Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 9. 23:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=876716#post876716][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.09. 23:15[/b][/url] × tavalyi tanév, vizsgaidőszak × American Horror ×Izzadt tenyerem a taláromba törlöm, mikor az egyik könyvtáros megkocogtatja a vállamat. Ez már többszöri felszólítás a zárórai távozást illetően, de eddig megkegyelmeztek halk dorgálással, mert nem én vagyok az egyetlen ötödikes, aki lexikonok fölé hajolva szenved a VAV előestéjén; most, hogy körülnézek, látom is évfolyamtársaim megfáradt mozdulatokkal pakolászni. Kezem remegése szinte fel sem tűnik, ahogy én is a táskámba süllyesztem az egyik jegyzetkötegem. Fáradtan bólintok csak a könyvtáros felé, aztán lomha mozdulatokkal kanyarítom a vállamra a táskám. Valójában nem sok okom van alapvetően az idegeskedésre, hiszen tudom, hogy meg tudom csinálni... de elképesztően frusztráló ez a közeledő időpont. Minden reggel arra riadok, hogy ma van a vizsga, aztán rá kell jönnöm, hogy még várat magára. És még mindig visszavan legalább tíz óra, tíz, mikor én nem szeretnék mást, csak nyugodtan elterülni utána. Szinte észre sem veszem, hogy már mindenki elhagyta a könyvtárat, s én vagyok az utolsó, aki kifordul az ajtón. Egy izzadtságcsepp gördül le a hátamon, ahogy lassan haladni kezdek - jobb híján a Rellon klubhelyisége lesz a cél.
|
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 10. 16:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=876750#post876750][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.10. 16:47[/b][/url] × tavalyi tanév, vizsgaidőszak × American Horror ×Nem, a folyosó sem hűvösebb a könyvtárnál, így nem hoz felüdülést, mikor megérzem annak levegőjét a bőrömön. A szokásosnál némiképp talán lassabb tempóban, görnyedt háttal fordulok el jobbra. Reflexeim nem mondhatók gyorsnak, s még csak nem is tudatosul bennem, hogy nem igazán figyelek kifelé, így nem is veszem észre, hogy ki jön éppen szembe velem a diákok lassan hömpölygő, ritkás csoportosulásaiban. Azonban bódulatomból egy erős fájdalom ránt ki - a fejembe mintha balta hasított volna, így ki is nyúlok, hogy bármiben megkapaszkodjak, legyen az fal, portré vagy egy diáktársam, hiszen még meg is szédültem. Arcom fájdalmas grimaszba torzul, ahogy hirtelen bevillan egy szín - egy intenzív, mégis tompa árnyalatú bíbor húzódik a lábam alatt egyetlen pillanatra, hogy aztán ismét felváltsa a folyosón lévő kissé kopottas, sötétvörös padlószőnyeg. Káprázott a szemem... Csak lenne már meg a vizsga... Ahogy tompán pislogok, hirtelen ismét megtörténik a villanás. Zavartan hunyorítok, és arra eszmélek, hogy fél kezem, mellyel nem kapaszkodom semmibe, felemelem már ösztönszerűen - és azt, hogy kinyújtott kezem bizony remeg. Ám most nem érzek se hideget, se a pince dohos szagát. Ha szólnak hozzám, sem feltétlen értem, mit mondanak - talán zavaros tekintettel még felpillantok, ahogy az első csepp vér megjelenik az orrom alatt, hogy aztán sok másik is kövesse. Látok egy ismerős arcot magam előtt, egy kék szempárt, ám hallani már nem hallok semmit sem. Aztán minden sötét lesz. Tekintetem kiüresedik, térdeim pedig elengednek.
|
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 18. 23:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=877187#post877187][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.18. 23:00[/b][/url] × tavalyi tanév, vizsgaidőszak × American Horror ×Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (kendőzetlen szexualitás, fétis, pornografikus leírás), így érvényes a 18-as karika. A folytatáshoz kattints ide.
Mézédes illatot érzek. Nincs forróság, de meleg van - hallom a tűz halk pattogását, mely megtöri a kínzó csendet. Ruha surrog, ahogy igyekszem átlátni a zavaros képen: mintha az ember sivatagi port, vagy álmosságot próbálna a szeméből kipislogni. Két homályos alak van a szobában. Nincs sok más rajtuk kívül. De az illat elképesztően édes. Minden fekete-fehér, ám olyan sokáig tart a csend, hogy van némi időm magamhoz térni. A meztelen férfi előttem magára vonja a tekintetem. Látom a bőrén futó izzadtságcseppet, melyről a lángok táncoló fénye köszön vissza. Látom a szemén futó bársonyt, és... hallom a lélegzetét. És bár én nem ő vagyok, mégis mintha érezném azt, amit ő: mintha érezném a bőrén nyúló, megtöredező viaszt, mintha tudnám, milyen így várakozni. Kínzó, igen, valahol az, de... nem... "úgy"... A szőnyeg vágja a térdét.
Ahogy Theodore térdei elengednek a szűk folyosón, kezei sem képesek már senki után kapni, ám Nathaniel szerencséjére (vagy szerencsétlenségére) azok rátalálnak maguktól. Vállának, majd combjának ütődjenek, ha ő nem kap az egyensúlyát vesztő Theodore felé. A fiú nem lát, nem is hall: tekintete üvegesen mered a semmibe, ám keze finom remegése jól kivehető.
És hallom valaki más lélegzetét is. Igyekszem figyelni a székben ülő alakra, de nem egyszerű feladat, mintha a fényképezőm nem lenne képes a távolabbi sziluettre fókuszálni úgy, hogy valami az előterében van. Mégis sikerül: ahogy próbálom tovább erőltetni, lassan kiveszem az arca elé lógó tincset, és meglátom a szemeit, a tekintetét, melynek egy pillanatra szintén színe lesz - kék. Ám ami mögötte húzódik, az valami olyan, amit én még sosem tapasztaltam. Tekintete csontig hatol, és a fiú ezt sem láthatja, érezheti csupán. Egy burgundi villanás. A férfin lévő ing makulátlan, csakúgy mint öltözete és ő maga is. Az élére vasalt szövet kiemeli magabiztos és erős alakját, és burgundi színe mindent felemészt.
Theodore már a padlón fekszik, ahogy pár csepp vér lefolyik az orra alatt. Ám Nathaniel, ha hozzá is szólna, hiába tenné. Ahogy telnek a kínzó másodpercek, Ebonynak még több vér gyűlik az orra alá, mely lefolyik az arcán, a nyakán, úgy kúszva lassan talárja és inge felé, mint egy bársonyszalag. Teste ernyedten hever, a folyosón végigfutó keskeny szőnyegről félig a hideg kőre lógva. Hirtelen kipréselődik azonban tüdejéből a levegő. Arca rezzenéstelen marad.
Éreztem! Éreztem valamit. Mágia lengi be a szobát azokra a másodpercekre, és tudom, mi történik; tudom, hogy nem igazi, és valahogy mégis elképesztően valódi. Mégsem a saját bőrömön érzem... inkább olyan, mintha az elmémen csapódna le a forró lélegzet. Mozgás. A kép ismét összemosódik, ám próbálok küzdeni a látásomért. Valamelyikük megszólal, az eddigi halk tűzpattogáshoz képest számomra olyan hangosan, hogy úgy érzem, majd megsüketülök. Pedig egyáltalán nem kiabál. Látom a simítást, és valamelyest mintha érezném is magamon. Mégsem vagyok ott. Mégsem vagyok ott, mert a fiú nem én vagyok... és én különben is itt vagyok, és nem szőnyeg van alattam, nem tűzropogás körülöttem, hanem a kő hidege...
- Nem bírom tovább... - A szavak alig érthetően esnek ki a száján, csak habog, ám érezhetően nincs még öntudatánál. Csak szeretne magához térni. Bár tekintete nem képes fókuszra, annál beszédesebb, ahogy teste kissé összerándul, s vállai merev összehúzódása minden tagját enyhe remegésre késztetik. Tüdeje hirtelen és hangosan telik meg ismét levegővel: feleszmél. Zilálni kezd, igyekezvén bepótolni az eddig kimaradt lélegzetvételeket, ahogy az első dologba belekapaszkodik, ami a keze ügyébe kerül. Ez azonban nem a szerencsenapja, ugyanis ez a "dolog" nem is lehetne más, csak Nathaniel Krise. A felismerés jó pár másodperccel az után érkezik el, hogy már megragadta a férfit. Most reflexből engedi el háztársát, s az első olyan érzelem ül ki az arcára, melyet az agya ebben az állapotban produkálni tud, ez pedig a félelem. Na nem azért, mert amit az imént látott, kifejezetten elriasztaná Nathanieltől: hiszen ezt még nem tudja megítélni. Azt sem tudja, hol van, és azt sem, hogy mikor. És Nate aggódó pillantása ezen nem segít. Csömörből vödörbe érkezett. Arcát ösztönösen eltakarja, nyakát pedig behúzza, ahogy még mindig levegő után kapkod.
Akácméz. Mindenem tiszta méz. Forró méz folyik az arcomon, a nyakamon és a mellkasomon is.
|
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 27. 09:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=877589#post877589][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.27. 09:51[/b][/url] × American Horror ×Az akácméz szaga ég az orromban, csakúgy, mintha valamiféle erős vegyszer hagyta volna ott lenyomatát. Még mindig el-elkap az érzés, hogy nem a hideg kő, hanem valami sokkal puhább van alattam, és lehunyt szemeim ellenére a szemhéjam belső felén felvillan egy jellegzetes burgundi. Kiráz a hideg. Hallom, hogy beszélnek hozzám, s megérzem az érintést a karomon. Ellenkezni nem tudok, így arcom fedetlenné válik Krise előtt, akinek a hangját hallottam, s hiába lenne meg immár a lehetőségem, hogy lássak, szemeim még mindig szorosan lehunyom. - Aha - préselem ki magamból, mert kérdeztek valamit, és valahol mélyen tudom, hogy válaszolnom kell; muszáj, mert hiába vagyok fél lábbal még valahol teljesen máshol, félig itt tartózkodom, és az ittben komoly problémák lehetnek, ha nem adom jelét annak, hogy túl fogom élni azt, ami most történik velem. Igaz, hogy ebben a percben én sem tudnék erre megesküdni, tekintve, hogy a fejem lüktetése lassan vissza fog térni. - Egy perc - erőltetem ki a szavakat, pont, mielőtt még ismét elöntene a burgundi. Meg kell nyugodnom. Egy tiszta másodpercben tudatosul bennem, hogy most kellene csak igazán koncentrálnom, összerántanom minden elmekapacitásom, de nem megy; más képek is elém sereglenek, ezer gondolat rohan meg egyszerre. Hogy miért nincs itt pont most Hollósi, hogy milyen a tapintása annak az ingnek, hogy elkéstem-e a VAV-ról, hogy anyám levelére válaszoltam-e, aztán megint megcsap az akácméz. És minden váltásnál csak hangosabban kapok levegő után. - Felrobban a fejem - adom környezetem tudtára, mindegy, hogy ki hallja. A legjobb, amit tehetnének most velem, az egy jó erős Stupor. Álmodik a nyomor.
|
|
|
|
Theodore Julias Ebony Prefektus Rellon, Jövendőmondó, Okklumentor, Ötödikes diák
× golden child × offline RPG hsz: 254 Összes hsz: 257
|
Írta: 2024. április 28. 10:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=877647#post877647][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.28. 10:21[/b][/url] × American Horror ×Megint egy érintést érzek meg az arcom körül, most éppen a homlokomon, mire megpróbálok elrezzenni. Ösztönösen ki is nyitom a szemem, s ismét Kriseszal találom szemben magam, ahogy finom, nyugodt hangon magyaráz. Furcsa, de a hangja kissé fókuszálja a figyelmem, pár pillanatig még meg is nyugtat, hiszen nincs mibe másba kapaszkodnom. Lassan jut el hozzám a szövegelése értelme, s feldereng, hogy ez nekem nem biztos, hogy előnyös... aztán az is felrémlik, hogy engem ki lehet kergetni a világból ezzel az emberrel. Irritáltan hunyom le a szemem. Shut up, man. - Kösz, Krise - azért nyelnem kell egyet, hihetetlen, hogy ennek a mondatnak valaha el kellett hagynia a számat. - De... nem kell gyógyító... mindjárt elmúlik. Megint megcsap az akácméz illata, mely azt eredményezi, hogy ismét beakad kissé a levegőm; megrázom a fejem kissé, hátha sikerül kitisztítanom. Most kellene koncentrálnom... Ha valaki most akarna legilimentálni, halott ember lennék. Úgy slisszanna át minden védelmi hálómon, még szaltót is vetne közben. Nagyobb levegőket kezdek venni, s igyekszem figyelmem befelé fókuszálni, eldönteni, hogy hol is vagyok tulajdonképpen. A folyosón, igen; Krise éppen fölém hajol, én pedig fekszem, valószínűleg legalább egy kicsit véresen. Szédülök is kissé, és hiába ez a rohadt akácméz, attól még az iskolában vagyok, és nem egy idióta méhészetben. - Mióta... fekszem itt? - Teszem fel a következő logikus kérdést, s ráerőltetem magam, hogy szemeim ismét kinyissam fejem ritmikus lüktetése ellenére, hátha a külvilág vizuális ingere segít kicsit lehorgonyozni. Ugyanis még mindig azt érzem, hogy bármelyik pillanatban elragadhat innen valami, és tudom, hogy az ösztönös reakcióm erre az, hogy valakit megragadjak, de Kriseba csak azért sem fogok belékapaszkodni.
|
|
|
|