Szokták mondani, hogy az első benyomás sokat nyom a latban, gyakran olyannak könyvelik el az embert, amilyennek gondolják az első pillanatokban, azon pedig változtatni igen nehéz. Elsős, az elsősökre meg talán ez különösen érvényes. Mégis valahogy a baj röhögve járkál a nyomában, hol kigáncsolja, hol kézen fogva mennek neki a világnak. A mostani az inkább a második opció. A klubhelyiségben valahogy odacsapódott a sötét oldalhoz ő is, ki tudja, hogy magától, vagy épp Nette vitte bele. Bár tény, hogy őt sem kell félteni ilyesmiben. Na meg egyből oldódott ő is jobban, ahogy meg lett kínálva üdítővel. Remek kombó a gyógyszerével, a fantáziája élénkebb, mint valaha. Ezért is masírozik valahol az első sorban, lebegtetve maga előtt egy-két kisebb festékes bödönt. Rettentő hasznos varázslat, amit az ilyen nyiszlett emberkéknek találtak ki, mint ő is.
Ahogy odaérnek a bejárati csarnokhoz, tompa puffanással landol a festék és néma mutogatással jelzi, hogy ott vannak ám. Minek beszéljen, ha Annelie pont felé nézett? Fapofával nézi közben a többiek ténykedését, bár a pazar hangulatvilágításra elnyílnak az ajkai kissé, de hamar rendezi az arcvonásait.
- Szerezzek kaját addig? - Mert az építkezés nem neki való. A kajához meg ért és szereti is a hasát. Ha meg már lett asztal, ne álljon ott csupaszon. Közben Nettére néz, hogy jön-e, vagy marad szájat tátani, ahogy ő tette az előbb.

Elemis kirándulásos gyűléses

Amilyen magának való volt világéletében, olyan hatalmas pálfordulást vett mióta itt van. Még fokozatosnak sem mondható a nagy átalakulás. Igaz, az első napokban másra nem is volt kíváncsi, mint a konyhára, meg a könyvtárra, a többi időt, meg egyedül töltötte, mert ehhez volt hozzászokva. Ahhoz képest mostanra jelentkezik minden hülyeségre, a Halloween partira is magától ment, még győzködni sem kellett. Viszont azért sosem fogja meghazudtolni teljesen saját magát. Nem gondolta túl a dolgokat, talán még az az egészséges izgalom sincs meg benne, mint társaiban. A táskáját is csak tegnap este tömte meg a legfontosabbakkal, át se nézte igazán, hogy megvan-e minden. Biztos magában, a leglényegesebb holmikat, meg beletömködte a zsebébe. Még szerencse, hogy az ágyát nem tartotta létszükségletűnek...
A megbeszélt időben már ott ácsorgott Nette szobája előtt, kissé karikás szemekkel és bozontos fejjel. Valószínűleg a fésűt a zsákjából is kifelejtette. De legalább nem akar megszakadni a súly alatt. Élelmes kölyök, a legfontosabb és legegyszerűbb varázslatokat már napi szinten űzi... ahogy most is teszi a lebegtető bűbájjal.
Teljes némasággal caplatott le Nette mellett a bejárati csarnokba, ahol egy tompa puffanással le is pakolta a táskáját. Ha a tanár úr felajánlja, köszöni szépen, ezer örömmel elfogadja a csomagmegoldó könnyítő bűbájt, hogy bírja az utat majd végig. Elég győzelem lesz neki az, hogy helyén maradt tüdővel érkezzen majd a táborhelyre.
- Jó reggelt. Tanár úr, az órák holnap kezdődnek majd, ugye? - Na igen, jobb biztosra menni. Ma úgy is biztosan használhatatlan lesz, csak a felderítő sétát ejti max meg a szállás körül.
Ahogy a választ és a bűbájt is bezsebelte, visszacaplat persze Nette mellé, közben azért köszön külön Fanninak és Lillának is. Már ha egyáltalán odafigyelnek rá.
- Gondolom a gyógyszer mellékhatása. Valamit valamiért. - Vállat von és elnyom egy ásítást közben, ha már ez került szóba.