A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Fáradt lépteim egyenesen a Társalgóba vezettek, mivel nem volt kedvem lemenni a faluba. Fogalmam sem volt, mit is akarok csinálni itt, s bár nem szokásom céltalanul bolyongani, mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy megadom magamnak ezt a luxust, és egy kicsit belefeledkezek a gondolataimba ahelyett, hogy tanulnék, vagy valami értelmes dolgot csinálnék. Áttanultam az előző nyári szünetet is, meg a tanévet is, úgyhogy most megengedhetek magamnak ilyesmiket. Annyira szigorúan fogom magam, mióta idekerültem, hogy ez már kijár.
A terembe érkezvén körülnéztem; jó páran itt időztek, házikat írva vagy csak beszélgetve, nevetgélve. Nem nagyon érdekeltek az ittlévők, mivel egyiküket sem ismertem, és még csak nem is fogott meg senki sem annyira, hogy egy pillantásnál többre "méltassam".
Ami miatt nem fordultam ki azonnal, az a zene volt. Nem gyakran szoktam rádiót hallgatni, az egyik lánynyál viszont volt egy miniatűr méretű, ami jazzt árasztott magából. Senki sem nézné ki belőlem, hogy szeretem az ilyesmit, de nagyjából ez az egyetlen műfaj, amit nem semlegesen hallgatok, hanem időről időre egészen bele tudok feledkezni.
Tehát emiatt döntöttem úgy, hogy beljebb lépek, s leülök egy fotelra az egyik asztalhoz, egyedül. Ennyi történt összesen. Leültem, hátradőltem, s bal kezemmel megtámasztottam a fejem, hogy lehunyt szemmel egyszerűen lazítsak egy kicsit, félretéve a teendőim, meg hogy le kéne mennem a faluba, és minden hasonló hülyeséget. Talán még sóhajtottam is egy aprót. Most végre talán nyugodtan lehetek egy kicsit.
Gondolataimat is félresöpörtem, az időről időre felbukkanó foszlányokat pedig eleresztgettem, illetve elméláztam rajtuk, ha arra érdemesek voltak. De ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=563177#post563177][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.01.15. 20:03[/b][/url]

Fáradt lépteim egyenesen a Társalgóba vezettek, mivel nem volt kedvem lemenni a faluba. Fogalmam sem volt, mit is akarok csinálni itt, s bár nem szokásom céltalanul bolyongani, mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy megadom magamnak ezt a luxust, és egy kicsit belefeledkezek a gondolataimba ahelyett, hogy tanulnék, vagy valami értelmes dolgot csinálnék. Áttanultam az előző nyári szünetet is, meg a tanévet is, úgyhogy most megengedhetek magamnak ilyesmiket. Annyira szigorúan fogom magam, mióta idekerültem, hogy ez már kijár.
A terembe érkezvén körülnéztem; jó páran itt időztek, házikat írva vagy csak beszélgetve, nevetgélve. Nem nagyon érdekeltek az ittlévők, mivel egyiküket sem ismertem, és még csak nem is fogott meg senki sem annyira, hogy egy pillantásnál többre "méltassam".
Ami miatt nem fordultam ki azonnal, az a zene volt. Nem gyakran szoktam rádiót hallgatni, az egyik lánynyál viszont volt egy miniatűr méretű, ami jazzt árasztott magából. Senki sem nézné ki belőlem, hogy szeretem az ilyesmit, de nagyjából ez az egyetlen műfaj, amit nem semlegesen hallgatok, hanem időről időre egészen bele tudok feledkezni.
Tehát emiatt döntöttem úgy, hogy beljebb lépek, s leülök egy fotelra az egyik asztalhoz, egyedül. Ennyi történt összesen. Leültem, hátradőltem, s bal kezemmel megtámasztottam a fejem, hogy lehunyt szemmel egyszerűen lazítsak egy kicsit, félretéve a teendőim, meg hogy le kéne mennem a faluba, és minden hasonló hülyeséget. Talán még sóhajtottam is egy aprót. Most végre talán nyugodtan lehetek egy kicsit.
Gondolataimat is félresöpörtem, az időről időre felbukkanó foszlányokat pedig eleresztgettem, illetve elméláztam rajtuk, ha arra érdemesek voltak. De ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=563756#post563756][b]Szikszai Csanád - 2016.01.17. 20:23[/b][/url]

Minden alkalommal érdekesség tárgyává válik az a személy, aki egyszer csak berobban az ajtón, főleg, ha az a szó szoros értelmében történik. A bent lévők minden bizonyára a holtakat is megirigylő csendben nézhettek rám, mikor szabályosan beestem az ajtón, és háttal csapódtam a földre. Azt viszont senki ne kérdezze meg, hogyan sikerült összehoznom ezt a mutatványt, mert én magam sem tudom. Vagyis, az a része biztos, hogy nem a folyosón kellene gördeszkáznom, és trükköket tanulnom, mert az biztos, hogy ez lesz az eredménye. A járgányom közben begurult, és az egyik fotelnél csapódott le, ahol egy srác ücsörgött éppen. Egyelőre nem foglalkoztam vele, azzal voltam elfoglalva, hogy ne csillagokat lássak a plafonon. Lassan ültem fel, tarkómat fogva, és némi szisszenések közepette. Felállni még nem mertem, mert tuti, hogy elszédültem volna, és akkor meg visszazuttyanok a földre, és kezdhetem előröl az egész ceremóniát.
Miután már kezdtem tisztán látni, fel kellett térképeznem a kezemet, meg a lábaimat, mert természetes, hogy rövid ujjúban, és térnadrágban kell deszkázni, mert úgy az igazi. Ennek pedig az a hátránya, hogy szép kis sérülésekkel gazdagodhat az ember, amik még vérezhetnek is. S persze nem is én lennék, ha nem borítanám be a kék padlót a véremmel. Szisszenve piszkálgattam, de természetes, hogy emiatt nem áll el. Feltápászkodtam, és megindultam az egyik üres helyhez, ami nem máshol volt, mint annál a fiúnál, ahol a deszkám is megállt. Lehuppantam vele szemben, nem zavartatva magamat, és elkezdtem kotorászni a zsebemben, egy zsebkendő után.
– Bocsi, nincs véletlen nálad egy zsebkendő, vagy kötszer, vagy valami? –szólítottam meg kérlelően a velem szemben ülő fiút, miután a kutatásom eredménytelenül zárult. Csak remélni tudom, hogy akad nála a kettő közül valamelyik, és sikerül legalább letakarnom a sebet, mielőtt hazaegyek, és bekötözöm. Vagyis valahogy úgy kell hazajutnom, hogy Attila bácsi ne lásson meg, mert aztán kitér a hitéből is, ha meglátja a sebet.