A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=563177#post563177][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.01.15. 20:03[/b][/url]

Fáradt lépteim egyenesen a Társalgóba vezettek, mivel nem volt kedvem lemenni a faluba. Fogalmam sem volt, mit is akarok csinálni itt, s bár nem szokásom céltalanul bolyongani, mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy megadom magamnak ezt a luxust, és egy kicsit belefeledkezek a gondolataimba ahelyett, hogy tanulnék, vagy valami értelmes dolgot csinálnék. Áttanultam az előző nyári szünetet is, meg a tanévet is, úgyhogy most megengedhetek magamnak ilyesmiket. Annyira szigorúan fogom magam, mióta idekerültem, hogy ez már kijár.
A terembe érkezvén körülnéztem; jó páran itt időztek, házikat írva vagy csak beszélgetve, nevetgélve. Nem nagyon érdekeltek az ittlévők, mivel egyiküket sem ismertem, és még csak nem is fogott meg senki sem annyira, hogy egy pillantásnál többre "méltassam".
Ami miatt nem fordultam ki azonnal, az a zene volt. Nem gyakran szoktam rádiót hallgatni, az egyik lánynyál viszont volt egy miniatűr méretű, ami jazzt árasztott magából. Senki sem nézné ki belőlem, hogy szeretem az ilyesmit, de nagyjából ez az egyetlen műfaj, amit nem semlegesen hallgatok, hanem időről időre egészen bele tudok feledkezni.
Tehát emiatt döntöttem úgy, hogy beljebb lépek, s leülök egy fotelra az egyik asztalhoz, egyedül. Ennyi történt összesen. Leültem, hátradőltem, s bal kezemmel megtámasztottam a fejem, hogy lehunyt szemmel egyszerűen lazítsak egy kicsit, félretéve a teendőim, meg hogy le kéne mennem a faluba, és minden hasonló hülyeséget. Talán még sóhajtottam is egy aprót. Most végre talán nyugodtan lehetek egy kicsit.
Gondolataimat is félresöpörtem, az időről időre felbukkanó foszlányokat pedig eleresztgettem, illetve elméláztam rajtuk, ha arra érdemesek voltak. De ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=571239#post571239][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.03.06. 18:08[/b][/url]

Az este nem aludtam éppen jól. Az agyam folyamatosan pörgött, s minden apró zajra felébredtem - éber félálomban forgolódtam pár óráig, hogy aztán hajnali ötkor felkeljek, és mással kössem le magam.
A rúnatan vizsgával meglepően hamar végeztem. Elég könnyű volt - előbb kijöttem. Legelsőként léptem ki a teremből, bár a fáradtságtól szinte járni nem bírtam, úgyhogy egy közeli helyiség felé vettem az irányt. A társalgóban nem volt senki, mindenki vizsgát ír gondolom. Beljebb léptem hát, és levetettem magam a kanapéra, de már ekkor éreztem, hogy mindjárt elnyom az álom; fejemet egy párnára hajtottam...
Az öntudatlanság lassan szippantott magába, egyre mélyebbre süllyedtem ebbe az állapotba, mígnem elszenderedtem, aztán mély álomba merültem.
Egy sötét helyiségben találtam magamat. Körülnéztem - egyetlen fénycsóva vetült rám, mintha reflektorfényben ülnék, s körülöttem vaksötét volt. Semmit sem láttam. Nyomasztott a hely, fogalmam sem volt, hogy kerültem ide, de féltem felállni az ülő helyzetből. Valahogy mégis tudtam, hogy fel kéne állnom onnan, de tagjaim lefagytak, és csak ültem ott; furcsa, motoszkáló zajokat hallottam, ami miatt görcsös félelem markolt a gyomromba. Muszáj lenne felállnom.
Összeszedtem magam, és megpróbáltam kinyújtóztatni a lábamat, a kezemet - de amikor átléptem a szabályos kör alakú fény határát, a saját testrészeim teljesen eltűntek a szemem elől. Ijedten kaptam vissza végtagjaim, és pillantottam fel a fény forrását keresve - olyan volt, mintha egy kör alakú lyukból jönne az éles, fehér fény. Ismét kinyújtottam a kezem, most nem ért bele a sötétségbe, és felfedeztem, hogy fekete-fehéren látok.
Nyikordult valami, felpattantam. Meg kéne szólalnom.
- Hahó... - kiáltottam bele a szörnyű hangokba, mire egy halk suttogás hangzott fel valahonnan. - Hahó! Ki az? - kérdeztem. Nem jött válasz.
Mögöttem valami gurult a padlón, mintha fémből lett volna, így arrafelé fordultam, de nem mertem kilépni a fényből. Szívem eszeveszetten dobogott. Még a végén itt fogok meghalni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=571309#post571309][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.03.06. 20:55[/b][/url]

Ezek a hangok... az összes apró kis zaj egytől egyig végigfutott a gerincemen, és minden egyes apró sejtemet összeugrasztotta. Mintha hideget éreztem volna valahol halványan, de nem pontosan tudtam eldönteni, mim fázott és miért. Csak annyit éreztem biztosan, hogy egyre alaptomosabb zajok voltak körülöttem, és ez az egész egyre inkább olyanná vált, mintha a fénycsóván kívül légüres tér lenne körülöttem. De hát ez nem lehetséges.
Bár, tulajdonképpen mégis csak lehetséges. Hiszen akkor sem fulladnék meg.
Szinte el sem tudom hinni, hogy a sötétség lehet ennyire tömör. Sosem láttam még ilyet - instant feketeség, amibe mintha semmi sem tudna belehatolni, csak ez a fehér világosság, ami engem vesz körbe, és fekete-fehérnek mutat. Lehetséges egyáltalán, hogy egy ilyen tömör valamiben hangok keletkezzenek?
Egy fekete lyukba kerültem volna?
A fénycsóva mozdult egy aprót. Tekintetem rögtön a kör szélére ugrott, de az nem mozdult tovább - talán öt centi lehetett, ennyit tágult, és nem értettem, miért. Hol az istenverte fenében vagyok? És mik ezek a lassú, vontatott hangok körülöttem? Ezt árulja el nekem valaki, mert mindjárt szívrohamot kapok.
Hirtelen egy fiú lépett be a fénykörbe, én pedig halálra rémültem, és majdnem kiestem a biztonságot adó világosságból. Megszólalt, s mintha hangja mögött a zajok eltörpültek volna, s bár hirtelen összerezzentem, a fiú és a jelenléte mégis nyugtató volt és kellemes, mintha egy pillanat erejéig eltűnt volna az engem fenyegető veszély a sötétből. De a zajok csak elhalkultak, nem pedig elnémultak.
- Ki vagy te? - kérdeztem, miközben csak néztem rá, s hangom visszhangot vert, ellentétben az előbb az övével. Sőt, ha jobban hallgatom, minden visszhangzik, csak ez a hang nem tette eddig. - Hol vagyunk?
Nagyon reménykedtem benne, hogy a másik tudja, merre lehetünk. Bár... az is lehet, hogy a tömör sötétségből belépő ismeretlenekkel talán nem kéne barátkoznom. A távolban mintha megint egy halk suttogást hallottam volna, kirázott a hideg. Csak ki akartam jutni innen, de a sötétségbe nem mertem kilépni. Féltem, hogy elvesznék, és sosem találnék vissza a fénycsóvához, vagy hogy az kialudna. Megint felnéztem - honnan világít ez a fény? Vagy miért világít egyáltalán?
Olyan jó lenne, ha legalább ezek a hangok nem lennének. A sötét kevésbé ijesztő, mint az ismeretlen hangok, amik körülvesznek. Mintha erősödtek volna; mintha megint egyre hangosabban hallottam volna őket. Tagjaim megfeszültek. Nem akarom, hogy bárki sikoltson, de valamiért úgy sejtettem, talán hamarosan fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=575654#post575654][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.03.20. 21:24[/b][/url]

Mitől is félek tulajdonképpen? Mit hiszek, mi vár a sötétben? Démonok? Nem. Azok őszintén nem töltenek el aggodalommal, hiába tűnik hülyeségnek. Az emberektől jobban félek, ami azt illeti. Bizonyos emberektől...?
Gondolatmenetemet a fiú hangja törte meg, én pedig ránéztem. A nevét megtudtam, Riannak hívják, mondta, én pedig bólintottam.
- Richárd. - mutatkoztam be rapidan, szemeim pedig ismét a sötétséget kezdték kémlelni. Mitől is félek én? Amint erre a kérdésre megtaláltam a választ (mert hogy sikerült rájönnöm), még inkább összehúztam magam. Ez nem tetszik. Nagyon nem tetszik nekem.
Rian ismét megszólalt, én pedig ránéztem, mikor meghallottam a felvetett ötletet. Hát igen, azt én is sejtettem, hogy ki kéne lépnem innen, volt valami ilyen megérzésem, csak hogy nem biztos, hogy okvetlenül szeretném megtenni. Viszont ő már volt ott kint, onnan lépett be, és őt sem bántotta semmi, amíg a fénykörön kívül volt.
A stabilitás, amit éreztem a másik hangjából, megnyugtatott valamelyest. Sóhajtottam egyet, s kinyújtottam kezem a sötétbe. Nem éreztem semmilyen hőmérséklet-változást, se emberi alakot magam előtt, se semmit. Kattant mögöttünk valami, mintha padlóléc recsegett volna; ahogy lenéztem a lábam alá, csak egy fehér, semleges anyagot láttam, nem pedig deszkákat. Valahogy ez adott erőt ahhoz, hogy kilépjek a fényből - felemeltem a lábamat, mintha lassítva láttam volna a jelenetet, aztán a törzsem is kikerült a fénykörből.
A villany pedig felkapcsolódott, és egyszeriben egy konyhában találtam magam, ami fogalmam sincs, milyen konyha volt, mégis pontosan tudtam, hogy ez most a Merkovszky-házban lévő konyha. Pedig nem az volt, egyáltalán nem úgy nézett ki. De mégis. Na.
Meghallottam a hátam mögül egy hangot (egy ajtó mögül), hogy Ricsi, megcsináltad a reggelit? Öt perced van!, és ez a hang leginkább Annelie hangjára hasonlított. Közben pedig láttam, hogy Rian is ott áll a helyén, mint ahol az előbb. Mi a fene.
Ekkor a pultra néztem, ahol megjelent nagyjából száz tojástartó, tömérdek sonka, hagyma és társai, rengeteg étolaj, mintha egy hadseregre kéne főznöm. Én meg csak bámultam. Ezt most tényleg mind meg kéne csinálnom? Ennyi idő alatt?