Kíváncsi voltam rá, hogy vajon mit tartogat az iskola számomra, mindig is szerettem tanulni és olvasgatni, ezért örültem annak, hogy Lilla után felvettek ebbe az iskolába. Gondoltam, hogy megkeresem a testvéremet, ezért is jöttem a bejártani csarnokba, mivel ő volt az egyedüli személy, akit ismerek itt. Részemről afféle menekülés volt ez otthonról, hiszen már semmi sem hasonlított a régi életemre, amikor még én játszottam a legfontosabb szerepet a családban. Lilla átvette ugyanis ezt a szerepet, szóval neki jutott a rivaldafény, amit őszintén szólva már nagyon untam. Sajnos a bátyáim is többet foglalkoztak vele a kelleténél, hiszen ő a legtökéletesebb a családban. Sajnálom, hogy ennyire megváltozott minden, úgy érzem, hogy egyelőre nem szeretnék magamhoz senkit sem közel engedni, mert abból úgyis csak a baj lesz. Semmi kedvem sincs újra koppanni, idáig a könyveim nyújtották legmegbízhatóbb társaságot és úgy érzem, hogy ez így is marad, bennük legalább sosem csalatkoztam. Az iskolába gond nélkül megérkeztem, a szüleim nagyon büszkék voltak arra, hogy a testvérem után én is itt koptathatom a padokat, a bőröndjeimbe mindent bepakoltuk közösen és így engedtek az utamra. Megérkeztem az iskolába cuccaimmal az oldalamon, miután beértem nagyon egyedül éreztem magam. Úgy volt, hogy Lilla fogad majd, de sajnos más sürgős dolga akadt, ezért saját magam kellett, hogy rájöjjek arra, merre is kéne mennem és mit is kéne csinálnom...nem volt egyszerű a helyzet. Már alig vártam, hogy meglegyen a saját kis zugom, hogy végre kipihenhessem magam, de egyelőre nem tudtam kiigazodni ezen a nagy területen, pedig legszívesebben már lepihentem volna a szobámban, annyira fáradt és kimerült voltam.

Kíváncsi voltam rá, hogy vajon mit tartogat az iskola számomra, mindig is szerettem tanulni és olvasgatni, ezért örültem annak, hogy Lilla után felvettek ebbe az iskolába. Gondoltam, hogy megkeresem a testvéremet, ezért is jöttem a bejártani csarnokba, mivel ő volt az egyedüli személy, akit ismerek itt. Részemről afféle menekülés volt ez otthonról, hiszen már semmi sem hasonlított a régi életemre, amikor még én játszottam a legfontosabb szerepet a családban. Lilla átvette ugyanis ezt a szerepet, szóval neki jutott a rivaldafény, amit őszintén szólva már nagyon untam. Sajnos a bátyáim is többet foglalkoztak vele a kelleténél, hiszen ő a legtökéletesebb a családban. Sajnálom, hogy ennyire megváltozott minden, úgy érzem, hogy egyelőre nem szeretnék magamhoz senkit sem közel engedni, mert abból úgyis csak a baj lesz. Semmi kedvem sincs újra koppanni, idáig a könyveim nyújtották legmegbízhatóbb társaságot és úgy érzem, hogy ez így is marad, bennük legalább sosem csalatkoztam. Az iskolába gond nélkül megérkeztem, a szüleim nagyon büszkék voltak arra, hogy a testvérem után én is itt koptathatom a padokat, a bőröndjeimbe mindent bepakoltuk közösen és így engedtek az utamra. Megérkeztem az iskolába cuccaimmal az oldalamon, miután beértem nagyon egyedül éreztem magam. Úgy volt, hogy Lilla fogad majd, de sajnos más sürgős dolga akadt, ezért saját magam kellett, hogy rájöjjek arra, merre is kéne mennem és mit is kéne csinálnom...nem volt egyszerű a helyzet. Már alig vártam, hogy meglegyen a saját kis zugom, hogy végre kipihenhessem magam, de egyelőre nem tudtam kiigazodni ezen a nagy területen, pedig legszívesebben már lepihentem volna a szobámban, annyira fáradt és kimerült voltam.

Somoskői Alíz
A mai napja eddig nagyon jól telt, és boldogan szökkdécselt a kastély falai között. Igaz, már nem kislány volt, de erre a gyerekes szokására mindig visszaszokott, mert ugyan megpróbált letenni e szokásáról, sosem sikerült. Pedig, ha foggal-körömmel próbálkozott volna, akkor sem lett volna hatása az erőlködésnek.
Ahogy, így szökkdécselt, és gondolatai csapongtak össze-vissza, látta, hogy a bejárati csarnokba került, ahol egy lány ácsorgott.
Hosszú, szőke haja a vállára omlott, és zöldes szeme csillogott hozzá. Hogy mi miatt, azt nem lehetett tudni, hisz' nem tanult, és nem is tanul okklumenciát, hogy ezt kiderítse. Valószínűleg izgatott volt, mert mindenki izgatott az első napján, de mégis. Jó dolog lehetne más fejével gondolkodni. Főleg, ha vizsgáztatják, akkor lenne a leghasznosabb. Mert, remélhetőleg valaki tudja a választ, és így ő is tudni fogja, mert úgy egyszerű lenne.
Végül, sikerült megállítania valahol a gondolatait, és köszönnie a lánynak.
- Szia! Új vagy? Gondolom igen. Az én teljes nevem Fazekas Lili Róza, de szólíts nyugodtan Lilinek, vagy Lilnek.- Ömlött belőle a szó, majd megállt egy kicsit, hogy a másik lány is szóhoz jusson.

Egyre izgalmasabb lett számomra az olvasmány, amit elővettem a bejárati csarnoknál, hogy kicsit kikapcsolódjak. Nagyon élveztem mellette a csöndet és, hogy senki sem zargat. Úgy éreztem, hogy az itteni könyvtár csak jó lehet majd, már nagyon vártam, hogy felkeressem, és valahogy éreztem, hogy az otthoni atmoszférára fog emlékeztetni, mármint arra, hogy a szobámban nyugodtan olvasgathattam, mert senki sem zavart meg, a családom tiszteletben tartotta, hogyha elvonultam tőlük. Most is ez a hasonló érzés fogott el, de nem tartott sokáig ez az idill, mert hirtelenjében egy ismeretlen lány zavarta meg a nyugodt, idilli olvasási tevékenységemet.
- Szia Lil...öhm... - pillantottam fel az olvasmányomból, miközben a lányra pillantottam, akiből először csak úgy áradtak a szavak. Sosem voltam az a szószátyár típus, úgyhogy nem is tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet. Nos, az illető bemutatkozott, ami kikívánkozott belőle, azt elmondta, úgyhogy azt gondoltam, hogy nyugodtan folytathatom az olvasmányomat, szóval a tekintetemet a lányról visszahelyeztem az olvasmányomra, hogy végre folytathassam azt, amit nemrég elkezdtem. A könyv számos újdonságot tárt elém, ezért izgalmas volt és ezért úgy döntöttem, hogy nem teszem vissza a táskámba a társaságom miatt, amíg el nem olvasom, még ha a fene a fenét eszi is. Reméltem, hogy a velem szemben lévő lány lenyugszik és ő is talál magának valami művet, ami leköti majd, ha esetleg hozott magával olyat, vagy tovább áll, de volt egy olyan érzésem, hogy hamis reményeket táplálok irányában ezen a téren, de nem adtam fel a reményt, hiszen a mondás szerint az hal meg utoljára. Minden erőmmel a könyvemre összpontosítottam, hátha észreveszi a lány, hogy én most olvasni akarok és jobb, ha nem piszkál.

Somoskői Alíz

Illedelmesen megvárta, hogy a lány végigmondja, amit szeretne, majd újra kinyitotta azt a kis csapot, amiből a szavak folytak ki.
- Amúgy Eridonos vagyok, másodéves.- Látszólag nem akarta abbahagyni a beszédet, és volt egy olyan érzése neki is, hogy még egy darabig beszèlni fog.
- Olyan jó újnak lenni. Vagy, hogy mondjam? Szóval gondolom érted. Ismersz innen valakit? Esetleg testvéred jár ide? Ténleg, van testvéred? Nekem van egy ikrem, csak ő fiú, Navinés. Meg van egy nővèrem, csak ő kvibli, a hugom -mert az is van- Róla nem derült ki, de szerintem ő is boszi.- Ezen egy kicsit elgondolkodott, hogy mégis, ez, hogy hangzott, de nem vonta vissza. Majd, észrevette a lány kezében a könyvet.
- Ó, mi jót olvasol? Megzavartalak?- Tette fel a kérdéseket, és szerinte az utóbbira az a válasz, hogy igen, mivel még nem derült ki, csak csöndbe maradt, és várt.

Számításaim sajnos nem jöttek be, mert a lány tovább folytatta a társalgásnak hitt fecsegést. Úgy éreztem, hogy levegőt sem vesz, annyira beleéli magát a mondandójába, reméltem, hogy azért egyszer a szóáradat végére ér. Mindig irigyeltem azokat, akiknek folyton akadt valamilyen beszédtémájuk, én sajnos nem tartoztam közéjük. Ennek kompenzálására megvolt az a képességem, hogy a sok szövegelésből kiszűrjem az általam fontosnak vélt információkat, úgyhogy megtudtam, hogy a lány az Eridonba jár, másodéves és két testvérrel rendelkezik. Igazából nem szoktam hozzá a bőbeszédű emberekhez, mert a két legjobb barátnőm is hasonló típus volt, mint én, ami azt jelenti, hogy félszavakból is megértettük egymást, ha pedig kommunikáltunk, akkor csakis a szükséges információcserére hagyatkoztunk. Érdekes, mert kisebb koromban többet fecsegtem, de mostanság nem igazán szeretek feleslegesen beszélni. Eltartott egy kis ideig, mire lereagáltam a sok információt, ami a lány szájából származott, és arra gondoltam, hogy akár könyvet is írhatna az alapján, amiket elmondott, azt legalább kiadják és az egész világ megismerhetné az életét, ha már ennyire a nyilvánosság elé akarja tárni.
- Van két bátyám és egy nővérem. A "Az Élő Világegyetem Könyve" című művet olvasom épp. Ami azt illeti igen érdekes olvasmány. Ismered Somoskői Lillát? Miatta vagyok itt, szóval ha ismered, akkor szólhatnál neki, hogy várja a húga. - Ez kicsit több információ volt, mint amit közölni akartam vele, de végül is Lilla miatt jöttem ide, mert megígérte, hogy elkísér az előkészítőbe, de egyelőre hiába vártam rá, még sehol sem volt, ami némi rossz érzéssel töltött el.

Somoskői Alíz

Amíg levegőt vett, megvárta, hogy elmondja a lány, és közben magában szidta, hogy ilyen jellemmel lett megáldva. Mindig is sokat beszélt, amit bátyja nem győzött a tudtára adni, amit most meg is értett. Igazából sajnálta a lányt, hogy úgy lerohanta, mert mégis csak új, de a válaszon meglepődött. Azt hitte, hogy egyke, vagy ilyesmi, hogy ilyen csöndes. Nem hitte volna.
- Várj csak...- Itt egy kicsit elgondolkozott a név hallatán, mert biztosra vette, hogy ő is benne van a névsorban- bár, ez nyilvánvaló volt- és végül eszébe jutott, hogy hol is láthatta.
- A testvéred Rellonos, és másodikos? Ugye?- Igen, ami azt illeti, minden évben megnézi a névsort, és így nagyjából tudja, hogy ki hogy- illetve hol- van.
- Szívesen segítenék, de szmélyesen nem ismerem, úgy, hogy, sajnos nem tudok ebben segíteni. Meg amúgy sem tudnék semmit sem tenni, mert ő ugye Rellonos, én meg pont nem.- Jó, ez így lehet, hogy viccesen hangzott, de így volt.
- Te szereted az állatokat? Én nagyon! Van egy lovam, meg két macskám, meg lehet, hogy kapok egy kiskutyát, ha elvégzem a sulit, ami ugye nem most lesz.

- Igen, stimmt. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetsz a hasznomra. - sóhajtottam egy nagyot lemondóan a dologról, hiszen úgy tűnik, hogy hiába vártam a testvéremre, de adtam neki még egy kis időt, hátha megjelenik idő közben, bár tudtam, hogy kicsi rá az esély.
- Nem, nem igazán szeretem őket. - feleletem a lánynak, hátha lelombozom kicsit a lelkesedését az állatos megnyilvánulásai kapcsán. Igazából kedveltem az állatokat, volt egy hörcsögöm is, amit sajnos otthon kellett hagynom, de ezt nem kötöttem az orrára, mert még alig ismertem őt, és nem voltam az a típus, aki az első alkalom után bárkinek is megnyílik. Újból magam elé helyeztem a könyvemet, hogy folytathassam az olvasmányomat, valahogy a világegyetem témája jobban vonzott mint az üres csacsogás, ráadásul kissé feszült is voltam amiatt, hogy a nővérem nem képes megjelenni a megbeszélt időpontban. Sose szerettem azt, hogyha elterveztem valamit és nem úgy alakultak a dolgok, azt pedig kifejezetten utáltam, hogyha valaki nem tartotta be a nekem szánt ígéretét. Úgy tűnik nem volt mit tenni a várakozáson kívül, úgyhogy újból belemerültem a könyvbe. Miután végeztem az egyik oldallal és épp lapozni akartam kicsúszott a kezeim közül a mű, úgyhogy a földön landolt hősi halált halva, bár igazából semmi baja nem történt, csak kicsit poros lett.
- A fene! - mondtam hangosan, majd hozzátettem:
- Nem értem, hogy miért gyártanak ilyen csúszós felületű borítókat, csak a gond van velük!
Nem tudtam, hogy ez mennyire érdekli a lányt, de úgy voltam vele, hogy mivel csak ő van itt velem, ezért neki mondom ki azt, ami épp foglalkoztat, vagy épp bosszant, az már kevésbé érdekelt, hogy mit fog rá reagálni, mert a lényeg az volt, hogy kiadhattam magamból ezt a kis bosszúságot. Igazából ez egyáltalán nem volt valami hű de nagy dolog, csak én láttam annak.