A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=638605#post638605][b]Kaisch Ráhel - 2016.11.13. 14:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=639237#post639237][b]Kaisch Ráhel - 2016.11.14. 23:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=654513#post654513][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.10. 16:57[/b][/url]

Tény, nem ez volt életem egyik legjobb indítása, sőt… De a helyzeten változtatni már nem tudok, és a bocsánatkérés sem úgy sült el, ahogy a nagy könyvekben meg van írva. Szerencsétlen vagyok, valljuk be.
- Hát… a pólód színe nagyon egybevág a kanapééval -  lehet, csak az ebet kötöm a karóhoz, de ezt muszáj megjegyeznem, még ha utána az ajkamba is harapok, nehogy még valami kijöjjön. El kell fogadnom, meg kell emésztenem, hogy ezen a helyen is lehet saját véleményem, csak nem biztos, hogy hangoztatni is szabad.
Persze a teát megcsinálom neki is, ennyi jár alapon.
- Tényleg sajnálom, nem vagyok ennyire béna, csak ez az új hely… teljesen más, mint a Shanes. Gondolom, te már el is felejtetted, milyen érzés, egy apró hangyának lenni itt, akit aztán bárki eltaposhat… - csak nem áll be a szám, de legalább nem kell ránéznem, legalább is csak akkor, mikor odaviszem neki a lötyit. Most már figyelek arra, hogy mellé üljek, meg ne csináljak semmi hülyeséget. Az mára bőven elég volt.
- Az Inferno annyira nem jött be, bár a téma jó, csak… nem is tudom – vonok vállat, és nem, cseppet sem tartom furcsának, hogy ilyesmikről beszélek.
- Egyébként meg ezt terveztem olvasni. zseniális ötletnek tűnik, hogy rejtett kódokkal kelljen rájönni valamire, bár az Angyalok és Démonok ennél azért jóval ütősebb volt, komolyan kiakadtam a végén, mert nem rá számítottam – bizonyára érti, mire célzok, hisz elvileg már olvasta.
- Szerintem Brown a halálfalókról is tudna komoly sztorikat írni, már ha tudna a létezésükről  - mosolyodok el halványan, aztán iszok a teámból, nehogy kihűljön itt nekem.
- Ne értsd félre, de marha fura könyvet látni a kezedben, te inkább a „lógassuk fel a gólyákat bárhová” típusnak tűnsz, bár Zója mondta, hogy nem szabad skatulyázni, de akkor is. Egyébként Ráhel vagyok… - nyújtok neki kezet, mert így szokás, én meg nem akarok udvariatlan lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681104#post681104][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 14:22[/b][/url]

Már a kilincsen a kezem, bennem meg az elhatározás, hogy kinyitva az ajtót, nemes egyszerűséggel ráborítom az asztalt valakire. Aztán visszatáncolok, na nem azért, mert nem lennék képes rá, ebben a szent pillanatban még csúnyább dolgokat is megtennék, épp csak eszembe jut, hogy a másik fél vélhetően mit sem tud erről - lévén közölte velem, hogy el se szokta olvasni az újságot -, és úgy érzem fairnek, ha miattam szembesül a ténnyel, hogy rá is kúszott a reflektorfényből, amit nekem tartanak fent ezek szerint.
Még idegesebb leszek, mert ha eddig lett volna esély arra, hogy kiküszöböljük azt a hibát, amit a szobában ejtettünk, most már annak lőttek. Tudom, hogy nem kívánja, hogy rajta csámcsogjanak, vagy ami még rosszabb, előtérbe helyezve őt, az ő múltjában áskálódjanak, mellettem pedig ez sanszos lehet.
- Nem láttad Dantét? - ragadom meg az egyik rellonos karját. Jelenleg nem tudom, hogy őt vagy engem lep-e meg jobban ez a cselekedet, de nem is gazán törődök vele. Amint megkapom a választ, megyek is a társalgóba. Lassan, időt hagyva magamnak, hogy legalább némileg lenyugodjak. Megfogadtam, hogy nem drámázok, de úgy néz ki, nekem már csak abból jut, hiába vágyom én annyira a nyugalmat, esélyes, hogy már sose fogom megkapni.
Nem telik sok időbe, míg azt az ajtót is meglelem, és most még kellemetlen szájízzel is nyitok be.
Egyből meglátom a kanapén fekvő rellonost, és a mellkasom szorítani is kezd, ahogy végigtekintek rajta. Összeszedem magam, nem fogok sírni, mikor még csak sejtem a következményeket, hisz annyira nem ismerem őt, hogy elkönyveljem, már nem tud meglepetést okozni.
Óvatosan ülök a kis helyre, ami mellette szabadult fel, és végig simítok az arcán óvatosan, kiélvezve a pillanatot, mert lehet, most tehetem meg ezt utoljára. És ha látom, kezd feleszmélni az éberálomból - annyira egyenletesen nem emelkedik a mellkasa, hogy ténylegesen aludjon -, a mellkasára helyezem az újságot.
- Gratulálok - a mosolyom minden, csak nem szívből jövő. Inkább belenyugvónak tudnám mondani. Mindenesetre nem szólalok meg, amíg el nem olvassa a cikket, aminél nyitva van, és amin az ő képe is díszeleg. Viszont végig az arcát nézem, nem akarok kihagyni egyetlen reakciót sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681129#post681129][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 15:27[/b][/url]

Igazából számítok rá, hogy morcos lesz, ezért sem veszem fel azt a szép megjegyzést, amivel illet. Most legszívesebben én is ilyen vágnék bárki fejéhez, aki a közelembe merészkedik, de még mindig türtőztetem magam.
- De Dante... csináltál - hangom keserű, magamat okolom, mert belerángattam őt is ebbe. Hülye ötlet volt, hogy mi összekeveredtünk, vagyis ebben a pillanatban ezt érzem, és még a gondolat is megfogalmazódik bennem, hogy leveszem a válláról terhet, és kilépek, mielőtt még csúnyább dolgok kerülnének be a sulis újságba. Jó, komolyabban veszem ezt, mint mások, de tapasztaltam már, milyen olyan címlapon lenni, amit nem csak a kastélylakók olvastak. Mikor folyton ott díszelegtem Arlen mellett a képeken, nem voltam valami közkedvelt, sőt. Csak nem törődtem vele, a cetlikkel, a kéretlen és cseppet sem valós jelzőkkel, amik valamiért elszaporodtak, mikor Sebby is bekerült a képbe, hát most mi lesz még. Előre tartok attól, hogy valaki most már tényleg fellóghat, mert hogy a folyosókat járva szembesülnöm kellett azzal is, hogy Dante is közkedvelt személyiség a lányok között. És ha jobban belegondolok, ide is kísértek tekintetek, amik csoda, hogy nem nyársaltak fel.
- Ri... - kapom is az első megjegyzést, mikor három lány sétál el mellettünk, és hirtelen nem tudom melyik néz lekezelőbben a másiknál. Sóhajtva túrok a hajamba, próbálva leplezni, hogy mennyire betalált most még ez is.
- Nem vészes? Neked nem nagy ügy, hogy csak egy újabb név vagy a listámon? Hogy téged is úgy kezelnek, mintha a gyűjteményem egy darabja lennél? Az Istenért, bárkivel szóba állok, összehoznak, vagy még rosszabb, és Farkas, könyörgöm ő meleg - nem tudom, mikor pattantam fel, és kezdtem járkálni, az egyetlen, ami átkúszik az agyamra telepedett vörös ködön, az a szemközti falon lévő festmény hangja, ami épp padlót fog. Nem gyakran, de előfordul még, hogy a varázserőm is elszabadul, mikor robbanok, már pedig... még a hangom is megemelkedik.
- És hallottad, nem? Mindig ez van... tehetek bármit, nem leszek más a szemükbe, és ez neked nem nagy ügy? Könyörgöm, most épp téged hoztak hírbe velem... nem veheted ezt félvállról, mert még téged is megbélyegeznek - kétségbeesetten pislogok rá, de nem merek közelebb menni. Remeg mindenem, ahogy kitör az elfojtott indulat, pecekig csak meredek rá, míg legalább egy picit lenyugszom.
- Ha velem vagy, te is ezt kapod... cetlik, megjegyzések... nem kell neked ez Dante - motyogom, kivételesen lehajtva a fejem, mert igen... őt kímélem meg ettől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681148#post681148][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.15. 16:37[/b][/url]

És kezdődik. És már tudom, hogy ez addig tart, míg a következő szám meg nem jelenik, és csak imádkozhatok azért, hogy lekerüljön rólam a reflektorfény. Most még az is dühít, hogy Dante ezt félvállról veszi, noha egy halvány, hálás mosolyt megeresztek, mikor kiáll mellettem, még ha romantikus cselekedetnek nem lehet ezt elkönyvelni. Jól esik, csak a dühöm marad meg.
- De ez sem tarthat a végtelenségig, lesz mikor már érdekelni fog és rájössz, hogy miattam... mert én kevertelek bele, nem akarom, hogy megutálj te is - mert ez az egyetlen dolog, amitől annyira félek. Nem akarom elveszíteni, mert fontos nekem, fontosabb, mint amennyire szabadna, vagy amennyire a helyzet megkívánná, elvégre... ez az egész még túl korai, én meg annak ellenére, hogy megfogadtam nem, vágtázok ezen az úton, és marhára félek attól, hogy megint a földön kötök ki, nem biztos, hogy még egyszer visszatudnám magam verekedni a lóra.
Én nem tudom ezt olyan félvállról venni, de mindent megtennék azért, hogy képes legyek rá. De engem még mindig foglalkoztat mások véleménye, mert nem akarom, hogy így könyveljenek el. De senki, még csak lehetőséget sem ad arra, hogy felvázoljam a tényleges helyzetet, vakon hisznek valakinek, akiben még annyi bátorság sincs, hogy a saját nevét adja a cikkhez. És készpénznek vesznek mindent, amit valaki talán a hasára csapva talál ki, bele se gondolva abba, mit tesz azzal, akiről ír. Milyen undorító már ez?
Amint elfeküdni kényszerülök Dante mellé, helyezkedek kicsit, hogy kényelmes legyen. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, amit a szavai váltanak ki, aztán meg a jóleső borzongás, amit a közelsége vált ki.
- A múltkor azt kérdezted, segítene, ha azt mondanád, a barátnőd vagyok... most segítene... - harapok az ajkamba, felé fordítva a fejem, amennyiben eltávolodott a nyakamtól. Kezem a mellkasára helyezem, ujjaimmal lassú köröket rajzolva rá. Érzem, hogy folyamatosan leszek egyre nyugodtabb még.
- De csak, ha tényleg így gondolod, és nem csak "felőled"... tudom, vagyis sejtem, hogy ez sem jelent neked sokat, de nekem igen... és nem akarok mindegy lenni... - őszintén bízom benne, hogy megérti, mire is gondolok, mert ennél jobban nem tudnám megfogalmazni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=683083#post683083][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.28. 20:01[/b][/url]

Nem tehetek róla, mindent mindig túlaggódok, és kombinálok magamban, amivel mindenki dolgát megnehezítem. Tudom, hogy le kellene szoknom erről, csak elfogadni a tényt, hogy valaki még a flúgosságom ellenére is kedvel, de a történtek után olyan nehéz hinni benne.
Hisz szerettem valakit, és csak annyi vágyam volt, hogy ő is engem, ez mégse jött össze, én meg minden kis apróság miatt komoly traumákat éltem át, csak mert fel lettek nagyítva a problémák. Ezt másodszor már nem akarom, és nem is firtatom, látva hogy Dante se kíván mást hozzáfűzni.
- Mert kell a tudat, hogy valaki a pletykák meg minden hülyeségem ellenére elfogad. Mert kell a tudat, hogy a tiéd vagyok... - motyogom, nem nézve rá, mert sejtem, ő ezt nem érti. Feleannyira se emóciális, mint én, és ez tulajdonképp tök jó dolog. Eddig is sikerült visszaparancsolnia az ostobaságokat a fejembe, mielőtt még kiszabadultak volna, és meghallgat, nem is tudja, ez milyen jól esik nekem.
- Mihelyst megnevezel valamit, már ismered. Az emberek meg félnek attól, amit nem ismernek, de tudod, nem? -ő már több mindent látott, biztos volt szerencséje ilyet is tapasztalni.
- Meg most, hogy a barátnőd vagyok, és ki is lett mondva, jogosan háborodhatok fel, ha például más lányok fenekét fogdosod - vigyorodok el, megnyugtatva őt, hogy ezt csak viccnek szántam, bár belegondolva... nem biztos, hogy boldog lennék, ha ilyet látnék.
- Tudom... átgondoltam utána, csak az aznap amúgy is katasztrófa volt, lehetetlenül viselkedtem, sajnálom - gondolok egyet, aztán nemes egyszerűséggel a csípőjére ülök, hogy aztán úgy csókoljam meg, és túrjak a hajába. Nagyon szeretem a haját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=683832#post683832][b]Mácsai Ráhel - 2017.05.31. 22:13[/b][/url]

- Tényleg? - ezen őszintén meglepődök. Mármint azon, hogy érti, és nem vágja a fejemhez, hogy menjek a francba, vagy valami.
- És nem zavar? Mármint... tudom, hogy a pasik azt szeretik, ha valaki nő... de.. én még nem - és jó sok idő kellett ahhoz, hogy ezt be is lássam. Vagyis a belátással nincs is gond, az elfogadással volt komoly probléma. Fel akartam nőni, azt hittem, menni fog, de nem.
- és nem tudom úgy irányítani a dolgokat, meg ilyenek... megpróbáltam, de nem ment... - hajtom le a fejem félszegen. Nem akarom, hogy ez gátló tényező legyen, de azt viszont igen, hogy tudja. Bár sejtem, ezzel már így is tisztában van, na mindegy.
- Megfogadtam, hogy nem is fogok. De nem olyan egyszerű ám, sőt... - sóhajtok fel, de azért elmosolyodok, jelezve, hogy ez nem akkora katasztrófa, mint a tény, amit írnak rólam, és ami nem is tény igazából. Még csak a közelében sem jár.
Amit teszek, az pedig ösztönösön, nem is gondolkodok igazából, csak úgy jön magától. És nem is lövök mellé, lévén a rellonos nem lök le magáról, ez pedig megnyugtat.
Egyébként meg szeretem őt csókolni, meg úgy hozzá érni is, az olyan... olyan valami, amit még nem is igazán éreztem. Csak megteszem, mert lehet, mert nem szúr le, vagy valami és ez jó érzés.
Ahogy az is, mikor fölém kerekedik, bele is kell mosolyognom a csókba, amit aztán csak nagy erőfeszítések árán tudok megszakítani, de muszáj, mert...
- forgalmas helyen vagyunk... kár - motyogom, neki is tudtára adva ezt, és az elkeseredés tényleg kicseng egy kicsit. Inkább a mellkasába fúrom a fejem, úgy bújok hozzá, még a szemem is behunyom. Egy pillanatra talán sikerül is.
- Jövőhéten nem vacsorázol velünk? Be akarlak mutatni Zójának, csak ő lenne ott, vagy ez még korai? - pislogok fel rá nagy barna szemeimmel, de hát nincs mit tenni. Zója már tud róla, így érthető, hogy kíváncsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=688182#post688182][b]Mácsai Ráhel - 2017.07.03. 10:33[/b][/url]

Tetszik, nagyon tetszik, hogy nem kerít akkora feneket a dolgoknak, mint én. Nyugodtan rá merem bízni magam, ami azért furcsa, mert ezt azért nem osztogatom úgy, mint mások a cukorkát, főleg nem akárkinek.
- Rendben - sóhajtok fel, kicsit talán meg is könnyebbülve, mert így talán kevesebb az esélye annak, hogy elszúrom. Tényleg nem akarom elszúrni, mert ez most jó. Feleannyi feszültséggel se jár, és tök jó élvezni, hogy csak van... csak nekem, és nem kell kismillió emberrel osztoznom rajta. Aztán meg még figyel is rám, ami hatalmas luxusnak minősül az én mércémmel mérve.
Bűnbánón nézek rá, mert tényleg sajnálom, hogy itt vagyunk, de... talán jobb is így. Oké, tudom, hogy a kezdeti feszültségnek nem kellene lennie, de az első alkalom, nos sokkal inkább ösztönös volt, mint megfontolt. Nem mondom, hogy bánom, mert azt marhára nem tudom bánni, csak így... most már más a felállás, számomra legalább is. Azt sejtem, hogy a rellonos nagyon nem kerít neki akkora feneket, amekkorát én.
És látom az arcán is a csendes beletörődést, és jelen pillanatban nem tudok hirtelen eldönteni, hogy rosszul érezzem magam, vagy hagyjam itt a francba, mert ha mindez csak azért van, akkor talán nem is kérek belőle. Zavaros még ez az egész, és csak azt tudom, hogy meg akarom próbálni. Hány ember tovább lépett már, és lett boldog, talán... talán én is.
- De Zója más... ő majdnem mindenkit kedvel, és nem turkál az agyban, ha család van. Vagyis nem mindig - vonok vállat, boldogan mosolyogva rá, hisz magamban már tervezem is a dolgokat.
- Megyek, szólok is neki - rendesen felspannolt ez, szóval felpattanva, csak egy rövid puszit nyomok a szájára, aztán el is libbenek onnan szépen, hogy közöljem anyámmal azt, ami történt.