Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=854078#post854078][b]Rothstein Elektra - 2022.10.10. 15:02[/b][/url]

Első napjait egyszerre jellemezte a nosztalgia és a friss élmények hullámzó váltakozása. Tanárként aposztrofálva magát igyekezett egy olyan új attitűdöt kialakítani a diáksággal szemben, mely méltó tantárgyához. Vajmi kevéssé lehet olvasni arcáról és gesztusaiból tanítási időben. Azonban annak végeztével enyhült ez a tartózkodás, hogy helyét visszaadja a nőnek, aki egykori rellonosként kószálhat, immár szabadon és kötetlenül egykori alma materében. Így hősnőnk nem tudta megállni, hogy fel ne keresse diákkori kedvenc helyeit, ahová emlékei fűzik. Kezdve a monogramjával vésett padot a Mágiatörténet teremben. Újra felfedezte a Kastély minden szegletét, érzékszervei mondhatni elteltek az ismerősen ismeretlen látvánnyal, zajokkal és textúrákkal. Vékony ujjaival ma épp a freskókkal és a folyton fecsegő dámák portréival díszített folyosó oszlopait sorjázza. Tapintásuktól mosoly suhan szép ívű ajkára. Az a fajta, melyet látva bárki megmondaná, hogy viselője lelki szemei előtt szép képek idéződtek. Elektra éles metszésű arca szinte megfiatalodik, hiába hord elegáns öltözéket a tanoda falai között. Hűen önmagához, talárt persze egyáltalán nem vesz fel. Ezen a napon is csupán fekete blúzt, szürke kosztüm nadrágot, vállára vetve kedvenc bőrkabátját viseli. Lapos talpú bokacsizmája csendes, puha léptet kölcsönöz számára. Mondhatni észrevétlen halad mindaddig míg meg nem pillant valakit alig két lépésre maga előtt. Azonnal felismeri, bár szívébe édesbúsan nyilall a fájdalom, a férfi látványától való megdöbbenés elmos minde érzést. - Veled meg mi a fene történt?! - szólal meg kemény tónusú hangon, melyben az emberségből fakadó aggodalomtól több nem hallatszik. Elfogadta a férfi döntését, hogy nem jött el hozzá Görögországba, hanem helyette ő maga is elutazott. Volt felesége viselkedése után érthetőnek is tűnt, hogy Hege nem tudta elfogadni Mark iránti kialakult érzéseit. Nehéz volt, de megtanult kettejük nélkül, ismét egymagában a lányának és hivatásának élni. Egyetlen okból érez csupán fájdalmat Elektra lelke mélyén. Mégpedig amiatt, hogy a férfi nagy szavainak és igéreteinek ellenére, mégsem kellett neki eléggé. Talán sosem kellett, ám ezen kár volt örlődnie. Hiszen ami elmúlt, el kell engedni. Még ha így, a közelében nem is lesz egyszerü.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=854632#post854632][b]Rothstein Elektra - 2022.10.19. 10:30[/b][/url]

Vonásai megenyhülnek, mialatt sötét, kifejező szemeiben az őszinte aggodalom zsarátnoka gyúl ki ösztönösen. Végigméri a szívének egykor oly kedves férfit, s mondjon bármit, hősnőnk tekintete az arcán állapodik meg, melyből már, szakmai ártalom okán is, azonmód olvasni igyekszik. - Akkor most azt mond el, valójában mi történt, mert szörnyen nézel ki...Nagymenő - ejti ki csendesen a megszólítást. Szándéka szerint nem hívja többé Hegének. Könnyebb a távolságot tartania, ha a kommunikációban is megteszi. Visszaminősítette a vele szemben állót? Igen. Azonban ez mindkettőjük érdeke. - Köszönöm - mosolyodik el szinte alig láthatóan, hogy azután tovább beszéljen. Nem lép közelebb, nem öleli meg Marcellt, pedig tudja jól, ez volna az útjuk egymás felé. Ugyanabba a folyóba kétszer...sőt harmadjára már tényleg nem szabad belelépnie. Tehetnének új fogadalmakat, hogy azokat újra megszegjék, s ez szívükben egyként döfne megint kést. Te pedig már nem vagy az Eridonosok házvezető helyettese...Elhagyod a várat, aztán a várost is végül? Nincs már semmi, ami ide kötne? - kérdezi remegő hangon, melynek tónusa komor sötét, mint a gyász, melyet már Elektra régi barátként üdvözöl. Ott oson nap nap után nesztelen, háta mögé húzódva, hogy olykor szárnyként vállára hulljék, ám nem feleleli, mint inkább újra és újra a porba veti. - Miért nem jöttél utánam? Mit értek a nagy igéreteid? Mit értek az én szavaim neked? Volt egyáltalán értelme ennyi évet arra áldoznunk, hogy egymás lelkében szinte helyrehozhatatlan károkat okozzunk? - kérdezi meg mégis mindazt, amit talán nem kellene. Arca kifürkészhetetlen marad, de pillantásán érződik kérlelhetetlen szomorúsága. Megnyugvást keres, hogy végre Marcell is belássa azt, amit neki is csak kínok és könnyek árán, magányosan, őt várva töltött tengerparti éjaszakák sora után sikerült. Nem kellett eléggé a férfinak. Ahogy egykor, úgy most sem, s ez nem változik meg soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=854669#post854669][b]Rothstein Elektra - 2022.10.19. 13:27[/b][/url]

Szép ívű ajka megrándul nevének becézésére, mely oly ismerősen cseng. Egykor ezért az egyetlen szóért kész volt szembenézni a Halállal, mert azt hitte elvette tőle a szerelmét. Nem bánta meg, s újra ugyanezt tenné akkor is, ha ez lenne a vége a történetnek megint. Áldozatok, cselekedetek és bizalom. Kegyetlen szentháromság, melynek híján egy kapcsolat nem létezhet. A legerősebb halhatatlannak hitt szerelem sem képes ezek nélkül életben maradni. Most már tudja jól, hisz a Sors megtanította ezt a leckét. Hoztak egyként áldozatokat? Talán. Cselekedtek, amikor arra szükség volt? Meglehet. De a bizalom már hősnőnkből egy ideje odalett. Nem maradt más a helyén csupán a remény, ám arról is lemondott Zákinthosz szigetén. - Engem sem ment fel, hogy vártam rád minden áldott nap, hátha eljössz hozzám - mondja csendesen. Hiába a szakmai sikerek, Elektra lénye már nem ragyog úgy mint akkoriban, amikor a Piacon találkoztak. Kihunyt benne valami, amit talán senki sem tud újra feléleszteni. Lelke melegénél nem lel menedéket senki. Sajog a szíve, szinte hallatszik miként roppan rianó jégként, s képződik megannyi repedés megtépázott, egyenetlen felszínén. Szenved belül, mert míg él fájni fog hősnőnknek az, ami történt. Maradj... - sóhajtja a szót, mint imát, majd lehajtott fejjel vesz mély lélegzetet. Körülöttük minden üres. A dámák csacsogása puszta zsongás. Figyeli a férfit, ahogy mozdul, s mozdulna ő is tükörképeként, de megálljt parancsol belső hangja. Régen mennyit narálta, s most lásd hosszú hallgatás után ismét beszél. Azt susogja bár nem szabadna, mert csak ugyanaz lesz a vége megint, egy érintés még kell. Egy utolsó. Ekkor hallja meg a mondat végét. - Bárcsak eljöttél volna...Minden rosszat legyőzhettünk volna Együtt...De neked én mindig csak a második opció voltam. Ez fáj úgy, hogy néha lélegezni sem tudok...Mert nem értettem és nem is fogom. De tudod beletörődtem. Már nincs bennem tüske, de bizalom sincsen... - mondja ki végül azokat a szavakat, melyek megszabják ettől a perctől életük útját, majd kisvártatva ismét megszólal. - A szívemben mindig lesz számodra hely, ez sosem változik bárhányszor okozunk is egymásnak csalódást... - telnek meg könnyekkel lélektükrei. Égetik őket de próbál nem engedin nekik. - Milyen rossz hírt kaptál? - tereli a beszélgetést finoman, s mert gondoakodása, odaadása nem valami szerkezet, mely csak úgy kikapcsolható. Lépései ösztönösek és halkak. Karnyújtásra van a férfitól, ujjai észrevétlen nyúlnak felé. A szerelem fáj, a szerelem kegyetlen, de a tiszta szeretet megmentheti mindkettejüket.