A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Visszatértem. Elnézve a csarnokot semmi sem változott. Minden ugyanolyan, mint régen. Ugyanolyan kicsinyes és szánni való. Csoda, hogy jóformán sehol se hallottak a Bagolykő Mágustanodáról a világban? Roxfort, Durmstrang, Ilvermorny - néhány név, amelyek jól csengenek a varázsvilágban. És a Bagolykő Mágustanoda? Egy pöcegödör is lehetne akár, annyira ismerik. De ennek most vége, eljöttem, hogy fényes elmém ismét beragyogja a kastélyt, és messze földön híressé tegyem az iskolát, ahová jártam. Mert az mégsem járja, hogy a volt iskolám ne a legjobb legyen. Nem mutat jól az életrajzomban.
Ahogyan merengtem a csarnokban, felsejlett bennem egy régi emlék. Itt támadt rám a három nyavalyás repedtsarkú annak idején. Sőt, mint később kiderítettem, negyedikként még az a nyomorék Alex is benne volt az akcióban. Az ő feladata volt, hogy alibit biztosítson a tényleges elkövetőknek, mert meg akarták úszni a büntetést. Tipikus levitás hozzáállás. Bármit is csinálnak, csak büntetés ne legyen, mert az a világ vége. Aznap hárman jöttek ellenem, mégis alig tudtak leteríteni. Nyomoroncok. Meg is lehet nézni, hogy mi lett velük. Ellenben én itt vagyok, olyan erősen, mint még soha. Nemhogy hárman, tízen sem tudnának elintézni. Akkor még a nyelvem és a pálcám nélkül meg voltam lőve, de ma már közel sem ez a helyzet. A nonverbális varázslást természetesen még diákként kitanultam, a pálca nélküli mágiát pedig az elmúlt időszakban sajátítottam el, miközben jártam a világot.  
Az emlék felidézése után odaléptem a faliújsághoz, hátha találok valami érdekeset. Csalódnom kellett. Csupa unalmas, közhelyes felhívás. Tükrözik a kastélyban lakók jelenlegi szellemi állapotát. Lesz tennivalóm bőven. Persze segíteni csak azokon lehet, akik akarják is, hogy segítsek. Nem fogok könyörögni senkinek, ha kell, elintézem, hogy kihulljon a férgese.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702324#post702324][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.17. 19:59[/b][/url]

Visszatértem. Elnézve a csarnokot semmi sem változott. Minden ugyanolyan, mint régen. Ugyanolyan kicsinyes és szánni való. Csoda, hogy jóformán sehol se hallottak a Bagolykő Mágustanodáról a világban? Roxfort, Durmstrang, Ilvermorny - néhány név, amelyek jól csengenek a varázsvilágban. És a Bagolykő Mágustanoda? Egy pöcegödör is lehetne akár, annyira ismerik. De ennek most vége, eljöttem, hogy fényes elmém ismét beragyogja a kastélyt, és messze földön híressé tegyem az iskolát, ahová jártam. Mert az mégsem járja, hogy a volt iskolám ne a legjobb legyen. Nem mutat jól az életrajzomban.
Ahogyan merengtem a csarnokban, felsejlett bennem egy régi emlék. Itt támadt rám a három nyavalyás repedtsarkú annak idején. Sőt, mint később kiderítettem, negyedikként még az a nyomorék Alex is benne volt az akcióban. Az ő feladata volt, hogy alibit biztosítson a tényleges elkövetőknek, mert meg akarták úszni a büntetést. Tipikus levitás hozzáállás. Bármit is csinálnak, csak büntetés ne legyen, mert az a világ vége. Aznap hárman jöttek ellenem, mégis alig tudtak leteríteni. Nyomoroncok. Meg is lehet nézni, hogy mi lett velük. Ellenben én itt vagyok, olyan erősen, mint még soha. Nemhogy hárman, tízen sem tudnának elintézni. Akkor még a nyelvem és a pálcám nélkül meg voltam lőve, de ma már közel sem ez a helyzet. A nonverbális varázslást természetesen még diákként kitanultam, a pálca nélküli mágiát pedig az elmúlt időszakban sajátítottam el, miközben jártam a világot.  
Az emlék felidézése után odaléptem a faliújsághoz, hátha találok valami érdekeset. Csalódnom kellett. Csupa unalmas, közhelyes felhívás. Tükrözik a kastélyban lakók jelenlegi szellemi állapotát. Lesz tennivalóm bőven. Persze segíteni csak azokon lehet, akik akarják is, hogy segítsek. Nem fogok könyörögni senkinek, ha kell, elintézem, hogy kihulljon a férgese.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702344#post702344][b]Lora Fontaine - 2017.09.17. 20:22[/b][/url]

Mint oly sokszor, most is csodálattal töltött el, hogy ez a kastély mennyire kiismerhetetlen és mennyi olyan kis részletet tartogat a számomra, ami csak arra vár, hogy a birtokomba vehessem és felfedezzem. Azonban ez a szellem, nemcsak bennem lapult ott, hanem egy közepes termetű, fekete szőrű, párizsis zsömléket kedvelő, boston terrier kutyafajtában is, kinek egyszerű megnevezése: Aladár volt és tulajdonképpen hozzám tartozott, az én házi-kedvencemként nyújtózkodott estétől-reggelig a Navine kastélyszárnyában.
Most is csak azért merészkedett ki kényelmes közegéből, hogy egy olyan kolbász illatú egérkét vehessen üldözőbe, akit már régóta kiszemelt magának és ezúttal nem akarta, hogy meglógjon. Hiába kérleltem, dobtam utána a papucsomat, hogy hagyja már abba ezt az erőltetett menetet, egyszerűen meggyőzhetetlen volt. Azonnal az üldözött nyomába eredt, és én, a kis hálóingemben a papucsom nélkül kényszerültem arra, hogy pillanatok alatt behopponáljam a kastélyt, Aladár nyomkeresői szándékainak eleget téve. Merthogy vannak olyan állatok, akik a tévedéseikből nem tudnak tanulni, és Aladár is pontosan ezek közé tartozott. Nyüszített, ugrált, vicsorgott én pedig szaladtam sebesen, szárnyaltam, akár egy nimbusz kétezres - utána. Nem igazán tudtam a környezeti tényezőkre figyelni, szinte összemosódott minden a szemeim előtt, mire Aladár egy furcsa alakba ütközött, akinek a láttán, felugrott és a lábán kiélte ösztönszerű vágyait, azaz párosodási tevékenységeket folytatott, az én hatalmas szégyenemre:
- Aladár, Merlin verje meg, hát szálljál le arról az emberről - üvöltöttem torkom szakadtából, majd mikor felismertem azt a tényt, hogy ez a férfi, lehet, egy újdonsült tanár a kastélyban, kicsit meghűlt a vér az ereimben és csöndben lesütöttem a szemeimet.
Ezt az ismerkedést, nem így kellett volna elkezdeni, de ez már így alakult...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702355#post702355][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.17. 20:45[/b][/url]

Szép nyugodtan olvasgattam a fali újságot, mire egy kutya teljesen váratlanul rámászott a lábamra, és félreérthetetlen mozdulatot tett.
- Tetves bolhazsák! - rúgtam le magamról dühösen. A szerencsétlen hangosan nyüszített fel a fájdalomtól. Nem érdekelt, úgy gondoltam megérdemelte, sőt további fegyelmezésre is szüksége lett volna, mert úgy látszott, hogy a gazdája - már ha volt - nem tanította meg a jó modorra. Egyelőre azonban megúszta ennyivel, mert megjelent a gazdája. Hálóingben és mezítláb. A pofám majd leszakadt, hogy ilyen megtörténhet egy "neves" intézményben.
- Név, ház, évfolyam! Gyerünk, bökd ki, amíg nem fogy el a türelmem. - szólítottam fel a kisasszonyt. Egy ekkora kihágás nem maradhatott büntetlenül.
- Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok? - kérdeztem meg aztán, jó lesz, ha megjegyzi a nevemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702360#post702360][b]Lora Fontaine - 2017.09.17. 21:01[/b][/url]

Aki szép nyugodtan olvassa a faliújságot, az gondolhatna arra is, hogy hiába foglalt a látószerve, a lába szabad és tökéletes arra, hogy egy olyan kutya,  aki ösztönszerű vágyait szeretné kiélni rajta - azaz párosodna -,  megtehesse, amit szeretne. Aladár már régóta nem találkozott olyan kutyalánnyal, aki elnyerte volna a kegyeit, de ez a tanár, eeeez különösen felkeltette az érdeklődését.
Amikor belerúgott, csak még jobban meghozta a kedvét egy gyors afférhoz, így csak egy pillanatra tántorodott meg, aztán visszamászott a lábára és felkúszott egészen az öléig. Nem tudom, hogyan csinálhatta, de számomra is rendkívül szégyenteljes és zavarba hozó pillanatokat okozott, ugyanis az öve alatt egy ilyen háromszög alakú geometriai alakzatban kezdte el nyalogatni, természetesen csak a nadrágját, ugyanis közelebb nem igazán sikerült jutnia a kívánt célponthoz.
- Aladár, Merlin szerelmére, könyörgöm, gyere vissza- kérleltem, de esze ágában sem volt visszajönni. A tanár persze, kiborult és méregvörös fejjel kérdezte, hogy ki vagyok és mit keresek itt ilyen késői órán. Igazából már épp megértettem volna, mikor büntetéseket helyezett kilátásba.
- Ne haragudjon, de most találkoztunk először és máris számon kér engem. Mégis milyen pozíciót szeretne itt betölteni? Csak nem börtönőrnek jelentkezett? - magam is meglepődtem, de először életemben kicsit erőteljesebben és határozottabban sikerült fellépnem a kelleténél, dehát miért is féljek egy olyan embertől, akit egyáltalán nem is ismerek? Még...
- Én is örülnék, ha bemutatkozna - folytattam tovább a bicskanyitogató viselkedést, minek következtében, én is helyre tettem volna magamat.
- Egyébként Lora, Lora Fontaine, Navine, Első évfolyam - tettem eleget az akaratának és keresztbe fontam a karjaim magam előtt. Időközben méregetni is kezdtem.
Vajon ki lehet ez a dühös pukkancs? Mire ő is felharsant, hogyha megtudom, akkor majd jobb belátásra térek, de egyelőre még ugyanazzal a nyugodtsággal álldogáltam ott, amivel érkeztem.  Csupán percek kérdése volt, hogy robbanjon a bomba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702383#post702383][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.17. 21:29[/b][/url]

A kutya csak nem nyugodott le, hiába kapott egy jól irányzott rúgást. De most már aztán elegem volt, sóbálvánnyá változtattam, pálca nélkül. Ez egy olyan átok volt, amit már egy elsős is tudhatott, pálcával. Pálca nélkül persze sokkal nehezebb mutatvány, de voltam már annyira dühös, hogy az érzést beleadjam egy egyszerű átokba. Az eb élettelenül ért padlót. Kíváncsi voltam, hogy vajon a gazdája felismerte-e mivel varázsolta el.
- Ez nem a te napod. - feleltem nagy fejcsóválás közepette, miután türelmesen végighallgattam a lány feleselését.
- A nevem Várffy-Zoller Róbert. Hallanod kellett rólam. Tanár vagyok - nyomtam meg, hogy rájöjjön, hol a helye. Jobban tette volna, ha visszavesz.
- Navine, gondolhattam volna. Legalább nem Levita. - mondtam mély lenézéssel a hangomban. Csak egy sárga lehetett ilyen elvarázsolt, hogy hagyja szabadon kóricálni a kiskedvencét.
- Hagytad elkószálni a kutyádat, feleseltél, és az öltözeted sem megfelelő. Legalább -10 pont büntetést kioszthatnék, és akkor még rendes voltam. - ijesztettem rá a lányra. De nem akartam a házát is büntetni, a szerencsétleneknek volt elég bajuk anélkül is.
- De kapsz egy esélyt. Lássuk, hogy mit tudsz, elő a pálcáddal! Szabadítsd ki a kutyádat! - szólítottam fel. Most kiderül, tanult-e valamit az iskolában. Még ha nem is jár sikerrel, legalább próbálkoznia kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702406#post702406][b]Lora Fontaine - 2017.09.17. 21:53[/b][/url]

Az már világossá vált a számomra, hogy ez a tanár, nem azok közé tartozik, akik kesztyűs kézzel fognak bánni velem, de arra nem számítottam, hogy ennyire dühös lesz és kiszámíthatatlanná válik majd.
Mikor a szemem láttára változtatta Aladárt egy szép tömb sóbálvánnyá, akkor annyira összeszűkült a gyomrom, hogy pillanatok alatt erős hányinger kerített hatalmába. Még szerencse, hogy távol állt tőlem, ugyanis, ha nem vigyázok, lehet, hogy lehányom. Kis baleset. Megesik.
- Maga ennyire nem szereti az állatokat? - kérdeztem valami olyan megrökönyödéssel a hangomban, mintha azokat, akik nem szeretik az állatokat, valóságos aszkabani bűnözőkkel lehetne összehasonlítani. Persze, nem, de egy olyan állatkedvelőnek, mint én, mit is akarunk elmagyarázni? Menthetetlen vagyok és voltam mindigis.
- Hooogy micsoda? - az égbe szöktek szemöldökeim, hamar erőt vett rajtam egy kisebb pánik.
Ő tanár? A francba Lora, mi a Merlinkét csinálsz itt, fuss, míg megteheted - hát igen, elérkezett a pont, amikor még lett volna választásom, dehát Aladárt nem hagyhattam itt, még a végén megöli és akkor én mit csinálok, hogy fogom meggyógyítani? Nem lehet, nem mehetek el innen - hoztam meg a döntést és továbbhallgattam a tanár egyre idegtépőbb szavait:
- Tudom, hogy nem épp ezt a fogadtatást várta, de ő csak egy kisállat, nem tehet róla, hogy ösztönei vannak - kezdtem a magyarázkodásba, ami egyelőre elég gyenge volt, de valami isteni csodának köszönhetően, hátha meglágyul a szíve az irányomba, legalábbis én rajta vagyok.
- Nem megfelelően viselkedtem az tény, de kérem, ne vonjon le pontokat a házunktól, és ha lehet, szüntesse meg a kutyámról ezt az átkot, még rossz nézni is. Természetesen nem tudok olyan bűbájt, amivel ezt orvosolhatnám - behódoltam hát, más alternatívát nem láttam, ami megoldhatta volna a helyzetet.
- Esetleg, ha gondolja, hogy korrigáljam ezeket a súlyos tetteket, a későbbiekben szívesen vállalkozom szorgalmik javítására. Persze, ha elfogadja - akár egy diplomata, csak ömlöttek belőlem a szebbnél-szebb és kívánatos szavak. Csak az a kérdés, hogy ezt hogyan reagálja le? Mindenesetre én próbálkoztam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702490#post702490][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.18. 09:47[/b][/url]

- Nem számít, hogy szeretem-e az állatokat. - úgy tűnhetett, hogy nem szeretem az állatokat, de egy kis fizikai fenyítés még nem volt halálos bűn, az utána bevetett átok pedig csak ártalmatlanította, de nem ártott a kutyának. Különben sem velem kellett most foglalkozni, ez csak elterelés lett volna a valódi problémáról. Miután a lány számára kiderült, hogy tanár vagyok, rögtön megváltozott a hozzáállása.
- A kutya valóban nem tehet róla. Hanem a felelőtlen gazdája, aki nem neveli megfelelően. - állapítottam meg a tényállást.
- Elég a mellébeszélésből! - szóltam határozottan, amikor a lány megpróbált lebeszélni a büntetésről. Élnie kellene az eséllyel, amit felajánlottam, de egyelőre tudatlanságot mutatott. Ugyan még csak elsős volt, de az alapok ismerete pont elég lett volna ahhoz, hogy logikus gondolkozással megoldást javasoljon a problémára.
- Mégis mi történhetett a kutyáddal? Bűbáj, átváltoztatás, vagy talán átok érte? - kérdeztem. Ha egy problémát megfelelő kérdésekkel közelítünk meg, akkor a válaszok könnyebben elvezethetnek a megoldáshoz. Ez egy olyan apró, módszertani fogás volt, amit bármikor be lehetett vetni. Csak a diákok nem feltétlenül szoktak maguktól rájönni erre. De hát ezért voltunk itt mi, tanárok.            
 - Nézz rá! Szorosan összehúzódott, kimerevedett végtagok, teljes mozdulatlanság. Mire utal szerinted mindez? - ez egy olyan helyzet volt, amikor az elméleti tudást gyakorlatban kellene alkalmazni. Persze nem volt biztos, hogy egyáltalán az elméleti tudás megvolt-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702689#post702689][b]Lora Fontaine - 2017.09.19. 17:26[/b][/url]

Oké - forgattam meg a szemeimet.
Neked lehet, hogy nem, de azoknak, akiknek az állatkáiból sóbálvány-tömböket kreálsz, szinte száz százalék, hogy igen - már hozzászoktam, hogy nem mindenki vevő Aladár huncutságaira, de ez a tanár - akinek még a nevét se tudom -, megérthetné, hogyha meg is nevelem, azt, hogy párosodni akarjék, nem tudom kiűzni belőle, nem vagyok én sámán. Vagy ha igen, miért nem szóltak nekem eddig erről? Hol van a bizonyíték, hogy nekem ilyen képességeim vannak?
- Ez nem nevelés kérdése, hanem inkább az ösztönöké - fakadtam ki egy kicsit hevesebben, mint azt várhatta. Otthon viszont azt tanították nekem, hogyha valami igazságtalanság ér, ne legyek rest, nyugodtan fejtsem ki a véleményemet, ígyhát én ezt is tettem, az már más kérdés, hogy ez mennyire legyezte a hiúságát - az újdonsült jövevénynek. Szívesen csicseregtem volna még, de meghallva a katonás vezényszót: Elég a mellébeszélésből -, elment a kedvem a csacsogástól.
Drágaságom? Ki beszélt itt mellé? Te ennyire nem látod a fától az erdőt? - a homlokomon kissé megszaladtak a ráncok, a gyomromban is feltámadt az idegesség szele, az igazat megvallva, nem láttam a helyzet megoldását. Az meg, hogy folyton azt kérdezgette, mi történhetett a kutyámmal, csak továbbfokozta a pánikot, mi a testemben, úgy keringett, mint az a folyékony kötőszövet, amit vérnek nevezünk.
- Valószínű, átok érhette, sóbálvánnyá változott szegény - törtem meg a hosszas csöndet, ha már ennyire kíváncsi arra, hogy vágom-e milyen rontással tiport Aladár gyenge kis érzelmi világába, hát tudom. De hogy hogy kell megszüntetni? Arról fogalmam sincsen. Félénken tekintgettem feléje, hogy mondjon már valamit, de ő meg se szólalt.
- Most komolyan még az se hatja meg, hogy egész évben segítenék magának szorgalmikat javítani? - elkeseredett tekintetemből még az elmebetegek is le tudták volna olvasni, hogy iszonyatosan kétségbe vagyok esve és belülről azt kiabálom, hogy segítsen már valaki, légyszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702694#post702694][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.19. 17:57[/b][/url]

A lány viselkedése nem tetszett, folyamatosan feleselt, csak nagy nehezen értette meg, hogy okosabban teszi, ha végre elhallgat. De hát navinés volt a szentem. Nekik legendásan lassú a felfogásuk, csak ezért voltam vele türelmesebb, mint amennyire türelmes általában lennék.  
- Remek! Látod, megy ez! - szóltam, mikor helyesem jött rá, hogy a kutyáját átok érte.    
- A sóbálvány átokról tanulnotok kellett idén. Gyerünk, támadj meg vele! - biztattam a lányt, hogy küldje rám az átkot, és közben eltávolodtam néhány méternyire tőle. Így válik rögtönzött gyakorlóteremmé a bejárati csarnok. A szemléltetés kedvéért én is elővettem pálcámat, és felkészültem a védekezésre.
A szorgalmi javítós ajánlaton viszont csak nevetni tudtam.
- Ugyan már, hogyan javíthatna egy porbafi*gó alsó éves szorgalmikat? Tanuld meg előbb rendesen használni a pálcádat! - mondtam a lánynak, hogy tudja, hol a helye.    
- Amúgy meg nagy ívben teszek a szorgalmikra. Időfecsérlés az egész, többet ér, ha gyakoroltok.- ez volt a velős véleményem. Persze nekem is lehet majd szorgalmikat küldeni, de a javítással nem fogok sokat vesződni. Arra valók a tanársegédek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702699#post702699][b]Lora Fontaine - 2017.09.19. 18:21[/b][/url]

Támadjalak meg vele, mi? Még csak az kellene, hogy már se Aladárhoz, se hozzád ne tudjak beszélni, még viccnek is rossz - a nemtetszésemnek jelet is adva, csóváltam meg a fejemet, hogy ez bizony nem kóser, én ezt nem akarom.
- Tanár úr, hogy kérhet ilyet tőlem? Köztünk akkora különbségek vannak, és a végén még, amennyire neheztel rám, képes lenne és azt mondaná, hogy én szánt-szándékkal átkoztam meg Önt, szó sem lehet róla - adtam tudtára a merlini felismerést, miszerint, ha fene fenét is eszik, én aztán elő nem veszem a pálcámat, hogy megvádoljanak azzal, hogy ártást küldtem egy nálam sokkal idősebb, pozícióban és rangban is feljebb lévő nevelőre. Ebből bizony nem fogok enni. Forró a kása, de nem fogom megkóstolni.
- Hogy mondhat ilyen jelzőket egy kisdiákra? Úgy hiszem, maga is volt hasonló élethelyzetben, vagy talán tévedek? - húztam fel a szemöldökeimet és csípőre tettem a kezeim. Időközben azért megtettem pár lépést hátrafelé, hogyha netán úgy hozná a sors, hogy megöl, még el tudjak menekülni, ugyanis nem tudtam, hogy mire számítsak.
- Kérem, változtassa vissza a kutyámat és engedje meg, hogy a hálókörletembe fáradhassak, azt hiszem, már jócskán elmúlt éjfél - foglaltam össze pár szóban azt, amire a legjobban vágytam. Persze, pont úgy nézett ki, mint akit ez rendkívül foglalkoztatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=702716#post702716][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.09.19. 19:02[/b][/url]

A jelzőm talán erős volt, de hát képtelen voltam visszafogni magam, azt látván, hogy mekkora magabiztossággal állt elém egy elsős, hogy majd ő javítja a szorgalmikat. Ezek után viszont lesújtva vettem tudomásul, hogy a lánynak esze ágában sem volt belemenni egy kis gyakorlásba. Most kellett volna a magabiztosság! Sajnálhatja, hogy nem élt az eséllyel, erőltetni ugyebár meg nem fogok senkit se.
- Rendben, legyen, ahogy akarod. Finite! - szépen hangsúlyozva mondtam ki a varázsigét, és a pálcamozdulatot is látványosan, követhetően mutattam be. Ha figyelt a lány, legalább ennyit elleshetett, jövőre előnnyel indulhat. A kutya kiszabadult.
- A büntetéstől ezúttal eltekintek, de ha legközelebb szabályszegésen foglak, duplán visszakapod. - a büntetés úgysem segített volna az igazi problémán.      
- Jó éjszakát! Gyakorolj sokat! - köszöntem el a lánytól, majd eltűntem a folyosókon. Tulajdonképpen nem is voltam csalódott, mert tudtam, hogy rossz a helyzet, és most meg is tapasztaltam. Lesz teendőm bőven, nagy szerencséje az iskolának, hogy itt vagyok. Vegyük mindjárt Lora esetét. Egy elsős diák, aki esélyt kapott extra gyakorlásra, de kihátrált. Bezzeg a szorgalmi javítás ment volna! Normális helyzet ez? Nem! Egy diának minden alkalmat meg kéne ragadnia, hogy varázsolhasson! Hiányzik a gyakorlat iránti szenvedély, pedig e nélkül semmit sem ér az elmélet. Többségében életképtelen, magolós könyvmolyok kerülnek ki innen. Tisztelet a kivételnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=703133#post703133][b]Lora Fontaine - 2017.09.21. 13:48[/b][/url]

Rendkívül megörültem, mikor láttam, hogy Várffy-Zoller tanár úr mégiscsak jobb belátásra bírja magát és egy Finite bűbájjal megszünteti az Aladár fejére nehézkedő súlyos átkot. Már épp hálálkodni kezdtem volna, mikor vonásai ismét megkeményedtek és újra azt a megvető hangnemet véltem felfedezni, amit a beszélgetésünk elején tapasztalhattam meg saját magammal szemben. Kicsit elfintorodtam, de azért végighallgattam, amiket mond, hiszen egy ilyen elsős kisdiák, mint amilyen én vagyok, mégis mi a merlini szakállkát tudna csinálni egy ilyen helyzetben? Hát semmit. Szépen tűr és nyel. Én is pontosan ezeket produkáltam. Egy pillanatra meg is dermedtem, hogy akkor most megszégyenültem, hogy nem tudom, mi ezeknek a sóbálvány-átkoknak a feloldása, s hogy sokkal jobban kellett volna teljesítenem, a rangban és korban is idősebb tanár előtt, de aztán sikerült lenyugtatnom magam, s ahogy a pozitív gondolatok partot értek a fejemben, köszörültem egyet a torkomon és szólásra emeltem ajkaim:
- Megértettem. Azért örülök, hogy megismerhettem, tartalmas időtöltés volt - mindezekre felszegtem fejemet és íriszieimet az ő íriszeibe fúrva némi elégedettség érzés is átjárta a testemet. Nem azért, mert olyan jól sikerült megoldanom a helyzetet, hanem azért, mert az ember a hibáiból is tanulhat, és előttem még mindig ott van a fejlődés lehetősége. Ha kicsit több időt és energiát szánok mindezekre, akkor a jövőben biztos pozitív irányba billen majd a mérleg nyelve, és akkor ismét összetalálkozhatunk a tanár úrral, és majd nem kell alulmaradnom. Legalábbis remélem.
- Jó éjszakát magának is - motyogtam csak úgy magam elé, ahogy távolodó léptei egyre inkább messzebbre csalták őt, a zegzugos folyosók útvesztőiben.