Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588088#post588088][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.18. 21:11[/b][/url]

Will

Szeretek itt lenni. Elsősorban azért, mert csend van. Nagyon jó itt relaxálni, elvonulni a többiek elől, ha éppen nem vagyok kíváncsi másokra. Sokszor érzem, főleg ilyenkor esténként, hogy jó lenne egyedül lenni. Ervin sincs már itt a kastélyban és, mivel a rutin mindig az volt, hogy a takarodó utolsó pillanatáig együtt voltunk, úgy döntöttem, nem akarom másnak átadni ezt a helyet. Tudom, butaság, de ez az időpont őt jelenti számomra és fontos ez nekem. A másik ok pedig, hogy miért szeretek itt lenni, a könyvek. Rengeteg könyv van itt, ezelőtt még sohasem láttam ennyi olvasmányt egy helyen, és minden témában legalább milliónyi könyv van, ez engem hihetetlenül lázba hoz.
A mai napon már nagyon vártam, hogy végre ideérjek. Ahogy bejöttem hátra mentem, ahol számomra izgalmasabbnál izgalmasabb könyvek rejtőznek. Levettem egy vastag, piros borítójú könyvet a polc azon fokáról, amit még lábujjhegyre állva elértem, leültem a szokásos asztalhoz és belemerültem a történetbe, ami egy titokzatos lényről szól.
Teljesen belefeledkezem az olvasásba, amikor egy puffanás ránt vissza a valóságba. Ugrok egy nagyot a székemen ijedtemben, aztán körülnézek, honnan is jöhetett a puffanó hang. Pontosan a velem szemben álló asztalhoz huppant le egy srác. Még sohasem láttam őt ezelőtt, legalábbis nem ismerős az  arca.
Egy csomó könyv hever előtte, ő levesz egyet a kupac legtetejéről és elkezdi olvasgatni a borító hátulját. Szóval könyvet borítójáról. Miközben olvasgat, én az arcát tanulmányozom. Olyan komor arccal olvas, egyszer csak azon kapom magamat, hogy tartok tőle. De mégsem tudom levenni róla a szememet, nem tudom, miért, valahogy érdekesnek tűnik. Már-már jóképűnek mondanám, aztán hirtelen feljebb csúszik a tekintete én pedig lányos zavaromban olyan lendülettel fordítom el a fejemet, hogy kis híján leesek a székről. Érzem, ahogy az arcomba szökik a vér, miközben próbálok úgy csinálni, mintha teljesen ura lennék a helyzetnek.
Eddig itt én voltam a csendes lány a könyvtár hátuljában. Eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588145#post588145][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 00:13[/b][/url]

Will

Észrevett! Észrevette, hogy őt bámulom, de én inkább úgy teszek, mintha valami nagyon, nagyon érdekes dolgot olvasnék az előttem heverő könyvben, hátha mégsem vett észre semmit és ő is visszatér az olvasnivalóihoz.
Ám ebben a pillanatban feláll és elindul felém. Üvöltök belül, hogy majd most biztosan egy könyvtári légkörhöz illően, diszkréten elküld egy melegebb éghajlatra, nekem viszont fel kellene állnom és vissza kellene rohannom a körletemben, amúgy is későre jár már, de ahelyett, hogy felállnék, mozdulatlanul ülök, és továbbra is érdeklődően bámulok egy h betűt. Odaér az asztalomhoz, kihúzza az asztal másik felén álló széket és lehuppan rá, majd mielőtt egy szót is szólhatnék, esetleg elsuttoghatnék egy bocsánatot, ő már el is kezd beszélni. A kezében tartott könyvből olvas fel egy részletet és nekem minden egyes porcikám megmerevedik, miközben a szívem majd' kiugrik a helyéről. Az idézet olvasása közben nem tudom eldönteni, hogy a szöveg részletet vajon magára vagy rám érti-e. Míg olvas próbálom minden bátorságomat elővenni, hogy legalább a szemébe tudjak nézni, aztán egy pillanat alatt előtör belőlem a dac. Ez az én asztalom, én voltam itt előbb, különben is mit képzel magáról, hogy egy könyvtár közepén elkezd hangosan felolvasni.
Amint az utolsó szó elhagyja az ajkát én felemelem a tekintetemet és mélyen a szemébe nézek a lehető leggorombábban, ahogy csak bírok. Hosszan nézek a barna szempárba, ám a dac, ami olyan hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnik és átadja a helyét valami teljesen más érzésnek. A tekintete teljesen átjár, úgy néz rám, mintha belelátna a gondolataimba és megint érzem, hogy az arcomat elönti a vörösség.
- Szia! - köszönök neki megpróbálva elterelni a figyelmét a paradicsom színű arcomról. - Ez egy nagyon klassz idézet volt.
A hangom halk és szégyenlős. Ebben a pillanatban észreveszem, hogy valaki a sorok közül minket bámul és rosszalló tekinteteket küld felénk. Még jobban lehalkítom a hangomat, kicsit közelebb hajolok az asztalhoz, hogy az ismeretlen srác hallja, mit mondok.
- Valaki minket bámul. - súgom és a fejemmel a sorok közé bökök. - Talán lassan mennünk kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588240#post588240][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 19:10[/b][/url]

Will

Összezavarodok egy kissé, amikor az ismeretlen srác előhúz a talárjából egy papírt, ráfirkant valamit, feláll és egyenesen a minket bámuló illetőhöz sétál. Autogramot ad neki? Nem hiszek se a szememnek, se a fülemnek. Mégis ki lehet ő, egy híresség? Butának érzem magamat, hogy halvány fogalmam sincs arról, kivel kerültem kapcsolatba.
Miután átadja a kukkolónak a kis cetlit, lazán visszasétál az asztalhoz és újra kényelembe helyezi magát az előttem álló széken. Pár pillanatig csak kukán bámulok rá, próbálok kinyögni valami értelmeset, próbálnám eljátszani, hogy valójában nagyon is tudom, kivel van dolgom, de végül feladom. Semmi sem jut eszembe, amivel menthetném magamat vagy a helyzetet. Eszembe jut egy mondatfoszlány, amit gyakran szoktam hallani a nagymamámtól. Egy férfi észreveszi egy leányzó zavarát, de megretten egy nő bájától. Tehát eldöntöm, hogy magabiztos leszek. Kihúzom magamat, előretolom a mellkasomat, veszek egy mély levegőt és a lehető legbájosabb mosolyomat csempészem elő. Lehet, hogy nem tudom, ki ez az idegen, de ha magabiztosan adom magam elő, akkor talán nem lesz annyira kínos a helyzet.
- Szóval te ilyen híres vagy, hogy csak úgy osztogatod az aláírásaidat? És egyben ilyen nagylelkű is, hogy még csak pénzt sem kérsz érte? - rákacsintok, próbálom érzékeltetni vele, hogy bár pimasz vagyok, de csak viccelek.
- Nekem nem kell pénzt adnom, amiért élvezhetem a társaságodat, vagy kivételes eset vagyok?
Sikerül egy kicsit ellazulnom és felbátorodok. Maximum, ha nem veszi a viccet, akkor egyszerűen csak felállok, elköszönök és már itt sem vagyok, elkerülve ezzel az esetleges szóváltást. Legalább akkor tudni fogom, hogy ezzel a fiúval nem éri meg szóba elegyedni. Tovább firtatom az arcát, próbálom leolvasni róla, hogy mégis mi járhat a fejében. Egy pillanatra átsuhan a fejemen, lehet, hogy mégis átléptem egy bizonyos határt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588298#post588298][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 21:24[/b][/url]

Will

Ő kérdez és válasz helyett én inkább úgy döntök, pontosabban az arcom, hogy újra vörösbe fordul. Utálom ezt a furcsa jelenséget a testemen. Bárki, aki idegen, kérdez tőlem valamit, vagy csak rám néz, én azonnal elpirulok. Ez lehet valami betegség? Majd megkérdezem a nagyiéktól, hogy a családban volt-e ilyen rendellenesség valakinél. Esetleg a mamámnál vagy a papámnál.
Próbálom elrejteni az arcomat, ezért az előttem heverő könyvet becsukom és közben olyan mélyre hajtom a fejemet, amennyire csak tudom.
- Én... nem akartalak bámulni. - rántom meg a vállamat. - Csak tudod olyan hangosan ültél le, megijedtem és kíváncsi voltam, ki hangoskodik itt, aztán meg...
Nem bírom befejezni a mondatot. Mégis mit mondhatnék neki? Ne haragudj, amiért bámultalak, de van benned valami, ami annyira megragadott, hogy nem bírtam levenni rólad a szememet. Amúgy is, ha jobban belegondolok, hihetetlenül szégyellem magam, amiért ilyen reakciót váltott ki belőlem valaki, aki nem Ervin.
Egyszer csak eszembe jut, úgy csuktam be a könyvet, hogy nem néztem meg az oldal számot, így gyorsan felcsapom a könyvet és elkezdek lapozni. Pár pillanat múlva megtalálom az oldalt és megjegyzem a számot. Felpillantok, látom a zavart pillantást az ismeretlen arcán.
- Bocsánat, csak elfelejtettem megnézni az oldalszámot, de megvan! 72. oldal. - magyarázom és mosolyogva újra becsukom a könyvet. - 2 nappal ezelőtt kezdtem el olvasni ezt a könyvet és eddig nagyon titokzatosnak és izgalmasnak tűnik, szeretnék a végére érni.
Megpróbálok visszatérni a témához úgy, hogy ne mondjam el az igazat, de valahogyan mégis adjak valamiféle magyarázatot a kérdésére.
- Nem szoktam embereket bámulni, csak téged. Vagyis téged is csak azért, mert hangos voltál. - nem tudok mit tenni, már kicsusszant számon, de próbálom menteni a menthetőt. - Claire vagyok, egyébként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588325#post588325][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 22:18[/b][/url]

Will

Kicsit közelebb hajol hozzám, én viszont reflexből hátradőlök. Van valami ijesztő ebben a pasiban, olyan titokzatos, rejtélyes. Ervin nem ilyen, sokkal nyitottabb volt, amikor megismerkedtünk, ahogy most is. Rólam pedig köztudott, hogy Ervinen meg egy 5 éves kisfiún kívül nem sok sráccal volt dolgom. Szóval itt ül előttem ez a srác, a maga titokzatos módján, majd közli velem, hogy én vagyok egy ritka példány. Meghökkenek. Nem is a ritkán, tudom jól, hogy egy fura bogár vagyok, de példány? Tudom nem kellene ezen fennakadnom, de már megtörtént.
- Elnézést, mi vagyok? - kérdezem, miközben ő már felállt és indulásra készen áll, hiszen idő van, mennünk kell.
Félresöpröm a kezét, amit felém nyújt bemutatkozása jeléül. Dühösen felállok, olyan hévvel lököm ki a széket magam alól, hogy az egy hangos csattanással a földön landol. Felkapom a könyvet a helyéről és a hónom alá csúsztatom, a másik kezemmel pedig felállítom a széket és belököm az asztal alá a helyére. Visszasétálok a mögöttem álló polchoz, lábujjhegyre állok és visszateszem a könyvet.
- Mégis mi az, hogy "példány"? Hogy nevezhetsz így valakit, akit még csak nem is ismersz, kedves William? Talán azt hiszed, hogy te valami felsőbbrendű valaki vagy, aki bárkit lepéldányozhat?
Egyszer csak azt veszem észre, hogy remegek a dühtől. Eleget csúfolódtak velem és aláztak meg engem a csonka családom miatt, de azok az idők elmúltak, most már nem fogom hagyni magamat.
- Tudod mit? Elárulok most neked egy titkot. - közel megyek hozzá, újból csak lábujjhegyre állok, hogy elérje a szám a fülét és odasúgom neki. - Nem vagy semmivel sem több csak azért, mert Rellonos vagy.
Gúnyosan rámosolygok és elindulok a kijárat felé faképnél hagyva őt, de még a vállam fölött visszaszólok neki.
- Ja, és ezek egy Eridonos szavai voltak.