Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

Hát itt volnék már megint. Igaz, legutóbb vagy négy éve jártam itt, mert már szükségét éreztem beszélni valakivel. Valamikor Halloween után volt, arra emlékszem. Azután, hogy magamra haragítottam Diót egy életre, és azelőtt, hogy ismét összejöttünk volna. Nem sok embert ismertem még annyira, hogy messzire nyúló gyökerű magánéleti problémákat beszéljek meg velük, ezért tűnt biztonságos választásnak Zója. Az csak a ráadás volt, hogy szakavatott és tapasztalt nő, akinek van rálátása dolgokra. Most, négy évvel később már lennének barátaim, akikkel megbeszéljem talán még ezt. Pontosabban vannak. Csak hogy mondja el az ember a legjobb barátjának, hogy nagyon örül a boldogságának, de másrészt meg ez időnként a saját nyomorára is emlékezteti. Közel egy éve lett vége mindennek, és még mindig minden mintha csak aláhúzná, hogy tíz évet áldoztam fel a semmiért, hogy itt vagyok egyedül, és gyakorlatilag csak a macskáim vannak. Ilyen ütemben begyöpösödött, rigolyás macskás bácsi lesz a végén belőlem, amit nem szeretnék. Sőt, ezen az egészen nem akarok rágódni sem. Túl akarok lépni azon, hogy vége, lezárni az egészet, és ismét a régi önmagam lenni, az az ember, aki bárhol, bármikor feltalálja magát és nem a szobája mélyén rejtőzködik, hanem társaságban mozog. Azt hiszem, most is szükségem van Zója minden szaktudására és rálátására, hogy átforgasson valamit a meglátásaimban, rávilágítson valamire, amit én nem veszek észre, és ezzel kimozduljon az egész világom a sarkából. Ezért is kértem időpontot pár napja, a hétfő délelőtt pedig, mint vizsgamentes időpont, még megfelelőnek is bizonyult a naptáraink szerint. Az ajtó előtt megtorpanok azért még, ajkamat rágva töprengek el, hogy biztos be akarok-e menni és kiteregetni neki mindent, ami utóbb foglalkoztat, és túlságosan is leköt, de végül csak rápillantok az órámra, hogy se korábban, se később ne legyen, mint megbeszéltük, igazítok egyet az alkalomra frissen vasalt sötétkék ingem nyakán - szűknek érzem kicsit -, és bekopogok.
- Szia - köszönök, amint a kilincset lenyomva kitárom az ajtót magam előtt. Félszegnek érzem ajkamon a mosolyt, valahogy hamisnak, mintha pajzs lenne, ami mögé rejtőzöm éppen, pedig éppen azért kerestem meg, hogy valakivel őszintén beszélhessek. Helyet már úgy foglalok, mintha kicsúszni készülne alólam a talaj, és hiányoznak a macskáim. Legalább Őrnagy lenne itt, hogy tenyerem alá dörgölőzzön, de valószínűleg a szobámat szedi szét éppen.
- Fuuh - fújom ki a levegőt még mindenek előtt, és körülnézek. - Rég jártam itt, megvan már pár éve. Akkor is így volt berendezve az irodád? - próbálkozom aztán holmi udvariaskodással, mintha csak baráti csevejre toppantam volna be. Valahogy nem érzem a késztetést, hogy belekezdjek az egészbe. Azt sem tudom, honnan kezdjem egyáltalán. - Olyan rohadtul magányos vagyok és nem találom a helyem, pedig már egy éve vége és tudom, hogy nem jön vissza - nyögöm ki végül, és előre dőlve két tenyerembe temetem az arcom. Ez így valahogy egész szürreális.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=619359#post619359][b]Návay L. Viktor - 2016.09.18. 23:42[/b][/url]

Hát itt volnék már megint. Igaz, legutóbb vagy négy éve jártam itt, mert már szükségét éreztem beszélni valakivel. Valamikor Halloween után volt, arra emlékszem. Azután, hogy magamra haragítottam Diót egy életre, és azelőtt, hogy ismét összejöttünk volna. Nem sok embert ismertem még annyira, hogy messzire nyúló gyökerű magánéleti problémákat beszéljek meg velük, ezért tűnt biztonságos választásnak Zója. Az csak a ráadás volt, hogy szakavatott és tapasztalt nő, akinek van rálátása dolgokra. Most, négy évvel később már lennének barátaim, akikkel megbeszéljem talán még ezt. Pontosabban vannak. Csak hogy mondja el az ember a legjobb barátjának, hogy nagyon örül a boldogságának, de másrészt meg ez időnként a saját nyomorára is emlékezteti. Közel egy éve lett vége mindennek, és még mindig minden mintha csak aláhúzná, hogy tíz évet áldoztam fel a semmiért, hogy itt vagyok egyedül, és gyakorlatilag csak a macskáim vannak. Ilyen ütemben begyöpösödött, rigolyás macskás bácsi lesz a végén belőlem, amit nem szeretnék. Sőt, ezen az egészen nem akarok rágódni sem. Túl akarok lépni azon, hogy vége, lezárni az egészet, és ismét a régi önmagam lenni, az az ember, aki bárhol, bármikor feltalálja magát és nem a szobája mélyén rejtőzködik, hanem társaságban mozog. Azt hiszem, most is szükségem van Zója minden szaktudására és rálátására, hogy átforgasson valamit a meglátásaimban, rávilágítson valamire, amit én nem veszek észre, és ezzel kimozduljon az egész világom a sarkából. Ezért is kértem időpontot pár napja, a hétfő délelőtt pedig, mint vizsgamentes időpont, még megfelelőnek is bizonyult a naptáraink szerint. Az ajtó előtt megtorpanok azért még, ajkamat rágva töprengek el, hogy biztos be akarok-e menni és kiteregetni neki mindent, ami utóbb foglalkoztat, és túlságosan is leköt, de végül csak rápillantok az órámra, hogy se korábban, se később ne legyen, mint megbeszéltük, igazítok egyet az alkalomra frissen vasalt sötétkék ingem nyakán - szűknek érzem kicsit -, és bekopogok.
- Szia - köszönök, amint a kilincset lenyomva kitárom az ajtót magam előtt. Félszegnek érzem ajkamon a mosolyt, valahogy hamisnak, mintha pajzs lenne, ami mögé rejtőzöm éppen, pedig éppen azért kerestem meg, hogy valakivel őszintén beszélhessek. Helyet már úgy foglalok, mintha kicsúszni készülne alólam a talaj, és hiányoznak a macskáim. Legalább Őrnagy lenne itt, hogy tenyerem alá dörgölőzzön, de valószínűleg a szobámat szedi szét éppen.
- Fuuh - fújom ki a levegőt még mindenek előtt, és körülnézek. - Rég jártam itt, megvan már pár éve. Akkor is így volt berendezve az irodád? - próbálkozom aztán holmi udvariaskodással, mintha csak baráti csevejre toppantam volna be. Valahogy nem érzem a késztetést, hogy belekezdjek az egészbe. Azt sem tudom, honnan kezdjem egyáltalán. - Olyan rohadtul magányos vagyok és nem találom a helyem, pedig már egy éve vége és tudom, hogy nem jön vissza - nyögöm ki végül, és előre dőlve két tenyerembe temetem az arcom. Ez így valahogy egész szürreális.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=622698#post622698][b]Dr. Mácsai Zója - 2016.09.27. 19:52[/b][/url]

Új tanév, új diákok. Számos probléma a családban, a környezetben. Árva gyermekek, akiknek a megfelelő környezetet biztosítani kell, mugliszármazásúak, akiknek ez az egész világ új, a kitaszítottság iránti félelem pedig még most is ott lebeg a fejük fölött, külföldiek, akik honvággyal és félelmekkel vannak tele. Egy szó, mint száz, ez az évkezdés sem lesz unalmas. Azonban a hely, ahol most ül, hamarosan megváltozik majd, és ennek ő maga örül a legjobban, hiszen az elmúlt évek során már megunta a helyet. Olyan az egész, mintha a sok bánat és baj beleivódott volna a falakba, és ettől számára legalábbis, az egész hely olyan ingerszegénnyé vált.
A mai nap az első dolgok összecsomagolása. A raktár készen van, az utolsó dobozokat zárja le még az ebéd előtt. Aztán irány a falu, muszáj lezuhanyoznia és átöltöznie. Mikor Viktor megérkezik hozzá, már a pakolást feledve ül az asztala mögött, hiszen nem elég lezárni a múltat, és új köntösbe bújtatni a jövőt, fontos, hogy a jelen feladatait is csinálja. Az elsősökkel már végzett, illetve azokkal a diákokkal, akik felsőbb évfolyamokon jöttek át ebbe az iskolába, most következnek a mestertanoncok, akiknél nem elég csak az, hogy első-, másod-, vagy harmadévesek, illetve, hogy melyik házba járnak, kell az is, hogy milyen szakokon tanulnak tovább.
- Szia.
Felpillant a belépőre, bizony régen járt itt, és bár a szobán kívül összetalálkoznak, beszélnek is, mégis a hely megváltoztatja a viszonyokat. Az egyetlen hely körülbelül a kastélyban, ahol a magánügyek és a titkok tényleg azok is maradnak, hála a védőbűbájoknak, melyeket még Dwayne operált fel erre a helyre. Ő pedig, ha éppen jóban vannak, akkor nem csak érti a szakmát, de még a kedvében is jár, és úgy tűnik, amikor ezeket tette, akkor éppen jól állt a szénájuk.
- Vicces, hogy ez a kérdés most merült fel, éppen csomagolok. Új színek, új bútorok.
Felkelve, lopva lesimítja a szoknyáját, és közelebb sétál Viktorhoz, miközben a kanapéra mutat.
- Kérlek foglalj helyet a kanapémon. Te leszel az utolsó, aki benne hagyja a fenéklenyomatát.
Sejti, hogy nem épp jó kedvében jött hozzá, így hát próbál egy kis humort csempészni belé. Persze nem ízléstelent, csak olyat, ami esetleg egy kis mosolyt csal a fiatal férfi arcára. A kis dohányzóasztalon már ott van minden, tea, kávé, üdítő és némi ropogtatni való. Nem ez a hagyományos, de Zója szerint fontos, hogy a másik fél a beszélgetés kellékeivel oldódjon. Ezért ülünk be kávézókba, vagy nyújtjuk el az ebédet.
- Egy éve. Fontosnak tartod, hogy időben mérd? Mármint, ennek nincs lejárati dátuma vagy határideje. Attól még, hogy Juliska két hét alatt zárja le, Jancsinak lehet, hogy kell két év is. Attól még Jancsi nem rosszabb, mint Juliska.
Remek, indítsunk egy kellemes vérfertőző példával. Magában reméli, hogy a másik félnek ez nem tűnik fel.
- Milyen szavakkal tudnád jellemezni az elmúlt évet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=623830#post623830][b]Návay L. Viktor - 2016.09.30. 23:35[/b][/url]

Ebben a szobában minden más, legalábbis a kapcsolatok terén biztosan. Olyan, mintha valami bűbáj kényszerítene rá, hogy minden álarcot és erőltetett mosolyt a küszöb előtt hagyjak, hiszen itt valahogy nincs helyük. Talán, ha nagyon ragaszkodnék hozzájuk, lenne, ellenben akkor mi értelme volna egyáltalán lenyomnom a kilincset és belépni. Még próbálkozom azért, igyekszem valami felületes csevegést kezdeményezni, azt a látszatot kelteni, hogy semmi dolgom itt valójában, de nem megy. Kit is akarok áltatni azzal, hogy minden rendben, ha egyszer ez a legkevésbé sem mondható el még mindig. Ugyan a munka lekötött az utóbbi időben, de lehet, hogy éppen az volt a gond, hogy túlságosan is lekötött. Tudja a fene, ezért is vagyok itt, hátha majd egy kis szakmai segítséggel kiderül. Bólogatok még a kijelentésre, ismét körbepillantva, bár a részletekre a legkevésbé sem figyelek. A túlélés ebben a percben nem múlik rajta, és azt hiszem, nem is tudnék ezekre figyelni ebben a percben, annyi minden tombol bennem, és tör ki pillanatokon belül. Tényleg a macskáimat akarom, meg valaki mondja már, hogy egyszer ennek is vége lesz, és nem fogok azon rágódni, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, vagy mondanom, vagy akármi. Pedig tudom, hogy nem kell gondolkodni a dolgokon, és az a politikám, hogy nem bonyolítom a dolgokat, erre viszont nagyon nincs stratégia, és az istennek nem akar elmúlni, mert túlságosan sok időt ölelt fel ahhoz, hogy az életem része legyen, vagy már nem tudom. Szabadulni akarok az egésztől. Szinte észre sem veszem, mi van előttem, hiába érzem tea illatát meg kávéét, miközben még mindig tenyerembe rejtem az arcom, végül nagyot szusszanok a válasza hallatán és felpillantok.
- Nem tudom. Nem... azt hiszem, nem fontos, csak másrészt meg szabadulni akarok már az egésztől. Szeretnék a régi lenni, de úgy érzem, hogy már sose leszek az, és örökké itt fog keringeni a fejem fölött, és még mindig keresni fogom vagy visszavárni, vagy nem is tudom. Néha leülök még levelet írni, és csak akkor jövök rá, hogy nem tudnám elküldeni, meg nincs is miért, amikor már felét megírtam... - dünnyögöm egyre halkabban, amíg csak meg nem hallom a kérdését. Elgondolkodom egy pillanatra, szám szélét rágcsálva, mielőtt újra megszólalnék.
- Túléltem. Ez rá a legjobb szó. Őrült év volt, kész káosz. Rengeteg minden változott meg, és itt toporgok. Mindig mindenre volt valami tervem, elképzelésem, és most nincs, nem látom, hogy merre induljak, mi lesz holnap, de még azt se, hogy délután, pedig én tanítok stratégiai gondolkodást és taktikát az aurortanoncoknak, és az eddig mindig bevált. Nem tudom, mikor estem ennyire szét... és úgy érzem, hogy ezzel még a barátaimat is csak leterhelem, vagy elijesztem, vagy nem is tudom. Mindig optimista voltam, de most valahogy olyan sivárnak tűnik az egész helyzet, már dühös se vagyok, mintha elfogyott volna rá az energiám - túrok bele a hajamba, hogy aztán azzal a lendülettel markoljak a tincseimbe kicsit kétségbeesetten. - Ki kellene találnom, mit akarok kezdeni magammal, azt hiszem - jegyzem meg végül egy sóhaj kíséretében, elengedve a hajam, hogy aztán összekulcsoljam az ujjaimat, a térdemen nyugtatva a kézfejem, és segélykérőn pillantok rá. - Van valami tanácsod, honnan kezdhetném el?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=631096#post631096][b]Dr. Mácsai Zója - 2016.10.27. 13:37[/b][/url]

- Van. Ne görcsölj rá.
Ez a legegyszerűbb, amit mondhat, és bármilyen olcsó tanácsnak is hangzik, ez a legjobb tanács. Lábait keresztbe téve, kényelmesen hátradől. Most nem jegyzetel, zavarónak érzi a körmölés gondolatait. Kezeit kényelmesen az ölébe ejti, tekintetével nem feltűnően, de beszélgetőpartnere arcát figyeli.
- Az egy dolog, hogy rájössz, hogy változtatni kell. Az pedig egy másik, hogy a folyamatot elkezded. A folyamat viszont csak úgy tud elkezdődni, hogy nem agyalsz rajta, hogyan kellene elkezdeni. Sokan ilyenkor listát írnak, holnaptól például nem iszok kávét. Merlin bocsásson meg ezért a kijelentésemért.
Ez egy nem jó példa. Ha egyszer úgy dönt, könyvet ír majd, a női főszereplő egész biztosan olyan kávéfüggő lesz majd, mint amilyen ő maga. Nem is jelentette ki még soha ezt a mondatot, és hiába csak egy példa volt, most fanyar ízt érez a szájában, mint ha az univerzum megütötte volna a hamis szavakért.
- Vannak, akik görcsösen próbálják megváltoztatni a napi rutinjaikat, hogy úgy érezzék, mások. Például a reggeli újságot nem a kviddics hírekkel kezdik, ahogy mindig, hanem a pénzügyiekkel, aminek kényszerűségével csak még idegesebbé teszik magukat, ami szintén lehúzza őket. Felesleges a kényszerű tetteket megpróbálni is.
Egy pillanatra megáll, sóhajt egy aprót, lepillant a kezeire, majd vissza a férfire.
- Én, hivatalosan nem mondhatok semmit, nem is keverhetek bele a dologba semmi személyeset. De, nem biztos, hogy a tárgyiasság most segítene. Gyerek voltam még, amikor Dwayne és én összekeveredtünk. Felelőtlenek, de boldogok, aminek túl hirtelen lett vége. Én sem engedtem el, soha. Évekig próbáltam elnyomni, elhitetni magammal, hogy nem kell, nem érdekel, de ez nem igaz, mert pont ezzel az elnyomással alakult ki a vágyódás és amikor újra egy helyen voltunk a függés. Ideig – óráig ez persze jó, és nem mondom, hogy nincs benne szerelem, de azt se mondanám, hogy ez egészséges lenne. Pont a lezárás hiánya miatt alakult ki egy csomó olyan plusz pont, ami nem egyszer elmérgesítette ezt az egészet. Nem biztos, hogy azt a levelet befejezetlenül kellene hagynod. Nem mondom azt, hogy valaha is el kellene küldeni, bárkinek is. De ha szóban nem is, hát írásban ki kéne adnod magadból mindent. Az írás remek terápia tud lenni.  
Ő maga fogyaszt, a már fent említett tejeskávé irányába indul meg, mozdulatai gyorsak, precízek, rutinosak. Azonban a figyelme egy pillanatra sem lankad, hallgatja a másik felet.
- Én tudom, akkor amikor nem figyeltél magadra.
Jelenti ki könnyedén, miközben két cukrot ejt a halványbarna italba, majd kevergetve kiegyenesedik, és végül kortyol is egyet.
- A munka nem terápia és nem is megoldás. A munka csupán menekülés. Az ember beletemeti magát, nem figyel sem a hangokra, sem a jelekre, sem önmagára. Ezek és a gondok azonban szép lassan elkezdik felemészteni, és mire feleszmél, már félig elfogyasztották.
Mint valami zombis filmben, amiből a muglik olyan elégedetten csinálnak rengeteg félét, igazán jó azonban csak kevés van.  
- Amit legelőször kell tenned, hogy a szívedben és az elmédben keletkezett zűrt kis halmazokba rendezed. Ki nem zárhatod a dolgot, el nem felejtheted, ez a részeddé vált. A te döntésed, hogy előnyödre vagy hátrányodra válik. Játszunk egyet. Képzeld el azt a sok mindent, ami benned van, és képzelj el két kört. A két kör jelképezi azt, amit meg akarsz tartani, illetve, amit ki akarsz dobni. Mint amikor nagytakarítást csinálsz. Mi az, amit nem engednél el, és mi az, ami szerinted a szemétbe való?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=631700#post631700][b]Návay L. Viktor - 2016.10.29. 20:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=638771#post638771][b]Dr. Mácsai Zója - 2016.11.13. 21:38[/b][/url]

Muszáj egy kicsit elmosolyodnia, bár nem illendő, így inkább gyorsan bólint is egyet hozzá.
- Ez igaz, mondani tényleg könnyű.
Nem is haragszik rá egy cseppet sem, amiért ilyen gorombán reagálta le, amit mondott. Valahol mélyen jogos a dolog, sokan úgy vélhetik, hogy neki könnyű dolga van, csak itt ül, és néha benyög egy kérdést. Ilyen szempontból igen, hiszen nem auror, aki például az életét kockáztatja azért, hogy a hazája egyben maradjon, legalább egy napig még, hanem pszichológus. Igaz, ha rossz kérdést tesz fel, akkor azzal akár önpusztításba is űzheti a másikat, ami szintén nem szerencsés. Ezért is fontos, hogy jól reagálja le az adott helyzetet, és jó kérdést tegyen fel. Neki építenie kell, nem rombolnia.
- Persze.
Már épp indulna felé, hogy átkarolja, de a víz nem egy rossz gondolat, így mielőtt leülne mellé, tölt egy pohár vizet, és átnyújtja neki. Helyet foglalva mellette azért, hogy jelenlétéről biztosítsa, és a hátát simogatva próbálja kicsit nyugtatni.
- Hidd el, jobban tennéd, ha kiengednéd. A sírás megnyugtatja a lelket, és ha egy nagyot sóhajtasz még jobb lesz. A kanapét úgyis eladom majd vízágyként később.
Próbál egy kis viccet is csempészni, hátha úgy könnyebben megy a dolog. Az embernek néha kell egy kis motiváció, akkor is, ha éppenséggel sírásra motiválják. A sírás nagyon is jó dolog tud lenni, nem gyengeség, sőt, nagyon sokszor megerősíti az embert, és tényleg könnyít rajta.
- Mit gondolsz, mi kéne ahhoz, hogy el tudd őt engedni?
Kérdezi végül egyik kezét még mindig a másik hátán tartja, míg a másikkal a karját simogatja, finoman, ahogy a babákat szokás simogatni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=649784#post649784][b]Návay L. Viktor - 2016.12.20. 23:49[/b][/url]

Ez hiányzott még, hogy sírva fakadjak, de bármennyire is szégyellem ezt a gyengeséget, nem bírom visszatartani a könnyeimet. Attól csak még erősebb lesz a torkomat szorító érzés, hogy odaül mellém, és valahogy már csak a jelenlétével is azt az érzést kelti bennem, hogy itt és most ez nem is olyan vészes. A megjegyzésére megpróbálom elnevetni magam, ám csupán valami gurgulázó hang szabadul fel torkomból, miközben tenyerem élével igyekszem letörölni, vagy legalább elmaszatolni a könnyeimet. Már ez is éppen elég lehetett ahhoz, hogy kivörösödjön a szemem. Csodás. Messziről látni lehet majd rajtam még egy ideig, hogy sírtam, és a gondolat is eléri, hogy zavarba jöjjek. Sóhajtok egy nagyot megadóan, hiszen ezen most változtatni már késő, és talán jobb is így, mintha nyelvemre harapva maradtam volna ismét nyugodt, lenyelve az egészet. Mégiscsak megkönnyebbültem legalább.
- Jól nézek ki... - dünnyögöm félig mosolyra, félig meg lefele görbülő szájjal, miközben úgy döntök, előkerítem a zsebkendőmet nadrágom zsebéből. Amint megvan, megtörlöm a szemem, aztán az orromat is kifújom, és kezemben szorongatva szórakozottan kezdem csavargatni ujjaim között az egyik csücskét, válaszon gondolkodva.
- Fogalmam sincs - pislogok magam elé. Igaz, most nem érzem már, hogy letaglózna a szomorúság, vagy olyan ólomsúllyal nehezedne rám a hiánya, de tudom azt is, hogy ez még nincs rendezve. Még nem engedtem el. - Azt hiszem, az a legrosszabb, hogy a szüleimmel nem lehet erről beszélni. Ők... végignézték, milyen voltam, amikor először elhagyott. Ha nincsenek, még a tehetséggondozóból is kirúgtak volna, annyira magam alatt voltam. Anya csak annyit mondott most, hogy ő megmondta, hogy ez lesz, és tulajdonképpen tényleg megmondta, szóval nem érzem úgy, hogy erről nekik lehet... és mással se beszéltem, pedig azt hiszem, azt kellene. Velük nem tudok, de Seth-tel jó lenne - ered meg a nyelvem, ahogy még mindig magam elé nézve igyekszem megválaszolni, mit is tehetnék. Talán éppen ez hiányzott mindeddig, ez a beszélgetés kedves barátommal, aki még részese is volt kisebb-nagyobb mértékben az életünk közös részének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=656469#post656469][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.20. 20:09[/b][/url]

- Jól nézel ki.
Biztosítja kedves mosollyal, nem mintha nem éppen az ironikus énje szólt volna, mégis valahogy muszáj egy kicsit nyugtatnia a lelkét is.
- Tudod, ha száz százalékig biztosra lehetne tudni, hogy a közös gyerekünk egy kislány lenne a te hajszíneddel és az én szemszínemmel, addig nyüstölnélek, amíg igent nem mondasz nekem rá, hogy legyen közös gyerekünk.
A végére még egy csábító kacsintást is megenged magának, remélve, hogy egy kis mosolyt csal az arcára. Lehet, hogy azt hiszi, hogy csak viccel, és félig talán annak is szánja, de amúgy komolyan, ha ez így egészen biztos lehetséges lenne, elhiheti, hogy kapva kapna az alkalmon, hogy egy csodálatos gyermeket alkossanak. Talán elsőre furcsának hangzik, hogy ilyeneken gondolkozik, de az igazság az, hogy elég sok nő megteszi ugyanezt. Elgondolkozik, milyen lehet a másik párkapcsolatban, apaként, hogy milyen lenne a közös gyerekük. Ettől még nem akar semmit a másiktól, pusztán csak nőből van. Egyszerű és természetes. Ő maga pedig, hiába vésődött belé örökre Dwayne Warren, nem akar ebbe csak úgy beletörődni, főleg egy olyan diszharmonikus kapcsolat esetében, mint amilyen az övék. Nem hiszi, hogy ebből valaha is valami komoly lenne, azonban ő maga vágyik arra, hogy legyen mellette valaki. Valaki olyan, aki tényleg mellette áll, és őt akarja, még ha nagyon nehéz is, hiszen vele jár minden negatív plusz is.
- Mi akadályoz meg benne, hogy Seth-tel beszélj?
Egy pillanatra ragadták csak el a saját gondolatai, épp csak annyira, amíg Viktor kifújta az orrát, utána már újra rá koncentrált, kizárva az életét a jelen helyzetből.
- Nincs valaki, aki új? Valaki, aki megérti, de nem volt részese az időszaknak, olyan, aki anélkül hallgatna végig, hogy tudná, milyen csattanók vannak a dologban? Tudod, néha nagyon jót tesz az új, friss szemlélet. Ha egy új szögből vizsgálgatod meg a problémát, vagy csak egy új embernek mesélheted el.
Egy pillanatra elhallgat, majd hirtelen kiegyenesedik, jobb lábát átveti a balon, és mintha valami csodát találna fel, úgy húzódik elégedett mosoly az arcára.
- Tudom már, hogy mit csinálunk! Leveleket fogsz írni. Mindig nekem kell őket odaadnod, de a levél címzettjének kitalált alaknak kell lennie. Írj ki magadból mindent. Gátlások és átgondolás nélkül. Írj egy nem létező személynek, valakinek, aki nem válaszol, nem ítél, akinek nem látod beszélgetés közben az arckifejezését. Mit szólsz? Bár igazából mindegy, mert ezt feladatként kapod. Ha nem végzed el, levonok ezer pontot az Eridontól.
Az utolsó mondatot nem gondolja komolyan, de amilyen diadalittas arccal ül, nem lehet benne biztos senki, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=658706#post658706][b]Návay L. Viktor - 2017.02.06. 21:52[/b][/url]

Beleegyezően bólogatok a megállapítására, miközben az orromat fújom ki éppen. Végképp nem lehetek valami vonzó jelenség ebben a pillanatban, ezért is állapítottam meg az imént meglehetősen ironikusan, hogy jól nézhetek ki, de ha ő mondja, hát legyen. Kissé kételkedve pillantok fel aztán a zsebkendő fölött még mindig rá, amint elhangzik az újabb kijelentése, és végül a kezemet az ölembe ejtve el is nevetem magam.
- Pedig a szemem is szép, csak úgy mondom - dünnyögöm vigyorogva. Nem tartom valami különlegesnek, az tény. Közel sem olyan, mint Matthew színváltó szeme például az aranyszínű foltokkal benne, vagy anya barna szeme, ami néha olyan tud lenni, mint a méz, de azért szerintem szép. Össze is fonom a karom a mellkasom előtt, mint valami nagy gyerek, ezzel támasztva alá, hogy amit mondtam, az teljes mértékben igaz is.
- Ti nők... mit esztek egyébként annyira a vörösben? Ezt sose értettem igazán. Az addig teljesen oké, hogy magas vagyok, sportos meg jóképű... és még humorom is van, ami szerintem az egyik legfőbb erényem... de hogy a vörös haj... vagy ebben az a lényeg, hogy nem mindennapi? - érdeklődöm, mert bevallom, ezt sosem értettem, és nem ő az első, aki éppen a hajszínt hozza fel. Igaz, a kicsit ferde államat én se akarnám örökölni, ha magamnak lennék, de már így jártam.
- Hogy nem akarom leterhelni... vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Tudom, hogy nekem... szóval az én párom volt, de neki is fontos volt, és nem akarok erről panaszkodni, mármint hogy hiányzik, amikor biztos neki is... túlgondolom, igaz? - pislogok rá tanácstalanul, amint ismét visszatérünk a komolyabb témához. - Utálom, amikor leülök és rágódok valamin, ahelyett, hogy megoldanám, mert mindig csak bonyolultabb lesz. - Kissé türelmetlen mozdulattal fúrom bele az ujjaimat a hajamba, hogy hátraigazítsam a tincseimet, közben valamiféle jóváhagyást várva most Zójától, mert talán mégiscsak ő az okosabb, mint olyan ember, aki rálát erre. Én túlságosan benne vagyok ahhoz, hogy néha ne csak a részleteket tudjam szem előtt tartani az egész helyett.
- Tulajdonképpen ezért jöttem hozzád. Biztos lenne valaki új is, amennyi embert ismerek, de nem is tudom... nem panaszkodni akarok, hanem valahogy összeszedni ezt az egészet és lezárni, vagy olyasmi, és ehhez talán te vagy a legjobb segítség, mert azért ha sírni akarok ezen, azt biztos tudok végeláthatatlanul, csak éppen semmi értelme, és tudom, hogy meg kell gyászolni minden veszteséget, csak egyszer annak a gyásznak is véget kell érni, és legutóbb is te segítettél, szóval - tárom szét a két kezem, enyhén felhúzva a vállam közben. Ez bizony így van, és akármennyire is nem szeretek gyógyítókhoz járni - a maga nemében ő is az - itt vagyok, mert ezen tényleg szeretnék már túljutni.
- E... ezer pontot? - pislogok meglepetten, hitetlenkedve rázva meg a fejem, amint a levelek kerülnek szóba. - Jólvan, jólvan, kapsz levelet, minden héten, vagy akár nap is, ha arról van szó. Jó fiú leszek, ígérem, csak a madárkáimat ne bántsd - emelem fel megadóan a kezem, félig vigyorogva felé. Őt se a mágiája miatt kedvelem, ami azt illeti, márminthogy nincs rá ahhoz szüksége, ebben nagyon is biztos vagyok, pedig egyébként tudom, hogy a vélák meg félvélák még rám is tudnak hatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=659589#post659589][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.02.12. 16:00[/b][/url]

- Szép, de az enyém szebb.
Vonja meg a vállát zavartalanul a kijelentésre. Nem bántásként mondja, mert tényleg szép, és azzal se lenne baj, ha a kis Lizzi az apukája szemét örökölné, de hát kell valami anyából is, és ő maga a szemét szereti a legjobban, így mindenképpen annak örülne a leginkább.
- Pontosan. Nem mindennapi és szexi. Bárki lehet sportos például, de vörös, az izgalmas. Viszont milyen áldás, hogy te magas, sportos, humoros, jóképű férfi kicsit sem vagy egoista.
A csipkelődés és az arra adott pozitív visszajelzés máris jó. Persze a sírás is sokat dob az emberen, ő maga rendszerint annyira megnyugszik, hogy azt elmondani se tudja. Viszont nem sír csak úgy mindenen, általában összejön egy nagyobb adag, és akkor nincs megállás, amikor már torkig van mindennel, akkor kiadja magából, a lelke megnyugszik, az emlékeket fiolákba teszi, a legtöbb ülés anyagát is például, szépen felcímkézve, egy biztonságos helyre rejti a kíváncsi szemek elől, hogy bármikor elő tudja venni, ha kell.
- Igen, túlgondolod. Viszont ha ez vígasztal, az emberek csak nagyon kicsi százaléka csinálja azt, hogy megoldja a dolgokat, különösen a magyarok. Pesszimistáskodnak, kivárják az utolsó utáni pillanatot, addig csak rágódnak, és ha esetleg elszaladt a hajó, akkor újabb kör következik a bosszankodásukkal. De ez tényleg nagyon sok emberre igaz, viszont az, aki cselekedni tud, sokkal jobban jár. Amúgy meg, az amit elmondasz, a rész magadból, az igaz barátoknak nem panaszkodás, ezt ne feledd.  
Megsimogatja kicsit a férfi haját, most, hogy ilyen szépen belőtte, nem akarja széttúrni, de úgy érzi, hogy az emberi törődés kell neki, minden kis apró formában, és kinek ne esne jól, ha éreztetik vele, hogy szeretik.
- Merlinre, hogy milyen jó szadizni téged.
Sosem bántaná az eridonosokat, de hát a motivációt meg kell adni azért, hogy megcsinálja azt amit elvár tőle. Oké, ez egy kicsit gonoszul hangzott, de hát mindenki tudhatja, hogy elég egyedi stílusa van. Viszont azért a kedvesség nagyon is megvan benne, mert a szadizós kijelentés mellé azért nyom egy puszit is a férfi arcára.
- Mi lenne, ha egy ideig vélamágia alatt tartanálak? Egy hétig mondjuk. Anélkül élhetnél, hogy rá gondolsz. Nem erős, csak jóleső vonzódás más iránt. Fokozatosan megvonnám a végén és meglátjuk, hogy miként érzed magad utána. Na?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=660418#post660418][b]Návay L. Viktor - 2017.02.17. 00:35[/b][/url]

- Csak nem a szerénység a legfőbb erényem - jelentem ki, megvonva a vállam. - Mondták már mások is, hogy nagy az egóm, pedig nem is állítom, hogy én lennék a világ legjóképűbb pasija, hogy még a vélamágián is túlteszek. Ilyen ferde állal például aligha. Még jó, hogy nagy eséllyel sose lesz gyerekem, aki örökölje - jegyzem meg az államat dörzsölgetve, mintha ettől aztán menten helyrealakulna, pedig már kamaszkoromban is látszott, hogy ilyen furán áll. Ez már csak ilyen. Nem vagyok tökéletes én sem, messze nem. Megkönnyebbülten szusszanok aztán, amikor igazat ad nekem.
- Ha mindent túlgondolnék, nem én lennék a túlélés oktató. Az első kanyarban kimúlnék, addig vacillálnék, hogy ehető-e vagy sem a bogyó, amit találtam. Meg aztán egyébként is biztosra veszem, hogy a túlgondolás csak bonyolítja a dolgokat, ezért sem szeretek töprengeni túl sokáig. Nem nekem való, látod most is hol tartok - szusszanok ismét. Ha megoldást kerestem volna az első perctől kezdve, talán már rég nem is lenne probléma. Mindegy. Nem fogok még ezen is rágódni, inkább Zójára figyelek, meg főként arra, amit még mond, avagy inkább mivel fenyeget.
- Nem vagy te véletlenül egy egész kicsit rellonos? - kérdezem meg elmosolyodva, miközben a hajamat simogatja. Jólesik a mozdulat, anya is így szokta, amikor épp otthon vagyok, bár ő nem fél összeborzolni sem a tincseimet, hogy aztán gondosan megigazgathassa ismét. Remélem, hogy azért az ezer pontot nem gondolta túl komolyan, bár egy ilyen fenyegetés mellett tényleg írok én naponta is.
- Na hallod, most le akarsz venni a lábamról, hogy aztán lecsábíthass a kínzókamrába, vagy mégis mit tervezel? - Kérdőn pislogok rá, elvigyorodva azért, amint puszit nyom az arcomra, majd még inkább meglepődöm a vélamágia említésére. Egy hosszú pillanatig fontolgatom, aztán megrázom a fejem.
- Inkább ne, mert még ráfüggök. Hajlamos vagyok rá, hidd el nekem, és aztán nem bírnál megszabadulni tőlem. Szorgosan írogatok inkább leveleket - utasítom el az ajánlatát, és mielőtt bármit is mondhatna, megölelem. - Kösz a segítséget. A suliban gyűlöltem a pszichológust, bár ehhez nagyban hozzásegített az is, hogy megzsaroltak, hogy kitesznek a csapatból, ha nem megyek el... de amúgy is mindenre csak hümmögött. Rém idegesítő volt - tör ki belőlem a régi emlék, amint elengedem, hát el is mesélem hirtelenjében, hogy miféle tapasztalatot überelt itt pár év alatt, végtére is vele egész szívesen beszélek, és erről nem a vélamágiája tehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=663428#post663428][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.02.27. 22:53[/b][/url]

- Soha ne mondd, hogy soha. Én azt hittem, hogy sosem lesz második gyerekem, és bakker, négy éves a kis ördögfiókám.
Szó szerint ördögfióka, néha tündéri, ha kell neki valami, de amúgy annyira Warren, hogy az már ijesztő. Négy éve édesíti és keseríti meg a mindennapjait, emellett nem lehet csak úgy elmenni. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt már.
- Na és ha ferde az állad? Minden önbizalom kérdése, nem tudtad?
Kívül például ő is nagyon vagánynak hat, határozottnak és odamondósnak, de belül egy olyan érzékeny lelkű nő, hogy az már művészet. Olyan, mintha két személyisége lenne, de nincs, ez csak egy védekező mechanizmus nála, így próbálja elejét venni a pletykáknak és a kikezdésnek. A fellépés, az a titka mindennek, és ez igaz is, a siker hatvan százalékát, ha nem nyolcvanat ez adja.
- Tény, elég furcsán nézne ki az a túlélés oktatás, amit egy vacilláló előadó tart, meg aztán éles helyzetben is. Stop, stop, álljunk meg fiúk egy picit Viktor papa gondolkozik. Nem, azt hiszem már réges-rég kinyírtak volna, vagy ezt ellövöd és kinyírod őket, mert halálba röhögik magukat.
Nem, bármennyire is csábító a dolog, nem éri meg kockáztatni a csinos kis pofiját azért, hogy megtudják vajon ez vagy az lenne-e.
- Egy egészen kicsit? Nem. Baromira? Óóó igen. Fogalmam sincs, hogy mit kerestem a kékeknél, annyira piszok mód gonoszkodó és érdekember tudok lenni. Hatalmas karriert futottam volna be rellonosként, de hát, látod milyen lapot osztott nekem a sors. Bezzeg amikor a házat vezettem, muhahaha.
Túl jól sikerült a nevetés, és nagyon jól összepasszolt a tenyérdörzsöléssel. Elég ijesztőnek hat ilyenkor, de legalább nem béna, amit csinál.
- Utálom, ha embereket kényszerítenek, hogy pszichológushoz járjanak. Oké, vannak extrém esetek, de alapvetően nagyon rossz, ha rákényszerítik, mert a szerencsétlen gyerekben így azt tudatosítják, hogy defektes és kell valami „ellenszer” a dilijére, hogy kezeltetnie kell magát, mert nem normális, pedig erről szó sincs. Borzalmasak tudnak lenni az emberek. Egyből levágom, hogy ki az, aki kényszerből és ki az, aki önként jön el hozzám, és a haladás is más, mert a küldött szorong, feszeng és a pokolra kíván. Pedig nem azért vagyok, hogy a dilijét kezeljem.
A szemét is megforgatja közben, tényleg nem érti, hogy miért hiszik a kollégák, hogy ha valakivel nem tudnak bánni, akkor a gyerekben van a hiba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=663925#post663925][b]Návay L. Viktor - 2017.03.02. 11:34[/b][/url]

– Hát... - húzom ferde vigyorra a szám, megvakargatva közben az állam. – Ahhoz, hogy az összejöjjön... nem is tudom... csoda kéne, legalább. Biológiailag eléggé lehetetlennek tűnik, tekintve hogy... tudod - közlöm a szememet forgatva, továbbra is vigyorogva a gondolaton, hogy én meg egy gyerek. Hacsak egy véla nem erre használja egyszer szándékosan a mágiáját, én nem sok esélyt látok rá, hogy apa legyek. – Elég nekem a keresztlányom is... de saját gyereket nem is igazán szeretnék. Meglehetősen szerencsés vagyok, hogy rendes családom van, akik mindenben támogatnak, meg mellettem állnak, de olyan sok ismerősöm van, akin látom, milyen, ha ez nincs meg, és nem vagyok benne biztos, hogy én is meg tudnám adni egy gyereknek azt, amire szüksége van. Nagyon nem... aurornak készülök, meg már csak az is, hogy most is mennyi mindent csinálok, és Flórával az az egy-két délután még rendben van, amúgy is kis napsugár az a leányzó, de ezt teljes időben... el se tudom képzelni. Legalább apa végtelen nyugalma meglenne hozzá, vagy valami - részletezem hirtelen minden gondomat a témát illetően, pedig nem is erről volt szó eredetileg, nem is lenne fontos, de mégis úgy érzem, meg kell indokolnom, miért mondom azt, hogy ha lehet, akkor inkább soha. Vajon mindenki így van ezzel? Nem vennék rá mérget. A vigyorom közben el is tűnik teljesen, és az ujjaim csavargatásával foglalom le magam, hosszasan fürkészve közben az arcát. Vajon ő mit gondol erről?
– Áh, azzal nincs gondom azért... szerintem kétszer is sorba állhattam érte, amikor osztogatták, miközben kihagytam a művészi érzéket... - szusszanok nevetősen a végére azért, és ártatlan képet vágva vakargatom meg a tarkómat. Na igen, ebben azért tényleg nem szenvedek hiányt. Igazán nevetést aztán az csal elő belőlem, amit a túlélési alapismeretek kapcsán mond.
– Az lenne csak érdekes... náhh, pályát tévesztettem volna akkor. Terepen sokszor az élete múlhat az embernek azon, hogy mennyire gyorsan méri fel a helyzetet és dönt - dünnyögöm, bele-belekuncogva a mondatba, bármennyire is komolyan mondom, hogy ha túl sokat gondolkodnék mindenen, inkább filozófusnak kellett volna jelentkeznem valamelyik egyetemre vagy legalább valami elméleti tárgyra szakosodni, politikai nyavalyákra, tudomisén.
– Nem is tudtam, hogy levitás voltál. A Rellonra fogadtam volna, főleg ezzel az ördögi nevetéssel - válaszolom rácsodálkozva a közölt információra. Meglepett most rendesen. Megvonogatom aztán a vállam a kényszer-látogatások témája kapcsán.
– Az edzőm úgy gondolta, hogy a dühömmel dolgozni kellene, csak túl dühös voltam az egész világra, amennyire emlékszem. Akkor se lettem volna hajlandó együttműködni, ha... végülis a jövőm múlt rajta terelőként, de már késő bánat, és különben is a terelők is kiöregednek egy idő után, annyi edző meg játékvezető pedig nem kell, ahány játékos van - győzködöm félig magam, hogy nem is akkora baj ez visszanézve. Aurornak lenni sem utolsó mulatság, még ha hiányolom is néha a kviddicset. – És most, hogy ennyit szövegeltem, ne segítsek esetleg valamit? - Nézek körül az irodájában. Azért ez a renoválás sem kis vállalkozás, meg kell hagyni. Ha igen a válasz,
 szívesen segítek, akár pakolni, akár cipekedni, ettől lesz az embernek karizma, ami a lebegtető bűbájoktól nem igazán marad formában. Ha meg nem, akkor találok az eridonos irattárban is pakolnivalót, ha minden igaz.
 Csak előbb még megejtem azt a beszélgetést, amit jóval korábban kellett volna.