A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=633104#post633104][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.02. 19:38[/b][/url]

A konyhába tartok. Szeretnék megkérni néhány házimanót egyre, s másra. Bár ők jobban szeretik, ha utasítom őket, nem pedig kérem. Nekem viszont már az is nehezemre esik, hogy bárkit úgy igazán alárendeltemként kezeljen. Ők pedig ezt szinte elvárják. Azért meg lehet találni az arany középutat, de már rég tervezem, hogy jobban elbeszélgessek néhány manóval. Sok kutatást olvastam róluk, de mint a varázslényjogok egyik élharcosa, nem könnyű elfogadnom, hogy nekik jó, ha szolgaként kezelik őket.
A bejárati csarnokba érek és elpillantok a láda felé, ahol észreveszem, hogy valaki szorult helyzetbe került. Gyorsítok lépteimen, hogy mihamarabb ott legyek nála. Igyekeztük pedig a lehető leghatékonyabb bűbájokkal ellátni a ládát, de főleg arra figyeltünk, hogy a belerakott ingóságok jól elférjenek vagy éppen, hogy könnyű legyen majd szállítani, üríteni. Az ilyen esetekre nem gondoltunk.
- Várj, segítek! - érek oda a lányhoz és felemelem a láda tetejét. Hirtelen nem értem, miért nem húzza ki rögtön a karját. Aztán meglátom, hogy beakadt a ruhaujja a kapocsba. A szabad kezemmel kiakasztom hát.
- Fáj? - kérdezem, miután sikeresen kiszabadult. Nem láttam, milyen magasról vagy hogyan csukódott a fedél a karjára. Márpedig nem egy könnyű darab.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=634151#post634151][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.04. 11:50[/b][/url]

Látom rajta, hogy nem csak hogy fájdalmai vannak, de kellemetlenül is érzi magát az egész helyzet miatt. Pedig nem kéne. Vele történt meg a baleset, nem mással. Ő a szenvedő alany és akár önhibájából történt, akár önhibáján kívül, itt ő az áldozat. Megkönnyebbülök, amikor sikerül ilyen gyorsan kiszabadítani őt a láda fogságából. Annak viszont kevésbé örülök, hogy megsérült. Minden bizonnyal sokkal jobban fáj neki, mint azt mutatja. A szavai ellent mondanak kínlódó vonásainak, testtartásának.
- Hercegh Kriszpin. - mutatkozom be mosolyogva, és finoman kezet fogok vele, ha már ilyen illemtudó. Igazából túlzottan az, hiszen ő nyilvánvalóan tudja, ki vagyok, nekem meg elég azt tudnom, hogy az egyik diákom. Akárhogy szeretném, nem fogom mindőjük nevét megtanulni. Talán jó, ha a felét. De szerintem nem is szükséges. Az se zavarna, ha ők se tudnák az én nevem. Ezek csak formalitások.
A navinés nekiáll magyarázkodni. Mosolyom megmarad, de szemöldökömet egyre jobban összevonom. Így hallgatom őt. Alig tudom megállni, hogy félbe ne szakítsam azzal, hogy ne is gondoljon ilyen sületlemnségekre. De végül kivárom a mondandója végét, a sajátomat meg egy hitetlen fújtatással kezdem.
- Bonyodalmat? Ugyan már. Én sajnálom. - teszem a mellkasomra a kezem. Más esetben talán csak annyit mondanék, hogy ne butáskodjon, azonban ezen a lányon látom, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy amit ügyetlenségében művelt és ami miatt szorult helyzetbe került, az egy súlyos vétek és hogy gondot okoz vele. Biztosítani akarom róla, hogy ez egyáltalán nincs így. Ő csak jót akart és eközben egy szerencsétlenség történt vele. Ennyiről van szó.
- Teszünk majd még néhány bűbájt a ládára, hogy mással ilyesmi ne történhessen meg. Sajnálom, hogy veled megtörtént. - bólintok szomorkásan és látszik rajtam, hogy őszintén így gondolom. Nem mindig szükséges az ennyire egyértelmű kinyilatkoztatás, azonban akadnak olyan megtört vagy megfenyített lelkek, akik talán még úgy sem hiszik el, hogy nem ők a hibásak, ha valaki ilyen tisztán közli ezt velük.
- Biztos ne kísérjelek el a gyengélkedőre? - ajánlom fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=635286#post635286][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.06. 12:11[/b][/url]

- Crispin római cipészmester volt, akit a katolikus egyház szentként tart számon. Ingyen készített lábbeliket a szegényeknek. A Crispus meg egyébként latinul göndörhajút jelent, szóval... - hagyom befejezetlenül a mondatot és helyette sötét fürtjeim felé mutatok derűsen, így jelezve, hogy szerintem illik rám a nevem. A kérdése miatti bocsánatkérését figyelmen kívül hagyom, hiszen teljesen felesleges. Nem volt tolakodó, csak érdeklődő. Egy tanulónál különben is csak az előnyére válik, ha kíváncsi és vannak kérdései.
- Ó, ez most már itt marad. - teszem a kezemet a láda tetejére.
- Mindig lesz mit adományozni és mindig lesz, aki szívesen fogadja. - magyarázom meg, miért nem csak ideiglenesen helyeztük el ide ezt a gyűjtőt. Nem kell, hogy bárki határok közé szorítva vagy siettetve érezze magát. Ha van olyan holmija, amire neki nincsen szüksége, de sajnálná kidobni, hiszen még bőven használható, akkor bármikor jótékony célra fordíthatja. Ha rajtam múlna, minden intézményben lenne egy ilyen tároló alkalmatosság.
Ahogy beszélgetünk, érkezik egy levitás a ládához. Elhúzódom onnan, hagyva őt érvényesülni, de a szemem sarkából figyelem, ő miként boldogul vele. Látom rajta, hogy nem nyitja ki olyan egyszerűen, mint amilyen egyszerűen lehetne és a zárásnál is figyelnie kell, hogy finoman érkezzen a fedél, miután belehelyezett pár ruhadarabot. Végignézem a folyamatot, majd amikor a diák már elsétált, visszalépek a ládához. Próbálgatom kicsit a nyitását, aztán előveszem a pálcámat és ellátom néhány alapvető bűbájjal. Könnyítek a tetőn, hogy ne legyen semmilyen szinten megerőltető feltárni és lassítom a lecsukódását. Aztán kipróbálom ismét. Sokkal jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=636893#post636893][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.08. 22:00[/b][/url]

Amilyen zárkózottnak és elnyomottnak tűnik a lány egy részről, más részről annyira nyitott és érdeklődő. Nem sok diák áll le így a tanárával beszélgetni. Pláne nem az igazgatóval. Tény, ami tény, nem olyan vagyok, mint amilyen kép a legtöbbekben él az igazgatókról. Talán ez teszi. Meg a navinés kíváncsisága.
Elárulom neki, hogy ezelőtt önkéntesként tevékenykedtem a világ különböző pontjain, valamint Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam az elmúlt években. Ez még természetesen nem vonná egyből maga után, hogy megfelelő legyek egy iskola vezetésére, ám a feladataim, amiket vállaltam és elláttam, mind kellő tapasztalatot adtak és alkalmassá tettek rá.
Miután elmeséltem Alíznak, miket csináltam eddig, érzékeny búcsút veszek tőle, hiszen mennem kell. Azért távozóban még javaslom neki, hogy keresse fel a gyengélkedőt, ha esetleg mégis fájni kezdene a karja.
Örülök neki, hogy a ládának különben ilyen sikere van. Nyilván szerepet játszik a kezdeti lelkesedés is abban, hogy ennyi adomány gyűlik össze hétről hétre. Azonban nem hinném, hogy eljönne az idő, amikor ne találnánk benne legalább néhány kedvességet, amikor a kiürítésre kerül a sor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=660798#post660798][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.18. 23:16[/b][/url]

Hűs idők járnak bár, de már koránt sem olyan fagyosak, mint a tél eddigi részében. Mivel pedig ma eléggé elhúzódott a munka, úgy döntök, teszek egy nagy, esti sétát levezetőül. Talán még a faluba is betérek egy vajsörre.
Lassan a bejárati csarnokhoz érek és éppen tekerem körbe nyakamon a sálat, amikor észreveszek egy diákot. Jobban mondva először a művére leszek figyelmes, amit nem lehet nem meglátni. Félbemarad az öltözködő mozdulatom. Végül le is tekerem a sálat, hagyva csak két oldalt lelógni nyakamból. Hiszen mégsem fogok én olyan hamar kilépni a kapun, úgy tűnik. Kezeimet csípőre rakom, így figyelem a munkáját szemlélő lányt és a legkisebb erőfeszítést sem teszem annak érdekében, hogy elkerüljük az ütközést. Nekem hátrál szépen. Mikor aztán megfordul, hogy megnézze, ki vagy mi okozta a fennakadását, én ráérősen felnézek az alkotására.
- Mit ábrázol pontosan? - kérdezem meg a mi éjjeli művészünket, mintha csak múzeumban lennénk. Még a csípőre vágott kezű tartásom is azt idézheti, amikor egy nagy műérő filozofálgat épp. Noha ebben nincs részemről semmi szándékosság.
- Mi a mondanivaló? - pontosítok kérdésemen, hiszen látom én az alakot és a tűzbe vetetett könyveket, csak nem teljesen világos a számomra, mi az eszmei háttér. Egyszerűen a vizsgák és a tanulás ellen lázad így a művész? Vagy van valami összetettebb üzenet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=661174#post661174][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.20. 20:30[/b][/url]

Ó, vagy úgy. Szinte hozzértően hümmögök, ahogy egy kerek mondatban összefoglalja, milyen eszmei mondanivalót hordoz a műve. Valahogy sejtettem, hogy erről lehet szó, és ehhez még nyomozónak sem kell lennem. Csak mondjuk furcsálltam, miért pont a könyvek esnek ennek áldozatul esetünkben. Azonban erre rá se kell kérdeznem, már jön a magyarázat.
- Igen, az valóban szerencsésebb lett volna - értek egyet bólogatva.
- Nem, nem rossz - méregetem a remeket a kérdése nyomán.
- Csak sajnos nem jó vásznat és nem jó időpontot választottál - nézek le a rellonosra, egyenesen a szemébe. Tekintetem megrovó, de dühösnek egyáltalán nem dühös. Sóhajtok egyet és leveszem a kabátomat, a karomra terítem, majd egy közeli ablakpárkányhoz sétálok és lazán felülök rá.
- Tüntesd el, kérlek! - bökök a fejemmel az alkotás felé. A kérésem hangsúlya pedig ugyan valóban kérésszerű, mivel azonban a takarodó után kéri mindezt az igazgató egy művészien lázadó diáktól, így sokkal inkább vehető felszólításnak. Részemről pedig türelemmel ki fogom várni, amíg végez. Mást terveztem. Elvileg már odakint kéne ballagnom, friss levegőt szívva. Most viszont így alakult a programom. Kabátomat leterítem magam mellé a párkányra. Kezeimet összekulcsolom magam előtt és figyelek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=661563#post661563][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.22. 21:21[/b][/url]

Ügyes a próbálkozás ezzel a délelőttig fennmaradással, a jutalma érte egy mosollyal egybekötött, sokat mondó pillantás. Nem, nem maradhat. Sajnálhatják azok, akik nem részesülhettek ebből a látványból, de szegények így jártak. Derűsen hallgatom a további ötleteit is, azonban mondani nem mondok semmit. Ráérősen üldögélek a párkányon, figyelve igyekezetét.
- Ó, nem, megvárlak - legyintek a cseles felvetésre.
- Utána el is kell kísérjelek a körletedhez - tájékoztatom az ezt követő programról. Ugye nem gondolta, hogy csak úgy elköszönök tőle, mielőtt még ott tudnám, ahol így takarodó után lennie kéne? Szóval finoman elutasítom a nem túl önzetlen ajánlatát, és csak szemlélem tovább ténykedését. Olykor változtatok a helyzetemen. Végül fel is kelek a párkányról és fel-alá járkálok kicsit.
- Ha megvagy ezzel, rendben leszünk - árulom el neki, mire számíthat.
- Nem vonok le pontot és nem adok bűntetőmunkát - rázom meg kicsit a fejem. Nem vagyok híve ezeknek. Ha valaki rossz fát tesz a tűzre, hozza helyre, és ennyi.
- De legközelebb kénytelen leszek - teszem azért hozzá ezt is. A szó szoros értelmében kénytelen leszek. Se kedvem, se szívem nincs hozzá, azonban ha egy prefektus vagy egy másik tanér csípte volna most fülön, neki élnie kellett volna valamelyik megrovás móddal. Előbbinek főleg, hiszen neki igazán más eszköze sincs. Ha pedig én idővel nem alkalmazom ezt, úgy másokat tűntetek fel zsarnokszínben. Aranyközépút gyanánt tehát elsőre elnézem, ahogy azt én a legjobbnak tartom. De ismét már nem tehetem meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=661765#post661765][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.23. 21:26[/b][/url]

Pislogok kettőt az ál-meghatott szófűzésére, de mondani nem mondok rá semmit. Nyilván fel kéne csattanom, micsoda szemtelenség ez, és mit meg nem enged magának. Azonban ezzel még nem sokan jártak sikerrel, nem igaz? Különben is, fiatal még, majd kinövi. Ha meg nem, akkor így járt. Ő az, akinek kára származhat belőle, ha nem tud csomót kötni a felvágott nyelvére. Mondjuk, amit ő tesz, egyelőre csak kedves pimaszság. Legalábbis az én szememben.
- Kétségem sincs felőle, hogy visszatalálsz - húzom ki magam, karbatett kézzel és pár bólintással megfúszerezve biztosítom róla, hogy nem kérdőjelezném meg ezen képességeit. A mondatom viszont nem folytatódik és többet se jelent annál, mint ami. Tudom, visszatalálna és talán még el is hiszem, hogy szépen a körletébe venné az irányt, de én mindenképpen a társasága leszek ebben.
- Én is remélem - értek egyet.
- És azt is, hogy a prefektusok sem, akiket persze muszáj lesz figyelmeztetnem, hogy hajlamos vagy a körleteden kívül felejteni magad takarodó után és a művészetedhez az iskola tereit felhasználni - mosolygok a lányra, mint igazgató a diákra, de úgy is, mint rellonos a rellonosra. Különben szépen halad az alkotás felszámolásával. Minden alkalommal viszonzom a derűs kifejezését, amikor rám pillant.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=666426#post666426][b]Hercegh Kriszpin - 2017.03.11. 11:07[/b][/url]

Minden egyes mondatomat új megvilágításba helyezi a saját fényében. Mégse legyen már olyan sablonos az ügy, hogy ő takarodó után tilosban járt és ezért én nyakon csíptem. Hiszen az élet nem ilyen egyszerű. Amiben különben igaza is van.
- Végülis... - megyek hát bele pár bólintással a felvetésére azzal kapcsolatban, hogy igazából csak jó társaságot akarok magam mellé. Az ilyen mindig elkél.
A további szófűzésein csak jóízűen vigyorogni tudok. A pofátlansággal határosan őszinte, és szerencséjére én ezt sokkal jobban becsülöm, mint mikor valaki sumákol és mellébeszél. Szeretem, ha tudom, mire számíthatok a másiktól. Ha valaki olyan, amilyen. Nem mindenki olyan, amilyen. Szeretnek álarcot viselni. Neki viszont tökéletesen elhiszem, hogy kedvezően jött ki ezekből a helyzetekből eddig. Ez azért van, mert ő így fogja fel.
- Ahogy mondod - csapom a combomra kezeimet és húzódom el a párkányra támasztottságomból, hogy már útnak is indulhassunk. Édeskettesben ballagunk a zöldek hálótermei felé. Közben találkozunk egy járőrörő prefektussal, akivel közlöm is, hogy éppen visszakísérem a hölgyet a Rellon körletbe. Átpasszolhatnám neki a feladatot, dehát nem ezt ígértem és igazából nem is akarom ezt tenni. A sétánk persze nem telik néma csendben. Kedélyesen elbeszélgetünk még, hasonló hangnemben az eddigiekhez. Mikor pedig célba érünk, jó éjt kívánunk és megvárom, míg eltűnik a kőfal mögött. Mosolyogva szusszanok egyet és ismét a bejárati csarnok felé veszem az irányt. Ezúttal talán nem lesz feldíszítve és talán túl is jutok rajta.