Csengettyű

Nem bírtam aludni. Végülis nem volt annyira késő. Egész nap csak tanultam. Kicsit pihenni volt kedvem. Sétálni indultam. A folyosón gyertyával világítottam, mert elveszett a zseblámpám. Kissé feledékeny vagyok. Ha a fejem nem lenne a nyakamhoz nőve, azt is elhagynám. Na, nem baj. Nézegetem a falon lévő festményeket. Némelyik elég régi lehet. Páran elég szépre sikerültek. Én is festegetek, de csak hobbiból. Én nem vagyok ilyen ügyes. Vagyis ki tudja. Mintha lenne még itt valaki. Világítok a gyertyával és nézelődök.
- Van itt valaki?
Semmi hang. Megint körbenézek.
- Biztos nincs itt senki. Na, mennyünk tovább.
Elindulok, de az érzés nem szűnik. Hiába akarom magamnak bemesélni hogy nincs itt senki, nem sikerül. Kezd megfagyni a vér az ereimben. Nem vagyok egy félős ember, de ez kezd ijesztő lenni. Majd csak lesz valahogy. Sietősen elindulok a Levita felé, de nálam a sietős nem jelent semmit. Lassú gyerek vagyok. Nem nagyon iparkodom sehova. Van egy mottóm: időm annyi, mint a tenger. Inkább a halál mint hogy siessek.

Miközben próbáltam meggyőzni magam, hogy nincs itt senki, egyre erősebb lett bennem az az érzés, hogy van itt valaki. Nem vagyok az a félős típus, de most kicsit elkezdtem félni.
Amikor valaki megszólított akkor sikítottam egy hatalmasai. Halálra ijedtem. A sikolyomtól zengett a csarnok. Ennyire még soha életemben nem ijedtem meg. Egy kicsit hátraestem. Hamar feltápászkodtam, egy szempárt és egy vigyorgó szájat láttam. Egy darabig meg sem bírtam szólalni, de a végén sikerült. Szerintem örült neki, hogy sikerült megijesztenie. Az a csoda, hogy nem nevetett rajtam. De ha belegondolok nem is volt olyan félelmetes. Sőt egész aranyos volt utólag.
- Te meg ki vagy?
Kérdeztem a szempártól.
- Hogy kerülsz ide ilyen későn?
Ha most utólag belegondolok nincs is még olyan késő.
- Mi járatban erre?
Kérdeztem érdeklődve. Abban a pillanatban átfutott az az agyamon. Ő biztosan csak egy szellem lehet. Azok szoktak ilyen későn erre járni, és ijesztgetni a járó-kelő emberkéket a folyosón. Én egy cseppet se haragszom. Nem vagyok haragtartó személy. Sőt egyenesen örültem a társaságnak. Végre megismerhetek egy szellemet, életemben először. Ez a szerencsenapom.
- Örülök hogy megismertelek.
Szeretettel köszöntöttem az új ismerőst.

Végre kezdtem megnyugodni. Szerencsére nem egy gonosz hanem egy jó szellemmel hozott össze a sors. Kezdtem megörülni. Végre nem a tanuláson jár az eszem. Mint köztudott mindjárt itt a vizsgaidőszak és nem áll szándékomban megbukni. Végül is már szinte mindent tudok. Már csak egy kis gyakorlás kérdése. Ahogy megjelent előttem, már tudom, hogy egy aranyos cica. A nevét pedig a fejembe vésem. Csengettyű. Na, ezt is megjegyeztem. Minden nap tanul valami újat az ember. Ez csak jó. Ma is tanultam valami újat. Ahogy a hátam mögé, vagyis pontosabban a vállamhoz lebegett egyenesen kirázott a hideg. Már nem a félelemtől, hanem mert tényleg hideg volt. Ahogy látom tetszik neki, hogy féltem tőle, de már nem félek. Bizonyára kedves szellem. Az már kicsit sok volt, hogy a farkincáját a nyakam köre fonja. Ért hozzá hogyan kell az embert halálra ijeszteni. Túlságosan is. Az még ijesztőbb hogy ez is tetszett neki és boldoggá tette a tudat hogy ijesztőnek találom. De még amikor megkérdezte, hogy mit keresek erre, akkor igazán szívroham körüli helyzetbe kerültem. Pont a fülem mellett volt. Ráadásul az a sunyi hangsúlya. Megfagyott bennem a vér. Győzködtem magam, hogy ő egy macska és azok általában kedvelnek engem, de csak egy szellem. Végül válaszoltam neki.
- Csak nem bírtam aludni és sétálni indultam. Ez az én érdekes kis szokásom. Nem tévedtem el szerencsére. Tudom merről jöttem. Emlékszem a visszafelé vezető útra.
Amikor ezt elmondtam, végre kezdtem megnyugodni. Már nem annyira féltem tőle. A nyakam felé nyúlni viszont nem mertem. Azért olyan bátor nem vagyok. Abban reménykedtem, hogy hátha elenged.
- Ilyenkor mit szeretnél csinálni a kastélyban? Szívesen elkísérlek. Úgy sincs más dolgom.
Mondtam eléggé elszánt hangnemben. Hátha elkísérhetem, mert álmos még mindig nem vagyok. Egyedül meg nem nagyon szeretek lenni. Az túl unalmas. Mármint már akinek. Azért még mindig nem vagyok nyugodt teljesen. Végül is egy kis izgalom nem is árt. Legalább egyszer. És még úgy sem ismerem a kastélyt. Legalább akad aki körbevezet.

Már csak abban reménykedtem hogy hamar megnyugodok. Nem is olyan félelmetes ez a cica, pontosabban szellem cica. Ha belegondolok egészen aranyos, így utólag. Csak az a sunyi mosolya, meg ahogy belenézek a szemecskéibe, na, az már ijesztő. Kifejezetten örültem a társaságnak. Már félelem nélkül szóltam hozzá. Végül is elengedte a nyakam. Hálás voltam ezért. Utána is éreztem azt a hideget, mintha még ott lett volna, de sebaj. Lesz még rosszabb is. Talán.
- Milyen igazad van, hogy már aludni kéne. Még nem áll szándékomban. Főleg azért, mert akadt társaságom.
Ezzel a cicára célozgattam. Már megint ilyen érdekes társaságba sodort a szél. Mint mindig. Már szinte mindennel találkoztam, de szellemmel még nem. Szerencsére most volt a szerencsenapon, ma megismertem egyet, név szerint Csengettyűt. Milyen aranyos kis neve van. Szellemhez képest. Na ezt is megjegyzem, egy életre.
- Nem azért jöttem, hogy kalandot keressek. Azt hittem nem jár erre senki, helyesbítek élő lélek. Rád kifejezetten nem számítottam, de ha már itt vagyok. Izgalmas helyet még nem tudok, abban reménykedem, hogy majd mutatsz egyet. Szerintem nem esne nehezedre.
Már végképp megnyugodtam. Ebben a cicában nincs semmi ijesztő. Sőt inkább aranyos, mint félelmetes. Nagyon kedvelem a cicákat. Most már azt is tudom, hogy mindegy élő, vagy halott. Akkor is aranyosak. Minden nap tanul valami újat az ember. Ez is egy olyan nap. Ez a cica, helyesbítek szellem cica kitűnő tanár. Az iskolában eddig csak két szellemről hallottam. Mind a kettő kopogószellem. Na, ez nem is annyira számít. Bizonyára ő az egyik.
- Remélem mutatsz valami izgalmas helyet?
Kérdeztem a cicától miközben mosolyogtam rá. Tudom, hogy az én mosolyom nem olyan sunyi, mint az övé, de kezdetnek egész jó. Sok helyen nem jártam még a sulinak. Éppen itt az ideje.

Ez a macska, vagyis szellem, pontosabban kopogószellem, amire az imént jöttem rá, egy tünemény. Ez a macska az első szellem, akivel találkoztam és nagyon élvezem. Eleve imádom a macskákat. Ezek szerint a szellem macskákat jobban. Az ilyennel jó tisztában lenni. Nagyon élvezem a találkozást vele. Eddig. Belátom egy kicsit vicces, hogy azzal a festménnyel szórakozik. Attól még nem valami szép dolog. Előbb-utóbb majd megbékél a festmény, remélem. Ki ne szeretné ezt a macskát. Milyen igaza van a kalandról. Ahogyan beszél róla, olyan mintha mindene, az élete erről szólna. Imádom a szellemeket. Legfőképp az ilyen hozzáállásúakat. Ez a macska nagyon mókás. És nagyon ért az emberek halálra ijesztéséhez. Túlságosan is. Remélem van ideje rám. Szívesen hallgatom a hangját. Még a hangja, vagy is a hangsúlyai is érdekesek. Kiráz tőlük a hideg. Na, sebaj. Egy kis ijesztgetés nem árt senkinek. És kezdem élvezni. Az is bónusz, hogy ő is élvezi, hogy ijesztgethet. Ez engem is boldoggá tesz.
- Mindenben igazad van.
Megerősítettem a macska mondatait. Most kivételesen tényleg mindenben igaza van. Ezt nem csak azért mondom, hogy boldoggá tegyem. Végül is gondolom, hogy ez sikerült. Vagyis remélem. Csak az a kár, hogy mennem kell vissza. Még a végén büntit kapok, végül is ettől nem tartok. Sajnálom itt hagyni ezt a macskát, de muszáj.
- További jó éjszakát.
Elköszöntem, és elindultam arra, ahol lennem kell, az ágyam felé.