38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 14. 03:31 | Link

Keith
A beköltözés, 5. felvonás, március 30. éjfél tájéka

Nagyterem

Nagyjából annyi átéléssel ugrándozik körbe-körbe, mintha egy beszívott sámán lenne, és éppen ördögöt űzne egy hiperaktív gyerekből. Már csak egy kis dob hiányzik a kezeiből, hogy azt verje a produkció tartalmas részeként, merthogy egyébként nem sok értelem szorult a műsorukba. Esélyes, hogy ha a Superstars-ba nem is, a Diliházba mindenképpen bejutnának vele. Még Leonie is sokkot kap Keith magánelőadása láttán, úgyhogy totál váratlanul éri, mikor az őrült úriember felkapja, és megpörgeti. Visítva nevet fel, és tér vissza belé az élet egy fél pillanat alatt, hogy aztán…
Mindig jól jön a háznál egy mugli nagyszülő. Kettő meg aztán kész áldás, és nem csak azért, mert a nagyi remekül süt és főz, hanem mert van TV-je, aminek köszönhetően az ember lánya két fontos dolgot is megtanulhat. Egy: a wc-ben mindig szörnyek bujkálnak, ha látod őket, ha nem. Kettő: a kacsamesék főcímdala. Utóbbit azonnal hasznosítani is tudja, mikor Keith rákezd a danolászásra. Nevetve kapcsolódik rá a kollektív zenei tudatra, ami átjárja a nagytermet.
-Sok izgalmat, élményt, rejtélyt átélsz, húú
Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz, húú
A nagy kaland a kacsamesék, DuckTales, húú

Csodálatos higanymozgása mindenkit irigységre serkentene, ha ugyan lennének itt többen is rajtuk kívül, de így csak Herci figyelheti meg a különleges csibetáncos lépéseit, melyet oda nem illő fenékriszálással spékelt meg. Valóban csoda, hogy a nagy hévben egyikük sem repül le az asztalról, pedig ha Leonie-n múlik, jó sokáig tombolnak még a szőkeség remek nótatárára. A végén csupán annyi történik, hogy a kis vörös törpe oldalát szorongatva a nevetéstől térdre zuhan. Elég szörnyű fulladásos halált közelít meg, hiszen a nagy ugrálástól épphogy levegőt kap, és erre még az is rájön, hogy képtelen abbahagyni a röhögést. Így a csodálatos mennyezetet sem képes megtekinteni, mert míg Keith hátra dől, ő maga csupán előrecsúszik, és kinyúlik, mint a rétestészta.
Továbbra is utókuncogásokat hallat, de ezek a Leonie-skálán már nem ütnek meg veszélyes szintet, tehát kezd lenyugod… -ni… -na…, ha Szőke Herceg nem érezné szükségét egy utolsó dalnak, amitől nyugtalanító módon leáll a szíve egy pillanatra, és olyan fejet vág, mintha egy óriáspolipot látna éppen szteppelni. Hamarjában újraéleszti magát, felpattan, és eliszkol Keith után, remélve, hogy kevésbé volt feltűnő, hogy pár másodpercig csak tátott szájjal bámult rá.

Társalgó

Rutineljárásként ugrik a srác karjaiba a helyiség ajtaja előtt, miután hosszú sétát tettek meg idáig a Nagyteremből. Ismét végigfecsegte az utat, faggatta Hercit a legjelentéktelenebb részletekről, például hogy tud-e fejben szorozni háromjegyű számokat, vagy forgatott-e már mugli kardot, de még azt is megérdeklődte, hogy van-e kedvenc ecsete, és ha igen, mi a neve.
-Vigyél egy kanapéééhoz! - Nyávogja, mert bizony a nagy ugrándozás, futkorászás és táncolás után még ő is elfáradt kissé. Legalább egy teljes  másodpercre szüksége van, hogy kipihenje magát, addig is feltehetőleg párnákkal megrakott kanapén tehénkedik, hacsak Keith nem dobta le a helyiség kellős közepén, mert arra is van sansz.
-Adsz nekem gyógyító puszedlit? - Mutat az asztalok felé, amik mindig meg vannak pakolva sütivel, úgyhogy bizonyára az úriember talál köztük Leonie-nak megfelelőt is, ha nagyon akar. A hölgyike ugyanis jócskán rájátszva adja elő a hattyú halálát éppen.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 05:14 | Link

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. szerintem már bőven háromnegyed 1 Cheesy

Ez a második nagy folyosói kóborlásuk alig csendesebb, mint az első, bár most lényegesen rövidebb ideig tart eljutniuk a kívánt helyszínhez. Keith minden igényt kimerítő hosszúsággal és letörölhetetlen vigyorral válaszolgat Leonie kérdéseire, boldogan adva át neki a fődumás szerepét, amit a nagyterem előtt olyan mohón igyekezett kisajátítani. Gömbvillám nagytermi zavarát természetesen egyáltalán nem vette észre, Keith nem az a típus, akinek feltűnnének az ilyesmik.
Átlépve azonban a társalgó ajtaját, karjában Leonie-val egy egészen különös érzés keríti hatalmába; igen, kanapék. Tipikusan az az eset, mikor csak akkor tudatosul benned a fáradság, ha lehetőséget látsz arra, hogy békésen elnyúlj valami erre alkalmas puhaságon, ahol aztán semmi máshoz nem fogható boldogság árad szét benned, mint kölyökkorodban. Keith egyébként is sokszor hasonlít egy kisgyermekhez.
 Nem hisz abban, hogy ez bármelyiküknél hosszú távú érzés lenne, de Keith mindig is a pillanat embere volt. Ennek megfelelően sokkal békésebb lendülettel viszi a vöröst a kanapéhoz, akinek még csak felállnia se kell, a srác ügyel rá, hogy kényelmesen tegye le, és még a sütiért se kell messzire menni; ott hever egy bőségesen megpakolt tálca a kanapé előtt álló ezüst asztalka tetején. Kinyúl érte, megvárja, hogy Leonie kiválassza a legmegfelelőbb sütit, majd ő is a szájába töm egy csokis-kókuszos golyót és lerakja a tálcát elérhető közelségbe a kanapé elé, hogy gond nélkül falatozhassanak a nagy fetrengés közben is, mivelhogy Keith itt, a kastélyban először, egyelőre nem akar ugrálni, pörögni, mindent megfogdosni, beszélni, megismerni, tapasztalni - még arra se veszi a fáradságot, hogy átmásszon egy másik fekvőhelyre, egész egyszerűen ledobja a cipőjét, odahúzódik Leonie mellé, átrakja karját a derekán, mintha már közeli barátok volnának, és mélyen beletúrja arcát egy közeli piros párnába. Különös, megfoghatatlan megnyugvást érez, mintha nem 2 órája, hanem 2 évtizede lenne a kastélyban; azt érzi, amit a kapu átlépésekor, hogy itt még nagyszerű dolgok fognak vele történni - hiszen ez már bizonyítható is, itt van például a szerencsés találkozása Leonie-val. Minderre csak rátesz a kandallóban pattogó barátságos tűz hangja és közeli melege, ami hála a későn befutó télnek, még most is megörvendezteti őket bájos ropogásával.
Természetesen egyáltalán nem meglepő módon a szavai a legkevésbé se tükrözik a gondolatait.  
- Asszem itt el fogok hízni, minden terem folyton csak töm. Leonie, muszáj lesz gyakrabban táncolnunk, esetleg egyesületet is alapíthatnánk. - Mormogja a párnából bujkáló mosollyal, aminek igazából csak a fele látszik, mivelhogy az arca is csak félig látszik, azt is sűrűn keresztezi a kócos haja.
- Csinálhatnánk ilyen lélekfelszabadító táncórákat, amilyeneket a 60'-as években nyomtak Los Angelesben, csak ezek nem feltétlenül végződnének orgiákkal. Sok itt  az olyan szabadelvű ember, mint te?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 14. 05:16
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 14. 17:42 | Link

Keith
Egy biztos, a kastély már alszik

Legalább olyan békésen ki van nyúlva, mint egy döglött béka. Persze azért arra még van ereje, hogy a felé nyújtott tálcáról vegyen magának süteményt, és elkezdje jóízűen majszolni. Nem zavarja, hogy közben mindent összemorzsáz maga körül, még a mellé telepedő Keith-t is. Csak rágcsál halkan, minden értelmes gondolatot kizárva elméjéből, ami nem egy nehéz feladat, mivel Herci újbóli közelsége hipersebességgel nyomja le a biztosítékot agyában. Eleinte csupán pislog nagyokat, végül egyre laposabbakat, ahogy engedelmes lufi módjára leereszt.
Kezdi úgy érezni magát, mintha otthon lenne, és jó szokásához híven bemászott volna Kev mellé az ágyba. Már csak a mesemondás hiányzik az egészből, és igazán kerek lenne a történet. Ennek az idilli érzésnek köszönhetően rendes kisgyerek módjára odabújik a szőkeséghez, és már éppen elszundítana hüvelykujjával a szájában, mikor a másik kibillenti lelki békéjéből azzal, hogy megszólal.
-Ne félj! Jó sokat fogunk táncolni! – Könyököl fel, hogy egészen közelről belebámulhasson az uraság arcába, és komoly tekintetével próbálja meggyőzni igazáról. Előreláthatólag még a Kastélyt is lerombolják maguk körül, annyi tűz meg őrültség szorult beléjük.
-Húúú, csináljunk! – Lelkesedik kuncogva, és már fel is térdel, mert izgatottságában képtelen tovább fetrengeni.
-Azt hiszem, sok embernek lenne itt szüksége lélek felszabadításra. – Próbálja elképzelni, ahogy az összes tanerő hangosan énekelve körtáncot jár. Hmm… Seren bácsi bizonyára kimagasló teljesítményt nyújtana egy ilyen foglalkozáson.
-Rengeteg jelentkező lenne rá! – Állapítja meg vidoran némi morfondírozás után. El sem tudja képzelni, hogy valaki kihagyna egy ilyen lehetőséget, hiszen áramlana a jókedv az ereikben. A rellonosoknak különösen jót tenne, Zója néninek is kevesebb munkája lenne…
-Dejóóó! Mikor kezdjüüük? - Lelkesen tornázik a srác mellett, veszélyesen közel ahhoz, hogy ismét kárt tegyen benne. Ezt maga is észreveszi, ezért egy fél pillanat múlva már a kanapé támláján ül, és onnan bámul csillogó szemekkel az úrra.
-Éjszakánként belóghatnánk valamelyik tanterembe, hogy kitáncoljuk magunkat! - Kezd bele a tervezgetésbe, de egy  pillanattal később elszontyolodik, és összeráncolja a homlokát.
-Jaaa, de hiszen nem szabad! Mint prefektusnak, kötelességem tájékoztatni Téged, hogy este tíz után nem szabad elhagyni a hálókörletet! - Húzza ki magát, miközben próbál minél hivatalosabb hangnemet megütni. De a következő másodpercben felkap egy párnát, és izomból hozzávágja Hercihez. Sejthetjük, hogy nem rejtezik a hölgyben rendkívüli Hulk erő.
-Miattad most nagyon rossz vagyok! - Panaszolja, de nem bírja megállni vigyorgás nélkül.
-Menned... kell... a... toronyba... aludni... - És minden egyes szó után megpróbál rácsapni a gyerkőcre, míg a nagy heveskedést félbe nem szakítja egy kis egyensúlyvesztés. Átbillen a támlán, és a kanapé mögött nagyot puffan a padlót megtámasztva felülről. Még azért nyekken egyet, jelezve, hogy él.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 20:08 | Link

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

Ketten olyanok együtt, mint két rossz gyerek, akik betömtek magukba négy tábla csokit és képtelenség lenne őket lefektetni, mivel egy pillanatra se tudnak lenyugodni egymás mellett. Ha Leonie pilled el, akkor Keith csigázza fel őt néhány szavával, ha Keith, akkor meg Leonie ugrik rá, nehogy egy csepp békéjük legyen.
Így természetesen Leonie irtóra fellelkesül az új ötleten, aminek a srác elsőre igazán örül, de mikor a lány feltérdel, a szörnyű konyhai emlékképek olyan intenzitással árasztják el paranoiás gondolatait, hogy már jó előre felvinnyog, miközben védekezésképp összerándul egy pillanatra. Ezt meglepő módon különösebb figyelmeztetés nélkül Leonie is észreveszi, és kissé hátrébb húzódva fűzi tovább az őrült ötletet, Keith pedig így már nyugodt szívvel fordulhat a hátára, hogy kezeit a feje alá támasztva hallgassa Gömvillámot.  
- Igazán furcsa találkozások lennének...- A piszkos kis vigyorából messziről lerí, hogy számára minden remek és vonzó, amit a 'furcsa' kategóriába sorol; a lényeg itt is az öröm keresése, lehetőleg a legegyedibb módon, amit ki tudnak találni. Már azt is boldogság elképzelni, ahogy ketten, vagy akár egy nagy csapatban táncolnak sámánként, vagy igazi úttörőként a holdfénnyel megvilágított hatalmas teremben, időnként a réten, miközben közösen kántálják a szentigeként funkcionáló, a lehető legkomolyabban vett dalaikat addig, míg mindannyian fel nem oldódnak a hihetetlen közösségi élmény gyönyöreiben, és nem omlanak nevetve a földre. Erről a ma estéről is festeni kéne egy képet.
Míg ezen álmodozik, persze lármásan jól ki is neveti Leonie 'kemény vagyok' Rohr dorgáló próbálkozását, amire válaszul, teljesen jogosan csak egy párnát kap a képébe.
- Életcélomnak tekintem, hogy rosszá tegyelek! - Kiáltja dacosan, miközben hangosan nevetve igyekszik kikerülni Leonie újabb és újabb párnacsapását nagyjából úgy, mintha csikiznék, és már csak azt veszi észre, hogy eltűnt előle a kicsi sárga párna, a túloldalon meg puffan valami.
A lehető legnagyobb együttérzést tanúsítva segítségül az ő piros párnáját küldi Leonie arcába, ráadásul ki is röhögni, s mivel ez nem bizonyul a legkielégítőbb megoldásnak, utána dobja az összes tarka párnát, ami hirtelenjében a keze ügyébe kerül. Ezek után már csak annyi feladata van, hogy felkapjon néhány süteményt a tálcáról és elszeleljen néhány méterrel arrébb; így amint vöröske feltápászkodik, már dobhatja felé a legkrémesebb süteményeket.
- Azt hiszem te leszel erre a kedvenc prefektusom. Képzeld el, miket csinálhatunk majd a jelvényeddel! - Két órát töltött eddig a Bagolykőben, de úgy látszik ez az idő bőven elég volt, hogy megtanulja az iskola legfontosabb tételét; a kreatív szabályszegést. Fantáziáját iszonyatosan piszkálják ezek az új lehetőségek, nem valószínű, hogy ellen fog állni a csábításnak - még azt se bánná, ha Leonie minden egyes éjszaka büntetőmunkára küldené.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 17. 17:23
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 14. 22:35 | Link

Keith

Ha apukája tudná, milyen társaságba keveredett, biztos nagyon aggódna kislányáért. Lassan Leonie is elkezdhet gondolkodni azon, hogy mennyire rossz irányba kanyarodik a jelleme. Gurkókkal öli az embereket, egyfolytában csínytevésekbe keveredik, és most még itt van Herci is… ez biztosan nem természetes. De azért jót nevet Keith kijelentésén, meg amúgy is kellemesen bizsergető érzés szétpüfölni az úrfit.
-Nem adom a lelkemet! – Visítja kacagva, de immár a földön fetrengve. Nehezen tudja összekaparni magát, még úgy is, hogy a szőkeség minden segítséget megad neki. Valószínűleg azért árasztja el annyi párnával, mert a kis törpe azokból lépcsőt tudna építeni, hogy visszajusson a kanapéra. Rendkívül figyelmes a srác, hogy tekintettel van Leonie magasságára. Alacsonyságára, attól függ, honnan nézzük. Ülő vagy álló helyzetből.
-Neee, csak a jelvényemet neee! – Gumicukorból van! Különben sem ér visszaélni azzal, hogy a hölgyemény ilyen vajszívű, és hát… szétcsúszott. Rosszabb, mint egy kártyavár nyitott ablaknál.
-Most aztán végeeed! – Csatakiáltással pattan fel a kanapé mögül, de azonnal feltűnik neki az első krémes sütemény, amely elindul az irányába. Ritkán lát az ember repülő süteményeket, az is igaz, de inkább egy sikkantással lebukik a fedezékbe.
-Nem talált, nem talált! Úgy dobsz, mint egy lááány! – Gúnyolódik nevetve, bár egy egészen hangyányit sajnálja, hogy kárba vesznek ezek a finomságok, így inkább ismét kikukkant menedékéből, és rámutat a szájára.
-Ide célozz! – Nagyra tátja a száját, és várja is a következő darabot, hátha sikerül beleharapnia, de lássuk be, ennek esélye egyenlő a nullával, hacsak Keith nem egy született hajtó, benne pedig nem egy őrző bújt el valahol jó mélyen. Ráadásul az is nehezíti a dolgot, hogy alig bírja ki nevetés nélkül. Általában remekül mulat itt az iskolában, de ez az éjszaka felülmúlja minden képzeletét mókázás terén. Kár, hogy a hatalmas kupit, amit csináltak, össze is kell takarítani valakinek. Jajj, hiszen az már annyira nem is muris, báááár… becsukja a száját, és nagyot rikkantva mutat a Hercire.
-Ezt a helyet Te fogod itt tisztára nyalni! – Nyilatkoztatja ki határozottan, bár a tekintélye kissé csorbult azáltal, hogy éppen az arcán kötött ki egy krémes darab. Prüszkölve letörli ruhája ujjával, majd kecsesen átesik a kanapén, és elkezd Keith felé sprintelni, hogy a végén hatalmas lendülettel rávesse magát, és a maradék sütit megpróbálja szétkenni rajta. A jelige: „Edd meg, amit főztél.” Sütöttél. A manók sütötték… na mindegy.
-Most úgyis mindet megetetem Veled! – Vihog, miközben teljes pillangóerejével azon van, hogy lebirkózza a szőkeséget, és beletömködje a szájába, amit éppen talál. Jó, talán a szék lábát nem…
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 18. 21:34 | Link

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

- Még, hogy én?! - Kiáltja nevetve, de kétségtelen, hogy Leonie gonoszkodása pozitív hatással van Keith teljesítményére, a sértés után ugyanis sokkal pontosabban és gyakrabban kezd célozni. A nevetéssel különben ő is gondban van; legalább három süti ment pocsékba azért, mert a féktelen jókedv hirtelen elgyengítette koncentrálóképességét.    
- Nyáháháháhá! - Közli az egyértelműt, idétlenül körbeugrálva maga körül, mintha ezzel a vörös ugrándozását próbálná kiparodizálni. Az újabb fenyítésre már csak egy krémessel válaszol, és a süti nagyon úgy néz ki, hogy egyetért a sráccal, mert olyan szépen csapódik be a lány arcába, hogy Keith majdnem megkönnyezi csodás teljesítményét.
- Prodige! - Ujjong jócskán túlzó, nyálas, gúnyos francia kiejtéssel, és láthatólag a legkevésbé se tiltakozik az ellen, hogy Leonie 2 órán belül harmadjára is ledöntse a lábáról. A helyzet most merőben jobb, mint eddig bármikor; ezúttal látja, hogy felé futnak és fel tud rá készülni, hogy bizonyos területek ne sérüljenek többet.
Mikor a Gömbvillám nekivetődik, egy pillanatig se akarja megtartani az egyensúlyát; olyan könnyedén dőlnek hátra, mintha valami puha kanapé, vagy ágy várná őket, pedig a kandalló előtt heverő vastag szőnyeg mindent biztosít a számukra, csak a kényelmes érkezést nem.  
- Puff. - Kommentálja kissé fájdalmasan a "puff" bekövetkezésekor, de nem sok ideje marad sajnálni tulajdon hátsóját, Leonie ugyanis közelharcos módba kapcsol, és frontális támadást indít ellene.
A következő néhány perc a játékos dulakodás időszaka; Keith érezhetően nem akarja túl hamar átvenni az irányítást, úgyhogy össze-vissza hemperegnek a vörös szőnyegen, mint két lökött kölyök, az arcuktól a karjukon át mindenüket összekenve az édességgel, míg végre elérik a kandallót, és elfogy a kenni való süti - pedig tény és való, hogy teljesen kihasználták a lehetőségeiket, Keith még azután is megpróbált minél nagyobb felületet bevonni, miután már Leonie arcára került a krém.
- Szörnyen nézel ki. - Állapítja meg pihegve, vigyorogva, félig-meddig még ráhajolva Leonie-ra. Hogy állítását alátámassza, bele is túr a hatalmas vörös hajba és a lány szeme elé hív egy tincset, ami természetesen tele van tésztadarabkákkal. S amíg Leonie a prefektusi pályája legmélyebb éjszakájának a kézzel fogható bizonyítékát nézi, Keith féktelen gondolatai is, lecsillapodva kissé a játék heve után, más vizekre eveznek, és közben tekintete soká időzik a lány szemén.
Végül persze csak elneveti magát, és lefordulva pajtásáról mellé veti magát, bár a bal karját nem húzza ki teljesen alóla. Már ő maga se tudja mire gondolt az imént, de azt gyanítja, hogy egyáltalán nem is gondolkozott. Az ilyen percek mindig sokkal több veszélyt hordoznak magukban, mint egy vad nagytermi tánc.
- Továbbállunk, mielőtt elkap egy manó? - Kérdezi Leonie felé fordulva vidáman, az aggódás legkisebb jele nélkül.  
- Gyere! - Kéri, és felpattanva már nyújtja is a kezét a lány felé, hogy minél hamarabb indulhassanak. A 15 perccel előbbi fáradsága mostanra teljesen eltűnt, és határozottan sétálni akar. Igaz, hogy a tisztogatása ügyében annyit tesz, hogy egy szalvétával letörli a krém nagyját vigyorgó arcáról, de legalább a cipőjét nem felejti ott; annak összeköti a cipőfűzőjét és feldobja a nyakába.
- A célom az, hogy jó legyek
  Hű társam oldalán,
  Oly sok a harc, a küzdelem,
  De győzelem vár ránk! - Kántálja lelkesen, egy gyorsan összeállított koreográfiával összekombinálva, aminek a főattrakciója Leonie körbeugrálása, a vége pedig az ajtó kinyitása.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet