Takarítós gönc

Nem csak én, már a prefektusok is unják, hogy állandóan összebalhézunk Kiliánnal akárhol vagyunk. Hetek óta nem láttam, szerencsére a csárdában és utána a játszótéren történt dolgok után nem loholt a nyakamban, nem is igazán láttam.
Aztán amikor összefutottunk, természetesen kötekedni kezdett, én meg megelégeltem. Szokásához híven nem akadt ki nagyon, de annyit pont elértünk, hogy valamelyik észrevegyen minket és a kiabálást. Hát szépen el lettünk küldve a bejárati csarnokba, mert hogy ilyenkor ott nagy a mocsok, takarítsuk össze.
Nem lett volna ezzel egyébként sok gondom, hogyha nem együtt raknak minket oda. Minél jobban igyekeztem nem odafigyelni rá az elején, annál jobban elvonta a figyelmemet a jelenléte. Egyszer majdnem hanyatt is vágódtam a kövön miatta.
Magamban morgolódtam amiért ennyire szemetek voltak velem, közben pedig térdeltem a fal közelében, a kefével súroltam az amúgy már csillogó követ.
A vállamon lecsúszó pulcsit feljebb húztam, hajamat fújtatva söpörtem ki a szememből. Direkt nem néztem Kilián felé, ő viszont megállt, ezt a hang megszűnésével állapítottam meg, na meg azzal, hogy nyomban meg is szólalt.
Ezzel még nem törődtem, hidegen hagyott a megjegyzése. Annak a kőnek csillognia kell. Ám egy kis várakozás után újabb duma hagyta el a száját amire ujjaim közül kicsúszott a kefe, szemeim kitágultak és értetlen pillantással néztem a falnak támaszkodó srácra.
- Mi van?! - mintha nem hallottam volna jól, úgy kérdeztem vissza. A válasz nem érdekelt, felpattantam, térdeim beleropogtak a mozdulatba, de nem érdekelt. - Fogd be azt a nagy pofázmányodat, vagy ledugom a torkodon a kefét - sziszegtem a fogaim között. Messze volt még a kiakadás-ponttól ez, de eléggé zavart, hogy még engem hibáztatott.

Takarítós gönc

Megráztam a fejem, értetlenül horkantottam egyet. A feltápászkodást követően csípőre tettem a kezem és mint egy vénember, lassan nyújtóztattam ki az elgémberedett végtagjaimat. Szerettem volna normális hangvételben válaszolni neki, de az agyam szerintem nincs rendes összeköttetésben a számmal.
- Senki nem kérte, hogy szólj hozzám. TE ígérted meg, hogy békén fogsz hagyni. Nem egy meg nem két hétig kellene betartanod - flegmán, szájhúzással feleltem neki, azt el is engedtem a fülem mellett, hogy értek semmit. Miért jön mindig ezzel?! Dehogynem értek, értek mindent. Nincs jobb szórakozása, mint engem szívatni, ennyi.
- Nem lehetne, hogy csendben legyünk egymás mellett és ne szólj hozzám? - kissé nyugodtabb stílusban, komolyan kérdeztem tőle ezt már. Azért nem mondom, hogy nyugodt voltam, csak nyugodtabb, mint eddig. - Te most le akarsz rázni? - szemöldökömet felhúzva mentem hozzá néhány lépéssel közelebb, ahol már elég közel voltam ahhoz, hogy elérjem kinyújtott kézzel. Igaz, nem volt szándékomban megérinteni, nem is tudom, mikor érintettem meg utoljára. Nagyon régen lehetett. Mármint a múltkori szorításától eltekintve. Pedig gyerekként állandóan együtt voltunk, szerettem hozzábújni ha féltem, meg akkor is ha nem. Mára ez már nevetséges...
Kezeimet karba téve fúrtam kékjeimet a tekintetébe. Ezzel semmit nem akartam elérni, csupán figyeltem, vártam.

Takarítós gönc

Nagyon éreztem a feszültséget kettőnk között. Ahogy rám nézett...tényleg úgy éreztem, hogy én provokáltam ki a viselkedését és egy másodpercig meginogtam, mármint nem fizikailag. Nagyon ritkán rám jönnek ilyen kis érzelmi rohamok, amikor el is felejtem, hogy mit tett velem. Szerencsére nagyon hamar visszazökkenek a "normál" kerékvágásba, az érzés emléke pedig fájóan vicces.
Tettem rá magasról, hogy a takarításnak még a tizede sincs meg, nem értem miért kellett ugyanarra a helyre beosztani minket. Na de ez is az én hibám, ki másé lenne, az én hibám az is, hogy megszülettem és nem egyedüli gyerek volt. Biztos, hogy ezért szökött el... Legalábbis anyuék ezzel magyarázzák, ami elég fájdalmas pont számomra.
Szinte vibrált körülöttünk a levegő, de nem a romantika miatt, hanem a feszültség, amit kiváltottunk egymásból, az a sok elnyomott érzés... Nem volt jó így állni vele szemben, felidézte bennem az első napomat az iskolában.
A szemezést mégis ő szakította meg, a tekintete hirtelen visszaállt. Legszívesebben a hátába tudtam volna rúgni a kijelentését követően, de nem tettem. Puffogva hátráltam a vödrömig, ott a hajamat a homlokomból kisimítottam. Hirtelen ötlet volt, ami ezután következett. Felemeltem a vízzel teli vödröt, egy nagy lépéssel közelebb mentem Kiliánhoz és hoppá, teeeljesen véletlenül a vödör tartalma az utolsó cseppig a nyakába és hátába zuhant.
- Kész - vontam meg a vállam ártatlan arcot vágva, szinte bociszemeket meresztettem rá. - Csillog-villog minden, kivéve Téged. Sajnállak - fogalmam se volt róla ekkor még, hogy mi fog következni, mit váltottam ki belőle a vizes támadással. Ennek ellenére álltam ugyanott, a vödörrel a kezemben. Ismét vártam.