Alison

Végre egy kicsit beálltak a heteim, így tudtam előre programokat tervezni, Kirillel tölteni egy kis időt, Kolossal összefutni....és elvégezni a prefektusi munkát. Merthogy amint megtudta a vezetőség, hogy mikor vagyok a faluban, rögtön beosztott a folyosók ügyelésére. Remek.
Ezzel a gondolattal, és a nagy semmittevéssel sétálgattam fel-alá a folyosókon. Küldtem egy baglyot Kirillnek, hogy ha Zsombi nem haragszik meg, akkor ugorjon fel egy kicsit. Persze ennek ára volt. Méghozzá, hogy biztosítanom kell egy szemtanút, aki azt mondja, hogy én tényleg a folyosókon ügyeltem.
Utamat így vettem a bibircsókos banya felé, ugyanis ő biztos pont volt. Mindig tudta, hogy mikor kell figyelni, és mit kell tenni ha ilyen helyzet van. Egyértelműen kiállt volna mellettem, ha arra kerül a sor.
Csakhogy arra nem számítottam, hogy valakit majd találok a folyosón. Meglepődöttségemet gyorsan elrejtettem, és felöltöttem magamra a szigorú prefektusi álarcot. A lányka mögé sétáltam, és tisztán csengő hangon kezdtem bele.
- Megkérdezhetem, hogy mit keresel itt ilyen késői órán? - kérdeztem kertelés nélkül, ugyanis úgy gondoltam ez a legjobb módja annak, hogy ráijesszek a lánykára. Persze nem tűnt úgy, mint aki rosszban sántikál, azért jogomban állt kikérdezni. Pláne a banya figyelő tekintetének kereszttüzében. Az bizony nem játék.

Alison

Ahogy elnéztem a lányka reakcióját, eléggé jól hozhattam a komoly és szigorú prefektust. Merthogy ő szóhoz sem jutott. Egy pillanatig azon gondolkodtam, hogy vajon most segítenem kéne-e neki, mint a piciknek az előkészítőben, hogyha valamit ki akarnak mondani. Elkezdem nekik a mondatot, és akkor ők befejezik. Mert a kezdet mindig nehéz.
Már épp hozzásegítenék ahhoz, hogy megszólaljon a lány, amikor tényleg megtette. Nah, tessék! Rám már nincs is nagy szükség.
Komolyan bólogatok a magyarázatára. Igazából teljesen meg tudtam érteni. Amikor én olyan idős voltam, mint ő, még magántanuló voltam otthon, így nem zsongott a fejem annyira, mint ahogy akkor, mikor mestertanoncira megérkeztem ide.
- Ha nem tudsz aludni, ilyenkor javaslom, hogy látogasd meg a konyhát, és fűzz meg egy manót arra, hogy készítsen neked valamilyen teát. Sokszor segít - javasoltam neki. És igen, tökéletesen tisztában voltam vele, hogy azt tanácsoltam, hogy máskor is lógjon ki ha ilyen helyzetbe kerül, de hát Istenem, mondtam volna inkább, hogy ücsörögjön a sötét szobájában, és szenvedjen?
Amikor felhozza a büntetés témát, majdnem hangosan felnevetek. Még sosem láttam olyan diákot, aki ennyire szeretné megkapni a neki járó munkát. Rámosolygok a szőkére.
- Hát, én úgy gondoltam, hogy nem osztok ki rád ezért semmit, de ha nagyon szeretnéd, kitalálhatok valamit... - haraptam be az alsó ajkam, és mintha nagyon elgondolkodnék a mutatóujjamat az államon kezdtem el kopogtatni.

Alison

Elismerően hallgatom végig az udvarias válaszát. Ugyanis továbbra sem tudom, hogy vajon megijedt-e a viccelődésemtől, vagy nem. Igazán diplomatikus volt.
- Hát, még én sem voltam. Szóval igazából azt sem tudom mit lehet ilyenkor kiosztani. Ez van akkor, ha az ember az alapképzése során az apjától tanul - vontam meg a vállam, mert hát ez volt az igazság. Bár emlékszem, hogy amikor idekerült, egyszer a folyosón Kirill elkapott, pedig csak alva jártam. De akkor nem kaptam büntetést végül, szóval nem számít.
- Valami baj van? - kérdeztem rá, ahogy megláttam a gondterhelt kis ráncokat megjelenni az elkapottam szeme alatt. Úgy tűnt, hogy nagyon emészti valami, és ilyenkor az a legjobb, ha az ember jól kibeszéli magából.
Leültem a kis kanapéra, és magam mellé mutattam, ezzel is jelezve a lánykának, hogy jöjjön csak, és meséljen el nyugodtan mindent.
- Ígérem, hogy nem adom senkinek tovább! - teszem még hozzá, hogy biztos legyen, hogy a lány belemegy, és kiönti nekem a szívét. Még akkor is, ha nem tudok neki semmilyen értelmes tanáccsal szolgálni. Bár ki tudja, lehet, hogy van valami különleges képességem ezekhez a dolgokhoz.

Alison

Figyelmesen végighallgattam a lányt, amikor végre nekikezdett a történetének. Szerelmi baj, testvérek és iskola. Ez a három amúgy is mindig a legnagyobb baja a tinédzsereknek. No persze nem nekem, mert én egy jó fej öcsivel, és egy imádnivaló Kirillel voltam megáldva.
- Figyelj, ha szeretnéd, beszélek a húgoddal. Eridonos vagyok, biztos, hogy szívesen beszélne valaki olyannal, aki az ő házába jár. Valószínűleg csak veled akart több időt tölteni, ezért akart rellonos lenni. Tudod nekem is van egy öcsém, és mi is így jártunk. És sokkal kevesebb időt tudunk szakítani egymásra, mint ha egy házban lennénk. Próbáld meg valahogy kifejezni felé, hogy ettől függetlenül nem veszített el téged - mosolyogtam a lánykára. - A fiúval meg ne foglalkozz. Első szerelem, és nehéz elfelejteni, de most már itt vagy otthon. Már amúgy sem tudnátok nagyon találkozni. Jobb, hogy sikerült túllépnie, neked is ezt kéne tenned - javasoltam.
- A tanulás pedig biztosan jobban fog menni, ha már nem gondolsz ennyi mindenre egyszerre - simítottam meg a hátát megnyugtatóan. - És amúgy is, ha kialszod magad, az agyad sokkal tovább tud koncentrálni az órákon. A vizsgák nem olyan vészesek - legyintettem. Néztem Alisont, és vártam a reakciót. Szóban, vagy mozdulatban. Annyi is elég lett volna, ha csak az arcán meglátom a megvilágosodást, hogy bizony igazam volt.
- Ha szeretnéd, segíthetek neked bármiben. Csak összeegyeztetjük az időnket, és segítek neked a tanulásban - ajánlottam fel. Persze a ingázások közepette nem volt valami sok szabad időm, de majd maximum alkalomadtán behívom az előkészítőbe, vagy valami hasonló. Mindig, minden megoldható.
- De most már menj, és kérd meg azokat a manókat, hogy főzzenek neked egy teát. Aztán siess az ágyba, nekem holnap ne kelj fel álmosan - álltam fel, hogy ezzel is jelezzem, hogy most már igencsak későre jár, és menni kéne.