A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Már a kilincsen a kezem, bennem meg az elhatározás, hogy kinyitva az ajtót, nemes egyszerűséggel ráborítom az asztalt valakire. Aztán visszatáncolok, na nem azért, mert nem lennék képes rá, ebben a szent pillanatban még csúnyább dolgokat is megtennék, épp csak eszembe jut, hogy a másik fél vélhetően mit sem tud erről - lévén közölte velem, hogy el se szokta olvasni az újságot -, és úgy érzem fairnek, ha miattam szembesül a ténnyel, hogy rá is kúszott a reflektorfényből, amit nekem tartanak fent ezek szerint.
Még idegesebb leszek, mert ha eddig lett volna esély arra, hogy kiküszöböljük azt a hibát, amit a szobában ejtettünk, most már annak lőttek. Tudom, hogy nem kívánja, hogy rajta csámcsogjanak, vagy ami még rosszabb, előtérbe helyezve őt, az ő múltjában áskálódjanak, mellettem pedig ez sanszos lehet.
- Nem láttad Dantét? - ragadom meg az egyik rellonos karját. Jelenleg nem tudom, hogy őt vagy engem lep-e meg jobban ez a cselekedet, de nem is gazán törődök vele. Amint megkapom a választ, megyek is a társalgóba. Lassan, időt hagyva magamnak, hogy legalább némileg lenyugodjak. Megfogadtam, hogy nem drámázok, de úgy néz ki, nekem már csak abból jut, hiába vágyom én annyira a nyugalmat, esélyes, hogy már sose fogom megkapni.
Nem telik sok időbe, míg azt az ajtót is meglelem, és most még kellemetlen szájízzel is nyitok be.
Egyből meglátom a kanapén fekvő rellonost, és a mellkasom szorítani is kezd, ahogy végigtekintek rajta. Összeszedem magam, nem fogok sírni, mikor még csak sejtem a következményeket, hisz annyira nem ismerem őt, hogy elkönyveljem, már nem tud meglepetést okozni.
Óvatosan ülök a kis helyre, ami mellette szabadult fel, és végig simítok az arcán óvatosan, kiélvezve a pillanatot, mert lehet, most tehetem meg ezt utoljára. És ha látom, kezd feleszmélni az éberálomból - annyira egyenletesen nem emelkedik a mellkasa, hogy ténylegesen aludjon -, a mellkasára helyezem az újságot.
- Gratulálok - a mosolyom minden, csak nem szívből jövő. Inkább belenyugvónak tudnám mondani. Mindenesetre nem szólalok meg, amíg el nem olvassa a cikket, aminél nyitva van, és amin az ő képe is díszeleg. Viszont végig az arcát nézem, nem akarok kihagyni egyetlen reakciót sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681104#post681104][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 14:22[/b][/url]

Már a kilincsen a kezem, bennem meg az elhatározás, hogy kinyitva az ajtót, nemes egyszerűséggel ráborítom az asztalt valakire. Aztán visszatáncolok, na nem azért, mert nem lennék képes rá, ebben a szent pillanatban még csúnyább dolgokat is megtennék, épp csak eszembe jut, hogy a másik fél vélhetően mit sem tud erről - lévén közölte velem, hogy el se szokta olvasni az újságot -, és úgy érzem fairnek, ha miattam szembesül a ténnyel, hogy rá is kúszott a reflektorfényből, amit nekem tartanak fent ezek szerint.
Még idegesebb leszek, mert ha eddig lett volna esély arra, hogy kiküszöböljük azt a hibát, amit a szobában ejtettünk, most már annak lőttek. Tudom, hogy nem kívánja, hogy rajta csámcsogjanak, vagy ami még rosszabb, előtérbe helyezve őt, az ő múltjában áskálódjanak, mellettem pedig ez sanszos lehet.
- Nem láttad Dantét? - ragadom meg az egyik rellonos karját. Jelenleg nem tudom, hogy őt vagy engem lep-e meg jobban ez a cselekedet, de nem is gazán törődök vele. Amint megkapom a választ, megyek is a társalgóba. Lassan, időt hagyva magamnak, hogy legalább némileg lenyugodjak. Megfogadtam, hogy nem drámázok, de úgy néz ki, nekem már csak abból jut, hiába vágyom én annyira a nyugalmat, esélyes, hogy már sose fogom megkapni.
Nem telik sok időbe, míg azt az ajtót is meglelem, és most még kellemetlen szájízzel is nyitok be.
Egyből meglátom a kanapén fekvő rellonost, és a mellkasom szorítani is kezd, ahogy végigtekintek rajta. Összeszedem magam, nem fogok sírni, mikor még csak sejtem a következményeket, hisz annyira nem ismerem őt, hogy elkönyveljem, már nem tud meglepetést okozni.
Óvatosan ülök a kis helyre, ami mellette szabadult fel, és végig simítok az arcán óvatosan, kiélvezve a pillanatot, mert lehet, most tehetem meg ezt utoljára. És ha látom, kezd feleszmélni az éberálomból - annyira egyenletesen nem emelkedik a mellkasa, hogy ténylegesen aludjon -, a mellkasára helyezem az újságot.
- Gratulálok - a mosolyom minden, csak nem szívből jövő. Inkább belenyugvónak tudnám mondani. Mindenesetre nem szólalok meg, amíg el nem olvassa a cikket, aminél nyitva van, és amin az ő képe is díszeleg. Viszont végig az arcát nézem, nem akarok kihagyni egyetlen reakciót sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681118#post681118][b]Weiler Dante - 2017.05.15. 15:03[/b][/url]

Kora délutáni pihenőjét tartja, miután az ebédszünetnek vége, és most épp lyukas órájuk van. Tökéletes lehetőség tehát eldőlni valahol, ha nem is túl sok időre, legalább míg alábbhagy a kajakóma. Egyik alkarját szemmagasságban nyugtatja, hogy a szemhéjain átszűrődő fénytől is megkímélje magát. Az itt áthaladó forgalom háttérzaja igazából még altatja is inkább, mint zavarja. Boldog tudatlanságban heverészik tehát a társalgó kanapéján, legalább három ember elől foglalva a helyet, köszönghetően kamaszosan nyurga végtagjainak. Már majdnem teljesen elszenderedik, amikor az arcának hozzáférhető részét egy óvatos simítást érzékel. Meg is ráncul rá a szeme alatti izom, morcosan tikkelve a pihenést akadályozó tényezőre.
- Húzzel. - Morogja még mindig fel sem nézve, ám mikor az éberség felé sodródva továbbra is érzékeli a kanapét nyomó súlyt maga mellett, nagy nehezen leejti a szeme előtt nyugvó kezét maga mellé. Hunyorogva szúrja ki a szőke hajkoronát először, aztán ahogy fókuszál, tudatosulnak Ráhel vonásai is. Meg az, hogy a mellkasára pakolnak egy újságot.
- Mi a szar ez? Nem csináltam semmit. - Hát persze, hogy nem. De ez az első őszinte azonnali reakciója, valamiért. Pedig aztán tényleg nem tett semmit, ami számonkérésre adhatna okot. A nem őszinte mosoly, a láthatóan zaklatott feszültség mégis ezt a benyomást kelti. Álmosan felemeli az újságot, ha már elé készítették, hogy mire fel van ez a nagy idegesség. Aztán olvas. Nem fut át mindent részletesen, csak ahol a nevét kiszúrja a sorok közt, oda ugrik a tekintete. /Az iskola újdonsült rosszfiúja, nézd már, milyen hízelgő titulusokat kapsz. Ez csak simán béna. De legalább valaki jól szórakozik rajta, élvezd ki./
Hát nem túl hízelgő Ráhelre nézve a cikk, viszont legalább van elég gagyin hatásvadászul megfogalmazva, hogy legfeljebb az előkészítőben vegyék komolyan.
Ásítva visszalapoz az első cikkre az újságban, amikor kiszúrja ott is a nevét, a trollos eseményeknél. Nah, hát.. ez legalább jobban össze van szedve. Ehh, az a festmény fel sem tűnt neki, bár lehet, jobb is. Remélhetőleg nem keresik meg sértődött diákok vagy tanárok, hogy miért csukta vissza az ajtót. Ezt is épp csak végigfutja, aztán visszaejti a mellkasára addigi olvasmányát, és némi értetlenséggel néz fel Ráhelre, aki cseppet sem tűnik nyugodtabbnak azóta se.
- És? - Kis szünet, míg belegondol, hogy lehet, neki "és", de a navinésnek lehet sértő volt, hogy ilyen pasifalónak állítják be a cikkben. - Annyira nem vészes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681129#post681129][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 15:27[/b][/url]

Igazából számítok rá, hogy morcos lesz, ezért sem veszem fel azt a szép megjegyzést, amivel illet. Most legszívesebben én is ilyen vágnék bárki fejéhez, aki a közelembe merészkedik, de még mindig türtőztetem magam.
- De Dante... csináltál - hangom keserű, magamat okolom, mert belerángattam őt is ebbe. Hülye ötlet volt, hogy mi összekeveredtünk, vagyis ebben a pillanatban ezt érzem, és még a gondolat is megfogalmazódik bennem, hogy leveszem a válláról terhet, és kilépek, mielőtt még csúnyább dolgok kerülnének be a sulis újságba. Jó, komolyabban veszem ezt, mint mások, de tapasztaltam már, milyen olyan címlapon lenni, amit nem csak a kastélylakók olvastak. Mikor folyton ott díszelegtem Arlen mellett a képeken, nem voltam valami közkedvelt, sőt. Csak nem törődtem vele, a cetlikkel, a kéretlen és cseppet sem valós jelzőkkel, amik valamiért elszaporodtak, mikor Sebby is bekerült a képbe, hát most mi lesz még. Előre tartok attól, hogy valaki most már tényleg fellóghat, mert hogy a folyosókat járva szembesülnöm kellett azzal is, hogy Dante is közkedvelt személyiség a lányok között. És ha jobban belegondolok, ide is kísértek tekintetek, amik csoda, hogy nem nyársaltak fel.
- Ri... - kapom is az első megjegyzést, mikor három lány sétál el mellettünk, és hirtelen nem tudom melyik néz lekezelőbben a másiknál. Sóhajtva túrok a hajamba, próbálva leplezni, hogy mennyire betalált most még ez is.
- Nem vészes? Neked nem nagy ügy, hogy csak egy újabb név vagy a listámon? Hogy téged is úgy kezelnek, mintha a gyűjteményem egy darabja lennél? Az Istenért, bárkivel szóba állok, összehoznak, vagy még rosszabb, és Farkas, könyörgöm ő meleg - nem tudom, mikor pattantam fel, és kezdtem járkálni, az egyetlen, ami átkúszik az agyamra telepedett vörös ködön, az a szemközti falon lévő festmény hangja, ami épp padlót fog. Nem gyakran, de előfordul még, hogy a varázserőm is elszabadul, mikor robbanok, már pedig... még a hangom is megemelkedik.
- És hallottad, nem? Mindig ez van... tehetek bármit, nem leszek más a szemükbe, és ez neked nem nagy ügy? Könyörgöm, most épp téged hoztak hírbe velem... nem veheted ezt félvállról, mert még téged is megbélyegeznek - kétségbeesetten pislogok rá, de nem merek közelebb menni. Remeg mindenem, ahogy kitör az elfojtott indulat, pecekig csak meredek rá, míg legalább egy picit lenyugszom.
- Ha velem vagy, te is ezt kapod... cetlik, megjegyzések... nem kell neked ez Dante - motyogom, kivételesen lehajtva a fejem, mert igen... őt kímélem meg ettől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681142#post681142][b]Weiler Dante - 2017.05.15. 16:12[/b][/url]

Mivel eddig sosem járt nagyobb iskolákba, csak a minisztérium által biztosított különórákra, csoportokba, ezért nincs összehasonlítási alapja azt illetően, népszerűnek számít-e vagy sem. Ha véletlenül annak számítana, ez akkor is csak addig tart egy csomó esetben, amíg nem beszélnek három mondatot. A lányok legtöbbjének csak addig tetszik a rosszfiús imázs, amíg a saját bőrükön nem tapasztalják. Pár hónap, és testületileg rá fognak jönni, hogy még mindig sokkal jobbak az udvarias vagy mézesmázos latin kinézetű srácok, akik teszik a szépet.
- Pontosan, jó is önismeretet gyakorolni, ronda liba – szól a kisebb lánykoszorú után már-már álmos hangon, pedig nem szólalt volna meg, ha nem irritálná. Nem hősiességből, valahogy az „álljunk ki egymásért, mert érzelmi kötelékek és egyebek”-szerű ösztönök nem dolgoznak benne. Viszont nincs visszataszítóbb a szemében egy felsőbbségtudatban hentergő lánynál. Méterekre tőlük még valami sápítozás eljut hozzá, de már csak egy középső ujjat érdemel a dolog. Méghogy a nőkkel illedelmesnek kell lenni.
- Nézd, már elmondtam egyszer, nem különösebben érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. – És még mindig nem tudja átérezni, hogy Ráhelt viszont miért? Persze, mondta a lány, hogy vannak olyan lehetetlen céljai, minthogy lehetőleg mindenki szeresse. De ez úgy sem fog megtörténni, csak azért, mert lehetetlen. Egyébként ez így nem teljesen igaz, nem hagyják hidegen a valótlan megjegyzések, de amíg a háta mögött vagy papíron csinálják, nem szemtől szemben, tudja ignorálni. Ha pedig valaki majd neki, személyesen hozakodik majd elő ezzel, akkor majd betömheti az illető száját a saját törött orrából kiömlő vérrel.
- Ráhel.. – szusszan egyet, kezével a hajába túr, hátraigazítva a barna tincseket, a másikkal viszont fogja a lány derekát és addig húzza, amíg el nem dől mellé.
- Ez csak egy hülye iskolai újság. És néhány gyökér, kíváncsiskodó f.., akik arra szereznek maguknak örömet a szobájukban, hogy elképzelik más magánéletét. Ha valaki olyat tesz, ami tényleg felhúz, majd teszek róla, hogy ne legyen ép ujja, amivel leírja a baromságait.
Arcát belefúrja a lány nyakhajlatába, és nyom rá egy puszit, ha már ott van. Tényleg annyira számít teljességgel ismeretlen, vele egykorúak véleménye a lánynak? Meg.. amúgy is.. tulajdonképpen még dicséretnek is fel lehet fogni, ha azt hiszik, hogy ennyi srácot csak úgy dróton rángatva befűz magának. Tipikus férfi gondolat ez is, teljesen figyelmen kívül hagyva a jelző sértő vetületeit, ami egy lány, főleg Ráhel korában érzelmileg igenis megterhelő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681148#post681148][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 16:37[/b][/url]

És kezdődik. És már tudom, hogy ez addig tart, míg a következő szám meg nem jelenik, és csak imádkozhatok azért, hogy lekerüljön rólam a reflektorfény. Most még az is dühít, hogy Dante ezt félvállról veszi, noha egy halvány, hálás mosolyt megeresztek, mikor kiáll mellettem, még ha romantikus cselekedetnek nem lehet ezt elkönyvelni. Jól esik, csak a dühöm marad meg.
- De ez sem tarthat a végtelenségig, lesz mikor már érdekelni fog és rájössz, hogy miattam... mert én kevertelek bele, nem akarom, hogy megutálj te is - mert ez az egyetlen dolog, amitől annyira félek. Nem akarom elveszíteni, mert fontos nekem, fontosabb, mint amennyire szabadna, vagy amennyire a helyzet megkívánná, elvégre... ez az egész még túl korai, én meg annak ellenére, hogy megfogadtam nem, vágtázok ezen az úton, és marhára félek attól, hogy megint a földön kötök ki, nem biztos, hogy még egyszer visszatudnám magam verekedni a lóra.
Én nem tudom ezt olyan félvállról venni, de mindent megtennék azért, hogy képes legyek rá. De engem még mindig foglalkoztat mások véleménye, mert nem akarom, hogy így könyveljenek el. De senki, még csak lehetőséget sem ad arra, hogy felvázoljam a tényleges helyzetet, vakon hisznek valakinek, akiben még annyi bátorság sincs, hogy a saját nevét adja a cikkhez. És készpénznek vesznek mindent, amit valaki talán a hasára csapva talál ki, bele se gondolva abba, mit tesz azzal, akiről ír. Milyen undorító már ez?
Amint elfeküdni kényszerülök Dante mellé, helyezkedek kicsit, hogy kényelmes legyen. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, amit a szavai váltanak ki, aztán meg a jóleső borzongás, amit a közelsége vált ki.
- A múltkor azt kérdezted, segítene, ha azt mondanád, a barátnőd vagyok... most segítene... - harapok az ajkamba, felé fordítva a fejem, amennyiben eltávolodott a nyakamtól. Kezem a mellkasára helyezem, ujjaimmal lassú köröket rajzolva rá. Érzem, hogy folyamatosan leszek egyre nyugodtabb még.
- De csak, ha tényleg így gondolod, és nem csak "felőled"... tudom, vagyis sejtem, hogy ez sem jelent neked sokat, de nekem igen... és nem akarok mindegy lenni... - őszintén bízom benne, hogy megérti, mire is gondolok, mert ennél jobban nem tudnám megfogalmazni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681959#post681959][b]Weiler Dante - 2017.05.19. 23:11[/b][/url]

Sóhajtva engedi ki a levegőt, miközben visszahanyatlik a feje a kanapé szövetére. Sajnos még mindig nincsenek irigylésre méltó adottságai a jóslástan terén, valljuk be, közelében sincs a látnoki érzékeknek. Ebből kifolyólag fogalma sincs, hogy mi lesz a jövőben. Épp ezért nem merné kijelenteni azt sem, hogy nem fogja később zavarni. Lehet, hogy lesz egy kattanása, amikor egyszer csak idegesítőek lesznek a megjegyzések. Lehet. Tökre nem biztos. Az ő szemszögéből nézve Ráhel már jóval előre aggódik valami olyasmi miatt, ami talán meg sem fog történni. Érthető a navinés aggodalma is, logikus tulajdonképp, csak az más, ahogy felfogják ketten a dolgot. Dante úgy van vele, hogy majd akkor lesz aktuális a probléma, amikor ténylegesen is megjelenik. A lehetőség önmagában még nem fenyegető. Nem túl jó hozzáállás ez sem, jellegzetesen az a fajta attitűd inkább, amely később egy rakás rossz döntést, meggondolatlanul kimondott vagy elhallgatott szót, valamint megszámlálhatatlan konfliktust szül. Ezzel szemben Ráhel aggódása sem jobb, de az meg túlságosan stresszes, mindig félni mindennek az esetleges kimenetelétől. Jellemző, hogy lányként Ráhel inkább a megannyi egymással párhuzamosan futó alternatívát látja, ezek miatt rágódik, míg a rellonos srác fekete-fehérben gondolkodik. Vagy igen vagy nem. Vagy érdekli valaki/valami vagy egyáltalán még a létezése iránt sincs affinitása. Az átmenetek ritkák és általában konkrét okuk van.
Ezért nincs is ezzel kapcsolatban mit mondania Ráhelnek. Megnyugtatni nem tudja, hogy az emberek nem fogják ezt mondani. De fogják, azért, mert emberek. Azt sem tudja mondani biztosra, hogy nem lesz elege egy ponton. Ugyanakkor benne jelenleg erősebb az a benyomás, hogy le se szarja. Meggyőzni sem fogja tudni arról, hogy nem kéne érdekelje mások véleménye - ez nem olyasmi, amit valaki tudatosan tesz.
Arra persze már rögtön hegyezi a fülét, amit Ráhel utána mond. Először automatikusan felszalad a szemöldöke a homloka közepéig, olyan hirtelen bejelentés ez. A legutóbbi reakció után túlzás lenne azt mondani, hogy látta előre. Mint már említettem. Nem látnok.
- Nem nagyon értem, miért segít, de az ajánlat áll, igen. - Nanáhogy, épp most adtak zöld utat. Legalább is ehhez. Igen-igen, sokat jelent, érti. Átérezni nem érzi át, de azt érti, hogy a lánynak igen.
- Nekem csak a kifejezés mindegy. Nem tudom, hogy miért szokása az embereknek mindig mindent konkrétan hívni valahogy. - Ráhel érezheti a tenyere alatt a mozdulatot, ahogy a fiú vállat von, de legalább ezúttal egyértelmű, hogy a gesztus nem a személyének szól.
- Nyilván nem rád értettem. - Valószínűleg a legközelebbi próbálkozása a.. hát bocsánatkérésnek még így sem nevezhető, mert éppenséggel nem érzi, hogy bocsánatot kéne kérnie, (és Ráhel sem érezteti, ezért még a külső inger is hiányzik) - de a magyarázkodásra talán. Lehet erős szó ez is, mindenesetre ritkán tesz rá kísérletet, hogy visszamenőlegesen kifejtse, miért mondott valamit korábban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=683083#post683083][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.28. 20:01[/b][/url]

Nem tehetek róla, mindent mindig túlaggódok, és kombinálok magamban, amivel mindenki dolgát megnehezítem. Tudom, hogy le kellene szoknom erről, csak elfogadni a tényt, hogy valaki még a flúgosságom ellenére is kedvel, de a történtek után olyan nehéz hinni benne.
Hisz szerettem valakit, és csak annyi vágyam volt, hogy ő is engem, ez mégse jött össze, én meg minden kis apróság miatt komoly traumákat éltem át, csak mert fel lettek nagyítva a problémák. Ezt másodszor már nem akarom, és nem is firtatom, látva hogy Dante se kíván mást hozzáfűzni.
- Mert kell a tudat, hogy valaki a pletykák meg minden hülyeségem ellenére elfogad. Mert kell a tudat, hogy a tiéd vagyok... - motyogom, nem nézve rá, mert sejtem, ő ezt nem érti. Feleannyira se emóciális, mint én, és ez tulajdonképp tök jó dolog. Eddig is sikerült visszaparancsolnia az ostobaságokat a fejembe, mielőtt még kiszabadultak volna, és meghallgat, nem is tudja, ez milyen jól esik nekem.
- Mihelyst megnevezel valamit, már ismered. Az emberek meg félnek attól, amit nem ismernek, de tudod, nem? -ő már több mindent látott, biztos volt szerencséje ilyet is tapasztalni.
- Meg most, hogy a barátnőd vagyok, és ki is lett mondva, jogosan háborodhatok fel, ha például más lányok fenekét fogdosod - vigyorodok el, megnyugtatva őt, hogy ezt csak viccnek szántam, bár belegondolva... nem biztos, hogy boldog lennék, ha ilyet látnék.
- Tudom... átgondoltam utána, csak az aznap amúgy is katasztrófa volt, lehetetlenül viselkedtem, sajnálom - gondolok egyet, aztán nemes egyszerűséggel a csípőjére ülök, hogy aztán úgy csókoljam meg, és túrjak a hajába. Nagyon szeretem a haját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=683238#post683238][b]Weiler Dante - 2017.05.29. 14:57[/b][/url]

Na hát, hogy ő problémákat nagyítson fel, az nem gyakran történik meg. Van helyette más rossz: nem sokkal jobb megoldás teljesen ignorálni is azokat. Mint ahogy azt már sokkal hajlamosabb megtenni. Ez igazából mondjuk addig nem is foglalkoztatja, amíg nem lesz ebből egyszer ténylegesen baja. Márpedig igazából ez csak várat magára. Egyszer bele fognak futni valami jelentős véleményütközésbe, amit nem lehet majd csak úgy diplomatikusan kikerülni, az lesz csak igazán nagy próbája a kettejük, hát.. ismeretségének? Kapcsolatának? (Lehet egyáltalán ezzel a szóval dobálózni úgy, hogy az "hivatalosan" három perce tart?
Egyébként meglepően a második felét nagyon is érti. Mármint a "tiéd" részt. A birtoklás az megy neki, azt a fogalmat nagyon is jól ismeri. Mivel lágy, lekerekített, árnyalt érzéseket annyira nem ismer, maradnak a szögletes, durva, végletes fogalmak, amelyik csupa birtokos jelzőből állnak. A lélek mélységeit nem érti, de azt igen, hogy mi az övé - a tulajdon-analógia sokkalta tisztábban megragadható. Abban nincs olyan, hogy az egyik így látja a másik úgy, nincs "de-én-azt-hittem", nincs "az-csak-úgy-volt". Elégedett félmosolyra húzza a száját, és bólint.
- Így már világos.
Viszont az, hogy az emberek mitől félnek és mitől nem, nos.. tapasztalatai azok ugyan vannak, de azok rendhagyóak ahhoz, hogy ne mutassanak hasonlóságot azzal, amit Ráhel állít. Tekintve, hogy ő kutatókkal töltötte a gyerekkora nagy részét, akik nemhogy nem féltek tőle, de vizsgálatról vizsgálatra, tesztről tesztre citálták. Ahogy Dante látja, az emberek, amit nem ismernek, attól nemhogy félnek, de legszívesebben szanaszét szednék, míg az utolsó molekuláját meg nem ismerik.
- Nem.. - szoktam lányok fenekét fogdosni. Így fejezné be a mondatot, de aztán eszébe jut, hogy amikor elmennek a haverjaival bulizni, akkor azért volt már rá példa. Fiúból van ő is, no. Ráadásul kamaszból, akinek a jómodort nem nagyon tanították sose, és ha már táncbol valakivel a tömegben.. mindegy is most ez. A lényeg, hogy nem fejezi be a mondatot, csak egy döccenő után folytatja. - .. kell ettől parázni.
Hirtelen mozdulattal ül fel Ráhel, alig van ideje elengednie annyira, hogy ne akadjanak össze, de a lánynak is sikerül úgy manővereznie, hogy egyetlen pillanat alatt fölé kerekedjen. Nem tesz túl jót az egyébként sem világklasszisokat súroló türelmének az ilyesmi, bár jó hír, hogy ha elfogy, ebben az esetben nem dühkitörést eredményezn, csak némi férfiúi frusztrációt. Ha már Ráhel is előzékenyen a hajába kapaszkodott, elmélyíti a csókot, egyik tenyerét a navinés tarkójára csúsztatva. Nem kell hozzá sok idő, hogy megunja az ellenyomott szerepet, és Ráhellel együtt, anélkül, hogy eltávolodna tőle, felül - mindjárt jobb, a magasságkülönbség miatt most egy kicsit neki kell lejjebb hajolnia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=683832#post683832][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.31. 22:13[/b][/url]

- Tényleg? - ezen őszintén meglepődök. Mármint azon, hogy érti, és nem vágja a fejemhez, hogy menjek a francba, vagy valami.
- És nem zavar? Mármint... tudom, hogy a pasik azt szeretik, ha valaki nő... de.. én még nem - és jó sok idő kellett ahhoz, hogy ezt be is lássam. Vagyis a belátással nincs is gond, az elfogadással volt komoly probléma. Fel akartam nőni, azt hittem, menni fog, de nem.
- és nem tudom úgy irányítani a dolgokat, meg ilyenek... megpróbáltam, de nem ment... - hajtom le a fejem félszegen. Nem akarom, hogy ez gátló tényező legyen, de azt viszont igen, hogy tudja. Bár sejtem, ezzel már így is tisztában van, na mindegy.
- Megfogadtam, hogy nem is fogok. De nem olyan egyszerű ám, sőt... - sóhajtok fel, de azért elmosolyodok, jelezve, hogy ez nem akkora katasztrófa, mint a tény, amit írnak rólam, és ami nem is tény igazából. Még csak a közelében sem jár.
Amit teszek, az pedig ösztönösön, nem is gondolkodok igazából, csak úgy jön magától. És nem is lövök mellé, lévén a rellonos nem lök le magáról, ez pedig megnyugtat.
Egyébként meg szeretem őt csókolni, meg úgy hozzá érni is, az olyan... olyan valami, amit még nem is igazán éreztem. Csak megteszem, mert lehet, mert nem szúr le, vagy valami és ez jó érzés.
Ahogy az is, mikor fölém kerekedik, bele is kell mosolyognom a csókba, amit aztán csak nagy erőfeszítések árán tudok megszakítani, de muszáj, mert...
- forgalmas helyen vagyunk... kár - motyogom, neki is tudtára adva ezt, és az elkeseredés tényleg kicseng egy kicsit. Inkább a mellkasába fúrom a fejem, úgy bújok hozzá, még a szemem is behunyom. Egy pillanatra talán sikerül is.
- Jövőhéten nem vacsorázol velünk? Be akarlak mutatni Zójának, csak ő lenne ott, vagy ez még korai? - pislogok fel rá nagy barna szemeimmel, de hát nincs mit tenni. Zója már tud róla, így érthető, hogy kíváncsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=687989#post687989][b]Weiler Dante - 2017.07.01. 15:57[/b][/url]

Vállat von, ha majd zavarja, úgyis mondja Ráhelnek - ez a gesztus pedig ezúttal elkönyvelhető egyszerű beleegyezésnek. Tényleg? Tényleg. Szilárdan kialakult képe sincs arról, hogy mi jön be neki, az, ha valaki eléggé lány ahhoz, hogy hétköznapi értelemben manipulálható legyen, és ne kelljen folyton amiatt aggódni, hogy merre kanászodik. Vagy ha valaki érett, kiforrott jellemmel és véleménnyel a dolgokról. Az biztos, hogy nem szereti, ha játszmáznak vele. "Most ezt csinálom, hogy aztán te valami olyasmit lépj." vagy "most féltékennyé teszlek jól". Lószart. Nem koslat senki után, nem hajlandó bioönbizalomhomokzsákot játszani. Erre vannak sokkal kiéhezettebb srácok.
- Nem baj, hogy nem megy, majd intézem én a dolgok alakulását. - Enyhén sonivisztán hangzik, pedig semmilyen átgondoltság nincs a szavai mögött - sem szándékosság. Csak természetes így, ebben a formában, hogy Ráhel ne foglalkozzon ilyenekkel, neki is könnyebb, ha az ő kezében összpontosul furcsa kis kapcsolatuk kontrollja.
Sóhajtva hátrahúzódik, nem tud vele vitatkozni, tényleg egy forgalmas hely, és bár mint mondta, nem érdekli, mit ír az újság, konkrétan provokálni sem provokálná az iskolai lapot. Beletúr a hajába, ebből már megint nem lesz sehogy semmi, mire eljutnának a szobáig, addigra Ráhel úgyis elbizonytalanodna. Jó, persze, nem biztos, de benne van a pakliban.
Már megint nem lesz semmi. Ch. Annyira nem, hogy Ráhel már tovább is kanyarodott mindenféle olyan.. otthonos gondolatra, minthogy vacsorázzanak együtt Zójával. Zójával. Az iskolai pszichológussal. Nyilván nem hivatalos státuszában, de akkor is, idegenkedik az agyturkászoktól, túl sokszor kellett elviselnie a kutató pillantásokat. Amikor egyértelműen meg akarják fejteni.
- Hát.. nekem mindegy, ha szeretnéd. Szólok előre, hogy a szülők nem szoktak kedvelni. Szóval annak tudatában szervezd le, ha leszervezed.
Lehet, hogy még kényelmesebb is lenne, ha Dwayne is jönne, de ezt már nem teszi hozzá, ismervén Ráhel hozzáállását a férfihoz. Pedig lenne valami rokonlélek-féleség a nagy nőuralomban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=688182#post688182][b]Mácsai Ráhel - 2017.07.03. 10:33[/b][/url]

Tetszik, nagyon tetszik, hogy nem kerít akkora feneket a dolgoknak, mint én. Nyugodtan rá merem bízni magam, ami azért furcsa, mert ezt azért nem osztogatom úgy, mint mások a cukorkát, főleg nem akárkinek.
- Rendben - sóhajtok fel, kicsit talán meg is könnyebbülve, mert így talán kevesebb az esélye annak, hogy elszúrom. Tényleg nem akarom elszúrni, mert ez most jó. Feleannyi feszültséggel se jár, és tök jó élvezni, hogy csak van... csak nekem, és nem kell kismillió emberrel osztoznom rajta. Aztán meg még figyel is rám, ami hatalmas luxusnak minősül az én mércémmel mérve.
Bűnbánón nézek rá, mert tényleg sajnálom, hogy itt vagyunk, de... talán jobb is így. Oké, tudom, hogy a kezdeti feszültségnek nem kellene lennie, de az első alkalom, nos sokkal inkább ösztönös volt, mint megfontolt. Nem mondom, hogy bánom, mert azt marhára nem tudom bánni, csak így... most már más a felállás, számomra legalább is. Azt sejtem, hogy a rellonos nagyon nem kerít neki akkora feneket, amekkorát én.
És látom az arcán is a csendes beletörődést, és jelen pillanatban nem tudok hirtelen eldönteni, hogy rosszul érezzem magam, vagy hagyjam itt a francba, mert ha mindez csak azért van, akkor talán nem is kérek belőle. Zavaros még ez az egész, és csak azt tudom, hogy meg akarom próbálni. Hány ember tovább lépett már, és lett boldog, talán... talán én is.
- De Zója más... ő majdnem mindenkit kedvel, és nem turkál az agyban, ha család van. Vagyis nem mindig - vonok vállat, boldogan mosolyogva rá, hisz magamban már tervezem is a dolgokat.
- Megyek, szólok is neki - rendesen felspannolt ez, szóval felpattanva, csak egy rövid puszit nyomok a szájára, aztán el is libbenek onnan szépen, hogy közöljem anyámmal azt, ami történt.