A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778809#post778809][b]Bossányi Karola - 2019.10.23. 10:57[/b][/url]

Miközben Thomas lebegtetett, s próbált engem kijuttatni az erdőből, az átázott ruháimban vacogva, tűrve a fájdalmat azon gondolkodtam, hogyan is lehettem ilyen ostoba, hogy egyedül indultam az erdőbe gombát gyűjteni. Még ha jó idő is volt, akkor sem szabadott volna egyedül mennem, hisz bármikor történhet bármilyen baleset, és akkor már nem tudok mit tenni.
Felelőtlen voltam, hogy ezekbe a dolgokba nem gondoltam bele, csak hajtott előre a saját kis ostobaságom, s a bájitalok főzése iránti vágy. Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, akkor inkább el sem indulok. Bűntudatom is volt, mert ezzel nem csak magamat kevertem veszélybe, hanem a navinés prefektust is, akivel szintén történhetett volna baj. Még szerencse, hogy benne volt elegendő lélekjelenlét, s nem döntött úgy, hogy várakozzunk tovább.
- Sajnálom Thomas, tényleg- mondtam bűnbánóan, ahogy a gyógyító ajtaja elé értünk, s igazából nem is vártam választ, csak azt akartam, hogy tudja, nem akartam őt is veszélybe sodorni.
A lebegésből már kezdett kicsit elegem lenni, bármennyire is jó megoldásnak tűnt, nekem nagyon kellemetlen volt így lógatnom a lábamat, mert a lüktető fájdalom felerősödött.
- Szia, én meg Karola - köszöntem a fiatal gyógyítónak, akit korábban még nem láttam, de úgy hiszem, az elkövetkezendő napokban egyre többször fogom.
- Köszi Thomas, hogy eljuttattál ide - hálálkodva pillantottam a prefektusra, majd vártam arra, hogy mikor fejezi be a varázslatot, s mikor kerülök végre vízszintes állapotba.
Miután az ágyra kerültem, végre egy kicsit csillapodott a lüktetés, jó volt az, hogy nem mozdult a lábam. Amikor azonban Bálint megemelte, újra éreztem azt a kellemetlen feszítő, s lüktető érzést, mely még az arcomra is kiült.
- Tíz, tíz, tényleg nagyon fáj. - nyöszörögtem, s bár nem sírtam el magam, de könny gyűlt a szemeimbe, mert nem igazán voltam jó a fájdalmak tűrésében.
- Nem hiszem, nagyon dörgött az ég és minden gyorsan történt, szerintem nem hallottam, nem tudom...- bizonytalan voltam, s tényleg nem emlékeztem, csak arra, hogy hirtelen csapott le a vihar.
- Földet éréskor, fel akartam mászni a faházhoz, és azt hiszem a harmadik, vagy a negyedik létrafokról zuhanhattam vissza, a bokám befordult alám, és azonnal éreztem a feszítő érzést. - csúnyán be is dagadt a lábam, ha Bálint vizsgálódott, láthatta, hogy milyen hatalmas nagy duzzanat van a jobb bokám külső részén. A belső oldalt csúnya véraláfutás színezte.
- De nagyon fáj, eltört?- kérdően pillantottam Bálintra, majd a navinés felé fordultam.
- Thomas, szólnál majd valakinek a háztársaim közül? Vagy a házvezetőmnek? Csak hogy tudják, nem tűntem el- mivel én magam nem szóltam senkinek, hogy elsétálok, aggasztott az, hogy ha nem kerülök vissza estig, akkor értesítik a szüleimet, ezt pedig nagyon nem szerettem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=779165#post779165][b]Bossányi Karola - 2019.10.27. 16:47[/b][/url]

A gyógyító meglehetősen fiatalnak tűnt, korábban csak anyával egykorúaknál jártam, ettől függetlenül nem tartottam tőle, mert az arcvonásai , s a szavai alapján is nagyon barátságosnak tűnt.
- Jól van - bólintottam a felém nyújtott fiolára, melyen csak néhány pillanatig időzött el a tekintetem. Nem akartam elemezni, hogy mi is van benne, egyszerűen csak magamba döntöttem a kesernyés, gyógynövény ízekre hajazó anyagot, abban reménykedve, hogy ez talán majd elűzi a fájdalmat.
- Remélem, hogy nem, nem szeretnék gipszet és hetekig feküdni - mindezt inkább halkan motyogtam, hisz egyikük sem tehetett erről az állapotról, s amúgy sem tudták volna oly könnyedén megváltoztatni. S még ha volt is varázslat a csontok összeforrasztására, úgy hallottam, hogy az igen nagy fájdalommal jár, ilyesmire pedig nem voltam felkészülve, emiatt is rimánkodtam azért, hogy csak nehogy törés legyen.
Bálint, a gyógyító ténykedését követtem közben nyomon, aki mindenféle eszközt halászott elő a szekrényéből, amik egyelőre még nem tudtam, hogy miféle célt is szolgálnak. De egyelőre nem is kellett tudnom, habár az orvoslás nagyon is érdekelt. Még nem tudtam, hogy mi szeretnék majd lenni, ha elvégzem az iskolát, de a gyógyítás nagyon érdekelt. Eközben Thomas is megszólalt, ráemeltem a pillantásom, szegény haja csurom víz volt, nem beszélve a ruhájáról.
- Rendben, és még egyszer, köszönöm Thomas a segítséget, remélem, hogy nem leszel beteg - hálás mosollyal néztem rá, amikor a gyógyító egy váratlan, ám nagyon is jó ötlettel állt elő. Varázslatával egy-kettőre megszárította a ruháinkat, így már nem kellett nekem sem vacogva ücsörögnöm, s talán már Thomas is komfortosabban érezte magát. Bálint kérdésére elgondolkodtam, de nem akartam felsorolni a hobbijaimat, sem untatni, sem pedig várakoztatni nem akartam a navinést, aki már így is túl sok időt fecsérelt rám.
- Olvasni szeretek, és igazából bármilyen könyv megteszi, valamelyik szobatársam meg biztosan ad ruhát, ha megkéred, kihozza. - utóbbit már Thomasnak címeztem, s hozzátettem. - Menj csak nyugodtan - aztán mosolyogva integettem neki, s csak azután pillantottam Bálintra, ha már Thomas elhagyta a helyiséget.
- Rendes ez a srác, nem hagyott ott, azonnal segített- jegyeztem meg a gyógyítónak, majd tovább figyeltem, hogy mit fog csinálni velem, pontosabban a lábammal.
- November elején van - nem tudom, hogy csak beszéltetni akart, vagy tényleg érdekelte valamiért a születésnapom, de a figyelmemet nem tudta elterelni arról a furcsa, bizsergető érzésről a bokám környékén. Nagyon érdekes volt, de nem fájt, persze ebben talán a korábban elfogyasztott szer is segített.
- Zsibbad, ez elég érdekes érzés...-jegyeztem meg a vizsgálat végén, aztán amikor Bálint végre közölte, hogy nincs túl nagy baj, megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra.
- Nagyon örülök, ez jó hír. Féltem attól, hogy eltört, mert tudod szeretek táncolni és most talán indul egy csapat is, ahová csatlakozhatnék. Ez meg éppen most történt velem - sóhajtva mutattam a lábamra.
- Gipsz kell azért, vagy csak bekötözöd? - érdeklődve pillantottam a gyógyítóra, amikor hirtelen valami koppant az ablakon. Meg is ijedtem egy pillanat erejéig.
- Huh, ez mi volt? - remélhetően csak a vihar produkálta ezt a hangot, de az is lehet, hogy valami más okozta a koppanást.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780469#post780469][b]Bossányi Karola - 2019.11.10. 20:15[/b][/url]

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=800962#post800962][b]Bossányi Karola - 2020.03.26. 18:40[/b][/url]

- 15 vagyok, egy évvel később kezdtem, de hamarosan 16 leszek - meséltem mosolyogva Bálintnak, aki közvetlenségével elfeledtette velem, hogy a gyengélkedőn vagyok. Pedig nem szerettem se az Ispotályokat, se ezeket a helyeket, s valamiért a gyógyítóktól is tartózkodtam, de ő nem is tűnt annyira kegyetlennek, és a módszerei is egész barátságosak voltak.
Kíváncsian hallgattam őt arról, hogy egész pontosan mit és hogyan csinál, nagyon is érdekesnek tűnt ez a szakma, bár egyelőre még nem igazán értettem, biztos meg volt a számoknak is a jelentése. Pillantásommal nyomon követtem a lebegtetett dobozok mozgását, majd érdeklődve figyeltem tovább a fiatal gyógyító munkáját.
- Hűűűű, gyönyörűek ezek a kövek! - egyik szebb volt, mint a másik, meg is volt bennem a késztetés, hogy utánuk nyúljam és megérintsem őket, de aztán visszafogtam magam, hisz még sem egy bazárban voltam, ahol szabad a rablás.
- Rendben, remélem, hogy működni fog - ahogy kérte, a kezeimbe vettem a követ, de kellett néhány perc, míg megéreztem azt, hogy felmelegszik. - Ez meleg, gondolom akkor jó - kíváncsian pillantottam Bálintra, még mindig nem értettem a kövek működését, de ő volt a doki, ő egész biztos, hogy tudta, mit és miért csinál.
- Ez a borogatás jól esik - jegyeztem meg, miután lábamra tette a törölközőt, s bár az elején kicsit meglepődtem, hogy azt kérte, húzzam feljebb a taláromat, de aztán mégis csak rájöttem, hogy ez egy teljesen normális kérés egy ilyen helyen.
- Nahát, akkor én vagyok az első beteged? - mosolyogtam rá, a kacsintás egy kicsit zavarba hozott, nem voltam ehhez hozzászokva. Azon viszont nagyon meglepődtem, mikor azt mondta, hogy dupla annyi idős, mint én.
- Érdekes, mert egyáltalán nem látszik rajtad, hogy ennyivel idősebb lennél - jegyeztem meg, s közben jeleztem a javulást. Láttam rajta, hogy egy kicsit meglepődött, igazán én sem értettem, hogy minek hatására enyhült ennyire a duzzanat.
- Nem számít a szaga, ha hat - minél előbb jól akartam lenni, ezért is bólintottam a krém használatára, majd figyeltem, ahogy a sérült területre felvisz egy kis adagot. Egy kicsit azért fura volt, hogy elkezdte egy idegen masszírozni a lábamat, de ez végül is része volt a kezelésnek. - Nem fáj, egész kellemes...mármint, ügyesen csinálod - jegyeztem meg és haloványan elmosolyodtam. Közben előkerült a fásli, s nem sokkal később már be is volt kötve a bokám. Az anyag szorosan tartott, s már szerencsére nem is éreztem az erős fájdalmat, csak egy kis enyhe bizsergést.
- Rendben van, köszönöm szépen - hálásan mosolyogtam Bálintra, aki egy kicsit magamra hagyott. Végre tényleg kezdtem magam jobban érezni, már meg is nyugodtam, de rossz volt visszagondolni a viharra. Eszembe jutott az, hogy ha Thomas nem sétál arra, akkor talán nagyobb bajba is kerülhettem volna, így mindenképp tartoztam még egy nagy köszönettel neki. Meg persze Bálintnak is, aki ügyesen ellátott.
- Öhm, Bálint, mi lenne, ha mégis elmehetnék? Ha nem muszáj, akkor nem éjszakáznék itt a gyengélkedőn - vetettem fel egy kicsit félve, mert nem akartam kekeckedő betegnek tűnni, de jobban éreztem volna magamat a szobámban, mint hogy a gyengélkedőn aludjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=801973#post801973][b]Bossányi Karola - 2020.03.31. 21:09[/b][/url]

Gemmalógia, hm. Még nem láttam a listán ezt a tárgyat, de ha Bálint ajánlotta, akkor biztos, hogy előbb-utóbb majd úgyis felbukkan a tárgyak közt, s ha ez így lesz, akkor talán jó lenne felvenni. Gondolataim közben kérésére megfogtam, s nem sokkal később már érződött is a hatása. Ráadásul Bálint is remek gyógyítónak bizonyult, hisz megtehette volna azt, hogy magamra hagy, hadd szenvedjek, ő azonban minden módszert kipróbált, amivel enyhíthette a fájdalmaimat. - Ó értem - mosolyogva bólintottam, majd érdeklődve hallgattam a szavait, s visszamosolyogtam. - Igen, ezt már én is észrevettem egyébként, hogy az ázsiaiak körében nehezebb megállapítani az életkort. - közben Bálintnak dolga akadt, így leginkább csak bámészkodtam, míg vissza nem tért hozzám, hogy ellássa a lábamat.
- Tíz év? Huh, tényleg sokat kell tanulnia egy gyógyítónak - futott ki a számon, majd hálásan rámosolyogtam, amiért befáslizta a lábamat. Szerettem volna visszatérni a körletembe, de nem engedélyezte, ez pedig némi csalódottsággal töltött el. - Hjó, akkor maradok - sóhajtottam, annyira azért nem örültem a döntésének, de nem volt más választásom, az éjszakát a gyengélkedőn kellett töltenem.
- Köszi, rendes vagy - tényleg nagyon kedves volt, így rá is mosolyogtam, hisz tényleg nem volt okom panaszra. Ekkor kopogtattak az ajtón, s az egyik szobatársam lépett be, majd miután köszönt, letelepedett mellém, és beszélgettünk, ha Bálint magunkra hagyott minket. Röviden elmeséltem a lánynak, hogyan sérültem meg, s azt is, hogy Bálint milyen segítőkészen viselkedett, s milyen ügyesen látta el a feladatát. A barátnőm ezután elmesélte, hogy vele mi történt aznap, majd átadta a váltóruhámat, s még egy könyvet is, amiről tudta, hogy szeretem. Hálás voltam azért, hogy meglátogatott, biztosan Thomas szólhatott neki. Végül, elköszöntem tőle, átvettem a pizsamámat, s még elalvás előtt egy kicsit olvasgattam a könyvből. Aztán elnyomott az álom, így arra fel sem keltem, ha esetleg Bálint visszanézett. Fogalmam sincs, hogy hány órát alhattam, csak azt tudom, hogy a nap sugarai már megtöltötték a helyiséget, amikor felébredtem. Kissé kócosan, gyűrött arccal, nagyot ásítva pillantottam körbe, eszembe jutott a csengő, így azzal jeleztem a gyógyítónak, s ha ő is áldását adta arra, hogy hazamehetek, akkor végre magam mögött hagytam a gyengélkedőt, megköszönve a fiatal férfi segítségét.