis puffskein előbújik. Nem tartott sokáig, a dúdolás abbamaradt, és nagyon halk motoszkálás hallatszott, ahogy kifele igyekezett a kis szőrgombóc. Végül meg is pillantottam a rózsaszín szőrű élőlényt, először csak egy foltot, majd teljesen. Száját nyalogatva érkezett oda a pókhoz, hogy megegye. Amint ezzel végzett elkaptam, és kezemben tartva megsimogattam, hogy ne támadjon az az érzése, menekülnie kell, ugyanis akkor lehetne elölről kezdeni az egész folyamatot, és ez nem lenne vicces.
- Küldött egy könyvet a professzor úrnak, fogalmam sincs milyen témában, de azt mondta fontos, és sürgős, így gondoltam, rögtön idejövök. A táskámban van. - tápászkodok fel ismét, és az asztalhoz megyek, még mindig magamnál tartva a kisállatot, hogy ne múljon ez a nyugalom, ami eddig volt. Ismét dúdolni kezd, de legalább már nincs az eddigi helyén. Táskámat kinyitva előhúzom a vastag könyvet, majd odaviszem a professzornak, hogy nézze meg, hátha neki többet mond.
- És mit szeretne csinálni új ismerősünkkel? - néztem le kérdőn a kezemben tartogatott puha állatkára -, vagy hogy is nevezzem -, próbálva kigondolni, mit tegyünk vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=848&post=255082#post255082][b]Várnai Zsófia - 2014.03.18. 11:29[/b][/url]

A levegő és pillanatok megállása sem semmi, de nem tart sokba elkapni a kis szökevényt, hála az égnek. Sokkal többet is szenvedhettem volna vele, ha nincs ekkora szerencsém. Mosolyogva tartogatom továbbra is, majd a kérdésen elgondolkozok. Van ugyan otthon Puffskeinünk, nem is egy, de nem tudom mit szólna hozzá anyu, vagy esetleg apu, ha beállítanék az ajtón egy újabbal. Lehet, hogy nem annyira díjaznák, mint az első esetekben. Na nem baj, mégse múlhat rajtam szerencsétlen élete!
- Végül is, hazavihetem. Nálunk még társasága is lesz. Majd rásózom a bátyámra. - vonok vállat egyszerűen, megcirógatva újdonsült kis barátom feje búbját. Szeretem az állatokat, a varázslényeket meg még inkább, így ebből valóban nem lesz probléma. Miután elhadarom a könyv történetét, és oda is adom Dwayne-nek, egy fokkal nyugodtabban foglalok helyet az agyonpakolt kanapén, kissé odébb tolva a papírokat. Megszoktam már, hogy itt sosincs túl nagy rend, tekintve, hogy a tanárnak szinte folyamatosan dolgoznia kell, vagy ha nem is, a papírokkal tölti el idejét, olykor esetleg felgyülemlik.
- Hmm hát megvagyunk. A húgaim néha kibírhatatlanok, hihetetlen mennyit tudnak veszekedni. A bátyám élvezi a sulit, mellette nem sokat látjuk, pedig otthon is jár. Én meg ha megcsinálom a mai vizsgát, akkor másodikos leszek! - határozottan vidáman mosolygok, és az órára is rápillantok, mennyi időm van még. Nagyjából egy óra múlva kell mennem, hogy túl legyek ezen az utolsó kiállhatatlan megmérettetésen is. Hála a jó égnek ez az utóbbi a legkönnyebb, ami hátravan. Az önismeret. Még ha nem is a legkönnyebb vizsga lesz az összes közül, a kedvencem, így nem lesz egy nagy dolog ez a vizsga, tanulás helyett sokkal inkább a kíváncsiság vezérelt amikor átolvastam az anyagot.
- És milyen az élet itt a kastélyban? Rég láttam már Dwayne bá't a folyosón. - kicsit lazábbra veszem a stílust, érzékeim szerint ez még nem súrolja a neveletlenség határát, de nem is az a hivatalos "professzor úr". Nem szeretem, amikor apa régi ismerőseit ennyire hivatalosan magázni kell, tetszik meg nem tetszik. Hát, inkább utóbbi. De megteszem, és jól tűröm, bár esküszöm egyszer kipróbálnám, mivel jár valakit letegezni. Na majd ha nagyobb leszek, egyszer úgyis megteszem!