A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Sok mindent lehet mondani Majáról, de azt éppen nem, hogy túl összeszedetten futott volna neki a szünet utáni első tanítási napnak. Valahol - azt sem tudja, hol, kinél, mikor - az ünnepekben elhagyta az egyik beadandót, amit mágiatörténetre ma kellett volna leadnia, aztán sikeresen eltűnt a táskája a szobájából, bár az is lehet, hogy Lottinál van… vagy Ririnél, fogalma sincs. Reggel a nagy kapkodásban kifordítva vette fel a pólót is, a fülbevalója meg beakadt a pulóverébe. Egy órán át küzdött vele, mint a hal, ami a horgon akadt vergődött, de megoldotta. Utána - kisebb szívroham közepette - mentette meg a láncát, amit majdnem a hajával együtt rántott le magáról, mikor a szekrényajtó rácsukódott oldalról. Morcosan és kissé morogva esett be az első órára, miközben a jegyzetei között turkálva még mindig reménykedett, hogy előjön a fogalmazása, amikor is… eljött a felismerés. A füzet színe is fura volt, de annyira el van varázsolva, hogy különösen fel sem merült benne ezen agyalni, de mikor kinyitotta valami nagyon fura jeleket talált. Elkezdte a füzetet minden irányba forgatva méregetni, grimaszolt mellé; hol közelebb húzta, hol távolabb tolta. Hát mi a szentséges banán ez!
- A kínai fiú! Vagy valami olyasmi… - Hangosan mondta, annyira, hogy a mellette elsétáló tanárnő szúrós pillantásokkal díjazta, társai meg érdekesen méregették. Belesüllyedt a padba, aztán eldöntötte, hogy megkeresi, akinél az ő füzete lehet, benne a délutánra kellő fogalmazással. Még lehetnek csodák.
Liv néni szabadsága miatt a legendás lények gondozása elmaradt, így a klubhelyisége helyett a folyosókat szelte, nézelődve. Nem sokra emlékezett, sőt, neki elég egyformák voltak a Csingek meg a Csángok, de hirtelen pillantott meg egy célállomásnak tűnő rellonost a társalgóba belépni. Stimmelt a haj, a külső, a minden! Hát ki más lehetne?! Futólépésre váltott, majd szinte beesve az ajtón, egyből szerencsétlen karjáért kapott, hogy fordíthassa a maga irányba.
- Te, Csiiii. Segííííts! Ez a tiéd. - mondta kétségbeesve, majd a kezébe nyomta a füzetet. Amúgy se tudta kimondani a nevet, meg elolvasni se, így ha nem is a gazdáját kapta el, ő úgy gondolja mégis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=654166#post654166][b]Czettner L. Maja - 2017.01.07. 23:08[/b][/url]

Sok mindent lehet mondani Majáról, de azt éppen nem, hogy túl összeszedetten futott volna neki a szünet utáni első tanítási napnak. Valahol - azt sem tudja, hol, kinél, mikor - az ünnepekben elhagyta az egyik beadandót, amit mágiatörténetre ma kellett volna leadnia, aztán sikeresen eltűnt a táskája a szobájából, bár az is lehet, hogy Lottinál van… vagy Ririnél, fogalma sincs. Reggel a nagy kapkodásban kifordítva vette fel a pólót is, a fülbevalója meg beakadt a pulóverébe. Egy órán át küzdött vele, mint a hal, ami a horgon akadt vergődött, de megoldotta. Utána - kisebb szívroham közepette - mentette meg a láncát, amit majdnem a hajával együtt rántott le magáról, mikor a szekrényajtó rácsukódott oldalról. Morcosan és kissé morogva esett be az első órára, miközben a jegyzetei között turkálva még mindig reménykedett, hogy előjön a fogalmazása, amikor is… eljött a felismerés. A füzet színe is fura volt, de annyira el van varázsolva, hogy különösen fel sem merült benne ezen agyalni, de mikor kinyitotta valami nagyon fura jeleket talált. Elkezdte a füzetet minden irányba forgatva méregetni, grimaszolt mellé; hol közelebb húzta, hol távolabb tolta. Hát mi a szentséges banán ez!
- A kínai fiú! Vagy valami olyasmi… - Hangosan mondta, annyira, hogy a mellette elsétáló tanárnő szúrós pillantásokkal díjazta, társai meg érdekesen méregették. Belesüllyedt a padba, aztán eldöntötte, hogy megkeresi, akinél az ő füzete lehet, benne a délutánra kellő fogalmazással. Még lehetnek csodák.
Liv néni szabadsága miatt a legendás lények gondozása elmaradt, így a klubhelyisége helyett a folyosókat szelte, nézelődve. Nem sokra emlékezett, sőt, neki elég egyformák voltak a Csingek meg a Csángok, de hirtelen pillantott meg egy célállomásnak tűnő rellonost a társalgóba belépni. Stimmelt a haj, a külső, a minden! Hát ki más lehetne?! Futólépésre váltott, majd szinte beesve az ajtón, egyből szerencsétlen karjáért kapott, hogy fordíthassa a maga irányba.
- Te, Csiiii. Segííííts! Ez a tiéd. - mondta kétségbeesve, majd a kezébe nyomta a füzetet. Amúgy se tudta kimondani a nevet, meg elolvasni se, így ha nem is a gazdáját kapta el, ő úgy gondolja mégis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=654234#post654234][b]Tanizawa Daisuke - 2017.01.08. 13:42[/b][/url]

Tanulnom kéne, de mindenhol túl sok a zaj, és a nemkívánatos személy, főleg egy helyet. Nincs kedvem senkihez, vagyis beszélgetni nem szeretnék, mégis megtalálnak az emberek az idióta kérdéseikkel. Az előbb egy rellonos kislány jött oda hozzám, hogy merre találja a Levitát, én viszont nem mondtam semmit, még a végén megkérne, hogy mutassam is meg neki. Akár az öcsémet is meglátogathatnám, beszélgethetnék vele, azonban fogalmam sincs, merre van, lehet Gwennel tengeti az idejét, vagy másik testvéreivel, majd holnap írok neki baglyot, akkor úgyis vasárnap lesz. Még nem szóltunk Sorának, nemsokára muszáj lesz, megejteni azt a beszélgetés, mindazonáltal lehet, a másik húga sem tud a fejleményekről. Nem akarja ő sem elsietni ezt, lassan kell beadagolni nekik a hírt. Össze kell üljünk beszélni, bár akkor nem erről a témáról beszélnék vele.
Szorongatom a könyvet egyik kezembe, miközben lehajtott fejjel lépdelek előre. Nem akarok senkivel találkozni, azt sem figyelem merre megyek, amerre a lábam visz. Egyik terembe érve hallok egy női hangot, amire egy pillanatra felfigyelek, aztán rájövök, hogy nem nekem szól, egy kínait keres a lányka. Olyan nemzetiséget még nem láttam a suli falai között, leginkább japánok és koreaiak vannak jelen, meg oroszok is, ami Ázsiához tartozik, meg egy tajvani kék is van, látásból ismerem. A vagy valami olyasmire mégis felkapom tekintetem, sóhajtok egyet, ahogy általában ilyenkor. Nem érdekel, hogy nem tudja a nemzetiségemet, általában így vannak a magyar, és más nemzetiségű emberek. Nem lenne nehéz, ha kicsit odafigyelnének, de mindegy, hagyjuk ezt.
- Csi? Komolyan? Legalább a nevét tudhatnád annak, akit keresel, aki nem én vagyok – válaszolom a navinésnek, akit láttam a kajánál, meg máshol is, azonban a nevét nem tudom, annyira nem érdeklődtem utána. Elveszem a füzetet, érdeklődő pillantással nézem a tulajdonos nevét, összehúzom szemöldökömet.
- Ilyen ronda írást még nem láttam, nem tudom elolvasni az írást, bocsi – nem tudom, miért kérek bocsánatot, nem is akartam segíteni neki. Szegény lánynak nehéz dolga lesz, amíg nem találja meg a megfelelő személyt, addig nem jön rá ki ír így, ha én nem, más sem fogja tudni elolvasni. Sóhajtok egyet, ahogy az arcára nézek és kedvesen egy kérdést intézek felé.
- Segítsek meglelni a megfelelő személyt? – nem értem magam, miért kell ez? Mindegy, már nem vonom vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=654375#post654375][b]Czettner L. Maja - 2017.01.09. 00:34[/b][/url]

Minekutána sikeresen beégette magát relatív sok ember előtt, jobbnak látta, ha már menni lehet, akkor utánanézni a felfedezésének. Az agyában csak annyi kattogott, hogy egy fiú volt – vagy marha rövid hajú és deszka lány, ami elég furi lenne, de ki tudja -, meg Csing, de ennyiben kimerült a tudomány. Elég lehangolt sóhajok hagyták el a folyosón a száját, mégnem bevetődött a társalgóba azután a nagybetűs Csiii után, akit valószínűleg erősen félrediagnosztizált.
- Nem Csi? Hogy hívnak? Nem te vagy? De miért nem? De úgy nézel ki!
Értetlenkedik grimaszolva egy sort, bár beláthatná, hogy saját hiba, mért futna egyből megoldásba? Lebiggyeszti az ajkait, miközben el is engedi szerencsétlen karját, menten zavarba is jön és visszahúzva a saját táskáját szorongatja az oldalán inkább a kacsóival. A füzetet nem annyira akarja visszakapni, nincs benne semmi, vagyis van benne minden, de csak mintha egy ötéves rányomdázott volna az áfonyától kék nyálával és elkente volna. Egyrészt ronda, másrészt nem is betűk! Vagy ha azok, tuti nem létezőek, valami titkosírás…jelnyelv. A jelnyelv használható erre, vagy csak a nem írhatóra? Akkor, ha nem, nem baj, inkább tanácstalanul pillog.
- Tényleg nem tudod? De akkor hol van a Csi. Elvitte a füzetem, benne volt a dolgozatom, ami mára kell. Biztos nagyon sok büntit kapok Domi bácsitól, ha nem adom le. Sose szabadulok, nem mehetek el edzésre, vagy nem találkozhatok Le… legjobb barátnőkkel!
Egy kicsit talán elkeseredett vinnyogás lett a vége, de annyira halkan makogta, hogy csak ketten hallhatták úgy is. Nem heves lány, bár most bugyognak a szavak ki a száján. Kicsit lenyugodni kezdett, vett pár mély levegőt is. Aztán eszébe jutva, hogy nem nagyon kéne több butaságot mondani, próbált előrébb lendülni a füzetre mutogatva.
- Azt hiszem levitás, vagy rellonos, valami hideg szín volt tuti a ruháján… ismersz ott valakit, akié lehet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=655269#post655269][b]Tanizawa Daisuke - 2017.01.14. 23:05[/b][/url]

Sóhajtva fordulok hátra, hogy bevárjam a lányt, aki lohol utánam. Nem tudom, mit akarhat, és miért csinálok ilyet, nincs kedvem az emberekhez, mégis megállok. Talán érdekel miért kiabálja mindenki előtt egy ismeretlen, ázsiainak szánt nevet. Megbizonyosodom róla, hogy nekem szólt, avagy én lennék az a bizonyos Chi. Összehúzott szemöldökkel pillantok le rá, majd válaszolok kérdésére.
- Daisuke vagyok, és nem én vagyok, mert nem úgy neveztek el a szüleim. De látom te is kevered az ázsiaiakat, ahogy az Európaiak többsége – újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, nem értem mi ebben olyan nehéz, vagy a többi ember, akik felismerik a különbségeket, ők túl különlegesek és nem átlagosak, ez is megeshet. Gwennek olyan egyszerűen megy, Szofi sem erőlteti meg magát, Lanetta sem kevert össze eddig senkivel, akkor nem lehet olyan nehéz. Mindegy, nem gondolkozom ezen, még a végén felhúzom magam.
Szája lefelé görbül, mire engem elfog az emberség. Néha tudok kedves lenni, ez azon egyik pillanata lesz, mikor egy idegennek segítek, nem barátnak. Kiveszem kezéből a füzetet, és magam elé tartva próbálom elolvasni az írást, viszont ez nagy problémát okoz, olyan ronda. Nem mondom, hogy fiú írta, lányok is tudnak így írni, azonban több mint valószínű.
- Ezért nem szabad odaadni a füzeted olyannak, akit nem ismersz jobban – mondom a lánynak, miközben belelapozok, hátha van benne árulkodó jel. Nem találok ilyesmit, ezért visszaadom neki a papírból készült tárgyat, és felajánlom segítségemet. Ma nagyon jó kedvemben lehetek, nem gyakran teszek ilyet, szóval becsülje meg a lányka, máskor nem biztos, hogy lesz ilyen.
- A Rellonban nem ismerek mást, aki lehetne, a Levitában kell lennie, ahol van több ismerősöm is, ha akarod, megkérdezhetek egyet, kettőt, hogy tud-e valamit – nem tudok ennél többet tenni érte, Zalánnak kommunikálok ezzel kapcsolatban, neki biztos lesz ötlete ki ez a titokzatos Chi, és nem, most nem jut eszembe a kékek prefektusa, akinek hasonlóan hangzik a neve, az túl egyszerű lenne. Elindulok a szfinxek klubhelyisége felé, remélve, hogy követ, ha nem, nekem az is jó, megyek a saját dolgomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=655562#post655562][b]Czettner L. Maja - 2017.01.16. 15:26[/b][/url]

Csi vagy Csu, vagy Csa… Majának nagyon nem a név számított abban a pillanatban, bár határozottan előrébb lett volna, ha megjegyzi. De tudja, hogy azért nem jegyezte meg, mert ki se tudta mondani. Szóval ezen hamar átlépett és kérdően figyelte a srácot – igen, miután hallotta a hangját ebben legalább biztos volt -, aki még be is mutatkozott neki. Erős koncentrálás közepette ráncolta a homlokát, és formálgatta a szót szájával. Úgy hangzott a név mint valami halfajta… vagy rosszabb, egy régi autómárka, amit kivontak a forgalomból! Na mindegy, látott itt már jó sok fura nevet, nem ezen fog megakadni, majd ő jól kimondja! Természetesen.
- Daske…Daiskskske. Dé. Te leszel a nagy Dé. Rendes a szüleidtől, bár nem tudom melyik a jobb. Többen is vagytok kettőnél itt? - Kitágult pupillákkal meredt a fiúra, egy kicsit közelebb is hajolt, hogy jól megnézze az arcát, hátha őt legalább megjegyzi majd, könnyebb lenne az élete. – Mert tökre hasonlítotok. Nincs egy ikred? Vannak különbségek?
Tett fel egy újabb adag kérdést, mert addig se kellett a világ végét feszegetnie magában, mert most nagyjából úgy érezte magát, mintha az közeledne. Eddig sem volt éltanuló, szó se róla, de ha még ezt a viszonylag jó eredményét is elkezdi rontani, biztos, hogy leszedik a fejét, és nem Domi bácsi büntetése lesz az egyetlen, amitől majd szenvednie kell. Semmifélétől nem tenné, ha lehet. Pláne most, holnap délután is edzés, aztán meg megy haza a nagy vacsira. Abba inkább bele se gondol, mert ennél is jobban kétségbeesik. Sóhajtott egyet, mire a fiú megjegyzésére csak bólogatott. Bár ő csak rendes akart lenni, mert állítólag a fiú lemaradt, gondolta lemásolja és visszaadja az órai jegyzeteit, aztán bumm, mégse. Vagyis ez így nem igaz, adott neki egyet, csak rosszat.
- Hát… annak nagyon örülnék, de szerinted meglehet még? Az ebéd utáni második órára kelleni fog már, alig van idő, ez meg tök nagy hely. - Lemondóan fonta össze karjait maga előtt, aztán Csi után pillogva elindult lassan. – Én egyébként Maja vagyok.