31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium
Pszichológusi rendelő - Návay L. Viktor hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 14. 04:39 | Link


hétfő délelőtt, 11 óra



Mondogathatom naphosszat, hogy semmi szükségem mások segítségére a problémáim megoldásában, de azt hiszem, ez az egész már kezd túlnőni rajtam. Úgy terveztem, hogy beiratkozom az egyik legjobb fellelhető magyar intézménybe az aurorképzésre, hogy majd egyszer anya nyomdokaiba lépjek, ha már a katonasággal nem igazán sikerült boldogulnom. Ez így igazán szép és egyszerű lett volna, és semmi okom panaszkodni rá, hogy elviselhetetlen lenne az élet, mert ez nem igaz, mégse egyszerű. Vannak faktorok, amik kisebb-nagyobb intenzitással bonyolítják. Ott van például kezdetnek Matthew. Még érkezésem előtt megtudtam, hogy a közelben lakik az az ember, aki valaha életem egyik legmeghatározóbb alakja volt, legalábbis akkor így gondoltam még. Azóta rájöttem, hogy még mindig akkora hatással van rám, mintha nem is maradt volna ki az a pár év aközött, hogy elhagyott és újra találkoztunk. Az egyes számú vitánk határozottan ezt bizonyítja. Rá kellett jönnöm, hogy még mindig mennyire fontos nekem, ahogy arra is, hogy konfliktuskezelésből megbuknék. Ez azonban még messze nem a teljes történet, ami miatt a pszichológus felkeresése mellett döntöttem végül. A második találkozás alkalmával, napokkal később, megpróbáltam elérni, hogy egy kicsit úgy érezze magát, mint ahogy én éreztem magam általában. Visszagondolva aggasztó jele ez is annak, hogy képtelen vagyok a soraimat rendezni vele, még mindig a meglévő érzéseim irányítanak. Mindennek a csúcsa természetesen nem más, mint Dioméd, akivel Halloween este találkoztam a bálon, és azóta már bizonyára Matthew-hoz is visszajutott, hogy vele léptem le az említett rendezvényről rögtön a rémkirály megválasztását követően, ráadásul egyenesen a Rellonba mentünk. Ijesztő mértékben gondolom újra ezeket az eseményeket, hiába tudom, hogy ez már nem változtat semmin sem. Próbálom kielemezni a részleteket, rájönni, miért is nem tudok normálisan viszonyulni a helyzethez, racionálisan, objektíven. Annyi ember van még a világon, de nekem a legelérhetetlenebb kell, mintha csak ez lenne a természetes, és ezt a legutolsó próbálkozást, hogy bármiféle vélemény kinyilvánítására bírjam, egyenesen aljasnak látom, az elveimhez cseppet sem méltónak, végső, elkeseredett lépésnek, úgyhogy nincs mese, irány a pszichológus. Kell egy külső, objektív vélemény, aki talán rávilágít összefüggésekre, amiket hiába keresek, így nem tétovázok, az első szabad időpontban, amit az órarendemben fellelek, befordulok a Fejetlenség folyosójára és megállva a pszichológusi rendelő előtt bekopogok annak ajtaján.  Remélem, hogy itt van az iskolapszichológus és még rá is ér, de ha nem, visszajövök később is akár, ez a beszélgetés ugyanis már elkerülhetetlenné vált.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 18. 02:48 | Link


hétfő délelőtt, 11 óra


Az új lakótárs volt az utolsó csepp a pohárban, aminek eredményeként most hezitálás nélkül kopogok be a pszichológushoz. Nem kell sokat várnom, hogy kinyíljon az ajtó, de még mielőtt belépnék, ledöbbenek rendesen a látványra. Magam sem tudom, miért számítottam öregedő anyókára, akiről ránézésre azt mondja az ember, hogy olyan, akár egy kotlós, a jó értelemben. Talán mert ott a neve előtt, hogy Dr., nem tudnám megmagyarázni Az ajtóban gyönyörű nő áll minden várakozásomat cáfolva. Megkockáztatnám, hogy némi véla vérrel az ereiben, mert különben nem szoktam ekkora figyelmet szentelni az ellenkező nem tagjainak, legyenek bármennyire vonzóak is. Már a szám is eltátom épp, mire észbe kapok, hogy khm, igen, azért vagyok itt, mert ő a pszichológus és szeretnék segítséget kérni tőle, miután már nem érzem, hogy egyedül is tudnék boldogulni.
- Jó napot kívánok - köszönök végre egy féloldalas mosoly kíséretében és belépek, majd becsukom mögöttem az ajtót, és helyet foglalok a kanapén. Egyszer már jártam pszichológusnál, bár határozottan zavarosak az emlékeim. Annyi rémlik, hogy nagyon nem akartam elmenni, de a csapatkapitány megfenyegetett, hogy különben kitesz a csapatból. Haragudtam is rá rendesen. Most azonban más a hangulat. Önként jöttem, saját döntésem eredményeként ülök itt. Körbepillantok, még mielőtt a jegyzetfüzetével a kezében le nem ül a fotelba velem szemben, aztán felteszi a szokásos kérdést. Miben is segíthet, lássuk csak. Fáradt sóhaj az első válasz részemről, ösztönös reakcióként a kérdésre, aztán előre dőlök és öklömre támasztva az állam a padlót kezdem pásztázni.
- Az az érzésem, hogy be fogok kattanni szép lassan, ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel... de... borzalmas vagyok - újabb sóhaj, és felemelem a fejem, majd ránézek. Még bemutatkozni is elfelejtettem. Bűnbánó arckifejezéssel szólalok meg ismét.
- Ne haragudjon, annyira belegabalyodtam ebbe az egészbe, hogy már szinte teljesen elfeledkeztem az illemről is. Viktor vagyok - mutatkozom be, és most hátradőlök a kanapén, két kezemet a térdemre ejtem, és folyamatosan csavargatom az ujjaimat, miközben dőlni kezd belőlem a szó újra.
- Nemrég érkeztem mesterképzésre... tudja... dehogy tudja... apám katona, anyám auror, lehettem volna kviddicsjátékos, de elszúrtam az esélyeimet az utolsó iskolai évben, a hadseregben nem igazán ment a beilleszkedés varázslóként a muglik közé, pedig a fél családom fogadni mert volna rá, hogy amiatt hamarabb érnek kellemetlenségek, hogy meleg vagyok, de nem... azt teljesen normálisan képesek kezelni sokan, de mégis ez a probléma gyökere. Az iskolát azért választottam, mert van magyar nyelvű oktatás és aurorképzés, erre amikor már beiratkoztam, kiderült, hogy Bogolyfalván lakik a srác, akivel még az iskolában együtt voltam, de egyszer csak fogta magát és lelépett... és még határozottan érzek iránta valamit, és zavaró, hogy képtelen vagyok normálisan kezelni a konfliktust, és akkor még ott a kvázi-szobatársam is, aki még hasonlít is rá, és ez az egész olyan mint valami nagyon-nagyon rossz vicc, vagy rémálom, vagy nem tudom mi már, a lényeg, hogy ha nem tudok valamit kezdeni a helyzettel, akkor falnak fogok menni, márpedig nyilvánvaló, hogy egyedül már nem megy, mert túlnőtt rajtam az egész - vettem azért közben levegőt is, de kiselőadásnak is elmehetne, amit itt most összefoglalta egyetlen kérdésre válaszul neki. Megfeszítve a csuklómat hangosan roppantok egyet azon is a végére, és segélykérőn pillantok rá. Nagyon reménykedem benne, hogy ő látja valahol a töréspontot az ördögi körön, amit én még nem, mert nagyon jó lenne kikerülni ebből az örvényből.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 18. 02:49 Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 21. 22:51 | Link



A történet közepébe vágok azonnal, közbe ékelt szünetként csak a bemutatkozást iktatva be, és egész kiselőadást tartok hirtelen arról, hogy mi is a gondom. Befejezve tanácstalanul, segélykérőn pillantok rá, mint aki most a csodára vár, hogy majd egycsapásra helyrekerül minden, mert a jó tündér megoldja. Nem várok ilyet egyébként. Tisztában vagyok vele, hogy a pszichológus csak más nézőpontot ad és rávezet a lehetséges pontokra, ahol kiszállhatok a körhintából. Nem kell sokat várnom, hogy kérdést is tegyen fel. A kijelentésre bólintok, majd megvonom a vállamat a kérdés hallatán és lebámulok a bakancsom orrára, aztán ismét vissza rá.
- A tanáraim nagy jövőt jósoltak kviddicsjátékosként, csak az utolsó évemben túl agresszív taktikát folytattam terelőként és kispados lettem, de gyakorlatilag eltiltottak. Ezután döntöttem úgy, hogy kell egy hely, ahol dolgozhatok az önfegyelmemen. Apa mugli és katona, amióta az eszemet tudom, kicsit belátok ebbe a világba is, és mindig is vonzott a gondolat, hogy apa nyomdokaiba léphetek. A fegyelemmel nem volt gond, nem néztek ki, álltam a sarat. Az egyetlen nagy probléma az volt, hogy én varázsló vagyok és iszonyatos tehernek éreztem végig, hogy ezt nekem titkolni kell. Ki nem állhatom a titkokat - sóhajtok egyet, és már ismét a földet bámulom. Olyan idegesítőek tudnak lenni ezek az apróságok, amikor az ember elás magában. Én szeretek önmagam lenni, így hát ez nem jött össze. Az újabb kérdésre felpillantok ismét, majd már sokkal lazábban dőlök hátra. Kevésbé feszélyez a kérdés, mint a kudarc tudata, mert végül is kudarcnak éltem meg, hogy nem sikerült apa példáját követni, akkor is, ha tudom, hogy aurorként legalább nem kell eltitkolnom egy olyan jelentős információt magamról, mint az, hogy varázsló vagyok. Az úgynevezett másságom olyan téma már ehhez képest, amit lazán veszek. Nem probléma, és ez a testtartásomon is meglátszik.
- Tizenöt évesen közöltem a családdal, és nem lepődtek meg különösebben. Jó, anya nem küldött örömében körbaglyot a rokonságnak, hogy mi is van, ünnepeljük már meg, de azt hiszem, valahol sejtették már előtte is. A nagybátyáim meg úgy a tágabb család már más kérdés, de a szüleim meg a húgom egész jól elfogadták és egyáltalán nem kezelik gondként, sokkal inkább támogatni igyekeznek - válaszolom, és még egy félmosoly is megjelenik az arcomon. Szerintem nagyszerűbb családom nem is lehetne. Nem tökéletes, de jó ez így, ahogy van. A fekete leves viszont most jön csak, a harmadik kérdés alakját öltve. A kapcsolatunk vége... szusszantok egyet, és rágni kezdem az alsó ajkam, körbe-körbe pislogva a szobában, miközben igyekszem összerakni valamiféle választ. Már megint csavargatom az ujjaimat is, időnként hangosat roppantva ujjperceimen.
- Az a baj, hogy szerintem nem is ért véget. Mármint úgy értem, hogy sose zártuk le. Egy évvel fölöttem járt, de szobatársak voltunk. Amikor végzett, nálunk töltött pár napot, mielőtt hazautazott volna, és felhoztam, hogy legalább a szüleim tudhatnák, hogy mi a helyzet, erre másnap hajnalban már sehol sem volt. Egyszerűen köszönés nélkül lelépett... pedig még a vak is látta, hogy van köztünk valami. Az akkor hét éves húgomnak is feltűnt, de ő el nem fogadta volna... most meg azzal jött, hogy könnyű nekem bátornak lennem, mert megvan mindenem hozzá, meg hogy ő biztos benne, hogy gyűlölni fogom, ha megismerem... hogy a jó fenébe tudok egy olyan embert szeretni még mindig, akinek olyan sok titka van, hogy meg se próbálom számon tartani, rémesen megkeseredett és még folyton el is taszít. Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele. És állítólag még a nők zavarják össze az embert. Matthew mindenkin túltesz - morgom a végére, már szép lassan fel is hergeltem magamat azzal, hogy végiggondoltam, mi bajom van vele, a hozzáállásával, meg úgy egyáltalán, de ettől még mindig nem változott semmi. Grimaszolva hajolok előre kicsit, meggörnyedek, mintha ennek az egésznek a súlya ténylegesen a vállamra nehezedne és még mindig a számat rágom. így a kérdésre adott válaszként valamennyivel jobban látom legalább ezeket a részleteket, de még mindig nem lettem sokkal okosabb.  
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 03:56 | Link



Válaszolok a kérdésekre, azokat viszont újabbak követik. Nem mintha gond lenne, bár egy-kettő alapján kicsit az az érzésem támad hirtelen, hogy félreérthetően fogalmazhattam. Az okozott sérülések számát illetően nemtörődöm módon vonom meg a vállam, mintha egy pillanatra ismét ott lennék a másik pszichológusnál, akihez a kviddics miatt kellett elmennem. Na és, ha voltak? Elég sokan, pedig csak két meccsen játszottam végig, de azért számolni kezdek magamban, mire is emlékszem, noha pontos válasz így se lesz, hát szusszantok egyet lemondóan és válaszolok.
- Több, mint kellett volna. Nem is emlékszem mindre, de annyira agresszíven játszottam, hogy pszichológushoz küldtek - vonogatom a vállam, mintha nem is lenne semmi jelentősége az egésznek. Szerettem kviddicsezni, pontosabban szeretek kviddicsezni, volt annak azért jelentősége, csak már tényleg nem különösebben érdekes, sokkal inkább az viszont a következő kérdés. Meglepetten pislogok a felvetésre, majd meg is rázom a fejem.
- Bocsánat, félreérti... nem akartam feltétlenül távol lenni a mágiától, csak olyan környezetet kerestem, ahol muszáj gyakorolnom az önfegyelmet. Soha nem akartam leszámolni azzal, hogy varázsló vagyok, és éppen ez volt a baj. Megszoktam, hogy mágiával intézem, amit lehet, nehezebben boldogultam a sokkal körülményesebb mugli megoldásokkal, és elmondani meg... egyszerűen csak utálom a titkokat, ha magamról van szó. Folyamatosan az az érzésem tőle, hogy nem vagyok önmagam, ha titkaim vannak, márpedig ott titkaim voltak - válaszolom elhúzva a szám egy kissé a végére, nem tudom, honnan ered ez az egész, de tényleg nem, hogy nem szeretem a titkokat, egyenesen irtózom tőlük. Amint rátérünk a szüleim elfogadó magatartására, eltűnik a feszültség érzete, ismét ellazulok és bólogatok egyetértően. Tényleg jól jártam velük. Ez a nyugodt állapot azonban nem tart sokáig, újra megfeszül a vállam, amint Matthew kerül szóba és idegesen dőlök előre, és nem sűrűn pillantok fel, inkább számat rágva hallgatom végig némileg furcsának tűnő következtetéseit.
- Nem tudtam róla, hogy itt lesz. Matthew Londonból származik, igazán nem volt okom azt gondolni, hogy éppen egy magyar intézményt választ továbbtanulásra és még utána is a közelében telepedik le. Már be voltam iratkozva, amikor a tudomásomra jutott a dolog. Négy éve nem hallottam róla az égvilágon semmit sem.  - rázom meg a fejem, majd felpillantok kissé kételkedve benne, hogy jól hallottam-e a kérést, és sóhajtok egy nagyot.
- Nézze... én megtehetem, de már elmondtam neki mindent, igazából kétszer is. Sőt, még meg is csókoltam, hátha az majd egyszerűbben érthető, mint amit mondok, de nem úgy tűnik. Nem tudom. Ha hinnék a végzetben, azt mondanám, hogy ez biztos Fortune, vagy hogy hívják azt az istennőt... szóval az ő műve, de nem hiszek benne, szóval nem tudom hová tenni. Igazából azt se tudom, haragudnom kellene-e még rá, vagy inkább kerüljem és akkor jobb lesz, az viszont érdekes lenne, mert még egy bögre Earl Grey-ről is ő jut eszembe. Ez egyszerűen szánalmas - hördülök fel a végére, haragszom is érte magamra, elvégre nem kéne nekem ezt csinálni. Túlléphetnék az egészen és élhetném az életem is akár, csak akkor meg min is rágódnék én naphosszat? Még a végén unatkoznék, vagy tudja a fene.
  
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 23. 22:41 | Link



Még mindig az az érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett egy kicsit a pszichológussal, elvégre nem azzal a problémával jöttem ide, hogy mi volt két hónappal ezelőttig. Fáradtan sóhajtok egyet és megvonom a vállam, még mindig ugyanazt a nemtörődöm stílust részesítve előnyben, mint imént a kviddics során szedett áldozataim számát illetően.
- Nem tudom. Lehet... legyen menekülés, sose gondoltam így rá. Valahogy abszolút természetes döntésnek tűnt, hogy ezt válasszam, ha már egyszer láttam, hogy apa ennek a világnak a része. Csak apa mugli. Na mindegy, nem is ez a lényeg, csak azt hittem, lehetek olyan, mint ő, és azért kicsit pofára esés volt, hogy mégse jött össze - elhúzom a szám, ahogy kimondom az utolsó mondatot is, de valahogy azért már egyre kevésbé zavaró így visszahallva, vagy nem is tudom. Nem támad az az érzésem tőle, hogy kellene néhány kör futás a pályán, vagy netán a seprűm meg egy ütő gurkóval együtt. Az újabb felvetés már nem lep meg. Igaza van. Újabb sóhaj a reakcióm, ez már inkább a beletörődő fajtából, és hajamba fúrom az ujjaimat, végighúzom tincseim között, aztán ölembe ejtem a kezem és rábólintok a kérdésre.
- De. Tudom, hogy túl sokat foglalkozok vele. Hogy őszinte legyek, lezárni akartam az egészet, mert az valahogy mindig is hiányzott. Azt se szeretem, ha a dolgok csak úgy lógnak a levegőben. Meg akartam tudni, hogy mi a fenéért lépett le minden szó nélkül, aztán meg rájöttem, hogy nem tudom, és talán nem is akarom lezárni, pedig le kellene. Nagyon le kellene. Csak folyton szembejön valami, ami miatt aztán eszembe jut ezeregy dolog és... na... volt előtte egy barátnőm, Kinga, de vele annyira nem működött igazából semmi. Végül barátok maradtunk. Matthew... hah... olyan, mint egy sündisznó, de valahogy mégis közelebb engedett, mint másokat és amikor újra találkoztam vele... pont olyan volt az az egész veszekedés, mintha ott folytatnánk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk -  felpillantok rá, majd újra hátradőlök figyelmesen hallgatva a szavait. Van abban valami, amit mond. Ahogy kezdem látni az összefüggéseket az alapján, amit kimondok, mintha más megvilágításba kerülne minden. Jobban belegondolva igaza lehet. Utolsó szavai hallatán már bólogatok is párat. Kezdtem belefáradni ebbe a folyamatos hajcihőbe, és egyre kevesebb értelmét látom annak is, hogy győzködjem én bármiről is Matthew-t, amit egyébként sem akar elfogadni.
- Lehet... talán tényleg csak keresnem kellene valami elfoglaltságot és hagyni az egészet a fenébe - jelentem ki, és a kezdeti bizonytalanság ellenére a mondat végére már egészen határozottan beszélek. Azt hiszem, megszületett a döntés a fejemben az egész kérdést illetően. Egyelőre kell valami, ami lefoglal és nem gondolkodok hülyeségeken, aztán majd úgyis beleszokok ebbe és nem is lesz gond a sok apró részlet, ami amúgy az őrületbe tudna kergetni, főleg, ha még töprengek is rajta naphosszat. Ismét térdemre támasztom a könyököm, tenyerembe pedig az állam, de ez már cseppet sem a feszültség eredménye, inkább csak a hagyományos gondolkodó testtartás.
- Honnan tudhatnám meg, milyen szakkörök vagy órarenden kívüli képzési lehetőségek vannak az iskolában? Legilimencia, patrónus-bűbáj, ilyenre gondolok, ami majd úgyis jól jön, ha auror leszek - teszem fel a kérdésem. Úgy tűnik egyelőre számomra, hogy az időm kitöltésére az ilyen ráadás tanulási lehetőség nem csak remek, de hasznos is lenne.    
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 23. 22:41 Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 13. 01:58 | Link



Elgondolkodva hallgatom, mit mond Zója. Nem értek vele egyet mindenben, de inkább bólogatok és nem állok neki kifejteni a véleményemet arról, hogy ki kire is hasonlít. A magam részéről azt hiszem, hogy mindent, amit tanultam, amiben hiszek, amihez hű vagyok, azt a szüleimnek köszönhetem elsősorban, a nagyszüleim elég mellékes résztvevői az életemnek. Ismerem őket, hatottak és hatnak rám, de ettől függetlenül még rengeteg dolog nevelés és környezet kérdése, önbizalmat örökölni például nem szokás, és valljuk be, kinézetben is apára hasonlítok, nagyapáim közül ugyanis Egyik sem volt vörös, apám viszont az, akárcsak a nagyanyám. Na, lényegtelen, hogy működnek nálunk a domináns és recesszív gének, beleegyezősen hümmögök, igazat adva neki. Furcsa érzésem támad közben, feszültség éledezik a gyomrom táján attól a tudattól, hogy igazán lehetnék őszintébb is, de nem akarok én most ebbe belemenni és éppen a szaktekintéllyel vitatkozni arról, hogy mit is gondolok másként. Kár a gőzért. Megtartom magamnak a véleményemet, és igyekszem elhessegetni a gondolatot, hogy ez a bólogatás is hazugság volt a maga nemében. Csak nem mondtam ki a dolgokat, nem megmásítottam őket, végtére is ez nem bűn. Nem akar azért egyelőre múlni ez az érzés, csak lassan indul oszlásnak a feszültség, ahogy végre valahára más témára terelődik a beszélgetés. Ennél persze az se sokkal jobb, viszont olyan, ami különösen tud zavarni, és ami miatt nagyon is sok zavaró és nem túl pozitív kavarog a fejemben. Lezárás nélkül minden annyival rosszabb. Amikor nem tudod, hogy hányadán is álltok, mert semmit nem sikerült letisztázni, az szerintem idegesítő, mi több, őrjítő, hát nagyon is egyetértek azzal, amit mond, majd a következő mondatára elkerekedő szemekkel meglepetten pislogok rá még a szemöldököm is megemelve kissé kérdőn. Most ugye csak viccel. Keserűen nevetek fel, aztán megvonom a vállam.
—Volt már szerencséje Matthew Kinsey-hez? Bizonyára igen, hiszen ide járt mestertanonc-képzésre. Na róla beszélek... makacs, emberkerülő és meg van győződve róla, hogy neki mindenben igaza van, amihez van egyetlen elfogadható érve is. Megpróbált meggyőzni róla, hogy gyűlölnöm kellene, miután gyakorlatilag közöltem, hogy nem közömbös nekem. Inkább jobb lesz, ha megpróbálom lezárni az egészet és elfeledkezni erről az egészről – válaszolom. Keserű a szám íze a gondolattól is, hogy igazából ez a csendben eltelt két hét lehet a válasza, de ha így alakult, bizonyára ez a legjobb mindkettőnknek. Közben azonban megkönnyebbülést is eredményez, hogy valakinek kimondtam ezt, a szakkörök ötlete pedig már teljesen felvillanyoz. Ha lefoglalom magam valamivel a szabadidőmben, nem lesz gond. Nem fogok hülyeségeken gondolkodni, az pedig már nagyon jó lenne. Rá is kérdezek, hátha ez ügyben is segítségemre tud lenni, a válasza pedig biztató. Jó lesz ez így. Nekifogok még valamit tanulni, és a kviddics, és máris rendben lesz minden. Szép lassan csak eljutok a nyugalomig én is, és mosolyra húzódik önkéntelenül is a szám. Megérte eljönni, azt hiszem.
—Igen, az nagyszerű lesz úgy, köszönöm – vágom rá, majd felkelek és megköszönve a segítségét egy Viszlát kíséretében távozok is, ideje mennem a dolgomra és nem fenntartani őt sem.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 18. 23:42 | Link



Hát itt volnék már megint. Igaz, legutóbb vagy négy éve jártam itt, mert már szükségét éreztem beszélni valakivel. Valamikor Halloween után volt, arra emlékszem. Azután, hogy magamra haragítottam Diót egy életre, és azelőtt, hogy ismét összejöttünk volna. Nem sok embert ismertem még annyira, hogy messzire nyúló gyökerű magánéleti problémákat beszéljek meg velük, ezért tűnt biztonságos választásnak Zója. Az csak a ráadás volt, hogy szakavatott és tapasztalt nő, akinek van rálátása dolgokra. Most, négy évvel később már lennének barátaim, akikkel megbeszéljem talán még ezt. Pontosabban vannak. Csak hogy mondja el az ember a legjobb barátjának, hogy nagyon örül a boldogságának, de másrészt meg ez időnként a saját nyomorára is emlékezteti. Közel egy éve lett vége mindennek, és még mindig minden mintha csak aláhúzná, hogy tíz évet áldoztam fel a semmiért, hogy itt vagyok egyedül, és gyakorlatilag csak a macskáim vannak. Ilyen ütemben begyöpösödött, rigolyás macskás bácsi lesz a végén belőlem, amit nem szeretnék. Sőt, ezen az egészen nem akarok rágódni sem. Túl akarok lépni azon, hogy vége, lezárni az egészet, és ismét a régi önmagam lenni, az az ember, aki bárhol, bármikor feltalálja magát és nem a szobája mélyén rejtőzködik, hanem társaságban mozog. Azt hiszem, most is szükségem van Zója minden szaktudására és rálátására, hogy átforgasson valamit a meglátásaimban, rávilágítson valamire, amit én nem veszek észre, és ezzel kimozduljon az egész világom a sarkából. Ezért is kértem időpontot pár napja, a hétfő délelőtt pedig, mint vizsgamentes időpont, még megfelelőnek is bizonyult a naptáraink szerint. Az ajtó előtt megtorpanok azért még, ajkamat rágva töprengek el, hogy biztos be akarok-e menni és kiteregetni neki mindent, ami utóbb foglalkoztat, és túlságosan is leköt, de végül csak rápillantok az órámra, hogy se korábban, se később ne legyen, mint megbeszéltük, igazítok egyet az alkalomra frissen vasalt sötétkék ingem nyakán - szűknek érzem kicsit -, és bekopogok.
- Szia - köszönök, amint a kilincset lenyomva kitárom az ajtót magam előtt. Félszegnek érzem ajkamon a mosolyt, valahogy hamisnak, mintha pajzs lenne, ami mögé rejtőzöm éppen, pedig éppen azért kerestem meg, hogy valakivel őszintén beszélhessek. Helyet már úgy foglalok, mintha kicsúszni készülne alólam a talaj, és hiányoznak a macskáim. Legalább Őrnagy lenne itt, hogy tenyerem alá dörgölőzzön, de valószínűleg a szobámat szedi szét éppen.
- Fuuh - fújom ki a levegőt még mindenek előtt, és körülnézek. - Rég jártam itt, megvan már pár éve. Akkor is így volt berendezve az irodád? - próbálkozom aztán holmi udvariaskodással, mintha csak baráti csevejre toppantam volna be. Valahogy nem érzem a késztetést, hogy belekezdjek az egészbe. Azt sem tudom, honnan kezdjem egyáltalán. - Olyan rohadtul magányos vagyok és nem találom a helyem, pedig már egy éve vége és tudom, hogy nem jön vissza - nyögöm ki végül, és előre dőlve két tenyerembe temetem az arcom. Ez így valahogy egész szürreális.  
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 30. 23:35 | Link



Ebben a szobában minden más, legalábbis a kapcsolatok terén biztosan. Olyan, mintha valami bűbáj kényszerítene rá, hogy minden álarcot és erőltetett mosolyt a küszöb előtt hagyjak, hiszen itt valahogy nincs helyük. Talán, ha nagyon ragaszkodnék hozzájuk, lenne, ellenben akkor mi értelme volna egyáltalán lenyomnom a kilincset és belépni. Még próbálkozom azért, igyekszem valami felületes csevegést kezdeményezni, azt a látszatot kelteni, hogy semmi dolgom itt valójában, de nem megy. Kit is akarok áltatni azzal, hogy minden rendben, ha egyszer ez a legkevésbé sem mondható el még mindig. Ugyan a munka lekötött az utóbbi időben, de lehet, hogy éppen az volt a gond, hogy túlságosan is lekötött. Tudja a fene, ezért is vagyok itt, hátha majd egy kis szakmai segítséggel kiderül. Bólogatok még a kijelentésre, ismét körbepillantva, bár a részletekre a legkevésbé sem figyelek. A túlélés ebben a percben nem múlik rajta, és azt hiszem, nem is tudnék ezekre figyelni ebben a percben, annyi minden tombol bennem, és tör ki pillanatokon belül. Tényleg a macskáimat akarom, meg valaki mondja már, hogy egyszer ennek is vége lesz, és nem fogok azon rágódni, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, vagy mondanom, vagy akármi. Pedig tudom, hogy nem kell gondolkodni a dolgokon, és az a politikám, hogy nem bonyolítom a dolgokat, erre viszont nagyon nincs stratégia, és az istennek nem akar elmúlni, mert túlságosan sok időt ölelt fel ahhoz, hogy az életem része legyen, vagy már nem tudom. Szabadulni akarok az egésztől. Szinte észre sem veszem, mi van előttem, hiába érzem tea illatát meg kávéét, miközben még mindig tenyerembe rejtem az arcom, végül nagyot szusszanok a válasza hallatán és felpillantok.
- Nem tudom. Nem... azt hiszem, nem fontos, csak másrészt meg szabadulni akarok már az egésztől. Szeretnék a régi lenni, de úgy érzem, hogy már sose leszek az, és örökké itt fog keringeni a fejem fölött, és még mindig keresni fogom vagy visszavárni, vagy nem is tudom. Néha leülök még levelet írni, és csak akkor jövök rá, hogy nem tudnám elküldeni, meg nincs is miért, amikor már felét megírtam... - dünnyögöm egyre halkabban, amíg csak meg nem hallom a kérdését. Elgondolkodom egy pillanatra, szám szélét rágcsálva, mielőtt újra megszólalnék.
- Túléltem. Ez rá a legjobb szó. Őrült év volt, kész káosz. Rengeteg minden változott meg, és itt toporgok. Mindig mindenre volt valami tervem, elképzelésem, és most nincs, nem látom, hogy merre induljak, mi lesz holnap, de még azt se, hogy délután, pedig én tanítok stratégiai gondolkodást és taktikát az aurortanoncoknak, és az eddig mindig bevált. Nem tudom, mikor estem ennyire szét... és úgy érzem, hogy ezzel még a barátaimat is csak leterhelem, vagy elijesztem, vagy nem is tudom. Mindig optimista voltam, de most valahogy olyan sivárnak tűnik az egész helyzet, már dühös se vagyok, mintha elfogyott volna rá az energiám - túrok bele a hajamba, hogy aztán azzal a lendülettel markoljak a tincseimbe kicsit kétségbeesetten. - Ki kellene találnom, mit akarok kezdeni magammal, azt hiszem - jegyzem meg végül egy sóhaj kíséretében, elengedve a hajam, hogy aztán összekulcsoljam az ujjaimat, a térdemen nyugtatva a kézfejem, és segélykérőn pillantok rá. - Van valami tanácsod, honnan kezdhetném el?
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 29. 20:22 | Link



Minden bizonnyal most nyílik óriásira a pupillám szavai hallatán, még a szemöldököm is felkúszik kissé a homlokomra, majd felhorkanok, és vállaimat előre engedve támasztom könyökeimet a térdemre, hogy aztán összekulcsolt ujjaimra helyezzem végül az államat, tekintetemet rá emelve, ajkamon féloldalas, feltehetőleg kissé kesernyés színezetű mosollyal. Az biztos, hogy a számban valami fura, keserű íz terjed szét.
- Csak lenne róla fogalmam, hogy hogyan, mert mondani könnyű - jelentem ki talán kissé faragatlanul, türelmetlenül, mintha ebben a percben tőle várnám a megoldást minden bajomra, amiket meg magamnak okoztam. Fáradt sóhajjal teszem ki a pontot a gondolat végére, aztán éppen annyit mozdulok, hogy ajkaimat nyomva kézfejemnek a szőnyeget bámulhassam. Addig sem szólok közbe, és nyugodtan végigmondhatja a véleményét. Tulajdonképpen tudom, hogy nem azért vagyok itt, nem azért ülök az irodájában és nyavalygok neki, mert majd ő eltüntet mindent egyetlen pálcaintéssel, én meg új emberként, gondtalanul térhetek vissza a toronyba. Tudom, hogy nem is tehet ilyet, mert nem ez a dolga, és pusztán azért jöttem, hogy hátha tud valami olyat mondani, amitől más megvilágításba kerülnek a gondolataim, hogy aztán kezdhessek valamit velük, mégis jó lenne, ha megoldhatná. Jó lenne, ha lenne erre valami egyetemes bűbáj, amitől az ember csontjai közül elszivárog a keserűség, meg a hiányérzet, és minden normális lesz. Dünnyögve bólogatok időnként, ahogy hallgatom, amit mond a folyamatokról, a változásokról, rutinról, arról, hogy mi volt a helyzet Dwayne-nel meg vele, de egy része az egésznek mintha csak átszaladna rajtam. Az egyik fülemen be, a másikon ki. Nem azért, mert nem érdekel, mit mond. Sokkal inkább az van az egész mögött, hogy furcsa érzések lepnek meg, egyre különösebbek, amiket nem tudok hová tenni. Égni kezd a szemem, mintha napok óta nem aludtam volna, és mintha valami marokra fogná a mellkasom. Fáj. Belesajdul, elmúlik, aztán újra. Nem figyeltem magamra. A munka menekülés volt. Már a torkomat égeti az érzés, amikor rájövök, hogy tulajdonképpen mi is történik. Késő. Mi az, amit nem engednék el, és mi az, amit igen? Nem tudom. Fogalmam sincs.
- Szeretném... - futok neki, majd megállok egy pillanatra, mert furcsán remeg a hangom. Megnyalom a szám szélét, mintha túlságosan is száraz lenne, aztán ismét megszólalok. - ... elengedni Matthew-t. Nem akarom elfelejteni, csak... elengedni  - vékonyodik a hangom, majd el is veszik, és már késő, azon kapom magam, hogy sírok. Nyeretlen óvodásnak érzem magam ettől az egésztől. Tenyerembe rejtem az arcom, azon igyekezve, hogy legalább csendben maradjak, és próbálom abbahagyni. Mély levegőt véve, nagyot nyelve törlöm meg a szemem öklömmel, zsebemben zsebkendő után kutatva szabad kezemmel. - Bocsánat - dünnyögöm félhangosan azért, de hogy mennyire érthető, arról fogalmam sincs. - Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezem fél perccel később. Zúg a fejem. Olyan szánalmasnak érzem az egészet, de talán a víz segít legalább abban, hogy elmúljon ez a sírhatnék, mert bár egyelőre sikerül megállni, hogy folytassam, azért még ott motoszkál bennem továbbra is.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. december 20. 23:49 | Link



Ez hiányzott még, hogy sírva fakadjak, de bármennyire is szégyellem ezt a gyengeséget, nem bírom visszatartani a könnyeimet. Attól csak még erősebb lesz a torkomat szorító érzés, hogy odaül mellém, és valahogy már csak a jelenlétével is azt az érzést kelti bennem, hogy itt és most ez nem is olyan vészes. A megjegyzésére megpróbálom elnevetni magam, ám csupán valami gurgulázó hang szabadul fel torkomból, miközben tenyerem élével igyekszem letörölni, vagy legalább elmaszatolni a könnyeimet. Már ez is éppen elég lehetett ahhoz, hogy kivörösödjön a szemem. Csodás. Messziről látni lehet majd rajtam még egy ideig, hogy sírtam, és a gondolat is eléri, hogy zavarba jöjjek. Sóhajtok egy nagyot megadóan, hiszen ezen most változtatni már késő, és talán jobb is így, mintha nyelvemre harapva maradtam volna ismét nyugodt, lenyelve az egészet. Mégiscsak megkönnyebbültem legalább.
- Jól nézek ki... - dünnyögöm félig mosolyra, félig meg lefele görbülő szájjal, miközben úgy döntök, előkerítem a zsebkendőmet nadrágom zsebéből. Amint megvan, megtörlöm a szemem, aztán az orromat is kifújom, és kezemben szorongatva szórakozottan kezdem csavargatni ujjaim között az egyik csücskét, válaszon gondolkodva.
- Fogalmam sincs - pislogok magam elé. Igaz, most nem érzem már, hogy letaglózna a szomorúság, vagy olyan ólomsúllyal nehezedne rám a hiánya, de tudom azt is, hogy ez még nincs rendezve. Még nem engedtem el. - Azt hiszem, az a legrosszabb, hogy a szüleimmel nem lehet erről beszélni. Ők... végignézték, milyen voltam, amikor először elhagyott. Ha nincsenek, még a tehetséggondozóból is kirúgtak volna, annyira magam alatt voltam. Anya csak annyit mondott most, hogy ő megmondta, hogy ez lesz, és tulajdonképpen tényleg megmondta, szóval nem érzem úgy, hogy erről nekik lehet... és mással se beszéltem, pedig azt hiszem, azt kellene. Velük nem tudok, de Seth-tel jó lenne - ered meg a nyelvem, ahogy még mindig magam elé nézve igyekszem megválaszolni, mit is tehetnék. Talán éppen ez hiányzott mindeddig, ez a beszélgetés kedves barátommal, aki még részese is volt kisebb-nagyobb mértékben az életünk közös részének.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. február 6. 21:52 | Link



Beleegyezően bólogatok a megállapítására, miközben az orromat fújom ki éppen. Végképp nem lehetek valami vonzó jelenség ebben a pillanatban, ezért is állapítottam meg az imént meglehetősen ironikusan, hogy jól nézhetek ki, de ha ő mondja, hát legyen. Kissé kételkedve pillantok fel aztán a zsebkendő fölött még mindig rá, amint elhangzik az újabb kijelentése, és végül a kezemet az ölembe ejtve el is nevetem magam.
- Pedig a szemem is szép, csak úgy mondom - dünnyögöm vigyorogva. Nem tartom valami különlegesnek, az tény. Közel sem olyan, mint Matthew színváltó szeme például az aranyszínű foltokkal benne, vagy anya barna szeme, ami néha olyan tud lenni, mint a méz, de azért szerintem szép. Össze is fonom a karom a mellkasom előtt, mint valami nagy gyerek, ezzel támasztva alá, hogy amit mondtam, az teljes mértékben igaz is.
- Ti nők... mit esztek egyébként annyira a vörösben? Ezt sose értettem igazán. Az addig teljesen oké, hogy magas vagyok, sportos meg jóképű... és még humorom is van, ami szerintem az egyik legfőbb erényem... de hogy a vörös haj... vagy ebben az a lényeg, hogy nem mindennapi? - érdeklődöm, mert bevallom, ezt sosem értettem, és nem ő az első, aki éppen a hajszínt hozza fel. Igaz, a kicsit ferde államat én se akarnám örökölni, ha magamnak lennék, de már így jártam.
- Hogy nem akarom leterhelni... vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Tudom, hogy nekem... szóval az én párom volt, de neki is fontos volt, és nem akarok erről panaszkodni, mármint hogy hiányzik, amikor biztos neki is... túlgondolom, igaz? - pislogok rá tanácstalanul, amint ismét visszatérünk a komolyabb témához. - Utálom, amikor leülök és rágódok valamin, ahelyett, hogy megoldanám, mert mindig csak bonyolultabb lesz. - Kissé türelmetlen mozdulattal fúrom bele az ujjaimat a hajamba, hogy hátraigazítsam a tincseimet, közben valamiféle jóváhagyást várva most Zójától, mert talán mégiscsak ő az okosabb, mint olyan ember, aki rálát erre. Én túlságosan benne vagyok ahhoz, hogy néha ne csak a részleteket tudjam szem előtt tartani az egész helyett.
- Tulajdonképpen ezért jöttem hozzád. Biztos lenne valaki új is, amennyi embert ismerek, de nem is tudom... nem panaszkodni akarok, hanem valahogy összeszedni ezt az egészet és lezárni, vagy olyasmi, és ehhez talán te vagy a legjobb segítség, mert azért ha sírni akarok ezen, azt biztos tudok végeláthatatlanul, csak éppen semmi értelme, és tudom, hogy meg kell gyászolni minden veszteséget, csak egyszer annak a gyásznak is véget kell érni, és legutóbb is te segítettél, szóval - tárom szét a két kezem, enyhén felhúzva a vállam közben. Ez bizony így van, és akármennyire is nem szeretek gyógyítókhoz járni - a maga nemében ő is az - itt vagyok, mert ezen tényleg szeretnék már túljutni.
- E... ezer pontot? - pislogok meglepetten, hitetlenkedve rázva meg a fejem, amint a levelek kerülnek szóba. - Jólvan, jólvan, kapsz levelet, minden héten, vagy akár nap is, ha arról van szó. Jó fiú leszek, ígérem, csak a madárkáimat ne bántsd - emelem fel megadóan a kezem, félig vigyorogva felé. Őt se a mágiája miatt kedvelem, ami azt illeti, márminthogy nincs rá ahhoz szüksége, ebben nagyon is biztos vagyok, pedig egyébként tudom, hogy a vélák meg félvélák még rám is tudnak hatni.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. február 17. 00:35 | Link



- Csak nem a szerénység a legfőbb erényem - jelentem ki, megvonva a vállam. - Mondták már mások is, hogy nagy az egóm, pedig nem is állítom, hogy én lennék a világ legjóképűbb pasija, hogy még a vélamágián is túlteszek. Ilyen ferde állal például aligha. Még jó, hogy nagy eséllyel sose lesz gyerekem, aki örökölje - jegyzem meg az államat dörzsölgetve, mintha ettől aztán menten helyrealakulna, pedig már kamaszkoromban is látszott, hogy ilyen furán áll. Ez már csak ilyen. Nem vagyok tökéletes én sem, messze nem. Megkönnyebbülten szusszanok aztán, amikor igazat ad nekem.
- Ha mindent túlgondolnék, nem én lennék a túlélés oktató. Az első kanyarban kimúlnék, addig vacillálnék, hogy ehető-e vagy sem a bogyó, amit találtam. Meg aztán egyébként is biztosra veszem, hogy a túlgondolás csak bonyolítja a dolgokat, ezért sem szeretek töprengeni túl sokáig. Nem nekem való, látod most is hol tartok - szusszanok ismét. Ha megoldást kerestem volna az első perctől kezdve, talán már rég nem is lenne probléma. Mindegy. Nem fogok még ezen is rágódni, inkább Zójára figyelek, meg főként arra, amit még mond, avagy inkább mivel fenyeget.
- Nem vagy te véletlenül egy egész kicsit rellonos? - kérdezem meg elmosolyodva, miközben a hajamat simogatja. Jólesik a mozdulat, anya is így szokta, amikor épp otthon vagyok, bár ő nem fél összeborzolni sem a tincseimet, hogy aztán gondosan megigazgathassa ismét. Remélem, hogy azért az ezer pontot nem gondolta túl komolyan, bár egy ilyen fenyegetés mellett tényleg írok én naponta is.
- Na hallod, most le akarsz venni a lábamról, hogy aztán lecsábíthass a kínzókamrába, vagy mégis mit tervezel? - Kérdőn pislogok rá, elvigyorodva azért, amint puszit nyom az arcomra, majd még inkább meglepődöm a vélamágia említésére. Egy hosszú pillanatig fontolgatom, aztán megrázom a fejem.
- Inkább ne, mert még ráfüggök. Hajlamos vagyok rá, hidd el nekem, és aztán nem bírnál megszabadulni tőlem. Szorgosan írogatok inkább leveleket - utasítom el az ajánlatát, és mielőtt bármit is mondhatna, megölelem. - Kösz a segítséget. A suliban gyűlöltem a pszichológust, bár ehhez nagyban hozzásegített az is, hogy megzsaroltak, hogy kitesznek a csapatból, ha nem megyek el... de amúgy is mindenre csak hümmögött. Rém idegesítő volt - tör ki belőlem a régi emlék, amint elengedem, hát el is mesélem hirtelenjében, hogy miféle tapasztalatot überelt itt pár év alatt, végtére is vele egész szívesen beszélek, és erről nem a vélamágiája tehet.
Szál megtekintése
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. március 2. 11:34 | Link



– Hát... - húzom ferde vigyorra a szám, megvakargatva közben az állam. – Ahhoz, hogy az összejöjjön... nem is tudom... csoda kéne, legalább. Biológiailag eléggé lehetetlennek tűnik, tekintve hogy... tudod - közlöm a szememet forgatva, továbbra is vigyorogva a gondolaton, hogy én meg egy gyerek. Hacsak egy véla nem erre használja egyszer szándékosan a mágiáját, én nem sok esélyt látok rá, hogy apa legyek. – Elég nekem a keresztlányom is... de saját gyereket nem is igazán szeretnék. Meglehetősen szerencsés vagyok, hogy rendes családom van, akik mindenben támogatnak, meg mellettem állnak, de olyan sok ismerősöm van, akin látom, milyen, ha ez nincs meg, és nem vagyok benne biztos, hogy én is meg tudnám adni egy gyereknek azt, amire szüksége van. Nagyon nem... aurornak készülök, meg már csak az is, hogy most is mennyi mindent csinálok, és Flórával az az egy-két délután még rendben van, amúgy is kis napsugár az a leányzó, de ezt teljes időben... el se tudom képzelni. Legalább apa végtelen nyugalma meglenne hozzá, vagy valami - részletezem hirtelen minden gondomat a témát illetően, pedig nem is erről volt szó eredetileg, nem is lenne fontos, de mégis úgy érzem, meg kell indokolnom, miért mondom azt, hogy ha lehet, akkor inkább soha. Vajon mindenki így van ezzel? Nem vennék rá mérget. A vigyorom közben el is tűnik teljesen, és az ujjaim csavargatásával foglalom le magam, hosszasan fürkészve közben az arcát. Vajon ő mit gondol erről?
– Áh, azzal nincs gondom azért... szerintem kétszer is sorba állhattam érte, amikor osztogatták, miközben kihagytam a művészi érzéket... - szusszanok nevetősen a végére azért, és ártatlan képet vágva vakargatom meg a tarkómat. Na igen, ebben azért tényleg nem szenvedek hiányt. Igazán nevetést aztán az csal elő belőlem, amit a túlélési alapismeretek kapcsán mond.
– Az lenne csak érdekes... náhh, pályát tévesztettem volna akkor. Terepen sokszor az élete múlhat az embernek azon, hogy mennyire gyorsan méri fel a helyzetet és dönt - dünnyögöm, bele-belekuncogva a mondatba, bármennyire is komolyan mondom, hogy ha túl sokat gondolkodnék mindenen, inkább filozófusnak kellett volna jelentkeznem valamelyik egyetemre vagy legalább valami elméleti tárgyra szakosodni, politikai nyavalyákra, tudomisén.
– Nem is tudtam, hogy levitás voltál. A Rellonra fogadtam volna, főleg ezzel az ördögi nevetéssel - válaszolom rácsodálkozva a közölt információra. Meglepett most rendesen. Megvonogatom aztán a vállam a kényszer-látogatások témája kapcsán.
– Az edzőm úgy gondolta, hogy a dühömmel dolgozni kellene, csak túl dühös voltam az egész világra, amennyire emlékszem. Akkor se lettem volna hajlandó együttműködni, ha... végülis a jövőm múlt rajta terelőként, de már késő bánat, és különben is a terelők is kiöregednek egy idő után, annyi edző meg játékvezető pedig nem kell, ahány játékos van - győzködöm félig magam, hogy nem is akkora baj ez visszanézve. Aurornak lenni sem utolsó mulatság, még ha hiányolom is néha a kviddicset. – És most, hogy ennyit szövegeltem, ne segítsek esetleg valamit? - Nézek körül az irodájában. Azért ez a renoválás sem kis vállalkozás, meg kell hagyni. Ha igen a válasz,
 szívesen segítek, akár pakolni, akár cipekedni, ettől lesz az embernek karizma, ami a lebegtető bűbájoktól nem igazán marad formában. Ha meg nem, akkor találok az eridonos irattárban is pakolnivalót, ha minden igaz.
 Csak előbb még megejtem azt a beszélgetést, amit jóval korábban kellett volna.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2017. április 15. 13:08 Szál megtekintése
Pszichológusi rendelő - Návay L. Viktor hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium