BK Fórum - Bejárati csarnok

Kicsi kacsójával megigazítja napszemüvegét, mely jótékonyan tompítja a retináját égető égitest sugárzását, miközben lábait egymás után pakolva közelít a tornyosuló építmény felé. Szája széle már alaposan ível felfelé, s ez a görbület pár pillanat múlva vigyorként terpeszkedik arcán, ahogy lelki szemei előtt megjelenik húgija, az egyetlen és drága Hedduc, amikor majd meglátja, hogy kisebbik bátyja bizony megérkezett a kastélyba.
Mozdulatai egy film lassított jelenetét idézik, ahogy felfelé tart - szinte vonul a kastély felé, immár a birtokon belül. Haja kissé borzasan meredezik jobbra-balra, ahogy beletúr, és éppen nagyon rajnak érzi magát, majd megigazítja impozáns trikóját - ami egyébként egy abszolút sima, fehér darab, de ugyebár senki sem mondhatja, hogy nem áll neki jól. Nem, nem egy izompólóról van szó, az elég hülyén nézne ki, ezt ő is tudja, és azért nem annyira raj, hogy testépítő is legyen, szóval erről inkább lemond, és így is képes teljes életet élni.
Tehát kicsit sem nagyzolva, egyáltalán nem nagyképűen sétál felfelé, és bizton állíthatom, hogy a fülhallgatójából bömbölő zene a legkevésbé sem egófényező vagy az a fajta, amire vonulni lehet. Egy kicsit talán bele is rezzen a feje, bár ha rajta múlna, akkor jelenleg úgy rázná magát, mintha egy defibrillátortappanccsal tangózna, de ez természetesen lehetetlen, hiszen Noahnak van önkontrollja, híres arról, hogy mennyire képes megőrizni a nyugalmát... Hah, elhitted. Nem, nem erről van szó. Csupán nem akarja az első két percben bemutatni, hogy milyen varázslatos a személyisége és kreatív a mozgáskultúrája.
És el is érkezik az ajtóhoz, de nem áll meg előtte, hogy drámaian nagy levegőt vegyen, sőt, igazából kis híján lefejeli az bejáratot rángó nyaka a zenére bólogató kobakja miatt. Ezzel a koreográfiával felhagyva lép be az előcsarnokba, pislogóit végigfuttatja a termen, miközben lerakja maga mellé kézipoggyászát, amit akkor sem engedne át másnak, ha egy elvetemült kolibrihorda támadna rá. Stílusosan veszi le napszemüvegét, majd tekeri össze fülhallgatóját, pár pillanat múltán azonban szinte hallható a koppanás - mit koppanás, inkább puffanás -, amit az egója produkál, amint leesik neki, hogy senki sem fogja fogadni és eligazítani őt. Pedig azt írták, hogy küldenek valakit! Megint körbepillog, majd ezen a megrázkódtatáson gyorsan túllendülve mosolyodik el ismét, hogy beljebb lépjen a csarnokba, és lehetőleg megkérdezzen valakit, hogy merrefelé is kéne tartania.