A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=637377#post637377][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.11.10. 19:49[/b][/url]

Saci néni azt mondta, hogy feljöhetek vele a nagy iskolába. Bevallom, ettől elég rendesen féltem, mert mi van, ha csak még jobban elveszi a kedvemet a nagy iskolába járástól az, hogy idő előtt be kell mennem oda? Nem akarok elítélő lenni, ne értsen félre senki, egyszerűen csak nem tudom elképzelni magam, hogy ilyen sok év után fel kell mennem majd abba a nagy intézménybe, és ezentúl oda kell majd járnom. Nagyon feszengtem addig, amíg el nem hagytuk a falut, és rá nem tértünk az ösvényre, ami felvisz a kastélyhoz.
Egyrészt még sosem jártam ezen az úton, elvarázsolt az őszi természet és az ismeretlen táj, másrészt nagyon jó és könnyű beszélgetni az útitársammal, így mire ráeszmélhettem volna, már be is zárult mögöttünk a hatalmas tölgyfaajtó. Azt hiszem a hidegből a kellemes melegbe érkezés térített magamhoz. Megborzongtam a hőmérséklet változásra, a testem viszont eddigre már engedelmesen követte Sárát, és felsétáltam mellette a nagy lépcsőkön a hatalmas bejárati csarnokba. Képek, házpontokat jelző nagy homokórák, rengetek emelet magasságát jelző lépcsősorok, folyosók jobbra és balra. Minden olyan hihetetlenül nagy volt, és annyira más, mint amit az előkészítőben megszoktam. A következő tanévtől hatalmas változások jönnek az életembe. Eddig csak sejtettem, de most már tudom is, és be kell vallanom, nem félek kevésbé, mint eddig.
A kérdésre, hogy bemegyek -e vele az igazgatóhoz, csak megráztam a fejem, majd szóban is megerősítettem, hogy én inkább itt várnám meg kint, ha nem akkora baj. Ő csak kedvesen mosolygott, megértően, és elindult befelé. Egyedül kell megtennem itt az első lépéseket. Kicsit megint azt érzem, mint az első varázsvilágbeli napomon. Árva vagyok, de harcos is, megoldom majd ezt a gondot is. Azt a néhány tincset, melyek makacsul előre tolakodtak, hátralendítem, miközben a pontversenyt jelző nagy homokórák felé sétálok. Különleges, ahogy hullanak le, és emelkednek fel a kövek. A levont és adott pontok. A kastély mágiájának egy része, hogy abban a pillanatban, hogy változás áll be a pontversenybe, egyből megjelenik itt. Ez csodálatos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=637413#post637413][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.11.10. 21:04[/b][/url]

A pontokról a szemem egy idő után továbbsiklott, a helyiség többi részére. Rengeteg festmény, rengeteg sustorgó festmény. Ez nem újdonság számomra, hiszen láttam már mozgó - beszélő festményeket, és tudtam azt is, hogy nem szabad bámulni őket, mert akkor nagy valószínűséggel megszólítanak. Én pedig nem akartam sem azt, hogy leszidjanak, amiért nézem őket, sem azt, hogy beszédre kényszerítsenek. Félek, hogy a hangom olyan erőtlen, egérhang lenne. A szívem még mindig a torkomban dobog, és érzem, hogy az ujjaim vége egészen hideg. Izgulok, de nem tudom miért.
Hallgatózom, hátha hallok valami mást is, nem csak a festményeket, de nem, rajtuk kívül síri csend honol a környéken. Valószínűleg óra van, vagy talán ilyenkor már mindenki inkább a hálókörletében van. Fogalmam sincs, de be kell vallanom, egy kicsit örülök is, hogy nincs itt nagy tömeg, mert nem veszek el, és nem is néznek rám furcsán, hogy ilyen kicsi gyerekként mit keresek itt.
Ahogy várok, és kémlelek, tekintetem folyton visszavándorol a pontokra, így aztán egy idő után megint ott találom magam, nézve a szépen csillogó kövek vándorlását. Olyan bámulatosan gyönyörű a mágia, hogy nagyon, elveszek benne egészen, így hát nem csoda, hogy egy kicsit megugrok, amikor megszólítanak.
- Igazából egyiket se, vagyis mindegyiket. Nagyon tetszik, ahogy változik az állás.
Bár nem drukkolok egyiknek sem, fogalmam sincs például, hogy én melyik házba illek bele, vagy, hogy melyik házba tesznek majd. Nem drukkolok senkinek, és mégis mindenkinek. Idén még szabad ugyebár.
- Szia, Lili vagyok, az előkészítőbe járok.
Nyújtom a kezem a lány felé, hogy kezet foghassunk. Azt már látom, hogy nagyon szép szeme van, és azt is, hogy nagyon fáradtnak néz ki. Biztos nagyon hosszú napja volt. Néha én is elfáradok, pedig mi nem is varázsolunk, vagy repülünk seprűn. Valószínűleg, mint itt minden, ez is sokkal nagyobb itt. Fejemmel a homokórák felé bökök, miközben felteszem a legegyszerűbb kérdést:
- Melyik házba jársz?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=639317#post639317][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.11.15. 13:09[/b][/url]

- Én mugliszármazású vagyok. A szüleim és a testvérem varázserő nélküliek, nem örültek neki, hogy nekem van.
Egy kicsit érzem, hogy ösztönösen elhúzom a szám. Azt persze nem mondom el a lánynak, hogy anyáék már nem is emlékeznek rám, mert, hogy kitöröltettek az emlékezetükből. Így könnyebb mindenkinek, ezt mondták Elisa néninek, amikor eljött, hogy elmondja anyáéknak a dolgot. Végül – bár szerintem nem így tervezte – velem együtt távozott az életükből.
- Olyan, mint itt, csak mi nem varázsolunk. Mugli dolgokat is tanulunk, mint a számolás és a környezetismeret, vannak szakkörök, például tánc, meg foci, de van mágiatörténet is és elméleti bűbáj és bájitaltan. Utóbbin a múltkor már gyakoroltunk is, de pálcát csak akkor vehetünk, ha már elég idősek vagyunk hozzá, amikor már kijártuk az előkészítőt.
Ez az én egyik nagyon nagy szívfájdalmam is. Nagyon szeretnék már pálcát, de még mindig túl kicsi vagyok hozzá. Mondjuk állítólag már nem sokáig, szóval bízok a legjobbakban, ha már ilyen sok év eltelt, akkor ez az egy tanév már nem oszt, nem szoroz.
- Tizenhárom. Jövőre kezdem meg itt a tanulmányaimat itt.
Ezt a mondatot mások biztos nagyobb lelkesedéssel mondják, én viszont egy kicsit ijedt vagyok inkább. Ez egy olyan nagy hely, és bármennyire is elbűvölő, mégis inkább ijesztő egy olyan kislány számára, mint én.
- Milyen az Eridon?
A házakat már ismerem, tudom, hogy melyik milyen vérmérsékletű. Azt is tudom, hogy én nem vagyok alkalmas rellonosnak, és nagyon meglepődöm, ha végül oda osztanak be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=639715#post639715][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.11.16. 20:10[/b][/url]

- Őszintén megmondom, fogalmam sincs...
Egy kicsit el is húzom a számat, hiszen ez még mindig nem vigasztal meg. A kezeimet a zsebembe rejtem, és szembefordulok Leonórával.
- A helyzet az, hogy hiába meséltek már minden házról, úgy érzem, hogy nem illek sehova. Olyan, mintha mindegyik lennék, és mégis egyik sem. Mindenhova el tudom magam képzelni, és ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy bárhol is helyem lenne.
Nagyon sóhajtok a mondat végén. Kár, hogy nincs egy ötödik ház a fogalmam sincs ki vagyok embereknek, akkor nem aggódnék annyira, hogy hova is kerülnék, hiszen ha ide, akkor mondjuk azt jelentené, hogy még ki kell forrnia a személyiségemnek, hogy még nem vagyok száz százalékosan felkészülve arra, hogy házat választhassak magamnak. Még nagyon bizonytalan vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban, és fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán jó ötlet volt - e belekezdeni ebbe az egészbe ezelőtt öt évvel.
- És milyen érzés ide járni? Mennyire nehéz? Milyenek a tanárok?
Mindent szeretnék tudni, azért, hogy amikor már ide jutok, akkor mindent tudjak. Vannak tanáraink innen fentről, ők ott lent rendesek, de lehet, hogy csak azért, mert itt fent szokták magukat kikiabálni, vagy mert az igazgató bácsi megkérte őket, hogy velünk, kicsikkel ne kiabáljanak. Elég sok mindennel lehet magyarázni azt, hogy kedvesek, de szeretném tudni az igazságot. Ha mondjuk itt fent is kedvesek, akkor az már egy kis nyugalmat ad.
- Alig várom már, hogy megkapjam a pálcámat.
Ez az, ami tényleg a legjobban megmozgat. A múltkor, amikor ott voltunk a nagyfiúnál, akkor teljesen elbűvölt az, ahogy Alíznak keresik a pálcát, aztán végül meglett, éreztem, hogy még engem is megmelenget az egymásra találás öröme, és ezt szeretném már én is átélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=642761#post642761][b]Iványi Lili Athalie - 2016.11.26. 22:54[/b][/url]

- Persze, nem is attól félek...
De, igazából attól is félek, hogy nagyon nehéz lesz, és kibukok. Akkor tényleg nem lesz hova mennem. Ha innen kitesznek, mert nem tudok úgy teljesíteni, ahogy szeretném, akkor bizony nekem annyi lesz, meg egy bambi. Nem tartom valószínűnek, hogy valaki örökbe fogad, vagy, hogy ha mégis igen, akkor meg is tart, ha nem vagyok képes elvégezni az iskolai feladataimat. Elég bonyolult ez a helyzet.
- ... csak félek, hogy mi lesz akkor, ha már fel kell nőnöm. Ijesztő a felnőttek világa.
Meg már a nagyobb gyerekeké, a tiniké. Az a sok szerelmi bánat, és feladat, amikkel meg kell birkózniuk. Annyira sok minden, hogy nem is értem, hogy bírják azok, akik legalább egyszer nem törnek össze teljesen. Biztos ők nagyon erősek lelkileg. Én most már attól is megremegek, ha csak eszembe jut, hogy már eltelt az év fele lassan, és hamarosan fejemre kerül a süveg, hogy aztán beosszon.
- Szívesen körbenéznék, de Saci néni kérte, hogy ne kóboroljak el, szóval itt kell várnom rá, amíg vissza nem jön. Az igazgatóhoz ment be, valami papírokat hozott neki. Én kint játszottam, és megkérdezte, hogy van - e kedvem eljönni vele, így eljöttem.
Ezzel megválaszolom azt is, hogy a szüleimmel jöttem - e. Kevés esélytelenebb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy ők valaha is elfogadják ezt az egészet. Itt még az sem segít, hogy talán majd egy nap. Egyszerűen ki van zárva, és az, hogy nem emlékeztek rám, sem a varázsvilágra, csak azt erősíti meg, hogy ők ezt az egészet sosem lennének képesek megérteni. Eleve kiakadtak azon, hogy én hittem az unikornisokba. Annyira túlmentek ezek a dolgok a realista felfogásukon, hogy ha mellettük sétált volna el, akkor se hitték volna.
- Ilyenkor már nincs órád?
Kérdezek én is, hiszen nem árt felkészülni arra, hogy mi lesz, amikor ide kerülök.