Julien Király




Lina számára pompásan indul ez a nap, elvégre ma van a születésnapja, ráadásul a tizenhatodik, ami nem mindennapi az ember életében, különösen, ha lányról van szó. A szüleitől érkezett ajándékhalmokkal már reggel ott toporogtak a szorgos kis baglyok az ablakpárkányon, kapott mindenfélét, amit csak kívánhatott, meg persze olyat is, amit sosem mondott ki, hogy szeretne, de ez a szülők misztériuma, mindig tudják, mi kell a gyereknek, ergo most dugába dőlt a Néma gyereknek anyja se érti a szavát elmélet.
Lelkesen bontogatja a csomagolásokat, amikor a szobában lévő kakukkos óra éktelen ricsajjal kezdi visítani az áriáját, jelezve, hogy már elég későre jár az idő. Tekintete bosszúsan kúszik a madárra, majd ijedtté változik, amikor jobban szemügyre viszi a mutatót. Már ennyi az idő?! Fut végig fejében a gondolat, félrerakja a kezében lévő dobozt, és sietős léptekkel – már amennyire a magas sarkúban ezt kivitelezni lehet – nyargal a lépcsőkön, folyosókon át. Hogy mi az, ami ennyire sürgős? A héten összefutott Juliennel a folyosón, és megbeszéltek egy találkát a Banya portréja előtt, ahol a fiú megmutatja egy rajzát Linának. A lány már nagyon várta, hogy láthassa a remekművet, elvégre nagy művészetpárti, viszont annyira belefeledkezett az ajándékokba, hogy megfeledkezett az időről, de sebaj, sportoló lévén viszonylag hamar sikerül neki megtenni a szoba és a portré közötti távot. Bekanyarodva az utolsó oszlopnál, rögtön kiszúrja a fiút, aki a közelgő ünnep szellemében nyuszi fület, és kesztyűt öltött. Akaratlanul is széles vigyor kúszik az arcára, miközben átszeli a köztük lévő néhány lépés távolságot. A fiú kissé türelmetlennek fest, épp ezért a szokásos bocsánatkérő szónoklással kezdi a társalgást.
-Hejhóó Nyuszika!-Megbirizgálja a füleket.-Ne haragudj, hogy késtem, csak elfelejtettem az órára pillantani, és… Na, de a fő, hogy itt vagyok. Hol a remekmű?
Tágra nyílt szemekkel pislog a nyuszira, és tekintetével a rajzot keresi, nem igazán érti, hová rejthette a fiú. Pillantása a kezében szorongatott dobozkára siklik, de naivságából kifolyólag egyelőre még nem érti a kialakult helyzetet.

Julien Király




Csak áll és bizerálja Julien édes nyuszi füleit, miközben azon kattog, hogyan is nézhet ki a rajz, ami a fiú szerint hasonlít rá. Rendkívül izgatott, hiszen még sosem rajzolta le őt senki, és úgy érezi, ez is egyike lenne a tökéletes szülinapi ajándékoknak. Julien, Lina érkezését követően feláll, helyeslően-elnézően bólogat a lány szabadkozására, majd széles vigyorral közli, hogy rajz… az nincs. Lina nem egészen érti ezt az egészet, nincs rajz, neki azt mondta, hogy van, és jöjjön ide… Most akkor mi a szöszös-fészkes fene van? Pislog kettőt, hármat, arckifejezéséről totálisan leolvasható, hogy teljes a káosz odabent. De Julien nem hagyja sokáig bizonytalanságban évődni a lányt, felé nyújtja a kezében eddig oly’ lelkesen szorongatott csokit és dobozkát, és különleges, de tőle már jól megszokott akcentussal rikkantja el magát: boldog szülinapot! Lina azt sem tudja hová legyen örömében, nem számított arra, hogy bárkinek is eszébe jut, hogy bolondok napja mellett más esemény is van ma. Lelkesen veszi le a dobozka tetejét, és kíváncsian kukucskál bele. Arcán meghatódás jelei láthatók, ahogy szemléli a nyakláncot, amelyen szépséges macska medál csücsül. Hihetetlen!
Megszólalni nem igazán tud egyelőre, helyette egy hatalmas öleléssel – már amennyire vézna karjaitól kitelik – ajándékozza meg a fiút, és egy cuppanósat is nyom az orcájára. Végül, még mielőtt szegény teremtés megfulladna, elengedi, remélve, hogy a banya épp most aludt be egy kicsit, vagy figyelt más, a közelben kószáló emberekre, különben még a végén edictumi cikk lesz belőle.
-Nagyon, nagyon szépen köszönöm! De tényleg! Gyönyörű! Huh…
Ennyire futotta most a nagy öröm közepette. Miközben vigyorog, mint a vadalma a nyakába akasztja a láncot, és tovább csodálja a medált. A gyönyörködés után tekintete visszatér a fiúhoz, lehuppan a padra, elvégre csak végigfutott néhány folyosót tizenöt centis magas sarkúban.
-Tényleg nagyon köszönöm! Nem kellet volna… És, hogy telik a bolondok napja? Gondolom, most állati jól érzed magad, hiszen nem szólhatnak be a viselkedésedre, vagy a poénjaidra, na meg a füleidre!
Julienre kacsint, majd babrálni kezdi ismét az említett kiegészítőt. Hiába, mágnesként vonzza a kezét, nem tehet róla.

Julien Király




Hatalmas meglepetés volt neki a nyaklánc a fiútól, tényleg nem számított arra, hogy valakinek is eszébe jut az, hogy az április elseje nem csupán a bolondok, de Lina napja is egyben. Bár, ha végignéznénk röpke tizenhat évének képeit, úgy éreznénk, sokszor ez a kettő tökéletesen fedi egymást. Örömét és háláját nem tudja másként kifejezni, minthogy egy hatalmas ölelést, és egy cuppanós nagy puszit nyom Julien arcára. Természetesen egyik sem marad viszonzatlanul, s miután a fiú ajkai homlokát érintették, úgy tűnt neki, mintha a Banya szemei a távolba meredésből rájuk siklottak volna. Hajjajj, ebből megint nem fog jól kijönni, ezt már előre sejti, pedig mennyire igyekezett az utóbbi időben, hogy ne kerüljön az újság hasábjaira, pláne ne a magánéletével… De, amit egyszer a Banya meglát, azt bizony az egész iskola tudni fogja. Háromszoros hipp-hipp-hurrá az öreglánynak!
A pamlagon ülve végre kicsit kinyújtóztathatja végtagjait, mert, bár nem okoz neki gondot, hogy akár tizenöt centis magas sarkúban végigflangáljon a folyosókon, lépcsőkön, egy-egy ilyen tortúra azért igencsak megviseli a lábait. Ugyan nem szenved látványosan, Julien szemei mégis kikerekednek a lábbeli láttán, és, mint általában a férfiak, ha ilyet látnak, bizonygatja, hogy ebben márpedig a futás lehetetlen.
-Dehogynem! Csak meg kell tanulni a technikáját, például, hogy hogyan tartsd a lábad, vagy mennyire vágd földhöz a sarkad. Nem nagy kunszt, bár azt hiszem parádés látvány lennél, ha felhúznál egy ilyet…
Felnevet, hisz nagyjából sejti, hogy a fiú van akkora Humor Herold, hogy lazán megcsinálná az attrakciót, tudván, hogy ezzel szerezne néhány kellemes percet a nézőközönségnek, és természetesen saját magának is. Az már más tészta, hogy a lába biztosan megbosszulná magát, mondjuk egy kiadós bokaficam, vagy lábfejgörcs formájában.
A szó a bolondok napjára, annak eseményeire, és arra terelődik, hogy melyikük hogy érzi magát ma. Lina élvezettel hallgatja Julien kissé tört magyaros élménybeszámolóját, és jót mosolyog rajta.
-Sokan mennek oda hozzád azért, hogy egy kicsit simizzék a fülidet? Vagy esetleg répát és káposztát ajánlgatnak?-Felnevet.-Az én napom? Eddig pompásan telik, leszámítva, hogy a lépcsők a nap folyamán többször is megbolondultak, mikor használni akartam őket, és totál más helyre vittek, mint ahová kellett volna… Borzasztóak tudnak lenni, ugye? A szellemekről meg ne is beszéljünk… Ilyenkor jobban elengedik magukat, mint általában, és előszeretettel hozzák a frászt az emberre… Te is összefutottál velük a mai nap folyamán?
A hideg is kirázza, ha eszébe jut a jelenet, amikor épp kezet mosott, és a mosdó tükréből a Véres báró ijesztő arca nézett vissza rá… Brrr!

Julien Király





Ez a meglepetés dolog Julien részéről fantasztikusan jól sikerült, tekintve, hogy a lány nem készült fel rá, hogy bárkinek is eszébe fog jutni. Egy valaki levelére, megjelenésére számított egész nap, Caiuséra, remélte, hogy titokban majd visszatér a kastélyba, hogy egy csokor vanília virággal, huncut mosollyal az arcán annyit mondjon: Boldog szülinapot! , de a fiú nem jelentkezett, és, bár ettől függetlenül a napja vidáman telt, valahol belül mégiscsak hiányzott ez a rész… De most, hogy Julien előrukkolt ezzel a nyaklánc dologgal kicsit kisebb lett az űr, éppannyira, hogy a nap végére ne könnyek között hajtsa álomra a fejét.
A pamlagon ücsörögve a cipő, az a fránya magas sarkú a téma. Lina jót kacarászik a fiú hitetlenkedő arckifejezésén, ráncolt homlokán, ahogy a lábbelit méregeti, majd megemelve saját pacskerét, megállapítja, hogy ekkora méretben bizony nem gyártanak ilyen pipellőt.
-Szépen is nézne ki a cipőboltban a negyvenhatos tűsarkú. Szinte biztos vagyok benne, hogy menten bekerülne a Guinness Rekordok Könyvébe, a Világ Legnagyobb Magas sarkúja címszó alatt… Ha híres szeretnél lenni, megpróbálhatnád legyártani, majd megtanulni menni benne… Igazi világszenzáció lennél!
Felnevet, sőt nevetésbe kacagássá fokozódik, hallva a fiú próbálkozását a kunszt szó kiejtésével. Borzasztó lehet külföldinek lenni Magyarországon, az egyszer biztos, elvégre annyi furcsa szava van a nyelvnek, hogy szegények hülyét kapnak, mire legalább a felét megtanulják kimondani, a nyelvtani szabályokról meg már szót se ejtsünk.
Figyelmesen hallgatja Julien sztoriját, ami arról szól, hogy nem csak a szellemek és a lépcsők kattantak meg teljesen, de a mosdó jelzőtáblái is mókás kedvükben vannak, és összecserélőnek kerül-forul. A lány el tudja képzelni, mit élhetett át a fiú a lánymosdóban, de azt is, hogy szegény csajok mennyire kaphattak frászt, amikor sminkelés közben szembetalálják magukat egy pasival… Brr!
-Akkor ma jobban odafigyelek, kétszer is megnézem a jelzést, mielőtt bemegyek, nehogy egy foglalt piszoárral találjam szembe magam…
Ismét elvigyorodik, majd tekintete a fiúéhoz hasonlóan a Banya keretére siklik. Úgy tűnik az Öreglány eleget látott és hallott ahhoz, hogy forró dróton továbbítson mindent az arra érdemeseknek.
-Azt hiszem, most ment, hogy pletykáljon rólunk egy szaftosat valamelyik szerkesztőnek. Olyanokat tudnak írni az emberről, hogy a füle kettéáll tőle… Te is részesültél már a Banya kegyében, és jutottál általa az újság hasábjaira?
Pillantása ismét Julienre szegeződik. Kérdésével, még, ha finoman is, de szeretné kipuhatolózni, hogy fog reagálni a másik, ha a legközelebbi számban találkájuk nem gyengén kiszínezve, és felnagyítva címlapra kerül.

Julien Király





Kicsit mellélőtt ezzel a láb mérettel úgy tűnik, mert a fiúnak nem negyvenhatos, csak negyvenegyes lába van, de ennyi baki még igazán elnézhető, tekintve, hogy ő csak és kizárólag a 36-os méretet ismeri, és ami ennél nagyobb, neki az már csónaknak is beillene. Szerencsére Julien nem csinál nagy ügyet belőle, talán azért, mert fiúból van. Bezzeg, ha nőből lenne, most sírva szaladna el, és, ha érzékenyebb lelkivilággal rendelkezne, akkor talán még egy lábplasztikai műtétre is bejelentkezne bánatában. Természetesen ezt a prefekta nem saját bőrén tapasztalta, de tudja, hogy vannak ilyen elvetemültek, akik bármire képesek, csak, hogy úgy nézzenek ki, mint a kor ideáljai. Ennyi erővel ő mehetne valami génkezelésre, ahol kicsit feltornásznák a magasságát, mert a maga 153 centijével alig látszik ki a földből. Na, de épp itt az ideje, hogy visszatérjünk a Királyhoz, még mielőtt kiszúrná, hogy Lina fejben egy kicsit elkalandozott.
Pislogással jelzi, hogy nem változott kigúvadt szemű hallá, és nincs szükség a defibrillátorra sem, mert él és virul, csak épp egy kicsit elbambult. Julien épp azt taglalja, hogy a fiúk nem kezdenének el sikoltozni, ha a lány betévedne a dolguk végzése közben.
-Az lehet, hogy ők nem kapnának szívszélütést, de, hogy én azt se tudnám, hogy nyargaljak ki a helyiségből, az már egyszer biztos. Ti, fiúk, nagyon kegyetlenek tudtok lenni egy-egy kellemetlen szituáció alkalmával, pláne, ha kiszúrjátok, hogy a lány zavarban van… Tudjátok, hogyan kell az enyhe arcpírt téglavörös színűre változtatni, mindössze egyetlen beszólással…
Sokatmondó szemforgatás keretében elvigyorodik. Anno, még Pécsett volt szerencséje egy-két balfékkel találkozni, akik előszeretettel űztek sportot abból, hogyan szekálják halálra nőnemű társaikat akkor, amikor amúgy is zavarban volt szegény.
A szó a Banyára terelődik, és Julien elmondása alapján, neki is volt már szerencséje, vagy éppen szerencsétlensége a Vénlány áldozatául esni, de úgy fest, ez őt csöppet sem zavarja.
-Mondjuk, ha jobban belegondolunk, érthető is, hogy mások magánéletével foglalkozik, elvégre az övében minimum tizenöt éve semmi izgalmas nem történik, és, hát valamivel le kell kötnie magát. Pluszban még ott van az is, hogy a szerkesztőségi tagoknak jól jön, hogy ő mindenütt ott van, mindent lát és hall… Pillanatnyi szünetet tart, majd folytatja. -Örülök, hogy ilyen lazán állsz ehhez az egészhez, mert több, mint valószínű, hogy az áprilisi számban egy párként fognak emlegetni bennünket, vagy, ha össze nem is boronálnak, a találkánk biztosan meg lesz említve némi színezékkel…
Ismét felnevet, majd pillantását Julienre szegezi, remélve, hogy nem érti félre, amit mondott.

Julien Király




Lina, miután általánosítva elmondta véleményét a férfi nemről, kissé kényelmetlenül érzi magát, nem tudja, Julien hogyan fog erre reagálni. Még az is megeshet, hogy bosszúsan felpattan, és itt hagyja őt a sunyiban, mondván, ha ennyire ellene van a pasiknak, ő már itt sincs. Teljesen érthető lenne a helyzet, mégis rosszul esne neki. Szerencsére azonban nem ez történik, a srác szépen marad a fenekén, és bőszen bólogat és vigyorog az eszmefuttatáson, hogy a lány fejvesztve menekülne a férfimosdóból, ha valamilyen szerencsétlenség folytán betévedne oda.
-Engem borzasztóan kellemetlenül érintene a történet. Ha utána látnám a delikvenst a folyosón, rögtön irányt váltanék, annyira szégyellném magam…
Bár hangja komoly, szája sarkában ott bujkál a komisz vigyor, mert igen, megint sikerült lelki szemei elé képzelnie a ciki helyzetet.
-A széles vigyor szerintem, oldja a hangulatot. Mert, ha látja a lány, hogy a pasi ennyire lazán kezeli a szituációt, hogy tud rajta nevetni, ő is elmosolyodik, és elfelejt zavarba jönni…
Elmosolyodik, ami főleg a fiú kissé tört magyaros beszédének tudható be. Mindig is szerette hallgatni, ahogy a külföldiek törik az ékes anyanyelvet, persze mindenféle kárörömöt mellőzve.
A szó a Banyára terelődik, és a nem túl izgalmas életére. Nagyokat pislog, ahogy látja Julien ráncolt homlokát, és hallgatja próbálkozásait, mire megtalálja a megfelelő szót: restaurálás. A srác még csettint is egyet örömében, elvégre ez nem tartozik a túl egyszerű szavak közé.
-Na igen, nekünk itt azért tanítanak olyat is, ami egyáltalán nem érdekel bennünket. Nálam speciel a repüléstan az ilyen. Irtózom a seprűktől, meg a repülő labdáktól… Brr!
A hideg tényleg végigfut rajta, bár az idő egészen kellemes itt a portré előtt. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy Julient egyáltalán nem fogja zavarni, ha együtt debütálnak az Edictum Pletykarovatában.
-A füleidet szerintem külön ki fogják emelni, túl cuki és figyelemfelkeltő ahhoz, hogy kispórolják a cikkből…
Megint birizgálni kezdi a hajpánt bolyhait, reméli nem megy vele a fiú idegeire.

Julien Király




Ha sokáig csűrik-csavarják a fiatalok a pamlagon ücsörögve a dolgot, még a végén gyönyörűséges, magas sarkúban kóricáló, minden helyzetben vigyorgó, zavarba nem jövő Juliannát fabrikálnak Julienből. Szép is lenne… Lina elvigyorodik a saját eszmefuttatásán, miközben lelkesen hallgatja a fiú elképzelését, ami arról szól, hogy ő hogyan viselkedne, a már emlegetett rányitós szituációban, ha lány lenne. A prefekta sejti, vagyis inkább reméli, hogy, azért némi pír csak jelentkezne a srác arcán, ha nőből lenne, és előadódna a helyzet, de végül is ez egyéntől függ, nem kell mindenkinek mindenen rákvörösre pirulnia, mint neki. Bár utálja ezt a jelenséget magán, mert oly könnyen elárul bárkinek bármit róla, mégis talán már olyan szinten hozzászokott, hogy hiányérzete támadna, ha nem érezné úgy, hogy hóka pofikája lángokba borul egy-egy kellemetlen eset kapcsán.
-Szerintem jó, ha egy lány elfelejt zavarba jönni. Én sokszor mit nem adnék érte, ha az arcom nem árulna el rólam az első adandó alkalommal mindent…
Tér gyorsan vissza gondolataiból a fiúhoz, még szerencsére épp idejében, nem állt be kínos csend a kérdést követően.
A Banyáról épp eleget, sőt talán még egy aprócskával többet is fecsegtek, mint kellett volna, de legalább nem jöhet panasz a Vénlány részéről, hogy ő mindenkivel törődik, vele meg senki. A szó most a nagy elvárásokról folyik, na, és persze arról, hogy mennyi olyan tudást is a diákok fejébe akarnak tuszkolni a tanárok, amire egyébként az életben soha nem lesz szükségük, vagy csak nagyon speciális esetben. Lina még azt is megosztja Juliennel, hogy irtózik a repüléstől, és a seprűktől – megjegyezném, ez ugyan nem lenne haszontalan dolog, de próbáljon valaki a lány fejével beszélni, hogy üljön fel a száguldó koporsóra, de csak az vállalkozzon ilyesmire, aki felkészült a sírás-rívásra -, a fiú pedig elárulja, hogy ki nem állhatja a Bájitaltant.
-Nem tudom, ijesztő, pláne a kviddics. Mi a jó abban, hogy egész meccs alatt azon imádkozik a játékos, hogy ne jöjjön egy szemtelen, szárnyas labda és üsse le a seprűről?!
Tárja szét kezeit, mert ő ezt aztán végképp nem érti…
-Magával a tantárggyal, vagy Felagund proffal van bajod?
Teszi fel a kérdést hatalmas vigyorral az arcán, elvégre tudja jól, miféle stílusa van a professzornak, sokak miatta iszonyodnak a tantárgytól. Vigyora természetesen a füleknek és Zsülike totális higgadtságának is szól. Kezd rá is ráragadni a fiú lazasága, hiszen kit érdekel mit firkásznak össze-vissza a szerkesztők…

Julien Király




Esze ágában sincs rákérdezni, hogy a fiúk vajon hogy állnak ezzel a zavarba jövős témával. Azt nagyjából sejti, hogy a hímnemű egyedek is szoktak ilyet csinálni, de szegény Zsülit már nem akarja ezzel is az őrületbe kergetni, így is hálás neki, amiért az iménti általánosítás után nem pattant fel és hagyta itt egyedül. Fogadni merne, hogy a Banya abban a pillanatban megjelenne, és érdeklődni kezdene, hogy most akkor ennyi, kész, vége az igazából sose volt románcnak, vagy hová lett a szőke prefekta ugrifüles barátja… Szörnyű ez a néni, nagyon szörnyű!
A fiú, ugyan nem ér Lina arcához, de ujjaival behatárolja, szerinte hol szépek azok a bizonyos piros foltocskák. A lány nem igazán érti, mit eszik annyira a férfinépség azon, ha egy lány zavarba jön, eszébe jut, hogy anno Caius is édesnek tartotta, amikor folyton folyvást tulipánpiros pofival mutatkozott. Persze, egy ideig lehet a pirosítóra fogni, de, ha váratlanul üt be a krach, akkor onnantól bukott a történet…
-Ti, fiúk olyan furák vagytok ezen a téren… Hasra vagytok esve, ha egy lány irul-pirul a közeletekben, de égőnek tartjátok, ha esetleg rajtatok mutatkoznak a foltocskák. Vagy az nem számít cikinek?
Bármennyire is akarta, nem tudott úrrá lenni kíváncsiságán, és csak kibukott belőle a kérdés… Hiába, ha őt egyszer valami érdekli, előbb-utóbb úgyis kiböki, ez elől nincs menekvés. Gwen tudna mesélni róla…
A repülésről, illetve attól való félelméről eddig csak egykori kedvesének mert beszélni, senki másnak, ám most Juliennél megtört a jég, mert nem sokat kellett a fiúnak faggatóznia, hogy elárulja neki, mennyire is viszolyog a seprűtől, na és persze a kviddiccstől.
-Nem, nem a magasság, és nem is az, hogy mozog. A mozgólépcsőn, vagy a kilátókon például nem félek, de valahogy ez a járgány nekem nem biztonságos. Otthon sem erőltették a szüleim, itt meg egyszer próbálkoztam… Azt hiszem, ha nem tanórán lettem volna, és nem lett volna ott a prof, a gyengélkedőn tértem volna magamhoz…
Elvigyorodik, hisz mesélés közben szinte látja maga előtt a történéseket, hallja a saját kétségbeesett sikolyát, a többiek röhögését, és végül a professzort, akinek nem telt sok időbe, hogy újra a szilárd talajra állítsa a lányt.
-A Bájitaltanhoz türelem kell, ez kétségtelen. Nekem mondjuk nincs vele bajom, de a mágiatöri, na az azért gyilkos tud lenni… Tanulok a szobában, és azt veszem észre, hogy nem is az anyagon jár az agyam, csak előttem van a könyv, és bámulom a semmit… Nálad is szokott ilyen lenni?
Tétován néz Julienre, reméli nála is előszokott fordulni hasonló, különben még a végén el kell, hogy szégyellje magát, hogy Levitás létére untatja a tananyag.

Julien Király





Julien a hajpántját igazgatja, miközben panaszkodik, hogy ez bizony nem egy kényelmes darab. Lina teljes mértékben átérzi a helyzetét, ő is volt ezzel így, amíg az anyukája a segítségére nem sietett, és meg nem mutatatta neki a praktikát, amit elvileg minden lánynak ismernie kell, ha hajráfot visel.
-A titok nyitja, hogy a végére vattapamacsot kell erősíteni, vagy, ha a pánt anyaga engedi, akkor egy kis zsebes véget varrni rá, amibe belehelyezed a pamacsot, így nem érzed a nyomást.
A táskáját kezdi kémlelni, mert, mint a lányok általában, az elkenődött sminket előszeretettel korrigálja az említett puha anyaggal, és, ha a fiúnak szerencséje van, akad is nála belőle. A tasi azonban álcázott tágító bűbájjal van ellátva, ezért eltart egy ideig, mire kikotorja a keresett tárgyat. Apró darabokat tép le a télapó szakállának is beillő anyagból, és teszi azt a megfelelő helyre. Juliennek szerencséje van, mert a hajráf fehér, ezért szinte nem is látszik ki a pamacs, meg amúgy is, kit érdekel, milyen a hátulja, úgy is mindenki azzal foglalkozik, hogy milyen cuki és puha.
-Így ni! Egy fokkal azért kényelmesebb, nem?- Mosolyodik el a mestermű végeztével, és csillogó szemekkel pásztázza azt.
Helyeslően bólint a fiú szavaira, tényleg elég borzasztó volt az az óra, nem kívánná még az ellenségének sem, már, ha lenne neki olyan. Feszülten figyel egészen addig, amíg Zsülike azt nem mondja, hogy bizony vele is elő szokott fordulni, hogy a sima plafon bámulása izgalmasabb cselekvésnek számít, mint mondjuk a mágiatörténet tanulása. Elvigyorodik, mikor a srác ecsetelni kezdi a rajzokat a jegyzeteken, könyvekben. Mintha csak a gondolataiban olvasna…
-Dettó ugyanez nálam is. Mondjuk, nem vagyok valami Picasso, de bugyutábbnál bugyutább rajzok azért fellelhetők egy-egy órai vázlaton. Volt már úgy, hogy a tanár azt hitte, szorgalmasan jegyzetelek, és megdicsért… Kellemetlenül éreztem magam, de mégsem szólalhattam meg, hogy csókolom, én igazából firkálgattam, de azért köszönöm…
Hangosan felnevet, bár igaz, ami igaz, mind a mai napig szégyelli az esetet