Weiler Dante

Eső továbbra is. Amíg a vonaton ültem különösebben nem izgatott. Mikor leszálltam róla és elindultam valamerre, még akkor sem, mivel akkor éppen abba hagyta. De most, hogy már egy ideje sétálok ez pedig újra esni kezdett, igen csak felhúzza az agyamat. Nyakig sáros vagyok már most, de az iskola még messze...elvileg. A kabátom lassan de biztosan kezdi feladni a szolgálatot és a hideg eső finoman folydogál le a hátamon, a gerincem vonalát követve. Fantasztikus. Nem mintha ez lenne az első ilyen eset, hogy bőrig ázok, de a sok év alatt nem lett ez a kedvenc elfoglaltságom... séta az esőben. Mondjuk sose fogom megérteni, hogy a másik nem képviselői mit tartanak ebben olyan eszeveszettül romantikusnak.
Hosszas séta után sikerült megérkeznem. Egy igen ominózus épület fogadott, amire őszintén szólva nem számítottam. Első gondolatom az volt, hogy "Ba**ki...", a második pedig, hogy "Itt tutira el fogok veszni.". Aztán megnyugtattam magam, hogy elég nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy ne parázzak ilyeneken. Elsétáltam a bejáratnak hitt hatalmas ajtóig, majd egy életem egy halálom alapon benyitottam rajta. Továbbra se tudom, hogy én itt akarok-e lenni. Ki is akarta ezt? Ja, hogy a családom... Valóban. Belököm az ajtót, majd beljebb lépek. Arcomra semmi érzelem nem ül ki mikor körbe pillantok, azonban ennél kicsit komolyabbra számítottam. Komoly tartás kellett ahhoz, hogy kínomba ne nevessek fel. Másodszor is körbe pillantok, de a helyzet változatlan... majdnem. Pár lépéssel előttem elsétál egy kisebb csoport nőnemű egyed, akik közül az egyik igen szemrevaló, de a többi sem rossz. Végre sikerült valami pozitívumot is találnom ebbe az egész szituációban: sok dögös csaj...Ami pedig még szebb, hogy Rellonos lettem, ahol a dögös mellé még a rossz jelző is társul. Hülyén nézek körbe harmadszor is. Merre menjek most?

Weiler Dante

Egy srác lép oda hozzám. Ez most komoly? Pasit küldtek fogadóbizottságnak? Pedig annyira reménykedtem benne, hogy egy csajt kapok. Mennyivel kellemesebben ellettem volna egy szép barnával. De hát ha ezt osztották, akkor ezt kell elfogadni. Nem, még véletlenül sem szeretni.
- Szevasz! Én lennék igen. Benned kit tisztelhetek? - Jobbomat nyújtom felé, és várok valami rövid bemutatkozás félét. Csak, hogy legalább tudjam ki ő, illetve, hogy miért őt küldték elém. Bár így első nekifutásra lehet ez még egy hosszú barátság kezdete is. Sose lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Jut eszembe... Vajon mikor fogom én újra látni a haverjaimat?! Mikor lehet innen kiszabadulni? Ha tehetném én már most mennék. Nyomaszt ez az egész szituáció. Nem értem engem miért szívattak meg így anyámék. Bezzeg Izabellnek és Patriknak nem kellett itt tespedniük három évig. Látszik, hogy én vagyok a harmadik gyerek a házba. Hogy is szokták mondani? Valami olyasmi, hogy a harmadik gyereket már a kutya neveli fel. Lehet van benne némi igazság.
- Akkor most te leszek a gardedámom? - teszem fel a cseppet se komolynak szánt kérdést. Remélem érti a poént és nem egy ilyen "depi vagyok öngyi leszek" típusú, mert akkor falnak megyek most azonnal. - Csak a legfontosabbakat mutasd meg: hol dőlhetek le aludni, hol tudok enni és fürdeni. A több jelenleg rohadtul hidegen hagy. - vázolom a dolgokat immár teljes komolysággal. Tényleg nem érdekel semmi más ebből a kőkupacból. Remélem ezt a srác is nagyon gyorsan felfogja és nem fog erőlködni. Egyébként szerintem még értékelni is fogja, hogy nem kell majd itt órákon át pátyolgatnia és sétálgatnia.

Weiler Dante

Kedves idegenvezetőmnek nagyjából annyi kedve van most itt lenni és engem istápolni, mint amennyi kedve lenne kútba ugrani. Bár lehet, hogy az utóbbi jobban felkeltené az érdeklődését. Sejtettem, hogy lesznek ilyen enyhe életundorral megáldott lelkek itt, pláne abban a házban, ahova kerültem. Kicsit utána néztem a ház múltjának, illetve annak is próbáltam, hogy milyen emberek kerülnek bele. Végül arra jutottam, hogy igen, az a ház illik hozzám is a legjobban. Még ha én nem is vagyok életunt és depresszióra hajlamos. Látom az se sokat segít a helyzeten, hogy csak az alapokat szeretném tudni, a többit majd letudom egyedül. Elég nagyfiú vagyok már hozzá. A rövid ismertető után biccentek egyet, ezzel jelezve, hogy felfogtam a hallottakat.
- Remek, akkor induljunk el valamerre. - közlöm unottan, majd várom, hogy kilépjünk végre valamerre. Igaz, nem olyan régen ettem egy keveset, de már igen csak tudnék enni valami főtt kaját, ami azért több, mint egy sütemény.
- Valami fontos tudnivaló az iskoláról? Mi tiltott, mit szabad? Bulik? Nők? - Úgy érzem ez egy nehéz eszmecsere lesz és őszintén szólva azt se tudom, hogy mit dobjak be. Azért nem szeretnék visszamenni kisiskolás szintre és arról kérdezgetni, hogy milyenek a tanárok, nehezek-e a vizsgák, milyenek az órák. Ezeket majd úgyis időben meg fogom látni és tökre feleslegesnek tartom, hogy erre időt és szót fecséreljünk. Azt pedig kicsi erős kezdésnek érzem, hogy megkérdezzem merre lehet tiltott dolgokat beszerezni. Pedig lehet nem lenne rossz tudni. Sőt jelen helyzetemben ez lehet életmentő lehet. Mivel most úgy érzem, hogy legszívesebben a kútba ugranék vagy valami hasonló.

Weiler Dante

Gardedámomat végighallgatva egy elég nagy nevetés tör ki belőlem.  – Te most szivatsz?! – teszem fel a nagy kérdést. Az elhangzottakat így első hallásra elég nehéz elhinni. Én személy szerint arra számítottam, hogy bekerülök egy igen komoly, nagy múlttal rendelkező iskolába, ahol majd mindenki betartja a szabályokat, a tanárok kő kemények és egyéb ilyen finomságok. Erre az első embertől, akit azzal bíztak meg, hogy bemutassa az iskolát, azt hallom, hogy itt nagyjából mindenki sz**ik bele mindenbe. Azok a diákok akik elvileg azért vannak, hogy őrizzék a rendet, pont nem foglalkoznak vele. A tanárok felcsinálják a diákokat, mindeni szerelmes mindenkibe kortól függetlenül. Hát nem rosszból, de lehet átgondolnám a szülők helyébe, hogy a 14 éves kislányomat beíratom ide. A végén még előbb lesznek nagyszülők, mint tervezték.
- Hát lehet mégsem lesz ez olyan rossz buli, mint gondoltam. Én meg még attól tartottam, hogy itt sakkban leszek tartva. Most megnyugtattál. Kössz! – Ennyit sikerül kinyögnöm és továbbra is mosolygok, mint a vadalma. Hihetetlen!
- Egyébként azok a diszkrét módszerek érdekelnének…. Esetleg beavatnál a nagy titkokba? – kérdem és nagyon reménykedem, hogy meg is fogom tudni.  Ugyanis nagyobb esélyt látok arra, hogy ott több mindent be lehet szerezni. – Valamint olyan infóid vannak, hogy hol lehet olyasmit beszerezni ami tiltott áru? – Tudom, hogy prefektus, de az előbb mondta, hogy itt senki nem foglalkozik semmivel. Így akár teljes lelki nyugalommal kérdezhetek tőle ilyeneket. Amúgy pedig nem tűnik egy olyan embernek, aki megveti az ilyen jóságokat.
- Na várj, akkor ezek szerint simán össze lehet szedni egy tanárnőt? A végén még álmaim otthona lesz ez a…. – inkább nem fejezem be a mondatot, mert lehet, hogy nem tudnék rá szépeket mondani még. De egyre szimpatikusabb. Szabályok vannak de mégse. Tiltott kapcsolatok vannak, de mégse. Bulik vannak, lányok vannak. Mi kell még egy magamfajta 20 éves srácnak?

Weiler Dante

Lassan kezdem úgy érezni, hogy ez akár egy hosszú barátság kezdete is lehet Danteval, hazudott az első benyomásom. Ahhoz képest, hogy egy enyhén depressziós, teljesen befordult alaknak hittem első nekifutásra, lassan kezdem látni, hogy nagyot tévedtem. Kérdésemre miszerint szívat, nemleges választ kaptam. Mondjuk költőinek szántam a kérdést, így nem is vártam rá választ, de hát végül kaptam. Egy újabb nevetés tör fel belőlem annak hallatán, hogy a kútban landolok. Hát nem tudom mi a jobb. Lesétálni vagy kútban landolni. Értem én, hogy vízlepergető bűbáj, de hát na. Akkor is elég hülyén néz ki ha valaki úgy mászik ki egy szökőkútból. Bár meg merem kockáztatni, hogy a falu lakói már megszokták ezt a látványt.  – Kössz az infót, gyanítom, hogy sokszor fogok élni ezzel az Isten adta lehetőséggel. – beszélgetés közben áthaladunk egy—két helyiségen, egy hosszú folyosón, de őszintén szólva pont hidegen hagy az iskola épülete. Látom, hogy vannak festmények, amik mozognak, meg egyéb régi tárgy, de ezek annyira nem érdekfeszítőek számomra, hogy az már szörnyű. Pedig valljuk be, hogy azért nem sűrűn láttam eddig mozgó festményeket. Nekünk otthon a normális fajtából van otthon jó pár darab.
Tudtam én, hogy Dante lesz az az ember, aki nem fog gondot csinálni abból hogy ilyesmi kérdést intéztem hozzá. Egy mosoly terül el az arcomon, mikor visszakérdez. – Hát olyasmi dolgokra gondolok amitől az embernek sokkal jobb kedve lesz, boldogabb, szabadabb, nem érdekli senki és semmi csak élvezi az életet. – Ennél szebben nem is fogalmazhattam volna, szinte már költői. A következő mondata hallatán nem tudom, hogy mi lehet a jó válasz. Ha őszinte szeretnék lenni, hát pont nem érdekel, hogy családanya. Szeretem az izgalmakat és még úgysem menekültem meztelenül ki egy ablakon azért, mert megjött a kedves férj. A mottóm pedig az, hogy egyszer mindent ki kell próbálni. Na de ezt nem szerettem volna kifejteni neki, így csak megvontam a vállam és hümmögtem egyet. Jobb ha ebbe most nem megyünk bele. - Rellonos csajok milyenek? - Inkább hanyagoljuk az anyukákat.

Weiler Dante

Megállunk. Ez a megálló az a megálló, ahol várhatóan sokat fogok tartózkodni, mivel nem szeretek tömegben étkezni, így gyanús, hogy inkább le fogok jönni ide a konyhába és majd magam elkészítem a reggelim, ebédem és vacsorám. Sokkal kényelmesebb menet közben benyomni egy szendvicset, mint órákat ülni egy asztalnál és szépen megenni egy egész menüsort. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy otthon rengeteg ilyen puccos vacsorát kellett végigülnöm. Jött a szüleim sok gazdag barátja és olyankor szegény szakácsnő hajnaltól egészen estig csak főzött, hogy minden étel meglegyen. Hideg előétel, meleg előétel, főételből három fajta, és még sorolhatnám. A végén már majd ki pukkadtam, de még enni kellett, mert addig nem kelhettünk fel az asztaltól míg a vendégek ott voltak. Hát sokszor kínok kínját éltem át és minden érdekesebb lett volna, mint ott ülni. Szóval idővel rászoktam arra, hogy ha lehet akkor inkább bekapok gyorsan valamit és már megyek is tovább dolgomra. Az idő pénz, és ez tényleg így van. Bár mivel gazdag család sarja vagyok, így túl sok mindenért nem kellett megküzdenem, maximum egynél többször kérnem. Ennek előnye és hátránya is van, mint mindennek, azonban igyekszem nem kimutatni a külvilág felé, hogy....
- Manókkal kedvesen. Vettem. - válaszolok, ezzel jelezve, hogy felfogtam amit mond és figyelek. Majd egész gyorsan választ kapok arra is, hogy kivel kell nagyon jóba lennem errefelé. Révész Kornél. Egyelőre semmit nem mond ez a név, de gyanítom, hogy hamarosan heti rendszerességgel fogunk találkozni. Bólintok egyet Dante mondatának végén, majd egy mosolyt is megengedek magamnak. "Eléggé magánál legyen", ebből a három szóból már tudom, hogy ő lesz az én emberem, már csak azt kellene tudni, hogy milyen árakkal dolgozik. Bár nem mintha bármit is számítana.
A lányokkal kapcsolatban elhangzottak után egy kisebb nevetés tör fel belőlem.
- Akkor ők lesznek azok akiket én keresek, az kell aki tökretesz. Így legalább nem kell majd ápolni a kis lelküket. Attól mentsen meg az ég... Bár ha az eridonosok túlbuzgók az sem gond bizonyos szempontból... - egy sokat sejtető mosoly kúszik az arcomra, de gyorsan el is hessegetem eme szörnyű gondolatokat.
- Azt hiszem így első nekifutásra minden fontos dolgot megtudtam, kössz! -