Balassa Zombor

Sokszor van mostanában, hogy nem tudok aludni, úgyhogy előtte fennmaradok hajnal egyig és dalszöveg írásba temetkezem. Legalább három irány közt oszlik meg a figyelmem folyamat: az apám, a tanulmányi utam, a költözés. Fel kell nőnöm egyszer. El kell hagynom a Bagolykövet. De hogy legyek rá képes, ha alig ismerem az otthon fogalmát? Hajnal egykor fekszek. Alszok négy órát... aztán kelek fel. Előző napom rutinja nagyon hasonlóan alakul., azonban ma annyi változatosság van, hogy reggeli után napomat a mosdón kezdem térdelőállásban. Nő rajtam a stressz és nem vagyok hajlandó még magamnak se beismerni. Mit gondolnának rólam, ha beadnám a derekam? Szépen kezdem az évet, igaz? Túlhajtással. Agyalással. Gondolataim pontosan olyan iramban cikáznak bennem, mint a mosogatótálba ömlő víz amivel arcot mosok. Ki kell néznem valahogy és nem eshetek szét rögtön a legelején. Valahogy elvergődöm Kállay átoktörésére. Aztán LLG Haladó. Egész nap olyan sápadtnak titulálnak, mint akit féltenek, hogy mindjárt összerogy. Ott azért nem tartunk, én igyekszem ezt a tanerők tudtára adni, de nem hiszem, hogy különösen bevennék. Ebben a hangulatban slattyogok a Rúnatan terem felé, magam mellett fáradtan lógatott lapát kezeimmel. Fekete hátizsákom hanyagul egy vállra. Beletemetkezem a saját kis világomba és fel se tűnik, hogy elmegyek mellette. Csak az émelyítő morajt hallom, a kellemetlenül hangossá váló  sugdolózást amivel a portrék rólam beszélnek. Várjunk csak... Hirtelen megállok. Perifériámból egy magát legyező hölgyemény tűnik fel. Ösztönösen hátizsákom pántjára fogok jobb kézzel. Elkapom tekintetét és farkasszemet nézünk. Rám pislog néhányszor, majd undorodva elfordul, megszakítva a kontaktust.
Remélem fennakad egyszer valamelyik fán azzal az ötven kiló gyönggyel a nyakában!
Ha ez nem lenne elég, még nekem is jönnek. Arra sincs különösebb energiám, hogy felháborodjak, inkább csak meglepődötten felhördülök amikor a vállaink összeérnek. Lepuffan a táskája is és akkor már ijedtebben nézek oda, mert attól félek, hogy esetleg figyelmetlenségből én mentem neki annak a valakinek, teljesen felborítva.
- Ne haragudj! - hebegem kórusban az ő bocsánatkérésével. Nézzük egymást egy darabig. Iskolai egyenruha van rajtam, meg olyan acélbetétes bakancs, hogy szerintem minden lépésemtől berezonál szerencsétlen folyosó. Még a jelvényt is viselem, mivel hát ugye kötelező. Remélem azért nem hiszi azt a srác, hogy megbüntetem. Emberevő se vagyok tudtommal. Megkönnyebbülten fellélegzem - Zombor!
Tudom, hogy neki most egész biztos nem fog beleférni, de attól még barátságosan megszólítom, mert én nagyon is örülök annak, hogy láthatom. A soproni koncert másnapján találkoztunk. Ott volt és nézett minket. Aztán leálltunk beszélgetni. Nagyon röhögtem, amikor kiderült, hogy a Bagolykőbe járunk mindketten, de tudod, ott vájkált bennem az egészséges szkeptikusság, egészen a jelenünkig, hogy mi van, ha nem? Van nálam valami, amit adni szeretnék neki, egy lap, de esélyt se hagy, hogy ebbe belekezdjek. Máris fura kéréssel rukkol elő. Némán mérlegelek egy darabig. Jogos a kérése,, és megerősíti előbbi felvetésemet, hogy én lehettem a hibás, szóval arra a logikus következtetésre jutok, hogy a kérése jogos és eleget is teszek neki.
- Tudtam, hogy valamit hallottam - lehajolok félig térdelő állásba. Megvizsgálom közelebbről a táskát. Áttapintom ott, ahonnan a fura üvegcse törés jött. A táska elején, viszonylag az alja felé érzek nedvességet. Fintorogva el is veszem onnan a kezem - Hát valami tényleg eltört, de ez nem tinta. Fura szaga van, nézd csak meg!
Odatartom elő a kezemet, győződjön meg róla ő. Az ujjaim színtelenek. Ha ez tinta lenne, akkor már feketére vagy kékre színezné. Netalán piros, de ki az, aki a tanárokon kívül azzal ír?

Balassa Zombor

Abszurdnak hat, hogy visszakérdez, ezért automatikusan zavart mosolyra húzódik a szám és alig észrevehetően fejemet is megcsóválom. Mást nem ismerek ezzel a névvel és még az egyedi a legszebb szavam rá. Megfordult a fejemben, hogy rákérdezzek, az anyja direkt hagyta-e le az s-t a nevéből amikor adta neki, de biztos bunkóságnak venné, holott csak az őszinte kíváncsiság hajt. Meg egyébként is inkább segíteni akarok, mint az idejét húzni a következő óra előtt, úgyhogy marad az ő oldaltáskájának elmélyült tanulmányozása. Arra azért felpillantok a procedúra közepén, ahogyan a nevemet emlegetni próbálja. Sok minden voltam már az évek során, lassan meg se kottyan, hogy elrontják, ezért vagyok kb. mindenkinek csak Steph. Misi a Rellonba jár (idén lett elsős MT-s) és odahívott a barátainak bemutatni. Nem értettem miért fagytak úgy le a pillanatig, mikor Misi elmagyarázta, hogy Stephanie-ként mesélt rólam Stephen helyett. Egész. Addig. A percig. Not gonna lie, azt hittem ott akkor megfojtom a srácot és fennhangon leüvöltöttem a fejét, hogy ne így próbáljon felvágni, ha meg úgy érzi, hogy barát helyett barátnőre van szüksége, azt Armanddal beszélje meg! Néha el se hiszem, hogy az a gyerek a bandám szent és sérthetetlen tagja. Na de majd én helyre teszem vele amit meg amikor kell, addig csak a rosszakarói maradjanak tőle távol. Végül is háborút nem nyitottunk belőle, még elmentünk Sopronba is, ahol a saját számaink szóltak tiszta szívből. Zomborral kapásból jókat beszélgettem a koncertünk végén. Mivel vele volt néhány tag, nem akartam sokat zavarni, de a köztünk váltott szavak épp elég emlékezetesre sikerültek, hogy azt a pillanatot sose felejtsem el.
- Nem para - vigyorodom el. Jobban zavar az ujjaimra került rothadó tojásszag, ezt az isten se mossa le rólam. Zombor szerintem csak ront azzal, hogy az ujjaimról törli le nagy szorgosan zsepivel a löttyöt, viszont a szándékot értékelem. A fehér anyagot hamar átitatja a különös nedv, és a fiú szavaiból az is kiderül számomra, hogy bájitalról van szó.
- Köszönöm. Ha azt akarod, hogy higgyen neked, hagyd úgy a táskád, ahogy van. Addig ne is nagyon nyitogasd, különben a végén még kipotyog pár üvegszilánk - mondom ezeket higgadtan, és néha a szemébe nézek, néha leveszem róla, ne érezze úgy, hogy mereven bámulják őt. Közben kifújom magamat. Felegyenesedek. A tekintetemben láthatja a kimondatlan kérdést: Mire kell az neked? Nyugodt és szorgos ember, de nem az akinek tanulási vagy lelki gondjai lennének. Ettől függetlenül mindez nem kizáró ok, hogy ne lehetnének neki is bajai amiről mással esetleg sosem beszélt. Ha még nem állt volna fel magától, nyújtom felé a jobb kezem, hogy felhúzzam magamhoz.
- Nem, én is szétszórtan! - röhögök a saját kínomon, haver - Ma reggel nem bírtam tovább és kidobtam a taccsot! Heeey, mi lenne ha összekötnénk kellemest a hasznossal és a közelgő óra előtt elkísérnélek a gyengélkedőre?

Balassa Zombor

Zombort a koncerten láttam először. Azóta kevésszer beszéltünk. Kevés  előismerettel rendelkezem róla róla azon kívül amiket nemrég említettem. Annyival árnyalódik a kép, hogy az iméntiek folytán szétszórtnak látom, ami lehet attól is, hogy rossz napja van, mint nálam a stressztől előjövő hányinger. Egy szürke egér az iskola alagsorában és mégis milyen ironikus, rajta tovább tartottam az alkoholtól kába kék tekintetemet Sopronban, mint bárki máson aznap. Engem nem érdekel, ki hogy öltözködik, noha persze nekem is van ízlésem ami alapján másokat bírálok. Sose fogok atléta trikóban és kilyuggatott farmerban mászkálni láncokkal, ahogy az oversized kertészgatya sem esik a preferenciáim közé. Ugyanezt másokon lazán elviselem, mivel az egyéniségükhöz hozzátartozóik az öltözködés. Felemelem magam elé a jobb kezemet, megforgatom. A bőr és körmök épek.
- Nem érzem, hogy marna, nem - csóválom a fejemet olyan szkeptikus kifejezéssel, hogy hát csak nem olyan őrült Zombor és mászkál valami komolyabb kémiai vegyülettel a táskájában. A szag kiborítóbb, kimondani se kell, a záptojás és romlott szilva összeturmixolt elegye.
- Lehet a nap további részét el kéne engednünk inkább. Így tényleg nem mehetsz be - felelem rá fejemet csóválva, de én is nevetve - A táskád azonban remek fegyverként is lehetne használni. Aki elé tartod, annak leradírozod egyből a szemöldökét. BWAAM, még csak pálca se kell. Easy.
A humor a legjobb megoldás jelen helyzetünkre. Oldja a feszültséget és teret ad ötletelésre, hogy mégis mit lehetne tenni a helyzet javítására. Nyilván nem gondolom komolyan, hogy hagyjuk a sulit a picsába, max. elmegyek vele a mosdóba és segítek kimosni a táskazsebét, a buta libáknak meg adok vele egy lehetőséget, hogy kitöltsék az unalmas idejüket velem. Őszinte, szívből jövő mosollyal teszek rá magasról. Aggódom a fiúért, meg én se vagyok a legjobb formámban. A viccelődés megy, mögötte azonban nagyon erősen tartom magam, hogy egy pillanatra se szűrődjön ki, hogy Kis Vukk távozása se könnyített rajtam. Amikor kezemhez ér, átfut rajtam egy hullám, ujjhegyemtől át a vállamig és aztán továbbterjed a mellkasomba. Hirtelen jövő. Olyan, mint az áramütés, rendesen zsibbad tőle a karom, de nem úgy, hogy egyből el akarnám rántani.
- Rémálmok? - A legépkézláb gondolat, ami felvetül bennem, nem tudok másra asszociálni így hirtelen. Hagyok elég időt válaszolni, aztán rá is térünk arra, hogy nekem mi bajom - Nem, a kaja itt mindig nagyon jó. Eh, kicsit összecsaptak a hullámok fölöttem.
Igen, végül is leírhatjuk így a növekvő stresszt a továbbtanulástól, egy hosszas gyászidőszakot, és a félelmet, hogy nem tudom hol fogok lakni vagy mennyire kötök ki rossz lakótárs mellett. A jövő néha megijeszt, és inkább a rosszat, mint a jót látom benne először.
- Zombor, ne hülyéskedj! - szólok rá. Kezemmel automatikusan fejéhez nyúlok. Valamiért az a hülye gondolatom támad, hogy úgy összeborzolnám a haját, de azt általában utálják vagy félreértik. Úgyhogy csak jobb vállára helyezem a kezem nyugtatólag - Ha feltartanál, nem ajánlottam volna fel.
Törzsemmel a gyengélkedő irányába fordulok és el is indulok, remélhetőleg Zomborral a jobb oldalamon.
- Ha gondolod, útközben kezdhetünk valamit a bűzzel. Kétlem, hogy egy szimpla Suvickus megoldaná, de a sulis szappannal sok szart kiszedtem már a ruhámból - közben meglapogatom nadrágom jobb zsebét. Nálam van valami, ami  a világoshajút illeti.